Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-04 / 126. (2347.) szám
1930 junius 4, szerda. Alapkőletétel EGY DIÁKANKÉT MARGÓJÁRA Diákmunka - magyar munka, magyar munka - diákmunka Irta: GYŐRY DEZSŐ Az újságírónak, aki — valljuk be őszintén *— fokozott éberséggel áll lesben, hegy a vá~ rest,, ahol él, napról-napra in flagraniti érje szégyenletes és komikus ballépésein, jóleső kötelessége, hogy olyankor, ha ritkán alkalma nyílik rá, az elismerés helyre igazító soraival simogassa helyre a városa jóhirnevél. Jóakarata ember nem igényes: egy válságos korszak és egy pangó kisváros nem emelhet ka.~ tedrálisokat, nem szeiidülhet egyszerre fen- költcn emberségessé és az elei egyéb eminens problémáit sem oldhatja meg máról holnapra,, de ha ebben a hervadás-ilialu almos zférában, a megélhetésnek ilyen kilátástalan debattáibon az ember szer etette is jut ráérő ideje, az akkora eredmény, mit manapság a szenzáció harsogó garmond- betű ivei kellene szeriekürtölni a világba. Ezt minden szenti- metnalizmus nélkül mondom, a nézdelödő ember objektív szavaival, aki. nap-nap mellett beszélek külsőre jólszituált és rendezett életű emberekkel, akik belülről egy bántó, zűrzavar és kapkodó bizonytalanság válságában élnek, a. hogy létem iránt érdeklődnek és hosszasan elbeszélgetnek, miközben — látom — nem képesek a saját szavaikra sem odafigyelni . . . A jótékonykodás máig is egyik megátalkodottul megöl dáliáin problémája a társadalomnak; (hiszen a most működő jótékony nőegyletek, városi, népkonyhák, leánykiházasitó intézmények, stb. úgyszólván csak a jótékonyság embrió fázisa, amit nemigen lehet még becsületes mértékkel mérni). Kicsit cinikusan hangzik, de igaz, amit Anatole Francé mond: társadalmunknak sok jótékony intézménye van: zálogházak, balesetbiztosító, stb. Az adakozásnak mai formája nem szerencsés és egyáltalában nem radikális. Nem tehetek róla, előttem például me gr ihatván groteszkül hat. mikor jótét lelkek egy szegény menyasszony kiházasitásán buzgólkodnak. A szegény menyasszony hozzámegy egy szegény legényhez és ez a mondhatni csupán és kizárólag „szivbéli jóság“-ra alapozott társascég az évek folyamán egyre több siró, panaszkodó és éhező kis beltagot, szerez a gyerekek személyében, mint a társulás kizárólagos produktumait. Itt most hiába vita és okos terv, emberbaráti egyesületek és fenkölt programú forradalmárok messze néző szándékai, a kérdés mindaddig megoldatlan marad, mig a gazdasági lehetőségek és az emberbaráti szeretet, — mint mondani szokás — vállvetett munkával nem emelhet olyan intézményeket, amelyek a kereseti önállóság nyugodt és ön- érzecadó pozíciójába segíthetik a fiatal és szegény gyerekeket. Ez lehet az egyetlen cél, amely az anyagi jobbulás és a fejlődés napfényén érlelődve, egyszer igazán jóleső és üditö zamattá édesíti a mai jótékonykodás fanyar és fullasztó izét és éppen ezért igen nagy jelentőségű a kassai Joint árvagyámolitó intézet árva- és tanoncotthonának alapköletételi ünnepélye, amely a Ylórián-ucca gyönyörű telkén énnél: az utópisztikusán káprázatos megoldásnak rakta le és szentelte meg alapköveit. Aki egy kicsit is ismerős a mai közéletben és közérdekből egyszer alkalma nyílott a „szem közönyt“ személyesen is felszippantani, az bámulattal és csodálattal, a, boldog kétkedés megremegtető izgalmával