Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)
1930-02-15 / 38. (2259.) szám
1930 február IS, szamba*. ^^gmMa<g*arhtrme> Jabioniczky: Nem lehet ez adéahenrok terhére felróni ; IdassJlcus vonalú nua ha nincs bizalmuk a pénzügyi igazgatáshoz A szlovenszkói adófizetők sérelmei a pénzügyi tárca költségvetésének bizottsági vitájában Prága, február 14. " Amint már tegnapi számúinkban jelentettük, a képviselőház költségvetési bizottságának csütörtöki ülésén Jabioniczky János dr. országos keresztényszocialista párti nemzet- gyűlési képviselő hosszabb beszéddel szélit hozzá a pénzügyminisztérium költségvetéséhez. A legégetőbb adókérdéseket a legalaposabb szakszerűséggel tárgyaló beszéd főrészeit alább közöljük: Az adöreform kritikusának igaza Nem célom kritikát mondani az adótörvényről és a forgalmiadótörvényről, hanem kézenfekvő konkrét esetek felsorolásával be akarom bizonyítani, hogy mindkét törvény elégedetlenséget okoz, különösen azon mód miatt, ahogyan azokat a gyakorlatban a pénzügyi hatóságok kiváltképpen Szlovénszkón végrehajtják. Annak idején, amikor az adótörvényt a képviselőházban benyújtották, pártom megbízásából mondott beszédemben kijelentettem, hogy a jó adótörvénynek mindenekelőtt egyszerűnek kell lennie, hogy az adófizetők minél nagyobb tömege szakemberek segítsége nélkül is kiismerje magát benne, s a legjobb adótörvény végrehajtásához is gyakorlott, objektív és az adófizetőkkel szemben jóakaratai tisztviselői karra van szükség. Én akkor megállapítottam, hogy a javaslat tul- komplikált, úgyhogy nagyon sóik intellek- füell sem ismeri ki magát benne gyakorlott adóspecialista segítsége nélkül. Kifogásoltam azt, hogy az adókivetés módja nem alkalmazkodik eléggé a gyakorlati élethez, továbbá tulnagy diszkrecionális hatalmat ad az alacsonyabb pénzügyi közegek kezébe és a büntető rész túlságosan elasztikus és sok hátsó ajtót hagy nyitva. Az adótörvény alig három esztendeje van érvényben, de a legjobb akarat mellett sem állíthatjuk azt, hogy a törvény végrehajtása kifogástalanul működnék, sőt ellenkezőleg a panaszok napról-napra szaporodnak, s ezek a panaszok nagyon sok esetben teljesen jogosultak is. / Az adőkivetft bizottságok rossz Összeállítása 1. Az első hiba ott történt, hogy az adókivetőbizottságok összeállításánál Szlovenszkón s különösen a nemzetiségi kisebbségi vidékeken nem csupán szakszempontokat tartottak szem előtt, hanem politikai momentumokat is. Felszólították ugyan az érdekképviseletekiet bizalmi embereik megnevezésére, de ezeket az előterjesztéseket azután nem igen vették figyelembe s olyan embereket neveztek ki, akikhez az érdekképviseleteknek bizalmuk nem lehetett, mert nyilvánvaló volt, hogy olyan egyéneket részesítettek előnyben, akikhez csupán a pénzügyi hatóságoknak volt bizalma. Ezek azután, — hogy a pénzügyi hatóságoknak a bizalmát kiérdemeljék, — főfeladatukat abban látták, hogy az adófizetőket minél magasabban megadóztassák, de ezzel éppen az államnak tettek rossz szolgálatot. 2. További hibának kell tekintenem, hogy az adókivető bizottságoknak túl nagy kerületeket kell feldolgozniok. Az adótörvény ugyan lehetővé teszi, hogy a tízezer lelket meghaladó lakosszámu községekben önálló adókivető bizottságok állíttassanak fel, de ezt nem mindenütt vitték keresztül. A törvény megalkotójának szándéka helyes volt, de a gyakorlat nem honorálta ezt. A helyzet ugyanis az, hogy a városi adókivetés legjobban az iparral, kereskedelemmel és szellemi munkával foglalkozó lakosság képviselői által történhetik, mig a na- gyobbára föld mive léssel foglalkozó vidék adókivetése a földmivesek képviselői által. A gyakorlati keresztülvitel terén a tulnagy kerületekben azután egészen különös kivetések történnek, minthogy a földmives bizottsági tagok gyakran nem képviselik az ipari, kereskedelmi és a szellemi hivatáson működőket és vice versa. 