Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)
1930-03-18 / 64. (2285.) szám
1W0 mErctna IS, ifaktML Eredménytelenül végződött a londoni konferencia fontos „week-endje“ Uj tervek, ul fiaskók — Tardieu a „tengerek békepaktumáról" — Janin nem fogadja el az Unió ajánlatát - Briand Londonban marad — anakronizmussá vált az uj időkben. Élnünk kell minden úttal, amit a jog és a törvény megenged. De ezek az utak maradiig a nyílt napfényben iveinek. Kádereink készek és épek. De ma már tovább keli néznünk a nemzet pillanathoz szabott szükségleteinél és intézményesen kell biztosítanunk a magunk holnapját. Gondoskodnunk kell a jövő kádereiről, törődni kell, fokozottan törődini a fiatalságunkkal. Meggondolásra késztető jelenség, hogy amig húsz éves fiataljaink — egészséges és jő jel — kapudéngefésűkkel már maguk felé for-J ditjók a kisebbségi élet negyven- és ötvenéves amváLtjaioak figyelmét, addig a harmincévesek valamiképpen kívül esnek és igy nem jelenthetik azt a szoros és természetes kontinuitást, amire a jövő-építésben szükség lenne. Ez olyan biátus, ami kellő felöamerés és ma már elodázhatatlan répa- ráció nélkül egész kisebbségi életünkre ki- hatóan kritikus fennakadást hozhat. Gyarló vélekedésem szerint éppen a harmincévesek lehetnének a természetes híd a fiatalokhoz, akiknek túlzásaira és szertelenségeire mindenesetre Ők tudnak inkább mórséklőleg hatni, mint a mi húsz és harminc esztendővel hendikeppelt korosztályunk. Bár a fiatalokat sem féltjük. Nem féltjük, mert magyarok és mert nem az opportunizmus, hanem a magyar kollektivizmus útjait keresik. Következésképp osztályostársaink a közös magyar sorsban, amely a legfőbb magiszter a nemzet egyeteme érdekében való középút megtalálásában. Az ifjúság legfőbb rendeltetése, hogy kovász legyen. És ha nem esett szűzi leikéibe idegen áfium és nem törte meg lendületét hajbókoló megalkuvás, nem mérgezte meg -kis haszonlesések mérge, — a nemzet testében általa fölidézett erjedési folyamat csak egészséget hozhat, különösen ha hátvédként ott állanak a harmincévesek. Oly természetes igazság ez, mint a március örök igazsága. SSS Szemünk tehát célját érzőn és célját, tudón rajta a magyar jövőn. De nem kevesebb figyelemmel kell rajta függnie a jelenen is, mert vannak betegségei és fogyatékosságai, i A kisebbségi élet gyors rétegeződése termé- ' szetszeriileg sok salakot hozott felszínre. Sok a talmi érték az első soroltban is, sok az élősdi, akik a hivatóttságot és rátermettsé- 1 get az intrika magas iskolájával igyekeznek pótolná. Ezektől a mindig saját hasznukat néző bajkeverőktől és zavarosban halászők- tffl, akik káros munkájának közömbösítése sok jóhasznu munkára fordítható energiát ven el meddőn és haszontalanul, végre meg kell tisztulnunk. Ma már van hozzá elegendő érőnk és a nemzeti erjedés tizenkettedik London, március 17. A week-endi tanácskozások bizonyos közeledést teremtettek a Oottakonferencián az angolok és a franciák között. Briand, Tardieu, Dumesmil, MacDo- nald, Hendersou és Alexander vasárnap négy éra hosszat tanácskoztak Checquers- ben s mindenekelőtt az általános öthatalmi biztonsági szerződés előfeltételeit beszélték meg. Tardieu ma visszatér Parisba és a tárgyalások folytatását Briandra bízza. Elutazása előtt a szombati és vasárnapi megbeszélésekről a következőket mondotta: — Mi és az angolok tegnap és ma főleg azok kai a kérdésekkel foglalkoztunk, ame-1 lyek kizárólag a két országot érdeklik. Megállapítottuk, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben megegyezés történt, vagy történni fog. Behatóan foglalkoztunk a, megoldhatatlannak látszó problémákról és rájöttünk arra, hogy a megoldás itt sem