Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-02 / 225. (2446.) szám

t 1030 október 2, oofltftrtfffc. <P^GAZVyW*AR-HIRLAP HB^iBBtagiSBgHjaiiwni' MMiwciiiMiiiwzagMWBa—■aaaHaBaai csak — mondja Ádám a Falanszterben, — a haza fogalmát. Az emberkebel ... ragaszko­dik a múlthoz és jövőhöz..." * Amennyire terünk és időnk engedi, végez­zünk az ostoba tükörkép ferdítésével. A cik­kecske szerint különbséget kell tenni magyar- országi és magyar nemesség között. Aki ezt lé- irta, sejtelme sincs a magyar közjogról. Ballagi Aladár irta egy helyen, hogy külföldi történet­iró nem tudja megérteni s nem is tudja megírni a magyar történetet, annyira sajátos fejlődésü volt, csupán magyar, vagy lengyel történetiró alkalmas erre a föladatra. A Prager Presse cikkírója is aligha pozsonyi, vagy legalább is nemrégi pozsonyi, hogy ezt a teóriát megkoc­káztatta, amikor a magyar közjognak sarkala­tos tétele az „ima eademque nobilitas" ellve. A Habsburgok uralma alatt magyarorszáiakna'k is adtak idegen nemességeket, voltak pápai és németbirodalmi grófok, de a magyar nemesség - közjogi tekintetben egységes volt-, ugyanazon jogokkal és kötelességekkel és a főnemesség, meg a köznemesség disztinkciójának is egész a XVII. század elejéig nem közjogi, csupán va­gyoni alapja volt. Mint ahogy Lengyelország leghatalmasabb nemese, Zamojszky János gróf igy kanyaritotta alá a nevét: Joannes Zamoj- kus, aequus Polonos, pár omnibus... Egyfor­ma, egységes, ugyanazon nemesség. Nem szlo­vák nemzetiségű nemes, nem magyar nemzeti­ségű nemes, nem horvát nemzetiségű nemes, még kevésbé nobilis hungaricus, avagy magya­rt CUS, hanem magyar nemes. A Madách-család tehát magyar nemes család volt akkor is, ha a család alapitója szlovák nemzetiségű lett volna. Magyar nemes család as Ivánka is, meg a többi mind. A magyar ko­rona kegyéből váltak az idegen eredetű csalá­dok —• németek, olaszok, franciák, spanyolok is voltak köztük — magyar nemesekké. * Tudományos szempontból nem vágyunk hi- vei a fajbiőlógiai pepecseléseknek. Ezeknek semmi értelmük a földgolyó egyes érzékeny pontjain, amelyek népek átvonuló területei vol­tak évezredek óta. A sziriai fölldsávon keve­redtek igy Előázsiának összes fajtái és a törté­nelem folyamán a Dunamedence volt. az az óriási olvasztótégely, amely megállított-, izzóvá tett és végül magyar fémmé gyúrt nagyon sok különböző fajtát. Ha azt mondják, hogy a ma­gyar történelemnek, vagy a magyar kultúrának valamelyik hajihatatlanja szláv eredetű volt. hogy ősei szlovák nyelven beszéltek, ellenvet-, hetjiik azt a kérdést, vájjon hány ma. százszá­zalékos szlovák származik olyan családból, amelyben nem is olyan régen a magyar szó volt otthonos, amelynek tagjaiban talán két ember­öltővel ezelőtt magyar vér csörgedezett. Nem az a fontos, hogy fajbiológiailag analizáljuk az értékek eredetét, hanem az, hogy fölismerjük géniuszuk lényegét és ha valaki Petőfi költe­ményeit olvassa, ajkkor rá kell jönnie arra, hogy soha senki mélyében nem gyökerezett _a magyar humuszban nála, akinek az édesanyja szlovák leány volt; hogy senki jobban nem sze­rette a maga korában hazáját, a magyar hazát, a szlovák eredetű Bél Mátyásnál, aki az akkori Magyarország legtökéletesebb leírását adta; hogy nem volt izzóbb magyarságu tudós Jedlik Ányosnál és nem volt tüzesebb magyar hazafi Damjanich Jánosnál, aki pedig maga is hangoz­tatta rác eredetét. Nincs ennek semmi értelme. Egyezer év óta éilt Szlovemszkó területén testvéri egyetértés­ben három nemzet. Házasság, vérségi kötelékeik fűzték egybe a családokat, a természet és isteni rendelés örök törvényei, amelyeket hiába akar megmásítani a számító emberi