Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-25 / 94. (2315.) szám
2 rm iprife 25, péntek. p——pí—g A felekezeti tanítók nyugdiját is rendezi a régi nyugdíjasok egyenjogúsításáról szóló javaslat Oérer miniszter fontos kijelentései a magyar tanítók küldöttsége előtt — A régi óvónőket és nem állami középiskolák tanárait nem egyenjogusitiák Prága, április 24. A tanítóegyesületek nemzetközi szövetségének üLésezére alkalmából Prágáiban tartózkodó szlovenszkói magyar kiküldöttek szerdán, április 23-án kihallgatá- son jelentek meg Dérer. Iván dr. iskolaügyi miniszternél. Vásárhelyi Károly egyesületi főtitkár és Uhereezky Géza egyesületi szerkesztő terjesztették elő az egyesületnek terjedelmes memorandumba foglalt kívánságait, melynek legfontosabb pontjai a régi nyugdíjas felekezeti tanítók egyenjogúsítása, az óvónők állams egély ének a 104—926. sz. törvény szerinti folyósítása, valamint a magyar tanítóképzés színvonalának emelése és intenzivebbé tétele voltak. A miniszter az előterjesztett kívánságok mindegyikére választ adott és főleg azok a kijelentései fognak megnyugvást és örömet kelteni az érdekelteknél, amelyeket a régi felekezeti nyugdíjas tanítók nyugidijegyenjo- gusitására, az óvónők fizetésének felemelt államsegéllyel való kiegészítésére vonatkozólag tett, A miniszter kijelentette, hogy a régi felekezeti nyugdíjas tanítókról lanszirozott uj- ságközelmények tévesek voltak, amennyiben az uj törvényjavaslatban gondoskodás történik a régi felekezeti nyugdíjasokról is. A törvényjavaslat 2. paragrafusának 2. pontja ugyanis kifejezetten akként rendelkezik, hogy j mindaddig, míg a nem áflarra tanítóság jogi és fizetési viszonyai külön törvénnyel nem rendezgetnek, ezen törvény fizetésbeli rendelkezései reájuk is vonatkoznak. Az óvónők és nem állami középiskoláik tanárainak nyugdijviszonyai külön törvényben fognak rendezést nyerni, melyre a törvénytervezet készen is van. A tanítóképzésre vonatkozólag oda nyilatkozott a miniszter, hogy legelsőbbrendü államérdek az, hogy a köztársaságbeli magyar iskoláknál is kiváló képzettségű tanítói nemzedék lássa el a tanítást. Gondja lesz rá, hogy a tanítóképzés tekintetéiben előadott kívánalmai az egyesületnek honoráltasisanak. íntő szózat a „harmincévesekhez“ írta: Egy „negyvenéves" Az audiatur ©t altéra pára elvének alapján leközöljük az alábbi cikket, bár legjobb meggyőződésünk szerint a „harmincévesek" kulturális mozgalmaiban egészséges magyar vitai izmust, jószándékot és a közös célokért való küzdeniakarást kell látni, g ezért a cikk aggályait nem látjuk indokoltnak. ügy látszik, ebben a különös világban divattá kezd lenni, hogy beszélnek ugyan az emberek arról, ami nincs meg, de ott keresik a megoldást, ahol nem kell. Ez az impresszióm a „harmincévesekről" folyó vitában, különösen a Győry Dezső legutóbbi cikke nyomán. Hiszen szép-szép ez a „generációs szolidaritás", szép gondolat az. hogy föl kell rázni ennek a „generációnak a történelmi felelősségérzetét", helyes meglátása a maguk hivatásának az is, hogy kellene tölteniük a „hiátost" az öregek és fiatalok közt, de a liimi- ne vissza kell utasítanunk a harmincévesek zárt frontját abban az esetben, ha — amit a sorok közül ki kell éreznera mellékiznek, — ez a frontoskodás, (talán csak affrikált fontoskodás?) a frondeurködés jellegét veszi magára a