Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-20 / 91. (2312.) szám
1930 ApríRs 20, vasárnap. 5 Tartománygyttlési képviselőink szerepe az országos közigazgatásban GilJer János dr. tartománygyülési képviselő nyilatkozata Lescmc, április 18. (Saját tudósit ónk tói.) A pozsonyi tartománygyülésen, aíhjoű Szlovenszkó toözigazgiatái&i ügyeit iiatéziik, a magyarság pártjainak képviselői' komoly igyekezettel^ szakismereteik teljes latba1 vetés ével törekszenek nemcsak a magyar kisehbsének. hanem egész Szlovenszkó népének érdekeit szolgálni- A nehéz sorsban élő magyar kisebbség a tartómén ygyülésbe küldött magyar képvi- seiőikben igen értékes s tekintélyes szavú védelmezőire talált. Valamennyiüket nemcsak a kisebbségi életünkben eleitől kezdve kifejtett lanka diát,lan és áldozatkész munkálkodásuk, hanem kiváló egyéni képességeik és képzettségűik teszik arra a feladatra alkalmasság amelynek teljesítésére Szlovenszkó magyar-j sága őket a tar tornán ygyülésbe küldötte. Arról a munkáról, amelyet képviselőinik a 1 p. zsonyi országos képviselőtestületi üléseken | a közismerten nehéz viszonyok között telje-; siteni tudnak, Ctiller János dr- tartomány-; gyűlési képviselőket a közös munkába bevetkező s általános érdeklődésre számot tartó nyilatkozatot tette: Mi a magyarázata arrmak, hogy a tartóin anyag ülés oly ritkán jön össze? — Ezt mi magunk sem helyeseljük. A Tcg- \i tóbibi decemberi érdemleges ülésszakban :.ok a jogos kifogásnak kivétel nélkül hangot adtak a tar tornán ygyülésbe n képviselt összes pártok. Ezt a megnyilatkozást értékesnek kell minősítenünk, mert az annyit jelent, hogy a tartománygyűlés tagjai kivétel nélkül részt akarnak venni a közügyért való munkában és hajlandók időt és munkát áldoz- uzért, hogy Szlovenszkó autonóm ügyeiben minél intenzivebben dolgozhassanak. — Az országos elnökség is örömmel regisztrálta a tarló mánygyülésnek azon kívánságát, hogy gyakrabban hivasséik össze, — s ha ez még sem történik, ezért a felelősséget nem elsősorban az országos elnökségre hárítom, hanem arra a centralisztikue rendszerre, mely Szlovenszkó legelemibb igényeivel szemben is igazságtalanul szűkmarkú és a takarékosságot Ilyen indokolatlan téren is érvényesíteni akarja. Rogy van megelégedve a rm magyar kisebbségi saetnvpomhmkből <a tarhonnénygyülés . ...'inkájával? — A tajrtománygyüliési munka két eredőiből tevődik össze, világosan a mi munkánk eredményessége nem tőlünk, hanem attól függ, hogy mennyire engedik a magyar tartomány- gyűlési képviselő munkatársunk előtt a kö- folymi és mii yen mértékben teljesítik a mi kívánságainkat és jogos követeléseinket,. Mi a magunk részéről mindem aMcaihnat felhosználtwik arra, hogy kifejezésre juttassuk a hatáskörünkbe utalt ügyekben va- munkakészségiinket. távol tartottuk magunk részéről a politikai kérdéseket; nem így a kormánypártok képviselői, akik még mindig és isméteHcn durva kirohanásokat intéznek a magyarság ellen; és csak természetes, hogy panaszainkat, melyek gazdasági és kultúrál is téren véges-végig gyógyi'tafclauok, sőt szaporodnak, folyton felújítjuk, feltárjuk és azokra megértő intézkedéseket, gyógyítást kérünk. , — Megállapításom szerint az országos hivatal részéről bizonyos félénk jóindulat mutatkozik s egy néhány ügyben tudtunk ereű- ményt elérni. — Nagy akadálya a mi országos munkán k- í nők, hogy Pozsonyban az országos hivatal ; mello'.l nincsen egy állandó szervünk. A ma- • gyarság két pártjának kellene Pozsonyban j egy közös tart-pmánygyülési titkárságot íel- j ál.Páni, melynek hivatása és kötelessége vol- I n,a a mi munkánknak az előkészítés-e, anyaggyűjtés, statisztikai adatok feldolgozása, az