Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-07 / 253. (2178.) szám
1329 november 7, csütörtök. TKAffiArMAGkARMiRLAP Tardieu kormánya szakit Briand „engedékeny" külpolitikájával A Quai d’Orsay komoly változtatásokat tervez — A jobboldal követelései — A kormány Hága és a rajnai kiürítés ellen — Páris, novembe-r 5. Jólértesült körök st érint Tardieu francia miniszterelnök még a kamarai vita megkezdése előtt számos nagyjelentőségű külpolitikai koncessziót tett a jobboldalnak, hogy megnyerje szavazataikat. Tardieu jobboldali kormánya ugyanis csak abban az esetben kaphat bizalmat, ha Briand eddigi engedékeny külpolitikája több tekintetben megváltozik. Az Echo de Parisban ma nagyjelentőségű cikk jelent meg, melyet feltétlenül Tardieu sugalmazott s amelyben a miniszterelnök kijelenti, hogy kormánynyilatkozata eltér a megszokott kormánynyilatkozatok formájától, mert „a Tardieu-féle realisták nem elégedhetnek meg banalitások felsorakoztatásával^. A kormánynyilatkozat pontosan tájékoztatni fogja a kamarát az uj külpolitikai irányról, amely a hágai határozatok és azok következményeinek jegyében fog állani. Tardieu minisztériuma követi Briand-t az európai béke ég a népek újjáéledésének megkezdett utján, de az eddiginél nagyobb gonddal fog ügyelni Franciaország biztonságára és számos elhamarkodott engedményt revízió alá vesz. A rajnai kiürítés a londoni flottakonferenciának eredményétől függ. A jobboldali sajtó e hangok hallatára természetesen diadalmaskodik és elérkezettnek látja az időt, hogy megkezdje az offenzivát a hágai döntések és a rajnai kiürítés ellen. Pertinax az Echo de Parisban azt követeli Briand-tól, hogy holnapi kamarai expozéján „minden kétértelműségtől inenten“ nyilatkozzék a hágai határozatokról. A Young-tervezet ugyanis kijelenti, hogy életbeléptetése után azonnal ki kell üríteni a Rajnavidéket $ 1930 júniusának végéig az utolsó francia katonának is el kell hagynia a megszállott területet. Pertinax szerint ez lehetetlen s Tardieu jobboldali kormányának kötelessége, hogy meggátolja Briand elhamarkodott tervezgetéseit. Udrzsal a szocialistákkal tárgyal — az oszmicska a polgári koalíció fölélesztésén dolgozik A két szocialista párt most szövegeié kormányprogramját — A cseh szociáldemokraták nem tudnak megegyezni a német szociáldemokratákkal a kulturális kérdésekben Prága, november 5. Udrzsal miniszterelnök tegnap hívta magához Hamptt, a szociáldemokrata párt elnökét. Udrasal megkérdezte Hampltól, hajlandó-e a szociáldemokrata párt a kormányba léipni. Hampl erre a kérdésre igenlő választ adott, de hozzátette, hogy a belépést a jövő kormány programjától teszi függővé. A tanácskozásokat még folytatni fogják. A cseh szociáldemokrata párt egyik vezető tényezője a Národmi Politikának nyilatkozatot adott a párt magatartásáról. Hangsúlyozta, hogy a párt elsősorban azt kívánja, hogy a kormányban biztosítva legyen a csehszlovák többség, azonkívül rendezni akarja az állami hivatalnokok kérdését, csökkenteni a mezőgazdasági krízist és módosítani az önkormányzati testületek pénzügyi gazdálkodásáról szóló törvényt A cseh és német szociáldemokraták a gazdasági kérdésekben már megegyeztek, azonban nagy nehézségűre Máinak a német szociáldemokraták nemzetiségi követelései, különösen az iskol autonómia problémája. Udrzsal miniszterelnök folytatja hivatalos tanácskozásait mindazon pártok vezéreivel, amelyek hajlandók a kormányba belépni. Csak a tanácskozások befejezése után lehet arról beszélni, hogy milyen kormány alakul, mert Udrzsalnak legfőbb feladata egy tartós munka program összeállítása. Kérdés most az, hogy milyen munkaprogramot lehetne összeállítani a szocialistákkal. Abban az esetben, ha megegyezésre kerülne sor, egészen uj alapokon kellene a tárgyalás okát kezdeni, esetleg egy más párt vezére kap megbízatást a kormány megalakítására. Jellemző a szociáldemokratákra, hogy megerősödésük dacára sem merik a kezdeményezést a kezükbe venni. így nem mernek komolyan foglalkozni azzal a tervvel, hogy esetleg az agráriusok mellőzésével