Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-02 / 173. (2098.) szám
2 'Pm<M‘MA<AailHTKLAI> 1929 a/pguartug l, péntek Mría részletesen elmondja, hogy Toka fegyTere- ket esempéseett Hochstettenaaha és a hadsereg világtájak ezerint volt elnevezve. Elnök (Mrázhoz): Igaz-e ez? Mráz: Kónyszeritettek erre, életveszélyesen fenyegettek és azt mondták nekem, hogy könnyűének a helyzetemen, ha ilyen vallomást teszek. Vlaeh alezredes akarta est tudni és arra gondoltam, hogy kielégítem kíváncsiságát. Elnök: Nem gondolt arra, hogy ezzel más embereket sodorhat bajba? Mrás: Nekem az életem kedvesebb volt. Ezután az elnök Tomanek Flórián képviselőt hivja be tanuvallomástételre. Tomanek képviseld tanuvaliomása Tomanek Flórián elmondja, hogy ötven éves, Burszentgyörgyön szü etett, katolikus lelkész és képviselő. A vád'ittakkal sem rokonsági, sem ellenséges viszonyban nin.cs. Elnök: Mit tud a vádlottak államellenes tevékenységéről? Tomanek: Tulíáva! a pozsonyi Jezsuita- templom előtt ismerkedtem meg 1919. év végén, vagy talán 1920 elején. Magyarul szólított meg a templom előtt és azt kérdezte, hogy milyen lesz most a mi politikánk. Bizalmatlan voltam hozzá, nem ismertem, azonban megjegyeztem, hogy nimas pénzünk és nehéz politikát csinálni. Tuka azt felelte, hogy ez nem baj, Pesten van Bangha páter és ő majd bármilyen összeget tud szerezni. Én ezen a feleleten megütődtem és elbúcsúztam Tarkától, Ezt azéirt mondom most el, mert azt olvastam, hogy Tuka a bíróság előtt szlováknak adja ki magát. Mikor a Slovák Pozsonyba költözött át, egyszerre csak azt láttam, hogy Juriga és az én tudomásom nélkül Tukát tették meg a titkárság és a szerkesztőség vezetőjének. Ez nekünk, régi szlovákoknak nem tetszett, mert Tukát magyarnak tekintettük, nem pedig szlováknak. t Tuka később gyakran meglátogatott \és arra MINDENKI FIGYELJEN mert a hirtelen időváltozások alkalmával mindnyájan ki vagyunk téve meghűlésnek, fertőzéseknek amelyek könnyen végzetes következménnyel járhatnak, ha gondatlanul elhanyagoljuk bajunkat. Meghűlés ellen legjobb védekezés: A test edzése, a szervezet megacélozása, az ideg- rendszer ellentállóbbá tétele. Ezeknek a feladatoknak az elérésénél lég* hatékonyabb segítségünk a minden házban ismert és otthonos DIANA SOSBORSZESZ melynek állandó használatával sok bajt háríthatunk el magunkról és sok később nehezen leküzdhető betegséget előzhetünk meg. Az egész országban mindenütt kapható. Hatástalan utánzatokat utasítson erélyesen vissza! ___________ kér t, hogy miután Bécsiben misét szoktam mondani a bécsi katolikus szlovákok részére, vigyek csomagokat Bécsbe. Én soha som tudtam, hogy mi van ezekben a csomagokban. Ha ez iránt érdeklődtem, közvetlen válását sohasem kaptam Tukától. Mivel azonban ellenzékben voltunk, azt gondoltam, hogy képviselőinknek parlamenti beszédei vannak ezekben a csomagokban ée ez konveniált nekem. Én Podhradskyhoz, egyik bécsi ismer ősömhöz vittem a csomagokat. Egy ismeretlen ur jött el értük. Kiváncsi voltam, M ez az ur és ezért megbíztam Podhrad- sky feleségét, hogy kérdezze meg tőle, hogy kicsoda, de az illető