Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)

1929-12-14 / 285. (2210.) szám

Í929 december 14, szombat. T>iyVGAlMAGtARHlRLAI> Szlovenszkó 1930. évi költségvetése pártjaink tartományi képviselőinek mélyenszántő bírálatában Blanár, Siller, Fleischnann és Alapy a költségvetés hibái* ról, a magyarság sérelmeiről és a szlovák-magyar együtt­működésről Pozsony, december 13. (Pozsonyi szerkesztősé­günk teleíonjelentése.) Az országos képviselőtes­tület tegnap délután tartott folytatólagos ülésén beterjesztették az 1930. évi költségvetést. Az előirányzott kiadás az 1930. évre 273,339.000 koronát tesz ki, vagyis 2 millió koronával töb­bet a múlt évi költségelőirányzatnál. A költségvetés tételei között első helyen az út­építések szerepelnek ezután sorrendben a kultu­rális, az egészségügyi s a földmivelésügyi kiadá­sok következnek. A költségvetés előadója Kállay József dr. volt. Miután este nyolc óra körül járt az idő, az elnök a költségvetés általános vitáját ma reggel kilenc órára halasztotta. Pártjaink tntiiftványa 3 kön§?aa folyósításáért Minthogy az országos képviselőtestület tagjai csak gyéren gyülekeztek, Országh József alelnök csak délelőtt háromnegyed tiz órakor nyithatta meg a költségvetés általános vitáját. A magyar nemzeti párt és az országos keresz­tényszocialista párt a napirend előtt közös in­dítványt terjesztett elő, amQlyben kérik az elnö-| köt, hogy soron kívül intézkedjék az iránt, hogyj a Szlovenszkó különböző felekezetcihez tartozói lelkészek kongruája még e hónap folyamán fo-! lyósittassék. Blanár dr. és GiHer dr. interpellációja a nem engedélyezett királyhelmeci gazdasági tanfolyam ügyében A második interpellációt Blanár Béla dr. és Giller János dr. (magyar nemzeti pártiak) jelen­tették be, amely a következőképpen szól: „A ma­gyarság áldozatkészségéből, ünk -tes adományai­ból évek óta fenntartott mezőgazdasági szaktanfo­lyamok megtartása mindezideig akadályokba nem ütközött, sőt a hatóságok és testületek megértő támogatásával is találkozott. Fűnek a szaktanfo­lyamnak állandóan alkalmazott előadói jelentést tettek a királyhelmeci kerületi főnöknek arról, hogy most ott kívánnak ilyen tanfolyamot tarta­ni. Nagy megütközéssel vettük, hogy Kabát királyhelmeci kerületi főnök ennek a teljesen gazdasági- ismeretterjesztő, politikától mentes tanfolyamnak a megtartását nem enge­délyezte. Ezért kérjük országos elnök urat, szíveskedjék rövid utón intézkedni az iránt, hogy a királyhel­meci járásban tervezett mezőgazdasági szaktanfo­lyam megtartása elé semmiféle akadály ne gör- dittessék, egyben a nevezett kerületi főnök uta6it- tassék arra, hogy az engedélyt a tanfolyam meg­tartására soron kívül adja meg“. Az elnök az interpellációra válaszolva a kérés teljesítését meg is ígérte. Blanár Béla a költségvetésről Ezután következett a költségvetés általános vi­tája. Az eteő szónok Samuhel Mihály szlovák néppárti után Blanár Béla dr. magyar nemzeti párti mondott objektív kritikát. A költségvetés eime szerint, — mondotta — tényleg országos költ­ségvetéssel állunk szemben, azonban, ha a lénye­get tekintjük, akkor az a hatáskör, amire a költségvetés kiterjed, nem országos hatáskör. A belügyi igazgatás, a szociális igazgatás és a kul­turális igazgatás túlesik az országos költségvetés és az országos hivatal keretén. A költségvetés* 273,000.000 kor. szükséglettel szemben 73,000.000 korona saját bevétellel zárult, úgyhogy a hiány 199,000.005 korona. A hiány fedezésére szolgál az országos pótadó, amely 88 millió korona és a különféle állami hoz­zájárulások, ami 43 millió korona, összesen tehát 131 millió korona, 70 millió koronás kölcsönnel kell fedezni. A' költségvetés megállapítása tőlünk függ ugyan, de a tulajdonképpeni megállapítást a vezérpénz- iigyigazgaíóság eszközli, mert az dönt afelől, hogy az országos pótadóhói mennyit juttat nekünk. 