3. A legnagyobb megütközést kelti azonban az adösplclfk alkalmazása. Meg kell engednem, hogy a pénzügyi hatóság nem nélkülözhet bizonyos információkat, de ahogy ez ma a gyakorlatban fest, minden, csak éppen információnak nem nevezhető, sőt felelőtlen be súgás. Az adóinfonnátorokat az érdekképviseletek jelölései alapján kellene megválasztani, ezáltal az adófizetők bizalma a pénzügyi hatóság iránt‘egyszeriben megteremne és ez volna az első lépés az adómorál felé. Ezek az informátorok az adóreferenseket még az adó-j kivetőbizottság tárgyalása előtt s igy az adókivetés egész menete leegyszerűsödnék. Ma az a helyzet, hogy egész biztosan minden második kivetés ellen fellebbezéssel élnek, ami elvitathatatlan jele annak, hogy a kivetéseknél hibák történtek. Az adókivetésnél történt hibák folyománya azután az, hogy a pénzügyi hatóság második instanciában nem rendelkezvén elég munkaerővel a fellebbezések hosszú ideig elintézetlenül maradnak 3 ezzel a rendetlenség évről-évre csak növekszik. 4. Külön fejezetet képez az, ami az adóbehajtások terén történik. Ha az adókivetés individuálisan történik, az adóbehajtásnál ez a szempont teljesen elvész. Az adót kivetették, az adóalany nem fizetett, végrehajtanak s az adófizetőt sok esetben teljesen tönkre teszik. Éppen a behajtás terén kellene bizonyos észszerű emberiességnek érvényesülnie! Ma minden kereskedő jól tudja, hogy a tönkrement adósból semmi haszon nincsen. Adóügyekben is szükséges volna, hogy mielőtt az ultima rációhoz nyúlnának, előbb érdeklődnének az adósról az érdekképviseleteknél, vagy az adóinformátoroknál. Nagyon sok eset van, amikor a fizetési nehézségek nem az egyén hibája következtében állottak be, s könnyítésekkel, mint részletfizetési engedéllyel, hitelezéssel — amit ugyancsak az érdekképviseletek utján beszerzett információk s azok jóváhagyása alapján lehetne eszközölni, — az adóalany fizetési képességét helyre lehetne állítani s igy őt az adózásnak megtartani. Sajnos azonban ennek éppen az ellenkezőjét állapíthatjuk meg, sőt sok esetben a pénzügyi közegek a törvények rendelkezéseit sem tartják be. Mindjárt két eset van előttem: a végrehajtás megejtése után kitűzték az árverést. A törvény előírja, hogy az árverés terminusát úgy kell megállapítani, hogy a végzés kikézbesítése és az árverés megejtése között 15 napnak kell eltelnie. Ebben a két esetben azonban az árverést 1930 január 2-ára tűzték ki, a végzést pedig az adós 1929. december 29- én kapta kézhez. És ez igy van általában. Az adósnak ismét egy specialista segítségét kell kérnie, hogy ilyen kirívó hiba jóvá- tétessék, ami azonban áz adós anyagi helyzetét egyáltalában nem javítja meg s anyagi károsodásának oka éppen az, hogy a hatóság a törvény rendelkezéseit ignorálja. Egy további eset, aminek a bizonyítéka ugyancsak a kezemben van. Szalmát foglaltak le s az első árverés terminusát 1929. október 29-én reggel 9 órára tűzték ki, a második árverést pedig ugyanaz nap reggeli 10 órára. A szalma értéke meghaladta az 55 ezier korona, eladták pedig 8000 koronáért egy árverési társaság egyik tagjának. Hogy