Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-22 / 140. (2361.) szám
12 A LUGKÓ Kukkómm történet A csallóközi vicinális nagyol szuszog és kfbállag a pozsonyi „fiók“-pályaüdvarról. A kocsísza- kaszok jócskán megteltek, még a nem pipázóké is, holott olyik kukkénak az agyarára nőtt a pipa. Nyolc helyhez hatan vagyunk a sárga, demokratikus padokon. De nini! Valaki két helyen fekszik, a uagykendökbe gondos kezekkel bebónyált valaki egy helyes kis plrosképü leányka, lehet talán már hárojnesz-tendős is. Előtte áll az édesapja, jó magyar típus, olyan törökkel keresztezett keleti tájfajta. Jól fost ünneplő csizmájában, komoly fekete gúnyában, amelyből elővfllog tiszta gyoles- iage, a fején pedig báránybőr sapka fejezi be a csallóközi népviseletet. A gondosan becsomagolt kis leányka alig hallhatóan nyöszörögni kezd, az apja azonnal föíéje hajol s egy piros folyadékkal telt orvosságos üvegből kinálgatja, a kicsi meg szopogat belőle egy makulányit. — Igyál kicsinyem, igyál! A kis cérnaszálhang megint megszólal, hogy mit, nem is halljuk, de az apa megérti és megtör- li féltiszta fehér zsebkendőjével a kisleányka izzadt, lázas homlokát, A kocsiszakasz többi közönsége: a kövér mészáros és az ösztövér marhakupec. Hangosan tárgyalnak a húsról, miegyébről és valami nehéz ügyletet bonyolítanak le közakarattal. Velem szemben, a kisleányka mellett fiatalember ül angolosan nyírt bajuszkával. Később kiderül róla, hogy az orvosi rendhez tartozik. A busz kiló liihli-fartő, hátszín és más hnsok, a megfelelő mennyiségű belek és faggyá — amiből az a pozsonyi smucig mészárosné erőnek erejével le akarja vonni négy kilónak az árát — elég hangosan eiintéztetik a jói táplált urnák következő döntvényeivel: — Dögöljön meg éhen az éhes disznó. Jó, hogy a sértett még rádión se hallgatja, hogyan vélekedik felőle egyik szállítója. A knpec egyik kis állomáson leszáll és visz- szaldóit: — Szombat este ott leszek! A haragos mészárosmester érdeklődni kezd a külvilág iránt, már mint a többi utazó pasasér irányában. — Beteg a kicsi? Ml baja? —■ A klinikáról jövünk, felel as apa bátortalan bangón a szigorú férfiúnak. A fiatalember is megszólal velem éteüenben, előbb ránéz a lázvörös arca kisleánykára, aki megint nyöszörögni kezd. — Melyik klinikán voltak? — A belklinikán. Lugkővet ivott a szegénybe és összeégette a kicsi száját. A kövér mészáros arca vészjóslóan nekivörösö- dik: — Lugkővet? Ez a kis ártatlanság? Hát nincs neki anyja? És tovább zuhognak a kérdések, amelyekben benne van a feddés és az Ítélet Is, — Jó, hogy nem vagyok bíró, mert ha bíró lehetnék, halálra Ítélném, aki a lugkővet otthagyja a gyereke előtt, halálra hiz én! Hogy dnyomorod- jon az ártatlan! Felakasztanám, szétaprltanám. Mert az a kicsi nem tehet róla, annak még nincs magához való esze (mint teszem fel egy javakora- bell mészárosnak!) Ha szomjas, nekiesik a pohárnak és halált iszik belőle. Azután elpusztul, vagy botiig nyomorék marad. Az anyját köllene ... A szegény apa ott állt a kisleányka előtt és belepirult a pirongatásba, azután bátortalanul védekezett: — Kérem szívesen, nem nyelte le a kicsi a lug- követ, mert tetszik tudni, volt annyi esze, hogy kiköpte. A klinikán azt mondták a doktor urak, hogy a torkának semmi baja, csak a száját égette meg kérem alássan. Nyolc nap múlva megint ?d kölletik vinnem ... Azután zavartan kinálgatja a kicsikét piros orvossággal és törülgetí a homlokát keszkenőjével, A mészáros azonban nem kapitulál: — Az én házamba, én hozzám ugyan be nem hozzák ezt a büdös jószágot. Olyan nincs! A múltkor rajtacsiptem kérem a szögé lót- Hát lenn vagyok a pincében és a leány ott rakosgat, duggat valami üveget előttem. — Te, mi van abban az