Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)
1930-09-18 / 213. (2434.) szám
4 *prxgai-Ma<Aar- m rx. ap 1930 szeptember 18, csütörtök. A külvárosokban Hitler és győz, még a Kurlürstendammon a polgárok előkelő rezignáltsággal szürcsölik a kávét... Képek Berlin nagy választási napjáról — A tragédia hangulata Konsternáció a hüllőidé újságírók klubjában — Az elnémult város Mama a Tegnap este a klubszoba felöl egy hatalmas barna, jókedvű fiú jött be a kávéháziba. Megállt a sporlembei'ek törzsasztalánál és a két kezét diadalmasan nyújtotta feléjük. Az egyik kezében Rosenthal-szobrócska vök romád nő, kék lepelben, másikban fémplakett, táv ónő figurájánál a felső lapján. Pár percvei utána egy karcsú, szőke leány jött, egy néhány, ugyancsak hatalmas, barna és jókedvű fiúval, leültek az egyik asztalhoz, feketét Maik és mohón, derűsen, valami boldog és gyermeteg bőbeszédűséggel kezdték tárgyalni a lezajlóit atlétikai versenyeket. Időközben a szobrocska és a plakett visszakerült a szőke Irisa&z- szonyhoz, aki kosztümben, kipirulton boldog bágyatsággal és az útról érkezők titkoVhMol- lan hevületével mesélt a prágai véré senyékről, Mayer Helénről és Konopacskáról, a zsűriről, dijakról és jncidnsekröl és a fiuk valami érdeklődő, lelkes és meleg hódolattal hallgatták. Szeretem nézni a bajnoknők arcát, banketten,. fiútársaságban, egymásközt, vagy verseny közben, amint mondhatni nyitott kebellel, pőrén, becsületes nyíltsággal ugranak, futnák, vívnak, vagy gerelyt vetnek. ’A század szelleme süt és tüntet a szemükből, amikor egymásközt nem fojtott, és hiábavaló bakfiseretikáról fecsegnek, tiltott randevúkról és titkos kézszoritásokrál, hanem rekordidőről, távról, energiáról és asn- hiénáról, ami miég setnmiesetre sem zárja ki., hogy a bajnoknő ne legyen éppen olyan gyöngéd, meleg és érzékeny lény, mint ahogy azt női predesztináltsága megkívánja. Nagyon kedvesek avval a fontoskodó kis elbizakodottsággal a szemükben, mialatt a baj- társakkál tárgyalnak, vitatkoznak és vetélkednek és a sípszóra legalább egy losangelosi kiküldetés reménységével állnak ki a porondra, Most., hogy a prágai versenyek alkalmával annyi érdekes interjú, cikk és hivatalos jelentés jelent meg a lapokban az összesereglett bajnoknők életiéről, hajszínéről, foglalkozásáról és esélyeiről, valami kettO)nes és mosolygó emlékezéssel kell egy tátrai vivóversenyre vUszagondolium, ahol napokig bősz bajnoknőkkel ebédettem, drukkoltam, szétrakva ham és a rovar gyűjtők élvezkedö precizitásával raktam a mappámba ezt a spéeiesi, amely éppen olyan különálló, megismerhető és jellegzetes, mint egy amerikai donemg güri, egy német család anya, vagy egy falusi, magyar tanítónő. Mert: remzerm délben, vagy « kora délutáni órákban érkeznek meg verseny előtt a városokba, a hotelben lefek&sznek és bejelentik, hogy a közös vacsorára lejönnek az étterembe, de a férfiversenyzők és a gyakorlatlanabb balcfisok már legalább a második fogásnál tartanak, mire őbajnoksága mama nélkül, de inkább mamával együtt bevonul, A mama kell, nem annyira őrzőnek, Icülszitmek, vagy erényes dekorációnak, mint bajtársnak és lelkes drukkernek, aki vigyáz a sportszerű étkezésre, kijavítja a. kiszakadt dresszeket, informálja a sajtót, verseny alatt a törülközőt tartja, meg a kölnivizet, a zsűritagoknak megmondja a véleményét s körültekintő gondossággal becsomagolja a dijakat. A bajnoknő, aki egyedül jön, odahaza minden valószínűség szerint hivatalnoknö egy bankban és