Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)
1930-02-20 / 42. (2263.) szám
1980 felíiniár 20, csütörtök. Dobránszky: ffitraüsos tanszabadságunk érdekében autmm jogkörű iskolatanácsot követelünk! fi fcépviseleyz költségvetési vitájában Dobránszky János képviselő nagy beszédében felsorolta a szlovák nemzet Súlyos iskolaögyi sérelmeit Prága, február 19. [A képviselőház költségvetési vitájában tegn ap este Dobránszky János országos keresztény-szocialista párti nemzetgyűlési képviselő is felszólalt. Hatalmas szlovák beszédében a szlovenszkói őslakos nemzeteknek, elsősorban a szlovák nemzetnek súlyos iskolaügyi sérelmeire hívta föl a törvényhozás figyelmét. Közérdekű beszédében többek között a következőket mondotta: Mivel pártomat, amelyhez szerencsém van tartozni, a kuszáit közjogi és a haldoklásban lévő közgazdasági helyzeten kívül elsőrangúan és a legféltékenyebben épp a kultur- és a kultuszügyek érintik, ennélfogva nem kevesebb aggodalmakat okoznak nekünk ezek a kérdések, mint a létkérdés: a maga összes társadalmi, szociális és politikai vonatkozásaiban. Ama fényszórók mellett ugyanis, amelyekkel a mai kultúrpolitikai irányzat egyelőre csak távolból rávilágít egyes kul- tuT- és fcultuszr-komiplexumokra, mi bizony máris látni véljük magunk előtt gomolyogni a ránk zúdulható viharfelhők egész tömegét, mert mi ezeken egész lelkületűnkkel csüngünk, amennyiben ezek a kérdések lelki dolgainkat, nemzeti fönm-aradásunkat és kultúránkat szinte vesénkig érintik. Nem jó ugyan az ördögöt a falra festeni, de az se volna helyes tőlünk, ha nem lennénk elkészülve alapos exorcizmusra, mikor jól tudjuk, hogy az Egyházak elleni koncentrációs irányzat csak az alkalomra les, hogy akcióba lépjen ellenünk. A mai kormányzati összetétel s a kultusz- miniszter urnák ismert mentalitása, nemkülönben eddigi szűkös nyilatkozatai már magukban véve is -elég intőjelül szolgálnak nekünk arra nézve, hogy résen legyünk! Mi ugyan tudjuk, hogy a förgetegek, ahogy jönnek, úgy el is múlnak, aminthogy ez a förgeteg sem volna tartós, amely most közvetlen veszedelemmel fenyeget bennünket 'Azonban nekünk kötelességünk már preven- tive védekezni és felkészülni arra, hogy védgátjaimkat ellenségeink egykönnyen szét ne szaggassák, legfeljebb a mi testünkön keresztül. Azért az egyházhoz hü katolikus, de más vallásfelekezetbeliek is szinte hitben! becsületükben arra vannak kényszerítve e re- publikában, hogy az ilyen áradattal szemben zárt sorokban és teljes erejükkel vonuljanak fel a veszélyeztetett gátakra. Mert ha egyszer a felhőszakadás sodra kimosná városainkból és falvainkból mindazt, amit a keresztény kultúra kétezer év óta nagy keservesen sok vérontással, heroikus kitartással, emberfeletti áldozattal, csodával határos művészettel fölhalmozott, ami az ősi Prágának is a legnagyobb becsét képezi, és ha mindezeket messz-e-mes-sze vinné egész a lelki halál fekete tengerébe, akkor a nép is egész tömegeiben könnyen lelki koldussá válhatna a saját maga számára s veszedelmessé a - köz- békéro és a közerkölcsre. 