alakítsanak kormánytöbbséget. Az alap erre adva volna, különösen ami a mezőgazdasági kérdéseket és főleg a földreform revízióját illeti, mert ha ma a szocialista blokk egy indítványt terjesztenek be a páriám entbe a földreform revízióját illetően, úgy ezt az indítványt egyedül az agráriusok vetnék el, a cseh néppárt, a szlovák néppárt, a nemzeti demokraMegnyílt a teljesen modernül berendezett HOTEL SCHNIEDL KoSfce, Fő-utca 80. (Bejárat a Posta-utcáról) Hideg;, meleg víz. Központi fűtés. Utazóknak és állami alkalmazottaknak 10 °/o-os kedvezmény. Étterem. Telefon 1122. Buffet. ták, cseh nemzeti szocialisták, sőt a német keresztényszocialisták is a leghatározottabban a revízió mellett foglalnának állást. A szociáldemokraták azonban a sokéves kissza- tócs-poliíika után nem mernek nyíltan az agráriusok ellen föllépni. Egyes szociáldemokraták ugyan szívesen látnák, ha megvalósulna a vörös-fekete kodició, mert szerintük még kulturális kérdésekben is meg tudnának a szocialisták egyezni a katolikus néppártokkal, gazdasági kérdésekben csaknem ugyanaz a programjuk, mint a néppártoknak, azaz véget lehetne vetni az agrárpárt diktatúrájának. Az agrárpárt számítva a fekete-vörös koalíció lehetőségével, elsősorban együtt akarja tartani a régi polgári koalíciót, másrészt hajlandó volna egyes polgári pártokat elejteni és a szocialistákkal megalakítani a vöröszöld koalíciót, csak hogy a hatalmat a kezéből ki ne kelljen adnia. Az agrárpártban két irány küzd egymás ellen s egy déli bulvárlap értesülése szerint a párt belső feszültsége annyira kiéleződött, hogy Srobár állítólag a párt rendelkezésére bocsátotta mandátumát, de ugyanakkor Sírnék alelnöki állásáról akar lemondani. Ez a viszály onnét ered, hogy az egyik szárny mindenképpen a bradzsdni. politikát akarja követni és a szocialistákkal kíván együtt dolgozni, a másik szárny ellenben a polgári irányzatot akarja minden áron fön- tartani. A cseh néppárt óvatos A belpolitikai helyzet annyira bonyolult, hogy az uj nemzetgyűlés egybehivása november vége előtt nem igen várható. Udrzsal miniszterelnök, aki az uj kormány megalakításával van megbízva, tegnapelőtt tanácskozásokat folytatott Srámekkal, a cseh néppárt vezérével, de ezen tanácskozás eredményéről semmi hír sem szivárgott ki. Annál nagyobb feltűnést keltett politikai körökben a cseh néppárti Lidové Liety mai vezércikke, amely szerint a cseh néppárt nem hajlandó egy olyan provizórikus kormányba lépni, amely a népszerűtlen törvényjavaslatokat tető alá hozná, azután pedig átengedné helyét a vörös-zöld koalíciónak. Ezzel a cseh néppárt mintegy megadja a vá- laiszt arra, hogy nem hajlandó ötödik kerék gyanánt szerepelni a kormányban. A szocialisták tárgyalnak A miniszterelnöknek Ham pl képviselővel, a csehszlovák szociáldemokrata párt elnökével folytatott tanácskozásai eredményeként a csehszlovák szociáldemokrata párt elnöksége ma bizottságot küldött ki, amely megállapítja azt a programot, amit a párt a jövő kormányprogramba felvenni kivan. Ebben a programban szerepel többek között a közigazgatási reform és az önkor- mánysntt testületek páuflgyi gazdáik odásáról szóló törvények noveltálása, a. régi nyugdíjasok nyugdijának rendezése, az állami tisztviselők állásrendszeresitésének annullálása, a szlovénekéi iskolák unifi- kálása, a szociális törvényhozás befejezése, a társládák szanálása (ez évi 70 millió koronás költségvetési kiadást jelent), az aggkoriak biztosításának megjavítása, a vámvédelmi politikának beszüntetése és kedvező kereskedelmi szerződések kötése a külföldi államokkal. A háromtagú bizottság tagjai Hampl, Meies- ner és Bechyn-e. Ez a bizottság e> hét végén minden valószínűség szerint befejezi munkáét. E tárgyalásokkal kapcsolatban Udrzsal miniszterelnök ma magához kérette Franké dr. cseh nemzeti szocialista párti képviselőt, aki a miniszterelnök ama kérdésére, hogy a nemzeti szocialista párt milyen álláspontot foglal el a kormányba való belépés kérdésében, kijelentette, hogy a párt szervezetei elhatározták, hogy a párniegbizot- tak vegyenek