Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-05 / 151. (2372.) szám
'PIWGH-MAGctoi.Ti-HTOMP i ui wlsro»siiwiwwanraw 1930 Julin s 5, ssornbaí. izixsmxa Egy jeltelen sírhant fölé Irta: ARVA PAJD Méíabufi epitáfiuinot kellene imi egy akció porladó teteme fölé, d8 halottsirató kegye* szavaim, bárhogyan invokálóm őket, csak; sután és sületlenül hullanak le a jeltelen sirhantra. Kegyetlen vádbeszéddé állanak össze, mint szónak anagramja, amelynek betűi holmi kifürkészhetetlen varázslatra játszanak ' helycserét, azonban uj, nemszándékolt értelmet adnak. Közel másfél hónapja hántolták el Zsolnán a legnagyobb csöndben a szlovenszkói kultúra egyik legfrissebb halottját: a szlovenezkói képzőművészek állandó propagandakiállitását. Az eszme nem volt uj, évtizedek óta föl-íöltünede- zik különböző nemzetek különböző fiataljainál, hogy diadalmasan hasson, amig hatnia adatott, azonban sorsa már spociálisan-szlovenszkói volt. Fiatal, ujat-akaró szlovák festőktől indult ki a kezdeményezés: állandó propagandakiáilitást szervezni s végigvándorolt&tni Szlovenszkó városain. Tudjuk, mennyire szüksége van a kiállításra szlovák és szlovenszkói magyar festőnek egyaránt s csak egy kevésnyi képzőmüvé- szettörténeti tájékozottság is plauzibilíssá teszi előttünk, hogy nemzedékek többnyire csak nemzedékbe-tömörülve törték át a kritika és a közönség ösztönösen-konzervativ vonalait. Ha abban a társaságban, amely az iniciativára lelkesen összeverődött, nem is volt mindenki egészen uj és nagy, de az adminisztráció szerencsés megválasztása, az akció frissesége, kötetlensége, az összetömörült művészek becsületes hitvallása és szimbólikusan egyetemes-szloven- szkói volta a legeredményesebb munkát Ígérte. Mert legyünk azzal tisztában, hogy a képzőművész fejlődése különösen Szlovenszkón — az eredendő talentum jelenlétén, vagy távollétén túl —i elsősorban pénzkérdés. Mucsán, vagy Kocurkovón csak a zseni fejlődhet, de a tehetség, bármennyire izmos is, elsorvad. A festő Anteusza a művészeteknek, akiinek az ismeretlen és magasabb életet, dolgokat s világot kell időnkint megérintenie, hogy erőre kapjon. Egy nyugati tanulmányút, régiek s újak stúdiuma, benyomások gyűjtése s régebben gyűjtöttek tudatos kiselejtezése fölér egy egész autodidakta élet minden spekulatív, vagy intuitív kísérletezésével. Mucsán, vagy Kocukovón csak elpazarolni lehet a tehetséget középszerű alkotásokban, vagy meddő kísérletezésekben, de fejlődni, egyre újjászületni csak a nyugati stúdiumok fürdőjében lehet. Ezért pénzkérdés különösen a képzőművészek szempontjából olyannyira decentralizált Szlovenszkón a festők fejlődése. Iskoláról, telepről sehol szó sincsen, csak egy-egy városban él s küzködik magányos kísérteiként egy- egy fáradatlan, vagy már-már lankadó ember. Véletleneken, összeköttetéseken, ismeretségeken, protekción múlik egy-egy nagynehezen megrendezett kiállítás sikere s ebből a sikerből csak nagyritkán futja egy alapos párisi, vagy müncheni kiruccanásra. Természetes tehát, hogy ilyen körülmények között a, májusi akcióhoz, amely legelsőbb Zsolnán bontakozott ki, lelkes örömmel csatlakozott fajsulyilag jelentős része a szlovenszkó! festőknek. A fiatalok nem akartak többet: megszervezni a dilettáns, vagy félig-dilettáns ballasztoktól megszabadulva, a frissek és erőteljesek állandó tömörülését, amely egyiküket sem köti meg, de nedvdus gyökereket ereszt a nyilvánosság felé. Távolról sem gondolta senki. hogy a tömörülés keretén belül fölvesse a nemzetiségi problémát, hiszen a zsűri elnökéül például az évek óta Vázsecen dolgozó cseh Hálát választották meg, de különben is annyira távolesett ettől a célkitűzésűktől a nemzeti gondolat kidomboritása, hogy egyenetlenségre, vagy súrlódásra nem is kerülhetett a sor. Más- nemzetiségűvel egy katalógusban szerepelni, a, gömöri arc mellé a liptói profilt ábrázoló képet akasztani ugyanegy falra: nem főbenjáró bűn, nem nemzetárulás. Sajnos, hogy ezt ma még meg kell állapítani