reggel nyolctól este hatig a kettős könyveléssel áll en garde poziturában, iroda után tréningre jár és este ecetes szafaládét vacsorázik. A mama nem mehet versenyre, a mama nyugdíjas és csak annyit tehet a sportért, hogy reggelenkint letörli a port a díjul Icapott serlegről, plakettről és virágvázáról. De az a kedves és kiegyenlítő mégis ebben a sportbarátságban, hogy a lányok, akik különböző országok különböző környezetéből, szagos leány szobából, kohinorszagu irodákból, vagy műhelyekből versenyre összeverődnek, egyenrangú, fesztelen és barátságos barátok, nem a toileltet mustrálják egymáson, hanem a rekordot, a stílust és a kondíciót. Kicsit, titkoltan, valami elévülhetetlen asszonyt realitással természetesen körűnéznek a banketten, a közönség körében, vagy a zsűril között, alkalmas férjmyag szempontjából, mert a versenyképességnek határideje van és mert a nő ritkán képes arra, hogy egészen Vart powr Vart csináljon valamit. Valószínűleg ez az ösztönös realitás is egyik hajtóereje annak az átpártolásnak. amely a régi leányt szépen az ugrárudhoz, a gerelyhez, úszómedencéhez és vivóplmszra vezette. Ezelőtt minden leány, aki érvényesülni vágyolt, — és melyik nem vágyott? — betanulta a Für Klisét, a Szűz imáját, vagy a Balaton háborgását zongorán és családi zsurokon ezt szervírozta a kakaó mellé, vagy nyári alkonyotokon, nyitóid ablak melleid zongorázik, ha ezt nem India, néhány divatos kö^öt reciált fals szív- hangokon, esetleg Isten őrizz, maga, irt verseket, hogy figyelmet keltsen maga iránt és felBerlin, szeptember 17. (A P. M. H. berlini munkatársától.) Furcsa volt ez a választás elejétől kezdve. Az utolsó óráig’, vagyis vasárnap reggel hétig választási lázban égett Berlin. A technika minden fegyvere, a meggyőződés minden eszköze offenzivá- ba lépett. Az utolsó német választáson, 1928- ban a választók 74 százaléka adta le szavazatát. Azóta a választójogot szerzett legfiatalabb generációval a német válásztóközönség száma körülbelül egymillióval szaporodott. Tehát mig a múltkori választáson körülbelül 30 millió német adta le szavazatát, most száz százalékót számítva, 42 millió szavazat megszerzéséért folyt a küzdelem. Mindenki tudta, hogy a legnagyobb eltolódásokat a passzív milliók, a választásoktól tartózkodók, a politikával nem törődök és a politikailag iskolázatlanok, az állampolgári jogokat először gyakorló húszévesek fogják okozni. Mindenki tudta, hogy a szembenálló táborok közül az indul a győzelem legtöbb reményével a küzdelembe, amely ezeket a milliókat meg tudja mozdítani. Ezért folyik síppal, dobbal, rádióval és repülőgéppel, hangosfilmmel és gramo főni emezz el. száz- és százezer népgyülés- sel, uj és régi ötletekkel a propaganda. Mindegyik párt riadót vert, mindegyik hangsúlyozta: ez a döntő óra. félreállni senkinek sincs joga. A mesterségesen fűtött izgalom az amugyis lobbanékony atmoszférában nap-nap után kirobbanásokhoz vezetett. Választási harc: ez nemcsak képletesen értendő. Berlin, de a többi német nagyvárosok külső kerületei is valóban harctérré változtak, a választási propagandáról szóló beszámolók, harctéri jelentésekké változtak, amelyek szinte hetek óta újból és újból halottakról és sebesültekről számoltak be. Mindenki azt várta, hogy a túlfeszített hangulat a döntő napon mindennél erősebb explo- zi ókhoz fog vezetni És ehelyett a legszenzációsabb német válasz- tás vasárnapján olyan szent ünnepi hangulat borait Németországra és elsősorban a német fővárosra, mint