Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-06 / 177. (2398.) szám
1930 augusztus 6. szerda. ma rjrmrr űrre- & yzyfaum A VENDÉG Júniusban levél jön Pestről, szívélyes hangú, szirupédes kis négy oldalas) rendszerint Berta néni irja egy nyáreleji alkonyat csendjében és az egy-két évig tartó türelmes hallgatás és rokoni bojkott után megtudjuk, hogy náluk sem öröm az élet, sok baj zajlott le egy év alatt, a bácsit nyugdíjazták, a vő kilépett a cégből, Pali megbukott a hetedikben és neki, — Berta néninek — már csak annyi öröme van az életből, hogy háromszor bridgezhet egy héten. De azért vegyük tudomásul, hogy minden sorscsapás dacára, nincs az a nap, hogy rólunk ne beszélnének, a lányok mindig ránk gondolnak, ha töltött paprika van ebédre, na és azt a kellemes két hetet sem lehet elfelejteni, amit kedves körünkben töltőitek öt évvel ezelőtt. A bűvös emlékek felidézése után az egész család melegen csókolja mindnyájukat és csak a levél végén, leselkedő és orv utóiratként ugrik nekünk az a néhány egészen apróbetüs sor. melyből megtudjuk, hogy Berta néni nagtfon vágyik utánunk és ha nem lenne terhűnkre, lejönne pár napra, hogy személyesen is megcsókolhasson. Ezeket olvasva kicsit elsötétül a szemünk előtt, a játszi hangú bejelentés kicsit úgy hat, ránk, mint egy készülődő földrengés, de mindennek dacára, pár nap múlva levél megy Berta néninek, miszerint nincs is más vágyunk, mint együtt lenni vele. Szerettünk volna elutazni valahová tengerpartra, de ez az üdülés természetesen nem ér fel azzal a boldogsággal, mintha öt láthatjuk. Kéréséhez híven ittlétekor sem nagy fáradságba, sem költségbe nem verjük magunkat, hiszen ő 'nem lesz vendég, éppen olyan családtagnak számit, akár jómagunk. Ettől a naptól kezdve, ahogy az invitáló levél elmegy, pillanatok alatt változik meg a ház rendje, kicsit elült és kusza álmok riasztják éjjelenkint máskor oly édes pihenésünket, a szobalány felmond, mert nem bírja a vendégvárás nagytakarításba futó izgalmait, férjünk buskomor lesz az előzetes kiadásoktól, ismerőseinkkel ‘megszakítjuk a kapcsolatot, mert mi vendéget várunk, nem írunk, nem olvasunk, kicsit lefogyunk, megkomoiyodúnk és keveset nevetünk. Aztán jön a sürgöny, hogy a néni a délutáni gyorssal éi’kezik, de ne menjünk ki elébe a vonathoz ebben a melegben, ő úgyis ismeri az utak Egy csomó rendezkedés, — friss ágybéli áthúzás a stasfirungi di&zhuzatokkaJ —- sütés, habverés, veszekedés és utasítás után természetesen kinn vagyunk az állomáson három szál fehér szakfüvei. A vonat ilyenkor nem késik, pontosan befut, Berta nénit semmiféle sorsfordulat nem tartja otthon, ilyenkor nem érzi az epéjét, neon fáradt és minden úgy klappol, hogy utazhasson. Meg is érkezik, de nem egyedül, mint ígérte, a bácsi is vele jön, mert az orvos ezidén nem forszírozta Karlsba- dot; állnak a pályán. Két sínpár között, viharosan megörülnek nekünk és hamarjában bemutatnak kél vasúti ismerősüknek, akik tovább utaznak Perbenyikre. Diskurálunk, amiig lehet, a néni nem akar tőlük elszakadni, mert az uj barátok ismerik Sárospatakon a veje famíliáját. Végre sikerül a bőröndöket és a vendégeket felrakni a kocsira és hazaindulni, miközben megtudjuk, hogy a néniék nagyon rosz- szul