a szlovenszkói viszonylatban, sajnos, hogy ennyire nem élünk még Európában, hogy Európa is élhetne bennünk. De a Zsolnái zászlót-bontott akció a fiatal erők. tömörítésén kívül többet is szándékolt: a müvásárló közönség tömörítését. Mert amiként a festők eltagozódtak, akképpen osztódtak el lehetőségeik is. Szlovák festőnek magyar városban, vagy magyar festőnek szlovák városban kiállítást sikerrel megrendezni: ma a csodával határos. Már pedig, ha a zsolnai akció sikerül, ezt a természetellenes és kul túr szégyentől szagos állapotot egy csapásra meg lehetett volna szüntetni s kitágultak volna mind a szlovák, mind a magyar festők lehetőségei. Mi fojtotta meg a zsolnai akciót? Egy társadalmi koefficiens, amely még soha- sem játszott szerepet a képzőművészetben: a politika. Az ominózus szó itt többet jelent köznapi értelménél, a szóbanforgó esetben sok mindent ölel föl, ami nem is politika, hanem csak rövidlátás, európaiatlanság, rosszindulat s bizalmatlanság s még néhány apróbb együttható, ami a mai Szlovenszkó áporodott kulturális légkörét mérgezi. A nemzetiségi, vagy politikai hová tartozás dönt ma az egéra vonalon kulturális kérdésekben s ez a rendszer eklatáns tanúbizonyságot tett erről a zsolnai esetben i». A kiállítást ugyanis negligálták, sőt akadályokat gördítettek eléje. Ez az ad hoc-egyesü- lés, amely permanenssé váJhatot volna, nyom bán megalakulása után a legnagyobb ellenszenvet váltotta ki egyes körökben. A meghívott dtozelnökök sorra utasították viasza a megtiszteltetést, a művészek egyrésze pedig nyomban visszalépett, mihelyt a szlovák művészek egyesülete rájukirt, hogy megtiltja nekik a zsolnai akcióban való szereplést. Nyilván féltékenység vezette a pozsonyi egyesületet — legyünk jó- hiszemüek —, amikor kiadta ukázát, de nem vagyunk képesek megérteni ezt a féltékenységet, ha meggondoljuk, hogy az egész akció struktúrája, célkitűzése 8 adminisztrációja mennyire távol áll minden egyesűletesditöL Ha pedig nem a féltékenység, hanem más indította a szlovák művészek egyesületét a kiállítás brüszkirozására, — mi. lehetett az? Informátoraim, jó és igaz szlovákok, akik az esetről tájékoztattak, kijelentették előttem — ezt kénytelen vagyok itt leszögezni, bármenynyire elcsodálkoznak is rajta egyesek —, hogy semmiben sem lettek rosszabb szlovákok a zsolnai kiállítás óta, amely az akció első s utolsó állomása volt. Egyben megkértek arra, hogy az esetet ne használjuk ki politikumnak, amit szintén kénytelen vagyok itt nyomtatásban leközölni. Mert ez a kérelem bizonyltja leginkább, hogy milyen mérveket öltött már a politikai pszichózis Szlovenszkón. A zsolnai akció elgánesoiása szemmelláthatóan politikai motívumokból történt, s az elgáncsoltak természetesnek veszik, hogy politikumot csak politikai célokra lehet fölhasználni. Nem. Vannak egyéb célok is, vannak egyéb tényezők is, amelyek az emberi társadalomban szerepet játszanak. A kulturális problémák vannak olyan elsörendüek, mint a politikaiak, sőt ezeknél fontosabbak s éppen a politikában AUpttva lm Telefon 3& KOSICE, Hány eálaaaUk F & ~is t c a 19. Jutányos ágak. bizonyosodott be, hogy kulturális előkészítés nélkül nincsen politikai közeledé* sem. Akik a szlovák és magyar fertőknek, hogy úgy mondjam, műtermi és gazdasági egyesülését politikai szempontból ölték meg, hogyan képzelik el esetleges sugalmazóiknak azt az óhajtását, hogy igaz békesség és áldott csönd, horioljon Szlovenszkón? Talán az első alkalom lett volna egy alakulat révén — amely sem a magyar, sem a szlovák képzőmüvészegyesületek alapszabályait nem keresztezte volna — közös nevezőre hozni a Szlovenszkón munkálkodó erők egy bizonyos rétegét. Hátrányára vált volna ez Szlovén szkó- nak? Megkisebbitette volna jogaiban a szlovák kultúrát? Gyanús színezetű szeparációt jelentett volna, vagy netán politikai szeparatizmust NOTÁS JULIS Arca pirospozsgás, himes mézeskalács, neon démoni varáza Dereka jódarab tavaszi földdarab, dereka n-eim