állt múlt vasárnap délelőtt az ünnepi sokaságban, az alapkőletétel ismert formalitásai közölt, de az áldozatkészség, szorgalom és eredmény ritkán látható dekórimnai alatt és kellemes hitetlenkedéssel tapogotl a kertben, a feldúlt zöldségágyak között, ahol szeptemberre egy energikus és melegszívű, kiváló elnökasszony szorgalmából és kassai, meg vidéki megértő emberek áldozatkészségéből néhány szegény emberpalánta indul fejlődésnek és életre készülődő munkának. Az árva- és lanoncotthon ünnepélyén a generális és a város, valamint az összes jótékony intézmények képviselői is megjelentek és Isten áldását kérték az épülendő otthonra, amely modem, tágas és világos szobáiban a munkakedv és önérzet életrebocsátó jóérzésével ajándékozza meg majd védenceit. Az egyesület kassai elnöknöje elégedetten és buzdító boldogsággal tekinthet majd szét szeptemberben a megálmodott házban, amelynek megvalósít ás ábau majdnem kizárólag neki van egyedüli érdeme: kitartással és hivő következetességgel kérte, gyűjtötte, vere- kedte ki a hatalmas összeget rövid idő óta és a közéleti élei sorozatos bosszamtásai közön sohasem, vesztette el a munkakedvét és teremtő ene rgi á j át. Az uj épület, márvány táblájára ajánlom Francé szama)!.: ..Az ált (bános jótékonyság az, hogy mindenki n maga munkájából éljem meg s nem a mÁsébólN Sz. Nagy Mici. Az emberi ellenállhatatlanul ragadná a vágy, hogy jeremiádot Írjon. Szenvedélyes szavak: a kétségbeesés és egyszersmind egy, még el nem keresztelt lelkesedés extatikus kitörései vonaglanak a ceruza alá. Dante és Shakespeare tolla kéne, vagy Heine égő fenyőfája, mivel az égre irt: kisebbségi magyar diákok, kétszer is testvéreim, rólatok irok megint. De a mi életünkben (nekem duplázott tragédia ez a kényszer) „a szív szavát el kell hallgattatnunk, hogy az értelem szavára hallgathassunk". A magyar lélek szertelenségei közt az én generációm féllábbal az érzelem, léllá'bbal az értelem extrémitásának pólusán áll és ebben is hű szimbóluma a magyar lélek megosztottságának. Bennünk egy-egyi- künkben is ott lüktet ez a rettentő kettősség s ahogy egy kiváló barátom mondotta, ez az oka annak, hogy hol a szenllmentalizmus, hol a cinizmus kerít gonosz és egészségtelen hatalmába: a két szélsőség étherviharai fokozzák az égést, gyorsított a lobogás, gyors az oxidáció. Az európai élettempő kiegyensúlyozottabb, ökonomikus, racionális és beosztott tűzhelyén addig józan bölcsességgel melegít a jövő, a folytonosság, az éltető higgadtság parazsa. Egy kis visszapiHantás Sokan vannak, mai magyarok, akik a szer- leleuségek közölt a magyar jövő egyetlen járható utjául a mérsékletet, a kiegyensúlyozottságot: a szintézist jelölték meg. öt évvel ezelőtt, ifjúsági mozgalmaink bölcsőjénél — amely mozgalmak mindenek dacára is az illeni magyarság egyik legsajátosabb s legértékesebb szimptémája lesz a történelmi ítélet előtt értékeink megállapításakor — mi, a két szélsőséget magáinkban ci- pelők is, ezt a józan, reális, fölkészült, szürkébb, de élei rebiróbb, szintelenebb, de életképesebb uj magyar lelket prédikáltuk ideáiként az indulók felé s az érzelmi fanatizmus tultengése ellen a tudás épitő akaratú bölcsességét hirdettük. Az ujarcu magyarok vagy az uj mentalitás géniusza előttünk ezt jelentette: szintetikus világszemlélet a két szélsőség közepén, ha