üvegben? A leány megijed és nem mer szólni, mert. látja, hogy dühbe gurulok. — Te, megitatom veled! — Lugkő. — Hát elkáromitom az anyja keservit, ahogy én szoktam és aszondcun neki, te, Mári, kitiprom a beleidet, ha ide lugkővet mersz hozni, ebbe a házba! Aztán kivettem a kezéből az üveget, odavágtam a falhoz éa rákajátottam: — Most összeszedheted a lugkövedet! De ha mégegyszer Ide mered hozni, hát megdöglesz a kezeim között! — Pedig amúgy egész rendes, jóravaló leány kérem. De énnálam senki meg ne haljon lugkőíől! Azután a bánatos apa vette át a szót, előbb azonban a szeme szögleteiből két könnyet törölt ki, — Nem hibás az anyjuk könyörgöm, kicsinnyé van néki, hathónapos még csak, aztán mosás köz beD éppen szoptatta, a kisláeny meg vizsla, térül- fordul és máris megvan a baj. — De az istenfáját, mégis csak az a hiháB, aki azt a büdös lugkővet nem teszi a szekrény vagy a póc tetejére, vagy a ház tetejére, meg az öreg- annva kinyába. a teremtésit neki! A kövér mészáros Így kiharagudván magát, egy darabig elhallgatott. Aa: apa babusgatta meg kin ál gáttá kicsinyét a sm 1830 ímawifi 2S, vasárnap. SZEFESSÉGI KIS TÜKÖR Péter és Pál napiéra a gáláid Gründlerek 700 éves jubileumot ünnepelnek A Szepesség hegyi bányavárosainak dicső múltja és siralmas jelene Carmen miserabi e Krompachiense fCopyrt*!* bjr Prágai Macm (W Ebben az esendőben, Péter és Pál napján ünnepli meg az úgynevezett Gründlerek alsó- szepességi népe a bevándorlás hétszázéves fordulóját A Gründlerek nagyobbik része nem földműves, hanem bányász volt és azért vették mad lakóhelyüket a magyar királyok hívására birtokukba-,'mert bányavidék az, amely évszázadokon át táplálta a hegyek belsejében dolgozó és az ott nyeri, nyersanyagot nagy vas-, érc- és rézhámorokban földolgozó Griindlereket. Grtindler nevüket városaiapitási tevékenységük után nyerték, falvaik nem igen vannak, csak a közöttük lakó szlovákok éltek falusi életet, a Gründlereknek városaik voltak: Gölnicbánya, Szomoinok, Szomolnokhuta és Korompa, de még a falvak, Svedlér, Merény és a többiek népe is jórészt a négy bányaváros üzemeiben dolgozott, ahol egészen a prevratíg elevenen pezsgő, munkás és teremtő volt az élet A Szepesség legöregebb bányavárosa Göl- nicbá-nya. Már IV. Béla király megadta a Gründlereknek a városjogot és 1264-ben a bányászati jogokat is rájuk ruházta. Nagy és kiterjedt jogai voltak attól kezdve Gölniebáuvártak, területeket adhatott bérbe arany-, ezüstös vaskitermelésre, szabadon használhatta a hegyeket, erdőket és vizeket, palllósjoga volt, a körülötte fekvő telepeknek megtilthatta vásá^ rok tartását, a város falain hélül lakók mentesítve voltak minden adófizetéstől, amelyet nem a város vetett ki, mind olyan terjedelmes jogok, amilyeneket akkoriban csupán a német- országi Gostar és Freiberg városok élveztek. IV. László 1280-ban már számot vethetett a város anyagi jólétével, s 100 márka értékű ezüst szolgáltatására utasította, a várost egy kórház létesítése céljából. 1308-ból származó királyi adománylevél mutatja, hogy akkoriban Svedléren kívül még másik két község volt Gől- nicbánya tulajdona és a fekete erdő kihasználása is a város jogainak, sorába került Z&ig- mond király, a „nagy elzálogosítóaki tudvalévőén 13 szepesi várost juttatott 80.000 aranyforintért, a lengyelek kezére, 1437-ben Prágában a gölnici kastélyt,, az arany-, ezüst- és ércbányákat, Szomolnokot, Telki- és Idabányát és még három falut 2600 aranyforintért elzálogosította ugyan Chieber Eberhard bambergi polgárnak, mégis a 15. század volt a gölnfcvölgyi bányászat fénykora. Akkoriban alapították meg a krakói Schillín- ger-testvérek Gölniobányán nagy kereskedelmi piros medicinából és szorgalmasan törölgette