Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-06 / 177. (2398.) szám

1930 augusztus 6, szerda. ______________ PRÁGÁI,A\\(AAR.' Ga ndhi a bGrfömfean töiiyal a mérsékelt hindukkal Fogoly-konferencia a pooni cellában - Beszüntetik a passzív ellenállás kampányát? - Újabb tüntetések Elhalasztják a román koronázást 1 Bukarest, augusztus 5. A Dimineata értesü­lése szerint a koronázási ünnepeket elhalaszt­ják, ha Károly király és Heléna királyné vá­lását addig nem semmisitik meg. Ebben az esetben a koronázás későbbre marad. A királyi palotában már javában folynak a koronázás előkészületei, a miniszterelnöksé­gen pedig a meghívandó külföldi előkelőségek névsorának összeállításán dolgoznak. Valószí­nű, hogy az olasz király is résztvesz a koroná­zási ünnepségeken. Egyelőre még nem biz­tos, hogy a koronázás alkalmából általános, vagy csak részleges amnesztiát adnak-e. Zsidó-keresztény harc Varsó uccáin ' Varsó, augusztus 5. Tegnap több mint tíz­ezer zsidó gyűlt össze Varsó egyik kerületé­ben, hogy ünnepélyesen elbúcsúzzék a tiz motorbiciMistától, aki Palesztinából indult el egy antwerpeni kongresszusra. A Bank­téren veszedelmes összekapásra került a sor, amikor a házak egyikéből állítólag vala­ki kővel megdobálta a motorbiciklistákat. A zsidók azonnal megöstromolták a házat, hogy megbosszulják a tüntetést. Csakhamar általános verekedés keletkezett. A csődület akkorává vált, hogy a rendőrség kénytelen volt közbelépni és rendet teremteni. Néhány ember megsebesült. Természetesen a kődo- bálót, aki az egész incidenst okozta, sem a tömeg, sem a rendőrök nem találták meg. Herriot Lyonban fölállította a „béke megszervezésének" egyetemi tanszékét Paris, augusztus 5. Herriot volt francia miniszterelnök a lyoni egyetemen érdekes kísérletet akar végezni. Föl akarja állítaná „a béke megszervezésének" tanszékét. A városi tanács tegnapi ülésén Herriot polgár- mesteri minőségben hivatalosan bejelentet­te tervét. Hangsúlyozta, hogy a Rockefeller- alapitvány Párisban és Berlinben több bé­ketanszéket állított föl és Hágáiban a nem­zetközi jogakadémián szabályos szünidei kurzusok vannak a béke kérdéséről. Herriot azonban többet akar: olyan tan­széket, amely nem a nemzetközi joggal és a nemzetközi döntőbíráskodás szabályai­val foglalkozik, hanem tudományos kuta­tás alapján igyekszik megtalálni azokat a legjobb módszereket, amelyekkel biztosi-* tani lehet a nemzetek gazdasági, politikai, pénzügyi együttműködését és kibékülését. A tanszék előadásain nemcsak diákok, ha­nem a közönség széles rétegei is rész tvehet­nek. A béke megszervezése nem improvizá- oió, hanem állandó pontos és alkotó ellenőr­ző munka. A Matin értesülése szerint Her­riot a közeli napokban uj könyvet ad ki az európai föderáció kérdéséről. A névváltoztatás törvényes rendezése Prága, augusztus 5. A kormány német­nyelvű hivatalos lapja jelenti: Valamint a többi, különösen a világháború után keletke­zett államban, úgy Csehszlovákiában is, a névváltoztatásról külön törvény fog intézkedni, melynek javaslata most készül. Ebben a kér­désben eddig a történelmi országokban a tartományi hivatalok voltak illetékesek dön­teni. Az ügy uj szabályozását különösen az anyakönyvi rendszer tervezett reformja köve­teli meg. Az uj törvény a névváltozatást kü­lönösen olyan esetekben könnyíti meg, „ami­kor a neveket a régi rezsim alatt akár szán­dékosan, akár tudatlanságból elferdítették, vagy megcsonkitották". Ezzel egyidejűleg a névváltoztatási illeték kérdését is újból ren­dezik; ma ez a dolog tízezer koronás költsé­gekkel jár. Az uj törvény végül megállapítja azokat az irányelveket, amelyeket az uj név választásánál követni kell, nevezetesen meg­állapítja azt is, hogy keresztnevek milyen esetekben használhatók vezetéknév gyanánt. Az illetékes hivatalok most gyűjtik az uj tör­vény javaslatának elkészítéséhez szükséges bei- és külföldi anyagot, fö jegyzik a tapaszta­latokat és a statisztikai adatokat. Ennek az anyagnak az alapján fogja kidolgozni a bel­ügyminisztérium az uj törvény terVfeaetét. __ | London, augusztus 5. Vasárnap Sukkur- ban újabb összeütközés történt a hinduk és a muzulmánok között, mely alkalom­mal számos ember megsebesült, Balliában a nyugtalanság tovább tart és a