kell, inkább a túlerőben lévő érzelmi fanatizmus rovására. Az érdekes fejlődés, melyen fiatalságunk élcsoportjai átnyargaltak, — ma már tisztán látni — azt bizonyltja, hogy erre még nem képes az uj magyar fiatalság sem. Az ex- trémitások vonzása erősebb, mint az egyenes ut. Ez nem természetellenes, de nem lehet programmá. Öt év után megállapíthatni, hogy e téren a fejlődés (minden materiális szemlélet és realitás hangoztatása mellett és ellenére is) alig eredményezett többet, mint azt, hogy ez a csoport — ahelyett hogy az érzelmi szélsőségből az értelmibe lendült volna át, hogy aztán inga módjára középtájt nyugodjék meg — csupán az érzelmi fanatizmus jobb oldaláról az érzelmi fanatizmus baloldalára vetődött. A diákság két pólusa Az értelmi és érzelmi szélsőség kihangsúlyozd.sa különben magában az ifjúságban, annak egyes csoportjaiban is könnyen célba- vehető sajbákat mutat föl. így volt és ma is van egy másik kis tábor is, ahol a realitás természetszerűen túlsúlyú adottság kellett hogy legyen s ahol ez a maga egyszerű köreit már régen megc irkáim azt a. Majdnem azt mondván, eddig és ne tovább. De a szűk körön belül —■ és ez javukra mondódik — a kis közönség szigorú, formaép, szinte tulkon- struktiv és tulproblémátlan, de komoly életfegyelmet teremtett. Az érzelmi és aze értelmi egyoldalúsággal jelezhető két pólus közt csak legújabban, tán az újvári együttlét óla és a sok vita természetes folyományaként érződik valami egyetlen eredmény a kölcsönhatásban. Nem nagy és nem egészen kölcsönös még ez a hatás. De jelei már meg vannak s ha kifejlődik, a kölcsönösségben sok jót hozhat világra, ígéretnek már ma is ígéret. Mindezt szükségesnek láttam elmondani abból az alkalomból, hogy az ifjúságnak utóbbi csoportja által rendezett ifjúsági ankétről vissza jövet, ennek a (hiszem: lendítő erejű) összejövetelnek margójára néhány észrevételem van, ami a nyilvánosság elé kívánkozik. Az ankétek jelentősége Több dolog volt, ami ennek az aukébiak gyakorlati jelentőséget adott. A felnőttek bekapcsolódása a megbeszélésekbe, — az általános lélektani helyzet, mely hosszas előkészítés után egyre döntőbben nyomja ej Öl őrbe a magyar szukreszcencia illeni problémáinak megoldását, — első jelei a súrlódások kiegyenlítő hatásának, — s nem utolsó sorban az a tény, hogy ezen áz ankétou (any- nyi ankét után végre) nem a világnézeti és érzelmi problémák, de a szürke és mégis véres valóság mindennapi, de megdöbbentő fontosságú problémái domináltak. Azt hiszem, főleg ez hatott annyira az ott jelenlevő felnőttekre. A hatást, nem lehetett észre nem venni. S ez eredmény és lehetőség is a diákság számára. A briinni műegyetemisták fegyelmezett, szinte túl pedáns mérnöki szelleme inkább megnyugtatólag hatott a felnőttekre. A szooiA jövő magyar intelligencia kétségbeejtő sorsa, heroikus lét harca és elhelyezkedési lehetőségei (lehetetlenségei?) egy pár corvi- nista előadásából a számok észbontó fényében : A Corvinia tagjaiként 1920—1930-ban végzet! magyar mérnökök közül Í7 százalék teljesen állás nélkül van, 14 százalék állásnélküliség miatt más szakmában helyezkedett el (kereskedő, tanító) 17 százalék bármikor felmondható napidijas, S csupán 34 százalék véglegesített és 9 százalék önálló mérnök. A gépészmérnökök közül 40 százalék, a vegyészmérnökök közül 58 százalék nem