Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)

1929-08-13 / 182. (2107.) szám

4 A magyarok világkongresszusa elhatározza a világ minden táján élő magyarok népszámlálását Budapest, augusztus 12. A magyarok világ- kongresszusa Szent. István hetében fog ösz- szejönni. Krisstics Sándor egyetemi tanár most állítja össze azokat az előadásokat, amelyeknek keretében a külföldi magyarság összes ügyeit meg fogják vitatni. Legfontosabb lesz a kulturális szakosztály működése. Há­rom csoportra osztották az eladássorozatokat, amelyeket mind vita fog követni. Az első cso­portba tartoznak a magyar nyelv megtartásának és védelmé­nek ügyében tartott értekezések. Wessely Ödön a magyar telepek magyar ta­nítókkal való ellátásának kérdését fogja is­mertetni. Imre Sándor rá fog mutatni azok­ra szempontokra, melyeknek alapján a kül­földön élő magyarok számára szükséges tan­könyveket kell megszerkeszteni. Külön elő­adás ismerteti az az akciót, melynek célja nagy magyar leiepeknek könyvárakkal való ellátása. Lázár Andor érdekes bejelentést fog tenni­Mindazokat, akik a. magyar kultúra terén külföldön érdemeket szerezlek, meg fog­ják julaitmami. Tarnóczy Árpád amerikai magyar költő a kül­földi magyar sajtóviszonyokat fogja ismertet­ni. A második csoportban a magyar szolida­ritás ápolása fog szerepelni. Fel fogják hív­ni a figyelmet a különböző társadalmi réte­geknek kötelességeire az ezeréves Magyaror­szággal szemben. Mindenféle megmozdulást he akarnak állítani a magyarság fejlődése tekintetében. Csekey István a külföldi magyarság tudo­mányos kapcsolatait fogja ismertetni. - Fi irta Sándor Amerikában élő szobrászmű­vész rá fog mutatni arra, hogy a magyar tu­domány és a magyar kultúra erejével mit bet elérni az ország határán kívül. Sztan- köviek Szilárd a külföldi magyarság sportéle­iét fogja ismertetni. A képzőművészet, a magyar színészei, a cserkészmozgalom és minden más megmoz­dulás sz&bakerül ezeken a tárgyalásokon. Talán egyik legfontosabb probléma a külföldi magyarság kulturális színvona­lának emelése. Egész külön szakosztály fog foglalkozni a külföldi magyarok szociális helyzetével. A nmnkásbiztoöitás problémái mind fel fognak vonulni és az egészségügyi kérdéseket is elő­hozzák. Barabás József a külföldi magyarok kórházelláfására lesz majd javaslatot, Kőmig Andor dr. osilei magyar orvos, a magyar or­vosok délamerikai működéséről számol .be. Keller Lajos dr. védőnők külföldre való kül­déséről beszél. Neugebauer Vilmos a magyar gyermekek védelmét ismerteti a külföldön. Tvne-bel Miklós pápai kamarás és mások a külföldi magyar gyermekek hazai nyaral tá­lasát fogja ismertetni. Ealassay János Ruf- falóból a magyar árvák külföldi sorsáról fog képet nyújtani. Talán egyik legkényesebb kérdés magya­rok külföldi jogsegélyének ügye. Egyáltalá­ban a kivándorlók helyzetével külön albizott­ság fog részelesen foglalkozni. A gazdasági szakosztály az ipar, kereskede­lem és mezőgazdaság külföldi kapcsolatait fogja megvitatni. Egy külön szakosztály a szervezés, az ide­genforgalom és a statisztika fontosságára fog rámutatni. Ripka főpolgármester, Miklós Elemér, az Idegenforgalmi Tanács igazgatója, Zjlahy, a Főváros Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, Bársony Oszkár és még többen az idegenfor­galom kérdéseiről beszélnek. Megkezdődik a külföldi magyarok olső nép- számlása és megbeszélik az állandó szervezetei, amely ezentúl külföldi magyarság érdekeit óhazai viszonylatban szemmel fogja tartani. ,,©n plagiz Miért