ravaszság. Nincs abban szegyei ni való, hogy egyik fajta átadta a másiknak fizikai és szellemi diszpozícióit. Nincs eltitkolni való, hogy az udvarházakban egyformán otthonos volt a három testvérnem­zet beszéde, nem tartjuk különösnek, hogy az egyik Madách fia halálakor szilovák nyelvű ódá­ban panaszolta el szivének keserves fájdalmát. E sorok írója az összeomlás utáni hónapok­ban lakótársa volt egy magas állású szlovák köztisztviselőnek. Olyan családból származott ez a köztisztvisellő, amelynek egyik ága Ma­gyarországon él és magyar patrióta, a másik ága itt maradt és mo.st .szlovák patrióta. A mi emberünkről' senki kétségbe nem vonta volna jó szlovák mivoltát. Asztalán ott feküdt Hviez- doslav drámai költeménye és bizony ebben a nehezebb kifejezések magyar értelmét jegyezte be, hogy jobban értse a szöveget. Magyarul gondolkodott, talán magyarul álmodott és szlo­vák hazafinak vallotta magát, őt és a többi ilyeneket nem kívánjuk a magunkénak, elvégre a nemzethez való tartozás érzése teljesen szub­jektív valami és az elhatározás szuverén jog. Ám halottakat kisajátítani, az ő védtelen mivol­tukban szuverén akaratukat meghamisítani nem tartjuk külturcs el ekedet nek. * Ám konkréten a Madách-esethez akarunk szó­lam. A geneológiát egyes modern történetírók nagyon haszontalan mesterségnek tartják. A nagy Mididet szavai jutnak erre vonatkozólag eszünkbe: Egészen haszontalan tudomány ez. mert abban ugyan mindenki biztos, hogy ki volt az édesanyja, de az apjában kevésbé. Ám a ge- neológia próbáját bátran alkalmazhatjuk a Maciáoli-családia. Nem értjük, milyen alapon ál­lítják fel a család szlovák származásának a té­telét. A Madáeh-cealád egyike a legrégibb törzsök-ös magyar családoknak. Törzsfáját az árpádba.zbeli királyok koráig vezetheti vissza. Radon de Oszlánig, IV. Béla hü kísérőjéig, aki bizony nem szlovák származású, hanem törzs­ök ős kim. Ezentúl is, hogy Palányi mondja Ma­dách Imre és költészete című kitűnő mono­gráfiájában. „a Madách-nemze teég története mindig szorosan egybeforrva maradt a nemzeti üggyel*1. „Ceatatüzben és békés munkával tör­vényhozásban s a tudomány művelésével, amennyire a zivataros idők követelik és enge­dik, a nemzeti megmaradásnak és a nemzeti szellem haladásának tántoríthatatlan bajnokai. Nem pártoskodó, kapaszkodó, hitet és pártál­lást csereberélő honfiak, s talán ez okból nem kerülnek az országnagyok legelső soréiba. Önző családi politika nélkül mindvégig. igaz lélekkel szolgálva hazájukat, azon becsületes történelmi nemzetségek közé tartoznak, kiknek köszönhet­jük, hogy a magyar nemzet még él". (Palágyi M. Madách Imre élete és költészete. 32—33 L) * A pozsonyi kis tudós a melltényzsebben a drámairó Madádhra is rásüti, hogy szlovák volt, hiszen a Kisfaludy Társaság bizottsága tisztította meg munkáját a sok szlovákizmustól. Nem igy volt. A Kisfaludy Társaság Arany Jánosra biízta, hogy a. müvet sajtó alá készítse. Nem bizottság végezte tehát a munkát, hanem Arany János, akinek tanúbizonysága szerint „csak itt-ott a verselésben, meg a nyelvben van némi nehézkesség, különösen a lírai részek nem egészen zengők“. A formával kissé küzdő mű­vész munkáján végezte tehát Arany az utolsó simításokat, hogy hajlékonyabbá és művészie­sebbé tegye a stílust, a nyelvet, nem pedig, hogy megtisztítsa az idegenszerűségtől. Nem egyenletes és egyforma nyelvének művészete, mondja Alexander Bemát, néha küzd a nyelv­vel, de az ihlet pillanatában néhányszor a leg­magasabbra emelkedik. Ám hogy nyelve ma­gyartalan lett volna, azt csak a.z mondhatja, aki nem olvasta Madách összegyűjtött müveit és nem érzi az ő nyelvében a tisztán zengő magyarságot. * A