történhetett ez meg? Csakis azáltal, hogy a pénzügyi közegek ingorálták a törvényt! Azt hiszem, hogy már igazán itt volna az ideje annak, hogy az adófizetőket ilyen fölösleges veszteségektől megóvják. Itt az általam említett érdekképviseleti informátorok jő szolgálatokat tehetnének az államnak is, de az adófizető polgároknak is. Lehetővé kellene tenni, hogy az adófizető, — ha már másképpen nem tud fizetni, — önmaga adja el a foglalt dolgokat a pénzügyi hatóság felügyelete mellett, semhogy az állam az adózónak talán egyetlen értékes vagyonát könyörtelen árverésen potom árért árverési hiénák kezére juttassa. Megdöbbents esetek A vagyomdiézsma behajtásának módja is az adóalany károsodására történik a pénzügyi hatóság által. Egy esetben vagyondéaama óimén kerek egymilliót írtak elő. Még a gazdasági tekintetben legelemibb gondolkodású előtt is egészen világos, hogy ily nagy összeget nem lehet a készpénzkészletekből kifiaetmii, hanem a vagyon állagához kell nyúlni. A vagyont azonban, — amennyiben mező- vagy erdő- gazdaságról van szó, — lefoglalták a földlbártokre- fbnm céljaira, az állami Földhivatal a vagyonnak — mondjuk egy részét — átvette, de még minidig nem fizette meg. Az adóhátrá lókban levő természetesen nem tud fizetni, aminek a következménye a végrehajtás s itt a következő történik: Ingóságokat árvereznek, jóllehet tudni kellene, hogy az ingóságok, — rendes körülmények között — nem érnek annyit, hogy elárverezésükkel oly haitalmes összeget, mint egymillió korona, be tudjanak hajtani. 40 ezer korona értékben árvereztek ingóságokat, s a végrehajtási költségek a tartozás nagyságához mérten 20 ezer koronát tettek ki. Egy még kirivóbb esetet hozok fel: A vagyonidóasana 30. Hfpg tmem A BRerf- fe erdóg^sdaaáeot ft lőttreform céljaira lefoglalták, az átvételi árat nem fizették meg, a kérvényt pedig, hogy a dézama lefizetését a Földhivatal tartozásának kiegyenliíéee utánra engedélyezzék, vieezautasitobfcák. A következmény: ingóságok árverezése 400 ezer korona! értékben, a követeléseik egy esztendő alatt ugyancsak 400 ezer korónát tettek ki, viszont a végrehaj- j tási költségek a tartozás nagysága szerint 600 ezer; koronára rúgtak. A föMhirtok törvény értelmében a lefoglalt birtok ! tulajdonosa köteles rendszeresen gazdálkodni, különben a Föklbirtokhivafcal kényszergazdólkodást j vezettethet be a birtokon. A tulajdonosnak azonban a jövedelmeinek lefoglalásával elveszik annaik a le-; hét őségét, hogy rendszeresen gazdálkodihassék, nagy i végrehajtási költségeket vetnek kii rája, jóllehet az( álltam érdekei a földbirtok lefoglalása követikezté- j ben egyáltalában nincsenek veszélyeztetve, mert j hiszen, ha az államnak biztosítékra van szüksége,! követeléseit a vagyon állagára telekkönyvi lég beke-l belezííeühetiL viszont az amúgy is eredménytelen ingóárverezések az adótartczówak hatalmas költségeket okoznak, amelyek magassága az adós fizetési képességét még inkább aláássa. Ezek nem mesék, ezek tények, amelyeknek bizonyítékai kezemben vannak, ezek ugyancsak hozzájárulnak ahhoz, hogy az adómorált megsemmisítsék és a pénzügyi hatóság közegeinek nem kis része van ebben. Még egy különös esetről kell említési tennem. A pénzügyi törvény ind,okolásának 402. oktatón a pénzügyminisztériumi kijelenti, hogy tekintettel a* 1929. évben történt elemi károkra, amelyek sok vidéket érteik, rendelet et adott ki, hogy a károsultaknak fizetési könnyítésekéi nyújtsanak. Szlovenszkón az elemi károk maigyar és német