a homlokát, no meg a saját könnyes szemeit — Ne sírj kicsinyem, meggyógyít a jó Istenke! Most a fiatalúr kezd beszélni, hogyan védekeznek Németországban a lugköves balesetekkel szemben, ott csak hatósági ellenőrzés melleit adhatják cl a lugkővet. Kevesebb is a baleset. Majd megfogja a kisleányba pulzusát: — Nem lesz neki semmi baja. Most egy kicsit lázas még. így azután a doktor megnyugtatja a neklbusalt apát, aki hűségesen ott állott az egész utón a kisleánya előtt A vonat lassít, a fékek rákapaszkodnak a kerekekre, állomás következik. A haragos mészáros is megjuhászodik. Jó ember bujkál henne, csak ki kell belőle hámozni. Az apa készülődik, a kisláeynf felveszi az ölébe, Most látjuk, hogy milyen kedves kis arcocskája van. A mészáros megint kérdez: — Idevaló? — Igenis, kéretnalássan, itt szolgálok a Roth- mann uraságnál, mint parádéskoesis. Óvatosan száll le a vonat lépcsőin és féltve vi- 9zi az ölében kis gyermekét. Az állomás előtt jóképű menyecske várja, karján egy polyásbabá- val. Az anya átadja a pólyás pulyát az embernek és maga kezébe kapja kisleányát és úgy gügyög- teti: — Ugye, meggyógyulsz kis Mariskám, ugye, hogy nem íesző beteg, pici madaram, ugye máskor nem iszó abbu a csúnya övegbü ...? Azután csókokkal halmomea el a kisleányka lázas arcocskáját Kocsiba ülnek mindaketten, azaz mindanégyen. A parádés kocsis félszegen ül a hátsó ülésen, ami az uraké. Az 6 helye fenn van a bakon. A lovak gyorsan tovaporzanak a csallóközi homokon. — Én pedig mégis amondó vagyok, hogy a mennydörgő ménkű vágjon bele abba a lugkőbe, de még abba is, aki kitalálta ezt a cudar jószágot! fújta a jól táplált huslparos és Így könnyített haragján. Odaát Németországban bizonyosan csuklóit valaki, a feltaláló. Azután a következő állomáson kiszállt ő kigyelme is. Harag nélkül, derű*, vidám arccalKomáromi, vállalatukat, amely a több száz munkással dolgozó bánya termékeinek jobb kihasználására a vashámorokon kívül drótgyárakat is létesített. Gölnicnek olyan nagy fontosságot tulajdonítottak, hogy amikor 1462-ben a husziták kezére jutott, 16.000 aranyforintért azonnal kiváltották és megszabadították a megszállástól A jus gladii-ra vonatkozó jogának gyakorlásáról legelőször egy 1600 augusztus 11-ről keltezett dokumentum tanúskodik, amely szerint Georg Munseh merényi bognárt, mert 50 forint értékre terjedő lopáson kapták rajta, a város szenátusa halálra ítélte és a kassai hóhérral le is nyakaztatta. A 16. században kezdődött é* másíélszáz évig tartó folytonos harcokban, amelyeket Bocskay, Bethlen, Rákóczi György, Thököly Imre és Rákóczi Ferenc a szabadságért folytattak, Göl- nicbányát és a másik három bányavárost is többször érte kemény sorscsapás: gyújtogatások, a városok kifosztása gyakori volt és csak a 18. század elején, Mária Terézia alatt heverték ki ismét azokat a veszteségeket, amelyek a 150 esztendő alatt érték. Ekkor újból hatalmasan lendült föl a bányaipar, egyik arany- és ezüstforrást fedezték föl a másik után az akkor már modernebb technikai eszközök segítségével és légió lett a bányászóhelyek száma. Szomol- nok és SzomolnoMmtfca, amelyek már 1273 óta bányavárosok, természetesen szintén részesed voltak ennek a nagy föllendülésnek és attól kezdve a bányavárosok, amelyekhez később Korompa hatalmas vasmüveivel csatlakozott, a Göbiicvőlgy ezreinek adtak kenyeret és megélhetési lehetőséget. Korompa persze szintén már a 12. században keletkezett és lakossága, ugyancsak bányászattal foglalkozott. Nagyobbszabásn bányamüvek azonban csupán a tizenhetedik század első évtizedeiben létesültek, Thököly István és Thtrr- zó Ádám létesítették a bányákat, amelyek váltakozva kerültek a Salius-, -a Thurzó-, a Thököly-, a Sörsesz-, az