Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-05 / 151. (2372.) szám
1930 julius 5, szombat. Gyorsaság, nem boszorkányság (Bűvészei és művészei) írta: KARINTHY FRIGYES 1930 juli/us eleje. A bűvész szokta mondani, mikor elárulja a trükköt, nagyobb hatás kedvéért: gyorsaság nem boszorkányság. Ez is trükk persze, a trükknek ez az elárulása, de már a finomabb bűvész trükkje, nem holmi falusi cae- pürágóá — azé, aki maga is jobbfajta közönség lévén, jól tudja, hogy a jobbfajta közönség földöntúli erőkben úgysem hisz, a kézügyességet ellenben szívesen honorálja. # Sokszor látom ezt a rikordos, versenyző és versengő, technikus és ,,sachlich“ korszellemet a tehetséges bűvész képében megszemélyesítve. Korszellemet mondok, bár a „szellem" szó, ami egy kicsit a „ki’sérlet“-re is emlékezetet, mintha ellentmondássá vált volna az uj bűvész jelzői közt, hiszen a trükk éppen abban van, hogy nem kell hinni többé titokzatos hatalmakban, mint valamikor, ahhoz, hogy a csodát megtörtént valóságnak iemerjiük el. A régi prófétának Istennel való trafiíkálásra kellett hivatkoznia, hogy a kősziklából fakasztott vizet valódi víznek fogadja a tömeg — ma, — „gyorsaság, nem boszorkányság" — még Oppel tanár urnák se jutott eszébe holmi kegyes szent, vagy akár a szentlélek nevét emlegetni legalább, mikor megígérte, hogy néhány esztendő múlva elrepül a Holdba és a Marsba rakétahajóján: jól tudta, hogy sokkal nagyobb garancia, szavahihetőség szempontjából, ha a durranógáz összetételét emlegeti. Gyorsaság nem boszorkányság s a kor gyermeke annál szívesebben tapsol a kor istentelen és ördögtelen, de mesterségében tökéletes Mágusnak, mert tapasztalatból tudja, hogy a gyorsaság és ügyesség sokkal bá- mulatraméltóhb csodákat produkál immár, mint amilyeneket mágia és boszorkányság produkált évezredeken keresztül. Szikláiból vizet fakasztani, megmutatni a bűvös tükörben messzi vidéket — az is valami? Mi hangot fakasztunk a levegőből s a bűvös tükör a múltat varázsolja elénk, nem •kell hozzá próféta, elég egy mozi gépész. w . , # ....*:.. .. Ám azért... Am azért talán mégse kellene elbizakodni, -f Ma reggel, öltözködés közben, csináltam egy kis összehasonlító statisztikát ezekről a gyorsasági dolgokról. A Southern Cross huszonöt óra alatt átrepülte derék öreg sportpályánkat, az Atlanti óceánt. Newyorfki ismerősömmel, kedvező esetben, öt perc alatt beszélgethetek, telefonon. Néhány óra alatt frissem készült fényképét is megkapom. Ha valami világraszóló disznőságot csinálok, tiz perc alatt ötszázmillió ember tud róla. Ford gyárában percenként száz darab autó készül. Segrave, szegény, egy óra alatt négyszáz kilométert szaladt. A repülőrikord ötszáz. A filmszalag, hanggal és képpel, pár nap alatt körülszáguldija a világot. Ezzel szemben. Félkilenckor keltem fel, hogy szerény dolgaim elintézésével hozzájáruljak az emberiség gyorsüzemü fejlődésének nagy müvéhez, szellemi és testi munkával. A borotválkozás húsz percig tartott. Julius Caesar is ugyanennyi ideig borotválkozott. Amiig a szőrt leszeltem képemről, kétezer autót csináltak a Ford-gyárban és kilencvenezer hektoliter fojtógázt termeltek azok a katonai hatalmak Angliában, melyeknek háborús készülődése következtében vált nyugtalanságom olyfokuvá, hogy gyorsan felkeltem ée