75 millió koronát tesz ki, amit a vezérpénzügy- igazgatóság rendelkezésünkre bocsát, mi pedig 131 millió koronát igénylünk. Kértük, hogy a vezér- pénzügyigazgató6ág emelje fel ezt az összeget, de ezt nem tette meg.. Kállay dr. előadó optimizmu­sát én is osztom, mert optimizmusra van szükség, hogy a költségvetést elfogadjuk. Mint kisebbségi képviselőnek nyilatkoznom kell a költségvetés el­fogadásáról. Parlamenti formák között ez bizalom kérdése, de miután mi nem vagyunk parlament és az elnök ur nem tőlünk függ. mert őt az állam nevezi ki, a mi végrehajtó közegünket, az országos választmányt pedig magunk választjuk, ezért a költségvetés elfogadását a bizalom kérdésével össze nem kapcsolhatjuk. Blanár dr. ezután-fejtegeti az elbocsátott tiszt­viselőket ért sérelmeket, amiket föltétlenül orvo­solni kell, mert ez nem egy kisebbségnek, hanem az egész or­szágnak érdeke. A költségvetési előirányzat nem adja meg a magyar kisebbség részére azt a tá­mogatást, ami adózásánál fogva őt megilleti. Szlovenszkót a mi őseink, a szlovákok és a ma­gyarok termékenyítették meg a saját vérükkel, saját munkájukkal, most is közös munkára van szükség és ezen a közös mnnkán fordul meg! Szlovenszkó felvirágzásának kérdése. A költség-! vetési irányzatot általánosságba elfogadja. Blanár Béla dr. nagy lapseal fogadott beszédei után Palovics dr. agrárpárti, majd Jánoska dr. szlovák nemzeti párti szólaltak föl. Giller János dr.: „Ez az önkormányzat nem az igazi önkormányzat*1 Ezután Giller János magyar nemzeti párti szó­lalt fel, aki nagyhatású beszédet mondott. Amikor januárban alakuló ülésre jöttünk össze, — kezdte Giller dr. fölszólalását, — e helyről éles kritikát gyakoroltunk a tartományi rendszer felett, mert mi már akkor láttuk, hogy az úgynevezett önkormányzat nem fog sikeres működést kifejteni. Azóta minden alkalommal rámutattunk arra, hogy ez az önkormányzat nem lehet az, amit Szloven­szkó népe kivánt és az egyéves tapasztalat meg­győzött bennünket arról, hogy ez az önkormányzat nem az igazi önkormányzat. (Taps, különösen a szlovák néppárti padsorok­ban.) Sajátos lelki átalakuláson megy át Szlovenszkó. Akkor, amikor a vasúti kocsiban utazik az ember, vagy a fehér asztal mellett beszélget, megértik elkeseredésünket. Sajnálattal kell azonban meg­állapítani, hogy ahogy a bizalmas légkörből kike­rülünk, megint ködfátyol ereszkedik le közénk, magya­rok és szlovákok közé, amelyen már nem tud áthatolni a becsületes szándék. Félnek, hogy az irredentizmus, vagy a magyarón- ság bélyegét ütik a homlokukra. A mi részünkről ez a törekvés nincs meg, mert amikor erre a tar- tománygyülésre eljöttünk, már akkor demonstráltuk azt, hogy együtt aka­runk dolgozni önökkel és állami elhelyezkedé­sünket minden hátsó gondolat nélkül fogad­tuk el. (Nagy taps az agráriusok oldalán.) Kérjük azonban, hogy az ellentábor is nyíltan és Őszintén lépjen fel velünk szemben. Törvényhozási utón kell Szlovenszkót gazdasá­gilag és intézményesen kiépíteni. Nem segélyeket kell adni, hanem intézményeket