Okolicsányi- és legutoljára, a Csáky-családok birtokába, akiktől Í848-<ban a város váltotta meg a bányákat. Korompa hosszú évszázadokig a számtalan kovácsmühely klasszikus hazája volt, amikor azonban az óriási kiterjedésű és 6000 alkalmazottnál többet foglalkoztató vashámorok megépültek, egyszerre az egész akkori Felsőmagyarország egyik legnagyobb ipartelepévé vált. A bányavárosokhoz tartozó Stósz városka 1539-ig Szomoinok hűbéri birtoka volt, de ebben az évben a menedékkői kolostor priorja- Baltazár, megváltotta és királyi engedéllyel bányajogát szabaddá tette, közigazgatásilag és bírói hatalom gyakorlása tekintetében azonban még hosszú évszázadokig Szomoinok fönnhatósága alatt maradt. Stósz bányái voltak sokáig a legkiadósabbak: a 17-ik században még évente 4500 métermázsa vasat szolgáltattak, amelyből egyedül a szo- molnoki müvek 3000 métermázsát használtak fői a eementrézgyá.rtáyhoz, a többi Gőlnícbá- nyára vándorolt. Szomolnokot Róbert Károly király tette naggyá, aki különben is igen nagy megértéssel viselkedett a bányavárosokkal szemben. Rajta kívül még Mátyás király és azután Mária Terézia voltak azok az uralkodók, akiknek a göl- rdcvölgyj bányavárosok nagy fejlődésüket köszönhették. Amikor a Zápolyák, a Thurzók és a Csákyak alatt Gölnicbánya teljesen elszegényedett és a bányavárosok vezetését elveszítette, Szomoinok lett 1747-ben a teljesen önállóvá lett és a kassai bányaközigazgatás hatásköréből kivont, szepességi bányavárosok főhelye. Ettől kezdve a szepességi bányaipar fölfelé ívelő fejlődést mutatót és egészen a háború végéig megtartotta ezt a fejlődési irányát. A prevrat igen jelentős vas- és ércmüveket talált nem csupán a Gölnie völgyben, — Ko- rompán, Gölniobányán, Szomolnokon, Szomol- nokhuttán, Szepesremetén, Máriáhután, Sztra- cenán, Merényben, — hanem Kápoeztafalván, Tg- lón, Javorinán, Busódon is. A Szlovenszkó dezindusztrlaüzálására irányuló tendencia egy csapásra tönkretette ezt a virágzó és kiterjedt bánya-, vas-, érc- és rézipart. A termelés először megakadt, majd Gölnicbánya, Szomoinok és Szomolnokhutta kivételével rövidesen teljesen megszűnt. A vashámorok, a rézmüvek, a bányák lassan teljesen kihalttá váltak és a pusztulás képét mutatták. A legszomorubb a még 1919-ben is virágzó Korompa sorsa. Ahol azelőtt, gépek búgtak, drótkötélpálya zümmögése, gyár sípok zaja töltötte meg a levegőt, égbeuyulo gyárkémények füstje, emberek siir- gése-forgása, vasúti teherkocsik százainak in- ’Stradálása. és nagy lánggal lobogó ércolvasztó tüzek vörös fénye tanúskodott arról, hogy itt szorgos munkáskezek terwmlenek, ott most dermesztő csönd uralkodik. A gyárépületek ma már - csupán szivetlópő romok, amelyeknek be omlott falai közül csodálkozva, tekintenek ki a halottá viÜ vidékre az egykor produktív gépéi rozsdás maradványai, a drótkötélpálya vezetékein elfelejtve lóg egy-egy vastart-ály, a gyártelep mellett terjeszkednek a salakból és réz maradványokból álló dombok és csak szomorúbbá, döbbenetesebbé teszik azt a magányt, amely ma a munká&házak nagy telepén uralko dik. Csak egyikében-másikában lakik még egy- egy ittfelejtett család, amelyiknek a fője kivándorolt a tengerentúlra, de famíliáját még nem hozathatta magához a nagy óceánon át. A többiekben a kis kerteket a gaz borítja, a házak között vezető utakon méteresre nőtt a fii és aki itt járt, annak a szivét-lelkét-agyát csal egy gondolat uralhatja: Mért, hogy azoknak a nagy teremtő értékeknek, amelyek maradvá nyai szomorú csöndben gubbasztanak itt i kassa—oderbergi vasútvonal mentén, el keltett pusztulniok? Mért, hogy a virágzó és lüktet/) életet halálos csöndnek és nagy-nagy nyomom- súgnak kellett fölváltania? Nem ennyire szomorú és