darázs. Oszlop tartó sziüz ő: élő fad érékből baltával kivágva, őrajta ragy ogón, biztonságiban nyugszik a ház Tisztasága. A párolgó trágyát vidáman kaparja a sertéseik alól s dalol, ő szapulja szennyesünket s dalol, padlót súrol s dalol, akár vidám kútból, akár szomorúból hord vizet: énekel, mindegy neki napfény, zápor vagy zimankó, hajnal vagy éj-lepel. Mindegy az, hogy: szent vagy világi a nóta, nótázik, nótázik, hogy a tekenőben templomi gyoles, avagy fehérnemű ázik, mindegy neki: csalánt szedni a kacsának, vagy virágot szedni, mindegy neki: krumplit kapálni vagy piros tulipánt ültetni. Nem bántja a világ. Újságot nem olvas. Falujába gondol, eped egy hír után egy-egy temetésből vagy lakodalomból. Minden vágya ennyi: egy bálban ott lenni, a búcsún ott lenni, gyónni, búcsút nyerni, kis húgának mézeskalács-szivet venni. Szeretője nincs még. Ezer rügyen kotló almafának látszik. Melle tej-gyümölcse jövendő anyaság reményével játszik. Tavasszal kinyílik, ősszel lombot hullat s anyai fájásból új szegény születik. Nem esik az alma messze a fájától. Lábujjhegyen lépked a gazdája körül. [Költő a gazdája, mint a rádió-rúd: ővele társalog a világ négy tája, négy égtájjal beszél, termékenyít, szépít, szivekbe lopózva — s magános, magtalan, akár a rügytdem nagy rádió-pózna.] Kisbúcsúra készült, három egész éjjel nem aludt miatta, mikor nem mehetett: három napon, három éjjelen siratta. S mikor mégis kapott mézeskalács-szivet valami vitézttil: dalba kezdett menten s megint ábrándozik, nagybúosúra készül. Mécs László. KOMMENTÁROK EXPORTTISZTEK, MADE IN GERMANY A változatosság kedvéért beszéljünk Bolíviáról ebben a melegben. A délamerikai ország köztársasági elnökét és diktátorát, Hernando Silest, éppen most kergette el Blanco Galindo tábornok. Száz halott, kétszáz sebesült. Ez a hír magábanvéve nem különös és délamerikai köztársasági elnökök megszokták, hogy erőszakkal távolítsák el őket a trónról. Éppen ezért kellő időben megszedik magukat. Valószinüleg igy cselekedett Hernando Siles is, s mivel az élet nem nagy vigalom Bolíviában, szívesen cserélt szivet és szivet (mint olvasom, feleségét a forradalmároknál hagyta La Pazban és két szép táncosnő kíséretében érkezett Aricába) s Páriában telepszik le a Champs Elyeéen, ahol két év előtt palotát vásárolt. Silesszel együtt „kívándorolt“ Európába vezérkari főnöke, Hans Kundt is, ezelőtt német császári lovastiszt, később bolíviai táborszernagy, most magánzó. Ahogy a híreket olvasom, látom, hogy a bolíviai kérdésben a legérdekesebb Hane Kundtnak a személye, s nem csoda, ha ebben a melegben, éppen róla kívánok elmélkedni. Olvasom, hogy Kundt a háború előtt a bolíviai hadsereg reorganizálója volt. Szép munkát végzett s hol vérbefojtott, hol sikerre vitt néhány jelentéktelen forradalmat, aszerint, milyennek mutatkozott a konjunktúra. Harcias lelke nem talált enyíhet a kis csetepatékban s a világháború kitörésekor az első hajón, rendkívül kalandos utazás után, visszatért Európába, egyenesen a frontra, ahol megszerezte az ösz- szes kitüntetést. 1918-ban busán visszavitorlázott Bolíviába, ahol tárt karokkal fogadták és rábízták az időközben lezüllött hadsereg reorganizálását. Kundt most egész más szisztémával látott a munkához és akciói egyre merészebbekké váltak, ö segítette uralomra Silest, ő intézte a Chaco-i konfliktust Bolívia és Paraguay között, tankokat vásárolt Washingtonban, mint mások ökröket szoktak, határtalan ambícióval uj alapokra fektette a köztársaság hadászatát és miként máshol a modem belterjes gazdálkodást szokás bevezetni, ő bevezette Bolíviában az európai népek kitűnő ée megreformált emberölési módszereit. Gyönyörű eredmény volt, amikor müvét már-már háború koronázta s r’sak a véletlenen múlott, hoirv a oha- cói konfliktus nem vezetett fegyveres konflag- rációra, ahol a generalistszknus bemutathatta volna tudását. — Egyszóval Kundt leit Bolívia ura és fél Délamerika rettegett tőle. Kár, hogy Siles a politikában