Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)

1929-07-28 / 169. (2094.) szám

■B

6

KÉT LÁNY

Mas ZILAHY LAJOS

vagy egy öngyilkos revolvergolyóban keres menedéket.

10. A magyar iskola helyzete a múlt érben tartott kongresszus óta csak rosszabbodott, mert mindig kevesebb és kevesebb abban a magyar szellem, a magyar érzés.

Kisebbségi helyzetünk rövidesen javulni fog

Korlóth dr. beszéde végén a magyar kisebbség helyzetével foglalkozott s ennek során a következőket mondotta:

Ma már nem ábránd, ma már nem utópia a magyar kisebségek apostolainak az a látása, amikor a magyarságnak a jobb jövőt Ígérik. Ma már a magyar kisebbségek ügye a többi kisebbség ügyével együtt a nagy világ hatalmasságainak tárgyalóasztalán van és hiába vették azt le onnan átmeneti időre, az mégis ott marad s ott lesz mindaddig, amig a kisebbségek érdekében kellő megoldást nem nyer.

Tartsunk össze, hogy erősebbek legyünk társadalmilag, politikailag. Küldjünk, dolgozzunk, tanuljunk, mert csak a munka, a kultúra, a tudomány lehet az, amely biztosíthatja jövő fenmaradásukat. Tartsunk ki az őslakos ruszinság mellett, mert csak az ő autonomista küzdelme teremtheti meg részünkre az önállóságot és az önállóság révén a szabadságot és a jobb megélhetést. A mi tragédiánk emberi tragédia s ezért nem lehet más programunk, mint: magyar „küzdj és bízva bizzál!"

Korláth dr. beszámoló beszédét szűnni nem akaró taps jutalmazta.

A továbbiakban Hokky Károly keresztényszocialista párti ügyvezető a gyűlésen megjelent német választmányi tagokat német nyelven üdvözölte, majd az országos képviselőtestületben végzett működéséről számolt be. 1

Fóris Endre barkaszói református lelkész a munkácsi járási képviselőtestület tagja a járás belső életéről tartott beszámolót.

A mindvégig lelkes hangulatban lefolyt gyűlést Vozáry Aladár körzeti ügyvezető zá- -róbeszéde fejezte be.

Satjapin az éloíiimért lelkesedik

A nagy orosz énekes Páriában mutat most. Unja az operát, unja a hangversenyeket is. Azt mondja, szabadulni szeretne mindkettőtől Hogy mily jövőt képzel önmagának és a* énekművészeinek, igy mondotta el egy nála járt újságírónak:

— Ne kérdezzenek a jövőről — mondotta elgondolkodó hangon. — Vannak terveim, de magam sem tudnám megmondani, hogy melyiket valósítsam meg. Csak az az egy bizonyos, hogy minél ritkábban szeretnék fellépni.

— Elfáradt? — kérdezte csodálkozva a Látogatója.

Kacagva tiltakozott

— Én? Soha! De a pénz nem csábit és unom

már járni a világot. Valami újat, valami merőben kölcsönöset szeretnék nyújtani. Olyat, aminőt előttem még senki sem nyújtott. A jövőben kerülni akarom az operát s legfeljebb hangversenyben akarok fellépni. Az opera természetellenes, visz- szás jelenetekkel van tele. Az operában alig lehet tökéleteset nyújtani. Nála talán csak az orosz zenedráma emberibb valamivel, mint például „Go- dunov Boris“, Musszorgszki] müve. A zenedrámáé a jövő. De a jelen kor még nem ismeri eléggé ezeket az operákat. Én egymagám nem bizonyíthatom be a világnak, hogy ez az egyetlen igazi opera. Az igazgatók mindegyre csak az elmúlt idők porlepte, értelmetlen szövegű, mesterkélt, élettelen szerkezetű operáit ráncigálják elő. Ad- dig-addig folytatják makacsul a „klasszikus mult“ imádatát, mag egyszer a közönség türelmét veszti és feléje sem néz az eféle operai előadásoknak. Addig, mig ez el nem következik, legfeljebb azt az egyet tehetem meg, hogy nem lépek fel eféle operákban.