nem nevezte meg magát. Elnök. Hogy adta át Tuka önnek ezeket a csomagokat? Tomanek: Becsomagolva, de nem lepecsételve, néha spárgával átkötve. Elnök: Miért adta önnek Tulka ezeket az iratokat? Tomanek: Mert kéthetenként Bécsbe utaztam és diplomáciai útlevelem volt. Államellenes csomagok Elnök: ön, mint képviselő, hogyan csempészhetett csomagokat, amelyek tartalmát nem ismerte? Tomanek: Tudtam, hogy oly cikkek varrnak bennük, amelyek áUamellenes&k. Tuka mondta, hogy egy francia újság is van köztük, erről azonban nem győződtem meg. Tukától sokszor kérdeztem, miért jár ő Bécsbe, amire azt mondotta, hogy rokonait látogatja meg. Egyszer együtt voltam Tulkával Bécsbesn. Bemutatott egy Tamara nevű olasz újságíróinak, A beszélgetésből kivettem, hogy Tamara államunkkal szemben ellenséges érzelmű.. Meglátogattam Radiosot te, ahová szintén Tuka vezetett eL Radiccsail sokszor beszéltem és mondta, hogy vigyázzunk, mert Tuka veszedelmet ember és nem szláv. Megkérdeztem, miiből gondoltja ezt, amire válaszolta: , „sapienti sat‘. Többet nem mondott, mert el kellett mennie, Más alkalommal Tuka elvitt a szovjetkövetségre. Azt sem tudtam, miért. Nem szólt semmi*. Csak amikor megérkeztünk a követségre, látta, hogy Tuka ismerős itten, mindenkit te* mer. Kérdeztem Tukától, hogy mit mondjak a követnek, miiért jövök hozzá. Tulka azt mondotta, érdeklődjem nála, hogyan lehetne Oroszországba útlevelet kapni, az ottani viszonyok tanulmányozására. Én nem ezt mondtam a követnek, hanem közgazdasági kérdésekről beszélgettem veta. Elnök: Jaff© volt ez az orosz követ? Tomanek: Lehet, hogy Jötte. Nem tudom. Mikor elmentünk, mondtam Tálkának, hogy rossz benyomást tett rám ez a látogatás. Tuka erre csak mosolygott. Elnök: Mit tud a Rodobranárőfl? Tomanek: Szó volt arról, hogy a Rodobranet pártalakulat lesz a néppárti gyűlések megvádol mesésére. Később észrevettem, hogy van kunit csinálnak, amit nem tartottam össze* egyeztethetőnek a szlovák néppárt felfogásává]. Mondtam Tokának, hogy a Rodobraná- nak nyilvános egyesületnek kell lennie. Elnök: Nem mondta Tuka, hogy tátkoeoak kell maradnia a szervezetnek? Tomanek: Másoktól tudom, hogy valami ilyesmit mondott. Juriga, Tuka, Ondercsóés én a parlamenti klubban Rodobrana-válasrt- mámyt alakítottunk, 1926-ban félórára Prágában össze is ültünk, de azóta sem. Ondercsd akkor megkérdezte, hogy mi célja van a Ro- dobranának. Tuka nem ado>tl egyenes választ é« többe* nem is hívott össse bennünket. Hogy a Rodobranának titkos ülésed voltaik, arról másoktól hallottam beszélni. Figyelmeztettem Tukát, hogy éretlen fiatalemberekkel ne álljon össze, mert ha valami történik, akkor mi leszünk a felelősek érte- Az elnök kérdésére ezután Tomanek kijelenti, hogy mitsem tud mondani arról, hogy Tuka ál- lamellenes tevékenységet fejtett ki 6» hogy Magyarországról kapott volna pénzt Egyébként 1926-ig Tuka volt a pért pénztárosa. A pártnak nem volt pénze, ellenben Tnká- nak volt. Hogy honnan, azt nem tudja. Elnök: Ivánka Milán dr. vallomása szerint ön informálta őt, hogy Tuka ellensége az államnak és Magyarország javára dolgozik. Milyen