tudott elhelyezkedést kapni. És a többiek? A tanárok, a jogászok, az orvosok, erdészek, bányászok, állatorvosok és a többiek? Hol a felrázó, megmutató statisztika? Hol a diákkataszter? — Gombaszögön, Rimaszombaton, Érsekújvárt határozta el a diákság, hogy elkészíti. Kézbe vette a régi központi iroda. Hód van? Nincs meg. Igaza van Tarján Ödönnek, Böhm Rudolfnak, muszáj, hogy legsürgősebben meglegyen. Irányítani kell a magyar szukreszcencia pálvaválasztását. Meg kell teremteni a felnőtt társadalommal a legszorosabb gyakori lati kontaktust, ki kell ópiteui — nem politikai alapon — az állásközvetítést, különben végveszélybe kerül a jövő magyar intelligencia. Pedig mennyi lemondanitudás, mennyi önfegyelem, mennyi áldozatkészség, mennyi he- roizmus van ezeknek a magyar" diákoknak a századaiban. A diáknyomor, ami mellett még a ki nem eléaitő egyetemi tanulmányaikat is önképzéssel, szemináriumokkal maguknak kell pétol- niok, még sok minden nyomja a szív üli et. Ám ez is elég volna. Igaz, hogy Brünn például egyike a republika olcsóbb városainak, ahol legszerényebben (persze csak az éhen halás ellen bebiztosítva) a létminimum nem 6—800 de 500 korona. De ez csak a végetá- láshoz. És mégis, a briinni szervezett diákok közül ebből a semmiből, vagy még kevesebből tengődik 63 százalék, mert csupán 19 százaléknak van 600 és csak 18 százalékának van 700-nál több havi gázsija. S ebből a 63 százalékból is az összdiákság 15 százalékának 500-nál, 11 százalékának 400-nál is kevesebbje. Mit csinál? A szó szoros értelmében: nyomorog. Vannak, akik a létminimumnak is csak a felét kaphatják. 250 koronát havonta, könyvre, mindenre, lakásra, élelemre. Vagy bele pusztulnak, vagy fantasztikus utakon és erőfeszítéssel keresnek mellékes jövedelmeket, a nyelvi nehézséggel, a nemzetiségi handikeppel megnehezített tanulmányvégzés mellett. S az otthoni helyzet se kecsegtet javulással. A szervezett brünni diákok közül 25 százaléknak egy, 25 százaléknak kettő, 15 százaléknak három, 12 százaléknak négy vagy több ? el látatlan testvére van odahaza. És a szülők? Szegények: 49 százaléka magántisztviselő, 12 százaléka földműves, iparos, 10 százaléka apátián árva, 9.5 százaléka állami tisztviselő, 7.5 százaléka nyugdíjas, 13 százaléka nincstelen, elbocsátott tisztviselő szülők gyermeke., 30.5 százalékának odahaza árvaság, elbocsátott vagy nyugdíjas nyomor a hinter- landja. Ez a diákélet, ebben a levegőben, nyelvi nehézség, tökéletlen egyetem, ösztöndijnélkü- liség, éjtnapot összetevő erőfeszítés, otthoni és egyetemi nyomor, egy mást segítés, zsebpénz-támogatás a fiuk közölt, kopásig kölcsönzőit könyvek, szakkönyvi ár hiány, szakelőadó hiány, és minden emliletlen hiány ózontalauságában: heroizmus ez, szegény és elszegényedett szlovenszkói magyar társadaológiai és ideológiai fölkészültségben hátrányosabb helyzetben lévő műegyetemisták zökkenőktől nem mentes előadásai pedig (dacára hogy hiányzott belőlük az irodalmi svung és az átfogó szemlélet elánja, — vagy épp ezért?!) a maguk nyers egyszerűségével s statisztikai adataival egyenesen frappáns hatást értek el. Az igy felvázolt képek a mai kisebbségi diákok életéről és küzdelmeiről, pontosabban a brünni-diákokéról, olyan hát- borzongató tónust kaptak, ami hatott: velőkig hatott. lom! olyan heroizmus ez, hogy alig tudod