negyvenévesek, vagy még idősebb generáció ellen. Azelőtt egy emberöltőnek (mennyivel kifejezőbb ©zó ez, mint az „ujmagyar" generáció!) három évtized számított, ma, mert divat mesterségesen is problémákat gyártani, a tíz évből, sőt a cikkben olvasott névsor alapján öt-hat évből is generációs problémát sikerült csinálni. Mire való ez? Minek fölvetni ezt a légből kapott izét, kijátszani egymás ellen, a „generációk" közé éket verni próbálkozó szándékkal, vagy a legjobb esetben — meggondolatlanul? Minek csak rá is gondolni egy újabb ellentét lehetőségére, mikor a kisebbségi sors parancso- lólag követeli a legszélesebb körű szolidaritást keresztmetszetben és hosszmetszetben, osztá lyok és generációk közt, aggastyánoktól a cseceszopókig, napszámostól az arisztokratáig. Amíg ez nincs meg, káros mégjobban szétanalizálni ezt a szétesett kisebbségi társadalmat, uj, ferde, vagy — akarnok szempontok alapján, mert csak mégjobban megnehezül a szintézis munkája. A „harmincévesek" és negyvenesek nem külön generáció, legföljebb egyazon generáció két korosztálya. Lehet, hogy ma kifejezettebb a különbség a két korosztály életfölfogása és aktivitása közt, mint máskor volt, de ennek a különbségnek oly tragikusan különös oka van, hogy inkább az ellentétek kiegyenlítésére kellene törekednünk, mint a kiéleződés kisértetével kacérkodnunk. Ez a különleges, tragikus ok a háború, mely mindannyiunkat egyformán sújtott, de az egyes korosztályok életébe — viszonylagosan — más és más korban avatkozott be. A harmincéveseket egyéniségük kialakulása közben, neveltetésük derekán akasztotta meg a fejlődésükben, a negyvenéveseket már lehiggadt életkorban, kialakult egyéniséggel, tehát határozott irányt vett aktivitásuk közben vetette ki a Borskiszab- ta, vagy magukválasztotta életpályából. Az, hogy a negyvenévesek korosztálya azonnal bele tudott illeszkedni a teljesen megváltozott életforma kereteibe, a kin lakúit egyéniség céltudatos útkeresésének bizonysága. Hivatást vesztett, kenyeret vesztett ez a korosztály, de nem hivatásérzetet és nem felelősségérzetet. Még a háború is iskola volt neki, hiszen az eredeti hivatásáról már akkor le kellett mondania a nélkülözés, a halálmegvetésre is képesítő fegyelemzérzet, a háborús világ szinte pedagógiai értelmű alapelve: hogy „nincs lehetetlen- -:ég" sok tekintetben a háború után következő életre is rárievelte. A harmincévesek mindezt nem érzik, vagy neon értik. Nem érzik lóg első sorba® azt, hogy a háború még nincs likvidálva, mert nem ismerik az igazi békevilág meghatározó élet elemeit s nem tudják kiformálni magukban a mélyen járó különbségeket a jelen és a múlt közt. Nekünk, negyveneseknek ez a „béke" nem béke, mert, csak a háborús eszközök cserélődtek ki, nem a szellem. Annyi a különbség, hogy ma nem lángvetőkkel, gázzal, kézigránáttal, aknával viselik a háborút, de más eszközökkel s ha vérteleniil is. a háború éppen olyan gyilkosán folyik tovább. A háború anyagi eszközökkel folyt eszmékért, — mi legalább azt hittük, — ma szellemi eszközökkel, — ők legalább igy mondják. — küzdenek a világ hatalmasai anyagi érde^ kékért, — amit azonban nem vallanak be. A harmincévesek nem értik meg azt, hogy a háborúnak egy hősi halottja van: a békék ors-zak szellemisége, mert ennek ideális tartalmát: az igaz-értékek érvényrejutásának vágyát nem ismerték