Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)
1930-02-27 / 48. (2269.) szám
^PAGAI-MAGtAR.HIXiMI» 1930 február 27, estMSrtoik. SPRENGOLTÁK A MONTECARLÓI BANKOT Ezúttal maga a tulajdonos sprengolta, az, aJvi eddig tartotta és adta a bankot. Igaz, hogy már nagyon is adta, de a Grimaldi hercegi ház annyi sprengolást bírt ki eddig, hogy ilyen nagyarányú runra nem gondolt volna senki. Louis herceg föloszlaíta a „nemzetgyűlést" és Monté Carlo városi tanácsát — mi az neki! Erre azonban egyrészt nemcsak egy csomó ma- gasrangu hivatalnok demisszionálí, hanem fél- tucat udvarhölgy is beadta lemondását (amit még el lehetett volna bírni), másrészt azonban Charlotte örökös hercegnő egy már nem fiatal, de annál steinaeliabb orvossal úgy lógott meg férje, Polignac herceg oldaláról, mint a legnaivabb temperamentummal megirt hollywoodi filmkönyv dívája. Monté Carlo népe, a derék monagasszok elképedtek. Louis herceg ugyanis leányának nem nagyon épületes hálószobaveszekedését az ő kezükbe rakta le, arra kérve népét, intézzék el egy uj nemzetgyűlésen, amelyhez a pártok nagyobb tárgyilagossága kedvéért uj választásokat írtak ki, a kikapós hercegi menyecske szerelmi magánügyét. Polignac herceg, az előkelő francia, nem értette a dolgot, mig a monagasszok nemzetgyűlése megmagyarázta neki, hogy túlságosan északi ember, Charlotte hercegnő ereiben, ahogyan mondani szokás, szilaj vér csörgedez. Steinach ? öreg ember, Voronoff majomfarmja pedig bedöglött és mire Polignac felocsúdott, a hercegnő a monagasszi orvossal, akinek nagyon mind- egy, hol rendel — (Monté Carlo fizet) — túl volt Hellasz berkein. Ez a kis eszkapád valahogyan megártott a inoníecarlói banknak. Egy különcködő angol lady megtette, hogy miután 40.000 frankot nyert a ruletten, az ablakhoz lépett és azzal a megjegyzéssel, hogy nincs szüksége a pénzre, kidobta a 40 ezrest a kaszinó előtti sétány gyepére. Ott a hamar egybegyült embertömeg addig paskolta egymást, mig a rendőrség széjjel nem kergette őket. Valami nincs rendjén, valami bűzlik Monaco államában. Az állam bankon, a bank vabanque- on épült föl és most, úgy látszik, alaposan sprengolták az egészet. Lewinson könyvének azt a fejezetét kell ehhez elolvasni, amelyben kitűnő humorral megírja, hogy Sir Basil Zaha- roff, a világ leggazdagabb embere, egy izben pihenni akarván, Monté Carlóba ment és ott résztvett a Grimaldiakkal egy kis tranzakcióban. Néhány hétig pihent az európai haflifegy- verkezés mammutiparosa és ez alatt az idő alatt kerek százmillió frankot nyert. Mert igy játszanak Monté Carloban nem a kaszinóban, de a hercegi palotában. Mikor azonban egy angol hölgy Sir Zaharoff elé lépett é9 megkérdezte, hogyan nyerhetne Monté Carloban holt- blzonyosan, az örmény hochstaplerből lett angol sir igy felelt: „Ennek csak egy módja van, asszonyom, az, hogy nem játszik Monté Carloban.a Bizony, az öreg Zaharoffnak, aki ismeri a nagy- és kisvilág minden titkát, a fényűzés nyomorát és a nyomor fényűzését, nagyon is igaza volt. Nem lett volna semmi baj, ha, mint eddig, az idegenek játszottak volna Monté Carloban, ha az amerikaiak, az angolok, a magyarok és az osztrákok hagyták volna ott az aranyukat és néha a fogukat. Most azonban a monagasszok vetették magukat a hazardiro- zásra, mert túlságosan jól ment nekik és mert Monté Carlo, amely hetekig népünnepségekkel ünnepelte Charlotte hercegnő és Polignac egybekelését, elment a jégre táncolni és elhitte magáról, hogy állam. A kirobbanás nem hogy nem döbbenetes, hanem rossz operettiibrettó. Régi, nagyon