polémiának végére értünk. A magyar Pan- theonban ragyogó Madách Imre neve és ebből a Pantheonból nem lehet őt kisajátítani. Ami­kor a.z elnök losonci megnyilatkozásában Ma­dách szlovák származására alludált, bizonyára nem volt informálva olyan mértékben, mint ahogy annak meg kellett volna történnie, a Ma­dách család történetéről, Madách Imre szárma­zásáról és magyarságáról, különben Madách szlovák származását meg sem említette volna. Madách Imre kamarásnak és késsel eke ői Maj- fchényi Annának a fia magyar volt származásá­ra. magyar volt érzésben és magyar volt halha­tatlan géniusza, amely örökéi etü alkotással gazdagította a világirodalmat. Kinevezések az ungvári apostoli adminisztraíurán Ungváur, október 1. (RuszLnszkói szerkesz- tőségünktől.) Megírta a P. M H., hogy a római Szentszék a háromf elé osztott szatmári egyház megye Csehszlovákiához csatolt részéből apos­toli kormányzóságot alakított és annak élére Tahy Ábrás ungvári esperes-plébánost, eddi­gi püspöki vikáriust, apostoli kormányzóvá nevezte ki. Az apostoli kormányzó a kinevezés kézbe­sítése után azonnal megkezdte az apostoli kor­mányzóság megszervezését s már nyilvános- ságira is hozta az első egyházi kinevezéseket, amik úgy az egyházi férfiak, mint a hívők körében általános megelégedést keltettek. A kinevezésekről szóló hivatalos jelentés szerint Tahy Ábris apostoli kormányzó általános he lynőkévé Fibiger Sándor dr. kanonokot, ny. gimnáziumi hittanárt nevezte ki A kor­mányzótanács tagjaivá kineveaete: Ékkel La­jos beregi esperest, beregszászi róm, kát. plé­bánost, Antal Miklós sz. sz. ülnököt, ungvári gimnáziumi tanárt, SzentmihSyi Lajos espe­rest, császlóci plébánost és Szvaboda Ferenc pápai kamarást, jenkei esperes-plébánost. Az egyházi törvényszék elnökévé kinevezte: Fibiger Sándor dr. vikáriust, mag a bíróság tagjai a következők: a) Bírák: Ratkovszky Soma dr. tb. kanonok, munkácsi ny. gimná­ziumi hittanár, Ékkel Lajos főesperes, Jéna József dr. pápai kamarás, munkácsi plébá­nos, Pásztor József sz. sz. tanácsos, tibai plé­bános. b) Házasság védő: Szvoboda Ferenc pápai kamarás, c) Ügyvédek: Antal Miklós sz. sz. tanácsos és SzentmiháJyi Lajos sz, sz. tanácsos, d) Szegények ügyvédje: Pásztor Fe­renc sz. sz. tanácsos, e) Jegyzők: Lőrincz Ist­ván őrdarmai plébános és Podavil József do- mornyai plébános, valamint Buja-ló Bemát s- lelkész. Egyházmegyei főtanfeiügyelővé az apostoli kormányzó Szvoboda Ferenc pápai kamarást nevezte ki, míg & kormányzói iroda személyzete a következő: cancellárius és tit­kár: Podaril József, jegyző: Bujaló Barnái, aktuánius: Bocskoroa János. Ezzel az ungvári apostoli kormánywfeág megszervezése megtörtént. — Eszperantótanfolyam a pozsonyi rádióban. Pozsonyból jelentik: Október 1-iől kezdődőkig a pozsonyi rádióban minden szerdán és szomba­ton este l&üö-től 10.15-% eezperantótanitáj lesz. A tanfolyamat Wanitsek Ernái, az Iámat eszper&ntícta vezeti e előreláthatólag a kassai állomás la továbbítani fogja. ............ 11 11 .......... ID EGEN EMBEUEM REGÉNY IRTA: MARftI SANDOR Copyright b$ Pan/deon , (27) ,Nép gondolta, s oly közel volt hozzá, kedve lett volna kiugrani a kocsiból — a „nép", örökké úgy7 a négy maszlag mézesmadzagján vezetve, a „nép", százharminchat éves, száz­ba rmincezeréves nép, itt táncolt, rongyokban 8 kötelekben a „Szabadság" emlékünnepén, szinte illedelmesen keringőzve, valami ha­tóságilag engedélyezett, bánatos, együgyű bacchánál keserű részegségében. Mert min­denen. amit a taxiból látott, tehetetlen fegye­lem uralkodott: a kísértetiesen keringő tö­meg, a színes villanyfüaér, mely olcsó csil­logássá! fonta be a várost s amolyan