Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-19 / 289. (2214.) szám
'PRKC^AWifcxR-HlRLAP 1929 december 19. csütörtök. Ejra^i'lllllhM»illiü»lillUn»IM,J,!igK5BBt3ai««BaMM A szlovenszkói magyar könyvhét mérlege: nagy erkölcsi és csekély anyagi siker A könyvhét összforgalma még az ötvenezer koronás határt sem éri el — A szlovenszkói magyar írók töretlen akcióké szséggel folytatják érdekvédelmi szervezetük kiépítését és a propagandát — Kapcsolatot teremtenek az utódállamok valamennyi magyar írója között Kassa, december 18. (Kassai szerkesztőségünktől.) A szlovenszkói magyar irodalmi egyesületek s az itt élő magyar írók első na- gyobbszabásu megmozdulása és akciója a magyar könyvhét megrendezése volt. Még nem zárultak le a számadások, de annyit máris megállapíthatunk, hogy az akciónak meg volt az a mindennél értékesebb eredménye, hogy a magyar kulturközönség figyelmét és érdeklődését reáíerelte a szlovenszkói magyar könyvre s azokra, akik a könyv mögött állanak: a keserves létharcot vivő magyar írókra. Ha az anyagi eredmény nem is mutatkozik kielégítőnek. a helyzet föltétlenül biztatónak mondható. Megmozdultak az Írók, az irodalom barátai, a magyar könyv pártolói és propagá- torai -s együttes munkálkodásuknak eredménye szép erkölcsi sikerben teljesedett ki. De ismételjük, ezt az akciót csak kezdetnek tekinthetjük, az első lépésnek a távoli célkitűzések felé, melyeknek végső eredménye: a szlovenszkói magyar írók és közönségük közötti állandó és szerves kapcsolat megteremtése. Darkő István, a szlovenszkói magyar írók gárdájának egyik oszlopos tagja, aki egyben a Kazinezy-Társ&ság titkára, a Könyvbarátok Egyesületének egyik vezetője, az alábbiakban válaszolt kérdéseinkre és kifejti a szlovenszkói magyar írók közeli és távoli célkitűzéseinek értelmét és indokát. ' A szlovenszkói magyar könyvhét milyen eredménnyel zárult? — A könyvhét megrendezésével úttörő céljaink voltak. Magától ettől a jólátgondolt, tervszerű és sok munkába kerülő akciótól, a I könyvhéttől nem vártunk különösebben meglepő eredményt. Irodalmi életünk eddigi küzdelmei. közben bőséges tapasztalatokra tettünk szert a nálunk különösképpen egymásba folyó, elkülönülés és határterületek nélkül tengődő irodalmi életfázisok természete és állapota felől. íróink mindnyájan megjárták a nehéz utat: megírták, saját erejükből kiadták, de — többnyire — el nem adták eddig a könyveiket. Ilyen közeid s egyszersmind távoli vi- ezonyban, mint itt él iró és közönség, kevés illúziónk lehet egymásról. A könyvhét mégis nyilvánosságra hozta az itteni magyar irók eddigi munkásságának kézzelfogható eredményeit. Érdekes volt például a pozsonyi könyvvásár a Primás-palotában, ahol könyveink nagy tömege és javarészben kifogástalan külseje még jómagámat is jóleső csodálkozásra késztetett. A közönség meg is jegyezte: „Ezt nem tudtuk, ezt nem gondoltuk!.. A könyvhét eredményéről számokban lehetne-e valamit hallanunk? — Most még nem, mert a könyvhét a legtöbb helyen karácsonyig tart. De azt hiszem, ki? számokról lesz szó! Ha maliciózu? lennék —- ahelyett, hogy a kisebbségi magyar szellemi élet és irodalom hivője vagyok —. azt mondanám, hogy nagy erkölcsi és csekély anyagi eredménye lesz a könyvhétnek. Ez igy iá van. de, mint előrebocsátottam, nekünk ez az eredmény is fontos, noha nem tudjuk eltitkolni meglepődésünket közönségünk állapota fölött. Állapot: úgy mondom. Nem közöny és megvetés, ezt számtalan hozzánk juttatott levél és nyilatkozat bizonyítja, hanem a szegénység és gazdasági leromlás állapota, amely a karácsony előtt amúgy is felhalmozódott gondokban nem kedvezett a könyvhét anyagi természetű részének. De valahogy megus&zuk ezt is. A 8—15-ig terjedő héten egyébként a Kazinczy-Társaság Írói szakosztályához, mint a könyvhét központi rendezőségéhez. 70—80 könyvrendelés futott be mindössze. Ez na- gyobbára a falvak eredménye. A városok december végéig fognak elszámolni. A könyvhét összes forgalmát előzőleg pes&zimisztikusan ötvenezer korona körüli összegnek taksáltuk, de most látom, hogy annyi se lesz. Ismétlem, egy zokszavunk sincs ezért! Tovább dolgozunk! Mik lennének a további munka eszközei az irók részéről? — Igen, erről szívesen beszélek. Meggyőződésem, hogy ha egy ilyen, töméntelen bajjal és munkával járó föladatot, mint a könyvhét beállitá&a, megoldottunk, a továbbiakhoz is hozzáfoghatunk. Az irodalmi élet megszervezését, továbbra is az irók veszik a kezükbe. Könyvhetünk és a budapesti könyvhét között is ez volt a nagy különbség: ott a kiadók üzleti érdekeit szolgálta, itt az irók újabb önfeláldozó, heroikus, erkölcsi tette volt a kisebbségi magyarság élete érdekében. A legközelebbi jövőben ezt a munkát folytatjuk, mégpedig egészen a közönség meggyőzetésének egyedül egészséges eredményéig. A következőképpen: A szlovenszkói magyar irók érdekvédelmét, célzó szervezetet ki fogjuk építeni. Az irók bankói nyaralótelepét alapos megbeszélések. termékeny összejövetelek színhelyévé tesrzfil. Megteremtjük az utódáUarniHoli magyar írók kapcsolatait. Csoportos előadásokra elmegyünk az erdélyi magyar városokba b ilyenekre meghívjuk Szlovénokéba az erdélyi írókat is. Komoly dokumentumait fogjuk szolgáltatni annak, hogy a kisebbségi sorsban élő magyarság jövötmentő kultúrájának elszánt harcosai, világosszemü védelmezői vagyunk mi, utódállambeli, szlovenszkói magyar irók, akiket az eddigi kevés siker, sok küzdelem nem tánt-oritott el magyarságunktól. Szerepünk felismerésére rövidesen úgy is el kell jutnia a nehéz viszonyok között élő, kevés fegyverrel rendelkező szlovenszkói magyarságnak. A magyar könyv jövője biztosítva van-c Szlovéniákéban? — A magyar könyvre, mint kultúránk legerősebb bástyájára, még nehéz idők járnak. A pesti könyv nem jöhet be. Az itthon,i kiadású könyv a kiadóknak, könyvkereskedőknek nem üzlet, mert nem isi.verték még fel a benne rejlő lehetőségeket. Az irók szervezett ereje itt is tovább küzd a kibontakozásért. A Kazinczy kiadóvállalatot, mint a Kazinczy Társaság irói szakosztályának, tehát az irók egyetemességének a tulajdonát, kiépíteni szándék szűnik. Ha lehetséges, rövidesen szövetkezetté alakítjuk át. A vele testvéri viszonyban működő Könyvbarátok Társasága hordja szerintem magában a nagyobbszahásu eredmények csiráit. Nemcsak nálunk, a kis viszonyok országaiban, de a nagy nyugati irodalmak földjén is szüksége mutatkozott a könyvfogyasztás megszervezéseinek. Ezt a szükségességet -a háború utáni gazdasági helyzet diktálta. Németországban olyan „könyv- szövetség”, „könyvbaráf-társaság” nem egy van..amelyeknek több százezer főnyi tagja van. így aztán könnyű olcsó és jó könyveket kiadni. A mi Kazinczy Könyvbarátaink száma a másfélezret sem éri el! Tessék arányba állítani könyveink kiállítását, árát, nívóját az előbbi példával. így elmondhatjuk, hogy derék munkát végeztünk és a legszebb jövőt jósolhatjuk a könyv barátok társaságának, ha majd tagjai számát 8—4000 főre emelheti. Távoli ábrándnak látszik, pedig éppenséggel elérhető volna kicsit több feulturön tudattal és jobb szellemi közfelfogással. A szlovenszkói magyarság nem is egy egész, csak egy félszázalékának az öntudata kellene hozzá, hogy itthoni irodalmi és tudományos életünk nagy lendületet kapjon. Hogy lehetne ezt az eredményt elérni? — Nehéz kérdés. Az felelhetem rá, hogy kitartó bizakodó munkával. Az intelligens magyar fők felvilágosításával, A magyarság itteni életét, lelki erejét semmi sem erÖsU- betoé meg jobban, miint egy virágzó szellemi élet. bátor tudományos és szépségekben gazdag irodalmi élet. Nagy megnyugvással beszéltem erről az uj magyar diákság pozsonyi képviselőivel, akiket a szlovenszkói magyar Írók felelős része maga mellett fog látni ezentúl. A könyvhét jó hatását ilyen és hasonló, apróiénak látszó eredményekben foghatunk ösz- sze. Aztán nem kell elfelejteni, hogy eddig és legutóbb három hónapon keresztül a könyvhét megszervezésénél nem dolgoztunk mégsem egészen hiába. A közönségnek egy csekély töredéke már látja igaz munkánt tartalmi erejét. Nékik hálás köszönetét küldünk. A haszon nélkül kritizáló, meddő tagadásba merülő embereknek pedig csak ennyit figyelmeztetésül: Miniden nagy szellemi mozgalom megjárta a kaotikus kezdő állapot kicsinyes, sokszor komolytalan és gunyolásra méltó első fokozatait. De bizonyos, hogy a kisebbségi magyar irodalom éppen most lépett ki itt nálunk is ebből a szegényes helyzetéből. Napló és írta: Márai Sándor Budapest, december. A CSÁK VÁRI FÖLDMIVESEKET láttam és hallottam este a Kamaraszínházban!. Üdítő, tiszta élmény ez az este, olyan friss jókedvvel megyeik el a színházból, mint Pesten még soha. Ne essünk jóindulatú, de valótlan túlzásba: ezt az üdítő élmény-benyomást nem a vendégszereplő földmivesek művészi teljesítménye váltja ki, mert, eltekintve egy asszony szereplő tői, aki egy Varsányi Inén szolid nyugalmával, oda tart ozásával és m agától- értetődőségével mozog a színpadon (Mészáros Böskének hívják és a darabban ő a Császárné), egyikök sem tudatos színész. Játékukban, már mint az ensemble-játékban, tagadhatatlanul van valami ösztönös biztonság, de ez az ösztönösség nem olyan erős, mint például Sztaniszlavs/k i ,.ci vi l“-szi.uészei ben, sem pedig mint az oberammergaui parasztokban, ahol valóságos komódiásgeneráoióü növekedtek fel az évtizedek alatt, sztárok ós primadonnák s az Exler-Böihne tiroli parasztijai; nem láttam ugyan soha, de azt hallom, azokkal se vetekedhetnek. Igaz, hogy mindezek, az oberammergauiak s az Exier-Büihne tagjai, elsősorban már régen komédiások s csak másodsorban parasztok, bizonyos értelemben rek vízi tűm már a parasztságuk, melytől inkább nem akarnak, mintsem nem tudnak szabadulni, valóságos parasztifogás. Ezek a mi csákváraink, amiben kevesebbek ezeknél, abban többek: érzik rajtuk, hogy még komédia nekik az egész, másodrendű foglalkozás, kedvtelés, amiben örömük telik, de nem veszik valami nagyon komolyan. S ami aztán megejti a nézőt: hogy ime, mégsem dilettánsok, ha nem is színészek. Nem dilettánsok, bár egyikük sem tudatos komédiás, nem játszanak melléje a dolognak, nem játszanak ön- maguknak, mint a dilettáns, a közönségnek játszanak, a színpadnak játszanak. Egy pillanatra nincsen az a benyomásom, hogy műkedvelő parasztokat látok, akik pojácákat csinálnak magukból, hanem hogy valami igen különöset látok, nem „szinlházat“ és nem „színészekor, hanem igenis hamisítatlan népművészetet. Van benne valami a régi betlehe- mesek játékából, amely színészi ösztönü parasztemberek egyetlen kiélési lehetősége lehetett a középkorban. A darabot, persze mint ha testükre szabták volna, micsoda tiszta, édes nevetség ez, szomjasan issza az ember, micsoda himes, kényes magyar mese, amiről elporolták az irodalomtörténeti pókhói ót s úgy világit nyelvében, színeiben, mint a frissen mázolt tulipános láda, tele a magyar me se világ napkeleti csecsebecséivel. A. hazudó világot járt obsitos s a furfangos diák, menynyire a miénk ez a megejtő münchliauseniá da, nincs egy hamis hangija, nincs benne a mesterkélt, német mintára összefaragott,.népszínmű vek“ hamis szent imént alifása. ál-humora; tapintattal, jóizléssel kerülnék meg benne mindent, ami csinálmány és átlépd a mese határait. Aztán ez a nagy színészi titok, amit csak egészen nagy, vagy egészen primitív színészek ismernek: minden szóval, minden mozdulattal a színpadon maradni! Pilla natokra egészen tökéletesek. Nem tudom, mennyit faragcsált és vesződött velők a rendező, de néha érezni, hogy vesződött és faragcsált; ott, ahol rosszak, ahol modorosak. Ez a Háry János, ha beszólni hagyják, egy pillanatra nem veszíti el a maga hangját, ott marad a mesében és a színpadon, nem kalandozik el egy hanglejtéssel sem. Na már mostan: persze, hogy nem színház ez s Moissi sokkal különb színész, persze, hogy az ösztön kevés a művészethez, szükséges hozzá a tudatosság fájdalmas kontrollja is. Mégse kiabáljuk el a csakvár lakat. A Lipótvárosi Kaszinótól szép dolog, hogy íelho- zatta őket s megmutatta Pestnek (ez is milyen gyönyörű, mennyire kulturkuriosa, mennyire speciális, hogy éppen a Lipótvárosi Kaszinó-), de a jövőben hagyják csak őket Csákváron, majd inkább mi megyünk le néha. Harminc játékos ösztönü földművesből ne faragjon senki erőszakkal harminc szerencsétlen, pályatévesztett dilettánst. így, ha nem babrálják őket, megmaradhatnak nagyon fontos és érdekes kísérleti telepnek. Mi minden sikkadhat el a magyar sötétségben, fonókban, falusi műkedvelő pajtákban, hány tehetség! A budapesti beszéden kin zott fül mohón itta ezt a tiszta, erős. fehérmegyei magyar nyelvet. Felírom még. meri hozzátartozik ehhoz a korhoz: nem volt „nagy esték Nem volt zsúfolt ház. Akik ott voltaik, olyan hálásan ünnepeltek, ahogy a földművesek meg is érdemelték. De felírom, csak, mert olyan sokat szavalásztak itt mindenfelé magyar népről, hogy nem láttam a notóriusaibb szavalásáét közül egyet sem a premieren s ideírom, mert idetartozik, hogy senki nem tisztelte meg ezt a nremiert azzal, hogy estélyi ruhát öltsön. — Minden hatodrangú körúti vígjáték premierjén frakkban feszi tő primeurlovagok hiányoztak. egyetlen ember tisztelte meg annyira az estét, a színészeket és önmagát, hogy szmokingot húzott: a Nemzeti Színház igazgatója, Hevesi Sándor. Tudom, hogy groteszk, amit mondok. Azért mondom. * A NÉMET KIADOK ALMÁNACHJÁT kaptam kézhez, 800 oldalas, meglehetősen apró betűikkel szedett könyvet, mely felsorolja az 1929-es évben német nyelven megjelent szépi rodaírni, művészettörténeti és biográfikus müveket. Értsük meg, a tudományos müvek, 31 férjének a Jülébe súgja az asszonyka . .. ■ *v. ■ 31°gy a legszebb nyakkendőket Markovicsnái kapja! gB ^ ® •-Pozsony, Hatászkapu 3. wccittv 3urr\«wr**oi iskolakönyvek nem foglalnak helyet az almanach kimutatásában. Nem uj dolog, de minden esztendőben fejéhez kap az ember. Mifelé dagad ez a papirinfláció? Ismeretlen kiadók ismeretlen írók ismertetem müveit ajánlják, ön olvasta már Bal dér Olden uj regényét? Hallott már Johannes Tralcwról? Mi van Hermám! Burteval? Mert én se. S lehet, hogy ezek mind kitűnő irók és szabályos könyvek, s nem fogom soha megtudni, mit tudnak, kik ők és mi a titkuk? Kár, de mit tehetünk? Minden kiadó minden esztendőben lriad egy vagy két regényt házi szerzőitől, s ehhez jön ! az uj tehetségek végtelensége, ki bírja ezt? biztos, hogy e! fogom olvasni az uj V. --mm-mint? Az uj Gide-et? Az uj Ga-ls- "-'? Egyáltalán nem biztos. 'Valószínűbb. . , :v nem fogom elolvasni, találomra oh v : feladtam a reményt, hogy lépést tartl - t- rí ár csak azoknak az embereknek a I Mii-űri*s.kg-ával, akik szivemhez nőttek, akik- ; nők minden nyomtatott sorai ismertein, egyes, kiválasztattak fejlődésé- is alig bírom követni, hát még az egész erdőt minden moszatávfű! Hamar végiggondolom, ki a kor szépirói közül az. akinek uj könyvét minden körülmények közöli ismerni szeretném? Egy-pár név jut eszembe, önkényesen és igazságtalanul, Hamsun, We-rfeL Gide. ez a három nyugtalanítana, ha elmulasztanám egy uj Írásukat. Az almanach áradása neveket hömpölyögtél elém, az olvasó feltartja a két kezét és megadja magát Micsoda szellemek szabadultak itt fel, mi ömlik és főként hová ömlik itt ez a fékeveszett termelés? S ez csak egy kis töredéke, ez a rengeteg ismeretlen német könyv, annak a végtelen tömeg ismereteién könyvnek, mely ebben az esztendőben a francia, az angol, az amerikai, az olasz, az orosz piacot elöntötte. Egy statisztikai kimutatásban olvastam, hogy Amerikában a elmúlt esztendőben három millió dollárt fordítottak színdarabok és filmkéziratok gépelésére és másolására! Csak Amerikában! Csak színdarabok és filmsujet-k gépelésére! Kezd komoly lenni a dolog. Rájöttek, kedvet kaptak. Mindenki, Tudtommal mindenki ír. Ezt nein tréfásain mondom, s a titkos drámairó már régen nem titkos: mindenki ír, mindenkinek van a fiókjában valami, ha nem is valami nagy dolog, de mindenesetre olyan, amilyen még nem volt. Nem hiszek ebben a sok Íróban. Nem hiszek ebben a sok könyvben. Nem hiszek bennük, mert tudom, hogy mi az: írni, — nem lehet egy napon elhatározni, az író úgy fejlődik, mint egy organizmus, lépésről-lépésre, egy élet minden fázisán keresztül, rettenetes lassan, rettenetes munka árán, s úgy, hogy semmi mással nem törődhet közben, nem lehet „le<ülni“ hogy majd megírom.” S ezt igen kevés ember engedheti meg csak magának, s igen kevés ember alkalmas erre. Svindli ez a sok könyv. A kiadók svindlije, s azoknak az íróknak svLndlije, akik csali mellékfoglalkozásképpen írnak, svindli. Nincs más, csak az, hogy ott kell hagyni az életet, s nem élni máshol, csak a papíron. Egy bizonyos ponton, az igazi Írónál, megszakad a kapcsolat az élettel s elkezdődik az a másik valóság, a mü és az alkotás valósága. Ki tudja ezt? Csak a legkevesebben! Goethe idejében éppen olyan kevés „nagyirója” volt az emberiségnek, mint ma. S Homérosz idejében is csak egy-kettő volt. És ma is csak egy-kettő van, igazi, aki végig csinálta az iskolát. A többi nem számit. Lehetnek köztük zsenik, sttlmüvészek, tudom- isén: de röglön az igazi írónak első könyvén érzed, hogy ez nem alkalmi munkáméin tehetség és alkalamszülte bravúr, egy jó tipp ügyes megoldása, hanem az oszmélés első pillanatától készült, álandóan, már a gyerekkorban errefelé érzett és figyelt és gyűjtött és készült szerzője. Ha tudnák, mind, akik Írnak. mennyire nem lehet az irodalomban csalni! De könyvet írni és kiadni, azt lehet. Egyre inkább lehet. A könyvek által kiszorított szellem súlya egyenes arányban van a dillet- t-áusok és alkalmi írók szaporodásával. Törvényjavaslat kész! Magyarországon a nyolcórai munkaidő bevezetésére B/. J 'pcst, december 18- (Budapesti ^Jor- keszi ősegünk telefonjelentése.) A parlament folyosóin azt beszélik, hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszt be a nyolc Árai munkaidő bevezetéséről, hogy ezáltal is enyhítsen a munkanélküliségen és több embert juttasson munkaalkalomhoz. Dróhr népjóléti államtitkár Az Est-nek adott nyilatkozatában megerősítette azt, hogy ilyen javaslat a minis/.tóriumban tényleg kidolgozás alatt áh.