kell létesíteni. Nem osztja Kállay dr. optimizmusát. Ez a költségvetés magán viseli a centralizmustól való függésnek minden bélyegét. Másik jelleg­zetes nagy hibája a költségvetésnek az elég­telensége. Szlovenszkón az ipar tönkrement. Joggal elvár­hatjuk, hogy a történelmi országok segítségére jöjjenek Sziovenszkőnak. Ha másként nem, akkor kölcsön alakjában adjanak a lkaim. J. árra, hogy /.!oven«zkő gazdasági reorganizálását elvégesdhefl­sük. A költségvetés a magyarsággal szemben na­gyon szükmarkuan bánik el. A zárszámadásoknál a magyarság majd ponto­san megállapittatni kívánja, hogy a költségvetés tételeiből mennyit kapott a szlovákság és meny­nyi jutott a magyarságnak. A költségvetést elfogadja, mert reméli, hogy ez­zel is előmozdítja Szlovenszkó sziik keretek kö­zött lévő önkormányzatának fejlődési lehetőségét. (Éljenzés.) Országh J. elnöklő alelnök Giller felszólalására megjegyzi, hogy a költségvetést nem nemzetiségi szempontból állították össze, hanem a szükséglet­nek megfelelően, tehát nem lehet úgy értelmezni a költségvetést, hogy abból milyen összegek jutot­tak a magyarság és a szlovákság részére. Nespor szociáldemokrata felszólalása után Gestettner Albert zsidó párti javasolja, hogy a po­zsonyi zsidőkórház részére 300.000 koronás se­gélyt szavazzanak meg. A következő szónokok Fleischmann Gyula dr. és Alapy Gyula dr. országos keresztényszocialista párti képviselők voltak, akiknek beszédeit hol­napi számunkban ismertetjük. Riditer Jánosi választották meg a magyar nemzeti párt, a szepesi német párt és a némét Iparos pért tfinrényhozéi közös klubjának elnökévé Prága, december 13. A magyar nemzői j párt, a szepesi német párt és a német ipa­rospárt törvényhozói klubja közli: Tekin­tettel arra, hogy a képviselőházban ég a szenátusban való párhuzamos müiködés megkívánja a szenátorok és képviselők j állaindó kontaktusát, szükségessé válik az , összes törvényhozók együttes értekezletei­nek rendszeresitóse. A mai napon tartott klubülésen a szenátorok ég a képviselők közös értekezleteinek elnökévé Riohter János magyar nemzeti párti szenátort vá- j lasztották meg. 1 ORION-pályázat Alant láthatja Ón az Orion hangszórók normál sorozatát. Ezen hangszórók mágnes rendszere és membránja sok éves tapasztalat alapján a műszaki kutatás legújabb elvei szerint készültek. Az ÖRION hangszórók megszerkesztésénél azonban a műszaki szem­pontokon felül elsőrendű fontosságot tulajdonítottak a zenei szempontoknak. Az volt a törekvés, hogy az ORION hangszóró ne csupán a magánhangszereket adja tökéletes természethüséggel vissza, hanem, hogy minden természetes hangkombinációt teljes hűség­gel és plaszticitással reprodukáljanak S Így 3Z ORION hangszórókkal SifcG" triiif megvalósítani az u. n. hangperspektivát. Minden ORION hang­szóró egy önálló hangszer. Mint az alanti képen láthatja Ön, az ÓRION hangszórók minden typusa egy számmal van ellátva. Minden typusnak külön-külön egy nevet akarunk adni! Segítsen nekünk, - mi a segítségét Jól megfizetjük!! Következő cs let adat: 1. Minden hangszórónak olyan nevet adjon, mely az ORION rádió gyártmányok ismert jó minőségére is vonatkozzék. 2. A név ne csak a techn. előnyöket amel e ki, de magyarázókig és toborzólagis hasson, anélkül, hogy az ízléstelenül túlhajtva lenne. 