rendőrség több helyen kénytelen volt a tömeg közé lőni. öt benszülött meghalt, tizenhat súlyo­san megsebesült. Kalkutta, augusztus 5. A United Press je­lentés© szerint az angol kormány Gandhi és Prága, augusztus 5. A miniszterelnök lap-’ ja, a Venkov közli, hogy mértékadó ténye­zőktől szerzett információi szerint Englis miniszter nem hagyja el a pénzügyi tárca vezetését. Az Englis miniszter maradására vonatko­zó ezen hirt más lapok is ugyanilyen szöve­gezésben közük; ebből az tűnik ki, hogy a jelentés egy forrásból, valószínűleg a mi­niszterelnökségtől származik. Mindenesetre súlyos hiba, hogy az illetékesek minden két­séget kizáró módon nem közük azt, hogy van-e az országnak pénzügyminisztere vagy nincs. Ma délben telefonon érdeklődtünk a pénzügyminisztériumban, hogy Englis pénzügyminiszter hivatalában van-e. Azt a választ kaptuk, hogy nincs és hogy visz- gzaérk ezé sónak időpontja bizonytalan. Megállapítottuk azt is, hogy a pénzügymi­nisztérium elnöki osztályának vezetője, Vla- sák Bothumil dr. meghatalmazott miniszter ugyancsak Prágán kívül tartózkodik. Akár marad, akár Távozik a pénzügymi­niszter, kétségtelen az, hogy az illetékes po­Innsbruck, augusztus 5. MacDonald an­gol premierminiszter Obe raramergauból jövet inkognitóban és magánemberként tegnap meglátogatta Tirol fővárosát, ahol a tartományi kormány tagjai fogadták. MacDonald automobilon körutat tett a vá­F a I k e n a u, augusztus 5. A német nem­zeti szocialista párt vasárnap Falkenauban országos pártnapot rendezett. A gyűlés ün­nepi szónoka, Knirsch képviselő, rámutatott arra, hogy a prágai centralista kormányre­zsim az utolsó évben semmit sem változtatott tsizi jod-brom gyógyfürdő. A legerősebb jód-brómos gyógyforrások. Kérjen prospektust a fürdöigazgatóságtól Csizfürdőn. politikáján, ezért a német nemzeti szocialista párt változatlanul ellenzéki állásponton ma­rad. A szónok szerint egyes német pártoknak e kormányzásban való résztvétele a német nemzetre megszégyenítő s ezért az ellenzék­nek változatlan kitartással kell küzdenie a szudétanémet nép autonómiájáért. A pártnapon fölvonulást is rendeztek. A rendőrség néhány tiltott zászlót és jelvényt a menetből eltávolított. Őszinte beismerés: A cseh iparospár! 12 képviselője nem sokat tehet KoUn, augusztus 5. A cseh iparospárt közép- csehorezági csoportja .vasárnap Kaimban nagy. a mérsékelt hindu nacionalisták tárgyalá­sainak megkönnyítésére elhatározta, hogy Nehrut, Gandhi helyettesét, aki az allahaba- di börtönben ül, átszállittafcja a Bombay mel­letti Poonaba, hogy Gandhi közelében le­gyen és tárgyalhasson vele. Irwin lord a-lki- rály máris kiadta a parancsot, hogy Nehrut elszállítsák, mert. bizonyosra vehető, hogy a hindu vezérek meg fognak egyezni az enge­delmesség megtagadása kampányának meg­szüntetésében. litikni köröknek a számos meglevő gondon kívül a pénzügyminiszter személyi kérdését is el kell majd intézni. A néppárti Moravsko-Slezsky Denik sze­rint a képviselőhúz semmi szín alatt sem kezdi meg üléseit az eredeti tervek szerint szep­tember 9-én. Már csak taktikai okokból sem volna kívá­natos, hogy a Ház kevésbé fontos javaslatok tárgyalásával kezdje meg munkáját, s a fon­tos kérdések a jelzett időre sémim i szín alatt sem készithetők elő. A minisztertanács ugyanis legfeljebb augusztus utolsó hetében fog ülést tartani, s akkor a forgalmi adó, a lakástörvény s a költségvetés terminushoz kötött javaslatai teljesen elfoglalják idejét. A politikusok ezalatt a közalkalmazottak tizenharmadik havi fizetéséről, a fedezetről tárgyalhatnak majd a kulisszák mögött s ugyanakkor elintézhetik Englisnek a szociál­demokratákkal való ama konfliktusát, ame­lyet a söradó emelése okozott. Valószínű tehát, hogy a Ház csak szeptem­ber második felében fog összeülni. rosban. Lapjelentések szerint az angol premier néhány napig Délbajorországban és Ausztriában marad s megnézi az észa­ki Alpcsek gyönyörű vidékét. A lakosság mindenütt szívesen fogadja a szívélyes és barátságos államférfiut politikai népgyülést tartott s azon a párt tör­vényhozói beszámoló beszédeket tartottak. Najman képviselő a politikai helyzetről egyebek között azt mondotta, hogy a közalkalmazottak­nak szívesen „gönnolná“ a tizenharmadik havi