Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-05 / 151. (2372.) szám
t*30 Jutka 5, szombat. ,x>ra:gai-AWAaí?.hi ólat* ^■■•raw«a»«agatwjnwawgggBHBBKWgtajMaM''«M«-^- . Egy főpap s két mexikói főnemes az aranycsinálás meséjével milliókat csalt ki Ferenc Józseftől A ravasz szélhámosok három éven át orránál fogva vezették a császárt s Bécs legkiválóbb kémikusát — A császári pénzverdét alchimista laboratóriummá alakították át Boriin, julius 4. A bábom végével feltárultak a titkos levéltárak hétpecséttel lezárt ajtajai s a történettudósok szinte kimeríthetetlen anyagot találtak a poros aktákban, amelyek nagy mértékben járultak hozzá, hogy a letűnt század eseményeit jobban megismerjük, lássuk azokat a rugókat, amelyek a nagy történelmi eseményeket mozgatták, megtudjuk azokat a titkokat, amelyek a cselekmények és a szereplő személyek mögé rejtőzködtek és amelyekről idáig csak a legbe- avatottabbak bírtak tudomással. Az érdekes és értékes történeti monográfiák «gész sora jelent meg tiz éven belül, amelyek a közönség legszélesebbkörü érdeklődésével találkoztak. A Berliner Tageblatt legújabb számában egy bécsi történettudós közöl nagyon érdekes cikket a titkos levéltár aktáinak alapján, amelyek arról számolnak be, hogy Ferenc József császárt egyszer három szélhámos megkörnyékezte és , azzal a mesével, hogy ezüstből aranyat tudnak előállitani, nagy összegeket zsaroltak ki a császári kincstárból. Az érdekes aktaköteg felirata igy szól: „Ka- binettarchiv, Geheimakten 36. Tárgyalások... itt a nevek következnek... egy terv felett, amelynek alapján az ezüstöt arannyá lehet változtatni és amelynek munkálatai a poly- technikai intézet professzorának, Anton von Schrötter lovag professzornak ellenőrzése mellett mentek végbe 1867—1870 között“. A Hab9burg-tragédiának erről a romantikus epizódjáról történik ugyan megemlékezés Eugéne Bagger kitűnő Ferenc József biográfiájában, de a vonatkozó akták csupán ebben a eikkben látnak először napvilágot. A történet a császári és királyi rendőrségnek a császári kabinetirodáihoz intézett következő jelentésével kezdődik: „1867 szeptember 11-én három Párisból érkezett egyén lakást bérelt a Hotel Wandl- ben. Ezek: a* egykori karlista sereg ezredese, Conte de Fresno y Landres, a szicíliai Antonio Jiminez de la Roea, előbb nápolyi katona, később Mexikó rendőrfönökhelyetteee és Romualdo Roccatini római főpap. A nevezettek Párisból érkeztek Bécsbe, hogy őfelségének a Császárnak egy nagvfontosságu felfedezésről tegyenek jelentést.. „A katonai iroda írásos megkeresésére — mondja az udvari akta — a nevezetteket a kabinetiroda szeptember 19-ére kihallgatásra elő is jegyezte és az illetőket őexcellenciája Bellegarde gróf vezérőrnagy már értesítette, ho~- őfelsége fogadja őket...“ Hogyan hálózták be a császárt? Hogy az idegenből érkezett szélhámosok milyen okos emberek votlak és a Habsburgok mentalitását mennyire ismerték, kitűnik abból az aktából, amely az első audiencia lefolyásáról a kabinetiroda aktójában olvasható: „Ezen az audiencián a nevezettek őfelségének átadták beadványukat, amelyben azt az ajánlatot tették, hogy ezüstből aranyat fognak transzformálni. Azt mondották, hogy a legitimista párthoz tartoznak és elhatározásukat azzal indokolták, hogy az osztrák uralkodóházban ismerik el a legitimizmus központját és ezért csak Ausztriának van joga hozzá, hogy ilyen nagyfontosságü titok birtokába jusson ... Kérték őfelségét, hogy ajánlkozásukat ne utasítsa vis§za és rámutattak I. Napóleonra, aki a gőzhajózás nagy találmányát visszautasította, ami később az angolokat a tengerek urává tette ..." Ez hatott, mert — ahogy a titkos aktából értesülünk — „legfelsőbb megbízásból szeptember 28-án jelentették a kabinetirodának, hogy őfelsége a polytechnikai intézet kémiai professzorát, von Schrötter lovagot választotta ki, hogy a feltalálók utasítása alapján hajtsa végre a szükséges kísérleteket és ezeknek eredményéről haladéktalanul tegyen jelentést őfelségének .. „A feltalálók biztosították őfelségét, hogy 5 milliónyi ezüstkészletből 80 millió értékű