néznek ki, pihenésre van szükségük és majd mi, a mi finom, könnyű kosztunkkal kicsit rendbehozzuk őket. Csak semmi strapa, nehogy inkcnmnondáljuk magunkat miattuk, ugyan ők bevallják, nagyon korán kelnek és kilenckor feküsznek, a néni csak diétáson étkezhet és a bácsinak tejkurát kell tartani, minden nap langyos vízben fürödnek és a néni néhány ruhát szeretne itt csináltatni egy olcsó házivarrónövel, de mi azért ne legyünk megijedve, ők semmiben sem fognak zavarni bennünket . . . Estére kiderül a lefekvésnél, miután az ágyak madeirás pompában, szimmetrikus elrendezésben úgy várják a néniéket, mint egy királyi nászpárt, hogy Berta néni világért sem alszik dupla ágyban, mert nem bírja hallgatni a bácsi szuszogását. ö majd Átmegy a díványra, mi csak ne sajnáljuk, de ha kedvesek akarunk lenni, adjunk neki egy egyszerű kis pongyolát, ö ugyanis nem hozott magárai, arra a kis időre nem szeret sok holmit cipelni, ágyátrendezés, olvasnivaló kikészítés, tejkura és forró búcsú után végre lerogyhatunk fekvőhelyünkre, de pár órai éber álom után, a hajnali órákban már utasításokat adunk a reggeli előkészületekre. Fór perc múlva álomtól piroson s kövérkésen a néni is kinn van, belenéz mánden zugba kikérdezi a tej órát, a cseléd bérét,a házirendet, a fürdőszobában túl csavarja az egyik csapot, csodálkozik, eli$m,er és kioktat. rosszaló'ag bólongat, hogy biztosan miatta, keltünk fel ilyen korán, de egy könnyed fordulattal informál., hogy jöhet egyeli, majd bent az ágyban elfogyasztják. Délelőtt végnélküli diskurzus a pesti viszoMost már kozd olyan válasziféle Lenni, mint napjában hallhatjuk — tréfásan, vagy félko molyán, vagy összehúzott szőni öldöklői, olyan bólogató haj, haj, bizony-hangnemben, — do mindenosotro válaszíélo, olyan, amivói lo lehet torkolni azt, aki kér, vagy szeretne, vagy ajánl valamit, a vitako- zás hevében oda lehet csapni, s a másik meghökken s elhallgat. Lehet, hogy háború lesz? kérdi.. Hát bizony... s azián hüm- mögnetk. Mindig igy kezdődik. Mikor először hallottam, szerettem volna reáugrani arra, aki mondta, ami nem lett volna kellemes az illetőnek, ha én úgy pehelysúlyommal reáugrom valakire, — de mégis reáugrani, leteperni, két tenyérrel betapasztani száját, s a fülébe súgni a vonagló- nak: őrült, szerencsétlen, tudatlanságodban is bűnös, mit mondtál? Nem tudod, hogy igy kezdődik? De nem szóltam semmit, egy karosszékben ültem és szivaroztam s komoly arcot vágtam, s hümmögtem és azt mondtam, hogy igen ... hát éppen háború ... nem valószínű ... a munkásság mai organizáltsága mellett ... másrészről Moszkvának feltétlenül érdeke... s a kiviteli piacok ... s a békeszerződések tarthatatlansága ... Nem valószínű, de másrészről nem lehetetlen. Aztán még többen hozzászóltak, nagyon okosan, különösen egy szakállasra emlékszem, valami bankban szivattyúzza a pénzt, ez azt mondta, hogy sajnálatos ugyan, de bizonyos szempontból elkerülhetetlen. Mit, elkerülhetetlen? — mondta egy hatvanéves, kopasz ember. — Ha már bizonyos szempontról beszélünk, azt le mondhatjuk, hogy kívánatos. Nagy parkban ültünk, a kertész a rózsafákat locsolta, a társaság nádszékéken hevert, — néhányan bridgehez ültek le, tréfás „ki oszt?