tényekről tud ön? " Tomanek: Tényekről nem tudok, bizonyítékaim nincsenek Elnök; Miből következtetett tehát erre? Tamonek: Valahányszor vele utaztam, beszélgettünk. Egyszer felolvastam a lapból, hogy államunknak aktív mérlege van, aminek én örültem. Észrevettem, hogy Tukát az nem érdekli, arca elborul, amiből arra következtettem, hogy nem barátja államunknak. Az elnök kérdésére Tomanek elmondja, hogy kémkedésről, a bécsi kémkedési irodáról, vagy más irodáról nem tud. Maxal szavazóbirő: Innen most hová viszik? Mráz: Vissza a theresienstadti fegyháziba. Masai: Most nem fél? Mráz: De igen. Kérem a bíróságot, ne vigyenek vissza a fegyiiázba, hanem vigyenek máshová, mert félek attól az embertől. A bíróság ezután tanácskozásra vonul vissza, majd kihirdeti határozatát, amely szerint az ügyész indítványának eleget tesz ée a Mráz vallomásáról szóló főtárgyalási jegyzőkönyvi kivonatot beküldi a katonai bíróságnak további eljárás végett. Az ügyész ellenzi Mráz megeskélését, mig Gállá dr. védő kívánja. \ bíróság úgy határoz, hogy a tanú meges- ketésétő] eltekint, ami ellen a védők semmis égi panaszt jelentenek be. A cellatárs vallomása Ezután a bíróság Chrappa János 23 éves bursze-nlgyörgyi születésű kőművest hallgatja ki, aki elmondja, hogy három hétig egy cellában ült több emberrel, köztük Mrázzál. Elnök: Kik voltak a többiek? Ohrappa: Volt ott egy Horn József nevű fogoly, aki szintén kémkedés miatt volt elzár va. Elnök: Beszélt ön Mrázzal Tukáról? Chrappa: Nem beszéltem. Elnök: Tett neki említést egy titokzatos egye- ottlétről, oly emberekről, akik Magyarország javára szívesen hajlandók kémkedni? Beszélt erről ön Mrámak? Chrappa nemmel válaszol és az elnök többi ezzel kapcsolatos kérdéseire is nemleges feleletet ad. Kijelenti, hogy Tokának még a nevét sem ismerte és csak később, a per folyamin hallott Tukáról. Elmondja, hogy Mráz mindig Hornnal beszélt egy sarokban, de ő nem figyelte, hogy miről beszélgettek. Elnök: Nem tud arról, hogy Mrázl kényszeri- tették erre a vallomására? Chrappa: Nem. Elnök: Tud-e a Rodobranáról? Chrappa: Igen. Elnök: Tagja volt ennek? Chrappa: Nem. Elnök: Hogyan hallgatták ki a rendőrségen? Chrappa: Közölték velem azt, amit Mráz mondott. Elnök: Mi történt magával ezután? Kényézeritették vallomására? Chrappa: Nem. Engem nem ütöttek, csupán két napig voltam előzetes letartóztatásban, azután a rendőrségre hoztak, majd kiszabadultam. Elnök: Szóval nem kínozták? Chrappa: Nem. Az ügyész indítványozza, hogy a tanút ne hallgassák ki, mert ez ügyből kifolyólag rtjárá* folyik ellene. Gállá dr. védő kéri a tanú megesketéeét, a bíróság azonban nem esketi meg Chrappát, ami ellen a védők semmiségi panaszt jelentenek be. Az elnök ezután ismét Mrázt szólítja elő. Bejelenti, hogy a rendőrség átküldte azt az Írógépeit leve let, amely Thereeienstadtból érkezett az ügyészhez. A levelet Vlach alezredes és Khal főihadnagy írták alá, mint tanuk. Az elnök felolvastatja ezt a levelet, amelyben Festeti; Iclrctlu G6G £ny írta: ICRÚDU-GUULa (2) Mire a diák előkerült volna a hegyoldali, négyökrös szekér számára épitett pincéből, amilyen pincéje akkor nem volt másnak á Hegyalján, mint az erdélyi vajdáinak: Szipolyait elnyomta az álom, nagyon szeretett ebéd előtt egyet aludni, mert véleménye szerint ez szükséges volt a gyomor megnyugtatására, hogy annál több ereje legyen a táplálék befogadásához. A diák tehát leült egy tőkére ée onnan csendesen elnézegette, hogyan emelkedik a hatalmas ember hordónyi mellkasa, hogyan borzolódlk szakálla, bajsza egy- egy fuvására, mintha valami szél kapaszkodót l volna a gubancokba. De a vajda élénk álmai ember volt, megérezte, álmában nézik. Hirtelen felnyitotta a szemét és megdöraölte * homlokát: Álmomban Pozsonyiban voltam abban a régi kastélyban, amelynek minden szobáját úgy vélem ismerni, mintha ott születtem volna, — mormogta Szapolyai elgondolkozva. — Mit szólsz ehhez az álomhoz diák? Zember valamelyik régi versezettel felelt: álom és esősidő/ magokban elmúlnak, Gyáva szipák, a‘kik ezeken hasalnak. Szapolyai megint a főikönyökére támaszkodott: Hagyjad a kádenoiákat, diák. Nyitott szemmel is nem egyszer gondolok én arra, bogv végtére mégis csak Pozsonyiba hellene menni, hogy elérjem hivatásomat, amelyet dicső elődeimtől önökbe kaptam, akik már a kis Pozsegába® te azt forgatták va'la fejükben, hogyan lehessenek a méltatlan királyok helyett méltó királyai ennek a nemzetnek. Előbb-utóbb Pozsonyba kell indailnom. — Oda pedig nagyon rosszkor érkezne, leg- kegyelmeselbb uram, — felelt most halkitott hangon Zember. — Éppen tegnap jött vala onnan egy régi cimborám, aki meghallván, hogy Tokajban szüret van, nyakába vette az országot és egy szál üres tarisznyával beállított. Ahol annyi ember kap ennivalót- nem kopik fel néki sem az álla. — Más hazugságban jár a cimborád, — dörrent közbe a vajda. — Az én tudomásom szerint Mária királyné még az asztali ezüst- nemüjét is zálogba vetette, hogy senki se .nélkülözzön a hívei közül, akik őt Pozsonyban körülvették. Imhol ez a szarvasaggamosos evőkés a királyné asztaláról: most ilyennel esznek Pozsonyiban, — mond Szapolyai és a vadmaosika ujjasa zsebéből, mint valami be~ cse.-, emléket elővette azt a sza.nvasagganosos kést, milyennel ál Lalában Magyarországon ettek, amely asztaloknál nem tellett ezüstre. Zemiber, a diák, nyúlfarknyi ember volt, akii éppen fürge beszédéért, helyes gondolataiért maradhatott meg a vajda közelében, aki végül is minden cselédjét megunta etetni- nic - az úgyis lop eleget. — Hát éppen ez a kés szól a cimborám igazsága mellett. Elfogyott a pénz. Elfogyott az ezüst. Most jönnek a rossz napok a pozsonyi udvarra. Mikor már olyan késekkel esznek, amelyeket régent© a vadászatokra sem vettek elő. Láttam én a visegrádi várban asztalt. teríteni. Még a kézmosó-tálaik is 'ezüstből voltak. Vájjon, hová lettek ezek az ^z-üIttalak? — ábrándozott a diák, mint minden olyan ember, aki már csak a múltjából él. — Az ezüsttálak elmentek a királlyal a másvilágra, ahová amugyis uralkodni küldték őt a magyar urak, de Máriát sajnálnám, ha valóban szegény volna, — mormogta Szapolyai elgondolkozva és hanyatt feküdt, mert valami csodaorvostól azt halottá, hogy az ilyenforma fekvés egyenesíti ki a termetet. Ő némileg hajlamos volt a hízásra . . . Zember most még inkább meghalkitotta a hangját, hogy még azok a sárga tökök se halhassák a mondanivalóját, amely piroeodás végett a présház tetejére voltak rakva. — Nagyjöuram. Pozsonyban már mindent felfaltak az urak, ami a királyné körül található volt. Az igaz, hogy jötték seregestül még olyanok te, akik messziről sem láttak törököt, nem hogy a csatában resztvettek volna. Valami bokorba® dugták el a kardjukat és art mondták, hogy a pogány kutyaféjén töndös- ték széjjel. De megérkeztek olyanok te, akik valóban ott voltak, ahol az ágyú szólt és me- nekedésükben rablók, martalőcok kezébe -kerültek, akik más hiányában a ruháiktól fosztották meg őket. A mohácsi csata után telve volt. haramiával a Dunántúl, mert igen jól tudták, hogy megrakott urak erre felé veen- dik útjukat Hát a királyné, aki maga te csak vendég volt Pozsonyban- mert bizony még csak a kenyérért sem tudott fizetni, mindenkit, sziveseu látott, légyen az csalárd vagy jámbor zarándok, mert hívei számát szaporítani akarta. — Hosszú haj, rövid ész, — dörmögött a vajda. — A csalárd ok amugyis megcsalják, mert az ilyen embereknek a lopott viz édes, mint már a latin költő tanította. A jámborok? Azoktól mentsen meg az Isten, mert ezek mindig találnak valahol egy popot, aki feloldozza őket bűnük alól? — Hát milyen fajta embert szeret kegyelmed, nagyjöuram? — kérdezi-e most a diák, aki art látta, hogy szavaira legalább te valami különösebb érdeklődést árul el a gazdáidé az fektében meg se moccant. — Hogy milyen fajta embert szenetek? Hát ahhoz neked nem sok közöd van, diák. Ám folytasd a pozsonyi hazugságokat. A diák szárazát nyelt: — Hazudni már a Dézsa-lázadás óta elfelejtettem. nagyjöuram, amikor szemtanúja voltaim annak, hogy legkegyelmesebb uram, hogyan főzette tüzes vaskarikákkal egymás mellé azokat a hazugokat, akik vallani nem akartak, vagy pedig mindenféle hazugságokon törték a fejüket az igazmondás helyett. A vajda köhintett. Nem szerette, ha ezt a tíz esztendő előtti dolgot emlegették előtte. A diák bizonyos szünet múlva folytatta: — A cimborám azt mondja, hogy különösen Brodarics, a szerémd püspök evett nagyon sokat, amikor szeptember első napjaiban egy szál köpönyegben, papucsban, de egyébként hibátlanul megérkezett a pozsonyi várba. Fisoher, a pozsonyi báró addig is mindennap küldött halakat, kenyereket, borokat, de mióta Brodarics a ház vendége lett, a cimborám a márnának, sügérnek, potykának, ott, az asztal végén, ahol a hely© volt, nem látta csak a farkát. Brodarics nem engedte el maga mellől a tálat- amíg abban egy darab halhús volt. A királyné egy derék szoknyájából varrtak neki ruhát az udvari szobalányok és a cimborám ekkor belátta, hogy hivebh embere/ nincs a királynénak a püspöknél. A vajda hangtalanul nevetett, mert ilyen volt a szokása, amikor valamely dolog komolyan elmulat iáit a. Hangtalanul, bogy senki sem tudhatta, mit. gondol magában, megvetést, gúny], derül, vagy ©keserűséget. — Sajnálom, szegény Máriái. Am csak beszélj, diák, az ebéd. úgy látszik, még mesz- szire van.