részt a kormány és a kormánytöbbség alakulásában. A párt szervei e napokban ülnek össze és pontosan összeállítják azt a kormányprogramot,. amelynek alapján a párt hajlandó volna a kormányban részt venni. As eszmieska akciója Mig Udrzsal miniszterelnök a köztársasági elnöktől kapott megbízása alapján tanácskozásokat folytat az egyes pártvezérekkel, addig a régi koalíciós pártok vezérei ma délelőtt a reprezentációs házban lévő agrárpárti klubban külön tanácskozásokat folytattak és újból kifejezésre juttatták amaz óhajukat, hogy a régi koalició képezze a jövő koalíciós többség gerincét. A tanácskozásokat holnap folytatják, mivel a mai napon a szlovák néppárt részéről Labaj dr. volt csak jelen, mig a régi koaliciós pártok közvetlenül Hlinkával akarnak tanácskozni és ezért táviratilag Prágába hívták. A régi koalició utolsó kísérletként még e héten megpróbálja kiegészíteni magát kisebb polgári pártokkal és ha ez sikerül, akkor egy kis többséggel rendelkezve, meg is alakítaná a kormányt. A politikai körök ezt a tervet kétkedve fogadják. A parlament folyosóin az a hír is szárny- rakelt, hogy ha Udrzsal a régi koalíciót, veszi alapul az uj kormány megalakításánál, akkor a .csehszlovák szociáldemokraták nem hajlandók függelék gyanánt csatlakozni ehhez a koalícióhoz és belépni a kormányba. Könnyen megtörténhetik, hogy ennek alapján Udrzsal visszaadja a megbízatását a köztársaság elnökének és a kormány megalakításával vagy egy szociáldemokrata, vagy egy nemzeti szocialista párti képviselőt, esetleg Benest bíznák meg. A német szociáldemokraták és a csehszlovák szociáldemokraták között továbbra is folynak az egyezkedési tárgyalások, de egy német szociáldemokrata képvisolő kijelentése szerint ezek még a kezdeményezés stádiumát nem lépték túl. Hihetetlenül olcsón láthatja el magát férfi-, női-, gyermek- és télifehérnemükkel, mellényekkel, pulloverekkel, szvetterekkel, nyakkendőkkel, zoknikkal, harisnyákkal, zsebkendőkkel, törülközőkkel, valamint törlőruhákkal. (Ízlelünk átszervezése folytán mélyen leszállított áraink vannak 100 koronán felüli bevásárlásnál 10 százalék engedményt adunk. Fehérnemüeket mérték szerint 24 órán belül elkészítünk. PRAGA Főelarusitóhcly: Prága I., Revolucni 1. Kotva-Palace. Bejárat a mozivá' szemben Te'e.on P8127. Ei ne mulassza senki — vidékiek sem — ezt a ritka alkalmat kihasználni. Árjegyzéket kivanatra d jmentesen küldünk — Áruink min sége a legjobb reklám Bulgária is teljesithetetlennek tartja a párisi jóvátételi követeléseket Páris, november 6. A rádióügynökség jelentése szerint a párisi keleti jóvátételi konferencián uj nehézségek merültek föl. Ez alkalommal a bolgárok tiltakoznak. Ljapcsev bolgár miniszterelnök fölszólította a párisi bolgár delegációt, hogy közölje a bizottsággal, hogy Bulgária semmiesetre sem fogadhatja el azt a tervet, amelyet a bolgár jóvátétel megfizetésére az antant kidolgozott. Megvan az uj parlament de az állandó bizottság még mindig illéseiül Az ellenzék a valutajavaslataak a parlament elé valé utalását kivánla Prága, november 6. A nemzetgyűlés állandó bizottsága Maiypetr elnökletével ma újból összeült. Az ülés elején a csehszlovák szociáldemokraták azt indítványozták, hogy az ülést napolják el, de az indítványt a régi koalíciós többség elutasította. Ezután áttértek az arany valutáról szóló törvényjavaslat vitájára, amelynek elején Tomasek csehszlovák szociáldemokrata pártja nercben kijelentette, hogy az állandó bizottságot mér rsin tartja iUe- tékasnek a csehszlovák valuta végleges rendezéséről szóló törvényjavaslat letárgyal ás ár a. mert az állandó bizottság csakis a feltétlenül elintézendő kérdések megoldására illetékes. Miután az arany valuta nem olyan sürgős ügy, javasolja újból, hogy vegyék le a javaslatot a napirendről. Mlcsoh iparospárti a törvényjavaslat mellett foglal állást, mig Czech dr. német szociáldemokrata szintén indítványozza a javaslatnak a napirendről való levételét. Több felszólalás után az ülést berekesztették és a vitát csütörtök délelőtt tíz óraikor folytatják,