1 Mit érne akkor az, hogy a förgetegosiná- ; Hők mér visszahulltak a semmiségbe, ahonnan jöttek, ha többé jóvá nem tehető károkat okoztak a lelkekben, rombolást a hitpil- lérebben, rést az isteni tekintélyben, úgyszintén halálágyat s örök elszenderülést a nemzeti nyelv és kulturális érdekek számára. Sírámefcék „katolikus" politikája A reakciós aknamunkától nemcsak szlo- venszkói honfitársaimat föltem, hanem a hát- hű cseh-morva hitsor sósa imát is, akikkel a fc: hegység és a megértés dolgában, valószínűleg nagyobb és szentebb szolidaritásban, tehát az igazi lelki rokonságban vagyok, mint ' aminő politikai szolidaritás köti össze a mai kormánytöbbséget egymáshoz. Ezért j nem lehet eléggé perhoreszkálni azokat a politikai faktorokat, akikben több az elfogult politikum, mint az elfogulatlan kato- likum, amelyet a politikával akarván ösz- 8zezagyvasztani, ugyanakkor lehetetlenné . teszik a katolikusok egységes védelmi harcát a csehszlovák republikában. Csakhogy ezek a katolikus politikai faktorok j cl lehelnek készülve arra, hogy a se hideg, , «e meleg politikájuk olyan vissaateteaóst lóg 1 majd szülni a katolikus táboroknál, amely i őket előbb-utóbb elsöpri s helyükre megbíz- • hatóbb harcosokat állít majd. A Srámek-iféle mindenáron való megalku- ■ vás és a kormányban való részesedés egy- , részt, másrészt pedig a tisztán egyházi érdekek védelmére szolgáló katolikus blokk- ; nak egy közös politikai eredőre való hozatala semmi más, mint a közös katolikus akciónak már csirájában való megfojtása és a katolikumnak alárendelése, 8őt kiszolgáltatása az egyoldalú s a mi Szlovens zik ón kkal amugy is mostohán bánó politikumnak. Katolikus szempontból Srámekék kormánytámogató politikája ma mi értékkel sem bír. Szinte szánandó és a katolikus önérzetet mélyen sértő az a helyzet és az a beilleszkedés, amelyet elfoglal a cseh néppárt a kormánykoalícióban. Ennélfogva alig hiszem, hogy legalább némiképpen is kedvezőbben tudták volna befolyásolni Srámekék az Egyházak javára az e&évi költségvetést s jobb indulatra hangolni magát a kormányt is a mi kul- tur- és kultusz!génjeink iránt. Rugaszfccdunfe a hifivaüSsos Iskolákhoz Mert ha fontos a kultúrpolitika a legellentétesebb világnézetekből összetoborozott kormányzatunknak, amely túlnyomóiag materiális és szélsőségesen szabadgomdolkoző, csak azért, hogy a maga képére átgyurhassa a jövő generációt, természetes, hogy a kultúrpolitikai kérdések a maguk összességében annyival is inkább érintenek bennünket, akik hívők vagyunk, akik a kérdésekkel élünk vagy bukunk s az ördög kultusza helyett a krisztusi kultuszt szomjuhozzuk, miután a pozitív hit szerető ölében nőttünk fel. Épp azért a mi lelki életünknek és a pozitív hátü szellemünknek megfelelő, sőt azt jóakaratukig támogató kultur- és kultusz- politikát követeltünk, kezdve az alapvető iskolától véges-végig a nevelési procedúrák egész vonalán. Mi sem jogosabb ebben az államban, mint a velünk szemben megértő, az egyházakkal békésen harmonizáló, azokat főleg nevelő- intézményeikben támogató kultúrpolitikának a meggyökeresitése akkor, amikor a nép legnagyobb tömegében se nem atbeista, se nem szabadgondolkodó, se nem szabadkőműves, hanem istenfélő, vallási meggyőződésben élő, s minden aknamunka dacára, amely folyton-folyvást kikezdi ezt a népet, Egyházához még mindig csodálatosan hü. Bámulatranaéltó volt az itteni cseh katolikus híveknek a magatartása és ellenszegülése a csehszlovák nemzeti vallásforradaloim harcaiban, az azok által felkavart aposztoziával szemben. Tagadhatatlan, hogy a választások alkalmával ugyan nagyon sok olyan választópolgárt sikerült a velünk ellentétes pártpolitikai táborokba