fizetést, azonban az adóemelés ellen állást kell foglalnia. A szónok szerint az adóterhek semmi szin alatt sem tetézhetek, ellenkezőleg, azokat csökkenteni kell. (Majd 3-—4 hónapon belül el­válik, hogy Najman a forgalmi adó meghosszab­bítása ellen fog-e szavazni. Szerk.) Ha a szo­cialisták ezt gondolják, hogy a cseh iparospár­tot a kormányból ki tess ék élik, úgy tévednek, mert a cseh iparospárt ellenzéki korában is erősbödött. Nagyon figyelemreméltók Mlcsoch miniszrter ama szavai is, amelyekkel bejelentette, hogy tizenkét cseh iparospárti képviselő a 300-ból — az igen kevés; ezért szövetségeseket kell keresni, mert az iparospárt egymagában nem sokat tehet. Ez már őszinte beszéd, s ezt szeretettel ajánljuk ama megtévesztett szlóvonszkói iparo­saink figyelmébe, akik a cseh iparospárttól nem keveset, hanem mindent várnak. Rossz utakon járnak., A hindu fegyházak tullömöttsége kata­sztrofális méreteket öltött s a hatóságok sok esetben kénytelenek a kisebb bűntettekért elitéit foglyokat idő előtt elbocsátani, hogy a felszabadult helyekre nagyobb politikai bűncselekményekért elitéit hindukat helyez-, hessenek el- A midnapuri fegyházból teg­nap 83 foglyot bocsátottak el ilymódon, Jes- soreban pedig 25-öt. Különösen Bengáüában vá: ’a'.ók a közeli napokban nagyobb fogoly- e csatasok. Mi történik a lakásjavaslsttal? A Národni Listy értesülése szerint a nép­jóléti minisztérium a koalíciós pártok lakás­ügyi végrehajtó bizottsága tagjainak kérdő­íveket küldött. A minisztérium a kitöltött kérdőivek alapján (a válaszok lényegükben az egyes koalíciós pártok állásfoglalását tün­tetik föl) összeállítja az uj lakástörvény ja­vaslatának alapelveit. A koalíció lakásügyi bizottságát — a lakásügyi oszmicskát — augusztus utolsó hetében összehívják, s az megkísérli az uij törvény tervezetének az összeállítását. Ez a szűkszavú jelentés egy dologról tesz bizonyságot, és pedig arról, hogy a lakáskérdés radikális és végleges meg­oldásával a nyár folyamán senki sem fog­lalkozott s igy csaknem biztos, hogy szep­tember végén ismét a ma érvényes tör­vény hatályát fogják meghosszabbítani egy félévvel. És miiért ne? Ez a legkényelmesebb megol­dás, ha neim is vall túlságosan nagy állam- férfiúi bölcsességre. Venizelosz és György görög exkirály fontos tárgyalásai Londonban Bukarest, augusztus 5. A Curentul értesülése szerint Venizelos görög miniszterelnök a napok­ban Londonba utazik, ahol György görög ex- klrállyal folytat tárgyalásokat. A megbeszélé­sek a lap értesülése szerint a Görögországban bekövetkező fontos eseményeknek lesznek elő­játékai. Bosszúból eredő feljelentés áldozata Sentsey József földbirtokos Eperjes, augusztus 5. (Tudósitónk tele­fonjelentése.) A letartóztatott Semsey József demétei földbirtokos ügyében, akit egy feljelentés gazdasszonya niegmérgezésével vádolt meg, folyik a vizsgálat. Az eperjesi kerületi bíróság vádtanácsa helybenhagyta a földbirtokos további fogvatartását, ami ellen Semsey jogi képviselője felfolyamo­dással élt a kassai felsőbírósághoz. A fel­jelentés, amelyet mindenki bosszú müvé­nek tart, gépírással volt írva és Semsey elbocsátott szeszfőzője, valamint egy Ker­tész nevű ember irta alá azt. A vizsgáló­bíró kihallgatta mind a két állítólagos fel­jelentőt, azonban mindketten tagadják, hogy ők jelentették volna fel Semsey Józsefet. A gazdasszony exhumált holttestének bel­ső részeit felküldték a prágai vegyvizsgáló intézetbe, ahonnan a vizsgálat után sür- gönyileg adják meg a választ a kerületi bí­róságnak. Most már egyre világosabban áll a közvéleményelött, hogy Semsey egy bosz- szuból eredő följelentés áldozata és ha va­lónak is bizonyul a gazdasszony megmér- gezése, azt semmiesetre sem Semsey kö­vette el. A nyomozó hatóságok erőteljes vizsgálatot folytatnak a feljelentő kilétének megállapítására és értesülésünk szerint már nyomában is vannak a feljelentőnek. Englis lemondását visszavonta? Hivatalába még nem tért vissza - A képviselőház csak szeptember második felében ülésezik — A lakástörvényt ulabb félévvel megfoltozzák MacDonald Bajorországban és Ausztriában A német nemzeti szocialista párt változatlan ellenzékben marad A cseh iparospárt változatlan mameluk politika mellett tart ki 1 3

Next

/
Thumbnails
Contents