Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)
1930-03-20 / 66. (2287.) szám
1331) májjguig 20, csütörtök. <pi«<iMyv\A.<SitoRHiRi>aa ó NAILT SZÁMADÁSTÉTEL A MAGUNK PORTÁJÁN Meg nem érdemeit őszinte és becsületes válasz a pozsonyi centralista lapoknak a Prágai Magyar Hírlap ellen indított tavaszi olíenzivájjára Irta: Dzurányi László Hol mosollyal, hol unalommal oüvasoim a centralista csehszlovák lapok megismétlődő híreit és inszinuációit, amelyek miad annak a nemes és közérdekű törekvésnek a szolgálatában állanak, hogy a Prágai Magyar Hírlapot kompromittálják, sőt a demokrácia és sajtószabadság nagyobb dicsőségére tönkretegyék. Különösen ilyenkor tavasszal buzognak föl fokozott erővel ezek a tiszteletireanélitó indultatok. Tavaly is így volt s ezidén sem lenne kikelet a kikelet, hogyha derék laptársaink hazafias missziójuk önzetlen szolgálatában nem hordanák körül a véres kardot, annely- lyeil ezuttal félelmetes sárkányok helyett egy szolid kisebbségi házőrző becsületes nyakát akarják elnyiszálni. Nos, a házőrző szelídségének is van határa. S ne méltóztassanak rossznéven venni, ha elunva a méltatlan piszkálást, ezúttal teljes nyugalommal, de százszázalékos alapossággal kívánja sörényét a sok rávetett bogáncstól és a gonoszság nyilaitól .megszabadítani. * A centralista sajtó mdndien nótájának refrénje: 'Budapest, budapesti pénz, nos és hát a budapesti politika szolgálata, meg a jó öreg „irredenta". Az idei hangszerelés már gazdagabb, mert az orkeszter egy budaipesti trombitával bővült, amelyik egészen idáig harson áz- ta, hogy a P. M. H. egy budapesti vállalattól 2500 pengő pausálösszeget kapott. Ezzel a trombitáival, amely a sors iróniájaképpen a Népszava nevet viseli, nem kívánok foglalkozni, mert ezzel a Népszavával and egy életre végeztünk. De küllődben is sóikkal éadetoeseftlb az a jelenség, hogy amit a Népszava meg sem irt ennek a pausálénak a létrejötte körűimé nyelvel kapcsolatban, efflt gyorspostával pótolta a pozsonyi Slovensky Denndk. Ha tekintetbe vesszük, hogy ki lehet a Slov. Dennik nagyon beavatott budapesti tudósi- tóia, úgy itt rátaláOhatnnk a leggyönyörülbb összefüggésre és egy valóiban lélekemelő szövetkezés nyomaira. * De maradjunk csak a 2500 pengőknél, ennél a „rettenetes" Beszkárt-ügynél. Nos, én elárulok egy nagy titkot, amit becsületes szavam hitelével támasztok alá, hogy ezen 2500 pengőkről, nemkülönben a P. M. H.-nak a Reszkárt-tal való kapcsolatairól én s velem együtt vállalatunknak valamennyi Prágában élő alkalmazottja, úgyszintén valamennyi Szlovenszkón élő szindi- •kiusa és kiadója ezekből az ujságiközlésekből vettünk először tudomást. Mert mi ettől a Beszkárt-tól soha egyetlen fillért nem kértünk és nem kaptunk, oda semmiféle instanciákkal nem fordultunk és következésképpen ebben az irányban semmiféle Zsilinszky ur protezsúlását igénkbe nem vettük. A dolognak egyszerű a magyarázata: a P. M. H. budapesti fiókszierkesztősége — helyesen-e vagy helytelenül: erről csakugyan beszélni lehet — bizonyos önálló hatáskörrel dolgozik s ottani jövedelmeiről nem számol el a központnak. De hogy ezek a jövedelmek semmiképpen sem lehetnek bőségesek és fölösek, azt az az egyszerű tény mutatja, hogy a budapesti fi ókszerkesztőség a maga egy emberével és nagyon szerény büdzséjével deficittel dolgozik, melyet nekünk innen Prágából a múlt esztendőiben .például nem kevesebb, mint 20.000 csehszlovák koronával kellett pótolni. Mi tehát egy fillér nem sok, annyit sem kaptunk budaipesti jövedelmekből, ellenben 20.000 koronát invesztáltunk Budapestbe. És ha ebben az állításomban netalán kételkednének az igazság centralista bajnokai, hajlandó vagyok módot nyújtani nekik, hogy erről üzleti könyveink (megtekintésével meggyőződést szerezzenek. TIe egyébre is hajlandó vagyok. Hajlandó vagyok számukra ugyancsak közvetlen és kétségbevonhatatlan bizonyifékokat nyújtani lapunk prosperitásáról, vállalatunk aík/tiv voltáról, arról a számok erejével bizonyított igazságról, hogy ezt a lapot olvasóközönsége hatalmas táborának koronái és fillérei tartják fenn s következésképpen a P. M. H.