Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)

1930-03-05 / 53. (2274.) szám

T>RAGAI-7V\AC.-feAUH IULA3?

1^30 mAmm 5, metrika.

íwm d SOMON Kiveri

írja: MÁRAISÁNDOR

— A KÉRDEZETT CIM —

Minden najpilap száz levelet kap egy esztendőiben azzal a kérdéssel, kegy mi a elme Adoűplh Zndboar-onak és Henry Fordnak"?

A szerkesztői üzenetek vezetője ilyenkor bemártja a léniába tolláit és inecihatnikusan leírja: „Régi elő»fi,zető 56: A kérdezett cím A dolph Zuckor. Newyorik, „Pairamornnt Bulil- diiing". Vagy: „Példányomként vásárló: Henry Ford elme: Detroit, U. S. A.“

Ezt a két elmet megbámultam. Annyit olvastam. láttam nyomtatva, ha álmomiból felriasztanak, bemondom, hogy Henry Ford, Detroit, Hsa.

Üldözik az emJberek ezt a két elmeit. Podos- kás szobákban feküsznék éjijei egyedüli a bérelt ágyon, nyitott szemekkel, nézik a mocskos ablakot, amely mögött a világ vám s Henry Fordra gondolnak, aikinek holnap levelet Írnak, csak előbb megkérdik a szerkesztőségtől a óimét.

Bombaybam és Pekingben és Salgótarjánban és Nancy bán és Platóimban is fék ősznek igv álmában emberek az éjszakában s a levélen törik a fejtüket, amelyet okvetlenül megírnak Fordnak, vagy Zuok orrnak, ha megszerzik a elmet. Dear Sir, Írják majd. alulírott alázatos. Vagy csak néhány szóval drága idejét. Vagy, aimerikaiasam, az idő pénz. Egy nagyon gazdag ember mutatott egyszer egy ilyen kolduló levelet, amelynek sarkába egy ti rf ránk őst ragasztott a levélíró, hogy fel- köllse a gazdag ember figyelmét. Azt irta, hogy ezerennyit kór, egy találmányhoz. Ebben az volt az újítás, hogy a koldulok általában ezerannyit Ígérnek, mint amennyit kap- nak. Ez az újító ezerannyit kért, mint arneny- nvit adott. A gazdag ember persze visszaküldte a tiz frankot s azt irta hozzá, hogy nagyon köszöni, de ajándékokat nem fogadhat el.

Ettől az űrtől tudom, hogy7 van olyan segély tkérő is, aki dalban kezdi, mint a madarak. Kottapapirosra írja fel kérését, hangjegyekkel, dalban adja elő, hogy kér egy kis pénzt.

A kérdezett cim Adolph Zucfcor, Para- mount Bulldimg s Henry Ford, Detroit.

Ugylátszik, a mi vidékünkön ez a két név rágta be legmérgesebben magát a segélyre- szorulók képzeletébe. Zuekornak, ki messziről se olyan gazdag, mint Ford, valószinüleg kéziratokat is 'küldenek, Fordnak meg találmányokat. Szépen letisztázzák, vörös és fekete tintával, ment úgy szebb, vonalvezetővel írják a levelet miniszterpapirra. Lehetőleg magyarul.

Detroitiban, vagy a newyorki Paramonnt Bulldlingiban az a pár tucat lapper, alti a leveleket bontogtja, szépen különválasztja ezt a néhány száz, vagy néhány ezer pumpolóleve- let, iskola társak, álszakállas rokonok, beteg földiek, feltalálók, snonrerek és koldusok leveleit s átteszi a snorrer-osztályba, ahol aztán válaszolnak, hogy I aim sorry, sir.

Már min'tíhogy Ford sajnálja.

Nem a levélírót. A pénzt.

E két nagy snorrer-favérit mögött szerényen fúlnak a párisi Rotsohild (a kérdezett cim Monsieur le Báron Henry Rothechild, Paris, rue Andi é Pascal) s utóbbi időben a nemes lord, Rothermere (London, Saivoy Hotel). Magyarul is írhat.

Mindegy, milyen nyelven ir.

A lord sokat adott ugyan, de a megtisztelő bizalom és hozzáforduló ragaszkodá? minden megnyilvánulására mégsem tud úgy felelni, ahogy szeretne. Annyi pénze nincsen neki.

Csodálatos, élnek sokkal gazdagabb eml>e- rek a világon, mint Zuckor vagy Rotthschiid, vagy lord Rothermere, Ford persze verse- , nyen kívül áll.

De Indiában, Amerikában, Angliában is él- ' nek gazdagabb emberek, mint a nevezettek. Az amerikai Dupont gazdagabb, mint a há- , rom együttvéve. Indiában él egy pár bennszülött ut, aki zsebrevágja az amerikai olaj- királyokat. De ezek valahogy diszkréten el- ; maradtak, a szegény snorrolók fantáziája nem ér el hozzá,fűk. Delnőit, az a Mekka.

Valószinüleg az egyetlen város, ahol nem : írnak pu napoló leveleiket Fordnalk. Odavaló, ismerik, tudják, hogy nem ad.

Carnegie, Rockefeller, az Astorok, Vander- ; bilitek, ezek mind outsiderek. A kérdezett cim Ford, Zuckor.

Ha Ford elolvasná mind a levelet, melyeket kap, megszakadna a fájdalomból a szive. Ezért van, hogy inkább nem olvassa el.

Ha Zuckor minden iskola'társa filmkéziratát elolvasta volna, ma neon lenne az övé a | Paramount Building.

Ez a két név menüibe az aevufcal, a pénz

szomorú és gonosz mámorának gőze száll fel belőlük, az egész világon berúg tőle minden pénztelen, szeretne ebből, éppen ebből a két pénzforrásból egyet kortyolni.

Zűrikor valószinüleg a mozi páratlan népszerűsítő erejének köszönheti sikeredi a íinor- rerek között.

A snorcroló, mikor a levelet irja a kérdezett ciimre, tudja, hogy Ford mindenkinek nem adhat. A snomoló nem is kívánja Fordtói,

hogy mindenkinek adjon. Hová jutnánk? Nem arról van szó, hogy mindenkinek. Arról van szó, hogy neki.

A snorroló, ha operáció után felébred, kloroform os álma öotudatlánságában nem azt dadogja, „anyám“, hanem; „Henry, Detroit." Vagy: „Adolph, Paramount."

Sztálin meg akarja fékezni a mezőgazdaság kollektívvá tételének esztelen tempóiét

Ellene fordul azoknak, akik fegyveres erővel akarják a parasztot a kollektív gazdálkodásra kényszeríteni — Sztálin

uj mezőgazdasági programja

Moszkva, március 1. Az ulobbi időben Sztálin egész tekintélyét latba vetette azért, hogy

a mezőgazdaság szocializálását minden körülmények közölt tervszerű keretek közé kényszerítse

és igy kiküszöbölje azokat a veszedelmeket, amelyek a mezőgazdaság szocializálásának szabálytalan és vad tempójából következtek be.

Ma az egész szovjetsajtó közli Sztálin cikkét, amely a kollektív mozgalomnak uj irányelveit tarlalmazza. A kollektív mozgalomnak külső eredménye, nevezetesen az a tény, hogy máig

a huszonöt millió orosz parasztgazdaságnak több mint a fele kollektívvá lett, tehát több mint kétszer annyi, mint aimemy- nyit az öt évre szabott ,terv az ötödik év végére előirányzott, Sztálin szavai szerint sok pártembert s a koilektiv mozgalom sok vezetőijét valósággal megmámorosöitobba. Az a tény, hogy ezeket az eredményeket nagyon könnyen érték el és részben egész várat’ anul következtek be, megszéditette a pártembereket és a koilektiv mozgalom vezéreinek nagy részét, úgyhogy ezek most a száraz gazdasági szükségesség követelményeit egyáltalán nem akarják megfontolni és minden mértéket elvesztettek. Sztálin hangsülyoczza, hogy a jövőben

a Iwzmmzerűen megdagadd kollektivizáló mozgalmat minden körülmények közöü a megszabott vágányra kényszeríti és elhatározta azt is, hogy bizonyos mértékben ezt a mozgalmat megfékezi. A parasztság pszichózisával szemben bizonyos szempontokat figyelembe kell venni és ezért Sztálin nagyon energikusan követeli, hogy

a kollektivizálásra vonatkozólag minden kényszernek meg kell szűnnie.

Éppen igy nem szabad az eddigihez hasonló

gyorsasággal végbemennie az Oroszország légi ej tettebb részeiben meglevő mezőgazda- sági szervezési formák mechanikai átvitelének a kevésbé fejlett országrészekbe. A papiroson és lelkesült határozati javaslatokkal nem lehet kollektív gazdaságokat alapitani olyan vidékeken, ahol a kolJektivumók életképességéhez nincsenek m-eg a szükséges feltételek. Ugyanez vonatkozik azokra a vidékekre is, ahol a parasztoknak a jelenlegi viszonyok inkább a javukra válnak és ahol a kollektív gazdálkodás előnyeiről még nincsenek meggyőződve. Elhatározó élességgel fordul Szia:] in az olyan eljárással szemben, ami- nőt Turkesztániban alkalmaztak, ahol

