Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-25 / 94. (2315.) szám
1930 április 25, péntek. 'pRstya-MAsSsRHira^ 3 A radotini kommunista vérfürdő a képviselőház ülésén Viharos jelenetek a Ház mai ülésén Prága, április 24. A képviselöház ma tartotta meg husvét utáni első ülését s holnap befejezi a mezőgazdasági javaslatok, valamint a genfi rendszer novellája fölött a vitát. Miután a gazdasági miniszterek az állatvámok kérdésében megegyezni nem tudtak, mert Bradács földművelésügyi miniszter nem dolgozott ki uj törvényjavaslatot, hanem ismét a régit terjesztette elő, amely ellen az agrárpárti miniszterek kivételével valamennyi miniszter elutasító álláspontot foglalt el, a képviselőházat e hét végén ismét elnapolják s a ház lég közelebbi ülése csak május 6-án lesz. Ennek az ülésnek a napirendjére akarják tűzni a régi nyugdíjasok egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot abban a reményben, hogy azt addigra a szenátus már le fogja tárgyalni. Remélik, hogy időközben a gazdasági miniszterek' ki fognak dolgozni olyan állatvámtörvényjavaslatot, amit a koalíciós pártok elfogadhatnak. A képviselőház mai ülése a radotini véíes kommunista események hatása alatt állott. A kommunisták közbeszólásaikban állandóan erre tértek vissza s az egyik kommunista képviselőnő véres gyermekinget lobogtatott meg a miniszter- elnök előtt. Az ülést délelőtt féltizenkét órakor nyitotta meg Malypetr elnök. Az ülés megnyitásakor a kommunisták kórusban követelték, hogy a belügyminiszter jelenjen meg és tegyen jelentést a radotini véres eseményről. A képviselőház azonban folytatta a pótvámokról és a behozatali jegyekről szóló törvényjavaslat vitáját. Az első szónok Leibl német szociáldemokrata volt, aki kijelentette, hogy pártja csak föltételein járul hozzá a mezőgazdasági javaslatokhoz és ha látni fogják, hogy e javaslatok súlyos következményekkel járnak a kereskedelemre, alkalomadtán a revízióját fogják követelni. Beszéde köziben a kommunisták zajon ganá kezdtek és azt kiáltozták, hogy a belügyminiszter tegyen jelentést a radotini esetről. Knotek cseh néppárti azt hangoztatja, hogy a szóbaníorgó két törvényjavaslat sokkal jobb megoldás, mint a gabonamonopólium terve, amely nem azért esett kútba, mert talán rossz megoldás lett volna, hanem azért, mert politikumot csináltak belőle. Böhm német agrárius rámutat arra, hogy a mezőgazdaság már nem várhat tovább. A német agráriusok el vannak határozva arra, hogy energikusan fognak fellépni és ha a kormány egyhamar nem segít a válságon. annak a politikai következményeit is levonják. Véres gyereklng lobog a teremben Böhm beszéde alatt Udrisal miniszterelnök távozni akar, a kommunisták azonban kiugróinak padsoraikból a miniszterelnök felé sietnek és követelik, hogy maradjon a teremben. Stern kommunista képviselő nyomtatványokkal dobja meg a miniszterelnököt, Cizinska kommunista képviselőnő pedig véres gyermekinget lobogtat és ezt kiabálja Udrzsal felé: — Tessék szagolni az ártatlanul kiöntött gyermekvért! A miniszterelnök erre visszaül helyére. E viharos jelenetet éles közbeszólások kísérik agy a koalíciós pártok, mint a kommunisták padsorain. A kommunisták elénekelték az énternacíonálét Kasper német nemzeti szocialista s Telisek cseh nemzeti demokrata hangsúlyozták, hogy nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az ipart is védelemben kell részesíteni. Kopecky kommunista képviselő a radotini esetről beszél és éles szavakkal bélyegzi meg azt az eljárást, hogy munka és kenyér helyett ólmot és puskaport ad a kormány a munkásif jóságnak. Ezzel azonban a proletár- ság harcát nem fogják letörni. Zierhut alelnök kétszer is rendreutasitja a szónokot, Ivánka szlovák nemzeti demokrata párti többször közbeszól és éles kon- troverziába elegyedik a szónokkal. Kopecky beszéde után a. kommunisták felálltak és elénekelték az intern acionáléf. Hanreich kritikája a gazdaságpolitikáról TIanrcicli német nemzeti párti élesen bírái ía a koaliciós kormány gazdasági politikáját. A két törvényjavaslatból a mezőgazdaságnak semmi haszna sem lesz és mindaddig, amíg a gazdasági politikából pártpolitikát csinálnak, nem lehet eredményt várni, ősszel a mezőgazdák kénytelenek lesznek potom áron eladni termékeiket, sőt még utolsó tehenüket is, hogy a súlyos adókat fizethessék, mert a most tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatok hatása ősszel sem fog