megborotválkoztam, hogy idejében ottlegyek a pacifista gyűlésen, ahol majd ünnepélyesen tiltakozunk a háborús készülődés ellem, feltéve, hogy addig a többiek is megborotválkoztak már. Jő, erre azt lehet mondani, hija, a szerves élet, az más, azt nem lehet siettetni, a eza- kállnövést .nem befolyásolhatjuk, de nem is votaa célszerű, hiszen a technikai gyorsaság és rövidség célja éppen az élet meghosszabbítása — az nem fejlődés, hogy ászongya, ezer évig élj, de rögtön. Bár nem látom be, mivel járni hozzá a fojtógáz termelés az élet meghoeezabbi fásához, nem 'bánom, belemegyek, hogy a szerves élet, az más. De menjünk tovább. Az ingemen, amit gyorsan felrántok, egy, kettő, három... jó is volna, csakhogy nem egy és nem kettő és nem három, hanem, a manzsettát is beleszámítva, éppen tizenöt gomb van, amiket be kell gombolni, ragomból ni, külön gombokkal felszerelni, átfüzni, a gombokat külön össze kapós ölni. Most jön a gallér, hátul bekapcsolni, nyakkendőt beilleszteni, elől kétszer rápat- tautaui a gombra, nyakkendőt átfőzni, horgot. csinálni, átfőzni, szorongatni, végre a gallér alá gyűrni. Most jön az izé... jó, ne beszéljünk róla, csak annyit, hogy szintén négy gomb, külön á tg omb óléval, bekapcsolóval, szoritóval, illesztővel, lyukasztóval. A harisnyakötőn négy gumigomb. A cipőn, legjobb esetben, hat pár füzőnyi- lás, az tizenkét főzés, szorítás, meghúzás, utána cipőcsokor, hat mozdulattal. Nadrág. (Időrendiben esetleg cipő előtt.) Tizenhét, mondd és ird, tizenhét gomb, a tartóval együtt, a legravaszabb áttételekkel, be- k a pcs olásokkal, h o zzáerő s ité sekk el. Legkevesebb gondot és gombot még a kabát adja. De most vedd ehhez a nem kevesebb, minit tizenegy zsebnek különféle tárgyakkal való megtöltését, amiket este oly célból raktak ki belőle, hogy reggel megint be lehessen rakni. » összesen ötven gombot gomboltál be és át és oda és vissza, tiz csokrot kötöttél, tizenegy zsebet láttál el. Gyorsaság nem boszorkányság, de aki fürdéssel és tisztálkodással együtt az egész dolgot meg tudja csinálni egy órán belül, az vagy csaló vagy nem úriember. Julius Caesar, mikor reggel hívták az ülésre, egy lepedőt kapott magára és ment. (Igaz, hogy véletlenül, mint kiderült, kár volt úgy sietnie.) # Nem fenékig tejfel ezzel a gyorsasággal. Ha egy kicsit körülnézek, kiderül, hogy van miég néhány ilyen emberi teendő, az öltözködésen kiviül, aminek tempója és gyorsasági világrikordja nemcsak hogy rendkívül keveset fejlődött, de inkább mintha visszaesett volna. Még az úgynevezett, közlekedési és érintkezési területeken is. Az igaz, hogy percek alatt lehet közölni az emberiséggel különféle .híreket. De a híreknél talán mégis fontosabb jótanácsok hatáeegyüttbatója keveset változott. « Mózes például ötezer év előtt figyelmeztette az embereket, hogy ölni és elnyomni egymást nemi célszerű, nem . is vezet jóra. Ezt a megszívlelendő használati utasítást miég ma se sikerült kellőképpen értékesíteni. Talán mégis még mindig boszorkányságra volna szükség, hogy elhiigyjiék, megértsék és kövessék? Boszorkányságra, vagy uj prófétára, akit Isten ruházott fel hatalommal. # Mert igy, ha nem is boszorkányság, csak gyorsaság — még mindig nem több az egész szemfényvesztésnél. Nem művészete, csak büvészete a társa- d al om allk o tásn aik. A M&gas Tátrában egyetlen ©rtl*. Sto®ser s»ansSe. 