plagizálnak tudatosan a nagy iróh? — <*>n plagizált! — irta Tolsztojnak egy fran­cia abbé. — Ön plagizált! — mondta Auatole Francé szemébe egy olasz újságíró. — Ön pla­gizált! — mondták Stendhatnak, Hoímann- sthalniak, D‘Annnnziiónak, Goethének, Villon­nak. — Ön plagizált! — ezt a vádat a világiro­dalom majdnem valamennyi nfumikásának el kel­lett tűrnie .... Mert tényleg plagizáltak! Hogy csak néhány példát említsünk: Stendhal ajánlósorok kísére­tében elküldte Goethének az egyik, Olaszor­szággal foglalkozó könyvét. Goethe nagyon mu­latott, amikor észrevette, hogy Stendhal egész kikezdéseket ..átvett" az ő „Ttalienische Reisc"- jcből ... Stendb altnak különben van még egy másik hőstette is a plagizálás körül. A „Vie de Haydn" cimü könyvét teljes egészében Car- pani-től lopta. Romáin Rohand utána számolta, hogy Stendhal 289 oldalas könyvében 200 ol­dal teljesen megegyezik a Corpani könyvvel... Tolsztoj egy egész novellát szóról-szóra ellopott egy francia abbétól. Amikor az abbé azért, fe­nyegetőzni kezdett, Tolsztoj egyszerűen felbon­tatlanul küldte vissza a leveleit... Érdekes ket­tős plagizálás Hofmannstahl esete, aki majd­nem szó szerint átvette Goethének egy novellá­ját. Csak később derült ki, hogy a novellát Goethe egy francia memoárból másolta... D‘- Annunzio teljes oldalakat „vett át" Fkubert- tól ... Aratóié Franee-bsz felment egyszer egy újságíró, abban az időben, amikor a nagy fran­cia irót egyre-másra illették plágium vádakkal. Az újságíró ezekkel a vádakkal kapcsolatban intézett kérdéseket Francéhoz. A selyemsipkás öregur szelíden mosolygott és megkérte a fia­tal zsurnalisztát, hogy a könyvtárlétrán fel­mászva, hozzon le egy megjelölt kötetet. Fran­cé felnyitotta a könyvet, elővette az egyik mü­vét és a két könyvet egymás mellé helyezte. Két kikezdés szóról-szóra megegyezett. — írja meg barátom, hogy egy olasz krónikából is pla­gizáltam. Erről még nem tud senki! — mondta a zsurnalisztának Francé és finom mozdulattal jelezte, hogy az intervju befejeződött... A világirodalomból még rengeteg példát tud­nánk felsorolni, olyan Írók plagizálásairól szá­molhatnánk be, akik alkotásaikkal tehetségük­nek, ítélőképességüknek és eredetiségüknek János-keiíő a tisztiszolgám írta: Bodor Aladár Meggyógyultam, kiküldtek a frontra, tiszti különítménnyel. Ahogy megérkeztünk, beosz­tottak a második századhoz, az első szakasz parancsnokának. Tisztiszolgát kellett választa­nom. A szolgálatvezető őrmester ajánlani kezdett egynéhányat. Mingyárt észrevettem, hogy itt a protekció súlyos eseteivel állok szemben. Azért nem is akartam látni a pártfogoltjait., hanem sorakoztattam a szakaszt, hogy majd csak szemre választok. Fényes állás a tisztiszolgai, nem csoda, hogy annyira tülekedtek utána. A tisztiszolga jobban kosztol a gazdájánál, osztozik vele, sőt előtte minden jóban, amellett a gazdája dolgát kivé­ve, nincsen semmi komoly felelőssége. Ezért Lesett tisztiszolgát igen ritkán lehetett látni, viszont- a történelem egyedül őket nem vádolta amg. hogy ők okozták volna, vagy ők vesztet­ték volna el a háborút. Ott állt a szakasz, kivételesen szép rendek- b"n, egy jó! fedező földomlás mögött. Tűz­szünet volt, meg lehetett tenni. Jobbszárnyon nagyobb darab horvát, szlo­vák és sváb legények, középen kalotaszegiek, -v.■'■kel„vek, balszárnyon meg mindenféle vegyes n pség. No, gondoltam, azért sem választok a vállasabbjáhói, az hasznosabb dologra való, a/.