döbbenetes, de szín tén katasztrofális vök a bánya- és va&ipar sor. sa Gölnicbányán, Szomolnokon és Szomoinok- huttán. Évekig ijedt csöndben simult ez a három város a mindegyiket szegélyező hegy lábához, évekig nem tudott fölocsudni abból a nagy kábulatból, amelybe a megváltozott gaz da&ági viszonyok döntötték. Itt is nagyrészt el néptelenedtck a bányák és a hámorok, csupán egyikben-másikban pislogott még az alkotó munka tüze. Három évvel ezelőtt azután kísértetek történtek azirányban, hogy a vasipar újjáéledése lehetővé váljék és ezek a kísérletek, ba csak kis részben is, de mégis sikerültek. A régi nívót azonban ezek a még megmaradt és a Gölnicvölgye gazdasági élete szempontjából igen nagy fontosságú üzemek természetesen nem tudják elérni, mai életük csak árnya az egykori termelő munkának, amelyre a Grftnd- lérek méfaöusan tekintenek vissza. Csakis abban az esetben van még némi remény a gölnicvőlgyi vas- é9 réklpar újaié fejlődésére, ha a margitfab/a~vöröskői vasútvonal meg fog épülni, mert ezzel tarifális szállítási lehetőségekét fog az uj piac és uj elhelyezés keresésére utalt gölt nievölgyi ipar kapni. Sajnos, a vasútvonal építése rendkívül lassú tempóban halad ée így a gölnicvölgyieknek még sokáig ke*I vármok arra, hogy iparuk, egyetlen éltető elemük és meg- élhetési lehetőségük régi kiterjedésének és je-j lentőségének legalább töredékét visszanyerje. A nyáron, mikor » gölnievölgyi Gründlerek- Gölnicbányán, Svedléren, Szomofeokon, Merényben, Korompán és Szepesremetén fogják ünnepelni azt a tényt-, hogy őseik hét-száz évi előtt jöttek szőkébb hazájukba, büszkén tekinthetnek 'vissza arra- a nagy múltra, amely ?' Gründlerek mögött áll Amint a poprád völgy németek a Magas-Tátra meseszép hegyi világa tárták föl az idegenforgalom, és a kultúra szá mára, amint a poprádvölgyi németek a Magas Tátra apostolaivá váltak, úgy váltak az alsó szepességi Gründlerek a bányaipar úttörőivé, A Gründlerek éppen olyan rajongói a hegyek szépségeinek, mint felsőszepességi testvéreik- de mert nekik még keményebb, még mostohább rögöt, juttatott a sors, mint poprádvölgy fajrokonaiknak, ezért ők az erdőket nem irtották:, hogy a földet műveljék meg, hanem azért hogy a vágott csapásokon á-t utakat nyissanal a. hegyek belsejébe és onnan a napvilágra hoz zák azt a sok kincset, amit a hegyek a mélyü kön rejtegetnek. Ez a- kulturmunka tette őket] naggyá, ennek a kulturmunkának a jegyéber fogják a hétszázéves emlékünnepet megülni. ennek a kulturmimkának a hite és mélysége adja meg nekik egy szebb és jobb jövő reménységét. * Június hu szón kilenced i kén, Péter és Pál napján, újból feledhetetlen jubileumi ünnepségbet les? része a Szepességnek. Ez alkalommal a Gründlerek ünnepük meg Szepesremetén bevándorlásuk 700 éves fordulóját. Az ünnepség a hagyományos SSngerfest keretében megy végbe. A Gölnicvölgy népessége ugyanis, mely a hegy túlsó oldalán letelepült mecenzéfiekké és stósziakkal együtt mintegy 16.000 lelkei tesz ki, minden évben Péter-Pátkor tartja * maga Sángerfestjét, amely mindig értékes dokumentum a Gründlerek kulturmunkájáróL Aí idei Sangerfest jubiláris ünnepséggé bővül éí ez alkalommal szentelik föl a szepesremetei dalárda zászlaját is. A legszebb programszámnafc a történelmi fölvonulás Ígérkezik, amely * Gründlerek 700 éves kultúrtörténetét fogja korhű jelmezekkel megörökíteni. A juhíláHí ünnepségen az összes szepességi dalárdái résztveSznek, tehát a Szepesség da’kulturájá nak nagyjelentőségű ünnepévé magasztosodik j az idei Süngerfest, A Szepesség minden barátjának figyelmét fölhívjuk a nagyszerű ünnepségre, amely gyönyörű manifesztáeiója lesz egy mugaskulturáju nép törhetetlen kitartással végzett kultufni unkájának.