-nak nincs és nem is lehet más ura, mint a ssslo- veoszkói magyarság és nem szolgálhat más politikát, mint a fczlovenszkói magyar kisebbség politikáját. * A centralista bajvívók nagy és krónikus tévedésiben vámnak a mi Magyarországhoz való viszonyunk megítélésében. Mi a magyar nemzet egyetemével tartjuk a faji és lelki rokonságot, mert ezt sem törvény, sem józan és® nem tilalmazhatja, elevenen femitartjuk kulturális kapcsolatainkat a magyar kulturális élettel s ezt a nyílt napafényen, e lapok hasábjain cseleke djük, de ezentúl nincsenek semmiféle •megengedhetetlen s állatmjogi helyzetünkkel össze nem egyeztethető más kapcsolataink, mert mi az uj történelmi sorsot minden konzekvenciáival együtt vállaltuk s számiunkra megszűnt a magyarországi politika', mert a mi politikánk a magyar kisebbség politikája. És amikor Magyarország belső életéről krónikásunk, azt mindig a desinteressement és a teljes objektivitás hangján tesszük, mert erre kötelei® bennünket a nemzetközi ildomos- ság, amely különösképpen akkor' válik még fokozottabban kötelességünkké, amikor arról a® országiról van szó, amelyet még tizenkét esztendő előtt hazánknak neveztünk. Ha a centralista újságíró urak kiváncsiak Tá, m egmondbatjuk nekik, hogy nekünk Magyarország belső politikájáról is megvan a magunk helyesnek tartott meggyőződése, de ezt a meggyőződéit a mi kisebbségi rendeltetésű újságunkban hirdetni sem lehet hivatásunk. Mi ósmetrjük a határokat s erre elegendő art a példát felhoznunk, hogy amikor egy szloveosadkói magyar politikus kritikát mondott Magyarország választójogi helyzetéről, azt sem itteni, hanem egy budapesti sajtóorgánumban tette. Ezt a korrekt: disztinkciót, amely több nüánsZkülönilKégnél, talán meg fogják érteni a centralista szerkesztő urak is. * ImteÜligeos és emelkedett gondolkozásai ember számára ez eleget mond. De ha a mi demokratikus világiunkban a lojalitás és a megbízható, kisebbségi magyar újságírás kritériuma nem a Magyarországgal szemben való desinteressement, hanem mindannak a kisebbítése és gyalázása, ami magyar, szóval azok a módszerek, amelyeket a csupán külső mezében kisebbségi, de való lényegében a centralizmus érdekeit jó pénzért a legmesszebbmemőleg kiszolgáló s magát magyarnak nevező sajtó követ, úgy mi ebben a „megbízhatósági" versenyben valóban kénytelenek vagyunk lemaradni. Az államlnüség és a kötelességek becsületes vállalása nem tételezheti föl elárulását a fajnak. * De talán kissé messzire vezetett ez a kitérés. Maradjunk csak egyelőre a hasznot- hajtó témánál, a Beszkártmál. Ismételjük, nem tudjuk, s az idő rövidsége miatt nem is állott módunkban megállapítanunk, vájjon budapesti expozituránk ezt a pausálösszeget valóban megkapta-e, de kérdjük, ha úgy volna is, bűn lenne-e ez, főben járó btln, hogy a P. M. H.-t egy autonóm város részvénytársasági intézménye, amely semmiféle kapcsolatban nem áll az államhatalom tényezőivel, sőt tágabb ellenőrzésében még a Conti- ucca szociáldemokrata vezérkara is részt vesz, belevonná a maga külföldi sajtópropagandájába? Illegitim jövedelemnek nevezhető ez s ez lenne az a bizonyos veszedelmes politikai függés? Ó sancta simplicitas! Hiszen ha ez a politikai függés valóban meglenne, nem lenne-e sokkal egyszerűbb ezt a bagatell 2.500 pengőt egyenesen valami titkos kormánytrezórból kiemelni, hová nem érhet el a határokon is tulhágó szoc. dem. ellenőrzés szeme? És ha oly nagy bűn egy külföldi révszény- iársaság pausáléjának megszerzésé, akkor ebben a bűnhalmazatban kétségkívül Benes miniszter ur félhivatalos lapja, a Prager Presse tartja a rekordot, amely letarolta egész Lengyelországot, egész Romániát, ha nem