összetoborozni, vagy akár őket állandóan pórázon tartani holmi ígéretekkel, jogtalan előnyökkel, soviniszta tul- licitálással, terrorral, hatalmi visszaélésekkel, stréberséggel, földosztással stb., de azért ne gondolják azt, uraim, hogy az ilyen lélekvadászattal egyúttal a félrevezetteknek a lelkét is sikerült végleg megejteniük s az isteni gondolattól elszakitaniok! A nép általában nem akar istentelen és vallástalan lenni, sem istentelen generációkat maga után hagyni az utókor számára, hogy az még nyomorultabb legyen a mai időknél. Még kevésbbé akar tabulárázát csinálni a pozitív keresztény kultuszból, annak intézményeiből. De hitvallásos iskoláit sem hagyja föl önként, jószántából. Csak ha félrevezetik, csak ha az iskolák fejlesztését könyörtelenül forszírozzák, mint jelenleg. Akkor aztán nem csoda, ha maga a nép is az iskolai terhek nyomása alatt elkeseredik s inkább feladja hitvallásos iskoláját, inkább megha- sonlik papjával, lelkiismeretével, semhogy végső kétségbeesésében kötél után nyúljon! Hisz a legszükségesebbekre, a rendes évi adóterhekre sem telik nekik. De még az ilyen meg vagy elkótyagosodott népiélek is mihelyst feleszmél odahaza, ösztönszerüen megérzi, hogy rossz utón van. Szidja ahogy csak bírja becsapóit, s ugyancsak érzi, lelkiisme-\ rete fenekén azt, hogy rosszat tett, amikor az Isten és a hit ellenségeivel összecimborá- zott és a hitnek elsőrendű védsáncait gyáván feladta. — Nemcsak önök, de mi is tudjuk, hogy e ponton dől el leginkább a harc: Krisztus és Antikrisztus között. Az állami kormányzatok majdnem kivétel nélkül a kultuszból az állami felügyelet alá kényszeriíett s többé-kevésbé halálraítélt kérdést akarnának csinálni. Az iskola- iierybői pedig kizárólagos monopóliumot, hogy rásüssók a maguk bélyegét és címerét, amelyből hiányzik a kereszt. Az ilyen törekvések ellen mi eleve is tiltakozunk. Mert ha az állam sokat vár az iskolától, az egyház nem kevesebbet. A szülők ugyancsak. Azonkívül, miután nemzetiségi állam vagyunk, minden egyes nemzetnek külön-ktilön meg kell hogy legyen a maga joga és rendelkezése az iskolával szemben, főleg abban a tekintetben, hogy nemzetnevelő és nem elnemzetlenitő, még kevésbbő nemzetgyaláző legyen az iskola, aminek nem egy szomorú esetével találkozunk minduntalan az életben. E tekintetben nem éppen légből kapott panaszaikkal elsősorban magyar testvéreink szolgálhatnak. Pedig ilyesminek nem volna szabad megtörténnie a mi demokratikus államunkban. A múltnak túlzásaiból, amelyek ama kor felfogásából eredtek, nem lehet jogos érvet kovácsolni a mai korban hasonló nyelvi és nemzeti elnyomatás szankcionálására. Szlovák iskolasérelmek De a szlovák nemzet se tudja legtöbb iskolájában zavartalanul teljesíteni a maga nemzetnevelő misszióját Hlinka képviselő ur a legutóbbi parlamenti beszédében nagyon is tüzetes és végtelenségig elszomorító tények egész sorozatával bebizonyította állításomnak a valódiságát, hogy a szlovák nép, közép- és felsőbb oktatásunk korántsem, folyik a maga rendes medrében. Majdnem összes állami iskoláink és kul- türinlézinényeink túl vannak spékelve cseh tanerőkkel, cseh nevelőkkel, cseh nyelvű tankönyvekkel és a cseh mentalitásnak ama radikálisabb elemeivel, amelyek szisztematikusan dolgoznak az isteni gondolat kipuszti- lásán és egyértelműen lépnek előtérbe az emberi lélek létezése, a hitből fakadó