Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-25 / 192. (2117.) szám
6 ®Ey^.M^^wHTKMP 1909 angjasatou 86, vaaáraapu SEBES/ ERNŐ: ÁPOLÓNŐK Szamuk fehérjében galambok sEárayai szunnyadnak, A szelídség édes hullámaiban csobog szemérmes lóik ük S a chloroform kábulatából a Jóretn énység fokát kémlelve Örök fárádhatatlanok, tipegő, földi szentelt ők. Almukban házsáríos, idegen anyós lehet a halál, Mindig csak gennyben, vagy vérben gázolnak és sábfce és lázba karolnak. Lábujjhegyeti becézgetik a rakoncátl an szenderí, Kacérkodnak a fájdalommal, s boldogok, ha meghóditják, Szégyenlősen elfordulnak, mikor a hála forró geyzirje felszökken. Soha sincs vasárnapjuk, mert. ünnepük a Munka És mindég olyan tiszta a főkötőjük. A Türelem fölkent papnői ők S az éjszaka csendes ölébe pergetik k önnyeík füzérei, önfeláldozás a vallásuk és imájuk a simogatás. Talán jóba vannak az Istennel, de ők' nem dicsekednek, Kitalálják az orvosok titkos gondolatát s a szomorúságot, Mint fáradt, bús tájat a napsütés, agyonmosolyogják. A Tisztaság hófehér csúcsait görnyed vje is elérik, A Büszkeség uszálya régen lekopott róluk, A legolcsóbb hőmérő is szánt kegyszer a kezükbe®, A brutális dolgok megszépülnek tőlük, Sóhajuktól tüzet fognak a fohászok s messzi világítanak, Mert fényes küszöbök s névtelen lép csők ők a Jóság végtelen kálváriáján! Emberiség,gyerünk a viz aíáí — Siranéálom — Irtai KARINTHY FRIGYES A KOSZORÚ Irta: BETHLEN MARGIT Élt valamikor, nagyon régen, benne a ír se 'kellős közepében, világ határán túl, tál még a világ teremtése előtt egy igen nagy hatalmas király. Ennek a királyinak sok, sok gyerme] volt. És mivel mesében éltek, a mesében p dig a királyok sem minőiig igazságosak, ez király nem szerette összes gyermekeit eg forma szeretettel. Azokat kedvelte kőzöttü akik dalos, vidám arccal jártak, keltek kör lőtte, akiknek ajkát panasz soha el ne hagyta, akik emelt fővel néztek szembe a zal is, ami erősebb volt náluk. A gyávákká a félénkekkel, a megalkuvók, megbán yás ködök és megalázkodék nagy seregével ne törődött, ő csak egyet ismert és ismert e A szépséget. A fájdalmat, melyet maga & hasem érzett, nem értette meg. Az is, ug mint minden egyéb, eszköz volt csupán cél, a szépség elérésében. Egyformán csa az életet adta gyermekeinek, minden egy< bet pedig királyi és atyai kénye-kedve szx rint osztogatott szét közöttük. Az egyi'kne koldustarisznyát akasztott nyakába, benn édesen szóié síppal, mellyel magához csak gathatta a sziveket. A másiknak biborpaláí tót, miközben ércálarcot kovácsolt fejér< melyet levenni többé nem lehetett soha, ug hogy senki sem sejthette, hogy mii rejtőzi mögötte és az emberek idegenül haladtak e mellette, bármilyen forró és vággyal tel szívvel nézett utánuk álarca mögül, Azoknál pedig gyermekei közül, akiket nagyon szere tett, furcsa, különös ajándékokat adott hosszú, hegyes tűket, melyéket szivükb szúrva hordoztak az életen át, úgy hogy bár hová léptek, vérük nehéz, sürü cseppekbei hullott lábuk alá. vérvörös rózsákat fakaszt va nyomán. Virágkoszorukkal övezte homlo kuk, melyben tövisek rejtőztek, s a vércsep pék, melyek arcukon végigfolytak, piros-s; varázsolták fájdalomtól halvány arcukat. Régen volt, mese volt, különös egy kiráb volt ez a király. Volt neki egy leánya, a sok-sok más leá nya között, akit egészen különösen szeretett Szép volt a leány és csengőn nevetett, jó kedve és vidámsága mint aranypalást uszá lya röpködött körülötte, ahol csak táncolv; járt. És magasan hordta fejét és csak az ege nézte és félelemből le nem sütötte szemé soha. És a ikárály sokat töprengett, hogy m®j ajándékot adjon kedvenc gyermekének mely méltó volna a szeretetbez, melyet iránta érez. Ée egy napon kertjében járva, csodás virágot pillantott meg. Mintha kánból kéjből, árnyból, fényből volna szőve