értis a legocsuját választom, nekem no trafi- , bálion az őrmester.. A balszárny tisztes mellett egy vánnyadt, ko- nyafülü emberféle állott, föltűnően rendezett öltözékben, uj hajtókával. — Neked miért van uj hajtókád? Az emberke tisztelegve csúsztatott egyet a puskaszijjon, aztán hápogni kezdett, elválto­zott a színe, de semmiképpen sem tudott be­szélni. A rajparancsnokára néztem. — Alázatosan jelentem, ez a.z idétlen nem tud beszélni, ba megszólítják, de később majd megy neki. Be van jelentve, hogy őrvezető lesz, azért varrt magának uj hajtókát, mert otthon szabó volt. — Szabó? Század: lélépni! Te szabó, te }tt^ maradsz velem. A szabó már tudott beszélni: — Kéremszépen. nem reflektálnék az őrve- zotői előléptetésre, ha a hadnagy ur fisztjszol- gája lehetnék­— - Kéremszépen. egy tiszturnak. nemde, el­sőrendű igénye, hogy mindig komilfó legyen, ■ ndözöfí ' gardcrobbal, meg hogy legyen * tiszturnak a kezénél egy intelligensebb elem, aki... —! Elég. Igen 3okat beszélsz, nem vagy ka­tonának való, azért veszlek tisztiszolgának. Hogy hivnak? — Horovitz Oszkár. — Oszkár? — kénytelen voltam elnevetni magamat. — Csak nem gondolod, hogy egy tisztiszolgának Oszkár lehet a neve? Legföl­jebb tán Jakabot engedélyezhetnék. Sőt azt sem. János leszel, az illik egy helyes tisztiszol­gának. Az előbbi szolgám is János volt, aki elesett. Láttam, hogy a kis vézna ember elsápad erre, ezért fölbosszankodtam és kegyetleneb­ből folytattam: — Az az első is János volt. János-egy. Te János-kettő leszel. Esetleg utánad jöhet Já- nos-három. Jó lesz? — kérdeztem elmoso­lyodva. — Oh. amint parancsolni méztatik. A meghajlása, a hangja már semmenyire se volt katona, már ki volt lépve a hadsereg­ből, kiszolgáló személyzet volt, végképpen. Kellemetlenül civil vágású, félénk és finom­kodó tisztilegény volt János-kettő, de egyéb­ként jóeszii. figyelmes, hűséges. Hajlama volt a csevegésre, de egy mozdulattal el lehetett hallgattatni. Egyébként a görcsös da,dogása szerencsésen elmúlt a civil állapottól. Megtud­tam, hogy Horovitz Oszkár volt az őrmester első ajánlottja. A holmim mindig rendben volt, a ruhane­műm inog éppen kitűnő gondozásban, János- kettő gyorsan és finoman dolgozott:, maradt elég szabad ideje is. Szabadidejében pedig olva­sott,. Betegesen szeretett olvasni. Sőt verseket olvasott, érzelgős, nyavalygós verseket méla- bus szerelemről és a halál költészetéről. Ha ilyesmin értem, sohase állottam meg. hogy a legvaskosabban, a legtrágárabbul ne beszéljek vele. Ilyenkor mindig fájdalmasan nézett rám. mint hajdanában egy zsigorás kis kutyánk, aki mindig megrugottnak érezte magát és szükölt, ha csak felé is nyúltak. Egyszer aztán valami katasztrófa történt. Hogy, hogynemj valami lap került, a János- kettő kezébe, amelyben egy versem volt. Va­lami jelentéktelen kis tűnődő vers. János úgy tekintett föl a lapból, mintha arca fájdalmas­sága köré glória szállott volna alá. — Oh, hiszen ... hiszen a hadnagy ur egé­szen más ember, más lélek, más szív, mint aminek itt általánosan mutatja magát,... Oh!... ' — Mit beszélsz, te szamár? Vers? Csak nem gondolod, te szamár, hogy én vagyok az. Va lami névrokonom. Mutasd csak azt, a verset. Na ... igazán nem fontos ma ilyeneket irni. gyönge kis vers. Mondhatom, szamárság. —> Oh, én egészen átérzem... — Most nem az ilyen átérzések ideje van. Azt a szamarat is, aki irta, jobb lenne kiparan­csolni ide az állásokba. Mars, takarítsd ki a karabélyomat. Nem sokáig sikerült félrevezetnem János- kettőt. Rendre megbizonyosodott felőle, hogy én magam vagyok a lenézett névrokon. És at­tól kezdve szinte könnyes áhítattal vett körül. Roppant kellemetlen volt. Hanem akkor öntött el csak igazán a düh, mikor egy nap véletlenül fölfedeztem, hogy János-kettő elkezd verseket irni. Egyszer el­küldtem a zászlóaljhoz valamiért s akkor a noteszében akadtam rá a verseire. Sápadt, nyavalygós bókesóvárgások voltak ezek, laza mondatokban és laza formákban. De bármeny­nyire bosszankodtam, nem vettem hivatalosan tudomást róluk. Bár utóbb már mind szemér­metlenebb föltünöséggel rejtegette a kézira­tait. Egy nehéz nap után, éjszaka közepén meg­hallotta, hogy önfeledten elsóhajtottam maga­mat. Ezt ö nyilatkozatnak vette, hogy felelhes­sen rá: — Bizony, nem embernek való élet ez. — Csak éppen, hogy nehéz, de igenis a leg- emberiségesebb élet,. — A háború? — A háború. Látod: a háborúra, való folyto­nos készülésben vittük annyira mindenben, versenyezve fejlesztettük a technikát, gazdasá­got, tudományt, művészetet, aztán ez a hábo­rús lemérkőzés csak arra való, hogy az elma­radottakat félredobják, igv van ez. János. — Igazán igy hiszi, hadnagy ur? Hát nem az örök béke a végső cél? — Undorító világ volna az. A kakasból is csak annak van becsülete a tyuk előtt, amelyik legyőzte a másik kakast. Lám, neked is, Já­nos, ngy-e, nem nagy becsületed volt a lányok előtt? A sötétben is kiéreztem, hogy János-kettő elmosolyodik. Jó későre, rezignált mosoly hangján felelte: — Igaz, kérem, a sikereim túlságosan szeré­nyek voltak, erélyes és korlátolt, egyénekhez képest. — No-no. Te is korlátolt vagy, János, rá­adásul különbnek is hiszed magad ezeknél, 'az­zal korlátoltabb vagy. Pedig bizony, János, a nők jobban tudták, hogy nem vagy te szaporí­tásra való. De már most aludjunk, János. János sokáig nem aludt még, másnap még több verset, irt. Nekünk még keményebb dol­gaink akadtak. Az előnyomulás folytatódott. Rákövetkező hajnaltól erős srapnolltűzben nyomultunk előre. Előttünk is nyomult, egy raj vonalunk, azok bővebben szenvedtek vesz­teségeket. Az én embereim lassan, egykedvűen mentek előre. Csak egy ember volt. szenvedő. 1929 augusstog 16, Mi bizonyítékát megadták. Miért plagizáltak? Miért- írtak lo más Írásokból minden változtatás nél­kül, vagy kis változásokkal egész oldalakat, egész fejezeteket? Hol van az az individuálipszi- chológus, aki a hihetetlenül komplex írói lélek 1 ía-js zál f ino in abnormalit ása 1 t, j ucliciu msík 1 ásait ki tudná kutatni? Csak annyit lehet megállapítani, hogy a leg­több nagy iró nem szégyelte a „plágiumait", tudatosan vett át és a legtöbb esetben c-siak részleteket „lopott"’, amely részletek nagysze­rűen illettek egy nagyobb koncepciójú munká­jába. A sorról sorra való „plagizálást" csak az­zal lehet magyarázni, hogy az iró-ötvösmüvész ékszeralkotásaihoz néhány gyöngyöt, drágakö­vet vagy cirádát innen-onnan letör, hogy töké­letes keretben, szebb, drágakövek társaságában helyezne el. A kimondott- plágium eseteknél sokkal érté­kesebbek az úgynevezett álplágiumok, melyek­re a magyar irodalomban is nagyszerű példa vám. Thaly Kálmánra gondolunk, aki az egyéb­ként- értékes költeményeket kuruc versekként szerepeltette. Hasonló „álplágiumot" követett e] Fitzgerald, aki Oma-r K hars vám strófái közé rengeteget csempészet saját költeményeiből. — Ezeket az álplágiumokat szintén nehéz volna megmagyarázni. Az egyetlen lehetséges magya­rázat a-z. hogy Tbaly vagy Fitzgerald meg volt győződve arról, hogyha a, költeményeit, saját | neve alatt jelenteti meg, akkor nem részesülnek | olvam elismerésben, mint ha