Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)
1929-10-13 / 233. (2158.) szám
Mai nfimmk 2© oüclal Naf ssfim«iik20 oMal Előfizetési ár: évente 300, félévre 15<* SzloveUSzkÓÍ és rusziíiszkói ellenzéki pártok EzeAeaztőeég: Prága í^ PanakA iarico negyedévre76, havonta 26Ké;külföldre: 12» ^ emclot Telefon: 30311 — Kiadóévente 450, félévre 22S, negyedévre 114, FősxerLesztőj pOllllKOl napilapja Felelős ssettextöi hivatal: Prága ü* Pániké ul 12/ffl. — T®. havonta 38 Ké. E^yea szám ára 1*20 Kő DXURANYl LÁSZLÓ FORGÁOi GÉZA laton: 34184.—Sürgönyeim: Hírlap, Praha QUO VADIS, DOMINE? Iríai DZVRÁNYI LÁSZLÓ A mózsaíhegyá akropoliszon megkezdődött a setregszettnle. Heves, siető léptekben lobog meg a szlovák generális, Hiinka páter — protonotáriusi disz alatt is változatlanul nyü- vött — reverendája. A tuáromesztendős Treugia Dói véget ért, a nagy népbázak kis építésében éldelgő nép- tribun félrevágta a maitoros kanalat, vén easszemében az eszméletre riadt lelkiisme- ret, a rettenetes tévedés bűntudata. Míg 6 kis játékbázakkal pepecselt, beomlott a nagy nemzeti épület, az Autonómia fundamentuma, a környékét fölverte a gaz és martalécok prédájául soerteszéledt az építők harcos serege. A Kárpátok alatt uj szenvedések lénye pi- iwstík az őszi égboltom és kísérteties a szegénység nagy csöndtje. A téli álomra készülő tarlókon, a fejedelmi Vág s a pajkosan bukdácsoló Garam partján megmélyült régi bánattal, reménytelen jajki áll ásiba veszőn panaszkodik a szlovák nóta. Mintha örökre elhalkult, elfelejtődött volna a büszke reményvég játszi dala: / Pride Hlánka s Bnáombertoa... D© — teoe — a rőasahegyi ommoo SJWíb- Mdt a várta. És a Végvölgyön vijjogva száll l kürtszó: r— Za ta naSu Autón omán. □ A prágai reménységedben megcsal atkozott, és a hatalom illúzióit elhullajtott Hitinka, mélységeket fölérző ösztönével önmagába fordul, hogy erejét újból a néplélek gazdagom buzogó forrásában merítse meg. Quo vadra, domine? Egész Szlovenszkó szorongva érzi ént a kérdést Vájjon a rózsahegyi sas diadalmas röptének újból szárnyát szegi a felekezeti és a nacionalista önzés? Megáll-e szárnyalásában a keresztiben csúcsosodó tornyoknál, vagy továbbezál a csillagos és kakasos tornyok felé? Tudatosul-e benne végre, hogy az autonómia nem csupán katolikus hitvallás hanem programja miniden felekezetű 6zlo- venszkói népeknek, dicsérjék bár szlovák, magyar, vagy német nyelven az Urat? önzéssel, rövidlátással nem lelhet népet megváltani és nem érhet el nagy célt az, akit kicsinyes megkötöttségek ragasztanak a röghöz. Azt a politikai igazságot magyarázni, hogy a szlovenszkói autonómiáért vívott harc csak akkor lelhet eredményes és győzedelmes, ha egész Szlovenszkó fölvonul az autonóm ista frontra, —7 annyi lenne, mintha az egyszeregy megdönthetetlenségét bizonygatnék. □ Quo vadis, domine? Hhuka eddig a politikai ösztön sztratégája volt. Egy kis puskaport mindig szárazon tartott a protestánsok felé, a magyarság számára pedig — sok szép elvi nyilatkozata mellett — egy valóságos lelki Udhátiust, amely- lyel szorgalmasan igyekezett fizetni a szegedi Gsnllagbörtönért. Számos históriai példát hozhatnánk föl arról, hogy még a nagy államférfiak sem mentek a gyűlölködéstől, amely sokszor vezér- mát iwmkéni vonul végig pályafutásukon. De nem lehet Államférfi az, akin akkor győzedelmeskedhetnek ezek a primaer érzések, amikor a régi „ellenségek" — osztályostársaivá lettek és fokozottan sinylik a valamennyinkre ránehezedő uj hatalmat. □ Quo vadis, domine? Aat mondotta Hiinka egy bajor lap munkatársának adott interjújában, hogy a Tuka- pör voltaképpen a szlovák protestantizmus harca a katolicizmus ellen. Lehetséges, hogy ebben van valami igaza. Hogy a Tuka-éurorban benmparázslik a lutheránus-katolikus ellentétnek is egy üszke. Mert talán sehol a földkerekén nem maradt olyan eleven erő ez a középkori a turizmus, mint a szlovák glóbuson. Nagy szakadékot jelent a szlovák táborban a cen tr alizmus és autonóm izmus közötti politikai ellentét, de ez a különbség csak akkor válik igazán izzóvá, ha a lutheranizmus és katolicizmus lelki ellentétével párosul, ügy mondhatnék, hogy nem más ez, mint az ősi ellentét korszerű, politikai kifejeződése. Ha például Dérer a politikai fórumon Hiinka ellen ágál s ilyenkor ebben a szelid falaikenyér-emíbenben dühödt fúriák szabadulnak föl, — so'sem azt érzem, hogy a szocialista világnézet ütközik a klerikalizmus- fial, hanem a lutheránus papivadék gályákról holott gyűlöletét látom lobogni a katoliedzmus ellen. Egész primitív formájában gyerekkoromban ismertem meg ezt a sok évszázados ellentétet Mária és a Tranoscius népe között, a szelíd Szuhavölgyön. Ahol nevelkedtem, a katolikus Nagyszuha össze volt építve a Int- theránus Pongyelokkal. Jóravaló, emberséges, dolgos nép lakja mindakettőt, harminc esztendő alatt, amíg az életüket figyeltem, nem emlékszem egy „rendőri" esetre. Csöndes békében éltek egymással, ahogyan békén ölelkezett déli harangszókor a lutheránus harang mélyzengéeü bim-bamja a szuhai harangok magasabb skálájával. De a két falu öregjei között érezhető volt valami lelki idegenkedés, mely a fiatalja között már hevesebben nyilatkozott meg s vasárnap délutánonként vezetődött le parittyaháboru formájában a „trávnik"-on. A háború itt is inkább demonstratív jellegű volt és sohasem végződött eebeeülésoel. Ezek a gyermekes, de a lélék legmélyéről folytatódó ^ütközetek"/ a trávnikoa jutnak eszembe mindig, amikor Hiinka és a lutheránus centralista szlovák politikusok betű- csatározásairól olvasok. Kétségtelen, HKnkáéknak van egy nagyon sulvos érvük: a oeartralizmua ler’tfőhfe oszlopai, az auitonomista mozgalom legfőbb szlo- vemszkói gyöngitőd, az opportírnista materializmus prononszirozott lovagjai, a hivatali staliumok és a anaradékbirtokok boldog tulajdonosai nagy tömegűidben a lutheránusok soraiból kerültek ki, fölül azon a percentett, amely a szlovák intelligencia soraiban a lutheránusok javára mutatkozik, Ebben — lutheránus létemre — elismerem, Hlinkáék- nak igazuk van. De nem minden lutheránus opportunista és árulója az autonomista mozgalomnak. Ott van a turócszentmártoná, nagymultu národná strana, amely ugyancsak lutheránusokra támaszkodik- s újabban mégis olyan mtranzá- genciával szállt harcba az autonómiáért, hogy túltett Hlinkáékon is, akik ezidőbert különben is a kormányban ültek. Ott van a tiszteletreméltó Rázus Márton, ez a megvásárolhat a tlan, ideális szlovák politikus, aki ha hibázik is, legfeljebb csak politikai tapasztalatlanságból és magárahagyatottsága reménytelenségében teszi. És mi történik? Történik egyetlen komoly lépés a közeledésre az autonomista Rózsahegy és az autonomista Turócszentmárton között? Nem. Nem történik meg az, ami a szlovák MacDonald elutazása előtt három nagy békebeszédet mondott Newyorkban Születésnapi feiköszüntfi — „Az általános béke a küszöbön áll" Newyork, október 12. Mielőtt Macdonald elhagyta volna az amerikai kontinenst, három nagy beszédben újból leszögezte amerikai missziójának célját és kifejezte reményét, hogy látogatásának messzemenő következményei lesznek. A premierminiszter hatalmas és az amerikaiak Ízléséhez hozzáidomitott szónoklataiban bizonyos aggodalommal emlékezett meg arról, vájjon megélheti-e még nagy föladatának teljesítését és látni fogja-e a világbéke hajnalhasadását. MacDonald ma lett hatvanhároméves és e napon nagy föladatokat állított maga elé. Mindenekelőtt Franciaországot és Olaszországot szeretné meggyőzni — mondotta —, hogy a diplomáciai rancune távol áll tőle és életének nagy célja a népek általánps békéjének előmozdítása. A Commodore-szálloda teáján háromezer meghívott hallgató előtt többek között ezeket mondotta: — Most, amikor aláírtuk a békepaktumot, amikor becsületszóra fogadtuk, hogy nem viselünk többé háborút, végre hozzá kell fognunk a béke tulajdonképpeni megszervezéséhez. Miért idegenkedünk a nagy probléma megoldásától, amely pedig csak addig volt probléma, ameddig a háború megengedett dolog volt? Senki, aki a paktumot aláírta és hisz az emberek becsületében és a józan észben, nem cselekedhet másként, mint Hoover és én cselekszünk. A béke ősz bajnoka bibliai idézetekkel tarkított beszédében szuggesztiv erővel beszélt a béke szükségességéről és szimbólikus képekkel illusztrálta azt a küzdelmet, amelyet az államférfi visel a politika drótsövénye és a tömegek bizalmatlansága ellen. Visszaidézte az emlékezetbe a háború borzalmas képeit, amelyeket az öregebb generáció soha el nem felejthet. Olyan ifjúság nő föl, amely nem Ismerte a háborút, amely nem érti azt a nagy tisztességet, amelyben háborús halottaikat részesítjük s úgy véli, hogy nem az elesettek emlékét, hanem a háborúnak emlékét ünnepeljük. — Amíg élünk, az a föladatunk, hogy a béke problémáját minél jobban megvilágítsuk és a fiatalság előtt szentséggé emeljük azt az igazságot, hogy háborút ném szabad viselni. A fiatalság ma még romantikus élménynek tekinti a háborút. Később MacDonald az angol—amerikai szövetség vádja ellen tiltakozott. Szövetségek kötése MacDonald szerint elavult diplomáciai fogás volt Senkinek sincs annyi ideje, hogy elavult diplomáciai munkássággal lopja az időt. Amit Hoover és MacDonald tett, az a következő volt: — Fejszével a Kezünkben az őserdőben találkoztunk és megkíséreltük, hogy békeutat vágjunk a vadonban. Természetes, hogy erőnket egyesítettük, mert igy szélesebb utat vághattunk és a munka gyorsabban haladhat. A külügyi társaság dinerjén, amely a Carlton-szállodában folyt le, MacDonald folytatta fejtegetéseit. — Az a megegyezés, amelyet kerestünk — mondotta —, mindaddig hiányos és ki nem elégítő, amíg valamennyi nemzet magáévá nem teszt Előbb az erkölcsi lefegyverzést kell megvalósítani, csak azután kerülhet sor a fizikaira. A munka államférfiul probléma, mert a lakosság csaknem mindenütt máris az erkölcsi lefegyverzés híve és a szépen hangzó békehatározatokat mindenütt egyhangúan elfogadja. Amint azonban az állam- férfiú megkísérli, hagy a fegyveres biztonság mentalitását a politikai biztonság mentalitásával pótolja, ezer és ezer súlyos akadály áll útjába. MacDonald később szarkasztikus módon nyilatkozott azokról az úgynevezett bölcs politikusokról, akik történelmileg bebizonyítják, hogy a békepaktumok csak arra vezettek, hogy valamennyi hatalom fegyverkezni kezdett. MacDonald szerint a nagy emberi gondolatok, melyek később megvalósultak, kivétel nélkül álmokból keletkeztek. Mindaddig folytatni kell a kísérletezést, amig az akarat és az intelligencia eredményt nem érnek el. Európában már eddig is sok minden történt. A közhangulat azt követeli az államférfiaktól, hogy vállalják magukra a béke revízióját . — Mit áldozhat az ember a békéjéért? — mondotta MacDonald. —> Hiszek Amerika szavaiban és hiszek barátságában. Föltételezem, hogy becsületes nemzet s a becsület legelső kötelessége az ígéretek teljesítése. A Kellogg-paktumról nyilatkozva, Mac- Donald a következőket mondotta: —< Vannak emberek, akik azt állítják, hogy bizonyos dolgokat nem lehet döntőbirósági- lag elintézni. Ezek közé tartozik a nemzeti becsület problémája is. Bizonyos, hogy a nemzeti becsületet nem lehet biróságilag szabályozni. De Hoover és én aláírtuk a paktumot, amely a nemzeti becsületre hivatkozva garantálja a békét. A nemzetek becsületének alapvető parancsa, hogy betartsa az esküt. Hogy beszélhet valaki nemzeti becsületről, ha valaki kötelezettségeinek nyomban nem tesz eleget, amint célszerűnek látja? —* MacDonald ünnepélyesen fölszólítja a nyilvánosságot, hogy támogassa békemüvét. A siker MacDonald szerint elmaradhatatlan. Az a konferencia, amely küszöbön áll, az első tulajdonképpeni békekonferencia lesz, mert előkészíti az utat a világ teljes lefegyverzéséhez. Jugoszláv kegyetlenkedések a bolgár határon Szófia, október 12. A lapok, határai önti jelentései szerint a jugoszláv hatóságok számos drákói szogoruságu rendszabályt léptettek életbe, hogy a batánnenti lakosságot * legújabb merényletek tetteseinek elárulására kényszerítsék. Caribrod fóu-ftíakossAgát letartóztatták és súlyosan bántalmazták. A férfiakat arra a he.yre vezették, ahol a vasúti vágányon legutóbb egy pokolgép robbant föl s közölték vf lük, hogy a közeli erdőben agyonlövik őket, ha nem árulják el, ki lie- 'yezte a sínekre a bombát. Ugyanilyen ter- roreszközökkel dolgoznak a környékező falvakban is.