mutatkozni, hiszen ha ma felmondanák a Magyarországgal érvényben lévő szerződést, az csak hat hónap múlva veszti el érvényességét és addig ezeket, a törvényjavaslatokai éleibe nem lehet léptetni. Vádínditvány Meissner igazságügymóniszter ellen Stern kommunista képviselő élesen támadja. Meisner igazságügyminisztert. Stern szerint Meisner, mint ügyvéd, egy elbocsátott bank- igazgatótól 15.000 korona ügyvédi honoráriumot kapott, csak azért, mert elsimította az elbocsátott bankigazgató támadását volt bankja ellen. A bankigazgató ugyanis azt állította, hogy volt bankjában az egész társaság rabló- és tolvajbanda. A bankigazgató Meisner irodájában nyilatkozatot irt alá, amelyben kijelentette, hogy a bank ellen semmiféle támadást nem fog intézni. Stern követeli, hogy helyezzék vád alá Meisnert, mert ő, aki ezt a nyilatkozatot aláíratta, tudomással bírt arról, hogy milyen disznóságok folynak a bankokban és mégis a minisztertanácsban beleegyezését adta ahhoz, hogy háromszázmillió koronás kölcsönnel állítsák talpra a három fuzionált bankot. Értesülésünk szerint. Meisner igazságügyminiszter még az esti órákban a sajtóiroda utján nyilatkozatét ad ki, amelyben elejétől végig megcáfolja Stern képviselőnek ellene fölhozott vádjait. A vitában részt vettek még Macek cseh szociáldemokrata, Novotny kommunista, Dani- hel szlovák néppárti képviselő. Az utóbbi bejelentette, hogy pártja a javaslatok ellen fog szavazni. Ezzel az ülés véget ért. A legközelebbi ülés pénteken délelőtt féltizenegy órakor lesz, melyen a vitát folytatják. Az óhiói Bastítle-t katonák őrzik A iegyencek lázadást terveztek A holambuszi halottak száma háromszázhaszra emelkedett Columbus, április 24. Az United Press jelentése szerint a tegnapelőtt leégett co- lumbusi fegyházban az őrség és katonaság tegnap este csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudta elejét venni a lázadás kitörésének. Az esti étkezés után 1600 fegyenc tiltakozni kezdett az ellen, hogy visszavigyék őket celláikba. A rabok papirossal betömték a kulcslyukakat, csoportokba verődtek és fenyegető magatartást kezdtek tanúsítani. A napok óta uralkodó idegességre és félelemre való tekintettel a fegyház vezetősége nem alkalmazott erőszakot és megengedte, hogy a fegyencek az éjszakát a cellák közötti folyosón töltsék és a villany is égve maradjon. Az engedékenység ellenére néhány fegyházőr észrevette, hogy a fegyencek kitörést készítenek elő. Azonnal értesítették a katonaságot s a veszedelmesebb fegyenceket átszállították az épület másik oldalára, ahol cellákban helyezték el őket. A nemzetőrség néhány százada afegyFelrobbant egy olasz teherhajó s húsz matróza a tengerbe veszeti A katasztrófa pillanatok alatt játszódott le Milánó, április 24. A Frederico Carolla nevű olasz teherszállító gőzös fedélzetén aj iöni tengeren Xante és Kephallenia szigetek között felrobbant & gőzkazán. A hajó a robbanás után néhány perccel elsüllyedt. A legénység hass embere, akik a katasztrófa pillanatában a hajó fenekén tartózkodtak, a hullámokban lelte halálát, míg három matróznak sikerült megfőgózkodni a szerte-uszkáló roncsokban s később görög halászok kimenthették őket szorongatott helyzetükből. A hajó, amely Frederico Carolla nápolyi hajótulajdonos tulajdona volt és gazdája nevét viselte, 1300 tonna szicíliai szenet szállított fedélzetén. A Bremen összeütközött egy angol tankgőzössel London, április 24. A Bremen óceánjárő Lloyd-gőzös Folkenstone és Dungeness között a sűrű ködben összeütközött a British Grenadier nevű angol tankgőzössel. A Bremen az összeütközésről a következőket jelentette szikratávíró utján: '„A Bremen gőzös keresi a megsérült tankgőzöst, amely esetleg segítségre szorul, de szikratávíró utján nem lehetett vele megteremteni az összeköttetést. A Bremen ka- todiél mérlöldnyire délre van Dungeness- től.“ Kevéssel rá a British Grenadier nevű tankgőzös szikratávíró utján jelentette, hogy 4. és 5. számú tankjai léket kaptak, de a gőzösnek nincs segítségre szüksége. Arról még nem jött értesítés, hogy a Bremen megsérült-e. Kétszázhatvanhétezer korona elsihkasztása bizonyult rá eddig Pozsony város letartóztatott tisztviselőiére Pozsony, április 24. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefonjelentése.) Pozsony város tegnap esti tanácsülésén Krno dr. polgármester nyilatkozott Uherkovics Dezső városi hivatalnok sikkasztási ügyéről. A polgármester kijelentette, hogy a vizsgálat még folyamatban van. de már eddig megállapítást nyert., hogy Uherkovics 262.000 koronát vett föl két éven belül a város pénztárából hamisított kiutalások alapján. Mintegy negyven tanácsi határozatot hamisi- tott Uherkovics rendkívüli ügyességgel. A vár- rosházai vizsgálatot Nadvornik helyettes fő- számvevő vezeti. A tanács tudomásul vette a polgármester válaszát. Értesülésünk szerint ez a 262.000 korona még növekedni fog, mert ma délelőtt uja.bb öt- ezerkoronás tételt találtak, amelyről alapos a gyanú, hogy szintén Uherkovics kezén tűnt el. Uherkovics nem volt véglegesített tisztviselője a városnak, hanem csak szerződéses hivatalnoka. Fizetése 1400 korona volt havonta. Az igen nagylábon élő tisztviselő állandó vendége volt a pozsonyi Asztória-bárnak. ahol súlyos ezreseket pezsgőzött el. A bár egyik pincére dicsekedve mesélte, hogy. Uherkovicstól havonta 800 korona borravalót kapott. Uherkovics költekezése nem tűnt föl a bárban szolgálatot teljesítő detektivnek, mert a csaló tisztviselő azt állította magáról, hogy mozivállalata van Késmárkon, felesége révén házai vannak s ezek jövedelmeznek. Tény, hogy Uherkovics édesapjának, egbeli nyugalmazott tanítónak, van egy háza Pozsonyban. Az apa most el akarja adni házát, hogy a fia által okozott kárt megtérítse. — Mussolini Edda a magyar nőktől kap menyasszonyi fátyoM. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A Magyar Asszonyok Szövetsége Mussolini lányának, akinek ma van az esküvője Rómában, értékes menyasz- szonyi fátyol! küldött. A hímzés rajta magyar népművésze'! i motívumokból, tulipánokból, rózsákból, liliomokból áll. Az ajándékot Ambrózy Lajosné grófnő a magyar asszonyok jókívánságainak tolmácsolásával nyújtotta át Rómában Mussolini Eddának. hás udvarán táborozik, készen minden eshetőségre. A halottak szarnia S20-ra emelkedett, miután tegnap három súlyosan sebesült belehalt sérüléseibe. A eolumbusi tűzoltóság parancsnoka hivatalosan kijelentette, hogy valamennyi fegyenc életben maradhatott volna, ha a fegyházőrök kellő időben kinyitják a cellák ajtajait. Uj világrekord köBtisi sporirepfligépen Darmstadt, április 24. Az itteni műegyetem pilótaosztályának D. 18. jelzésű gépe tegnap délelőtt világrekordot javított. A műegyetem diákjai már hónapok óta kísérleteznek különböző világrekordok megdöntésével és az első tegnap végre sikerült. Neininger 24 éves technikus a műegyetem aviatikái szakosztályán készült kétfedelű könnyű sportgépével megdöntötte a könnyű repülőgépek kategóriájának eddigi világrekordját, amelyet Moth angol pilóta tartott 192 kilométeres óránkénti sebességgel. Neininger, ki egy pilótaíársával v együtt szállott fel, 100 kilométeres utat tett meg könnyű gépével és óránként 215 kilométer maximális sebességet ért el. Darmstadt környékéről startolt és Wiasenbadenbe repült, onnan pedig visszatért a starthelyre. A darmsiadti műegyetem aviatikái szakosztálya táviratilag jelentette a világrekordjavi- tást a nemzetközi aviatikái szövetségnek, amely a repülőgép műszereinek átvizsgálása után fog a világrekord hitelesítéséről dönteni. Füsilelíeg: a legújabb amerikai beiörőszerszám Newyork, április 24, A füstiéi! egei, mint a védekezésre vagy támadásra alkalmas „eltüntető" médiumot eddig csak a tengeri bábomban alkalmazták sikeresen. Pár évvel ezelőtt és a repülőgépekkel kapcsolatban a szárazföldi csapatok mozgásának leplezésé re is kezdték használni, bár hadihajók kéménye rövid idő alatt olyan süni füstfelhegeket tudott kibocsátani, amelyben a legnagyobb flotta is kényemesen elrejtőzhetett. Most aztán az amerikai betörők, akik ha technikai újításokról van szó, mindig a haladás utjain járnak, alapos leckét adtak a rendőrségnek füsttfellegek segítségével. Bebizonyító tták, hogy a leplező füsitfelihőt a szárazföldön is lehet sikerrel alkalmazni és még csak repülőgép sem kell hozzá. Nemrég négy elszánt, de kitünően felszerelt kasszáin ró az éj csendjében kinyitotta egy Syracuse-i bank páncélszekrényét és a zsákmánnyal éppen el akartak iütlani, amikor szemben találták magukat, egy automobilos rendőrön járattal. A rendőrök .,stop“-ot kiáltottak, majd lövöldözni kezdtek, mert a banditák megfordul fák, hogy automobiljukon elmeneküljenek. És ez sikerült is nekik, mert az automobil olyan füst.felleget bocsátott ki. amelyben a rendőrautó csak lassan haladhatott. És mire a füst. szétoszlott, a banditák autója nyomtalanul eltűnt.