“ felkiáltással, a francia kisasszony és a bébi nagy, fehér újfundlandi kutyával játszottak a kert végében, — éppen csak a hintaszék hiányzott, s egy hölgy felfűzött konty- tyal eldülve a hintaszékben, kezében piros regénnyel, margittayasan elfeküdve, — s igy ültünk, egy kissé szuszogva mind a nap- sütésiben és a békében, mely igazán nem tarthat igy tovább, a viszonyok egyre nehezebbek éts nő a munkanélküliség. Talán nem is tudták, milyen igazuk van abban, hogy ez igazán nem tarthat igy tovább. Csak a megoldást tudták, melyet az egyik igy fejezett ki, miközben kávét töltött magának egy ezüst kannából és kezécsóko- loim, két cukrot kért: \ — Mindegy na, úgyis 'háború lesz. És férfiasán szájához emelte a csészét a két cukorral. Abban a pillanatban, a nagy, forró csendben, vízióm volt, hogy ezt már megéltem egyszer, pontosan igy, valamikor és valahol: egy társaságot a nyári kertben, s egy embert, aki a nehéz viszonyokról s a kiviteli piacokról és a munkanélküliségről beszél, s a végén azt mondja: „úgyis háború lesz“. Megéltem ezt a békét, s ezt az érvet, mely társalgási formula csak, sokáig és sokféllé, aimig egy napon valaki azt mondja: ...Maga is hallotta? Furcsa, én is hallottam" S később: „Nem lepne meg." S még később: „Végre!" A szabómtól is hallottam. Kérem, Márai ur, mondta 'tessék rám hallgatni, ez még pri- ma angol szövet, a fiam hozta Londonból, ha ezt megcsináltatja Márai ur, ez kitart kérem a békekötésig. Úgyis háború lesz. S az épít ész panaszkodott, hogy a bankok nem adnak hosszúlejáratú kölcsönt, mert félnek a háborútól. „Joggal, joggal" — mondta a bridgezők egyike és kijátszott, mert csak félMillel hallotta, amit az építész mondott, s csali mellékesen felelt neki. S igy hallják félifüllel és adják mellékesen tovább, a háziorvos, valaki, aki visszajött Berlinből, egy másik, akinek becsukták az üzletét vagy elárverezték az irodáját. Nem, mintha tudna valamit, talán nem is hallotta ... A levegőben van az, kérem. Most figyelj ide, te szerencsétlen, velem együtt: Persze, hogy a levegőben van: különösen akkor, ha beleteszik. Annak nincs súlya, amit te meg én itt Pesten, meg a többiek Rómában és Párisban és Berlinben és Moszkvában és Newyorkban igy belelocsognak a levegőbe, — semmi súlya nincsen, de ha nagyon sokszor mondjuk, hogy benne van az a levegőiben, akikor egy napon észre fogod venni, hogy csakugyan benne van a levegőben, — senki nem tette bele, s mégis ott van. Amit kimondanak, az abban a pillanatban egy kissé meg is született, — atomnál, molekulánál, elektronnál kevesebb, egy kevés hang és hő és mozgás és rezgés csak az egész, de a világban semmi nem vész el, s amit ki mondtál, az rezegni és mozogni és élni kezd, s a végén fogalommá és jelszóvá sűrűsödik, s „benne van a levegőben", s egyszerre eldördül, észre se veszed, hogyan, derült égből, mint a vihar. S oka nem titokzatos delejesség, csak butaság és locsogás. Nem azt mondom ezzel, hogy a háború abból lesz, ha neked eszedbe jut, — de látod, ha neked például nem jutna eszedbe, egy igen kis eséllyel, de mindjárt kevesebb lenne a lehetősége a bábomnak. S nem azt mondom, hogy te szeretnéd, — ugye, kikéred magadnak? Te csak feltételezed, az ember beszél, elmondja, amit hall, gondolkozik