1'á.traRontnicon* (Tatraoská Lomnica). Első- =r rendű konyha és kiszolgálás^ Villamos és vasat- H Hl közlekedés Popráddal. Egész éven át nyitva. Cim = Schreíbér- Mór bcrlö, Tatralomme Bugsch villa. = Az isi lélek leié írja: SZOMBATIT* VIKTOR — Péter különös kirándulása — Harmadik napja izzadtunk már. Szörnyű nyári hőség verte az Élbe .partját, a lovak egykedvűen poroszkáltak hegynek föl, hegjue le, az ágyuk ülésein szomorúan bágyadtak a vitézek. Reggel öt órától tartott már a séta, a két hétre tervezett manőver elég izzasztónak ígérkezett, a bakák, akikkel reggél találkoztunk, dühös irigységgel nézték hosszú kocsisorunkat, a lovakat s az ágyukat, amelyeken mind ülni lehetett, ezen aztán mi is megvigasztatódtunk és a koceik ponyvája alól éretlen almákkal kínáltuk a bakákat. Száraz Péter mellett ültem a bakon. Ketten szövetkeztünk már harmadnapja s minden őrmesteri fenyegetés, titkolt félelem dacára kitartottunk egymás mellett. Péter hajtotta a lovakat, olykor káromkodott, inkább csak a memória kedvéért, mert alapjában véve az üteg után kocsival menni még mindig jobb, mint gyalog poroszkálni az utón. A kocsi ponyvája alatt, a fülledt félhomályban még három közvitéz szorongott a zsákok, telefonhuzalok, mentőszekrények, nagydobok és bőröndök között, bújtak és hallgattak, mert az élen lovagló őrmester már kétszer tette tűvé értük a menetet s egyre jobban üvöltözött. Ámde Péter egykedvűen vont vállat, mikor az őrmester a mi ponyvánk alá is be akart kukkantani. Mindkettőnket az otthoni vidék emléke húzott & az egykedvűség onnan magyarázható. Friss zöldpaprikát kapott otthonról Péter, csomagban s míg más, idegen embert szápákolásra, köpködésre, káromkodásra indit, bennünket inkább ellágyitott, mikor általános bámulatra Péter úgy beleharapott a paprikába, mint errefelé a népek a nyers paradicsomba szokták. Erdők, dombocskák szakították meg a vidék egyhangúságát, komlóültetvények magasra futó zöldje színesítette meg a földeket. Délfelé megszólalt Péter. Inkább önmagához csak: —• Errefelé még csak most aratnak. Nálunk már csépelnek is ... Ismét témánál volt Péter, mint már harmadnapja mindig, mióta a szabad vidéket járjuk. Jobb ezt a témát nyugton hagyni, Péter csak nokibusul mindig, ha gabonát aratni lát, ilyenkor még viharosabban jut eszébe a dunaparti búza, amit e nyáron nem arathat s a részaratásban helyét más bandista foglalta el. Péter csak nyeli egész nap szemével a gabonatáblákat, az ültetvényes földeket, csupáncsak a rettentő sok komló láttára csóválja sűrűn a fejét, sajnálván az errevalósi népet, hogy sör alá ágyaz jóféle szőlő helyett. No, de hát nem teremhet mindenütt paprika, búza. kukorica, szőlő: lám, az errevaló nép az ő kis földjén milyen szorgalmasan takarítja szintén az Ur termését, mikéntha négy százholdas urasági búzatábla volna. Az az *gy bizonyos, hogy Péter nagyokat hallgat, de vele együtt még néhány Vince, András, János is itt-ott a lovak, szélkerék sorai között s csak hé'be-korba nyögnek ki valami megjegyzést a körüliévé állapotokról, főképpen kritikai hangút és összehasonlításra ingerlőt. Olykor nagyokat álldogál az egész meneto&z- lop, bakák szaladoznak. a fák alján, egy csapat lovas poroszkál a dülőuton s az üteg ágyúi