meg. Nekünk ez a hiányérzetünk ebben a háborús békevilágban, ezt sírjuk vissza, ennek a hősi halottnak a föltámasztása az ideális életcélunk. Mi megéltük azt, amit a harmincéveseknek nem volt alkalmuk megtanulni sem, mert mire kibontakozott volna a lelkiviláguk, már eltűnt a szem elől, elrejtették azok, akik féltek tőle, vagy akiknek ez az érdekük volt, hogy a zavarosban halászhaesamak. Minekünk azért van életcélunk, amiért érdemes küldenünk, még a — ránk vonatkozó — beteljesülés halvány reménye nélkül is, mert maga az érte való munka már részben magában hordja a beteljesülés jutalmát. Ezért van programunk, azért kerestünk uj munkatereket, ezért- tudtunk lemondani kialakult élet-utról is s más utakon keresni a boldogulást, keresni hivatás helyett csak életlehetőségeket, mert az igaz-értékek, a szépség, jóság, igazság szentháromsága minden becsületes és jószándéku munkában implicite már benne van. Ezt én nemcsak irom itt, de át i© érzem a szavaim értelmét tndatos meggyőződéssel s hiszem, hogy korosztályt-ársaimat, hatalán öntudatlanul, ösztönösen is, ugyanezek a szempontok vezetik, vagy kellene, hogy vezessék a munkájukban. Nem szeretném, ha félreértenének. Mikor azt mondom, hogy a békevilágot sóvárogjuk vissza, nem arra gondolok, hogy a „régi jó világot", a megizlelt „husosfazekak", fülledt- ,elpuhitó jólétet kívánjuk vissza, minden velejárójával, kinövésével, hibájával együtt. Józanul gondolkodó negyvenéves ezt nem teheti, mert tudja, ■— a maga kárán tanulta meg, — hogy a régi jó világ dugába dőlésének éppen az volt az oka, hogy — a képnél maradva — sok tekintetben üres volt a hordó, szétszáradt a donga- A külső forma elnyomta a lényeget s & kor eszmei tartalma elsikkadt az emberek munkájából. Az igazember tanul a tragédiából b a helyes célkitűzés ma nem a formák, de a lényeg restituáiá- sára von átkozhatok csak. Nos, ha a negyvenévesek célkitűzése, — ismét hangsúlyozom, tudom, hogy e korosztály nem minden egyede látja tudatosan ezt az ideált., inkább azt mondom, hogy múltja és neveltetése alapján ennek kell lennie a célkitűzésének, — úgy a harmincéveseké egy vonalújával nem lehet ettől külön irányba induló, ha az életet az uj életformáktól elvakultam nem akarják még feneketlenebb kátyúba kerítem, mint- amilyenben máris benne vagyunk. Nem én mondom, a harmincévesek tettek vallomást arról, hogy „valami lesz, de még nem tudni pontosan, hogyan, mivel". Ennek a programnak íme, kézenfekvő a magyarázata a fent 'elmondottakban. Mindenesetre biztató, hogy legalább eddig a homályos hiányérzetig már eljutottak. Hogy keresik a célt, kezdik érezni a történelmi felelősségérzetüket, fogalmazni igyekeznek a programot, beszélnek a dolgokról, mintha arra gondolnának, hogy hátha kialakul beszéd közben valami tartalom íb. De ez még csak a kezdetnek kezdete. Nagy hiba volna, hogyha *a generációs szolidaritás" alapján, szinte oeztályöntudatos merevséggel a negyvenévesek, vagy még idősebbek nélkül, vagy éppen ellenük igyekeznének a ma még bizonytalan programkereteket kitölteni. Ha helyre akarják hozni azt a mulasztást, amit eddig, — önvallomásuk szerint — elkövettek, úgy mindenek előtt a tíz-tizenöt év előtt félbemaradt neveltetésük hiányát kell pótolniuk, meg kell találniok a mai kaotikus világban a szellemi értékek értelmét. Hivatásukat úgy tudják megtalálni a