amilyen szelíden langyos és napsugaras volt szeptember 14-ike, mától kezdve a német történelem súlyos dátuma. Mi erre a pszichológiai magyarázat? Talán egy bizonyos fáradtság, a heje-hujának túlságos fokozása, amely a végső pillanatban elernyesztette az izmokat, vagy talán a demokrácia vereségében is győzedelmeskedő ereje, mely az állampolgári kötelesség sorsdöntő teljesítésének napján még a legizgágálbbakat is tartózkodásra, sőt egy bizonyos lovagiasságra kény- szeritette. így a választási helyiségek előtt — minden uccára esett egynéhány — békésen álltak egymás mellett a legvadabb ellenségek: szociáldemokraták 1-es listájukat hirdető táblájukkal, a kommunisták a 4-essel, a nemzeti szocialisták a 9-essel. Beszélgettek egymással és vártak türelmesen, az egész várost megszálló rendőrségnek legalább is napközben alig akadt dolga. És még valami: minden választás előtt lehetett tippelni, lehetett kombinálni, valahogy ki lehetett számítani az esélyeket; ezúttal senki semmit sem tudott, és aki jósolni mert, szörnyen megbukott, így még Curtius külügyminiszter is, aki három, vagy négy nappal a választások előtt megnyugtató optimizmussal mondotta nekünk: „Oh, Géniét a 14-iki események nem érinthetik, a kormány külpolitikai ellenzéke maximálisan 150 mandátumra tehet szert." Közelebb jutott a valósághoz Adolf Hitler, aki száz mandátumot ígért pártjának. tárja gyöngéd lelkivilágál. Ma Böske, Ivetté, Hetén és Annamarie akkor számit, ha l p. 20 mp. alatt úszik száz métert, szépen asszó- zik, Dalcroze metódusra tud mozogni és úgy bánik a. diszkosszal, mint nagymama a kötőtűvel . . . A bajnolonő és a mamája szemben ültek velem az asztalnál. Mindjárt az első nap megtudtam, hogy nem szereti a szószos pecsenyét és a makarónit, verseny előtt különben ie csak könnyű dolgokat, eszik és nevessenek a szemébe, hu nem nyeri meg az első dijat. A második nap az otthoni sportéletről mesélt, apró pletykákat és intim klubtörténeteket és közölte velem, hogyha férjhez megy, legalább öl gyereloet akar, akik mind balkezesek legyenek. Udvariasam, és titkolt rémülettel mosolyogtam és megértőén bólongattam, mintha misem lenne természetesebb, mint. hogy egy anya balkezes gyerekekre vágyik. Csak később tudtam meg, hogy a balkezes vívás a cselezés miatt jó és öt. Imlkezes gyerek czek- szerinl felér egy főnyereménnyel. A mama a bajnoknő mellett üli', kicsit dÁaDe a.z emberek megszokták, hogy Hitler Ígéreteit ne vegyék komolyan. Ezúttal azonban keservesen igaza volt. Különösen bonyolulttá, tette a helyzetet az uj pártok fölvonulása. Vájjon hány szavazatot tudott elhódítani a többi táborokból és a politikából kiábrándultak sorából a nemzeti egységet hirdető St-aat&partei, mennyit az uj konzervatív front, amelynek temperamentumos vezére, Treviranus, már a külügyminiszteri széken látta magát? Vagyis egy szóval, hogyan állja meg a helyét a német polgárság? És aki a külső képből ítélni tudott és végigsétált Berlin uecáin, már előre érezhette ösz- szeszorult szívvel, hogy a nagy erőpróbát a polgárság ezúttal sem állja meg. A város belsejében teljes egykedvűség, semmi zászló, semmi ünnepélyes keret, néhány lelkes nacionalista kilógatja a monarchia lobogóját, a respublika színei sehol sem láthatók. De Berlin munkásnegyedei zászlótengerré varázeolódnak. A kommunista központ a Bülowplatz környékén főhadiszálláshoz hasonlít. Ezer és ezer ember, száz és száz rendőr, örvénylik, morajlik a széles téren és a szűk uccákon. Itt