a szomszéd falu házai mögött bámulnak a kék égre föl. Ilyenkor Péter leszáll a bakról, hozzám igazit ja a gyeplőt s inig félszemével a mozgókonyha füstjére sandit, másik féltemével már az utmenti gabonatáblához húzódik és bütykös nagy ujjaival megpergeti a kalászt. Megnézi, szagolja, tekintetével végigsimogatja az egészet, a vetést, a határt, mindent s végül szakértőén figyeli az aratás menetét. — Fene rövidnye-1 ü kas-za! — böki ki végre, az aratók szerszámjára célozva. Úgy látszott, ezzel aztán el is intézte az egész kérdést, az ebédet a szakácsok nagy üggyel- bajjal megfőzték, Péter marokra kapta a cafatom marhahúst és szörcsögve rágta. Estére valami gazdasági udvarba szállásolták a kocsikat, lovakat és a konyhát. Piszkos, elhanyagolt udvar, alsó végén komlószedők daloltak kedélyes idegen nótát. A komló ugyan még nem érett be egészen, de a komlószedők, családostól, rozzant gyerekkocsiban tolva a család holmiját, már megjelentek itt-ott a falvakban, birtokosoknál, ajánlkozni szüretre és esténkint csoportokba verődve beszélték meg az idei szüret anyagi kilátásait s daloltak keservesen, gyertyavilágnál. Péter érdeklődve nézte az itteni aratókat. Parancsosztás, lóitatás után közéjük keveredett, de nem értett a nyelvükön s engem fogadott föl tolmácsnak. Aztán legyintett a kezével s a szabad ég alá hányt szalmára feküdött, a komló már nem érdekelte, se a kiszűrendő dal1; magában dúdolt inkább valamit, majd később ezt is elhagyta és sokáig-sokáig bámult a csillagokba föl. — Itt is a Göncöl kocsik ázik, — állapi tóttá még meg nagysokára s nyögve a másik oldalára fordult. A lovak halkan dobogtak a szalmában a fejünk fölött, hűvös éjjeli szél indult. Reggel Péter nincs sehol. Itt feküdt mellettem, a pokróca még a szalmában, csajkája a kocsi ülésén, de Péter maga, sehol. No, majd előkerül. De nem került elő. A lovakat, régen be kellett volna már fogni, oszlopba állni s Péter sehol. Nagy üggyel-bajjal igazítottuk rudhoz a Péter lovait, még mindig reménykedve, hogy Péter előkerül valahonnan. Biztosan kiszemelt magának egy helyrevaló komlószedő leányt s most attól bucsuzkodik. így hát csak egymás között sugdos&uk a hírt, hogy Pétert elő kell keríteni, mert indul már a koositábor. Hiába azonban minden kutatás: Péternek hült helye. Csak az őrmester meg ne tudja, mert reggel óta az is patáliázik már szünetlen. így indul meg a menet. Hol lassabban, hol gyorsabban, nem sietős. Délelőtt, egy patakparton, hogy megállunk, előkerül a ponyvák közül, valahonnan a tizedik szekér tájáról Nagy Rudi is, az ütegkovács. Félrehúz. — Ki hajtja a Péter lovait? — kérdi titkolózva. — Én — mondom keservesen —, hajtom, ameddig lehet, de az őrmester már igen csodálkozva nézett kocsis mivolt ómra kétszer is. —- No, csak hajtsa is, mer én is hajtok! — Maga? Ki helyett? —■ Vince helyett. Mer nemcsak Péter tűnt el, hanem Vince is. Hü, ez baj! Ketten tűntek el az éjjel. Hová mehettek? S hogy találnak utánunk? Kivel tudnak beszélni? Ki érti meg őket? Ágyuk puffogf.ak a patakparton, weekend-ező prágaiak rohantak autón Kokófin-vára felé. A völgy, amiben pihentünk, gyönyörű sziklás tájék, turisták ültek az egyik sziklán és konzervdobozt zörgettek vígan. Hol van ez a két fiú? Ebéd után jelenteni kellett mégis. Az őrmester még magasabbra