Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-25 / 293. (2218.) szám
24 TOXGAItMAfckAR-HÍ RI»AP 1929 december 29, Merik. SJTÍanci ellenőr lett... A szombati lapok közül rendszerint egy kis vidéki újságot olvasok el először. Kisvárosi hírlapok hangjában mindig van valami poé- tikus naivitás, ahogy megtárgyalják a környék elektnzációs ügyeit, a nőegylet teadélutánját, vagy egy kereskedői jubileumot, meg aztán olyasféle érzéssel is olvasom, mint mi-< kor az ember otthonról kap levelet. Van is benne valami: az én régi városomból jön a r lap, amelyben hetedikes koromban jelent meg az első tárcám és két kis versem. A tárcának „összeomlás“ volt a címe és egy parasztlány történetéi ecseteltem benne tragikus színekkel, a versek közül csak az egyikre emlékszem, az a „Tárlaton“ nevet kapta és a Haha tanár ur Tévéit ár cájábm talán még ma is megvan, ő eltette, mert igen tetszett neki — rajztanár és festőművész lévén — a vers festői hangulata. Mondom, kapcsolatom van evvel a várossal, én itt voltam gyerek és boldog elemista a madarak és fák napján a Csizajban és a Kiserdőben, ismerek minden uccái és sok embert, akikkel együtt sütkéreztem a strandon és együtt korcsolyáztam a gimnázium előtt, akik láttak könnyesnek és boldognak, szóval mindenfélének, ami ezalatt a hosszú idő alatt voltam, amíg odatartoztam közéjük. Az ember mindig úgy van a falujával: játszik, növekszik, álmodozik benne, kacagó lány, vagy szerelmes gimnazista, ott ejti az első keserű könnyeit és araija az első sikereit, aztán ha elköltözik, férjhez megy, vagy másfelé indul állásba, úgy érzi, hogy vége a viszonynak, a város és én kölcsönösen elhagytuk egymást, nincs többé melegségünk, érdeklődésünk és érzésünk egymás iránt, adieu kedves, többé sohse látjuk egymást! Ilyen meggondolatlan, nagyhangú és hirtelen az em ber a lervezgetések, életrekészülődé- sek és merész álmodozások kamaszkorában és csak később jön rá, talán huszonnégy, tar Ián harmincéves korában, hogy a nevetését és tréfáló jókedvét még a Patakyék kertjéből 'hozta, ahol tizenötéves korában a palánkon ült a többi gyerekekkel, kásás álmát evett és mindenkit kikacagott, aki végigment az uccán; hogy az idegessége még régi számtanárálcról maradt vissza és az érzékenységét, sok szép gondolatát, hevét, kedvét és fiatal szivét azóta érzi annyira, mióta okos és érzékeny gyerekekkel elvont dolgokról kezdett beszélni márciusi sétákon és könyvkölcsönzés közben. Az eltávolodó,s nem tart sokáig és az ember egyszer, egy szombaton, mikor kezébe kapja a városa hetilapját, azon veszi magát észre, érdeklődéssel olvassa, hogy a nőegylet . . már hatodik éve tartja társadalmi eseménnyé kinőtt“ teadélutánjait vasárnaponkinl a Gr and Hotel éttermében, jó házi siilésü keksszel látva el a közönséget — és mindenen felül, törne, kellemes hangulat s egy „darab“ nagyvárosi tarkaság! az egész terem“ — hogy uj dezin- ficiálási vállalat nyílt m,eg és uj vezetőséget választott a leányegylet. Ezt az utóbbi cikket kétszer is elolvasom. Mint mondani szokás, nem hiszek a szememnek. Ez az egyetlen, amit az ember első meglepetésében tehet. Aztán rájön, hogy jól látott és a leányegylet uj vezetőségében a Manci ellenőr lelt, Böskével, Lilivel, Sárival és Antival szemben, akik viszont mint friss választ- mÁnyi tagok szerepelnek. Ahogy ezt olvasom, valami csendes szomorúság fog el, kicsit sajnálom magam a Manci miatt, aki bizony fiatalabb nálam és látom, már ő is ott tart, hogy közéleti szerepet vállalhat egy komoly egyesületnél, amelyiknek alapszabálya van, tagjai és kulturprogramja. A Manci már mindezt a nagy koncepciójú egyesülést ellenőrizni tudr ja, nagy lány, hölgy, biztosan már férjhezme- nésről is álmodik, a kalapot feltolja divatosan a homlokából és a vasárnapi nöegyleti tea- délután nagyvárosi tarkaságát már ő is gazdagítja egy színes folttal. Ej, Mami, Mrncika . . . Nemrég költöztem el tőletek, mondom,, pár évvel idősebb is vagyok és te már kezdel engem elhagyni. Az csak nem haladás, hogy én rájöttem, nem olyan világrengető dolog az, ha az ember ellenőr, vagy elnök, vagy főszereplő, mert azóta láttam síró elnököket és szomorú főszereplőket, egyszerű tagokkal és kis névtelenekkel szemben, akik sugárzóak voltak, boldogok és nyugodtak, volt idő, amikor én is ilyen szorgos, ambiciózus, jálékoskedvü gyerek voltam, mint Mami, aki éppúgy járt gyűlésre, verselt, szerepelt, hül, őrült és igyekezett, mert sokszor úgy érezte, hogy a tapsnak és dicséretnek a melege belesugárzik majd a későbbi éveibe is. Alighogy kitettem a lábam a városból és három évvel megöregedtem, Manci a többi, kis Manóikkal együtt felhasználta az alkalmsat: felcser épedéit él, ellenőr lelt. Talán már meg sem ismerne engem1 ha végigsétálnék a FöSEBES3 ERNŐ: SÁROS! PANORÁMA Az utón még a régi sáros szőnyeg, Gebék porolják, báuiész, bús cselédek, j Rátok szól kürtje a hajnalszellőnek S a Strázs mögül az ég ásít felétek. Kopasz jegenye strázsál az ut árkán, Didergő vackán veréb silbakolva A felhőt nézi, úgy száll, mint egy sárkány, j De belécirpel huhogó bagolyba. A hid is úgy recseg, mint rég. Ez itt lent A Szekcső (most is kerüli Eperjest), Itt láttam lányt én először, mezitlent, De jég alatt volt, hulla volt, szederjes. A kis patak most is oly büszkén csobban, FürdŐventíége most is az izzadt Nap, Fejest ugrál a megtisztelt habokban. Dél van. A csöndbe bús sarlók izzadnak. Te sárosi vár! Közel ülsz az éghez, Itt elkelne hüs, lehelleínyi árnyék. Küldd már az alkonyt: a tüzből elég lesz, Egy élet lángja nekem úgyis jár még. Unt melódiát zümmögnek a drótok S a póznák kíváncsian ágaskodnak. A keresztet most is köszöntik tótok S zeng szerenádja méla nádasoknak. Kis házikóm! Mohás hajzata őszül. Hogy megrokkant! Kis kéményén köhécsel! Ablakán részeg szélvész bőszül. Szentjánosbogár idetüz a méccsel. Ó, nem Hdércfény, mely idekacsintgat, Százlábú vasbogár: száll picit, áll is: Itt utaztattuk ingyen álmainkat S prüszkölve sóhajtsz ócska vicinális. Holt korcsmárosok, mózesfejü szentek, Kik feltámadást temetőn kotortok, Nótás virrasztók mily hajnalnak mentek És hová úszott édes, drága bortok? S kik bölcsőtlenül hintáztak teknőkbe, Hadd ringatlak utólag parasztkölykök, Szomoruságtok úgy sirt felém bőgve S most cifra prusziikokban tündököltök. Egy holddal sápadtabb lettél, holdtölte, Sztrájkoljatok csillagok: égi posztok. Száz ábrándom garázda csönd megölte S hamisíanus emléket tűinek hoztok? És Te is sápadt lettél, Te is: Isten, Kinek templomudvaron lestem léptét. Kóbor koldusba láttalak (bizisten), Ha háborgó szakállad ebek tépték. Hisz kakasszó is bús imának zendül, Szent olajt néztem esőn, emberek S mit bitnek hittem mámorosán, szentül, Most könnyem mocsarában hempereg. Fussatok felhők: fodros, csipkés delnők, A harang ezüst hullámokkal üldöz, Belétek döf, mint füttyel kicsi felnőtt. Ha leszól büszkén csacska anyaszülthöz. No nézd: az ég még elsírja magát, ott, Csak nem búsulsz annyira énmiattam? Minek a könnyed, mennybéü agátod? Mint szorult tolvaj, lerázom riadtan. Vén utszéli fa, estimát susogva Légy n entőangyal, ernyő énfelettem, Úgy nézek rád, mint halott ciprusokra, Az életem, rossz álínom elfeledtem S a józan földre égi bor csak zudul, Hitelért hálát könnyel öntözök le. Árnyak festik az éjt, ki kerít rutul S már ég a város kéjpir-köntösökbe. Lám, kezdő, szerény, fáradt, álmos tájak, Kérődző szemem visszamegy hozzátok, Itt kolompommal némán hadd kószáljak, Csak bánatnyájam vissza ne hoznátok. Igen, igen, a múlt. Ni: tilalomfa, Ez nékem most csak kurta, szűk, arasznyi. Már rég nem porzik élet a malomba S most kezd először lelkembe havazni. Tudom, mint szappanbuborék fiuknak, Úgy elpattant és elveszett a múltam S mert esti bokrok jóéccakát súgnak, Hát csak álmomba játszom lázbaíultan. KARÁCSONYI ÜZEM írta: Neubauer Pál Ki gondol rá, ki törődik velő? Azzal, amibe karácsony előtt minduntalan beleütközik, ami, ha jobban odafigyelsz a melódiára, fáj •és lázit, egyben azonban csendesít, altat, babusgat... Ki törődik karácsony előtt a karácsonyi üzemmel? A városok tereire és uccasarkaira teherautók cipelték a lövéstől kitépett fonyőerdo- ket és a fenyő gyantás illata, halálrasebzett fák vére terjeng a városok felett. Benzin bűz bírókra kell vele, a fém idevalóval, az idegen ágrólszakadttal, de a fenyő illat erősebb; nem adja meg magát, elhatalmasodik, elárasztja a várost, a lelkeket: egy hétre győz az erdő, amelyet ismeretlen kezek elindítottak a város felé. A fiókerdőosfkék aljában és szomszédságában ezernyi kis sátor nő ki az aszfaltból. Ezernyi csilingelő, ragyogó ostobaság, játékszer, sütemény a ponyvák alatt. A havas estén fényes meteorok száguldanak másodperces gyönyörrel a téren át, mechanizált madarak produkciói megszégyenítik a csak egy- ügyüen csiripelő és egysikuan szárnyaló valódi tollasokat: az ember technikája és művészete, türelme és találékonysága mulatságosabb alkotásokat termel, mint a teremtő természet. Csak meg kell nyomni azt a kis láthatatlan gombot, csak meg kell huzni azt a kis spárgát és megindul az emberalkotta mikrokozmosz kicsinyek és nagyok örömére. Az üzem pompásan olajozott: ólomkatouccán, vagy a bazársoron, ahol sokszor komoly gonddal jártam, mig Manci a többiekkel iskolából loholt haza. Ezt nem puszta feltevésből, vagy keserű pesszimizmusból mondom, de a múltkor átutazóban kiszálltam ,p>tt- hon“. Este volt, hét és nyolc között, az az idő, amikor a kisvárosi korzó is zsibong, a mozi előtt sápadd baltfisok, diákok, utazók és banktisztviselők bámulták Gréta Garbót a tekiám- táblán, a droguista az üzletajtóbm diskurált az ismerőseivel, nyüzsgő, élénk és lüktető volt az uccu, én az állomásról jöttem kocsin és a két karomban és a torkomban valami furcsa izgalmat éreztem, mint gyerekkorom, mikor falusi vakációból mentem haza és az volt az érzésem: minden más lett, furcsa, érdekes és uj: az anyám arca, a szobák, az ismerősök és a virágok a kertben. Így a kocsiról láttam, hogy minden uccában uj paloták nőttek ki, balkánokkal, széles ablakokkal és uj lakókkal, akiket nem ismerek. Van abban var lanti lehangoló,'ha az ember visszamegy a régi városába, amit nem is olyan régen hagyott el és látja, hogy milyen jól megvannak nél- loüle, házak épülnek, mozik nyílnak és uj de- zinficiáló intézetek, a házakon uj orvosi táblák, házasságokat kötnek, jubilálnak és Mancit megválasztják ellenőrnek, akit egyébként a korzón láttam, Lilivel, Ancival és Sárival, helykén lépegetlek és a kabátjukat elől szorosan összetartották a kezükkel, mint a többi nők. — Én itt nem hiányzóm, — gondoltam, pedig mennyit éltem, sírtam, örültem, vágytam, tanultam és igyekeztem itt évekig, sőt kaszinó- tag is voltam és a tagdíjjal máig is tartozom, nekem üt mindenhez közöm van, nem volt szép igy rendezkedni, épülni, házasodni és mulatni nélkülem! A legtöbb ember nem ismeri meg az uccán. Mikor a pályaudvaron felszálltam a vonatra, éreztem, hogy nekem már nincs többé helyem ebben a városban . . . Sz. Nagy Mid. \ IMÜLLER JÓZSEF bútorgyára | Bratislava-Pozsony Szépiák ucca 38. Telefon 314, Nagy választék mindennemű lakásberendezésben. nákjserege vonul fel teljes vértezetben, ágyuparktól kisérve ellenséges erődök ellen; csatahajók gyomrában működésbe lép a gépezet; sárkányok iveinek a magasba és keringenek tavak felett, amelyekben a lassan úszkáló hattyú nézdegéli fenséges hajlású nyakát, kis házakban vacsorát tálalnak a tarkára festett inasok és a bábszínház igazgatója utolsó seregszemlét tart a színészek és színésznők felett... Mindez ott látható a vá- .rosok erein kinőtt kis fenyőerdők alján felállított bódékban. A nagyok megállnak a bódék előtt és vásárolnak a kicsinyek számára. Komoly az ő szerepük és nehéz: el kell felejteniük, hogy nagyok, le kell küzdeniük az okos észt és a szívós akaratot, bele kell hogy éljék magukat a kicsinyek leikébe, vissza kell szerezniük karácsonyra az örökre elvesztett paradicsomot, a naivitást. Az üzem oldja meg ezt a megoldhatatlan problémát, a pompásan olajozott, nyekkenés és zökkenő nélkül működő karácsonyi üzem. Bankihivatalnok, ki ilyenkor remune rációt várón végső erőfeszítéssel dolgozol, feltaláló, ki találmányodra nagynehezen karácsonyi előleget szorítottál ki az Isten tudja kitől, iró, ki legalább tiz karácsonyi mesével, novellával, verssel könyörögted végig, a szerkesztőségeket, munkás, aki ilyenkor veszed elő, amit 37: év ötvenkét hetében elvontál a feleséged meg a magad szájától — küzdő, dolgozó, intrikáló, csaló, véres emberek ti, honnan vegyétek hirtelenében azt a naivitást és lelki egyszerűséget, amely nélkül nem lehet megúszni a naptáros nemtörődömséggel determinált karácsonyt? Élet játékosai, gyökértelen imbolygó árnyak, honnan vegyétek a játékos gondtalanságot és találékonyan alkotó jóságot, hogy felfedezzétek a gyermek világát? Eszmélni, emlékezni nem tudtok: régen voltatok gyerekek! Ki segítsen rajtatok, ha nem a jól megszervezett karácsonyi üzem? És megindul a cirkulusz viciozusz. a körforgás: munkamegosztásos taylorizmussal ügyes kezek megszervezik a karácsonykor kelendő, mert mindenáron szükséges naivitást. Aranysárga, zöld, foszforeszkáló, opá- los üveggolyókat készítenek, felhuzhatöan repdeső madárkákat, dohogó páncéloshajókat, bábszínházakat. Behozzák a fenyőerdőket a városok tereire, rákényszerítik a gyökértelen, halálraítélt fákra a maguk akaratát, hogy álljanak és zöldeljenek egy hétig. Ezüstláncokat és aranydiókat függesztenek a haldokló ágakra és meggyujtják a jőszagu kis gyertyákat, hogy tele legyen a szoba fényességgel... Megszervezik a naivitás kérlelhetetlen üzemét. A pénzért dolgozók, görny&dök, intrikálok és csalók pedig eljönnek hozzájuk, akik a tereken és az utcákon árulják a naivitást és az örömet és megveszik a pénzükért ezt a két kellékét a gyermeki léleknek. Azok viszont, akik fonttal mérik, az üzem megszervezői, hangos szóval, egymást leárverezve kiuálgatják az öröm és a naivitás árucikkeit, hogy a beszedett pénzen a maguk és gyermekeik számára megvehessek azt az adag örömet és naivitást, amely a karácsonyi ünnephez szükséges. És forog a kerék, az üzem kereke... A város is fát állít ilyenkor a maga gyerekeinek. Ott láttam ezt a hatalmas fenyőt Prága régi városháza terén. Aranysárga, zöld, foszforeszkáló, opálog és égővörös villanykörték gyul'tak ki a fenyő ágain, amikor az érthetetlenül középkori templom háta mögött feljött a pocakos telihold, hogy megbámulja a csodát. A kövezetei egy helyütt feltörték és a földibe erősített éle a gyökerétől megfosztott, karószerüen meghegyezett fenyőt. Sok ember verődött össze a nagy téren és a holddal együtt bámulta a mesébe illő látványt: technikai tökély, mint az álom és a naivitás százszázalékos megvalósítója. A talajától és gyökerétől megfosztott fenyőóriás állta a bámuló tekinteteket. Egyszerre csak valahogyan mintha hajladozni, hervadni kezdtek volna az ágak: mintha rezignáltság konyitotta volna le őket, végtelen elszomorodás... a fenyő fényáras pompájában oldalt dőlt és leroskadt a kövezetre. Az emberek ijedten szaladlak szerteszét, pedig kár volt megijedni: a karácsonyi üzem azonnal működésbe lépett és az öröm és naivitás nyilvános jelképe már egy rövid félóra múlva újra ott pompázott a prágai ősrégi téren. Ne féljetek emberek: a karácsonyi üzem vigyáz rátok és az örömre. Siessen előfizetni >a Képes Hétre Minden ojsáfáruiaál kapható