egyik, vagy másik oldalon minden ember magáénak érzi a nagy ügyet. A választás megbabonázta ezeket a negyedeket, otromba betűkkel rajzolt föliratok agitálnak a horogkereszt, vagy a szovjet csillag mellett, a házak megelevenednek, minden ablak zsúfolt, mindenki néz, mindenki izgul, mindenki vár. mindenki agitál — a Kurfürstendamtnon pedig és a Friedrich- strasseban fogadásokat kötnek, viccelnek és előkelő rezerváltsággal szürcsölik a kávét. Valahogy ez a kép a választások szimbólumává emelkedik. A polgárság szervezetlensége és közönye, széthúzása, húsz részre szabadása érlelte meg a termést a túlzók számára. Ne feledjük, hogy a két győztes pártnak: a nacionalistáknak és a kommunistáknak csak a színeik mások. A mai társadalmi rend fölforgatásáiban egyetértenek, és talán nem a fantázia termékei azok a találgatások, amelyek a két szélsőség együttműködésére vonatkoznak. A beavatatían hívek nem mindig követik a vezéreket. De kétségtelen, hogy a két extrém párt hivatalos propagandája leginkább egymást kímélte. A nemzeti szocialisták sokkal ádázabb dühhel támadták a szociáldemokratákat és a mérsékelt polgárság pártjait, mint a szélső- baloldali szárnyat A külföldi újságírók, a nagy világlapok képviselői együtt töltik a választás estéjét. Itt alakul ki a világ közvéleménye. És ne tagadjuk, megbuktunk mindannyian. Jómagam egy skandináv kollégával kötöttem fogadást-, ő 50— 60 nacionálszocialistát tippelt, én, a megmosoly- goit pesszimista, 70—80-at. Az első jelentéseket még mosoly fogadja. Véletlen. Ugyan mit jelenthet, hogy Bunzlauban sok ezerrel növekedett a kommunista szavazók száma és meghusz- szorozódott a nemzeti szocialista szavazat. Bunzlau megbolondult. Kész. De Bunzlant Leipzág, és Leipziget Köln, és Kölnt Düsseldorf követte, és Düsseldorfot a keleti porosz tartományok, majd a híres demokratikus Baden, és befut a jelentés Würt- tembergből, ahol a polgári egység jegyében együtt indult harcba a Volkspartei és a Staatspartei, ahol tehát bekövetkezett a vélt ideális állapot — és a kép csak nem változik. Jelentkezik a katolikus- Köln: 10.000 Hitler- párti szavazat 1928-ban: 170.000 ma. 97.000 kommunista helyett 167.000. A nyugodt, munkás Düsseldorf van soron: 19.000 náción ál-szocialista 210.000-re szaporodott, a kommunisták dálmas és fontoskodó pózban, akár a színházi öltöztetőnők, akik úgy érzik, részesei, a primadonna sikerének. Figyelmesen nézegette a táplálkozó társaságot és időnkint anyai szigorral szólt rá egy-egy jótévágyu versenyzőre: — Nézze, fiam ne zabálja. úgy fele magád, déhdán aztán szorongathatja a markában a kardját. Tegnap este se kellett volna annyit táncolni! Ilyen kondícióban szégyen kiMlni a pbamera! . . . Az asztalnál beosztásról, esélyekről, versenyzőkről diskuráltak. A mama egyszerit derülten, felszabadultan elkacagta magát, le- biggyesztette a száját és leönnyed fölénnyel szólt át a társasághoz: — Ja, a Ghaloupkova? Vele már Milanóban versenyeztünk. Nem félek tőle, csak az a baj, hogy igy szabad téren kicsit túl nagy lesz nekünk a plans. Így mondta: nekünk. Szakavatottan és ben- fenlescn, mint. egy zsűritag. Délután kint találkoztunk a versenyen. Pipi, a bajnoknő abban mát. Éa Hannover 13.000 helyett li8.0Ü0-re, vagyis 29.000 helyett 43.000-re. A jókedvű tip- pelések elnémulnak. Nem. Ez már nem véletlen. Ez már nem epizód. Ez egy tragédia. Különböző országokhoz, különböző pártokhoz tartozunk. De mindnyájan egyek vagyunk a megdöbbenésben. A franciák járnak