és következtet, nem dughatja homokba a fejét, tessék a lapokat megnézni, tessék a külkereskedelmi mérlegeket megnézni, tessék a leszerelési konferenciák eredményeit megnézni, tessék csak összeadni, hogy Amerika mit épit tonnákban, uj tengeralattjárókat és csatahajókat, tessék nyokról, együgyű politikai vélemények kicserélése, ruhaárak és megélhetés megbeszélése, miközben megtudjuk, hogy a néni kedves családja a Balatonon nyaral, vagy Pörtschachba ment utókurára, igen elegánsam vannak kiöltözve, a gyerekeket könnyebb nagyvárosban nevelni és a kisváros idővel rámehet az embernek az idegeire, de a vidéken mégis köny- nyebb az élet, csak legyünk megelégedve, ne vágyakozzunk nagyvárosba és ha minden áron mégis oda akarunk utazni, várjunk négy-öt évet, mig a viszonyok megjavulnak. Ebédnél néhány szakszerű megjegyzés után diéta felfüggesztése és receptek kérése, bár a néni híres gazdasszony, de szereti időnkint felfrissít eni az étrendet. Ebéd után édes szuny ó-á- lás helyeit recepteket irunlc mosolygó készséggel és rendszerint, csak a vendégek elutazása után derül ki, hogy a néni otthagyta őket az éjjeli szekrényben. Az utolsó napokban az a helyzet, hogy meg- fogym és megtörve t szégyenkezni és bocsánatkérő mosolyok közben kell végighallgatnunk, hogy a jó vidéknek is elég sok hibája van, nincs minden házban, telefon és hideg-meleg víz, a villamosok negyedórámkint közlekednek és általában minden nagyvárosi ember áldozatot hoz, mikor lemegy vidékre. De a végén aztán minden renbejön. A bu- cBúzásnál Berta néni piroson, kipihenten, friss turósbélesekkel felszerelten Ölelgeti zörgő csontjainkat, köszöni a szives vendéglátást, bár most már megmondhatja, korábban szeretett volna ebédelni, de nem baj, azért 6 nem haragszik és nagyon kér, ha felmegyünk egyszer Pestre, látogassuk meg őket, bár ugye, ő sajnos, nem nyújthat semmit, de van ismerőse, az majd szerezhet nekünk kedvezményes színházjegyet a Nemzetibe . . . fis aztán . . . Aztán édes csend, borul a házra, boldog, gyógyító, pihentető csend, mintha angyal repült volna ál a szobán. Sz. Nagy. Mid. megnézni Anglia külpolitikáját, Japánt és Kínát, a kormányok fegyverkezési programját és a diplomácia nyugtalanságát, a japán császárt és a Dala] Lámát. Mi jöhet itt? A há... Hallgass! Kapd kezed a szájad elé, kezdjél köhögni, tüsszents és krákogj, csak hallgass! Mert ha ez mind igaz, s még néhány ezer tonna csatahajó és légi bombavető a tetejébe is igaz, s ha a japán császár már aláírta és Stali.n megsürgette és Hoover megfontolta, te akkor is csak hallgass, ne locsogd ki a nevét, ne fecsegd bele a levegőbe, mert végeredményben te vagy az, aki terjeszted, aki feltételezed, aki elképzeled, aki nem tartod kizártnak, te terjeszted a bacillusát, amig tömegjárvány lesz belőle, amíg addig hallják és olvassák, hogy megint elhiszik és belőrülnek és elképzelik, hogy lehet és megoldás és győzelem és béke. Tartsd a kezed a szád elé. Mert nem fogsz dönteni felőle - nem te leszel felelős hivatalosan, — illetve senki sem lesz felelős, csak éppen a kiviteli piacok és a Dalaj Láma. De abban a pillanatban, ahogy beszélsz róla, már terjeszted s in- ficiálsz vele. A lélek felveszi a báeillust, nem öli meg, tűri. Most