lehetetlen. Kerestük a közeledést módszereinkben és véleményeinkben. Nem az a fontos, hogy gyorsan készen legyünk, hanem az, hogy eredményt érjünk el. Meggyőződésem szerint kielégítő eredményt fogunk elérni. A megkezdett tárgyalásokat folytatjuk. Tardieu tanácskozásait szombaton reggel kezdte meg, amikor Morrow amerikai nagykövetet fogadta és kijelentette, hogy Franciaország kénytelen kitartani flottaprogramja mellett, ha a londoni öthatalmi szerződés nem ad kellő biztonsági garanciákat és Olaszország kitart paritáskövetelésének praktikus keresztülvitele mellett. Morrow figyelmeztette a francia miniszterelnököt, hogy az Egyesült államok közvéleménye nem rokonszenvezik azokkal a szerződésekkel, amelyek belekapcsolódnak az európai viszonyokba és mi sem áll távolabb Amerikától, mint a földközitengeri paktum garantálójaként fellépni. Tardieu kijelentette, hogy nem helyez súlyt arra, hogy a biztonsági szerződés ne lépje túl a földközitengeri szerződés kereteit. Hajlandó azt indítványozni, hogy a londoni öt hatalom szolidaritási szerződésének érvényét valamcnyengedeílmeskedini lehet, ha csak nem akarunk nemzeti életünk drága és nagyr ahivatott vitalitásával gyáva kompromisszumokban elsikkadni. Tisztítani kell és őzont hoz- ni Nemes értékeinktől — ahogyan az irodalomban is erre van szükség — a salakot külön kell választani, mert ha ettől a bátor lépéstől idegenkedünk, úgy aranyunk is venyi tengerre terjesszék ki. Ez a paktum arra kötelezné az öt hatalmat, hogy valamennyi háborús vállalkozás előtt közös konferenciát tartson. A londoni öt hatalom szolidaritása egyszersmindenkorra lehetetlenné tenné a tengeri háborúkat, mert az öt hatalom a világ flottáinak nyolcvanöt százalékát egyesíti. E fontos megbeszélés után a francia miniszterek automobilon Cheequersbe utaztak, ahol MacDonald fogadta őket. M&éDonald kijelentette, hogy a paktum sémáját köny- nyii megteremteni, ha a franciák leszállítják flottaprogmmjukat 560.000 tonnára. Az olasz—angol tárgyalások alapján MacDonald ajánlatot tett Franciaországnak, hogy a párisi kormány egyezzen bele abba, hogy a földközitengeri francia flotta sóba se lehessen nagyobb, mint az egyszersmindenkori olasz flotta. Tardieu kijelentette, hogy ezt az ajánlatot Franciaország nem fogadhatja el, mert Franciaországnak a Földközi tengeren nemcsak az esetleges támadást kell kivédenie, hanem biztosítani a szabad összeköttetést és a szabad esapatszállitást Algírral, Marokkóval és Nyugataírikával. A „fekete katonaanyagról“ Franciaország nem mondhat le. Ezek után Tardien ismét hangsúlyozta, hogy Franciaország flottaprogramját csak akkor csökkentheti, ha a Londonban összeült hatalmak aláírják azt a paktumot, amely kötelezi őket, hogy a béke tengeri veszélyeztetésének esetén közös tanácskozást tartanak és közös alapelveket dolgoznak ki politikai magatartásukról. A fejlődés következő szakasza a blokádjog szabályozása, valamint a muníció és nyersanyag szállítás korlátozása lenne. MacDonald kijelentette, hogy Anglia nem vállalhat messzemenő külpolitikai kötelezettségeket és nem ígérhet többet, mint amennyit az Egyesült Államok ad. Az angel miniszterelnök mindenesetre elvállalja a közvetítő szerepet a washingtoni amerikai delegáció felé és minden erejével módjára magyarságunkért dobogó magyaT sziwetL, de kötelességeinket hidegen fölmé^ rő ésszel, kimegyünk a gyümölcsösbe és a nemzet életfájának védelmében pusztítjuk a hernyót. Egyszerre tisztább lesz a horizont és biztosabb a munka. Az erjedés arra való, hoigy kiküszöbölje az ártalmat és tisztán megtartsa azt, ami az életet tovább vinni hivatott: az olyan humusz, amelyik megtartja a maga miazmáit, neon teremhet télijéé, egészséges gyümölcsöt. A nátha nem mindig kerülhető el, de mindig sikeresen leküzdhető Formánnál arra fog törekedni, hogy az amerikaiakat rábírja >ra tengereit nagy békepaktumá- nak“ elfogadására. MacDonald és Tardieu azután megállapították, hogy a konferencia munkájának folytatása szempontjából a következő alapelveket kell tisztázni: 1. A tengerek béke- p&ktuminak kérdését, abban az esetben, ha az Egyesült Államok kormánya hajlandó résztvenni a kombinációban. 