országos részesedések, segélyek eloszlása sí/b. eloszt árának az ellenőrzése- Mi magunk nem mehetünk bármikor .Pozsonyba, meri sem vasúti szabad jegyünk nincsen, sem vasúti költség-, vagy napidij-átalányunk nincsen ilyent csak a gyéren tartott ülések alkalmából kapunk. Reméljük, hogy a közös titkárság kérdése előbb-utóbb megoldást nyer. Milyennek látja az autonómia fejlődésének a lehetőségeit? * — Még a koirmá-nyitániogaió pártokban is tudatalattiam, ösztönösen él a törekvés az iránt, hogy az autonómia keretei minél jobban kiszélesedjenek és kiépüljenek. A törekvésnek valóra kell válnia abban a pillanatban, mihelyst a tudatai all iság átalakul tudatos akarássá: mihelyt Szlovenszkó minden pártja egységesen az autonómia mellett fog ái'á.-t Foglalni. Ennek pedig be kell következnie, mert p rohamos pusztulásnak, teljes elszegényedésnek útját álleni csak az autonómia széles keretű kiépítése lesz képes, mely számol Szlovenszkó népeinek leikével, geográfiái helyzetéoel és különleges gazdasági ade'A-ágúval. N ’ ' o s m á s m ego-! d ás! Félmilliós költséggel nj márvány díszsírban helyezik el a prágai dómban eltemetett cseh-magyar királyok tetemeit Renoválás alatt a Szent Vitás dóm közepén levő királyt mauzóleum, ahol V. László, I. Feréimmd, Miksa és IL Rudolf csek-magyar királyok, IV, Károly, IV. Vencel! és Poélebrádi4 György cseh. királyok tetemes nyugosznah Prága, április 18- Közel hat századdal ezelőtt, 1344-ben helyezték le .az alapkövét a prágai Szent Virtus--dómnak, mely azóta, megszakításokkal, de egyre épül, egyre halmozódik, rétegződik ebben a nagyszerű építészeti remekműben a generációk munkája. A hat évszázad generáelójának közös opuszán most végzik az utolsó simítások ah a falak, ablakok, üvegfestmények készek, rengeteg kápolnája évszázadok művészetének remekeivel ékeskedik, csak még a Dóm legjköaepén folyik a hétköznapi munka, fölszedett padlózat, helyűikről eltávolított templomi padok, építkezési állványok zárják el az utat a látogató elől a Dóm egyik legérdekesebb pontjától: a kúrál y&iroikft-ól. Itt van a vas rácskor i tette nagy szarkofág, melyet második. Rudolf császár, Csehország és Magyarország egykori rossz emlékezetű kiirálya készíttetett 32 ezer arany dukálton. fehér márványból, reneszánsz stiilus- ban egy hollandi szobrásszal 1564-től 89-ig- Ebben a hatalmas szarkofágban, illetve az alatta levő mauzóleumban atusszálk örök álmukat Csehország legnagyobb királyai, akik közül, többen az akkori századok cseh-magyar kölcsönösségei révén a történelem különös játékából Magyarországnak is uralkodói voltaik. Most, hogy a Dóm építkezési munkája a szent Vencel miUenárium alkalmából rohamos léptékkel haladt előre, a királysír környékét is renoválták s a kripta belsejét is átépítik. A dóm általános renoválását régészeti kutatások megejtés-ére is fölhasználták. Úgyszólván minden talpalatnyi helyet, átvizsgáltak, minden követ elmozdítottak helyéről s igen sok történeti emlékre bukkantak rá. így a múlt esztendőben sikerüli megtalálni a Dóm első építőjének, orrasi Mátyásnak és müve folytatójának, a szintén francba Parler Péternek a kőpadló- sat alá beágyazott kő sírj át A régészekből és történ et tudós okból álló bizottság fötnyitatta a királysírokat, is és .megvizsgálta azok belsejét. Most a királysírt átépítik, a nagy szarkofág alá lejáratot készítenek, hogy a kriptát a közönség számára is megközelithetővé tegyék. Az átépítéssel kapcsolatban a királyi személyek hoHtetemeü uj már- ványkopoi'sókba helyezik cl. Tegnapelőtt bejárta a prágai sajtót a Mr, hogy a Szent V irtus-dó m restaurálására még mintegy egymillió koronányi újabb födözetre van szükség. Ennek az összegnek nagy oh b fele épp a királyi mauzóleum megújítására szükséges. A királyok teteinek uj niérvmiyko'porsókba teszik s a márványko- porsókat bronzszarkofágba helyezik el. Erre az átalakításra 540 ezer korona van előirányozva. Ez. a hír bennünket, magyarokat is érdek-), m:. t ebben a szarkofágban fekszenek !’