tévedek, még Görögországot is, de legutóbb egész biztosan Egyiptomot és most Syriába készül nagy pausálé-aratásra. Sorra megjelennek külföldi számai, sőt arra is volt már a csehszlovákiai sajtó életében eset, hogy egy más prágai német lap hatalmas magyarországi számot adott, tele magyar városok és vállalatok hirdetéseivel és nem akadt fenn rajta senki. A P. M. H. ezt sem tette, holott meglettek volna hozzá a természetadta kapcsolatok. A P. M. H. még annyit sem tudott elérni, hogy a Balaton, vagy legutóbbi időkig a Margitsziget insze- ráljon benne, holott a magyarországi sajtóban vígan hirdet a Tátra, több csehországi nagy fürdő, Karlsbad, Marienbad, Joachims- thal, Podebrady, sőt ugyanezt teszi maga Prága városa is, amikor például az Újságban ismertette és népszerűsítette a maga intézményeit. Ezek útjába nem állították a hazafiasság kérdését akkor, amikor az idegen- forgalmi üzlet föllenditéséről van szó. Ami józan értelmezéssel elvégre is csak üzlet, olyannyira, hogy az itteni idegenforgalom hivatalos intézményei még a P. M. H.-t is bekapcsolták ebbe a propagandába s az olvasó emlékezhetik a hangulatos ösmertetés- re, amely a többi között Brüxrol, Casanova városáról, a nagyszerűen fejlődő Podebrady- ről, Joachimsth álról és még más számos fürdőhelyről hasábjainkon megjelent. Hát az üzlet csak akkor legitim, mikor Csehszlovákia idegenforgalmi érdekeit szolgálja s csak akkor kapja meg az erény passepartouját ugv a belföldre, mint a külföldre, de bűnné változik rögtön, ha a magyarországi idegenforgalom üzlete? Akinek agyét nem homályositotta még el az önzés és a rosszhiszeműség, az nem záir- kózhatik el e józan érvek meggondolása elől, amelyekkel azonban én semmit sem kívánok parírozni, mert szeretem, sőt nem tűrök mást, mint a tiszta helyzeteket s éppen ezért ennek az ominózus Beszkárt-ügynek a kivizsgálására a nemkülönben pesti szerkesztőségünk gazdálkodásának gyökérig ható ellenőrzése céljából a mai napon illetékes helyen kértem a P. M. H. szindikátusának sürgős összehívását. A B esz kárt .slágere mellett a Národny Dennik sietett fölvonultatni azt a bizonyos régi, kissé megkopott másik slágert: Flachbarth Ernő dr. „szökését". Amely kérdésben tizenegy hónappal ezelőtt bátor voltam őszinte véleményt mondani. De most kényszerítve érzem magam rá, hogy még tovább menjek. Hát egyszerűen azt üzenem a Národny Den- niknek, hogy azzal a Flachbarthtal hagyjon már nekünk békét. Mi nem voltunk Flaohbarth- nak se gyámjai, se gyámaltjai. S amit tett, annak semmiféle konzekvenciáját éveken át viselni hajlandók nem vagyunk. Flachbarth Ernő hat esztendőnél hosszabb idő óta nem volt ennek a lapnak se szerkesztője, se munkatársa, státusunkban neve nem szerepelt, tőlünk fizetést neon kapott. Hogy azonban politikai pozíciója adta helyzeti energiájánál fogva lapunkban cikkeket helyezett el (amihez kétségtelenül volt tehetsége és hivatottsága) s bizonyos politikai befolyás és vezérszerep elérésére törekedett (amihez már nem volt sem tehetsége, sem hivatottsága), azt vitatni nem kívánom. De ezzel szemben le kell szögeznem azt, hogy Flachbarth Ernő politikai törekvéseivel s a lappal kapcsolatban táplált, de teljesedésbe sohasem ment ambícióival esztendőkön át szöges ellentétben állottam s ha már ezekkel a céljukat tévesztett támadásokkal rákény.szeri- tenek, úgy tanuul állíthatom szerkesztőségem tizenkét emberét-, akik bizonyíthatják, hogy mennyi energiámba és idegembe került Flachbarth politikai ellensúlyozása. Tanukat állíthatok arra is, hogy hány cikkét utasítottam viasza, vagy ragaszkodtam változtatásukhoz. Aki engem ismer, tudja, hogy nem vagyok képes kővel dobni és támadni azt, akinek a védekezés nem áll módjában. De mert föl kell ismernem, hogy itt komoly nemzeti értékeket veszélyeztető, nem komoly pozitív tényeken alapuló, hanem csak ártó szándéktól fűtött, szervezett komplottal állok szemben, a