avult. Az öreg Johann Strauss ecsetjére való. Meglógott a sex-appeal női bajnoka, a szépséges hercegasszony, miközben Polignac a lorgnonos rokokóférj kissé ostoba szerepében elég mulatságos Daumier-másolat benyomását keltette. Jobb ma egy temperamentumos orvos, mint holnap Monaco hercegsége, mondotta Charlotte és odébbálit. No most azonban: diplomáciai szempontból mégis csak nagy renonsz (sőt még operettszempontból is az), hogy eltussolás helyett az ügyből, amelytől az ut nyílegyenesen Voronoff rendelőjébe vezet, hangosfilmet rögtönöznek, uj választásokat Írnak ki, föloszlatják a nemzetgyűlést és a városi tanácsot, mire viszont magasrangu hivatalnokok és udvarhölgyek koszorúja demisszionál. Ennyi hűhó semmiért? Vagy talán megint Sir Basil Zaharoff pihenni jött Monté Carloba, hogy néhány héten belül százmillió frankot keressen egy kis attrakcióval? A monagassziak és a Grímaldi-család vabanque-ot játszott mindig, jól élt a jószerencséből. Mit lehet tudni, hátha megint egy Igen nagyarányú üzletről van szó, amelyben a szerencse istennőjének a szerepét a szépséges Charlotte hercegnő játsza? Louis Grimaldi uralkodó herceg komponálhatta a partitúrát és a nagyvilág valamelyik Zaharoff ja dirigál... Lehet azonban, hogy ezúttal a rotilette megvadult és visszafelé forog. Lehet, hogy egy ügyetlen beavatkozás sprengolta a montecarlóí Jl magyar falunak olyannak kell lennie, hogy belőle a nemzet uj erőre kapjon" Böhm szenátor beszéde a hidaskörei pártszervezet tisztújító gyűlésén Pozsony, február 26. Az •eflimuítt vasárua/p ! tartotta meg az országos keresaiéinyszocialiistia pánt hidaskürti saervezee rendes évi közgyűléséit, araiéi yen a község összeg keresztényszo- claiü&ta választója megjelent Résatveöt a gyűlésen Böhm Rudolf szenátor is, továbbá Poor Ferenc kötraeifei titkár és Galambos Béla plébános. Berakó József megnyitója után a körzeti itiitkár rövidesen beszámolt a járási bizottságban kifejtett működéséről. Böhm Rudolf szenátor emelkedett ezután szólásra a hallgatóság lelkes éljenzése közben. A falu népének fed kell készülnie azokra a nehéz időkre — mondotta többek között — amelyek még csak most fognak következni reánk, hogy megviivja harcát a Létért, a fönnmaradásért, hogy ebben a kulturális és gazdasági harcban meg tudja állni a helyét s biztosítani tudja jövőjét. Itt ma a falu népe jelenti a magyar nemzet többségét és ezért a falunak olyannak ke$1 lennie és maradnia, hogy ebből a nemmel megujhodjék és uj életre kapjon• — De ha nemtörődömség és fásultság vesz erőt a falu lelkén, úgy elpusztul a falu és vele együtt elpusztul a nemzet. Ezért mindenkinek ki kell vennie a maga részét a nagy nemzetinentő munkában és nem szabad csüggednünk akkor sem, ha küzd elmeinknek, fáradozásainknak eredményét azonnal nem látjuk, pedig ne htgyjük, hogy ezzel segíthetnénk sorsunkon. A mai kormányzati rendszer minden és mindenki ellen küzd ami nem fémjelzett és hét- pr őbás csel ■ ? z’ ovák. Aki tehát a nemzetei szereti, gyermekei jövőjét félti, az isiápolja a nemzeti szellemet családjában, környezetében és mindenütt felebarátja! között és legyünk mindnyájan nocsak tanítványok, hanem apostolai az eszmének, hirdessük és tanítsuk, hogy csakis magunkban bizhatunk és a jövőt csak is saját erőnkkel alapozhatjuk meg. — Az alkotmánylevél ugyan jogokat biztosit ebben az országban egyenlően mindenkinek, de a kormánypolitika mindig ellenkezőié* teszi és résarebajlőan kezeli a magyar kisebbséget- Mostoha gyermekei vagyunk úgy gazdasági, minit kulturális tekintetben. Ha