vidékeket is sújtottak. ' Csak Padány és Szenimihályfa községeket említem fel, amelyeknek terményeit a jégverés teljesen tönkretette. Azt hiszem, hogy a pénzügymi- nisztáriurni rendelet a fizetési könnyitéseijcről, amelyet a pénzügyi törvény indokolásának 402. oldalán közöl, ezekre is ki kell, hogy terjedjen?! Tegnap pedig azt jelentették nekem, hogy ezekben a községekben az adóvégrehajtások vígam folynak tovább- Gyakran azt kell himmnük, hogy a pénzügyminiszter ur valamit kitervez s akkor egy adóhivatali pasa in partábue iníidelium azt teszi, amit neki nagy izzó sovinizmusa, vagy túlbuzgósága diktál Fenti kijelentéseimből, amiket aktaszerüleg be tudok igazolni, teljesen világos, hogy az adóalanyoknak nem lehet terhűkre felróni, ha nincs bizalmuk a pénzügyi Igazgatáshoz. És mindazok, amiket itt mondottam, csak hirtelen kiragadott esetek, amelyek azonban ezer variánsban ismétlődnek, amelyekről a pénzügyminiszter ur talán nem fog értesülni, de amelyek elkeseredést és elégedetlenséget szótanaik. Csöppet sem jobb a helyzet a forgalmi adónál. Ezt a törvényt a nyilvánosság teljes joggal helyes- biieodőnek, sőt kiküszöbölendőnek nyilvánította. De akkor bonniét teremtse elő a pénzügyminiszter ur azt a kétmilliárdot, amelyet e törvény alapján zsonglőr módon behajtottak? Ez természetesen nagy akadály, de mégsem volna szabad a forgalmi adótörvény őrök érvényével kalkulálni. Addig is azonban, arnág e törvényt hatályon kívül lehet helyezni, szükséges volna, hogy a törvény szigorát, amellyel az adózó polgárokat szerencséltetik, enyhítsék. A termelés, — még pedig akár ipari, akár mezőgazdasági, — teljes joggal a versenyképesség egyik akadályának tekinti ezt az adót. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a törvényhozást e törvény megszavazására csak azzal lehetett oly könnyen rábírni, hogy azt mondották, hogy amúgy is csak rövid ideig lesz érvényben. Ez az adó- basztárd azonban időközben óriássá fejlődött, amelynek segítségével a pénzügyi igazgatás nem akar 'lemondani. A termelőknek egységesen az a kívánságuk, hogy ennek a törvénynek legalább a szigorát enyhítsék. Én mint ellenzéki, alig fogom a pénzügyminiszter urat rábirni tudni, hogy ezt az általános óhajt honorálja, ezért ceak arra kell korlátozni magam, hogy rátéri lsem a figyelmet azokra a sérelmekre, amelyeket ez adóval kapcsolatban a pénzügyi közegek elkövetnek. Törvénysértő revliiök Mindjárt itt fel akarom emliteni a revíziók terén történt atrocitásokat: A pénzügyminisztérium forgalmi adórevizióinál különösen az ügyvédeket szemelte ki. Közismert tény, hogy az ügyvédi kar törvényileg széleskörű hivatali titoktartásra van kötelezve, amelyet a bíróságok is, amelyek ugyancsak állami hivatalok s amelyeknek a hivatalos utón szerzett titkokat ugyancsak hivatalos titkokként meg kell őrizniök, — szintén respektálnak. Ellenben nem igy járnak el a pénzügyminisztérium revizorj&i. Ezek jelentékeny pénzbüntetések kivetése é« egyéb jogi következményekkel való fenyegetés mellett arra kötelezik az ügyvédeket, hogy klienseiknek titkait tartalmazó aktáikat kiadják. És de facto már számos ilyen revízió történt, amelyeknél ezek a revizorok heteiken keresztül át- és átforgatták valamennyi aktát tekintet nélkül az illető hivatalos titoktartási kötelezettségre. Aki a revízióról szóló törvény pontos szövegét ismeri, annak a revizorok eljárását törvénysértőnek kell minősítenie. Ezt még a turóeszentmártoni ügyvédi kamara is, — amelyet a. kormány nevezett