2. Ha az Unió visszavonul, az olasz-francia flotta erőviszonyát 6:4-os arány alapján suabályozni kell. MacDonald végül azt kérdezte Taráié utói, vájjon hajlandó-e a tengeralattjárók megszüntetését elfogadni abban m esetben, ha a föntemlitett paktum létrejön. Tardieu szerint sem Japán, sem Franciaország nem mondhat le a tengeralattjárók hajóneméről. Japán visszautasítás Tokio, március 17. A japán admirolitás közölte az United Press tokiói irodájával, ho— Japán az Egyesült Államok londoni javaslatát nem fogadhatja el. A javaslat a japán cirkálóflottát az amerikai, vagy az angol cirkálóflotta hatvan százalékára akarja redukálni, ami lehetetlen. A javaslat továbbá az amerikai és a japán tengeralattjárók paritásáról beszél, holott Japánnak sokkal több tengeralattjáróra van szüksége, mint Amerikának. Mint ismeretes, a japán kormány a tízezer tonnás cirkálóknál a* amerikai és az angol kontingens hetven százalékát követeli. Semmi okunk, hogy féljünk a márciustól. Á föld alatt nyüzsgő élőedieket kifordító ekétől, a becsületes, talajnivelláló boronától, meri ezek az élet, a fölzengő tavaszi himnusz hangszerei. Szakítsuk föl mellünkön a köntöst és tartsuk neki szivünket Március csókjának: mi élni akarunk- mi több életet akarunk, mi jobbak akarunk lenni, mert magyarok vagyunk és hiszünk a magyarság elhivatott holnapjában. márciusa elért már odáig, hogy ezt az operációt könyörtelenül végrehajtsuk. Az evolúcióval nem lehet alku-dini. Itt csak szendébe megy! A magyar március, a mi márciusunk megújhodás csak úgy lehet, hogy ha jó kertész Bsaaa 1,1 ir-h.: ? u a a n yi miguK <»> Gábor magára maradt. Lelke mélyéig megrendítette a szegény asszony sorsa. És amellett eszébe jutott, hogy Klárika helyeselné-e, hogy ilyen nagy összeget áldoz egy elzüllött ember kaszinói becsületének megmentésére. Bizonyára ő sem ellenezné, csak eszébe jutna, hogy Szinaynéről vele kapcsolatban sokat beszélnek a társaságban és ez nagy fájdalmat okozna neki. Úgy határozott, hogy éppen err« való tekintettel titokban tartja az egészet. Másnap a bankjából kivette a pénzt és hazavitte. Becsomagolta és megcímezte Szimay Gyuláné nevére. Magam viszem el a szegény teremtésnek •— gondolta hirtelen elérzéke- nyedésében — hadd lássa, hogy tisztelem benne az rui dámát és a boldogtalan anyát. De előbb levelet írok Klárikának. Mindennap irt neki. Megírta a levelet s aztán felhörpintett egy csésze teát. Ezalatt meggondolta a dolgot, hogy nem, mégsem maga viszi el Szinaynak a pénzt. Hátha kínos volna ez a közvetlen jótékonykodás mind a kettőjük részére. Inkább elküldi az inasával. De akkor néhány sort Is kell írni a küldemény mellé. Leült és elővett még egy levélpapírt: „Drága Barátnőm, kimondhatatlan fájdalommal és részvéttel érzem én is a maga szerencsétlenségét. Az Isten óvja meg minden további megpróbáltatástól. Ha rajtam múlnék, ha tehetném, magát is, a drága kis gyermekeit is egész életére szeretném biztosítani, de hiába, csak ezael a csekélységgel bírok pillanatnyilag a segítségére sietni. De mindig számíthat rám. Köszönöm, hogy ilyen nyílt lélekkel jött hozzám s hogy még mindig a barátjának tekint. A mellékeit csomagban tízezer pengő van, boldog volnék, ha nem ilyen kegyetlen véletlen folytán lett volna alkalmam megmutatni szolgálatkészségemet és hódolatomat. Minidig a maga igaz jóbarátja Gábor.