panaszkodunk bent, meghallgatást nem találunk és ha a sebeinket föltárjuk kifelé, halálos bűnünkül réjják fel ezt nekünk és mindjárt ir- rendetát kiáltanak reánk. Sőt megkötik kezünket akkor is, ha önmagunkon akarunk segíteni. Most, hogy tanítani akarjuk a földnépét gazdasági tanfolyamokon, mert nincs ezt a célt szolgáló föl dm ives-iskolánk, ezt sem akarják megengedni, mert tudják, hogy a tanulatlan népet könnyű félrevezetni s a koi- dusmépet könnyű kihasználni. — Erről a helyről hívom föl Sz'oveuszfcó katolikus és keresztény népét arra a harcra, — mondotta a továbbiakban a szenátor — amelyet ránk kényszerítőitek s innen fújok riadót, hogy készüljön föl egész Szlovemzkó, mert a kormányzat részéről oly erővel készük megvadulni a kultúrharc, hogy az teljesen eltüntetheti a felekezeti iskolákat. Elsősorban a katolikus Lske1 át akarják elvenni, mert tudják jól, hogy az iskoláik elvétele a nemzeti fundamentumnak saétrombolását je’enti. Ma még a törvény paragrafusai között indítanak rohamokat ellenünk, de rövidesen el fog következni az idő, amikor egy szociá!demokrata kormányzat nyíltan a porondra lép. Most még összefoghatunk, de késlekednünk nem szabad. És mindenki tegye meg kötelességét hitvailásos iskolájával szemben, ha kell, hozzon anyagi áldozatot, ha kell munkát, hogy a. nemzeti gondolat utolsó bástyái fennmaradjanak és velük együtt fennmaradjon a nemzet. Végül rátért a mezőgazdasági válság kérdésére s rámutatott arra, hogy miiként gyengítik a helytelenül kivetett és kérlelhetetlen szigorral behajtott adók a falut és kifejtette azokat a módokat, amelyek segítségével az egyre fenyegetőbb válság megoldható lenne. Beszédét Hidasküirt népének kitartásra való buzdításával fejezte 'be a hallgatóság általános helyeslése közben. A megejtett tiszbujitás eredménye: helyi- szervezeti elnök Berakó József, alélnök Vörös Géza, titkár H uszít István, pénztáros Hahor Jenő, ellenőr Lukoviüs Lajos. BARPLEÍTE Irta: Márai Sándor Budapest, február. Ezt az ékes német—magyar argot-szót abból az alkalomból szabad megemlítem, hogy a berlini Lapok is zengik baljós hírét, 8 meglehetős hangosan. Mielőtt elszontyolodnánk tehát azon ami Budapesten most aktuális, szóval nem a munkanélküliek nyavalyáján, nem a szellemi szükségmunkások kétségbeesett tolongásán, nem a kórházak folyosóin szülő pesti nőkön, hanem természetesen a finom pesti bár sorsán, mely rövid csillogás után zavarba jutott, vessünk egy pillantást, mint a ciceronek mondják, Berlin felé. Ama Berlin felé, ahol most jajongó és kezüket tördelő bárosok és szórakozásmenedzserek üldögélnek fantasztikus méretű kéj- paloták romjain, ahol a lokálokban eloven paradicsommadarak, röpködő papagályok, csörgedező patakok és nimfák, s egyáltalán a természet és az emberi szellem minden attrakciója szórakoztatták költséget nem kímélve, mármint a közönség költségét nem kímélve, a közönséget, s ahol ez a közönség most fedezte egy időre szórakozási igényét s a Kurfürsten- damm becsuk. Ez nem vigasz, de mielőtt egészen kétségbeesnénk a pesti bár sorsán, » mesz- szeható nemzetgazdasági következtetéseket vonnánk, le abból a nagyon szomorú jelenségből, hogy Magyarországon már a kaviáros sandvich é« a francia pezsgő se fogy, figyelbankot, a golyó egyre csak zéró-ra ugrik és mQgkőtyagosodott angol matrónák telikézzel szórják a kaszinó előtti sétányra a nyert ezresbankókat. Minden lehet és lehetséges, hogy az európai hatalmak nem tűrik tovább a hazardlrozás főfészkét, amely annyi emberéletet követelt eddig, betapasztják a moloch