Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)
1929-09-06 / 202. (2127.) szám
4 T»Ra:<iaiMA<AaRH i RiiAB 1989 szeptember 6, péntek. Gyermekkivándorlási amely le akarta vezetni Anglia ember- Sölöslegét és meg akarja menteni a domíniumokat az angol-szász i számára Az angol közvéleményt a háború óta kevés kérdés foglalkoztatja oly erősen, mint az, hogy miként lehetne a domíniumok lakatlanságán az anyaország emberfölöslegével segíteni. Angliában folyton növekszik a munkanélküliség és a gyarmatokat színes fajták özönlik el. Az angol világbirodalomban körülbelül négy- százötvenmillió ember él. Közülük mindössze het- venmillió a fehér és ezek négyötödrésze is az anyaországban él. Mintegy háromszázötvenmillió angol alattvaló ázsiai, ötvenmillió afrikai és kétmillió ausztráliai őslakő. A birodalom szines polgárainak a világháború túlságosan megnövelte öntudatát és. egyre erősebben követelik maguknak a szabad letelepülési jogot a világbirodalom minden részére vonatkozóan. Hogy ez mit jelent, arról gyorsan meggyőznek Brit-Kolumbia állapotai, ahol a körülbelül ötszázezer lakos között az ázsiai származásúak száma mór töt b, mint tiz százalékot tesz ki a szigorú kizárási törvény ellenére is. A természetes szaporodás oly nagy, hogy az ember önkéntelenül a házinyulakra gondol. Ezért a lázas törekvés, hogy Angliából a domi- niumok felé irányuló kivándorlást mesterségesen fokozzák s erre a célra egyre többet fordítanak magán- és közpénzekből. Az eredmény azonban úgyszólván semmi A Tengerentúli Kivándorlási Bizottságnak az 1928. évi eredményekről most nyilvánosságra hozott jelentésé a tapasztalatokból azt a konklúziót vonja le, hogy „még ha a londoni kormány oly eredményesen oldotta volna is meg a tengerentúli kivándorlás kérdését, hogy a hazai munkapiac helyzete ezáltal lényegesen megkönnyebbült volna, a domíniumok beleegyezését nem lehetett volna megszerezni az akcióhoz''. Ennek főoka, a jelentés szerint, abban rejlik, hogy „a domíniumok a földmunkásokon kivüi senkit sem tudnak használni, már pedig az angol ipari munkások csak a legnagyobb nehézségek árán tudnak alkalmazkodni a mezőgazdasági munkához". A kérdés magva tulajdonképpen tehát az, hogy az angol-szász fajta földmi vestömegek hijján szűkölködik, viszont a gyarmatok üres területeit nem akarják „idegen" bevándorlókkal benépesíteni, legyenek azok ázsiaiak, vrgy akár az európai kontinens fel ' kivándorlói. Kanadának, amely nagyobb mint Európa, alig kilencmillió lakósa van, Ausztráliának pedig, amely mindössze egyötödrésszel kisebb mint Európa, csupán hatmillió. Ehhez még vegyük azt, hogy az 1926-os népszámlálási adatok szerint Ausztráliában a lakosság negyvenhat százaléka, vagyis majdnem a fele a hat fővárosban: Melboume-ben, Sydneyben, Brisbaneben, Perth-bea, Adelaide-ban és Camberrá-ban él. Az anyaországból jövő bevándorlók kilencven százaléka pedig Sydney-ben és New-South-Wales-ben állaoodik meg. Kanadában szintén állandóan növekszik a vároI Vérszegény gyermekek igyák a ö f Csizi-vizet, Csizfürdő sok angol-szász származású lakossága. De ugyanez a jelenség a Egyesült Államokban is megfigyelhető. A földtől való irtózás különösen olyan fiatal farmereknél figyelhető meg, akik résztvettek a háborúban. Ez csendül ki egy uj katonanótából is: „How can we keep them back on the farm, now ihat tbey ’ve seen Pare-e". (Miként tarthatnék vissza őket a farmon, amikor már Párist is látták.) Ismernünk kell t a nehéz helyzetet, hogy megérthessük, mennyire nagy sikere van Angliában egy uj akciónak, amely az apátián- anyátlan árva gyermekeket tervszerűen át akarja telepíteni a domíniumokba. Szinte gyermekek keresztes- hadjáratának lehetne ezt az akciót nevezni, amely az angol-szász civilizáció megmentésére indult. Palántát könnyebb uj talajba ültetni mint évtizedes fát, s az utóbbi könnyen belepusztulhat abba, aminek az előbbi sudár felszökkenését köszönheti. Az érdekes uj mozgalom megindítója a néhány esztendővel ezelőtt elhunyt Kingeley Fairebridge volt. ő vetette fel az eszmét, hogy „Nagybritannia árvái kössenek ki „nagyobb Britannia" déli, északi, keleti és nyugati partjain, ahol nagy a hiány farmerekben és farmererőkben és ahol erős karú és erős szivü emberek nem fognak hiányt szenvedni a mindennapi kenyérben." Szerveztek egy gyermekkivándorlási társulatot, amelynek élére nem kisebb ember került, mint Amery, Baldwin kormányának gyarmatügyi államtitkára. Az első gyermekeket 1913-ban helyezték el Pinjarra farmiskolájában, amely Nyugatausztrálda fővárosától, Perthtől 66 mérföldre délre fekszik. Harmincöt nyolc-tizesztpndős fiú és leány került ide az első küldeménnyel. A háború alatt természetesen szünetelt a társulat tevékenysége, de néhány év óta ismét serény munkát fejt ki. A nemrégiben lezajlott évi közgyűlésen kiderült, hogy jelenleg 350 angol fiú s leány van Pinjarrá- ban. közülük 243 a múlt évben került oda, amikor hatvan végzett növendék elhagyta az iskolát és állásba ment a farmokra. A kiküldött gyermekeket Fremanfcleben gyűjtik össze, innen az intéze* felügyelőnőie Pinjarrába viszi őket, ahol tizenkettes csoportokban helyezik el a gyerekeket. A >z egyes csoportok tanyái nagyrészt maguk állítják elő szükségleteiket, még pedig a gyermekek közreműködésével. A múlt évi saját termés körülbelül 450 ezer korona értékű volt a telepen, 150 ezerrel több, mint 1927-ben. Az intézetet a gyermekkivándorlási társulaton kívül a londoni tengerentúlra irányuló telepítési akció és a nyugatausztráliai kormány is támogatja. A gyermekek rendes iskolai oktatást kapnak az intézetben, azonkívül a nevelők ée nevelőnők vezetésével háztartási és földmives munkát végeznek. A fiuk tanulnak lovagolni, hajtani, ásni, szántani, vetni, tehenet nevelni, birkát nyirni stb., a leányok pedig háztartást vezetni, főzni, mosni, varrni,* egyszóval mindent, amit egy rendes falusi asszonynak tudnia kell. A pinjarrai intézet nem egyetlen a maga nemében Magában Angliában és Kanadában is vannak ilyen farmiskolák a fiatal ki- és bevándorlók kiképzésére. Természetes azonban, hogy tengerentúli település problémáját ilyen gyermekkivándorlás utján nem lehet igazán megoldani. Észak- és Dél-Amerika, valamint Ausztrália nagy része sgy szép napon megszűnik majd a fehér népek kultur- területe lenni, ha belátható időn belül nem telepitik be az európasezrte mutatkozó ember felesleggel. Emellett az úgynevezett Children Emigra- tion Society és pinjarrai iskolája mindenesetre érdekes kultúrpolitika kísérletnek tekintendő, amely a többi közt félreismerhetetlen jele annak, hogy a jövő nevelésnek átfogóbb szempontokat kell figyelembe vennie, mint a mainak, uj érdekeket és szükségleteket. Valósággal szervezni kell a nevelést, akár a gazdasági termelést és elosztást, még pedig nemcsak Angliában, hanem a kontinensen is. J rusiin nép mis nem alkalmas arra, hogy kormányozzon" irla a félhivatalos lap a köztársaság tizenegyedik esztendeiében A CeskosfovensScá Republika szerint Ruszinszkó autonómiája nem politikai probléma A félhivatalos tévedést tévedésre halmoz Ruszinszkó gazdasági helyzetének jellemzésében Prága, szeptember 5. A félhivatalos Gesko- ölovoneká Republika vezércikkben foglalkozik Kurtyák Iván ruszin képviselőnek F. Gerando francia újságíró részére adott felvilágosításaival, melyek a Journal de Ge- neve-ben láttak napvilágot. Gerando cikke a lap idézésében a kővetkezőket tartalmazza: — A ruszinszkói szegénységnek az oka mindenekelőtt a békeszerződés, amely ezt a hegyes országrészt elszakította a magyar síkságtól, ahol régebben a ruszin földműves aratómunkát végezhetett és az arator észből a jövő aratásig egész családját eltarthatta. Továbbá megcsappant a fa kivitele, mert a fát régebben a folyókon egész Szolnokig vagy Szegedig szállították. A szegénység további oka a lakosság mesterséges elszegő- nyitése, amit azzal értek el, hogy az állam- fordulat után a magyar koronákat csehszlovák valutára váltották be, vagyondézsmát és más súlyos adókat vetettek ki, melyeket még a háborús évekre szólóan is behajtottak. Azonban állítólag a legfőbb oka ezeknek az összes bajoknak Podkarpatská Rus autonómiájának halogatása. A ruszin nyelv nem hivatalos nyelv, a ruszin iskolákat bezárják és a prágai kormány szemmelláthatólag gazdasági tekintetben sem fordít nagyobb gondot erre az országrészre. Kurtyák képviselő végül azt mondta, hogy Ruszinszkó közigazgatásában tiz. év alatt olyan súlyos hibák történtek, hogy az őslakos ruszinok és magyarok között nyugtalanságot váltottak ki, olyannyira, hogy az csaknem gyűlöletté változott a prágai kormánnyal szemben. Ezt a gyűlöletet ki is aknázzák a különböző propagandák, mint az orosz, ukrainista és bolsevik propaganda. A magyar propagandáról — jegyzi meg a Ceskoslovenská Republika — Kurtyák megfeledkezett. A félhivatalos ezután Kurtyák kifogásai ellenében a következőképpen érvel: — Prágában nincs egyetlen ember sem, aki nem tudná, hogy Ruszinszkó gazdasági és szociális viszonyai szánalmasak és aki be nem ismerné, hogy a helyzeten javítani kell. Ezt rendszeresen csinálják is. Prága tiz esztendő alatt a nép gazdasági, szociális és kulturális fejlesztése érdekében annyit tett, hogy azt minden elfogulatlan ember láthatja. A ruszin nép szegénységének okai azonban a magyar rezsimből maradtak örökségül és a természeti adottságoktól függenek. Konstatálnunk kell, hogy ltuszinszkó- ban meglehetősen nagy a hiány megművelhető földben s ez a főoka Ruszinszkó szegénységének, amely már a magyar rezsim alatt is megvolt. A kárpátaljai nép vigasztalan helyzetén csak hosszabb kulturális erőfeszítés után lehet segíteni, mert még 1921-ben is a lakosságnak több mint 50 százaléka analfabéta volt. Ebben a budapesti magyar kormány volt bűnös, mely nem gondoskodott a mostani ruszinszkói generáció kielégítő iskolai neveléséről. Csak a következő generáció, mely a prágai kormány által emelt számos uj ruszin iskolában nyeri oktatását, az fogja tudni megjavítani Podkarpatská Rus kulturális viszonyait. A trianoni békeszerződés nem felelős a ruszinok évszázados • szegénységéért. Az az érv, hogy a ruszinok a trianoni szerződés miatt nem vehetnek részt Magyarországon az arató munkában, ugyancsak nem döntő tényező. Ennek az oka inkább a tem munka, amely a mezőgazdaságban mindFizessen elő a -mm mar -Képes fiéf-re I Előfizetési ára % évre 3(5. Kcs. Minden újságárusnál kapható inkább kiszorítja a kézimunkást. Ha a ruszin földműves nem talál munkát Magyarországon, bizonyára találhat Cseh- és Morvaországban és hogy nincs munka nélkül, bizonyítja az a tény, hogy az egész csehszlovák köztársaságban mindössze vagy negyvenezer munkanélküli van s ezeknek a nagyobbrésze is az iparvidékre esik. Ami azt a kifogást illeti, hogy eddig a béke- szerződésnek az autonómiát biztositó rendelkezései nincsenek végrehajtva, a főokát ennek abban kell keresni, hogy a ruszinszkói nép még nem alkalmas arra, hogy saját maga kormányozzon. A nyelvkérdésben a csehszlovák kormány semleges. A ruszin lakosságban több irányzat van a hivatalos nyelvre vonatkozóan. Akörül folyik a vita, hogy a nagyorosz vagy az ukrán ny&lvet vezessék-e be? ügy látszik, logikusabb lenne az ukrán tájszólás, mert ez a nyelv, mely Podkarpatská Rusban népszerű, egyúttal a szomszédos Ukrajna nyelve is. Ha a csehszlovák kormány a nagyorosz irányzatot támogatná, akkor bizonyára azt vetnék szemére, hegy pánszláv politikát üz. Ruszinszkó nem politikai probléma és nem fenyegeti a* európai békét. Csupán nevelési probléma. Tiz év múlva, amikor a mostani iskolákból uj generáció kerül ki és végrehajtás alá kerülnek az ösz- szes szociális és gazdasági reformok, amelyeket a csehszlovák kormány szándékozik megvalósitani, egy uj Podkarpatská Rus fog kialakulni, melyben az igazi ruszinok legalább is megelégedettek lesznek. Annál elégedetlenebbek lesznek azonban a magyar irredentisták és az ezek zsoldjábaa levő uszítok, akik Podkarpatská Rus autonómiájának zászlaja alatt Ruszinszkónak Magyarországhoz való visszajuttatása érdekében dolgoznak. A Ruszinszkón való elégedetlenség csak ezeknek és a magyar irredentának a müve, épp úgy, mint a külföldi újságíróknak gyakori utaztatása Podkarpatská Rusban és ezeknek az újságíróknak a megjegyzései is csak arra szolgálnak, hogy a magyar revizionista politika akcióját kiegészítsék. Aki Podkarpatská Rusban épp úgy, mint Szlovenszkón az autonómia szavát megváltó szózat gyanánt kiabálja, anélkül, hogy garanciákat nyújtana afelől, hogy ez az autonómia nem lesz a Magyarországhoz való visszacsatlakozás első etapja, vagy politikai vakságban szenved, vagy Budapest bérence. Harmadik lehetőség nincs Ezzel a hangos akkorddal zárja cikkét a Ceskoslovenská Republika. Anélkül, hogy vitába akarnánk szállni a kétszázötvenedik évfolyamát taposó nagyérdemű lapmatuzsálemmel, az objektív igazság érdekében le kell szögeznünk néhány kirívóbb tévedést, amit a Ceskasloveuská Republika ebben az érvelésben elkövet. Megállapítja, hogy a ruszin föld szegénységének főoka a magyar rezsim volt, mihelyt pedig a mostani rezsimet vádolják meg rossz gazdálkodással, rögtön azzal áll elő, hogy a főok mégis a föld természetadta szegénysége, mert kevés a megmunkálható föld. A földrajzi adottságok ugyanolyanok voltak Trianon előtt, mint Trianon után, azonban a gazdaságpolitikai adottságok már nem egyformák, mert azok Trianon után rosz- szabbodtak. Először is: Ruszinszkó elvesztette fakivitele számára a legközelebbi szomszédos magyar piacot és a legolcsóbb szállítási eszközt: a tutajozást. Ehelyett nyolcszázkilométernyi távolságra kapott uj piacot Cseh-Morvaországban, ahol azonban nem versenyezhet a lengyel fával és állattenyésztése a lengyel hússal. ’ásodszor a ruszin nép elveszítette a közeli magyar síkságon való aratási munkaalkalmat. Rossz érv a Ceskasloveuská Republika részéről, ha azt mondja, hogy ugyanakkor megkaphatja ugyanezt a munkaalkalmat Csehországban. Mig a magyar Alföldre való úttal a ruszin arató legfeljebb két napi bérét fordította a vasúti költségre, addig csehországi útjában nagynehezen megtakarított pénzéből sokszor kétheti munkájának gyümölcsét kell vonatra kidobni. Ez óriási gazdasági mínusz a földhöz ragadt szegény munkásnak. Hamis érv az is, amikor a félhivatalos azon a elmen tagadásba veszi a ruszinszkói munkanélküliséget, hogy a köztársaságban összesen csak 40.000 munkanélküli van s az is az ipari vidékeken, vagyis Csehországban. A helyes kifejezés az, hogy csak az iparvidéken regisztrálják szabályszerűen a munkanélkülieket s ezért van az, hogy ezekén a helyeken mutatható ki papiroson a munkanélküliség. A valóságban a legnagyobb munkanélküliség és legnagyobb kivándorlás Ruszinszkón és Szlovenszkón van az egész köztársaságban. Cseh- és Morvaország viszont abban a kényelmes helyzetben van, hogy Szlovenszkóról és Ruszinszkóról olcsó munkástartalékokkal rendelkezik. Eléggé is panaszkodnak a cseh- morvaországi munkások a munkaalkalomra éhes szlovák-ruszin munkások bérleszoritó munkavállalása ellen. Ez is tagadhatatlan gazdasági tény. A legpikánsabb a Ceskoslovenská Republika megállapításai közt az a régi tétel, hogy „a ruszinok nem alkalmasak még az ön- kormányzatra.“ 1919-ben a csatlakozásra már érettek voltak, tiz évvel később még nem érettek a sorsuknak szerény autonómia keretei közt való intézésére. Hasonlóan érdekes a félhivatalos lap színvallása az ukrán nyelv mellett, melynek bevezetését azért tartaná a „leglogiku- sabbnak", mert egyúttal a „szomszédos Ukrajna nyelve is." Mióta szokás a hivatalos nvelv megállapításánál a szomszédos államok nvelvére kacsintgatni? Pláne Csehszlovákiában. A félhivatalos lap azon verkli-érve, hogy az autonómia azért veszedelmes, mert nem tudni, nem a Magyaroszághoz való visszatérés egyik etappjául akarják-e azok, akik akarják, súlyosan diszkreditáló vélemény nemcsak a ruszin autonomistákról, hanem súlyos vád a legfajliübb szlovákok államhüsége ellen is. Ezzel a lap az autonomizmus mozgalmát akarná befelé diszkreditálni, de nem veszi észre, hogy ezzel viszont kifelé épp az állam presztízsének árt, amikor az egész autonomista mozgalmat az irredentizmus szövetségesévé bélyegzi. És ezt pont a félhivatalos lap elvakult vezér- cikkírója csinálja. Már pedig a ruszinszkói autonómiát nem lehet holmi irredenta váddal elbiivészkedni a politikai problémák sorából. Igenis: Ruszinszkó autonómiája nemcsak politikai probléma, hanem a nagyhatalmak nemzetközi garanciája révén olyan politikai probléma, mely nemzetközi jelentőséggel bir. — Többszínűre festik a körmüket a párisi nők. Párisbód írják: Az már régóta divat, hogy minden sikkesen öltözködő hölgy a ruhája színének megfelelő ékszereket, refcikülöket és esetleg pincsikutyákat hord. Most azonban a párisi divatdiktátorok tovább mentek egy lépéssel és kiadták a jelszót: amilyen szinti a ruha, olyan szinti a köröm. Forgalomba kerültek már a kitűnő körömpuderek és körömfestőszerek. Ezek segítségével a párisi divat- hölgy napjában többször átfestheti körmét aszerint, hogy milyen ruhát vesz fel. Fehér estélyi ruhához hófehér köröm jár, gyászruhához fekete köröm, többszínű csikós ruhához többszínű csikós köröm. Az újításnak hallatlan sikere van és szinte na.pok alatt vált egészem népszerűvé.