aranyat állítanak elő. Az öt millió levonása utón őfelsége garantálta nekik a tiszta jövedelem felét." A főpap ravaszhodásai A római főpap nagyon jól tudta, hogy semmi mással nem nyerheti meg inkább a Habsburg-ház bizalmát, mint olyan módon, ha az aranycsinálás jövedelme alapján Ausztriának alkalma nyílik a pápa iránti hódolatát is kifejezésre juttatni. Ezért Ropcantini találmányának átengedését ahhoz a feltételhez fűzte, hogy a mesterséges •ffpuy ttr. „őssentóégének a PápáA - j SALVATOR I FORRÁS I nak tartják fenn, anélkül, hegy a Szentszék megtudná, honnan származik az arany." Hogy milyen komolyan fogták fel hivatalos helyen ezt a kötelezettségei, kitűnik a császári referensnek az aktára tett széljegyzetéből: „Úgy gondolják ezt, hogy a Pápa se tudja meg, fc iogy- ezt őfelsége juttatta hozzá?" Az aktákban más helyen is részletesen és tiszteletteljesen szó esik a Szentszéknek juttatandó aranymennyiségről. A hivatalos német poétikus lendületét egyáltalán nem fékezte meg az a körülmény, hogy az arany egyelőre még nem létezett. Bármennyire szivén viselte a főpap a Szentszék érdekeit, magáról és társairól sem feledkezett meg. A három szélhámos ugyanis ötmillió forintot követelt készpénzben, a hátralékos 35 milliónak kifizetését pedig tíz éven beiül követelték garantált állampapírok formájában. De ez sem ingatta meg az udvari körök hitét a terv komolyságában. így a császár első bizalmi embere, von Braun lovag tanácsos, a kabinetiroda vezetője helyettesének ezt irja Pestről 1867 március 23-án kelt levelében: „... éppen ezért nagyon kérem Schrötter professzor mielőbbi véleményét, mennyire mehetünk el a főpap követelésének teljesítésében, anélkül, hogy Felséges Urunkat az operációk eredménye nagy mértékben meg ne rövidítse." Amíg Schrötter professzor laboratóriumában az első kísérleteket előkészítette, máris hullott az arany. Nem a feltalálók re tor tálból ugyan, hanem a feltalálók zsebébe. Az akták között nagyon sok Béesből és Pestről kelt császári rendelkezés van, amelyek pénzt utalnak a feltalálók magánszükségleteinek kielégítésére. Egy hivatalos cáfolat Természetesen az udvari körök rajtavoltók, hogy az alchimista-ügy minél nasrvobb titokban maradjon a nyilvánosság előtt. Azonban valami mégis kiszivároghatott és ezért a kormánylap szerepét betöltő „Fremden- blatt" 1867. október 9-iki számában a következő „cáfoló" jelentést lehet olvasni: „Azok a mexikóiak, akik nemrégiben a császárnál audiencián voltak, őfelségének nem tettek kisebb ajánlatot, minthogy rézből aranyat állítanak elő. Nem is kértek állami támogatást, hanem megelégedtek, ha épségben tarthatják művészetük privilégiumát és a tiszta nyereségből 13 százalékban részesednek. Legfelsőbb helyen tud tűkra adták, hogy a többi 87 percentet is megtarthatják maguknak, csak ne vegyék igénybe őfelségének drága idejét, amelyet alattvalóinak ügyeire kell szentelnie. Ez a felelet azonban Ximinez —Ha fáj a feje és szédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, oldalszurást, mellszorulást és szívdobogást érez, igyák minél előbb valódi „Ferenc József" keserüvizet. Gyomor- és bélszakorvosok bizonyítják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó. A Ferenc József keserüviz kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben. szerint 1870. juníus 30-ig tartottak és olyan intenzitásnak voltak, hogy az udvari hivatalnak nem kevesebb, mint 507 aktát kellett szerkesztenie és kezelnie ebben az ügyben, hogy a jelentékeny pénzösszegekről, amelyeket a szélhámosok zsebrevágtak, ne is '’ssék szó. A főiskolai tanár tényleg aranyat talál Hogy az „objektív" lennészettudománv. a száraz és rideg kémia mennyire nem tudott szabadulni a legitimista argumentumok varázsától, mutatja azoknak a kísérleteknek a lerheumatikiis betegségeknél (köszvény, csuz.) elismerten kitűnő gyógyító hatású. Elsörangu, emésztést elősegítő asztali víz. de la Rosas és Michel Lecay(?) uraknak nem volt elég, hanem még egy kísérletet tettek Zsófia főhercegnőnél, ahol az aranykeresők nem kevésbé rosszul jártak és mint előkelő koldusokat