történelmi vagy irodalomtörténeti presztízs alatt jelennének meg. A plágiumok magasabb fajtája közé tartozik a Lgyegii, vagy hangulati plagizálás, amikor az irc^kak témát, vagy hangulatot „kér kölcsön" egy másik írótól, A világirodalom egyik legér­dekesebb ilyen jellegű afférja Goncsarov é- Turgenyev között játszódott le. Az Oblornow szerzője állandóan sértegető leveleket irt Tur- genyevnek, aki a hasonló témájú regényeit vele egyidőben hozta ki. Goncsarovnak csak annyit sikerült bebizonyítania, hogy Turgenyev több témát vele egyidőben és az övéhez hason­ló felfogásban dolgozott ki. Legutóbb a német irodalomnak volt egy plá­gium-afférja. A „Drei Groschen Qper" szerzője. Bért Brecht, Francois Villon-nak egy versét szerepelteti darabjában. Brecht a plágiummái kapcsolatban nyilatkozott, amely szerint a plá­giumoknak annyira nem tulajdonit nagy jelen­tőséget, hogy a darabja címlapján még most is szerepelteti Kiplingnek a nevét akinek egyik- versét- szerepeltetni akarta darabjában. Erről a tervéről később letett, Kipling nevét azonban továbbra ie rajta hagyta a címlapon ... Érdekes, hogy a fiatal német iró Villon ne­vét nem szerepeltette a ciml'apon, de Kiplingét rajtahagyta, „ gyötrődő: János-kettő. Ott kellett jönnie min­dig a nyomunkban, alig pár száz lépésnyire, ami a sr&pnelltüznek igazául nem számit. Szen­vedett és panaszkodot, kivált a vér látása miatt. —• Nem embernek való ez, kérem! — pa­naszkodott, sápadtan törölve a homlokát, mi­kor egy országúti fasorban összekerültünk. — Mit tudod te, nem számítasz te embernek, János! — förmedtem rá bosszankodva. Rámnézett, remegett a szája s szinte fojto­gatta a könny: — A hadnagy urban is csalódtam. Csak ez fáj nekem .... — Ugyan mivel csaptalak be én? ^ — A hadnagy ur érző szjvünek látszott, ver­seket irt, tudom én s aztán lám, megtagadja mindkettőnkben az érző embert. —- Csak ezek az igazi emberek, János-kettő, ezek a bakák ni, akik állják, amit a sorsuk parancsol, az otthonvalókért. — Lődözni, az nem nagy kunszt. — Úgy? Na, megállj csak. add ide a hátizsá­kot, Adjatok a kezébe puskát. Gazdátlan puska, az bizony már könnyen akadt. János-kettő szédülve vette súlyba, Most hirtelen sebesiiltvivők surrantak el mellettünk az országút árkában, egy fejlövé- scst vittek, csúnyán el volt torzulva. A János-kettő arca is különösképpen ege szén hasonlóra torzult el s dadogni kezdett, csak későre jutott szóhoz: — Ne-ne-ne-nem bírom az ilyesmiket látni — hebegte fuldokolva és elhágyadtan —, szí­vesebben meghalnék ... — Ne folytasd, fiacskám, mert... — Előre! -— adták most távolról a paran­csot mind közelebb. Indultunk. János-kettő elveszett a szemem elöl. Nem­sokára egy mélyutban saját sebesülteket talál­tunk és néhány oroszt, aki hátramaradt a csa­patától, hogy megadja magát, Az őrmester le­köpte őket, a bakák örültek nekik, fölvi- dultak­Sűrűsödtek a veszteségek. Egyszer csak va­laki jelenti, hogy János-kettő hátrébb elbu­kott. srapnell érhette. Hátraszaladtam hozzá. Ott feküdt, egy tarló szélén egy széttépett sebesült mellett. Hanem igen különöset láttam róla. A piiskaesö a szá­jában volt és hátul szót\ itte a fejét. Ez öngyil­kos lett bizony. Nem bírta az isszonyodásf. Igazi antimilitarist-a volt. János-három aztán egy csomó verset is ta­lált nála ilyen óim alatt: Béke-ciklus. Nekem ajánlva, Aláírva még: Halálom után köz­lendők. Kérését nem teljesítettem. Hanem az esetet­— némi késedelemmel — Íme, megemlítettem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents