Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)

1929-09-06 / 202. (2127.) szám

19®9 szeptember 6, péntek. i szlovenszkői országos választmány a belügyminisztérium döntésivel szemben az inkormányzati jogkör tisztázása liléién a közigazgatási bírósághoz ippelil Blanár és Alap? magyar választmányi tagok sikeres munkája az országos választmány csütörtöki ülésén Pozsony, szeptember 5. (Pozsonyi szerkesz­tőségünk telefon jelentése,) Az országos vá­lasztmány ma délelőtt tíz órakor Drobny Já­nos országos elnök elnök'leiével ülést tartott, amely délután félhárom órakor végződött, összesen száznegyvenhat napirendi pontot tárgyaltak le. Az elnök először ismertette a belügyminiszter rendeletét, amely szerint csakis az autonómiára vonatkozó közigazga­tási kérdések képezhetik in+ernellációs indít­vány tárgyát. Az országos elnök azonban a közügy érdekében beterjesztett kérdésekre hajlandó ezentúl is választ adni Dusek Viktor dr. néppárti és Cvinősek dr. Micsura-párti vá­lasztmányi tagok az iránt intéznek kérdést, hogy mi indította a belügyminisztert a ren­delet kiadására. Véleményük szerint éddig minden kérdés és indítvány, ami az országos választmányban fölmerült, nem haladta túl az autonómia keretét. Rla.nár Béla dr. magyar nemzeti párti tó lasztmányi tag kijelentése szerint ilyen ügyekben annak a kérdésnek eldöntése, vájjon az autonómia keretébe való-e, vagy nem, majdnem lehetetlen, de különben is a közügy a mérvadó és minden a köz javát illető ügy felvetése az autonómia keretébe tartozik. Az. elnök ragaszkodik a miniszteri rendelet betartásához, de újból hangsúlyozza, hogy a közügy érdekében fölvetett kérdésekre haj­landó válaszolni. Napirend előtt Alapv Gyula dr., kereszténysxociaJista vá­lasztmányi tag két sürgős indítványt ter­jeszt elő és pedig a julius hatodik! nagy ciklon alkalmával Felsőcs&Uóköz, Som arja és a dunaszerdahelvi járások számos köz­ségében a katasztrofális jégverés által súj­tott gazdáknak ingyen vetőmag és műtrá­gya kiosztásával való segélyezése, továbbá Bodrogközben a királyhelmeci, szobránci és kaposi járásokban az ériási fagykároktól sú jtott gazda közönségnek' szintén ilyen mó­don leendő támogatása érdekében. Az országos választmány Alapv Gyula dr. megindokolása alapján a két indítványt a leg­közelebbi választmányi ülés napirend jére tűzte ki. Ugyancsak Alapy Gyula dr. interpel­lálta meg az országos elnököt a vasárnapi munkaszünet országos rendezésének napi reíidre tűzése tárgyában. Drobny országos elnök kijelentette, hogy ennek az ügynek az egész állam területén való egységes rendezése folyamatban van­fi magyar színészet ügye Egy másik interpellációban Alapy Gyula dr. a magyar színészet orszá­gos segélyezésének elintézését sürgette meg. Az interpelláció szószerint a következő: A magyar színészet rendezése ügyében hozott döntés nem elégítette ki a magyar szinpártoló közönséget, mivel sem az országos szinpár­toló egyesület, sem pedig az érdekelt városok kívánságait figyelembe nem vették. Hogy a működő színtársulatokkal szemben a közön­ség érdekképviseletének, az országos szín- pártoló egyesületnek meg legyenek a kellő biztosítékai, többek között arra van szükség, hogy a magyar színészek országos támogatá­sára megszavazandó országos segély felett ez a szerv rendelkezhessék. Ebből*a céllból kér­dezem az országos elnök urat, hajlandó-e a magyar színészet támogatására vonatkozó kérelmet tárgyalás céljából az országos vá­lasztmány legközelebbi ülése elé terjeszteni. Drobny elnök az interpellációra nem vála­szolt. Egy elvi kérdés Az elnök jelenti, hogy a belügyminiszter el­tiltotta az országos képviselőtestületet attól, hogy a jegyzők magánmunkálatainak ügyével foglalkozzék, mert ez az állami igazgatás jog­körébe tartozik. Cvincsek dr. kanonok konsta­tálja, hogy az ezzel való foglalkozás megilleti az autonóm hatóságot. Blanár Béla dr. indít­ványozza., hogy azt a kérdést, vájjon a képviselőtestület jo­gos-e eljárni ebben az ügyben, a legfelsőbb bíróság eldöntése alá kell bocsátani. Az or^ szagos választmány ebben az értelemben ha­tároz és az ügy előkészítésével meghízza Ivánka Mi­lán dr., Dusek Viktor dr., Blanár Béla. dr., Cvincsek dr. és Tiso Ferenc választmányi ta­gokat. E bizottság elnöke Drobny országos elnök lesz. A belügyminiszter a minisztertanács határo­zata alapján az országos képviselőtestület ha­tározatát a képviselőtestület, az országos vá­lasztmány és a bizottságok tagjainak díjazását illetően megváltoztatta és a nem helyben lakó képviselőtestületi tagok diját napi 150 koronában, az utazás tartamát pedig egy napban állapította meg és kimon­dotta, hogy megilleti őket a másodosztályú vasúti jegy megtérítése. Az országos választ­mány tagjainak a belügyminiszter havi két­ezer korona tiszteletűijat állapit meg és nem havi 3500. koronát, amint ezt az országos képviselőtestület elhatározta. Az országos választmány tagjainak a belügy­miniszter az 1929. évre Szlovenszkó területére érvényes elsöosztályu vasúti szabadjegyet en­gedélyezett, az 1930. évre vonatkozólag pedig külön határozat hozandó. A helyben lakó képviselőtestületi tagok ülé­senkint száz koronát kapnak. A bizottsági tagok ülésdija ugyanannyi, mint ez országos képviselőtestületi tagoké. (Prágá­ban az országos választmány tagjai havi 4000, Morvaországban pedig 3500 korona tiszteletdij- ban részesülnek. A szerk.) Kállay József dr. agrárpárti választmányi tag konstatálja, hogy ebben az esetben több történt, mint ameny­nyit a törvény előirt, mert & határozatot nem csak a belügyminisz­ter és a pénzügyminiszter, de kifejezetten a minisztertanács bírálta el és az összeget meg­állapítani hivatott, képviselőtestület ezirányu megállapitását külön indok nélkül más össze­gekkel helyettesítette. Blanár Béla dr. indít­ványozza, hogy miután itt autonóm jogok ér­vényesítéséről van szó, a legközelebbi országos választmányi ülés foglalkozzék újból a kérdés­sel és javaslatot dolgozzon ki az országos ■képviselőtestület számára. Alapy Gyula dr. és Milota Albert dr. egyetemi tanár is támogatja az indítványt. Az országos választmány az ügyet a képvi­selőtestület ülését előkészítő választmányi ülés napirendjére tűzte ki. Ezután a pozsonyi szinház két. páholyának a választmány részére kibérlésének kérdésénél Dusek dr. és Blanár Béla dr. indítványára az országos választmány elhatározta, hogy ezeket a páholyokat a magyar és a német előadásokra is kibérlik. Délután félhárom órakor a folyó ügyek elinté­zése után az ülés véget ért. Az országos vá­lasztmány legközelebbi ülését szeptember I 12-én tartja. Reichenberg közelében kimbíott és szétroncsolódotí egy utasokkal zsui&M motoros szerelvény A katasztrófának hét halottja és huszonhat sebesiittjje van — A tulgyors tempó idézte elő a szeréncsétlenséget Reichenberg, szeptember 5. Ma reggel egynegyedhat órakor az oberhanischen— reichenbergi vonalon, amelyen motorszerel- vényen bonyolítják le a forgalmat, végze­tes szerencsétlenség történt. A 2. számú sze­relvény, amely egy fő- és egy mellékkocsibal állott, a szokásosnál valamivel gyorsabb tempóban haladt a pályatesten. A sinpár egy helyütt éles szögben kanyarodik. Ami­kor a motorkocsi ehhez a ponthoz ért, egy­szerre kiugrott a sinek közül és meilékkccsi- ját magával rántva, a pályatest oldalára zu­hant. A kisiklás következményei borzalma­sak voltak. A két kocsi romokká zúzódott, A motorkocsi födele leszakadt, oldalai ösz­szeroppantak, de hasonló sors érte a hozzá-1 kapcsolt másik vagont is. Az utasokkal túl­zsúfolt szerelvény romokban hevert a pálya­test mellett és az összehajlott vasalketré- szek, gerendák közül az utasok kétségbe­esett erőfeszítéssel törtek utat a szabadba. Különös és szerencsésnek mondható vélet­lennek tulajdonítható, hogy a katasztrófa aránylag nem vitt véghez olyan nagy pusz­títást, amilyenre az első pillanatban gondol­ni lehetett. Két utas veszítette életét s a sú­lyos és könnyű sebesülted száma huszonha­tig emelkedett. A szerencsétlenség helyszínére rövidesen kiérkezett a reichenbergi mentőállomás és tűzoltóság egész személyzete, amely első se­gítségben részesítette a baleset áldozatait, akiket azután autókon szállítottak a rei­chenbergi kórházba. A szerencsétlenség eíőidéző oka tekinteté­ben egyelőre semmi biztosat sem állapítottak meg s a vizsgálat föltevések és találgatások között halad. A szakértők afelé hajlanak, hogy a végzetes kimenetelű katasztrófát a motorszerelvény vezetőjének rovására írják. Több tanú állitása szerint ugyanis a motor­kocsi a megengedettnél nagyobb sebesség­gel haladt és a tempót az éles kanyarulat­nál sem csökkentette. Angol-arab harcok Palesztinában London, szeptember 5. Jeruzsálem! je­lentések szerint Tábor hegyénél súlyos ösz- szeütközésre került a sor az angol csapatok és a beduin felkelők között. Az utóbbiak számát hatszázra becsülték. A beduinok az éjszaka folyamán megtámadták a hegy lá­bánál fekvő falvakat és elhajtották a lakos­ság háziállatait Az ütközet tegnap egész nap tartott és csak a késő éjjeli órákban ért véget. A leg­újabb jelentések szerint az arbokat a Holt tenger partjára szorították, ahol megkísé­relték, hogy visszavonuljanak Beiszam arab városába. London, szeptember 5. Bombayi jelenté­sek szerint a városban nagy izgalmat kel­tett az a Mr, hogy az ismert Lavrence ez­redes mohamedán szent férfiúnak öltözve Bombayba érkezett. A lapok jelentése sze­rint Lavrence, aki Peer Kaiani Sach név alatt utazik, s az indiai határkerületekben van dolga, csatlósaitól őrizve egy előkelő magánszállodában szállt meg. A pápa a palesztinai katolikusokért Róma, szeptember 5. Monsignore Valéry, a Szentszék palesztinai és egyiptomi apostoli kiküldöttje, akit a pápa sürgősen Rómába hivatott, vasárnap megérkezett és a pápánál azonnal magánkihallgatáson jelent meg. A kihallgatás egy óra hosszat tartott és a palesz­tinai helyzetre vonatkozott. XI. Pius pápa utasításokat adott a pápai delegátusnak, a pa­lesztinai katholikusok védelmére vonatko­zóan. Zsidé lOntetések Hontrálban Montreal, szeptember 5. A montreali zsidó­ság tüntető felvonulást redezett a város uc- cáin a palesztinai zsidómészárlás ellen való tiltakozáskénnen. A menetben negyvenezer zsidó vett részt. A rölvonulás utáni gyűlésen a zsidóság határozatot fogadott el, amelyben követeli a nyugtalanság okozóinak szigorú megbüntetését. Letartóztattaik a bukott Frankfurti Biztosítónak és testvér- bankjának három igazgatóját Hamis bukás, sikkasztás és mérleghamisítás címén indult eljárás Frankfurt, szeptember 5. A Frankfurti Ál-1 lalános Biztosítóintézet bukása a német pénz­ügyi világban nagy hullámokat vert és hete­ken át pánikszerű hangulatot keltett, amely erősen befolyásolta Középeurópa tőzsdéinek hangulatát. A kedélyek akkor kezdtek lecsil­lapodni, amikor hire kelt, hogy az érdekelt bankok segédkezet nyújtanak az összeomlott biztosítási intézet szanálásához. A szanálási akcióval párhuzamosan hatósági részről is megindult a vizsgálat azirányban, nem ter­heli-e felelősség a biztosítóintézet vezetőit. Egyes verziók szerint a vizsgálati hatóságok olyan adatokat sze­reztek, melyek szerint a biztosítóintézet igazgatói vétkéé mulasztásokat követtek el, melyek azután elkerülhetetlenné tették a rapid összeomlást. Nem ment tehát meglepetésszámba, amikor tegnap az előzetes nyomozás lefolytatása után a frankfurti államügyészség elfogató pa­rancsot adott ki a biztosi tó intézet három igazgatója: Bockcr, Kirschbaum és Fuchs igazgatók ellen. Közülük Berkei' igazgató a neulieimi szanató­riumban pihen teái az utolsó tietek idegtépő izgalmait. Becker hevesen ellene szegült a letartóz­tat tási parancsot foganatosító hatósági köze­geknek, akik erélyes fellépéssel törték meg ellenállását és magukkal vitték a frankfurti államügyészségre. Beoker arra próbált hivatkozni, hogy meg­rongált egészségi állapota gondos orvosi ke­zelést igénye], a hatósági orvos azonban sem­mi komoly alapot nem látott arra, hogy az igazgatót egészségi állapotára való tekintettel szabadlábon hagyják. A letartóztatott Beoker vezérigazgatója volt a Frankfurti Általános Biztosítóintézetnek, ő irányította az üzletet és most őt teszik első­sorban felelőssé az elhibázott, végzetes spe­kulációkért. Nemcsak a hamis bukás vádjával szemben kell védekeznie, hanem a letétek elsikkasz- tásával és a mérleg meghamisításával is meg vádolják. Az ügyészség elfogatóparancsa alapján Kirschbaum és Fuohs igazgatókat is letar­tóztatták. Kirschbaum joibbkeze a teljhatalmú vezérigaz­gatónak, mig Fuohs igazgató a Frankfurti Ál­talános Biztosítóintézet testvérvállalatának, a Südwestdeutscher Banknak élén állt. A 26 éves Fuohs intim barátja volt a vizsgálat meg­indulásakor megszökött Sauerberg igazgató­nak. Az államugyéezség az elfogatóparancsokat alapos és részletes könyvvizisgálat után bo­csátotta ká, mikor kétségtelenül meggyőződöd arról, hogy Becker igazgató és társai csaMrd üzelmeket folytattak. A. detektívek egyébként azt is megállapítot­ták, hogy az utóbbi hetekben Becker vezér- igazgató Fuohs társaságában több nagy autó- kirándulást rendezett, melyek nyilvánvalóan azt a óéit szolgálták, hogy a két igazgató al­kalmas helyen és időben átszökjön a német határon. tlemenceau súlyosan beteg Fáris, szeptember 5. Clémenceau hős/ szabb idő óta betegen fekszik vidéki há­zában. Állapota állítólag komoly agg oda lomra ad okot. A Journal szerint a 88 éves páciens né­hány hét éta gyöngélkedik. Tegnap egy hí­res párisi specialista látogatta meg St. Vin- centben, de a professzor megígér te Clémen- ceaunak, hogy senki előtt nem nyilatkozik állapotáról s így a sajtó nem értesülhetett a t u la jd ónk éppé n i t ényálláeról. ■ IWI1HT

Next

/
Thumbnails
Contents