Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)

1930-06-13 / 133. (2354.) szám

1930 junius 13, péntek. lBI»)LLMI*niCT!Mg»rraragg Prága, junius 12. A képviselőház külügyi bizottsága Tomasetk képviselő elnökletével ma tárgyalta a behozatal és kivitel korlátozá­sára vonatkozó genfi egyezményt. Az előadó Macek cseh szociáldemokrata képviselő volt, aki az egyezmény nagy fontosságát emelte ki. A vita első szónoka, Hajm cseh nemzeti demokrata arra figyelmeztette, hogy a genfi egyezmény tárgyalásait a külügyminiszté­rium vezette, míg a többi érdekelt miniszté­riumok, igy a kereskedelmi, földművelésügyi és pénzügyminisztériumok képviselői csak jelen voltak a tárgyalásokon, a felelősség te­hát elsősorban a külügyminisztériumra hárul. A vitában részt vettek: Witte német szociál­demokrata, Jurán kommunista, Patojdl cseh nemzeti szocialistá és Stern kommunista, akit nem parlamentáris kifejezései miatt Tömé­sek elnök többször rendreutasitott, továbbá Zí-iilka agrárius és Svetlik cseh néppárti. Az egyezményt ezután a külügyi bizottság tudo­másul vette. H Páísiürépa^sSSiií^íisiáiEii kilátásai — A magyar kifogások A huszonhét állási küzd egy sem felel lemmel j Paris, junius 12. A Petit Párisién mai szá- | mában bizonyára a Quai d'Orsaytól sugalma- S zott cikkben Rriand Páneurópa-memorandu- mának kilátásait mérlegeli. A lap szerint a megkérdezett nemzetek legnagyobb része, sőt talán teljessége, elvben elfogadja Briand indítványát. Egyedül Anglia és Olaszország magatar­tása kétséges. Angliában a páneurópai eszme hívei és ellen­ségei körülbelül egyformán erősek. Német­országban a nacionalisták ellenzékét leszá­mítva, a többség Páneurópa .mellett döntött. Az ugyan valószínű, hogy a legtöbb európai hatalom bizonyos feltételektől teszi függővé Páneurópa eszméjének elfogadását, de a fel­tételek többnyire részletkérdések. Briand ter­ve az, hogy a 27 megkérdezett kormány kö­telezze magát, hogy megállapított vagy meg nem állapított időpontban közös tanácskozá­sokat tartson és megvizsgálja azokat a kér­déseket, amelyek az európai népek összessé- ségét érdeklik. Rudi mentáin?, embriószerü szervezet megalapozásáról van sző, amely csupán az európai népek erkölcsi egységét fejezné ki és hangsúlyozná Európa szolidari­tását. Erre a kérdésre egyetlen állam sem felel­hetne nemmel. A Petit Párisién nagy cikkében szembeszáll a legfontosabb kifogásokkal. Az angolok do­mínium a ikra való tekintettel húzódnak az eszmétől, de ez a kifogás nem indokolt, mert a domíniumokat egyáltalán nem érdekelheti, ha az angol anyaország jelentéktelen közös­séget vállal az európai népekkel. A németek, az olaszok és a magyarok fő- kifogása az, hogy a Páueurópa-paktum el­sősorban a territoriális status quo fenntar­tására szolgál. A lap szerint ugyanezt a ki­fogást emelték tiz érvel ezelőtt a népszö­vetség ellen és a népszövetség mégis meg­mutatta, hogy hasznos munkát tud végezni és nem merev intézmény. A Petit Párisién úgy tudja, hogy Briand an- kétja a népszövetség szeptemberi ülésszakán már érzékelhető eredményekre vezet, ősszel Genfiben bizonyára rendkívül egyszerű szer­vezetet létesítenek, amely lehetővé teszi az európai kormányoknak, hogy rövidgbb vagy hosszabb időközökben teljes bizalommal meg­tárgyalják közös ügyeiket. Ezzel a népszövet­ség szeptemberi ülésszaka óriási munkát vé­gezne és a történelem egyik legszenzációsabb dátumát jelentené. Útban a kompromisszum a forgalmi is kereseti adóra voisatkosóau EngSis újabb adóemelési attakja a dohányzók ellen A képviselőház egészségügyi bizottsága ma délelőtt tárgyalta a kórházak nyilvános jogá­nak megadásáról és megvonásáról szóló tör­vényjavaslatot, amit múlt héten a szenátus már letárgyalt. A javaslatot a bizottság rövid vita után elfogadta. Taub, a bizottság elnöke bejelentette, hogy az egészségügyi bizottság a drezdai egészségügyi kiállításira tanulmány­utat rendez. A képvisélőházban ezenkívül ülésezett a véderő bizottság is. Az ülésen lényegesebb esemény nem történt, miivel Viskovsky mi­niszter a délelőtti minisztertanács miatt az ülésen részt nem vehetett és igy Dávid bi­zottsági elnök emlékezett meg a tragikusan elhunyt Malkovszky repülő törzskapitányról. A szenátus mai ülése Prága, junius 12. A szenátus tegnapi ülé­sén letárgyalta a határrendezésről szólló al- kotiniánytörvényjavaslatot és ez alkalommal Curkanovlcs ruszin szenátor is beszélt. Be­szédében elsősorban is követelte, hogy álla­pítsák meg már egyszer Szlovenszkó és Ru- szi-nszkó közös határát, mert csak e kérdés rendezése után lehet Ruszinszkónak az auto­nómiát megadni. Megemlékezett a trianoni békeszerződés tizéves fordulója alkalmával Budapesten rendezett gyászünnepségeikről és kijelentette, hogy az orosz nép mindig védeni fogja hazáját a magyarokkal és min­den más ellenséggel szemben. A ruszin szó­nok után felszólalt Stodola Kornél szlovák agrár szenátor, aki a junius 4-iiki budapesti ünnepségekkel kapcsolatban a szlovák és ru- sz i szenátorok nevében, és pedig az agrárpárti, cseh szociáldemokrata, cseh iparospárti, cseh nemzeti demokrata, cseh nemzeti szocialista, cseh néppárti és a szlovák néppárti szenátorok nevében is ugyanazt a nyilatkozatot olvasta fel, ame­lyet Hcusovsky Igor a múlt héten a parla­mentben mondott el. A nyilatkozat felolvasása után a szenátus megszavazta a határrendezésről szóló tör­vényjavaslatot. Ma délután ismét összeült a szenátus és a postatakarékpénztáraikról szóló kormány­javaslatot tárgyalta. Napirenden szerepelt többek között Korláth Endre dr. ruszinszik ói magyar szenátornak újabb mentelmi ügy e. Mint emlékezetes, Beskyd kormányzó be­csű tel: sértési pert indított Korláth szenátor ellen egy népgyülésen mondott beszédéért. A szenátus a mentelmi bizottság indítványá­ra azonban nem függesztette fel Korláth szenátor mentelmi jogát. Beskyd kormányzó most másodszor is beperelte Korláthot, mert inkriminált beszédét a Munkácson megjele­nő „Az Őslakos** és ,,Kárpáti Híradó** cirnü lapokban is közzétette. A mentelmi bizott­ság ugyanazon indokolással, mint az előző esetben, most is azt indítványozta, hogy a szenátus Beskyd kormányzó kérésének ne tegyen eleget és ne függessze fel Kor-1 láth mentelmi jogát, mert a beszéde ugyani erő,hangú volt, de a törvényhozókat meg-1 Prága, junius 12. A kormány nyolcas bi­zottságának ma kell letárgyalnia a forgalmi és fényüzési adóról szóló törvényjavaslat módosí­tásának a kérdését. A legtöbb pár már évek óta folytat parlamenti harcot a forgalmi és fényüzési adó ellen. A fényüzési adó teljes tör­lését, a forgalmi adónak pedig átalányositá- sát követelték. Most legújabban a cseh iparos párt azt kívánja, hogy éri a javaslatot vagy egyáltalában ne tárgyalják, vagy pedig csak ősszel vegyék elő. Vitás továbbá még az uta­zók forgalmi adójának a kérdése, mert a leg­több utazó jutalékra dolgozik. A minisztertanács elfogadta a tisztviselők ti­zenharmadik havi fizetéséről szóló javaslatot, melyet a jövő héten pénteken nyújtanak be a parlamentben. A forgalmi adó novellájá­nak tervét szintén jóváhagyták. A terve­zet szerint a forgalmi adót a jövőben nem az eladási ár, hanem a faktuvaérték alap­ján fogják számítani. A javaslaton még eszközölni fognak kisebb változtatásokat, de jövő héten valószínűleg szintén benyújtják. A minisztertanács foglal­kozott a kereseti adó levonhat ósága megszün­tetéséről szóló javaslattal is. A javaslatra nézve nem jött létre megegyezés, de megvan a kilátás arra nézve, hogy a tervezett adó fÖhijjiitása mg valósul, bár lényegesen, szeli- debb formában. Matousek kereskedelmi mi­niszter állást foglalt a javaslat ellen, de útban van egyr kompromisszum, mely 50 százalékig megvalósítja a tervezeti'''adó­emelést. Englis erősen ragaszkodott adótervezetéhez s ezért ma a tőzsdén is olyan hírek jöttek for­galomba, hogy a pénzügyminiszter tervezetének elutasítása esetén lemond a pénzügyi tárcáról. Ezek a hídé k azonban elsietett kombiméi óknak bi­zonyultak. A söradó ügyében megegyezés jött létre. A törvényjavaslatnak olyan rendelkezése is lesz, amellyel a kormány megakadályozná a sör árának emelését. A megegyezés szerint a sörgyárak kötelesek lesznek pontos számadást adni a kormánynak és megindokolni a sör árának esetleges eme­lését. A sörárat a kereskedelemügyi, közélel­mezési, földmivelésiigyi és pénzügyiminiszter fogja esetről-eset re megállapítani. A kormánykörökben a hangulat igen depri­mált, mert Englis pénzügyminiszter csakis újabb adóemelésekkel tudja a koalíciós pár­tok által követelt törvényjvasi átok fedezetét megszerezni. A legújabb értesülés szerint a vasúti személytarifa, a postacsomagszálM- lás tarifájának emelése melleit Englis pénz­nuu'.n.iMMi.uvmitjium mj oraa- ov-i ~ xnsarmnmaa illető szigorú kritika határain belül moz­gott. I A szenátus magáévá tette a mentelmi bizott- | ság indítványát. ügyminiszter még egy újabb drágitási indit- vánnyal lép a koalíció elé, nevezetesen a do- hánynemiieket akarja drágitam. A cigaret­tánál az áremelés aránylag csekélyebb vol­na, a szivarolznál azonban annál nagyobb. Az agrárius Vecer azt Írja, hogy e árdrágitá- si terveket az adófizetők nem a legnagyobb örömmel fogadják, azonban az úgynevezett szociális törvényjavaslatok magas kiadásai, amelyeket a szocialista pártok koalícióba lé­pésük alkalmával a kormányra ráöktrojáltak, feltétlenül fedezetet követelnek s ezt máskép­pen nem lehet megszerezni. A gazdasági koncentráció kormányának politikája, amellyel az adósrófet a végtelensé­gig megfeszíti, minden bizonnyal meg fogja magát bosizulni, mert az adófizetők még óriási adóhátralékokkal is megvannak terhelve, ame­lyeket éppen a gazdasági depresszió miatt tör­leszteni nem tudnak s igy az újabb adókat sem fogják tudni megfizetni. A kisebbségi iskolákról külön