lelki- ismeret-tudás és az azt mélyítő minden pozitív hit és vallás ellen viselt megsemmisítő karcaikban. Ebből már eddig is nemcsak sok-sok lel- kironlás és erkölcsi mételyezés lopózott be újabban nevelt szlovák intelligenciánk leikébe, hanem nagy ür, sőt itt-ott alig fékezhető gyűlölet támad egyúttal az iskola és az aggodalmas szülők között. Ez az elkeseredés nem ritkán oly erővel robbant ki, hogy a kölcsönös bántalmazást és támadást végül a bíróságnak kellett elintéznie. Magától érthető, hogy a vérbeli cseh nevelő semmikép sem nevelhet jó szlovákot, jő magyart, jó németet, jó ruszint. Pedig mindany- nyinak olyannak kell maradnia, aminőnek az Isten teremtette és amilyennek a szülő istenadta jogánál fogva át is akarja adni gyermekét az utókornak és az életnek, bár tudja, hogy a túlfűtött sovinizmus korában csak tövis és megpróbáltatás vár reá! fiz elbocsátott tanerők kálváriája Itt azután sok helyütt még más égbekiáltó sérelem is megesett. Főleg az államalakulás idejében, de még azután is nagyon gyakran. Ugyanis a volt népiskolai és középiskolai tanerőknek egész raját minden különös eíövizsgá- lati processzus és elfogadható alap nélkül tisztán hatalmi önkénnyel és a leglelkiis- meretlonebb bábáskodással elkergették véglegesített helyeikről. Ez az eljárás sokakra nézve a szó szoros értelmében halálos következményű volt. Pedig hányán voltak köztük olyanok, akik egész lelkűkkel, kifogástalan szlovák érzelemmel és szlovák anyanyelvűkkel bele tudták volna élni magukat a változott helyzetbe s a legbecsületesebb odaadással vállalkoztak volna az olyan feladatra, amelynél — tudvalevőleg — az államhatalom nem ismerhet tréfát. Legkiáltóbb és legeklatánsabb bizonyítékot szolgáltat az ilyen szívtelen, jogosulatlan és tiirajnuikus eljárás leplezésére a volt eperjesi kir. kát. főgimnázium, ahol minde n jogrend arcul csap ásával ée hamisan felvett jegyzőkönyv alapján szélinek bocsátották nemcsak azokat a tanárokat, akiknek tényleg neon volt kilátásuk a megmaradásra, de azokat is, akik szivved-lé- lekkel, mint született szíovenszkóiák saját hazájukban, saját véreik szeretőiében akarták a prevrat után is teljesíteni a most már egészen más nemzeti vágányra került kultur- misszáót. Az elbocsátási jegyzőkönyv körül elkövetett botrányos visszaélésre itt nem akarok részletesen kiterjeszkedni, mert utálom a botrányokat. Csak a további botiránycsinálás megakadályozása érdekében egyszerűen leszögezem, hogy még mindig vannak az elbocsátott tanárok közül olyanok, akik újbóli alkalmaztatásukat számtalanszor megkérvényezték ugyan, de mindannyiszor minden megokolás nélkül egyszerű kézlegyintéssel vissza lettek utasítva, holott kitűnő szaktanárok és a prevrat óta a velük történt ujaibb és újabb sérelem dacára kifogástalan honpolgárok is. Az egyik ilyen tanárnak az én szememben csak egy szépséghibája van, hogy elcsapott tanár létére is az agrárokkal tart és ennek dacára nagy pechje, hogy sokszor kitüntetett tanítási rajzai, önálló szlovák motívumai, kitűnő festményei és kilencszer megismételt kérvénye- zése dacára még mindig kis cukorüzletének pulpitusa mögött kénytelen nyelni a maga élete egész keserűségét, holott az egykor méltóképpen ellátott tanszékét évek óta olyan nem szlovák urak töltik be, akik szaktudás dolgában e kitűnő szaktanárnak a saruit sem méltók feloldani! Ily kultúrpolitikával