lovagiasságon és a regardon túlmegy a kötelességem, amikor a tiszta lelkiismeret szavával és HúAvéti éejeA&enyét 20 deka Visani habosra keverünk 20 de- ka cukorral, 2 iojássárgával és reszelt citromhéjjal. Hozzáadunk 1 deka reszelt keserű- s 10 deka édes mandulát, 6 deka finomra vagdalt citronádot és 1 deka sót. Közben 1 kiló, meleg helyre állított liszt negyedét, */s liter langyos tejben feloldott 6 deka élesztővel bekovászo- lunk. Ha jól megkelt, a habosra kevert Visannal és a többi liszttel jó kemény tésztává dolgozzuk ki. Mégegyszer megkelesztjük, majd kenyeret formálunk belőle és s/+-1 óra hosszat sütjük. Az ételbe VÍSANT a sütéshez CEREST az igazság leplezetlen erejével kell az egyénnél sokkal fontosabb nemzeti ügyet megvédelmeznem. Hogy Flachbarth Ernő dr. miért hagyta el a köztársaság területét, arra a kérdésre, ha cinikus lennék, egyszerűen azt felelhetném a Národny Denniknek, hogy menjen utána és kérdezze meg. Mert nekem éppen úgy nőm mondta meg, ahogyan neki. De nem akarok cinikus lenni, meg aztán a kérdésre már csaknem egy esztendeje meg is adtam a választ. Megírtam azt a meggyőződésemet, hogy ha Flachbarth tényleg elmenekült, akkor elsősorban a maga összeomló idegei elől menekült el, mint a politikai harcosoknak az a szomorú típusa, amelyik mindent magához kaparintani akaró s a cezaromániával rokon nagyratörése mellett az első .szellőre megfut, ok nélkül is, mert nincs teherbírása a legkisebb megpróbáltatásra sem. Kínos és fájó volt mindezt igy leplezetlenül megirni, mert minden beteg .és elesett ember iránt szivemben részvétet érzek, de a harcos embernek vannak súlyos és szomorú kötél ossé- ged is és elvégre tűrhetetlen és megengedhetetlen az, hogy egy tiszta, becsületes és éppen azért erős kisebbségi mozgalmat állandóan és szisztematikusan egy ember gyöngeségével és esendőségével akarjanak diszkreditálni és válságba sodorni. Mi az igazságtól, ha kel lem ellen és fájdalmas is, nem félünk. A cabinet noirok sötét munkája nem vehet erőt a mi tiszta lelkiismeretűnkön. Isten látja lelkemet, a múltkor is szánakozó mosollyal hallottam egy szlovenszkói nagyvárosban, hogy van egy rendőri jelentés, amelyben én mint, bizonyos politikai „összekötő tiszt" szerepelek Budapest felé. Nos, jól tudjuk, hogy a cabinet noirok értesüléseit nem gentlemanek szolgáltatják és sokszor több bennök a kémikus, mint a tragikus elem. Esztendőnként úgy egyszer-kétszer megfordulok Budapesten és olyankor összekerülök néhány oéhemibelivel, akikkel éppen dolgom van, írókkal, akikkel sokszor arcpirulva kell tárgyalnom, mert ha pénzügyi helyzetünknek meg is van az egyensúlya, bizony sokszor igénybe kell vennem a tollúkból élő Írók hitelét és toleranciáját és foganatba vennem a meggyőzés fegyvereit, hogy a kisebbségi lappal való kapcsolat más, mint a normális író- kiadói viszony s itt az írónak is kell engedékenységet mutatnia és áldozatokat hoznia; összekerülök olykor, ha időm engedi, régi bajtársakkal és pajtásokkal, Szlovenszkórói elszakadt, nosztalgiás kedves asszonyokkal és úgy estende — Uram, bocsáT — még Rác® Lacival is, — de ha valaki egyszer, egyetlen egyszer engem egy hivatalos vagy félhivatalos személlyel együtt látott, akikre mellesleg éppen annyira kevéssé vagyak kiváncsi, mint amennyire kevéssé azok kiváncsiak rám és erről bizonyítékot, szolgáltat, ünnepélyesen kijelentem, hogy hajlandó vagyok ennek legmesszebbmenő konzekvenciáit levonni s elhagyom a földet, amely számomra legmélyebb bensőmben a hazát jelenti és meg sem állok Argentínáig. A Slovensky Denniknek pedig, amely az én másfél évvel ezelőtt tett békési utammal példálódzik, a P. M. H. magyarországi jövedelmeivel kapcsolatban, azt üzenem, hogy no irigyelje tőlem ezeket a „busás" salláriuui >- kát. És ha már benne vagyunk a vallomásokban, elárulok még egy titkot: békési utamra egyetlen fedezetein a nálunk szokásos sze