a szirma, a szára égő-vörösen és tüzszinü lángban égve virított a zöld pázsit közepén. Mellette állott a kertnek őre, a vénségesem vén kertész, kinek csontos, aszott karjai mint valami kiszáradt fának meghalt gyökerei fonódtak a virág köré. — Ebből termeljél koszorúra valót leányom számára, arra a napra, amikor királyi trónra emelem őt magam mellé — szólt parancsolólag a király. A vén kertész arca mosolyra torzult: — Parancsra nem nő. És másnak termelni nem lehet. Mindenki magának. De ára van. Nagy ára. Szive piros vérével, lelke legmélyebbről buggyanó könnyével kell öntözze az, akinek virul. A király nem felelt, de este, mikor a nap leszállóit, kémem fogta kedvenc leányát és levezette a kertbe, oda, ahol a csodavirág élt. És a hosszú hegyes tűkből, melyeket kedvencei számára tartogatott, gyöngéden, óvatosan belészurt egyet szivébe, hogy piros vére kiserkedt és nagy, nehéz csöppekben hullott alá. A kis királyleány szemébe köny- myek gyűltek a kimtől és mint tavaszi zápor peregtek végig arcán le, le, egészem a csoda- virág gyökeréig, És hirtelen, mint varázsütésre, a gyökérből friss hajtás ütötte fel fejét. A király megsimogatta gyermeke haját: — Sírjál, sírjál és szenvedj... az jó, attól termékenyülnek meg a virágok és lesznek szépek... az én és a világ és a magad őrömére. De csak titokban, este, meg reggel, egyedül... mindig csak egyedül. Máskor kacagj és dalolj... mert én, én csak a bátrakat és a vidámakat szeretem! Az idő lelt és minden este és minden reggel kézen fogta a király leányát és levezette a kertbe. Ott megforgatta a hosszú, hegyes tüt szivében és a királyleány szivének vére és lelkének könnye megöntözte 0 csodaviráMinden újságárusnál kapható a népes Hét szépirodalmi képes hetilap. Bgyes szám ára 3 korona Alábukom — egy pillanat s megszűnik minden, ami eddigi életemhez fűzött, évmilliókon át Nyitott szemmel kóválygok, három kiterjedésben, súlytalanul — nincs lábam és kezem, csak lengő csápjaim, testem minden része végtag és uszony és inda, polipkar. Amerre fordulok, nincs ellenállás, nehézkedés, kényszerítő irány. Álom. A legrégibb, legboldogitóbb. Atlantisz álma. Sejtelmesen suhan él köröttem az élet. Hangtalanul kigyóznak torz vonalak. Itt minden más. Uj perspektívákat kell tanulná. Láttátok egymás arcát, a viz alatt? Emlékeztek Babits verséire: „Ott készítettem kezem sok csodáját Mig nagy halaik suhantak el fölöttem S zúgott az örök óceán köröttem . . . Egy pillanat — s hajlandó volnék már elfelejteni a párszázezaréves, zavaros álmot, amit odakünt töltöttem el, a kemény, ostoba szá- roaöfÖldön, hág levegőiben, hetvenkilós súlyt cipelve keservesen harcolva minden lépéssel a lánccal, ami a földre húz — a rossz, nyomasztó álmot, lidércnyomását ziháló lélekaés- nek, erőlködésnek egyetlen kiterjedés börtönében, ahol se fel, se le, csak előre mindig, egyetlen síkon, mig itt, itt, ebben a régi, igazi életemben — ódonérzetek! annak a halnak balerinatáncált — képzeljétek el őt a part homokján ! S mér suhannék és kígyóznék és lebegnék utána, fel és le és előre és oldalt és mindenfelé — de ekkor kajánul és fenyegetőn szorul össze a mellem — rémülten tátongok, mint Ádám az űrben — Lucifer kacag — már nem kell semmi, se szépség, se boldogság, se tánc, se igazság — levegőt! S a keserves kényszer, hogy csak az esetleges berendezés, a véletlen ötlet, hogy csak tüdővel tudok lélekzeni, visszaránt, mint valami hitvány drótbabát —, pillanat múlva hágót, hogy az napról-napra dusabbam, káprázatosabban hajtott és virágzott. Napközben pedig a királyleány dalolt és nevetett és jókedvének és vidámságának aramypalástja mint fénylő uszály röpködte őt körül, amerre táncolva járt. És sok, sóik év, vagy talán csak néhány nap múlva, hiszen mesében éltek és a mesében nincsen idő, a király megfogta kedvenc leánya kezét és felvezette, magasan fél mapogva s prüszkölve dugom ki a fejem — Atlantisz és Hefaisztosz, hová lettetek? á, kézit csókolom, nagyságos asszonyom, szántén a , strandon? és a kedves férje? ja persze, a szalámigyár — és a kisasszony? hogy nem emlékszem-e? dehogynem — várjunk csak, hol is láttam utoljára — nem valami jelmezbálon volt? olyan ismerős . . . mimtüia hétfátyol- táncot járt volna, átlátszó üveguszonyok közt... pardon, bocsánat . . . összetévesztettem valakivel . . . egy régi ismerősömmel . . . tízmillió évvel ezelőtt . . . Eh! bocsánat . . egy kicsit visszamegyek a viz alá! Hál elég ostoba helyzet, mondhatom ... Mert származás ide és oda, itt van a jelen s ami még fontosabb: a jövő. A technika századát éljük — a technikáét, az utópiák és fantasztikumok századát. Értelmünk a létezés végső problémáit feszegeti már, a világ szerkezetének legintimebb részleteinél tart, már-már rábukkan a teremtés receptjére, hogy aztán átvegye a kormányt, demokratikus programmal, a zsarnok Természet kezébőL Képzeletünk a csillagokat súrolja, utakat tervez a Nap felé, elfoglalja a Mars- bolygót, szőlőhegyeket varázsol a Holdtérkép kopár hegyláncaira. És repülünk és rádiózunk és rakétahajót szerkesztünk és átvilágítjuk az agyvelőt és szétbontjuk az elektronokat és növényeket és állatokat tenyésztünk, előírás szerint. A tulajdon Földünkről, azonban, ahol lakunk, halvány sejtelmünk sincsen. A Holdat például sokkal jobban ismerjük, megbízhatóbb és pontosabb térképeink vannak róla. Persze, mondja a csillagász — köny- nyii dolog, a Holdon nincs viz, látható az egész felület. A Föld területének azonban csak egyötöd- része látható és ismerhető. A többit viz borítja. És ezen a ponton a levegőhódi tó és esillaghóditó és távolságeltüntető, minden lehetetlent megoldó emberi géniusz egyszerűen megga mellé a trónra, miközben a nép rózsáikat hintett illáiba elé és dalos, nevetős királylánynak nevezte őt. És a királyleány ült atyja mellett, egyenesen, felemelt fejjel, kacagó szájjal és bátor szemmel, mialatt homlokán, kimből-kéjből/ árnyból-fényből szőve a szirma, a szára égő-vörös és tüzszinü lángban égve, ott égett, vérzett, parázslóit, izzott és szikrázott a könnyből, és vénből fogant, csodavilágból font koszorú. állt, makacsul és képzelettele®ük mint a aKantár a hegyen. Miféle gátlás tartotta vissza? Igaza volna a hyperfreudistáknak, hogy e titkos őselem forrása minden életnek, öntudatunk mélyén össze zagvválódott lelkűnkben az anyatest képzetével, melyben néhány hónapon a néhány évezreden át így bukdácsoltunk, kopoltyús hal és emlős hal jelmezében, a mag- zatviz szűk tengerén — s borzongva vonzódunk s riadunk vissza megint, azóta, nem tudván rászánni magunkat? Ha igy van, jöjjön hát a nagy Analízis éa szabadítson fel bennünket. A Föld felszíne négyötödrésze viz alatt van. Ki meri mondani, hogy meghódítottuk világunkat, mielőtt e közegben szabadon mozogni nem tudunk? Felszínen mászkálunk, esetleg bátortalanul, mint a csibor — alattunk ismeretlen óriás világok, ötszörannyi földrész, mint a kontinensek együttvéve — mélységek és szakadékok és hegyláncok és tűzhányók ős Szaharák — korallerdők ismeretlen növény- és állatvilág, gazdag tenyészet, százszor gazdagabb, mint a mienk. Holmi otromba búvár lemerészkedik néha, néhány méternyire, görcsösen kapaszkodva a gumicsőbe — ennyi az egész. Mintha a leve- l gő meghódításának harcában ott tartanánk, _ ahol a sárkánykergető gyermek harminc f esztendővel ezelőtt. ) S mindezt a bibliának egy hamisan értelmezett jelképes törvényére hivatkozva: hogy porból vagyunk, tehát porrá kell lennünk. Ezt a tételt az uj természettudomány tanulsága szerint ki kell korrigálni. Nem eltörölni, csak betölteni, behelyettesíteni.- ■ Az élettan megállapította, hogy testünk _ néírvötödrésze viz. Pontosan akkora az arány, a mint a Földgolyón, szárazföld és tengereik között. A legújabb testamentumban szabatosab- ' bán kell, hogy átírjuk majd az ótestamentum ^ igéjét í Sárból vétettünk, valóban. De ebben a *ár- bán jóval több volt a viz, mint a por. Ember, meg kell halnod, mert vízből vagy, s vízzé kell lenned. Vissza tehát, ha már meg kell lennie, — vissza a forráshoz, mielőtt... ^ Hogy nem lehet ám, megfulladunk a viz alatt... Hát a százmilliárd hal és százezer kvintülió ázalék? i Az más, azoknak kopoltyujuk van. Ostobaság. Szárnyunk sohase volt, mégis repülünk. . Kopoltyunkat éppen csak elvesztettük — a i szerkezet megvan mindannyiunk testében. Csak le kell másolni, mint ahogy lemásol- _ tűk a szemet és a fület, mikor mozgóképet . és rádiót csináltunk — s lemásoltuk a szár- t nyat és lemásoltunk szerveket, amik sohase ^ , léteztek, a tiszta spekuláció és kombináció . mód szeré veL n 1 Legalább háromszáz esztendőre való bőséges program adódik, emberi fajta, számodra t — még akkor is, ha a technika fejlődése ab- 5 bán a tempóban halad és fokozódik, ahogy 5 most, vagy ötven esztendeje, megindult. Először meg kell csinálni a mesterséges ko- ' poltyut. Egyszerű szerkezet, amit két fülünkre tapasztunk, ahogy az Capilláriában meg > vagyon Írva. A szerkezet, melynek motorját tulajdon testünk melege hajtja, kiválasztja a ’ vízből a megfelelő mennyiségű oxigént, el- : keveri nitrogénnel s közvetlenül, az Eustach- csövön keresztül, vezeti tüdőnkbe. A széndioxidot orron át bocsátjuk ki, csakúgy, mint a levegőben. S megindulhat az első ármádia, Amerika s Európa között, gyalog, vagy súlyos autókon a tenger fenekén. Előbb kartográfusok Ígérjék be a valódi világot — pontos térképet készítenek. Aztán biológusok és fiziológusok, tanulmányozni az emberi élet feltételeit, különböző mélységekben — korrigálni, technikumokkal, az esetleges nehézségeket. Végre kinyílna a zsilip s zúdulva kerekednék útra az első népvándorlás — amerre járna. tenger fenekén, vagy lebegne, fenék és felszín között, megkezdené a telepedést és építkezést — az első telepek és városok talán lebegő formában készülnének el, a szárazföldről odaszállított anyagokból. Később kerülne sor a tenger fenekére, a sok rétegben lebegő városok alatt, lent, a szilárd talajon, helyben adódó kövekből és kőzetekből, ott épülnének fel a nagy metropólisok, kanyargó sugárutakkal, száguldó autók és lebegőgépek (vizalatti repülők) számára, felszinkarcolók büszke palotásom, pompás korall-ligetek, erdők, higanytavak, büszke hegyláncok panorámájában. Micsoda látvány lesz, amint egy ilyen nagy, kivilágított városhoz közeledik majd az ember, a hangtalanul aláereszkedő lebegőgép elegáns kis gondolájából! Hány ország, hány város születhetne meg, — megötszöröződhetne az emberi fajta ... S most képzeljétek el, a legfontosabbat..« jaj... nem bírom tovább .... Bocsánat. Tessék? Muszájt kibuknom Miről is volt szó? Persze, erről az utópiáról. Uj Atlantisz ... Remélem, elég érdekes volt. Hogy kissé felszínes az elgondolásom? Csodálom. Odalent gondolton) el, a strand fövenyén, a inig ot! tartózkodtam, igaz, hogy rövid idő - viszont három méternyire a felszín alatt. III M Első szlovák ékszer-, arany* éiezfistgyár llfl Tulajdonoson: TESTVÉREK A Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. jji | Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. ij I Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50°/o megtakaritás — Eladás eredeti gyári árakon i „ U-arany és ezüst, valamint érmék fazon ' IH . átdolgozását a legolcsóbb árak mellett y l| Ilii vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával g | a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek || fj ÍmA Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak 'iflmM Javításokat azonnal eszközlünk ÖHai i