rózsa­vizes ünnepélyt varázsolt abból, ami valami­kor lucskos vér volt, vér és leszakított tagok s letépett koponyák báli éjszakája, — a tar­ka italok és nyávogó zene, mindez civilizált rendben illeszkedett össze, és az uccát szinte szobatisztává fegyelmezte egy mély, csak az idegek tövében remegő s derengő tartózko­dás és megkusbadt tapintat. „Edueation ci- vjque", — gondolta. „A nép táncol". Nagy tér előtt akadtak meg, egy ház homlokán a forradalom három jelszava lángolt, unalma­in és megkopottán, mint egy fényreklám, olcsó áru. Az orosz cigarettát kért, s végtelen megvetéssel mondta, hangosan: — Liberté!... A soffőr hátrafordult és tüzet adott. Fe­hérhajó ember volt. s egyetértőén felelte: — Ca, pár exémple!... S kiköpött és hajtott tovább. Az orosz a szobrász feje fölött beszélt, halkan é« izga­tottan. Ez a nő, -- mondta s kihajolt s ciga­rettával kezében egy táncoló pár felé muta­tott. — Nézzen oda, például ez a nő, aki itt ilyen természetellenes mozdulatokkal s ki­csavart tagokkal lejt egy zene ütemére, mely •lényétől s hajlamaitól idegen, mert részben néger parasztok, részben zsidó kupléirók komponálták,. nem tudja, hogy a groteszk mozdulatokkal egy vérszomjas istennő áldo­zati oltára előtt jár most vallásos táncot, s ezt az istennőt ősei a Szabadság-nak nevez­ték. Ez a legbutább s legkegyetlenebb az öszr szes bálványok között. Száz és egynéhány éve ugyanez a nő saétbomlott hajjal, riká­csolva, seprővel kezében táncolt ezen a té­ren, keze véres volt könyökéig és szentül hitte, hogy az a Szabadság, amit a seprővel kiverekedett. Még nem tudta, hogy a termé­szet rendje nem ismeri s az emberek rendje nem kívánja a szabadságot. Ma sem tudja még. Én már tudom. Nézzen körül, fiatalem­ber, aki valószínűleg regényes képzeteket őriz zsenge korából a forradalom jelentősé­géről... A nagy majális!.. La Constitution francai se... Ghatedrale de Metz a louer!.., Décl arat ion des Droits de 1‘Homme et du Citoyen!... Mi marad egy népünnepélyből? Charlestont táncolnak, valószínűleg az Ész Istennőjének emlékezetére, s a Respublika, melyet néhány hasas és nehéz emésztésű new- yorlci magánbankár rángat dróton e pillanat­ban. illuminálja az isteni szép számára .a vá­rost és meglobogtatja fejük fölött egy gyer­mekmese varázsszavait, a Szabadság, Egyen­lőség és Testvériség lidércfényeit!... Ennyi marad egy forradalomból, ez a csöfcevóny, né­hány gázlánggal több az esztendő egy napján, néhány rongy és játékszer a múzeumokban, néhány assignáta s egy részegség kérödzés- szertien visszatérő utóize, egy részegségé, melyet a vér adott s most, ez az utálatos ab- szinth pótlék varázsolja vissza, amit itt, min­denki iszik! — S elhajította a cigarettát. A taxi rossz köveken rá'zta őket. — Az is visszamaradt, — felelte a szobrász feje fölött — hogy ön mindenről szabadon nyilatkozhat, s nyilvánosan terjesztheti gondolatait. — S nagyot, nyelt. — Nagyon szépen köszönöm — mondta az orosz. Szabadon szidhatom a forradalmat és dicsérhetem azt. amit általában fennálló rendnek neveznek. Ha ezt, a forradalom vív­mányának tartja ... Nézzen csak körül, el­végre minden pillanat történelem. A pénzűk most papiros, másfélmillió lemészárolt halott­juk fekszik a tömegsírokban, s amij; cserébe kaptak Amerikától, az néhány gramofon- lemez, s a folyóvíz és a bidet, melyet az ame­rikaiak bevezettek a párisi hotelszobákba- Nem látok semmi okot a nagy táncolásra. A legnagyobb baj az, hogy megadták magukat a pénznek. Nemcsak csinálják, nemcsak sze­retik, ezek már hisznek ma a pénzben! Sza­badság! ... Csak táncoljatok. Izgatottan nézett körül. A különös lármá­ban, a ragadós éjszakában félhangosan utána- mondta ezt a szót: „Szabadság..." — s szinte kóstolta a nyelvével, ize volt a szónak, s egy­szerű képzettársítás kapcsán sós és fanyar volt az ize, mint a vérnek. Aztán mégegyszer mondta: „Szabadság..." s az öreg soffőr hát­rafordult s a vállát vonta, mint aki a maga részéről résztvett a társalgásban s egy megis­mételt „Ca pár exemple“-el lezárja a vitát. Csakugyan, többseör ismételve elhigult ize a szónak, már nem Ízlett olyan sósnak és fa­nyarnak. inkább csak vizenyősnek és Íz­telennek. — Semmi okot — mondta makacsul az orosz, mikor a Bastille teréu kiszálltak az autóból s a szobrászt maguk közé vették — semmi okot nem látok a nagy táncolásra. Okkal vagy ok nélkül, de „a nép" táncolt, itt is, még pedig . egészen nagy körűikben s feltűnő életörömmel, mintha nem is tudna semmit, arról, hogy a Respublikát néhány ha­sas és nehéz emésztésű newyorki bankár rán­gatja dróton e pillanatban. A szobrász a,z első lépések után magához tért. a tér közepén megállt, nyújtózott, szemét dörzsölte, s meg­lepően élénk mondatokban elégedettségét nyilvánította a körülmény fölött, hogy végre itt van, ahol nincsenek civilek. — A Bastille ellen!... — ordította torkaszakadtából. Kör- bementek a téren. Az éjszaka, túlzott fényéit kibontva, teljes pompájában ragyogót!. Elvégre minden pilla­nat történőiéin, idézte az oroszt és mélyen lélegzett. Támolyogva és sodortatva keringtek s a nyár és a tömeg enyves, nyers szagát mé­lyen szívta le s ettől a szagtól meg lehetett részegedül, meri nem volt rózsavíz, mint a% elhanyagolt hajviselet!! raisonneur nevezte, hanem az élet szaga volt, nem kellemes, nem kellemetlen, ahogy az elmerülő nem tudja megítélni a tengervíz izét, úgy szívta fel min­den pórusával, ellenkezés nélkül ezt a szagot. Mágneses vonzás áradt a térből és a sötét ut­cákból, minden ellenálláson átható, jótékony vonzás, melynek készséggel adta át magát. Nem történhet semmi baj, gondolta. Mind em­berek vagyunk. Ezt nem lehet kitalálni és megtanulni, ezt a rokonságot, — egyszer igy érzi az ember s akkor megnyugszik, tudja, hányadán van. Ettől be lehet rúgni. Ma július tizennegyedike van. Talán az én, külön július tizennegyedikéin van ma, a® én saját, külön Bastilleom bevételével. Rokonságot, összetar­tozást érzett a névtelennel, homályossal, bol- dogitóan közönyössel... S legnagyobb meg­lepetésére széttárta karjait. — Mi baja van? — kérdezte a szobrász, aki teljesen magához téri. Gondolkozott. Azt akarta felelni: — Rájöt­tem, hogy mind emberek vagyunk. — De ab­ban a pillanatban, mikor a néhány szó mon­dattá siirösödött szájában, keserűnek érezte, kimondhatatlannak. Erőltette magát, de a szó megakadt nyelve hegyén, kínlódva lenyelte. Talán azon múlik minden, gondolta, hogy csak a legkevesebb ember mer ilyen szavakat ki­mondani. S azok se mindig őszinték... In­kább azt mondta: — Talán igyunk valamit Az orosz szűkszavúan, de egyetértő hang­súllyal mormogott, A helyiség, ahová a szob­rász feltűnő tájékozottsággal vezette őket, a tér egyik mellékuccájóban nyitott, a keskeny és magas házak egyikőben, melyek hosszú sorban sorakoztak s a kapu fölött görbe, kun- korodotl macskafark szerű transzparensek „Hotel"! „Bal Musette" vagy egyszerűen „Danciog" megjelöléssel csábító Mák a vendé­geket. Zfákuccaszerü, keskeny és hosszú si­kátor voll ez s az uoca bejáratánál rendőrök és az egész sportsapkás fiatalság ögyelegtek. lappangó harcban és Fegyverszünetben, kik nagy vá Fosok ban nmi n kát adnak a iréJidórökaek. (FoAyiaijuk4 .ön. M *-* CD <3 ~ gli ca n <D <C­a ^ ifi Í>í <P *2 —« eö Ti 0) ;rg* O J?** fi: Á| •* hl hú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents