Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)

1930-04-27 / 96. (2317.) szám

8

1900 áf*m* «,

Könyvkiadó írók

Irtat DARKO ISTVÁN

Utóbb az irodalom dolgával úgy lehet az olvasó, mint az utazó a mórfőldjelző kövekkel. Utazása (élete) száguldásában sokáig csak azt látta, hogy utunk szakaszainak a jelzésére kövek szolgálnak, amelyek egymástól meg nem különböztethetvén, tömzsin és fehéren állnak kiszabott sorban. Egyszer aztán — talán a legutóbbi időben — eszébe

jut az olvasó-utasnak, hogy jobban megnézze az éppen sor rákerülő követ: mi van ráírva, mi-jelzés, mi-száon?! Azt reméljük (a kisebbségi magyar irodalomnak kezdettől fogva hites reménykedői és szerződéses kő- tőirő munkásai), hogy az utas-olvasót ma már csak köevetlenebbül tudósítanunk kell olyan dolgokról, aminek a meglétéről a számtalan ismétlés révén már tudomással bir.

Az a kétely, hogy a magyar irodalom decentralizációja a politikai változás kisérő jóképpen s a várható időnél esetleg még gyorsabban is megtörténhetik, mindenhol elosztóban van. A decentralizáció már javarészt meg ie történi. A jelek szerint tökéletes formái fog kapni a közeljövőben.

Meglepetéssel tapasztaltam Budapesten is, hogy a magyar olvasóközönség érdeklődése már megoszlott. Ahol megfordultam, a neves pesti irók olvasóik szeresteiében kénytelen-kelletten osztálytársait voltak kénytelenek maguk elé engedni s főleg az erdélyi irók személyében. Igaz, hogy ennek most még bizonyos konjunkturális érdeklődés mellékizsét éreztem, nem hiszem azonban, hogy a megindult folyamai azért megakadjon. Sőt tisztultabb és értékesebb következményeket várhatunk. Az olvasói érdeklődés megoszlásának hasonló tüneményével találkozunk másrészt itthon, az utódállamok magyarságán belül is. Az érdeklődés bizonyos mértékig már itt is megoszlik a Pest-irányítottá ás az itthoni, úgynevezett kisebbségi irodalom között Avval a különbséggel, hogy nagyobb akadályokkal, erősebb eJlenáiláa- sal nálunk nem a kívülről bejövő, régi tekintélyű, hanem az itthon élő kő küzd. Ez érthető is: szenem! gyámságot szoktunk meg * azonkívül kőink eddig valóban kevés jót alkottak. Sokkal kevesebbet, mint amennyit a túlzó optimizmus vállalni szokott, de valamivel többet, mint amennyit a pesszimizmus taáaása engedélyes. Ismervén a körülményeket, azt mondhatom: éppen annyit, amennyit lehetett, amennyire a mód meg vofi adva.

A« irodalmi deoeotrwlázáKcfeó kátejlőóéeőt a

kisebbségi irodáknak egészséges formájában is csak az olvasók érdeklődésének fenl- euditett megoszlása s az irók kölcsönös versenye biztosíthatja. Ugyanez megóv a chfemé. veszedelmeitől is. Magyar irodalom, az étet, a történetem, a magyarság egyetemes szempontjainak a ezemezögéWB, mindig csak egy van. De a deoentraürált és minden megnyilvánulásában önállóvá fejlett kisebbségi irodalmakra oezkxtt uj magyar irodalom élete több, nagyobb és jobb lesz, mini a roam- mnt-lénnyé koocentrtöt, nehéz emésztésű irodalmi étet roát

Mindnyájam ismerjük, kedves olvasó, a kezdődő irodalmi élet pendelyee gyermekét, a szégyenkezve sejpitő kiskolduet, aki aztán ótvaras ábrázatának kisebbmértékü tisztái- láBot után mesatten lábára patkóval és rézzel védett kiscsizmát húz és elszánt korgáeu gyomorral járkál, mint szuppükáns diák: a saját könyvére előfizetést gyűjtő irót?! Ha eMetejtettük Lefényképezni őt, tegyük gyorsan. Emlék lesz, amely a falon sárgul, a háború utáni magyar nép töredékek szomorú é« sekélye® szellemi életének kísértő emléke. Megvetnünk, letagadnunk nem kell, de bátran és sokfajta csodálkozással bámulhatunk rajta mindig. Valaki, pedig igen tekintélyéé magyar ember, azt mondta nekem, szólván egy ilyen könyvkiadása révén anyagi bajba jutott íróról, hogy annak könyvkiadó cselekedete „közönséges hülyeség" volt. — Ezen gondolkoztam, mivel a kifejezés távoli robbanásként visszhangzott bennem. Végülte, jóllehet az élet könyörület nélküli észr- szerüségí szempontjai kórusban helyeselték a mondást, nem Írhattam alá mégsem. Emlékről szólván, (mert az legyen és annak kell lennie) most már inkább vagyok hajlandó arra, hogy elérzékernyüljek és szent lángot s az érdekekkel mitsem törődő emberi szellem kínos, de magasztos vergődését lássam abban a eZerencséblen emtberlbeai, aki ilyet, ilyen bolondot, ilyen esztelen.séget, („hülyeséget"; csinál, mint egy magyar könyv kinyomtatása Rimaszombatban, vagy Pozsonyban, 1920 és egynéhány esztendőkben, (aláhúzva) a saját felelősségére és számlájára.

Ezt az arcát szellemi életünknek meg egyszer le kellett fényképeznem. Most föl a falra: sárgulj fénykép!

#

Talán mondanunk sem kell, hogy a kisebbségi szellemi élet legfőbb, szinte egyetlen, de módjában és hatásában feltétlenül páratlan kifejezési eszköze a könyv, helyesebben a nyomtatott betű. Képzőművészetünk élete egészen erőtlen, a legyengült és., kisszámú néptöredék nem bírja a művészet táplálására szükséges nagyobb anyagi hozzájárulást. A modern élet kultúra-eszközei: a film, a rádió és a közvetlen művészetek: a zene, a színjátszás részben soha sem állhatnak a töredék magyarság szolgálatába, másrészt még sokkal nehezebben tehetik azt, mint az irodalom. Evvel a megjegyzéssel nem az irodalom kisebbségi tendenciáját reklamáljuk. Idő jöttével eljön az is. Csak arra mutatunk rá, hogy miképpen lehet legkönnyebben elhagyatott leikeikhez férkőznünk, leggyorsabban * a jelenben majdnem kizárólagos módon.

Ha szellemi, irodalmi, kulturális életünk szükséges megalapozásáról beszélünk, mindjárt az első mondatban jön szóba a könyvkiadás a jó irodalmi Lap ügye mellett. Olyan kiadóvallalaíra van szükség, amely majdnem egyet jelent szép- és tudományos irodalmunkkal és lehetőleg az irodalmi lappal is. Ennek a vállalkozásnak anyagi bázissá és kritikai tekintéllyé kell magát kinőnie. Lehetetlenné kell tennie a kétes értékű és eredményű irói magánvállalkozásokat, mert az olvasóközönség felvevő képességét szélesen kiterjedt munkásságával egészen magának kell lefoglalnia. Ki kell merítenie az irodalom rendelkezésére álló csekély anyagi erőket Valamirevaló kisebbségi iró feltétlenül és érdemes nagy magyar írók mindenesetre kiadásra kerüljenek nála. A közönség ezután alapos gyanakvással fogja fogadni és visszautasítja a vállalat megkerülésével kiadott könyveket. S ez jogos is lesz akkor, ha a vállalkozást, annak szigorúan válogató munkáját azok (a részben irók és kulturpo- litikusok, részben üzletemberek) irányítják, akik az irodalom felől nem alkusznak. Függetlenség, irodalmi altruizmus, kisebbségi szellem 6s alapo* kritika vezesse est a munkát

Iroda Innunk kialakulói élb en lévő dolgai ról szólva egyik hozzászóló azt ajánlotta, hogy a Csehszlovákiád magyar irók a pesti nagy kiadókat igyekezzenek müveik kiadására rábírni, mert ez magasabb mérték alkalmazását jelentené. Tudjuk, hogy mennyire nincs ex igy. A kisebbségi irodalom kifejlődését éppen az biztosítja, ami Erdélyben már biztosította is, ha függetlenülni tud a rideg üzletiességén kívül is számtalan megkötöttségben vergődő pesti könyvkiadástól. Igaz, könyveinknek a pesti kiadókhoz is el kell jutni ok, sőt ná hurik ite csak olyan könyveket szabad ezentúl kiadni, amelyeket pesti kiadó is vállalt volna. De vannak esetek, amikor azok a könyvek is értékek, amelyeket ott valamilyen ok miatt nem lehet, vagy nem érdemes megjelentetni, nagyon is varinak. Általában, ezt a mezőnyt meghódítani nem nagyon nehéz és egyelőre nem is fontos. Majd második lépés lesz, de akkor sem kizárólagos. Erdélyben a Szépmives Céh az utóbbi évek alatt vagy ölvén különböző értékű könyvet adott ki, amelyek azonban együttesen teszik az aj erdélyi irodalmat, dacára annak, hogy ebből az ötven könyvből tíz se látott volna nyomdát, ha az erdélyiek csak a pesti könyvkiadásra lettek volna utalva. Pedig az ötvenből huszonöt feltétlenül meg is érdemelte a napvilágot. A pesti könyvkiadást a Korunk-ban Kemény István nevű szerző álláspontomat megerősítő módon jellemezte. Az utódállamok irodalmainak önállóan kell részt venniük az újabb alakulásé magyar életben, amelyben az összetartozást a külön eredmények összevetésével és a cserével ké?l és elég megmutatni. Győry Dezső

hasonló kérdésekről irm, a tavaly decemberben rendezett könyvhetet negatívumnak könyvelte «L Avval a megjegyzéssel, kétí őt kijavítanom, hogy a magyar könyv sorsát biztosítani akaró egyetlen akció aem lehet negatívum, még ha nem ér te sikert. A könyvhét anyagi eredménye csakugyan pa*&- sziv volt, megrendezése eszközök hijjám inkább jóakaratai kísérletnek, mint a célhoz szabott megmozdulásnak tekinthető, de maga az egész akció hozott némi eredményt irodalmunk szánjára és hozzájárult az erőteljesebb kibontakozáshoz. Végül biztató igyekezetünk egy önálló csehszlovákiai magyar irodalmi lap megindulása végett te az önállóság fenti eszméjét támogatja: ha

ugyani* szükség van (már pedig van!) egy lapra, amely a mii irodalmunk érdekeit szolgálja és amely itthon készül, holott a Nyugat és az Erdélyi Helikon is bejár ide, biztos, hogy a külön életű magyar könyvre is szükségünk van. Személyi vágyaknál és ambícióknál már mai, születő állapotában te több mindkettő: könyv és lap. Mert jóiéi életerőnk felébredésének, Megvalósításuk pedig

szellemi életünk szép összefogása ée produktív korszaknak kezdete lesz.

*

Ezekre a gondolatokra k& esőmé*j adott

alkalmáé:

Az irók és irodadmárok májas 12- 14,4

összejövetele Sze® ríván -fürdőbe®, SzentIvón y József Dagy létekre é* nemesen koncepciózus megértésre vadló cselekedete a kisebbségi magyar irodalom érdekében és a Kazinczy Társaság egyidejű elhatározása ká- adóválJaiLatának könyvkiadói szövetkezetté való átalakitására.

A „Szentivaáni kuriá"-val jelentőségéhez mérten külön fogok foglalkozni. Most annyit, hogy könyvkiadásunk ügyéi te ott kell majd tiszta, emelkedő uj útjára edlndttoimink. Szükséges azonban, hogy evvel kapcsolatban már most méltányoljuk a Kazinczy Társaság emelkedett szellemű elhatározását, amellyel négy évi munka eredményét, lemondva a küzdelemmel járható siker esetleges nimbuszáról is, az alakítandó szövetkezetben átadja közönségünknek és íróinknak: az egész csehszlovákiai magyarságnak.

Mégegyszer: a harmincévesek

Széljegyzetek egy anonim cikkre

Irta: GYŐRY

Á .b&rmincéve&ek" kulturális mozgalmai körül megindult véleményceerében s védekezés jogán siót kérnek a harmincévesek. Felesleges vitáknak nem vagyunk barátai, a komoly kritikák és eüeűkritikík azonban csak alkalmasak tehetnek a nézetek tisztázására s a közös munka feltételeinek megteremtésére. Lapunkat ez a szempont vezetiA® a táibor, amely a kisebbségi magyar kttl- turéletiben az utolsó hónapok folyamán egészséges vitalizmutíe-aL, a nagy magyar létérdekek irányárai párhuzamos éietakarással és önzetlenséggel az irodalmi kritika megerősítéséért, az írók nélkülözött törömüléséért, a hiányzó szépirodalmi-kritikai lap megtoreanté sóért, könyvkiadásunk lehetőségének Megjavításáért, a magyar szellemi élet itteni munkásainak fokozott fetólőeségreébresztéséért: csupa ideális, hasznos ée kívánatos célért indult a porondra (anélkül, hogy akár a tradíciók, akár a magyar élet ellen elvetette volna a sulykot vagy kártékony hatást váltott volna ki) — most az én bőrömön, illetve cikkeimen keresztül nyilat kapott az oldalába. Egy aavonym cikkben lőtték ezt ránk.

Fel vagyunk készülve arra, hogy itt tteztaszándékn, becsületes, a magyarság életcéljait sehol szem előtt neon tévesztő, mó.iorizmuet hirdető akciónkban (melynek hívó szavára egyre gyűlnek az eddig kesergő, veszteglő, ©Másutt harmincéves energiák, hogy életerejüket a közös vérkeringésbe öntsék), nem kerülhetünk el bizonyos félreértéseket. És bátran mondhatom, hogy elég éretteknek érezzük magunkat arra. hogy ha a kritika, a gáncs jogos, és igazságos, szemrebbenés nélkül elfogadjak. Nem tartjuk magunkat csalhatatlanoknak. Nem valljuk, hogy csak mi vagyunk az egyedül üdvözítő magyar munka letéteményesei. Nem, Isten őrizzen ilyen naivságtól, ilyen elbizakodottságtól. De tízévi szétszórt, fáradt erőlködés után, egy páran, akikben több életkedv és élethát maradt, ennek a háboruvert generációnak megmaradt minden energiáját életbe akarjuk hívni, hogy a közt szolgálja és teljesítse kötelességét. Kevesen vagyunk és minden jó karra szükség van. Csak azt akarjuk, hogy ebből a megtépázott generációból ne tiz-tizenikét, de száz és száz fiatalember vállalja a ráeső részt az életkilzdelemben, mindnyájunk javáért. Szívesen vesszük a kritikát, a segítő kezet, a tanácsot, a támogatást.

Csák az oldaliba lőtt nyilakat, — hiába — nem szeretjük. Ég erre nem is lehet bennünket kényszerítem. Nem ugrunk tőlük az égig, nem vesztjük el a fejünket, nem kiabálunk kígyó t- békát és nem szaladgálunk ide-oda, csak megfogjuk a nyálat, kihúzzuk, megmutatjuk és a sebet bekötjük a megbocsátás zsebkendőjével. Harmincévesek vagyunk: azok a negyvenévesek, akik tizenkét esztendeje a legfelelősségtel- jesebb időkben a kisebbségi magyar élet kormánykerekeinél ültek, nagyon értékes, nagyon előkelő részben akkor a huszonnyolc és harmincöt között taposták éveiket. Felelősségérzettel, komolysággal, higgadtsággal. Mi se vagyunk rosszabbak felelősségérzet, komolyság, higgadtság dolgában. Tizesztendős kisebbségi

B

É KI TF 1F A §>

mamxmmmiimwmmmmmmmmMmmmmwmimmmmimmamBtmii

orvos kapacitások által ajánlott klimatikus gyógyhely, vérszegénység, női bajok, légző szervek, idegkimerültség, gyomor és bél megbetegedéseinél INHALATÓRIUM pnewinatikus gépekkel Fényveserdökfcöl övezett s f r axa d - f wir d ö,

modern szállókkal, pensiókkal. Vasúti kedvezmény. Prospektust küld a Fürdőigazgatóság, BMRDEJOVoKÉ KUPELE (Slovensko)

életünk — majdnem azt mondhatnám — mb beunünk egész élesebbé fejlesztette ki a kötelességérzetet és a fegyelemérzetet, mire harmincas férfiakká lettünk. — Éppen ©sért csak a nyilfcShfuzásig és a megmutatásig megyünk el, —i előre jelezve, hogy nem haragszunk. Még csak elkedvetleníteni sem engedjük magúinkat.

*

A nyitón ezeket olvassuk: Megvádolnak bennünket „izék légbőlkapásával". „generációk közé éket verni akaró szándékkal", „meggondolatlansággal", akaraoksággal", „csak szavakban kifejeződő jogtalan kritikával", azzal, hogy „önzés" vezet és — horribüe diéta — azzal te, hogy „egészen uj munkatervvei kísérletezünk és ezáltal a kisebbségi fronton, generációs alapon, egy belső forradalmat szitunk". — Ha nem látná ország-világ,hogy ezek naiv tévedések, még az ismétlésükkor is fejünkbe szállana a vér. De nem száll. Csak felkiáltunk, szomorúan és csodálkozó szemekkel: Istenem, hát ez is lehet? Minden mozdulásunkban ideális, nemes cél vezetett, eszközeink megvalósításában a nyílt megbeszélés ée kritikakérés vezetett, kétségeinket épp úgy, mint hátunkét a napfényes publicitás tisztító tüzében mondtuk meg ée tóadhat valaki, aki ennyire félreért benműnket? Nem, nem, tévedés lehet Rose* itóin, Lidéro.

*

Hiszen: hiszen a generációs elméletet a cikkíró maga te elismeri, maga is a negyvenévesek nevében beszél. A korosztályát mint ilyet ösz- sze tudja fogni egy kalap alá. Hiszen maga írja, hogy „nehéz helyzetünkben valaminek nekilátni, ha rosszul te, még mindig jobb, mint nem tenni semmit" (még nem is biztos, hogy rosszul kezdtünk neki: az irók nagy többsége, a Szent- iványi Kúria, az Uj Munka lehetősége, a Nyitott Könyv kiadása nem ezt mutatják. De a húszévesektől a hatvanévesekig levelek csomagjai is az ellenkezőt igazolják.) Hiszen: sok mindenben egyetért velünk és célkitűzéseinkkel az anonyimus egyetért abban is, bogy „munka által kell kidomborítanunk az uj szempontokat", abban is, bogy „a kisebbségi munka alapelvei közt mindenki megtalálhatja hivatását, tói akarja", abban te, hogy „igaz-értékek érvényre- jutását" kell akarnunk, s végül abban is hogy „bele kell kapcsolódnunk ax idősebbek munkájának" folytatásába. Igen, igen, jól olvasta ki ezeket a szentenciákat a hozzánk intézett „intő szózatában: helyeseljük, bravó, mink is ezt akarjuk: nem te mondtunk soha mást. Ebben minden benne van. Ebben csak a* nincs benn, aki nem akar, vagy tói — duzzogva félreáll. *

Helyes, bravó: tamilt, képzett, életfekodázott, dolgos és felelősségteljes, elasztikus óe ellen- állástbiró generációnak szere tmők a. magyar s zukreszcen tiáfc: magunkat, akiknek jórésze

(mint ki te fejtettem volt) esztendők hosszú sora óta ott dolgozott a magyar munkában, s hovatovább fontosabb posztokat tölt be s fog betölteni. Ami felfogásbeli, korbeii ktöötibség mégis van köztünk és mások közt, ax nem nagyobb, nem veszedelmesebb és nem élesebb annál, amit a cikkíró igen nyíltan magamag árót és generációjáról igy szögez le: „A negyvenévesek-----tudom, hogy e korosztály nem mmde

n egyede látja tudatosan eat ax ideált, inkább azt, mondom, hogy múltja és célkitűzései alapján ennek kellene lennie a célkitűzéseknek", majd továJbb: „mi negyvenévesnek belekapcsolódtunk harmincéves korunkban a még idősebbek munkájába., ha nem te irtuk — és ma sem Írjuk — alá százszázalékos helyeslésed axt, amit ők csináltak vagy csinálnak". A „negyvenéves" mit tett/? Olyan elánnal, olyan hévvel intézte el ezekben a, sorokban a maga generációját és mulasztásait, hogy no. És olyan határo- zottságggal jelentette ki az idősebbekkel szemben a nem mindebben qgyexée cd törés öt, hogy m