expozét fog tartani Prága., junius 12. A kétpviselőház kulturá­lis bizottsága maii ülésén Dérer iskolaügyi miniszter expozét tartott. Az expozé elején a miniszter foglalkozott a kassai műegyetem kérdésével és hangsúlyozta, hogy neon foglal állást a kassai műegyetem felállítása ellen, sőt ellenkezőleg ő is ezt kívánja, azonban a szükséges el öléi tételek még hiányoznak a személyi kérdésekben is. Ha biztosítani akarják a kassai műegyetem magas .nívóját, úgy 66 kvalifikált tanerőre volna szükség és ez ma miég sajnos nem áll rendelkezésre. Ami a pedagógiai akadémia kérdését illeti, ezt úgy akarja rendezni, hogy a Brünnben már létező pedagógiai akadémia mellé a jö­vő évben Pozsonyban a tanilóképezdével kapcsolatban állít fel egy ilyen akadémiát. Ezzel emelni fogják a tanítóképzés nívóját és el fogják tüntetni a szlovenszkói taniitó- híányt is. A kisebbségi iskolák kérdésével a közel jövőben külön expozéban fog foglalkozni. A miniszter részletesen kitért a középisko­lák reformjának kérdésére és kijelentette, hogy a középiskolák tananyagát egyrészt az alsóbb osztályokban egyszerűsíteni kell, másrészt a felsőbb osztályokban a tantárgya­kat helyesebb módszerrel kell elosztani. A közéipiskolai reformmal a középiskolák számára egy kétéves köz­li.-itatási programot akarnak kidolgozni, amelynek lényege az lesz, hogy a latin nyelvet a reálgimnáziumokban nem az első osztálytól, hanem csak a harmadik osztálytól kezdve, inig a reáliskolákban és a reform-reáliskolákban a franciát ugyan­csak a harmadik osztálytól kezdve fogják tanítani, A középiskolák első két osztá­lyában tehát csak egy idegen nyelv köte­lező tanitása marad meg és pedig a cseh és szlovák iskolákban a né­met nyelvé. (Mi van Szlovenszkón és Ru- szimszikén a magyar nyelv kötelező tanításá­nak kérdésével. Szerk.) A más tannyelvű is­kolákban a csehszlovák nyelv tanitása a kö­telező. Ezzel az uj rendszerrel a középisko­lák első két osztályában minden lényeges különbségeit megszüntetnek. Különösen fon­tos ez olyan városokra nézve, ahol csak az egyik tiipusu középiskola van s igy az ilyen városokban lakó ifjúság legalább két osz­tályt odahaza végezhet el. Az ábrázoló mór­tant, amelyet eddig a reáliskolákban már a negyedik osztálytól kezdve tanítottak, most csak a felsőbb osztályokban fogják tanítani. A miniszter annak a reményének adott kife­jezést, hogy a kétéves egységes tanterv gya­korlati kivitele esetleg újabb reformokra ad alkalmat és ezáltal sikerül véglegesen ren­dezni a középiskolák kérdését. Az expozé után megindult a vita, amely­nek első szónoka Sivák szlovák néppárti volt, aki kifogásolta, hogy a szlovák polgári iskolák hiányosan vannak berendezve és ki­jelentette, hogy a szlovák néppárt sohasem fog lemondani a felekezeti iskolákról, amelyeknek Szlovenszkón tradíciójuk van és amelyeknek umifikálása óriási pénzügyi terhet jelent. Hodina német agrárius újból polemizált Lukavsky oseh nemzeti demokra­tával és követelte a kisebbségi iskolák tör­vényének módosítását olyan formában, amint ezt a német pártok a parlamentben már régebben sürgették. Kopecky kommu­nista felszólalása után a vitát fél beisza ki tol­ták és az ülést be rekesz tették. Bizottsági ülések a képvisélőházban

Next

/
Thumbnails
Contents