bizonytalanságban, ha nem engedik elvaki itatni magukat a mai élet divatos, idegen isteneitől, nem röstellik elfogadni jónak azt, ami az idősebbek régi világból áthozott gondolkodásmódjában valóban jó. Nem vagyok elfogult sem magammal, sem a kormányhatalommal szemben. Jól tudom, hogy semmi sem tökéletes, ami emberi. Egyet azonban el kell ismernie mindenkinek, hogy az idősebb generáció már kialakította ugy-ahogy a kisebbségi munka egységes frontjának alap- elveit, melyek közt mindenki hivatást lelhet, aki akar. Jó-e, rossz-e, ne kutassuk most, de ősi elv, hogy nehéz helyzetben valaminek nekilátni, ha rosszul is, még mindég jobb, mint nem Ellentétes hirek a párisi tárgyalások eredményéről Walko Budapesten—Uj aiap a magyar birtokosok kártalanítására? Pár is, április 24. Walko magyar és Be- ues csehszlovák külügyminiszteriek vezetésével a magyar és a csehszlovák delegáció tegnap egész nap tárgyalt. Az egyezmény tervezet nagyjában elkészült, de egyes részletkérdések még fennmaradtak. Ezeket a részletkérdéseket Walko előbb Bethlennel kívánja megbeszélni és épp ezért Budapestre utazott. Délután a románokkal folytak tárgyalások. Komoly nehézségeket okoztak a románok teljesen uj követelései. A párisi konferencia ma vagy holnap teljes ülést tart, amelyen összegezni fogják az eddigi eredményeket. Budapest, április 24. (Budapesti szerkó.-; /.tőségünk telefon jelentése.) Walko Lajos külügyminiszternek Parisból Budapestre váló visszatérését a ieg különbözőképpen komiméntalják. Egyes hirek szerint Walko Pá fisban előzetesen megállapodott volna, hogy a magyar birtokosoknak a csehszlovák kincstár ellen indítandó pereiben megítélt követeléseket ezentúl egy uj alapból elégítenék ki s ezt az alapot a nagyhatalmak létesítenék a jövőben kisajátítandó birtokok tulajdonosainak kártalanítására. Ugyanezen híradás szerint a megegyezés különben végleges volna, ha Walko a fenti klauzula elfogadására nézve budapesti tárgyalásai alkalmával Bethlennel megegyezne. Más híradás szerint viszont Walko egyáltalán nem ezért utazott Budapestre és ugyanezen híradás azt is tudni véli, hogy való megegyezés koránt dóit stúdiumban, hogy szén közeli volna. a eseihszlovákokkal sincs oly ©lörehala- a megegyezés egéteumi semmit. A jóezándéfcu ember sohasem fog ragaszkodni a rosszhoz, ha meggyőződik arról, hogy jobbam is lehet csinálni a dolgot. De ehhez a meggyőződéshez föltétlenül szükséges az, hogy az uj szempontok a munka által domborodjanak ki, minden, csak szavakban kifejeződő kritika jogtalan ée igazságtalan. A harminc éveseknek tehát legdsősorban aktive be kell kapcsolódniok az idősebb korosztályok munkájába, mint ahogy mi, negyvenévesek bekapcsolódtunk a harmincéves karunkban a még idősebbek munkájába, ha nem is irtuk — s ma sem írjuk — alá „száz százalékos" helyesléssel azt, amit ők csináltak, vagy csinálnak. Ha valóban szükség van arra, bogy a fiatalabbak javítsanak a formákon és metódusokon, ez valóban a hivatásuk frissebb életerejük és az eddig messziről figyelők távlati tisztábban látása révén. Ám az esetleges formahibákért, — amiket ma magunk is érzünk különben, — mindent elvetni, ami eddig történt, mindent újrakezdeni akarni, egy egészen uj mumkatervvel kísérletezni s ezáltal a kisebbségi fronton — generációs alapon — egy belső forradalmat szítani rendkívül veszedelmes, mert ezt a forradalommal együttjáró megrázkódtatást az amúgy is gyönge lábon álló kisebb?