megbecsülni. Látnod kellene! Más jegyzetek A Corvinia vezetője, aki a vakációkban, jó vezetőként, minden fiút végig látogat otthonában, hogy megismerje helyzetüket, otthonukat, bajaikat, biztassa ha^ csügged, ő mesélte, hogy az egyesület szimbólumát, a diáksapkát közpénzen akarta megvenni az egyik fiúnak, akinek csak havi 250 korona gázsija van. A fiú nem fogadta el. Visszautasította: „Az egylet szimboliuma ez. Nem fogadhatom el ajándékba. Ezt csak a magaméból szabad megszereznem." Mennyi büszkeség, mennyi tisztesség, mennyi férfiasság egy diákgesztusban. Jön a vakáció. A diákok kérnek a társadalomtól. Mit kérnek? Nem szórakozást, henyélést. Munkaalkalmat kérnek! Gyári, mezőgazdasági, akármilyen munkát. Elfoglaltságot s keresetlehetőséget: kell őszre, tandíjra. Egyszerű, szinte ügyetlen, szenvtelen hangon kértek segítséget: munkaalkalmat, tanácsot, állásközvelitést. Én láttam a felnőtteket, összehúzott szemöldököket, szemvillanásokat, körömmélyitő ökölbeszorulásoikat. Ennyire nem láttuk, eny- nyire nem tudtuk: mért nem beszéltek, fiuk, mért nem dolgozunk együtt. És fölmerült a közös kontaktushoz szükséges adminisztrációs munkahely felállitásának gondolata. jeli yen ankétokat a jövőben sűrűbben kell tartani. Nekem, belül, az volt az érzésem, hogy az egész ifjúsági munka a közeljövőben fokozottabban fog bekerülni a magyar munka tengelyébe. És a magyar munka szűk fillérekből összekerülő budgetjében is nyoma kell, hogy legyen ennek. Egyre világosabban kell látnunk, hogy itt a diákmunka — magyar munka, s a magyar munka annyiban előrelátó, amennyiben diákmunka is. Fokozottabban az. rer Mint az ifjúság régi barátjának, volt egy egész érdekes egyéni csalódásom is. Kellemes csalódás volt. A brünni diákok fejlődése és egyéni munkafegyelme jó benyomást telt rám. A kis keretű egyesület szolidaritása és a kis csoportokban rejlő egyéni munkalehetőségolyan gondolat, amivel foglalkoznunk kell. Az átfogó szövetség keretén belül, a detail munka, az egyéni nevelés, (a jövő diákgenerációra is gondolok), úgy érzem, osak a kisebb szolidaritások keretén belül oldhatók meg jobban. Ahol 30—40 fin áll össze s alkot szoros egységet s szolidaritást. Az ilyen kisebb diákegységek beiktatása a diák és a diákszövetség közé: valami, ami hiányzik s aminek a jövőben nem szabadna hiányoznia. A diákszervezkedést egy egészen más rendszer alapján kellene reorganizálni. A vidéki egyletek helyett a kisebb egyetemi egyesületekre kellene a súlyt fektetni. Nem könnyű átszervezés. De van rá lehetőség. Egy-egy egyetemi városban ezek a kisebb közösségek közös vezetés, közös képviselet utján tömörülhetnének s igy alkothatnák a diákszövetség országos egyetemét. Az alap orgánum ok átszervezéséről azonban gondolkozni kell. Az ötlet még éretlen májusi magját ezennel kiteszem a nyilvánosság nyarába: őszig 'tán gyümölcs érhetik belőle. Duplex libelli dós: Egy biztos: az ankétről azzal a meggyőződéssel jöttünk el, hogy a magyar munkának és a diákmunkának fokozottabb koincidenciájára van szükség. Etgybe kell esniük, nemcsak párhuzamosan haladniok: nem szabad, hogy irányvonaluk csak a végle lenben találkozzék. Ez a jövő útja. A jövő ellen vétkezik, aki ez ellen fog vétkezni, akár a felnőtt, akár a diáklársadalom- bód kerüljön isi ki. Kisebbségi magyar diákélet és diáhnyomor a számok tükrében