nyúlt a. csodálkozástól, mint egyébként, pedig igy is antennának hívtuk. Aztán ő is rohant a kapitányhoz. Szigorú nyomozás indult. Nincs a két ember azonban sehol. Ketten küzködtünk a Péter lovaival, most tűnt ki csak, hogy nem is olyan tréfadolog: lóbefogni — lóitatni, Rudit, a kovácsot meg ráadásul meg is rúgta a „Démon** a lapockáján. Siirü éjjel volt már, inkább derengett is. mikor motoszkálás hallatszott a szalmában, amiben aludtunk. Valaki a hasára lép egy másik valakinek, elfojtott káromkodás zug az egyik sarokból, lovak dobognak, de a szenzációra osak akkor ébredtünk, amikor reggel a kürtszó fölriasztott. Péter, senki más, Péter ott fekszik a szalmában, porosán, naptól megpörkölt arccal, boldogan é& nyújtózik olyanokat, hogy minden csontja ropog éles-hallhatóan. Mellette meg Vince üldögél, akkora széles mosolygással, mint az urnapi szivárvány. Nem szól egyik egy szót se, csak mosolyog. Arcukon boldog derű fénye. — Teremtő szent Isten, merre voltatok? Péter legyint. — Megjöttünk, el nem vesztünk. Már jön az őrmester i&, kappanhangjával ri- koltoz, érdeklődik, faggat, r apporttal fény egei, jaj, mindjárt megindítja az igazságszolgáltatás kerekeit. PéteT arca elkomolyodik. —■ Megbüntethet — mondja lassan —, de aziT arattam! —< Mit csinált? — Aratni vótam, no! — s Vincére mutat — vele versenkedtünk. Vince dobbant a csizmájával: —■ Még marokszedő lány is vót! — Tapogattuk csak, merhogy nem értettük egymás beszédjit, — folytatta Péter. Mély hallgatás. Az őrmester értetlenül áft: —• Mit mond? — Mezőgazdasági munkában segített! Péter a lovak elé ült s maga elé nézett. — Itt is csak az a Göncöl vót, hát. azir mentünk el Vincével szitnizni a fődeken. Egy kiosit aratnyi akartunk, igazán semmi mást. Merhogy egy nyár anilkül elmúljék, hogy kasza nincs a kezembe...? Vince ie megszólalt: —* Busának nem búza, csak rozs, kaszának se kasza, olyan rövidnyelü, de úgy egészében ollyan tempóval ment, hogy ha még egy napig fóltatjuk, hazáig irttink vóna a nagy suhintásokkal ... Ült egymás mellett a két kalandor sokáig. Az őrmester fölöttük, tűnődvén, hogy jelentse-e az esetet, avagy szüntesse be az Ítélkezést. Péter megingatta a fejét: — Merhogy nem bírtam vóna ki auikül, az olyan egy szent, hogy igazán! Most már legalább tudom, hogy el nem felejtettem. És ez is ölig! __________________________________ — Nem pontos a „Big Ben“, az angol parlament nagy toronyórája. Londoniból jelentik: Az angol királyi csillagvizsgáló intézet megállapította, hogy az angol parlament főtornyának órája, a „Big Ben", az év 21 napján 1—1.4 másodperccel tér el a csillagászati időtől. Ezen úgy segítenek, hogy időről- időre az ingához egy tálcát erősítenek, melyre az eltérés nagysága szerint egy pennyt vagy egy félpennyt tesznek, amit az eltérés kiegyenlítése után újból el távoli Innak. Egyszersmind kiszámították, hogy egyötöd másodpercig tart, mig az óraütés hangja a toronyból a torony lábáig s körülbelül két másodpercig, mig a közeli Traifalgar Square-ig ér. Megnyílt Szigeti zongorakészilö és hangoló zongora raWire, Bra^elava, ®r©»sllng ucca 3&C&. Raktárin csak világiwárkás retngerák és pfarcünófc. EPaidis gyári áron. Bsfis Havi részletre Is. Kérjen díjmentes árajánlatot. Hangolás, lavltás — vidéken is — Jutányotan, garanciával. 6