égi életünk nem bkja eL A harmincévesek egy tévedése nyilvánvaló. A régi világ felborulásának s a mai munka eredménytelenségének felelősségét teljesen az idősebb generáció számlájára írják tehertételnek. Ennek is az az oka, hogy csak kivűlről szemlélődtek s nem látják azokat a legyőzhetetlen akadályokat, melyekbe munka közben botlik bele a legjobb szándék is. Azt hiszik, hogyha az ő kezükben lenne a vezetés, ők jobban tudnák csinálni. Egyszerű és természetes volna erre a felelet: „próbálják meg", ha éppen az a régi világhói magunkkal hozott felelősségérzet nem követelné mindnyájunktól, hogy álljunk a poszton, tegyük meg azt, amit legjobb meggyőződésünk szerint meg kell tennünk és meg lehet tennünk, mkbdadddig, amíg hitünk és tudatunk meg nem erősödik abban, hogy aki helyünkbe áh, leg- alábbh olyan jól ós lelkiismeretesen fogja folytatni azt, amit mi elkezdünk. Ehhez a megnyugtató leváltódáshoz is szükséges azonban az, hogy a helyünkbe lépni hivatottakat munka köziben ismerjük meg, mert nemcsak magunkkal szemben tartozunk felelősséggel, de avval szemben is, aki minket a helyünkre állított: a kor- szükséglet s a kisebbségi sorsra Ítélt nemzettöredék magasabbrendü érdeke. Hívjuk és várjuk a harmincéveseket. Szükségünk van rájuk, de csak úgy. ha neon külön frontot alakítanak, de beál'lanak a sorba. a/, általunk már megtört magyar ugaron magvetődnek, kapásoknak. Mi el vagyuk szánva arra. hogy a mi ültetésünk nem nekünk hoz aratád. de nekik a legelső sorban, mert ez a világ sora s ez a munkánk legszebb feladata. De, ha a szukkreszcencia híján hamarább kiesik a kezünkből a szerszám, mielőtt megérik a vetés és más arat a vérverejtékkel megöntözött magyar mezőkön, a mi gyermekeink, az ő gyermekeik is csak a kolduskenyér morzsáit kapják majd alamizsnának. Ez az igazi felelősségérzet, amelyet a harmincéveseknek mindenekelőtt érezniük kell. amelyet mi mélyen átérzünk minden tettünkben, minden gondolatunkban. Nem lehet nekik ebben külön, magábazárt, generációs alapon meghatározott „közös céljuk és sajátságuk", mert ennek a gondolatnak a fölvetődése is magán hordja a ,generációs" önzés bélyegét! Csak a magyar kisebbség egyetemes érdeke, átfogó szolidaritása lehet, — józanul és önzetlenül felfogva— a helyes célkitűzésük, mert egy nemzet élete hasonlatos egy lánchoz, melynek éppen az kölcsönzi az erőt, szívósságot, hogy minden szeme egyformán kapcsolódik a másikba. Minden nem odaillő tag, ha még oly erős is magában, megbontja a folyamatosságban rejlő erőt. mert szokatlanságával nem illik be a szerkezetbe s vagy a szomszédját marja ki, vagy maga kopik el időnap előtt. Remegő nemzetféltéssel kérem a harmincéveséket, ne érezzék magúikat- külön generációnak. Hiszen férfiak, mint mi vagyunk, meghiggadhattak mára, mint mi higgadtan néztük az elemek harcát t-iz évvel ezelőtt. Hamis jelszavak szemfény vesztése ne vonja el a figyelmünket » egy. a szent céltól, a nemzeti élet folyamatos*-ligának kategorikus imperatívusza tők a legszorosabb egységtől érzésben é* tettben, mert .•> kisebbségi sorsban ez az egyetlen erő, me!\ r Rhemafflrdő ^ előnyei: Páratlan gyógy- ■% hatás, legnagyobb ké- M nyelem (lakás, fürdő >É egy házban), gazdag '< sport- és szórakozási . programul. Á FUrdőigazgatóság *