száját, nagy, lesz- sziről olvasható intőbetükkel rajzolva föl a kaszinó csatakiáltását: Rien ne va plus! Neubauer Pál. jünk csak át Berlinbe egy pillanatra, ahol a szórakozási üzemben ugyanaz a pleitegeier, mint a német fővárosban szellemesen mondják, károg, mint mifelénk. Mikor egy kultúra elpusztul, nem nagyon érdekes, hogy külön és speciálisan mi lesz a sorsa a saxophonnak, vagy a mixtemek. Nem hiszek abban sem, hogy annak az ötezer embernek, aki ma a pesti mulatóhelyek törzspublikuma, kevesebb pénze lenne ma bárokat látogatni, mint volt esztendeje. Minderről röstelkedés beszélni is, annyira tizedrangu gond, selejtes probléma. Ha csak arról lenne szó, hogy a mulatóhelyek, bárok, s más efféle luxuskorcsmák tönkremennek, mert az embereknek nincs pénzük mulatni, ezt megemlíteni se lenne érdemes, annyira érti mindenki « vállat se von fölötte. De hosszú ideje, igen, mióta ez a bárdivat Európában tart, tehát háboruutántól, úgy tetszett, hogy a nagyvárosi ember, s annak az a szolidabb és igénytelenebb emberfajtája i«, melynek azelőtt soha nem jutott eszébe egyedül se, hát még családjával, asszonnyal és felnőtt leánnyal, bárba iátogatni el, reákapott a vacsorautáni szórakozásnak erre a középdrága fajtájára, s a mulatóhely, mihelyst bárrá szelídült, polgárjogot kapott a polgárság előtt. Ezek az intim s többkevesebb luxussal berendezett helyiségek nagy- városszerte elszaporodtak, hivatásos kedvde- ritő hölgyek nélkül, egy csendes és jókezü ta- pőr muzsikájára egymás között táncolva, ma- gaszőrü emberek társaságában, minden íivor- nyázási tendencia nélkül, mert hisz4 az asszony a második üveg pezsgő után, mikor már melegedni kezdett a vendég, úgyis cipelte haza a férjét, a mondvacsinált hangulat langy félhomályában üldögélt a család s az volt a csalódása, hogy mulat. Nagyjából olcsó szórakozás volt, s mégis a mondainitás illúzióját adta, féláron. Ezeknek a bároknak, melyek vidéki városokban is szerephez jutottak, kellett levezetniük jutányosán azt az ideges feszültséget, céljavesztett izgatottságot, mely ebben a tiz esztendőben a hiteiben, idegrendszerében, erkölcsi és vagyoni alapjaiban megrázkódott polgárságot megszállotta, — levezetni, ha csak egy éjszakai órára is, élni vele, mint valami; olcsó és triviális kéjgázzal, amivel mindenki él, s nem sokat használ, de legalább nem keU az ismerősök előtt szégyenkezni miatta. „Mulatni11 a bárban persze éppen olyan kevéssé lehetett, mint más, nyilvánosabb jellegű és attrakciósabb hasonnemü ’ helyen, mert „mulatni14, az annyi, mint egy pillanatra felszabadultan élni, valamilyen zenés, vagy alkoholos ürügy kapcsán, ha már nemesebb mámorra nem telik, — b a bár nem volt nagy mulatság, de legalább úgy nézett ki. A polgári társaság, mely a mulatóhelyet, szemlesütve vagy fejcsóválva kerüli, s a hivatásos kedvderítést szemforgatva lenézi, elfogadta a bár-megoldást, ahol elvei fenntartásával jelenhetett meg családja társaságában, » az kis, langyos, úszkáló erotika-foszlány, amit a bár a „mulatóhelyt jellegének csökevényeként megőrzött, elégséges volt ahhoz, hogy az este varázsát megadja. A bár kibújó volt, s a külső életet élő. ember este bebújt a bárba, — szelíden és szerényen bámulta a szomszéd asztal emberi látványosságait. s egy pohár pálinka mellett levezette a nap unalmát vagy nyugtalanságát. Ha egy társadalom már nagyon Unatkozik, de őrizni akarja még erénycsőszi illúzióit, kitalál valami ilyen sacharinszerü élménypótlékot, ami nem árt, és mégis édes. Sokat és sokfelé ülve bárokban, társaság kedvéért, vagy a magam