elöl. Belezuhannak a katasztrófahangülatba. Mindennek vége van! Briand bukik. Locarno. Genf a múlté. Keserűen kocintanak egymás felé: „Holnap talán máT ellenségek vagyunk!" És a telefon jelentésekre riadtan válaszol London, Varsó. Paris. Nem hiszik a számokat, újra kérdeznek, és azután végigfut Európa telefon- huzalain a sóhaj: ..Rettenetes! Hát minden hiába volt?" Németországban hatmillió nemzeti szocialista, négy és félmillió kommunista, két és félmillió Hugenberg-párti vágyódik vérontásra, anarchiára, minden meglévőnek szétrombolására. Tizenhárommillió. Tizenhárom, szerencsétlen szám. És ugyanez a kép az uccákon. Groteszkül hatnak a diadalit tagok kiáltozásai. Az ueca néma ó& rémült. Mint ijedt nyáj szaladnak össze az emberek. Nem veszekednek, nem bántják egymást, suttognak. Egy hatalmas kérdőjel borul a város fölé. Mi lesz? A reggel világossága enyhíti a katasztrófa- hangulatot-. A német- sajtó, bár nem leplezi szédült meglepetését, nyugalomra int. De a megnyugtató szavaknál megnyugtatóbban hatnak a számok: ne feledjük. Németországban még mindig nyolc és félmillió szociáldemokrata, négy és félmillió centrum párti, egymillió bajor néppárti, kétmillió néppárti, egymilM óháromszáz ezer gazdasági párti védi a megértés politikáját és a demokráciát. 'A centrum kivételével ceupa vert sereg, de mégis túlnyomó ©tő, ha összefog. És ez az összefogás az egyetlen lehetőség. Brüning koncepciója megbukott-. A mérsékelt polgárság csak a szociáldemokrácia támogatásával óvhatja meg Németországot, ée ne tagadjak, Európát, az anarchia elten. Minden más megoldás, dfetatuTásdi-játék, ko- kettálás a szélső jobboldallal, polgárháborúhoz, anarchiához — és ismét ne tagadjuk — háborúhoz vezet. Sorsdöntő nap volt szeptember 14-e, de még sorsdöntőbbek a következők. A német nép vezetői Európa sorsát tartják kezükbe®. Ráskay László. ÍBIII illlMWIP Ilii I i i l ■ !■ MT—irtMT Meghívó A Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet 1930. szeptember hó 21-én, vasárnap tartja alakuló közgyűlését Liptószentiván fürdőben. Napirend: d. n. 4 órakor a Szövetkezet alapítóinak konferenciája, d. u. 5 órakor az alakuló közgyűlés. A konferenciára, illetve közgyűlésre ezennel meghívjuk a Szövetkezet alapitóit, illetve részjegyzőit. Vasútállomás Lip. Sv. Mikulás. A közgyűlésen való részvételt s az érkezés idejét szíveskedjék Liptószentiván fürdő igazgatóságának (Lipt. Sv. Ján) előre bejelenteni. Kassa, 1930. szeptember 12. Az előkészítő bizottság. a pillanatban húzta be az arcába a vhvómusz- kot, cn garde-ba állt és harcias „halas“ ordít ozások közben bolháiig y ességgel ugrált az ellenfelére. A mama csendesen és blazir- tan ült, — kevesebb izgalommal, mint egy mwltezázadbeli marna, aki. a lánya, első bálján drukkolt — az egyik kezében frottirlcendőt tartott, a másikban pedig egy vivótört. A mama, testes és polgári asszony létére valami magdtólértetődő természetességgel tartotta a tőrt a kezében és ez a póz valami kimondhatatlan kámikumol lehelt magából. Percekig kacagom és odaküldtem egy bámészkodó fényképészt, hogy örökítse meg a nagyszerű jelenetet. A mama nem jött zavarba. Kis félmosolyt lehelt ajkaira, a tőrt, megigazította a, kezében és hagyta magéit levétetni. Azóta nem találkoztam velük, de a képet szeretném megszerezni, mert ö az ehő mama, akit vivőt őrrel a kezében láttam a pianson és bizonyára néhány eljövendő balkezes világbajnok nagymamája. Sz. Nagy Miéi. , 238.000-ről 320.000-re emelték szavazataik szá