• László. I. F érdi naná, Miksa és II. Rudolf cgylcori magyar királyok hói Heteméi is. Itt feksisk azonkívül Ferdinánd felesége, Jagelló Anna, II. Ulászló magyar király leánya, továbbá IV- Károly, a csehek legnagyobb királya, aki hasonló egyéniség volt a cseh törtéire lemben, mint Magyarországon kortársa: Nagy Lajos, végül pedig IV. Vencel cseh király é* Podjebrádi György, Hunyadi Mátyás királyunk apóm. A szarkofág tetején életnagyságban három fekvő alak látszik, középen első Frediuánd (meghalt 1564-ben), tőle balra felesége, Anna. (meghall 1547-ben) és fia. II. Miksa császár- király fehér márványból kivésett alakja. A restaurálás és átalakítás nagy munkája Padi aha püspök, a híres történész szakavatott felügyelete alatt történik. (—) lékszem ? Sudár, fekete leányok voltak, csodálatosam tiszta, szláv szépségek. Magas homlokuk méltóságot sugárzott, nagy, fekete szemeik valami sötét és bánatos tűzzel ragyogtak, mozdulataikban, egész lényükben valami csodálatos tartózkodás és méltóság volt. A két papleány társaságában egy pillanat alatt vissza kellett alakulnunk az álló- harc top rongyosaiból társasági embereknek. Halkan társalogtunk, szalonra ozdulatokkial ittuk teánkat. A lányok modora, lényük kisugárzása oly fensőblbséges, sértett, gőgösen tartózkodó volt, hogy könnyebbfajta kísérletezésnek gondolata sem jutott eszünkbe. A három nap alatt, míg ott tanyáztunk,- néma keggyel fogadtáik ügyetlen udvarlásainkat, megközelíthetetlen ül. Talán egy esztendő különbség lehetett a két nővér között, s nem tudnám megmondani, melyik vonzott jobbam. A kisebbiket, emlékszem, Edithnék hívták. Három nap a front mögött, egy piszkos faluban nagy idő. A lányok zongoráztak és énekeltek, beleegyeztek abba is, hogy előttük ismeretlen pátién©© játékokkal szórakoztassuk őket, meghallgatták előadásainkat, melyek nem voltaik mindien célzattól mentesek, a szerelem, a házasság, az élet és a halál kérdéseiről, s mi este a szalma-zsákon sóhajjal leszögeztük, hogy a Írét ikonból kilépett angyal egyikünket, sem szemléli, ro- komszeuvvel. Valami egészen könnyű, érzelgős kis udvarlás alakult, ki e három nap alatt, a tiszteletadásnak és hódolatnak azon a hangján, melyet a lányok lénye megkövetelt. Mikor odébbkerűlrt-em, sokáig gondolnom kellett még reájuk, s imponált nekem ez a két papleány, a háború közepén, átvonuló csapatok szennyes férfisodrában. — két leány, akik értették hoOTá, hogy pillantással, mozdulattal, modorral meg közelii he tétlen kerítést emeljenek maguk és a züllött, zagyva környezet közé. Ez a két hófehér galamb a nagy szennyes vérzivatarban legszebb háborús emlékem maradt. Ezt a legszebb háborús emlékemet egy nagyon csöndes augusztusi este, a csillagos ég alatt, mikor az oliajsz fronton feküd,tünk állásainkban, elmeséltem egy barátomnak,, egy fiatalabb törzsorvosnak, aki kevéssel előbb került a századiunkhoz. Meleg éjszaka volt, halkan beszéltünk, a háborúról, az életről, emlékeinkről. Mikor a két papleány történetét hallt, de lelkesült szavakkal előadtam, — az idő csak megszépítette magasztos emléküket, — a barátom felült fekvő - helyzetéiből és megkérdezte: — Hol volt ez? Megmondtam a falu nevét. — És miikor? — Tizenötben, októberiben. Október ©lején. * — A kisebbiket Edithnék hívták. — Igen — mondtam ©lbámulva. — r*«o- nam tudod? — Nagyon jó — mondta derültben