kezelték őket." Az előkelő koldus fogalmában az egyszerű alattvalói értelem jobban ismerte fel az igazságot, mint az Isten kegyelmiéből származó bölcsesség, azonban a lényegben meglehetősen a dolog mellé vág a cikk, amennyiben Ferenc József nemcsak hogy nem mondott le a kilátásba helyezett részesedésről, hanem alattvalói ügyeinek szentelt életéből három teljes esztendőt fordított arra, hogy az alichimisiák ügyével foglalkozzék és hivatalainak is ugyancsak sok dolgot adott az aranycsinálókkal. Az osztrák udvar kap- oaoiatai as aichimietákkal az akták tanulsága folyása, amelynek Schrötter professzor, a valóban nemzetközi hirü kémikus végzett. Az 1868 április 22-én a császári kabinetirodához intézett beadványában ő maga a következőképpen irja le kísérletének „eredményeit": „... Október 30-án megkaptam az egyik vasedényt. Ebben 1580 gramm amalgam volt, éppen úgy, mint az előzőben. 200 gramm ezüst mellett 2800 gramm higanyt tartalmazott. Március 9-én, tehát az amalgamnak csaknem tizennégy héten keresztül való szakadatlan forralása után megvizsgáltam az edény tartalmát és ezen a napon történt, hogy a regulus felolvadásánál nem csekély csodálkozásomra eteő Ízben láttam, hogy fekete por válik ki, amely a további kémiai vizsgálatban tiszta aramy- nak bizonyult. Az arany a felhasznált ezüstnek 0.48 százalékát tette ki... Teheát ebből az alternatívából kell választani: az arany vagy ténylegesen az amalgam- ban képződött, vagy pedig később jutott valamilyen uton-módon az edénybe ..." A rejtélyes aranyleletre azonban van magyarázati lehetőség, ha Schrötter professzor jelentésének következő passzusát olvassuk: „Véletlenség a kísérlet fennálló körülményei között szinte lehetetlenségnek veendő, az arany tehát csupán egy előzetesen szándékolt csalás revén kerülhetett az am&lga- mot tartalmazó edénybe. Az én véleményem szerint ez a feltételezés nem állja meg a helyét. Roccanati főpapon kívül ugyanis senki sem volt jelen a munkálatok közben és amint meggyőződtem róla, Roccanati főtisztelendő személyisége az ilyen gyanút teljesen kizárja." A tudós professzor tehát a csalást kizártnak tartja. Miért? Mert kísérleteiben csupán egyetlen idegen személy vett részt, aki papi talárt viselt. Ámde nem merült fel benne a kérdés, hogy kinek állott érdekében a csalás, mert ha ismerte volna az összes körülményeket, bizonyára rájött volna, hogy a római főpapnak volt elsőrendű érdeke a mesterséges eredmény előidézése. Néhány sorral alább Schrötter ezeket irja: „Nem szabad említés nélkül hagynom, hogy Roccanati ua* tudta nélkül más edényeket is megtöltöttem amailgammal és egyiket lakásomon december 18-án felállítottam és hevíteni kezdtem. Annak ellenére, hogy elegendő idő telt el, a vegyület aranyat nem mutatott fel." Hogy ez a körülmény nem teszi gyanakvóvá a nagy tudóst, már a következő jelentéséből megállapítható, amelyben valóságos himnusszal fordul a kabinetirodához: A Roccanati által állított ténynek realitása tehát szilárd ... Ebben a tényben a legna- -^obb felfedezés rejlik, amelyet a kémia terén valaha tettek ... Életem legszerencsésebb eseményének kell tekintenem, hogy őfelsége megemlékezett rólam, amikor arról volt szó, hogy a Roccanati ur által állított fundamentális tényt kipróbálják. Ez most megtörtént és az előzetes munkálatok annyira jutottak, hogy már szó lehet arról, miképpen tudjuk a találmányt értékesíteni," A titkos akták között meg van az az ela- borátum, amelyet a tudós professzor legfelsőbb megbízásra kidolgozol és a császár elé terjesztett. A ravasz trükkel rászólod tudós azt a fantasztikus javaslatot teszi, hogy az aranynak ezüstből való g vársz erű előállítását a császári pénzverdében hajtsák végre, amelyet ebből a célból megfelelőképpen kell átépíteni. A császári pénzverdét alchimista gyárrá alakítják És mit tett a biografusai által annyira fantáziaszegénynek leirt Ferenc József? ELfo- gadia Schrötter ajánlatát és pénzverdéjét, azt az állami pénzintézetet, amelyben Ausztria ércpénzét verték, alchimista gyárrá alakíttatta át. Ez a fantasztikum csúcspontját jelenti. Mivel