fegyveres hatalommal, vagy olyan fenyegetésekkel, hogy elzárják az öntöző csatornákat, a parasztokra rákéiigszeritették a koilektiv gazdálkodást, „

ami azután természetszerűleg csődöt mondott- Az ilyen visszás eljárás a parasztságot csupán elkeseríti és ellenállásira, vagy szabotázsra ingerli. Ezzel szemben Sztálin az őszr szes koll ektivuimofcnak úgynevezett ar telekbe (munkaszövetfcezetekíbe) való pozitív ki- alakitását követeli- Ezek az artelek földmunkák közös végzésére alakult szövetkezések, amelyeknek munkáé saközei gépei és tenyészállatai közös tulajdonban vaunak, inig a lakóházak, kertek, aprómarhálk, szárnyasok, elsősorban azonban a tejet adó tehén, az egyes tagok magántulajdonában maradnak. Az artelek ilyen módon a kollektív gazdaságok hivatalosan ajánlott formái, miig Sztálin a mezőgazdasági koanmünöket, amelyekben a szocializálást teljesen végrehajtották és amelyekben egyáltalán nincs magántulajdon, Oroszország területének Legnagyobb részére vonatkozólag még koraiinak nyilvánítja.

Beszélgetnek. •.

Irta: HUNGARICUS VSATOR

Paris, március eleje.

Az ucca felől bár, mögötte kényelmes, komoly kávéház. A bár magas székein, mint majmok ketrecléceken, amerikaiak, németek, jaoánok kuporognak, esznek, isznak, szürcsöl- nek, szipogatnak sört, narancsoldatot, kegyetlen cocktaileket.

A németek viszik a szót, s éjfél után akkora politizálást visznek végbe, hogy Stresamann orsó módjára foroghat sírjában, s Bismark könnyes szemmel nyújt Hollandiában pipázó elöregedett gazdájának békejobbot.

Ilyenkor az a két-három francia lány, akik a kuporgó cocktaillesek közé keveredtek, sietve tűnnek el az időközben pohár sörre idetévedt magyarokkal.

Egy svájci, egy német, egy magyaroszági magyar, egy angol, no és persze egy amerikai. Foglalkozásra nézve a svájci egy luzerni luxusszálló tulajdonosának professzor fia, a német gróf és gyáros, a magyar, mi lenne más, — iró, — pardon, újságíró, — az angol egy lordnak a harmadik fia, az amerikai — hát amerikai.

Itt nem a német viszi a szót, a többiek főzik a német csak fűszerezi a társalgást.

Nincs olyan téma, ami elöbb-utóbb szőnyegre ne futna. Ma például a Theatre Michel

„Escalier de service44 óriási sikerrel előadott darabjának tapintatlanságai fölött botránko- zik meg az angol, mulat az amerikai, fűzi hozzá észrevételeit a német.

— Ha nem láttuk volna szemeinkkel, nem hallottuk volna saját füleinkkel, hihetetlennek tartanám, hogy hü szövetségeseik egyikéről nyílt színpadon ekkora kíméletlenséggel beszélhessenek Párisban, — támasztom alá az angol megrökönyödést.

— S hozzá még saját nemzetbelijük hord ennyi szennyet össze saját nemzetéről (a német).

— S királynőjük személyét'se átalja a pocsolyába mártani, (az angol).

— De azt csak nem tagadhatjuk el a szerzőtől, honry minden szava szellemtől ragyog? (az amerikai).

— Ez megint más lapra tartozik, — szól közbe a nyugodt svájci, — szó sincs róla, régen mulattam színházban ilyen jól, — ám higyjék el, hogy pedig távol áll tőlem minden hypokrizis, bántott a lelkiismeret, hogy eo'7 állítólag kulturnemzet rovására mulatok ilyen nagyszerűen.

— Elvégre csak egy iróilag elképzelt balkáni országról van a darabban szó, miért kellene é^en Szerbiára, Bulgáriára vagy Romániára vonatkoztatni a témát, — mondogatja gyanús naivsággal jókedélyü amerikai barátunk, — még a régi Montenegróról, Albániáról, Görögországról is lehetne szó, aki nem akarja, nem veszi magára, nem vesz egyszerűen a darab szellemes szemtelenségeiről tudomást, napirendre tér fölötte.

— Ez is álláspont, kiváltkép ha úgysincs más megoldás (a német).

— Bocsánat, — vág közbe meglepő türelmetlenséggel az angol — magasabb szempontokat is illenék tekintetbe venni, a hivatalos diplomáciának lett volna feladata megakadályozni a darab szinrekerültét.