unalmából, bevallom, nem emlékszem egy estére, egy alkalomra se, hogy jól mulattam volna. A legjobb estém az volt, ha unatkoztam, többször bosszankodtam . és révetegen tűnődtem, miért vagyunk igy együtt? Mulatóhely reám általában úgy hat, hogy kezdetben idegesít, rögtön utána untat, s a végén kétségbeejt- Úgy látszik, nemcsak reám hat igy. Ennek az általános szórakozás- üzemi-válSágnak, mely elvonul felettüuk, csak egyik oka, hogy az embereknek nincs pénzük mulatni, fontosabb, hogy nincs kedvük mulatni. S valószínűbb, hogy nemcsak azért nincs kedvük mulatni, mert nincs reá pénzük, hanem. mert reájöttek, hogy rosszul mulattak. Ezt nem úgy képzelem el. hogy a múlt héten péntek este megbeszélték, és- elhatározták, hanem ugv. ahogy kedvük kerekedett hozzá, el is ment a kedvük tőle, szisztematikusan, tiz év alatt, megunva és csalódva kezdik abbahagyni. Azok a notórius éjszakai emberek, gavallérok, nagypénzü mondain népek, akik az effajta lokálok törzsvendégei, csak kisebb publikumát adták a háboruutáni bárnak: az a számtalan apró és nagy mulatóhely nem az ő tiszteletükre nőtt elő az aszfaltból, hanem annak az uj publikumnak kiszolgálására, mely a háború előtt be nem tette volna lábát éjszakai helyre, hát még családdal! melynek az esti kávéház is kiruccanás volt, se pénztárcája, se kedélye nem bírt el többet. E zagyva, kínos és változott világban ex a publikum is kereste az éjszakai szórakozás lanyha mákonyit. KriziBeket nem lehet évekre lemérni, megmondani, akkor kezdődött, most van vége. A mi életünk krízise bizonnyal nincsen még mögöttünk, s minden tisztelettel hajlongva a közgazdasági érvek előtt, mégis jólesik a nemzetközi szórakozási branche hangos pleitéjében mást is látni, mint siralmas pénzügyi helyzetünk biztos jelét: a mulatóhely talán nemcsak azért csuk be, mert nem telik reá, hanem, mert kiunat- koztuk benne magunkat. A lázas érverés egy fokkal nyugodtabb, a sipoló tüdő csendesebben liheg, a charlestonra szokott lábak fáradtabban csúsznak, s lehet, hogy a jazz művészet, de tudom azt is, hogy már hallottam és elég volt. belőle. Van benne valami a meguntból, amit röstell hordani az ember. S Kurfürstendamm becsuk. Holnap persze megint kinyit: valami más zenével. Addig hiába stukkó és márvány és nagy mesterek müvei a mixter feje fölött. A polgárság, melynek tiszteletére kreálták,- egyelőre kiunatkozta magát a bárban. Hogy mindez milyen kevéssé fontos, azt tudom. De ami alatta van, az fontosabb: egy kis, egészséges, jóindulata nemzetközi csömör. Ez ellen nehéz lesz * megszokott italokból cocktilt keverni. Erdőházi Hugó: KÉTSÉG Ki véd meg engemet, ha nem bizob magamban, ki mutatja meg nekem a« eget. és Istent, ha már nőm fogom látni, lei ruházza fel lelkem mesztelcneégét, ha ronggyá eibálta az élet. Mondjátok csak: ki ad nekem nagyságos reményt^ hogy egyszer, csak egyszer világosság születik benem az élet és halál sötétségében: nincs nekem szavam a szemeimhez, mert nem tndnak azok látni, nincs nekem szavam az álmaimhoz, mert nem tndnak enge.n már biztatni, sírni sem akarok; sírni sem akarok! de, jaj, ezen már nem segíthetek, nem téphetem magamat át egy más golyóbisra, ahol tudnám: az élet nem sírás, hanem mint az Anyám glóriája: Szeretet... Megnyílt ««Hfl0SRKAM Sslgeti zongorakészilö és hangoló ZOligOra raktára, >1 Bratlslaici, CSrftsslRmg ucca 20. Raktáron csak világmárkát zongorák és pianinók. Eladás orcdetl gwárR áron, Ista l havi rásiiletre - Is. Kérjen dájmenSes árajánlatot, hangolás. Javítás — vidéken is — Jutányosán, garanciával. 4