elügyetlenkedte a dolgot és sürgősen ott kellett hagyni a remek katonai mintagazda,ságot, a kövér tankokat, a tüzes repülőgép-paripákat, az ágyutraktorókát, a halál egyéb aratógépeit, e a nagy-nagy országlehetett volna kiolvasni a szlovák és magyar nevekkel szereplő katalógusból? A zsolnai akció jeltelen sirja a szlovenszkói kishitűség, partikularizmus, vicinális szempontok és európaiatlanság szimbóluma. De ha élni engedik, lehetett volna első kürtszólarcr abban a koncertben, amelyben előbb-utóbb úgyis részt kell vennie minden hangszernek, amely a középeurópai kultúrák szimfóniájához hozzá akar járulni egy-egy tiszta hanggal. ügy látszik azonban, annyira még nem élünk Európában, hogy Európa, is élhetne bennünk. Európa erre középen-keleten csak meghalni tud bennünk és általunk s amikor epitáfiumókát, akarunk irni emlékezetére, a szó kibicsaklik ördögi anagrammá s vádoló, gúnyos kacajba- sirástba fül. birtokot, melyhez hasonló alkalmas és termékeny harcteret a világon nehéz még egyet találni Kundt hazajött, de most, ahogy tudomást szerzek viselt dolgairól, eszembe jut a háboru- utáni sok német tiszt, aki messzi exótikus országokban a zsenialitás, a rátermettség, a szívósság valami apokaliptikus félreértésével vezető katonai pozícióra tett szert, emberekkel játszó sikerdus hadvezér lett, nélkülözhetetlen hóhértanácsadó, háboruszitó. Csodálatos véletlen, hogy a külföldre szakadt német sztratégák Legnagyobb része a Kapp-puccs furcsa tiszt- rezervoárjáhól került ki. Az első híreset Hermáimat hívták, aki az idegenlégióiból átfutott Abd el Krímhez s olyan csodálatos hadsereget varázsolt a marokkói földre, hogy Spanyolország sorozatos gyászos kudarcai után francia segítséget volt kénytel-en igénybevenni a német tiszt katonáinak leverésére. A másik nevét Dem ismerem, de köztudomású hogy a stíriai dru- zokat német tisztek vezették diadalra 1925- ben a franciák ellem A nagy „coup“-t azonban Bauer ezredes jelentette, Kapp vezérkari főnöke. A sikertelen puccs után valahogy Kínába vetődött, ahol akkoriban Borodin kommunistái nralkodtak. Csankaiszek — akkor baloldali forradalmár — hadvezérnek szerződtette Bauert, aki nemcsak a kantoni főnököt változtatta nankingi reakciós vezérré, hanem tényleg megszerezte neki egész Kínát, úrrá tette, kívánsága szerint háborúkat szitott, vagy vert le — s ki tudja, mi lesz belőle, ha váratlanul nem hal meg. Halálakor gondoltak Nankingban régi helyettesére, Pabst őrnagyra, aki véletlenül összetévesztette az exótikus országokat Tirol hegyeivel és Ausztriában szervezett illegális hadsereget. Pabst katonáit szintén kitünően megszervezte s hajszálon múlott, hogy tavaly nem tört ki Pabst áhitott háborúja Középeuró- pában. A véletlen elgáncsolta, s most a hazátlan őrnagy Velencéből elfogadhatja Csankaiszek régi ajánlatát, akinek Bauer halála óta amúgy is rosszul megy sora. Hermann, a Szíriái német, Bauer ezredes, Pabst őrnagy s most Hans Kundt, a boliviai generalisszimus, csupa nagyszerű katona, zseniális organizátor, megbízható, szolid márka. Milyen kár értük! S milyen gyászos a Made in Germany-nak ez a válfaja, a bárkinek dolgozó, bárhol rendet teremtő kitűnő német tisztok és exportjuk, amely ellen a fölháborodott Kína w tiltakozott már, mert hivatásszerűen ellentéteket szitának és halált szórnak a nép közé Garantált áru, jobban irt, mint a Fly-tox, s ahol megjelenik, egy éven belül szavatolta®, hadsereg van és háború van. Sötét mesterség, de nem uj: a németek évszázadok óta a legjobb zsoldosok és zsoldosvezérek. Ezen segíteni kellene. Isten őrizz, hogy az állás nélkül maradt Pabst, vagy Kundt- elvetődjék Indiába és talpraállítsa Gandhi lanyha harcosait. Jaj lenne Angliának. Kegyetlenül visszaadnák a kölcsönt a méltatlan világháborús leckéért. FULGOR. SPORT; mJÁl / U&WftmNMSSZS! YUR8SSYSK& » TCW SPORT VftfctauT / MfltAszflTa POSTA; UPTOVSKV.WKTf.jAN. is.fi. * KÉRJEN PaaSPEkVUiYl Aj s > * < A fivegf, porcellán L* nagykereskedése* % 4