— Nem mernék véleményéhez teljes határozottsággal csatlakozni (a svájci). Miután nincs nevén nevezve a gyermek, egyik nemzet diplomáciája sem vállalhatja quasi sértettként a vádló szerepet.

— Már csak azért sem, mert ezzel elárulná hogy igenis ‘saját hazája furcsaságaira ismert. (a német).

— Pedig úgy tudom (az amerikai), — az illető ország párisi képviselete közben is járt, hogy a darabot letiltsák, de csak minimális törlést tudott rengeteg szaladgálás után kijárni.

— Nem tudom elképzelni a dolgot, nosens- nek tartanám, ha a franciák, — bármily irodalmi tapintatlanságról is volna szó, — eltűrnék, hogy abba idegenek követelőzőleg beleszóljanak. Pedig, csatlakozva angol barátunk véleményéhez, rajtam is végigfutott a hideg, hogy egy még életben lévő királyi asszonyt ekkora tapintatlansággal merjenek pellengére állítani.

— S pedig önöknek magyarokank némi okuk is volna rá, hogy éppen ennek az országnak pellengére állítása fölött ne sajnálkozzanak.

— Csakhogy itt nem csak nemzetről, egy asszonyról is van szó, akit oly módon ér a támadás, mely elől eleve ki van a védelem lehetősége zárva.

— I bég your pardon, nem egészen értem, — hajol előre az angol.

— Az illető asszonynak családja, pverme- kei, unokái, egyéb hozzátartozói is vannak, ha személyes sértésként fogja fel a dolgot, s hivatalos eljárást indittat a szerző ellen, a valótlan vádak akkora tömegét keverhetik fel, hogy saját és családja nyugalmát életük fogytáig sem szerzi többé vissza, s legteljesebb elégtételnyerés esetén sem sikerül többé a lelke mélyébe fúródott tövist eltávolítani.

— Tehát?

— Tehát én tőlem szidhatják a nemzetet, mint olyat, egy élő királyné személyét azonban nem lenne szabad ilyen beállításban színpadra hurcolni.

— Ugyan kérem, hiszen éppen a királyné rövid szerepe a darab pointja, adja meg az egésznek a cachet-ját, az a rövid néma jelenet, mikor az éjféli találkán a ceremóniásan dadogó és hajlongó nevelő szájára ül, s félre nem érthető mozdulattal belső termei felé mutat, oly szellemes és ügyesen kigondolt színpadi trükk, melynek kedvéért íródott úgy látszik a darab, a kényes színpadi helyzetet szellemesebben megoldani nem is lehetett volna (az amerikai),

— All right! nehogy prűdnek tartsanak, én csak elvi kifogásokat emeltem, mint szórakozás elsőrendű szellemi élvezet, kár, hogy a családi vonatkozások miatt angol nyelven aligha kerülhet a darab nálunk színre.

— Annál biztosabb, hogy Amerikában óriási sikere lesz. Ha tehát kiváncsi az angol fordításra, hozzánk kell fáradnia, New- yorkban legalább 500 előadást jósolok a darabnak.

— Kevésbé hiszem azonban, hogy magyar színpadon valaha is előadják. Ha Párisban figuráznák ki egy velük szövetséges nemzetet, azt a francia lcönnyüvérüség és szellemeség rovására irja a világ, ha nálunk gya- láznák meg ennyire az illető nemzetet, nem tudom hány nemzet kormánya támadna ellenünk, s talán demarssal fenyegetődznének, ha le nem tiltjuk a darabot.

— De meg, — szólalt meg a svájci — minden udvariaskodás és póz nélkül legyen mondva, sokkal gavallérosabbnak is ismerjük az önök nemzetét, hogysem ilyen olcsó utón álljanak bosszút bármely ellenfelükön.

— Tehát ?— kérdi az angol.

— Mikor nézzük meg másodszor a darabot? (az amerikai.)

— Magyarország legnagyobb városai. Budapestről jel érniük: A magyar pónzügymdn iezternek a házad óm-entess%ről szóló törvényjavaslata indokolásában érdekes adatok vamnaik Magyarország vidéki városairól. Ez adatok szerint Magyarország tiz legnagyobb vidéki városa népessége sorrendjében a következő: Szeged 134.347, Debrecen 107.976, Kecskéméit 78.546, Hódmezővásárhely 62.321, Miskolc 58.769, Újpest 58.425, Kispest 52".255, Győr 51.308, Békéscsaba 47.602 és Pécs 47.135 lakossal.

IongoraKiáSlltás ****** ***** stxrat

Kosice, Z : 1 i n a, - ANT. PBTROF

1‘°rFő utca*63IOta' »Musika“ Hangszerház. VÍ8&9llíl,ÍÍ SOltgOrálbÓI