és csendesen a barátom. — Én is tizenöt októberében kerültem oda, talán két héttel, után átok. A niagyobibikat Eláznék hívták. Remek. — Mit. röhögsz? — kérdeztem sértődötten. — Nekünk már telefonáltak azok, akik előttünk menték át a falun a csapattól, hogy okvetlenül a paphoz szálljunk, mert van két leánya. Tudod, arrafelé nehéz volt hölgy- ismeretséget kötni. A két papléány híres volt arról, hogy ... izé... hogy is mond járni . .. nem kell sokárig udvarolni nékik. — Ostobaság, — mondtam felháborodva. —■ Mindenki, érted? — mondta a barátom, — mindenki vésmm Koftt kegyéi knék, aM, osaJk akarta. Én is. A kicsi is részesített kegyeiben, Eliz i,s. Mi is csak három napot maradtunk ott. A két lánynak legendás híre volt a vidéken, barátom. A háború megette, felgyújtotta őket. Aki a kézét nyújtotta utánuk, annak este az ölébe. —Tizenöt októberében? — kérdeztem. — Október végén. — Edith és Eliz? — Igen. — A papin ak volt égy boros tyánkőgyüjte- ménye. — Igen. És az ebédlőben a falon egy havasi kürt lógott. —- Nem értem — mondtam kétségbeesve. — Ma se érteni, fejezte b© a neves orvos. Ez volt életem legérdekesebb háborús élménye. III. .Életeim legérdekesebb háborús élménye, mondta a nagy arany vitézségi érem tulajdonosa, volt aktív százados, aki most kevés eredménnyel köz veti t lakásokat, az volt, mikor az orosz fronton a mi tábori konyhánknál kifogyott a só. Cafat helyzetben voltunk, nyakig beásva hetek óta, esőben, mozdulatlanul. A halottak az árokban feküdtek s nean lehetett eltakarítani. Kétségbeejtő veszteségenhk voltak. Az oroszok betanulták a terepet és szikivá lőttek mindent. Repülőik rendszeresen és kényelmesen vadásztak reánk. Az emberek már állni nem bírtak a fáradtságtól és a félelemtől. A tábori konyha még működött valahogy, de az ételeket imán csak rendszert ©len ül, elég nagy távolságból, a lővészárok kanyargóin át lehetett időről-időre hozzám kjük a! ni. Nem tudom, hány hete Iártott ez. Á pokol volt, a vég. Tvehet, hogy elfeledkeztek rólunk. Akkor sok baj volt a fronton. Beásva állásainkba, minden nap kevesebben, mezdulatlanúl, berágva magunkat a földibe, hullák között kuporogtunk. Ez volt a legrosszabb háborús hónapom. Többen megőrültek, kiugrottak az árokból, szaladtak a gépfegyver elé. Egy ilyen déle.lőttön, mikor a muszkák vesziekedie.'lt'en lőttek, váratlanul megérkezett a menázsi. Guggolva hozták, guggolva mentünk eléje csajkáinkkal, térdig- esővízben, hődében, támolyogva. A hideg ételi, valami kását, érzélktelenül kanalaztuk. Egyszerre megszólal egy öreg népföl'kelő baka, aki a földön ült, csajkájával térdén, övig a vízben: — Sót/lan. A menázsil osztó két baka kúszott a kondorral odébb. Az egyik visszaszólt: — Most nincs só. Kifogyott az egész ine- názisiiban a só. Talán egy hét múlva lesz. — De az apátok istenit — mondta a baka és felállótt, — hát sóllan ételt egyek én? Ezt ordította. S erre, soha nem felejtem et, végig a hosszú kanyargó árkon minden zugból ordítani kezdtek,: — Az ám, sótlan. — Sajtalan. Sói se adnak. — Só nélkül adják az ételt. A tisztek végigszaladtak, nyugtatták őkel, fenyegetőztek. S a század, mely négyheti pergőtüzet, nyitott állást, esőt, rettenetes veszteségeket szenvedett szó nélkül, zugot!, morajlott, az oroszok lőni kezdtek a bakák kiöntötték az ételt. Az őrmester kivette a revolverét, a tisztek sápadtan álltak melléje. A níépfellkelő led obta a csajká ját, cl dobi a a fegyverét és az őrmester elé állt: —Lesz só, vagy nem lesz?! — kérdezte véres szemmel. Az őrmester szó nélkül lelőtte. Erre csend lett. Három nap múlva, akik még éltünk, kaptunk sót is. Erre emlékszem a világháborúból legélénkebben. 11 évé í ' .