még csak olyan válaszféle. tromf, melyet, „hajaj a rossz viszonyokéra ki lehel vágni. Csak szó. De mi hát a szó, az Ige, mi hát? Minden csak Ige volt, jelszó az is, hogy Isten országa, aiz is, hogy reformáció, az is, hogy homouzion és homojuzáon, az is, hosry vámterület, az is, hogy Szabadság, Egyenlőség és Testvériség, — ezek mind steril fogalmak voltak, szavak és igék, s mire elégszer elismételték, úgy, hogy átmentek a köztudatba, emberek százezrei és milliói pusztultak miatta. Most még csak szólásmondás. A lélek nem rezzen meg*, ha kiejtik, nem kell benne komolyan hinni, ma már azt nem lehet csak úgy, de mindenesetre nem árt... — nem árt, ha tartjuk, te meg én, a szánkat. Ez az egy, ami egészen biztosan nem árt. Te igazán nem leszel oka, te csak megtetted a magad szerény előkészít ő kötelességét, azzal, hogy valakinek azt felelted: „Mit akar, irja alá, úgyis háború lesz!" s igazán nem akartál semmi rosszat. Te nem vagy felelős azért, amit a diplomaták csinálnak, na ugye? — s nagyon meg leszel lepve, ha elárulom neked, hogy ha külön, külön mi nem egyezünk bele, te meg én, akkor a diplomaták hiába csinálnak bármit is. Ja, ha azt lehetne! De az emberiség... Hallgass! Ha azt lehetne, akkor minden rendben lenne! De éppen, mert nem lehet, és éppen, mert „az emberiség" miatt nem lehet hallgass, te, az ember, — hallgass, mint a tömegsír, mely felé locsogod magad, hallgass, te, külön, a magad szakállára, ne ejtsd ki a szádon, ne vitasd, ne tagadd, ne állítsd. Csak ezt add tovább, szomszédodat olda'lba bökve, mielőtt megszólal, hogy valami okosat mondjon: hallgass, add tovább! — Coolidge szófukarságának diadala. Tudvalévőén Coolidge, az Egyesült Államok volt elnöke kapta a megtisztelő megbízatást, hogy Északamerika történetét 500 szóba foglalja össze. Az 500 szó kőbe faragva a Dakota államban levő Black Hills-ben fogja hirdetni az Egyesült Államok dicsőségét. A megbízóknak határozott meggyőződésük volt, hogy Coolidge az egyetlen ember Amerikában, aki ezt a szokatlan megbízást teljesíteni tudja. Az a férfi, aki a szófukar,ság rekordját tartja. Coolidge elkezdte munkáját és az amerikaiak most büszkék, hogy a volt elnök megfelel a beléhelyezett bizalomnak. Mint a rendszer embere, Amerika történetét 7 korszakra osztotta, igy minden korszak eseményeire 77 ezó áll rendelkezésére. Ez azonban összesen még mindig csak 497 szó, 3 szét megtakarítóit, amit szabadon használhat fel, legjobb belátása szerint. Coolidge eddig minden várakozást felülmúlt. Két korszakkal már elkészült és ehhez csupán 76 szóra volt szüksége. így a további öt periódust egyenként 84—84 szóban Írhatja meg és még mindig marad 4 szava! Nem tudjuk, Coolidge szavainak eszmei tartalma értékes lesz-e, annyi azonban bizonyos, hogy az ötszázszavas történelem hatalmas alikotá^ lesz, 93 centiméter minden egyes betűjel Folyékony szappan, tisztit és fést, « hajnak fénylő reflck KT3 árnyalatban: arany, tician, szőke, szét kölcsönöz, az őszülő hajat fokozatosan testi. !| h ! A ,> "V ”t*t „ELMONO HENNA SHAMPOOM-t kérje P§US apható minden szaküzletben, ha nem, utánvét F. R. Müller-Gebriider, Berlin, C 25. A. Valié, Praha i.. Rybns 10. Tel. 64469. 4 „Úgyis háború lesz!.. “ Irta: MARAI SÁNDOR