3. Az egy-egy elnevezés csak egy szóból álljon. Következő díjakat tűztük ki: 1 koncert hangszóró 9090 sz. Ke 1000 1 hangszóró 9055 sz. Ke 320 1 hangszóró 9033 sz. Ke 620 5 különböző dijat 560 Ke e'rtékben. A pályázat határideje dec. 30. Az eredményeket a pályázat határidejétől számított egy héten belül hirdetjük ki. ORION izzólámpa és Elektrotechnikai Gyárak PRAHA I., Staroméstské nám. 21, A pályázatok írhatók magyarul is. Nankingban a jobboldal győzött A baloldalt kizárták a kuomfngtangból — A kantont diadal — A polgárháború végei — (Shangihai, december 13. A központi pártvezetőség kizárta a Kuomingtangból Vangcsingvei baloldali pártvezért és négy « al vezér ét. A kormány a kizárás után nyomban kiadta a rendeletet Vangcsing­vei letartóztatására. Formális szempont­ból a kizárás Csanbajszek és a párt jobb­oldali szárnyának győzelmét jelenti. Ugyanakkor azonban bekövetkezett a nem­zeti párt kettészakadása, aminek belátha­tatlan következményei lehetnek. A kizárt vezérek Hankauban és a déli tartomá­nyokban rendkívül népszerűek és kizárá­sukat aligha fogják nyugodtan eltűrni. A Kuomingtaug párt jobboldali szárnyának győzelmét elsősorban a kantoni győzelem segítette elő. A hadvezetőség óráról órára uj jelentést ad ki, amely sorra beszámol a kormány csapatok diadalmas előtör őséről. A felkelő Osangfatkvei legerősebb hadse­rege, az úgynevezett vas-hadosztály telje­sen szétmorzsolódott, háromezer halottat és kétezer foglyot vesztett. Ugyanakkor a kormányos apatok rengeteg gépfegyvert és hatezer lőfegyvert zsákmányoltak. Harctéri jelentések Hongkong, december 13. A legaljább je­lentések szerint a kormánycsapatok két­napos ütközetben teljesen szétmorzsolták Csangifatkvei hadseregét. A felkelők hétezer halottat vesztettek. A nankingi ' kormány monitorokat küldött a felkelők ellen s a hadihajók kitűnő sikerrel operáltak. Az el­lenség csapatait nem tudta átszállítani az északi folyón, mig a nankingi kormány kon­centrálni tudta haderőit a folyam alatt. Anglia fél a német repülőgépektől Nincs különbség kereskedelmi és hadi gép között — Jegyzék megy Berlinbe? — Páris, december 13. Az Excelsior diplo­máciai munkatársának jelentése szerint az angol kormányt rendkívül aggasztja a né­met repiiló'ipar gigantikus méretű fejló'dése. Azzal a gondolattal foglalkozik, hogy tilta­kozó jegyzéket intéz a birodalmi német kor­mányhoz. Erről a tárgyról különben az el­múlt napokban Páris és London között élénk eszmecsere folyt. 1926 óta, amikor a német repülőgépipar fölszabadult az antant gyám­kodása alól, a birodalom rengeteg uj repü­lőgépet épitett és számos uj légivonalat lé­tesített. A német gépek általában jobbak és erősebbek, mint az antant gépei. Igaz, hogy elsősorban kereskedelmi szolgálatra készül­tek, de a különbség a hadi és a kereskedel­mi repülőgépek között oly csekély, hogy szükség ese+én a német gépeket órák lefor­gása alatt hadi gépekké lehet átalakítani. Angol fölfogás szerint ezt a tényt többek között az is igazolja, hogy Németország számos ázsiai, sőt európai népnek kereske­delmi repülőgépeit gyakran hadi célokra adja el, amennyiben az illető országokban gépfegyvereket szerelnek reájuk, átfestik őket és beépítik a bombavetőkészüléket, miáltal a legtökéletesebb hadi gépekké vál­toznak. A német repülőgépipar óriási fejlő­dése komoly aggodalmat okoz Angliában, mert a nacionalista elemek attól félnek, hogy háború esetén a német kereskedelmi gépek raja a hadüzenet után néhány órával már megjelenhet Anglia fölött és a kitűnő német mérges gázokkal elpusztíthatja a nagyvárosok lakosságát.

Next

/
Thumbnails
Contents