azonban a császár és a tudós a feltalálókkal szemben a titok megőrzésére esküvel kötelezték magukat, a pénzverde igazgatóját nem lehetett a dologba beavatni. Az igazgató nélkül azonban a tervet nem lehetett volna végrehajtani. Ezért elhatározták- - szinte hihetetlen volna, ha az akták nem tanúskodnak róla, — hogy a császári és királyi pénzverde derék igazgatóját, von Hassenbauer miniszteri tanácsost, az uccára teszik és Schrötter profesz- szort nevezik ki helyébe igazgatónak. A professzor a kabinetirodához intézett beadványában ugyan ezeket irja: „...az én szempontomból is rendkívül kínos, hogy egy olyan érdemes hivatalnoknak, mint aminő von Hassenbauer miniszteri tanácsos, nyugdíjba kell mennie, hogy nekem helyei csináljon", kételyeit és lelkiismeretfurdalását azou- ban legyőzi és az 1868 október 17-ről keltezett aktában már olvashatjuk az ő igazgatói kinevezését. Meg van emlitve az is, hogy a pénzverde munkáját őfelsége ellenőrizni fogja és az érc transzformációját figyelemmel kiséri, hogy minél előbb gyakorlati eredményeket lehessen elérni. Néhány héten belül Hassenbauer igazgatót tényleg nyugdíjazták és Schrötter professzort a császári pénzverde igazgatójának nevezték ki azzal a titkos megbízatással, hogy ezüstből aranyat gyártson. A csalást felfedezik, a császár azonban tovább fizet Alig lett Schrötter a pénzverde igazgatója és valóságos miniszteri tanácsos, amikor lelkesedése a kémia legnagyobb felfedezése irányában kissé apadni kezdett. Az akták dátumai azt tanúsítják, hogy egyelőre csend állott be az ügyben, de ez a csend igen baljóslatú volt. Végül 1869 október 2-án Schrötter igazgató Antonio Jiminez de la Rosa-nak, aki ismét pénzt sürget, azt válaszolja, hogy a kísérletezés nem vezetett gyakorlati eredményre, bár meglehetősen nagy áldozatokat hoztak. Egyelőre tehát de Rosa ur több szubvenciót nem kap. A nemes mexikói most közvetlenül a császárhoz fordul és Ferenc József ebben az esetben is mint mindig, nobilis előkelőséggel rendelkezik és Braun báró ellenvetésének dacára a párisi osztrák-magyar követségnek utasítást ad 1869. október 22-én, hogy a Rotschild bankház utján a kívánt összegeket utaltassa ki de la Rosa-nak. Az ominózus alchimista ügyet az a levél zárja be az aktagyüjteményben, amelyet a pénzverde igazgatója, Schrötter miniszteri tanácsos, nem csekély irőnikus éllel 1870 június 30-án küld Nápolyba a pénzt kérő Roc- catani főpaphoz. A levélben a következők állanak: ,„Bármilyen fáradtsággal és gondossággal minden elképzelhető módon megváltoztatott körülmények között végrehajtott kísérleteim vagy teljesen negatív eredményre vezettek, vagy pedig a kívánt elemnek csupán egész kis részecskéit adták. Az első eset volt a gyakoribb... Ismételten analizáltam annak a palacknak a tartalmát, amelyet visszatartottam és amelynek tartalma ugyanazt a keveréket tartalmazza, mint ami az ön edényében volt. Tizennyolc hónapon keresztül és még hosszabb időn át is folytattam kísérleteimet és semmi nyomára nem bukkantam a keresett elemnek Nagyon csodálkozom tehát azon, hogy ön, amint írja, a magával vitt palackban megtalálta az elemet ..." „Állóra — mondja az olasz nyelven megírt eredeti levél — io non posso pensare altro che Ella si é inga.nnato o eke i.l cielo sereno d‘ Italia abbia operato il miracolo." Nem bihetem máskép, minthogy ön csalódott, vagy pedig Itáliának szelíd égboltozata idézte elő a csodát. „Egészen bizonyos, hogy azokkal az eszközökkel, amelyeket titkának felhasználásával önmaga megszerezhet, már rég abban a helyzetben lehetne, hogy az élet minden gondján átsegítse magát... Meggyőződésem szerint az ön által megjelölt utón egyáltalán nem lehet gyakorlati eredményre jutni és igy nem marad más hátra, minthogy a dolgot, mint teljesen reménytelent, abbahagyjuk." Mégsem volna igazunk, ha tagadnék, hogy a római főpap és főnemesi társai tényleg nem hajtották volna sikerrel végre a transz/' formációt. Valóban nem csekély mennyiségi í arany volt az, amelyet a császári niggáppénzsi tárból nagy cm ügyesen saját tulajdonukká trűTtrafoneáttak. át 7
