Prágai Magyar Hirlap, 1929. augusztus (8. évfolyam, 172-197 / 2097-2122. szám)
1929-08-11 / 181. (2106.) szám
11 A tornaijai autóbusz Lévárt-lürdö mellett A hibásan bel ékezett kocsi vezető nélkül gördült le a lejtőn és az árokba zuhant — A tulajdonos felesége szörnyethalt és hat utas megsebesült Rimaszombat, augusztus 10. (Rimaszombati tudósítónk távirati jelentése.) Pénteken este háromnegyedhét órakor Lévárt fürdő közelében halálos autószerencsétlenség történt. Kohn Benjámin tornaijai autóbusztulajdonos délután egy nagyobb társaságot vitt a fürdőbe. Lévárt 'közelében az országút a hegyek közé kanyarodik s hirtelen emelkedése és lejtése fokozott óvatosságot követel az autó vezetőjétől. A tornaijai autóbusz gyakran megteszi ezt az utat s igy a kocsi vezetője pontosan tudja, milyen sebességgel és hogyan kell haladnia. A fürdő közelében az erősen lejtősödő országúton az antóbusz megállóit. Utasainak egyrésze kiszállt, egypáran azonban bennmaradtak. A hibásan befékezett kocsi egyszerre megindult a lejtőn s a kétségbeesetten jajgató utasokkal együtt mindsebeseb- ben gördült lefelé. Csak rövid utat tett meg, amikor egy kisebb kanyarulatba került s a vezető nélkül robogó autóbusz az árokba fordult Az autóbuszos a többi utassal együtt a szerencsétlenség színhelye felé rohant, ahol szörnyű látvány tárult eléjük. A kocsi romokban hevert az árok fenekén s a romok között véres, jajgató emberek feküdtek. Gyors kezekkel szedték szét az autó roncsait és kiemelték a súlyosan sebesült utasokat. A katasztrófának egy halottja volt: az autóbusz tulajdonosának felesége, aki borzalmas roncsolási sebeket szenvedett és a szerencsétlenség első pillanatában szörnyethalt. A többi hat utas csonttörési és belső sérüléseket szenvedett s valamennyiük állapota komoly aggodalomra ad okot. A sebesülteket kórházba szállították, ahol eLső segélyt nyújtottak nekik. Állapotuk súlyos, de egyiküké sem életveszélyes. A szerencsétlenség színhelyére ma délelőtt törvényszéki bizottság szállt ki. | Nedves falak | | Szárazzá tétele | | „áramló leveset'* | módszerével. A Teljes jótállással vállalja, felvilágosi- & fással és díjtalan költségvetéssel szolgál: $ ^ Schulz A., oki. mérnök, Bratislava, | ^ Leinburggasse 22. ^ dámák piros-fehér-zöld vagy pedig piros- aram y-k ók színe volt, a kihágás el van követve, mihelyt az államfen tartó nemzetiségek színiéitől eltérő jelvényt mer valaki goanbyukába tűzni. A klasszikus érvelés után nem lehet kétség, hogy a rimaszombati államrendőrség — ha kompetenciája volna — könyörtelenül élj áráéi indítana a hm zanötezemyi tömeg mindem egyes tagja ellen, akik a késmárki ünnepélyen a tápszerek pvros-arcmy-kék szinü jelvényét viselték. Ez a monstre per legnagyobb szenzációja lenne a köztársaság kriminális ztiiikájiámak. Azonban a rimaszombati rendőrség Nagy. Sándor esetétől eltekintve egyelőre még Törköly József dr. szenátor ellen sem indított eljárást a nevezetes kokárda viselése miatt, pedig Nagy Sándor pártigazgató első kihallgatása alkalmával a szenátor közölte Jaknbóezy dT. remdőnbiztossal, hogy a késmárki kokárdát ő is egész napon át viselte gorntyukáiban, sőt a rimaszombati Jellinek-féle vendéglőben, ahol Nagy Sándorral együtt jelent meg, ugyancsak ott virított kabátján a késmárki hatóságilag engedélyezett szerény kis belépőjegy-pótló szalagja. A poraiból megelevenedett kökárdaügy kimenetelét most érdeklődéssel várja mindenki, akinek csak kis része is volt az egyszerre nevezetessé lett zipszerj el vényhez. Lunacsarszky közoktatásügyi népbiztos visszalép Berlin, augusztus 10. Amrht a Berlin aan Mérgén cimü lap Moszkvából jelenti, Luna- csarszM népbiztos lemondása kőzvetívemfH küszöbön áll. A közoktatásügyi népbiztossá- gon ezenkívül még egész sor változáson dolgoznak az iskolai reform gyorsításával és az analfabétizmus likvidálásával kapcsolatban. A közoktatásügyi aépbizrtosságot Bubnowal akarják betölteni. Felvétel a brünni és pozsonyi magyar menzára Pályázhatnak: a brünni és pozsonyi egyetemeken s egyéb főiskolákon tanuló, ssloven- s*kói illetőségű, magyar nemzetiségű főiskolások. A folyamodványok benyújtásának határideje: 1929 szeptember 1. A felvétel iránti kérvények a Menza-bizottsághoz ehnozve, Grossehmid Géza dr. szenátor címére (JKosioe- Kasso, Fő-ncca 4. I.) küldendők be. A kérvényekhez csatolandó: az eddigi tanulmányi előmenetelt igazoló házonyitvány (érettségi bizouyitváfuy, colloquiumi, államvizsgái bizonyítványok, index stb.), szegénységi bizonyitvány, mely úgy a folyamodó egyetemi hallgató, mint szülői vagyontalanságát igazolja, egy pontos címmel ellátott válaszbélyeges boríték (a határozat közlésére és az hatok visszaküldésére.) A menzabizottság az üresedésben levő helyek száma erejéig és legjobb belátása szerint határoz. A csehszlovák főiskolákon tanuló magyar nemzetiségű ifjak támogatására alakult társadalmi nagybizottság Kassán, L évi augusztus hő 2-án tartott üléséből. Grosschmid Géza dr. szenátor, Törköly József dr. szenátor, elnök. ügyv. igazgató. Dráma a sarki jé A jegesmedvének szánt golyó az olasz expedíció vezetőjét találta — Megható tengerésztemetés a bálnavadászhajón Erélyes nyomozás indult a fehérméreg csehszlovákiai ügynökei után Kokain-elárusító központok a ffirdő- városokban Prága, augusztus 10. A rendőrség bűnügyi osztálya az utóbbi időben néhány kokain esém- póezési esetet leplezett le, amiből arra következtet, hogy a kábító méreg káarbi kereslet egyre nő. A határőrségek utasítást kaptak, hogy a vámvizsgálatnál nagyobb figyelmet ta- nnsfteanak. A nyomok főleg a nyugahesehor- szágá fürdőkbe vezetnek, ahol titkos kokainközpootot szerveztek a külföldi fürdővendégek részére. A kűHöfcS csempészek elsősorban soffőröket akarnak kokainesempészésre rábírni, mert tudják, hogy a Bofifőcrök igen gyakran a ha táró n- fedra i» utaznak. Egy soffőr nemrég jelentést tett ártól, hogy egy svájci kofcaJnügynők néhány kokaincsomagocska átcsemp érzéséért ötezer svájci frankot Ígért neki. A kokaint Prágába kellett volna szállítania, a prágai címet azonban nem tudja, mert az ajánlatot ehrtasitóttá és az ágenst feljelentette. A hatóságok a lég erélyesebb*) nyomozást indították meg a kokaincsempészők ellen. Autóikkal együtt tüzhalálba küldik a kirabolt utasokat a New-Jerseyben garázdálkodó banditák Newark (Newyersey), augusztus 10. Az itteni rendőrség az el múlt nap szörnyű bűntény nyomára bukkant. A járókelők a város közelében az országúton egy rommáégett autót találtak, amelyben egy teljesen megszenesedett holttest feküdt. A helyszmi körülményekből a rendőrség csakhamar arra a következtetésre jutott, hogy a bestiális gonosztettet egy rablóbanda követhette el, amely kifosztotta az áldozatot, azután kezét-lábát összekötözte és az autóval együtt meggyuj- totta. Valószínű, hogy a tragikus sorsú áldozat elevenen égett el. Ezen a környéken már több ilyen bűntény történt, egész sereg elégett automobilt találtak, melyeknek utasai tüzhalállal pusztultak el. A lakosság körében az a hír járja, hogy a környéken gyújtogató banditák szervezett társasága garázdálkodik. Ezt a verziót a legújabb eset is megerősiti. Az Egyesült Államok kormánya ragaszkodik az exterritoriális jogokhoz Washington, augusztus 10. A k&nai kormány ueuarégiben azzal a kéréssel fordult Washingtooihoz, hogy egyezzék (bele az extern'tonális jogok megszüntetéséibe. Washington most adta meg válaszát, amely szerint ezeknek a jogoknak megszüntetését egyelőre neon tartja célszerűnek. Mértékadó amerikái körök véleménye szerint a kérdés még nem érett meg teljesen. Megbízható forrásból szerzett hír szerint a többi hatalmak is hasonló módon visszautasítják Kínának az ex- teriritoriális jogok megszüntetésére vonatkozó kérését. Róma, augusztus 10. Több jelentést közöltünk az Albertiul parancsnoksága alatt dolgozó olasz expedícióról, amely a „Heimen Sucai* bálnavadászhajó fedélzetén indult el az Északi sark vidékére, hogy fölkutassa az Itália romjait Az expedíció útját nem kísérte szerencse s a legutóbbi jelentések arról számoltak be, hogy a bálnavadászhajó elakadt a jégben. Egy újabb jelentés megrendítő sarkvidéki drámáról ad számot. Eszerint a bálnavadászhajó személyzetének és az expedíció tagjainak egy része Guidoz és Albertini vezetése alatt kedden elhagyta a hajót és a jégmezőségen cirkált, hogy az Itália nyomait, keresse. Különböző irányokban, egymástól elkülönülve haladtak. Guidoz földerítő útja közben egy hatalmas jegesmedvére bukkant. Az állat megtámadta és már-már életveszedelembe került, amiRvmaszombat, augusztus 10. A szepesi zip-1 szerek nyolcszázéves jubileumi ünnepségéről jövet Törköly József dir. szenátor és Nagy Sándor pártigazgjató autójukkal betértek a rimaszombati Jellinek-téle városkerti vendéglőbe, ahol — vasárnap lévén — nagyszámú közönség vacsorázott Mindkettőjük kabátján ott volt még a késmárki ünnepély piros-arany-kék szinü kokárdája, amit az ünnepély vendégei egész napon át viseltek akkor Késmárkon. A vacsorázó vendégek soraiban foglalt helyet Demuth törzskapitány és Vlasák járásbiró is, akiknek feljelentésére másnap a rendőrségre citálták Nagy Sándor pártigazgatót, mert a feljelentés szerint magyar nemzeti szinü kokárdával tüntetett a vendéglőben. Nagy Sándor Jakübóczy dr. rendőrbiztos előtt felmutatta a bajt okozó nevezetes kokárdát s azután a feljelentők is megtekintették a kor- pus deÜktit a rendőrségen, ahol kénytelenek voltaik beismerni szmvakságon alapuló tévedésüket. A rendőrség ez alapon azonnal beszüntette az eljárást, s ennek eklatáns jeléül Nagy Sándor pártiigazgató kihallgatását már nem is vették kor váratlanul segítség érkezett. Albertini meghallotta bajbajutott társa kiáltozását és lövésre emelt fegyverrel sietett feléje. Pár- lépésnyi távolságra volt már csak tőle, amikor egy gödörbe lépett, fölbukott és a fegyver eldördült. A golyó Guidoz testébe fúródott, aki fájdalmas jajkiáltással rogyott a jégre. Albertini második golyója leteritette a jegesmedvét. Azután megsebesült bajtársához rohant és elősiető társai segítségével a hajóra vitte. A szerencsétlen ember még az éjszaka folyamán belehalt sérülésébe. Minthogy a bálnavadászhajó jégtorlaszok közé szorult, a véletlen szerencsétlenség áldozatát nem tudták szárazföldre szállítani és csupán a tengerészeket megillető végtisztességgel temették el, illetve sülyesztették a tenger hullámaiba. jegyzőkönyvbe. Az eset feledésbe merült, most szombaton azonban Nagy Sándor párligazgató írásbeli feljelentést nyújtott be a rimaszombati járásbíróságon hatóság előtt elkövetett rágalmazásért a két feljelentő ellen. Ez a feljelentés újból elindította a lavinát Hétfőn reggel kilenc órakor, tehát augusztus ötödikén, sürgős idézést kézbesítettek Nagy Sándor kezeihez, hogy tiz órakor jelen jen meg kihallgatás céljából a rendőrségen. Az ötödikén kézbesített sürgős idézés elsejei kelettel volt kiállítva. A kihallgatásról hivatalos jegyzőkönyvet vettek fel s ebiben Nagy Sándor újra leszögezte a való tényállást. Az iratok azonnal átkerültek a rimaszombati állam- ügyészséghez további eljárás végett. A rendőrség az egykori teljhatalmú minisztérium 39—'1919. os. 1007—1919. adm. számú rendeletének 36. és 87. szakaszaiba ütköző kihágás címén indította meg újra a már egyszer beszüntetett eljárást. A vonatkozó rendelet szerint ugyanis más nemzetiségek jelvényeinek előállítása, terjesztése és viselése kihágást képez, egyészen mindegy tehát, hogy a kokár < Kormányváltozás lesz Lengyelországban? Varsó, augusztus 10. Az ellenzéki sajtó néhány nap óta híreket terjeszt a küszöbön álló kormányváltozásról. A Robotnak néhány nappal ezelőtt számolt be a miniszterelnök küszöbön álé visszalépéséiről, ma pedig a Gaz. Warszavszka újabb híreket közöl a miniszterelnök lemondásáról és már az utódjelöltek névsorát is felsorolja. Ugylátszik’ azonban, hogy egyelőre csupán kombinációkról van szó. A francia kormány döntőcsapásra készül a kommunisták ellen Párig, augusztus 10. Ugyláitszik, hogy a francia kormány döntő csapásra készül a kommunista párt ellen. Az augusztus l-ére életbeléptéim! rendőri intézkedésekkel egyidejűleg házkutatást tartottak a kommunista munkás- és parasztban1;bán* Ez a házkutatás állítólag arra az eredményre vezetett, hogy a bank üzletvezetésében súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg. A nyolcmi'Hőt kitevő alapítási tőkéből csupán hárommilliót jegyeztek a kis emberek. A többi jegyzés fiktív. A Humanité állítólag két milliót jegyzett, Cachiu és Duriot képviselő ugyanannyit, de ezeket az összegeket nem fizették be. Ezenkívül a munkás- és parasztbank a Humaniténak, a vörös segélynek, a vörös frontszöveteégnek és számos kommunista egyesületnek, meg fogyasztási szövetkezetnek nagy hiteleket adott, anélkül, hogy erre fedezet lett volna. Ilyen módon a bank tőkéje már rég elveszett. A rendőrségnek beavatkozása a bankban nem maradt hatás nélkül. A Humanité, amely idáig nyolc oldalon jelent meg, pénzhiány miatt négy- oldalra szorította terjedelmét. Érdekes különben, hogy a rendőri vizsgálat megállapítása szerint a bank semmiféle támogatást nem kapóit Moszkvából. Mégis bíróság elé kerül Nagy Sándor párt- igazgató zipszer-kekárda ügye Szombaton hatóság előtt elkövetett rágalmazásért beperelte feljelentőit — hétfőn a már beszüntetett eljárást újra megindította ellene a rimaszombati államrendőrség