ki. tehát százszázalékosan megbízható egyénekből áll, — felismerte és kényszerű tagjait az 1926—28. évekre vonatkozó jelentésében odainstruálta, hogy az ügyvédek nem kötelesek eltűrni a revíziónak ilyen módját. Az igazságügyi minisztériumban történi iiter-, yeoció am járt éjdassiegpo * A» ügyvédi kamara álláspontja szerény véleményem szerint is jogi szempontból kifogástalan, azonban a pénzügyminisztérium továbbra i.s ragaszkodik á revízióhoz eddigi korlátnélküli gyakorlott formájában, amihez a forgalmi adóról szóló törvény szövege kifogásolható indokot szolgáltat. A kérdés tehát vitás. Miért ne lehetne itt a legfelső közigazgatási bíróságot a szöveg helyes magyarázatára késztetni? Modus vivendá lehetne, hogy ha valamely pénzügyi hatóság Írásban fenyeget meg egy ügyvédet korláttalan revízióval, az ügyvéd felio 1 vámodássai él. a második instancia ezt elutasítja és az ügy instanciáiig utón a legfelső közigazgatási bírósághoz kerül, amely soron kívül dönthetne ebben a kérdésben. Addig is be kell szüntetni ezeket a revíziókat.. Biztos vagyok benne, hogy, ha a legfelső kőzigazgatáű bíróság helyesnek ismeri el a revízió eddigi gyakorlatát., senki sem fogja már sérelmezni, mert az íigy ily módon autoritativ tisztázást nyer. A forgalmi adónál tapasztalható további abuzus a következő: Ha valakinek adóhátraléka van, késedelmi kamatokat kell fizetnie, ha azonban a forgalmi adóval tartozik, úgy késedelmi kamaton kivül bírságot is kell fizetnie. Történtek esetek, hogy valaki postacsekken befizette forgalmi adóját és a csekken kifejezetten jelezte is, hogy a. befizetés a forgalmi adóra történik, később mégis felszólították a forgalmi adó, a késedelmi kamat és a bírság megfizetésére. Miért? Mert az adóhivatali tisztviselő a befizetett összeget más adószámlára könyvelte el s a forgalmi adó számlája nyitva maradt. Ahol az anyagi helyzet megengedte egy adószakértő igénybevételét, az esetiben ezt- a túlkapást sikerült érvényteleníteni megfelelő költségek árán, de mit csináljanak ilyen esetekben a gazdaságilag gyengébben szituáltak? Tehát a lakosság mindenütt a pénzügyi közegek túlkapásaival áll szemben. Nem vádolom a központi hatóságot, de a tényeket nem lehet letagadni. Végezetül említést keli tennem a szlovesnzkói ve zér p én z ügy igazgatós ágn a k a birói pótlékok kérdésben tanúsított magatartásáról is. A törvény értelmében a pótlékokat be kell számítani a nyugdíjba. A törvény szövegének magyarázata körül vita támadt, amelyet a legfelső közigazgatási bíróság oly értelemben döntött el, hogy a pótlékokat be kell számítani a nyugdíjba. A történelmi országokban mindenütt eszerint jártak el. Nem igy azonban a vezérpénzügyigazgatóság! Ez két legutóbbi esetben, amelyeket a pozsonyi felső bíróság utalt át hozzá, ma is teljesen elutasító álláspontot, foglal el ebben a kérdésben a törvény é6 a- legfelső közigazgatási bíróság döntése ellenére is. Vájjon mit gondolhat erről Justitia istennő? A pénzügyi törvény indokolásának 401. lapja megemliti, hogy az átmeneti kölcsönök konszolidálásának alapja kereken 509 millió koronás összegben részint értékpapírokban, részint pedig pénzintézeteknél eszközölt betétekben van elhelyezve. Arra kérem végül a pénzügyimniszter urat, hogy mondja meg, mennyit helyeztek el az összegből értékpapírokban, mennyit betétekben, mily pénzintézeteknél és milyen kamatláb mellett? Kiváncsi vagyok ugyanis arra-, hogy szlovenszkói pénziníé- zeivkre i# gondoltak-e és milyen összegekkel? 3