“ Még egyszer átfutotta a sorokat s úgy találta, hogy elég meleg és baráti hangon próbálta enyhíteni az ajándékozás megalázó és keserves fényét. Borítékért nyúlt, kivett a mappából kettőt, egyet megcimezetl Klárikának, egyet pedig Szinaynak. Aztán a leveleket leragasztotta és becsengette az inast. — Az egyiket postára adod... éppen útiba esik... a másikat pedig elviszed ezzel a csomaggal együtt. Vigyázz, pénz van a csomagban. Csak magának a címzettnek add át a csomagot. Az inas elment. Gábor is fogta a kalapját és botját, lement az ucoárn, megállított egy arira cirkáló gépkocsit és felment a miniszterelnökségre, hogy a választás ügyében az államtitkárral tanácskozzék. Onnan az államtitkárral együtt elment ebédelni és csak este tiz órakor éri vissza haza. Az inasa jelentei le, hogy Sziriay Gyuláivá nagyságos asszony már Iöblükben kereste telefonon. í Felhívta az asszonyt. Az asszony megköszönte a pénzt, de azt is közölte vele, hogy a ! csomaggal egybekötött borítékban — bizo- : nyár a tévedésből — egy Klárikának szóló levelet talált. Azért telefonált, hogy küldjön el érte. Gáíbor szive körül megállóit a vér. A leveleket fölcserélve tette a borítékokba! De hiszen ez őrjítő, égbekiáltó, pokoli szerencsétlenség! Nyomban elküldte az inast a postára. Telefonált a postaigazgatóságnak, a kereskedelemügyi államtitkárnak, a vasúti pályaudvar főnökségének, hogyan lehetne útjában elcsípni Klárika levelét, amelybe a Szinayné- hoz intézett levél csúszott bele. Sehogysem. A levélét a gyorsvonat már délután három órakor elvitte Fiume felé... Gáhor nyomban elhatározta, hogy ő is elutazik és felkeresi Klárát. A legközelebbi vonat csak holnap délután három órakor indul és holnapután reggel lesz Fiúméban. VIII. Gábor három napig maradt Abbáziában. Amikor elbúcsúzott Klárikától, mind a ket- ten úgy érezték, hogy nem tudnak egymás nélkül élni. Klárika félénken és könnyes szemmel nézett Rickemburg Lujza császári és királyi alapítványi hölgy szigorú arcába. — Édes Lujza néni, szeretne maga engem boldoggá tenni? — Nos? — kérdezte az alapítványi hölgy. — Félék, hogy abból megint valami ostobaság sül ki. — Igen — felelte Klárika alázatosan. — Ki vele! j — Én nekem már nincs semmi bajom — L.vpegt'e Klárika ijedtem. Nem is volt — harsogott a dátmi. , — Na látja, akkor igazán semmi sem akadályozza, hogy boldoggá tegyen. — Haza akarsz menni — jelentette ki Lujza tante lenézéssel. — Ismerlek. Gábor után szaladsz. Eredj. Mind a ketten ostobák vagytok. <.. így ért véget Klárika albbáziai kúrája. Egy óra múlana már a hajón ültek és délután három órakor már a gyorsvonat fülkéjében beszélgettek arról, hogy többé egy napra sem hagyják el egymást. — Látod, a véletlen, amely annyi boldogságot adott nekem, most majdnem mindent visszavett egy durva szeszélyével — szaladt ki a száján a fülkében. Gábor mosolygott. — És mégsem véletlen... Klárika arca hirtelen elkomolyodott. — Nemcsak a Szinaynó leveléről van szó. A véletlen nagy, hatalmas, gonosz, őrült szerepe már korábban kezdődött. Gábor meglepődve nézett az asszomv könnyes szemébe. — Mi az, te sírsz? — Nem sírok... de valami* d kell mondanom. — Nos? — De félek. — Mitől? — Hogy megharagszol rám! Gábor homloka mély ráncokba bontót. — Vétkeztél ellenem? Klárika a fejét rázta és megragadta Gábor kezét. — Szeretsz? — kérdezte csengve. Most nem arról van szó. Beszélj. Klárika egészen oda búj l az ura mellére ős elkezdett beszélni. — Tudod-e, hogy itt Abbáziában kivel tatái koztam? — Tudom felelt komornál a férfi. (Folytatjuk.).