mi, szlovén szkói a k sehogy sem vállalhatunk pzo- lidarálást, azzal séhogysem harmonizálhatunk! Ellenkezőleg, minden erőnket olyképen akarjuk latba1 ve tűi. hogy az ilyen és hasonló visz- szaéléseknek lehetőleg elejét vegyük s jogainknak mindenáron érvényt szerezzünk. Veszélyben iskoláink erkölcsi légköre Sérelmünk nemcsak abban rejlik, hogy vér- lázitóan kevés szlovák tanerő' talál alkalmazást iskoláinknál és tanitióképzőiinknél, hanem hogy a bevezetett tankönyvek is nagyobbára cseh nyelvűek, aminek következtében ezek a középfokú iskolák másnak sem tekinthetők, mint a szlovák földre minden huszitizmussal egy-üti átültetett cseh iskoláknak. De mit szól ehhez Pittsíburg? ... Mit Turóe- szentmárton?! Sőt maga az államfő!! Az pedig már egyenesen vérlázitő, hogy egyes tanerők a történelem, természettudomány, csillagászat örve alatt tiszta ateizmusát csöpögtetnek neveltjeik, a mi féltett ifjúságunk leikébe! Ily módon nem az Isten képére teremtett embertípus, hanem minden erkölcsi felelősségből kivetkőzte tett értelmes bár, de förtelmes állati típust akarnak kitermelni a társadalom számára és mond juk meg őszintén, annak tökéletes megrontására. A koedukáció csak még fogékonyabbá teszi ifjúságunkat az ilyen elnevelési szisztémák számára. Ebből, uraim, mi egyáltalában neon kérünk, mert mi tisztán latjaik magunk előtt ama mérhetetlen örvényeket, amelyek népünk alatt megnyílnának, ha a mi intelligenciánkat sikerülne ennek a nevelési rendszernek a maga egészében a teljes hitetlenség karjaiba odavetni, a haladás jelszava alatt ! rosszul leplezett egyéb célokból! A jobbérzésü növendék-lányok kezdetben, amig meg nem szokják, szinte ösztönszerüen undorodtak ettől a levegőtől s főleg az inter- nátusi együttlakástól, ahol sokszor a lelkiismeretes és éber őrködés helyett még impulzust is kapnak vezetőiktől a nuditásoktól éppen nem mentes fesztelen együttesre, még pedig a szeméremérzettel nem sokat törődő testgyakorlatok örve alatt. Tudomásom van arról, hogy olyanok, akik otthon saját testvérük előtt is a legdiszkrétebb tartózkodáshoz vannak szoktatva, az állami internátusokban sokszor sirógörcsök között a leghiányosabb kosztümökben kénytelenek együtt lenini, han- curozni, gyakorlatozni a fiukkal vegyesen. Numerus cIskssjs van a sztsvenszkőssk ellen De hegy mennyire nehéz még az ilyen veszedelmes kelepcébe, vagyis a mai koeduká- ciós intézetbe is bekerülni a mieinknek, azt a napnál világosabban mutatják maguk a tények! HJimkáék mindhangosabb követelődzése következtében az idei tanév kezdetén ugyan többen jutottak be a szlovenezkóiaik közül is az állami tanítóképzőkbe 6 azokkal kapcsolatos interaátusokba. De mi haszna, ha a ml véreinknek oly mostoha bánásmódban van részük, hogy 50—60 százalékukat elbuktatják, csakhogy kitúrják őket s helyüket a morvántuliak foglalhassák el, akik a korlátolt létszám mellett szlovenszkóiak miatt telje® számban nem tudtak bejutni az intézetekbe. De az igazgatói fortély a lég drasztikusabb módon ezen is segített. Tagadhatatlan, hogy a numerus clausue bizonyos faja rendes viszonyok között elkerülhetetlen, nehogy valamelyik életpálya a tulpro- dulkció következtében több diplomással legyen túlterhelve, mint amennyit képes foglalkoztatni, ami azután csak a protekciós rendszernek a túltengőét és a polgárok még nagyobb függését vonja maga után. Ma azonban a tauifökép3