Egyébként magában az opera naprólmapra kevésbé érdekel. A hangversenyteremben fogok még énekelni operarészleteket, mert nem tehetem másképp, de lelkesedésemmel a jövő művészete, a film felé fordulok. A filmnek nagyobb jövője van, nagyobb távlatok nyílnak meg előtte, mint minden más művészet előtt együttvéve- Abban, csakis abban lehet még újat, maradót nyújtani. A művészek idegenkednek az élőfilmtől, mely szeműkben nagyon is uj s ennek következtében veszedelmes. Engem éppen a veszedelmek, a határtalan lehetőségek, az ismeretlen ragadnak meg. Az élőfilm a jövő művészete. Az összefoglaló művészet; tarka és változatos, mint a színház, de határtalanabb, nem gátolja semmi technikai nehézség, nem ismer rendezési nehézségeket, felvonásközöket. Egy ütemben zajlik le az egész mese: tartós fokozódással, megszakítás nélkül. A filmben össze lehet tömöríteni az élet minden színét, minden méretét és változatosságát. A művész nincs egyetlen színpadhoz kötve, az anyag nem vet gátat képzeletének. A technika minden eszköze, az élet minden csodája a művész szolgálatára áll, a művész közönsége nem néhány száz vagy néhány ezer ember, hanem milliók, milliár- dok, meg nem számlálható tömegek, melyek némán figyelnek a sötétségben, ugyanegy időben tízezer vár ezernyi nézőtéren. Ez a tudat, ez a határtalanság lendülő szabadság, a művésznek ez az Intenzív élménye Ismeretlen magasságokig fokozza a lelkesedést. Oly erő ez, mely a művészt sokra, mindenre teszi képessé. Most pedig pihenek, most még hangversenyeket adok néhányszor ember előtt: ismert dolgokat ismételek meg újra meg újra. De az élőfilm napról-napra jobban ma- gáhos vonz. Mert n élAfflm • jW. *

Alkonyat felé érkeztem meg a szállóba. A szoba, amelybe a zöldkötéaiyes szolga felvitte a kofferjeimet, egy ötszögü térre nyílott. Vacsora után, mikor felmentem a szobáimba, meggyujtotitam az éjjeliszekrény fölött a kis osipkeeruyös villan yiámipát s egy furcsa, régi könyvet kezdtem olvasni, melyet valaki Bé- csen túl a vasúti kocsi hálójában felejtett. .

Lefekvéskor, mielőtt elalszom, mindig olvasni szoktam. Elfér ászt ott az unalmas regény, félbehagytam az olvasást, fáradt kezemben a földig cőüngetlem a régi könyvet. Igy feküdtem mozdulatlanul és a mennyezetet néztem, amelyre a kis villanyJámpa fel- dobélta a csipkeernyő á rnyókarabeszkj eit Egy magányos hotelszoba mélységesen mély csendje vett körül. A csend a mellemre térdelt és lenyomta a írét váltamat, minit egy láthatalan birkózó.

Egyszerre halk, fáradt köhögést halottam, Csak enyit:

— Khm . . .

Ijedt szemmel néztem körül. Az emberi hang oly közelről hallatszott, mintha az ágy alatt vagy a szekrényben lett volna valaki. A köhögés megáim étiödött.

Megnyugodttm. A másik szobában köhögött valaki. A falak olyan papi ivókon yak egy ilyen szállodában, hogy minden parányi hang áthallasztszik. Fülelni kezdtem. ■ Hallottam, hegy a nő vetkőzik. Mert női köhögés volt. A két cipelje egymásután koppant, mikor lehúzta. A szoknyája suhogott, mikor levetette. Selyemiharisnyáját — ezt már csak sejtettem — nesztelenül hámozta le a lábáról.

Két arasznyira volt tőlem a nő, csak ez a vékony papirfal választott el bennünket. A tekintet etemmel szinte átfúrtam a falat és lélegzetemet visszafojtva figyeltem. Yajjoft ki lehet, milyen lehet ez az ismeretlen nő egy félméternyire tőlem itt ebben az idegen hotelben?

Hallottam, amint a nő ledobta magát az. ágytba és a ruganyok fel jaj dúltak. Egy percig csend, nem tudom, mát csinált ezalatt, aztán egy halk kattanás: eloltotta a villanylámpát Hánykolódott ée sóhajtott A sóhajtásából megáilapitottam, hogy nem lehet több huszonkét esztendősnél. Csak ifjú nők sóhajtanak lámpaoltás után magányos szobában ilyen forrón, ilyen hevesen, szinte fuldokolva, mélyen a szivükre szíva ismeretlen bánatukat Sokat sóhajtott, nagy bánata lehetett

Csak egy vékony fal választott el bennünket mégis egy ismeretlen élet titkai és végtelensége.

Most abbamaradt a sóhajtás. Újra csend

lett, mintha óriás, fekete bársonyfüggönyöket húztak volna szét nesztelenül. Aztán megint hallatszott valami. Furcsa, makogó hang szaggatva és tördelve. Elcsendesült, újra kezdődött

Sirt. Egészen bizonyos, hogy sirt

Meredt szemmel néztem a falat. Most már világosan láttam a nő arcát, olyan világosan láttam, hogy ez több vélt már, mint képzelet Sápadt, áléit arca mélyen a párnába süly- lyedt, félig kinyílt szeme tele volt homállyal, megoldott színtelen barna haja lecsüngött, szétterült a paplanon. Folyt a könnye, két tüzes esik szántotta az arcát és megégette a párnát mint a vitriol. A sirás újra kezdődött ée szinte láttam a szivét, amint vergődik és vonaglik. Olyan erővel rohant rá a fájdalom, hogy jobbra és balra kezdte dobálni az arcát a párnán és vad, forró kínjában tompán Rikoltott.

Szerettem volna a sötét falon át kinyújtani kezemet az ismeretlen nő felé, eltakarni haját az arcából, az arca felé hajolni és megkeresni csüggedt kezét.

— Ne sírjon ... Én nem tudom, miért sir, de higyje el, kérem, nem érdemes sírná . . .

Aztán odaát elcsendesült a sárás. Elaludt,

de lehet, hogy csak elfáradt, kimerült. Megnéztem az órát: féltizenegy. Máskor ilyenkor aludni szoktam, most egészen felzaklatva éreztem magam. Az ismeretien nő könnye az éa kezemre folyt. Ez az idegen bánat hidegen és sötéten fai kasszemet nézett velem a néma falon kérésziül.

Vájjon mi fáj ennek a hölgynek? Nem, szerelem nem lehet. A szerelem nem igy sir. A szerelem sírása boldog sírás Ennek a hölgynek a sírása pedig boldogtalan sirás volt. Nem tudom. Tálán mégis a szerelem . . .

Ez a nő bizonyára rut. Valami testi hibája van. Sántának aligha sánta, mert ezt meghallottam volna, mikor lefekvés előtt egykét lépést tett a szobában. Talán a keze hiányzik? Szabályosan vetkezett és a cipőjét gyorsan, két kézcet fűzte ki. Bizonyára förtelmesen rut, valami szerencsétlenség után egyetlen nagy sebforradás lett az arca . . . Aligha, mert az ilyen emberek csöndesen szomorúak. Púpos! . . . P'upos nőkben és férfiakban tapasztaltam ilyen vad indulatot. Bizonyára púpos! '

Milyen különös. Hát vájjon balról a másik szobában kik lakhatnak?

Fülelni kezdtem. A csend és a magány el- szabaditja az ember fantáziáját. Ez a furcsa madár nem tud megírnaradni a bezárt szobában, átvegődik a falakon.

Tizenegy óra előtt megnyílt az ajtó: a lakóik hazaérkeztek. Kelten voltak, mind a kétKözismert gyógyforrásai állandó eredményt biztosítanak, idült izületi és izomcsúz, ischias, köszvény valamint egyéb rheumatikus megbetegedéseknél női és börbajoknál.

Uj fűrdöszálló modern berendezéssel. —

Lakás teljes ellátással elő és otóidényben 28'-, 34’-, 46’- Föidényben (július-augusztus) Ke 35.-, 40'55--.

Felvilágosítást és prospektust küld a FfirdSügazgatóság

tő nő. A vékonyabb hang mamának szólította a vastagabb hangot Vidámak, jókedvűek voltak, színházból jöttek, az előadásról beszélgettek. Suttogva ée visszafojtva, de mégis minden szó áfhaUateaott A kislány — tizennyolc esztendősnek mutatkozott a faion át — jókedvű, életrevaló kis fruska lehetett Nem tudott két szót kimondani a nélkül, hogy ei ne kacagta volna magát. A mondatai végén mindig ott csilingelt a kacagás, mint valami ezüst cseugetyü. Az anyja már lefeküdt, ő még a szobában szaladgált. Hallottam kis meztelen lábainak topogását. Folyton beszélt, folyton osijcsergett és a szája a szavak édes mézével volt tele. Vizet töltött, a víz gyorsan kortyogott az üveg nyakán és csobogva hullott a pohárba. A keze megcsúszhatott, mert halkan, vidáman elsikoltotta magát. A hideg víz az ingére loccsant és a vizes ing hűvösen a meleg combjára tapadt. Hogy kacagott rajta!

Aztán lefeküdtek. Halk kattanás: eloltották a villanyt A kislány kuncogva fúrta magát a pdmák között az anyja melléi. Együk kezével talán a nyakát is átölelte.

Csend lett. Olyan nagy és mélységes csend lett körülöttem, hogy az én villanylámpámból szánté halk zengéssel sugárzott ki a fény.

Egyszer csak a kislány váratlanul, — mintha álmában ébredne — bevezetés nélkül hangosan kacagni kezdeti Hátravetette magát az ágyban, a kezével kapkodott a levegőben és mint egy zengő gleccser tört ki belőle a kacagás.

— Mit röhögsz? — kérdezte az anyja.

— Azt a . . . azt a szemüveges embert nevetem, aki a második felvonásban az ajtó

NYÁRI DAL

Egész Buda tele van galambbal,

Turbékoló, búgó madárdallal.

Mintha laknánk erdőség ölében,

Lombos erdők kellős közepében.

Kunt a rigók korább4 kelnek nálunk,

S betrillázzák a hajnali álmunk4.

Mintha mind a mieink volnának,

Mintha mind csak nekünk dalolnának!

Lemenőben a nap mikorára Száll a Svábhegy túlsó-oldalára:

Innenfelől az egész hegyoldal Telehull szép fényes csillagokkal.

I

— Vén Budánknak kedves erdős tája:

Mintha lombod4 az Isten megáldja.

S óh áldja meg: — csakhogy rátaláltunk, —• Bennedvaló csendes lakozá3unk4!

Szabolcska Mihály.

helyett mindig nekiment a siformak és megütötte az orrát . . .

— Aludj már! . . .

A nevetés mosj,. a paplan alól hallatszott, A paplan csücskét a szájába dugta, hogy ne lehessen hallani a nevetését. Azután ez is elhalkult, elcsitult és csend lett.

Két néma, árnyakkal teli fal meredt rám: balról a kacagó és jobbról a siró nő feküdt mellettem.

A kacagó kislány —■ így képzeltem el magamnak — szőke lehet, olyan szökő, mint az arany szalma. Az egész kislány selymes, sugárzó, boldog szőkeség. Kis huncut piros szája van és apró fehér egérfoga. A szeme, nagy tiszta kék szeme, túlontúl kék szeme mindig tel van napsugárral és nevetéssel. Most ösz- szegombolyodva alszik az anyja mellett, mkrt a cica és boglyas szőke fejében még mindig az az ember motoszkál, aki a második felvonásban az orrával az ajtó helyett mindig nekiment a sifonnak.

Reggel kissé bosszankodva ébredtem, Igazán ostobaság ennyit foglalkozni két isme-1 rétién nővel — falon keresztül.

Délután, mikor lent várakoztam a hotel- fiúra, akit kocsiért küldöttem, egy alacsony* púpos nő haladt el mellettem. Meghökkentem, Igaz lenne?

— Hol lakik ez a no? — kérdeztem s-ogv* a portástól.

— Második emelet 37.

Különös! Én a 36-os szobában lakom. A síró nő tehát megvan! Most már igazán hinaieua kéül az ösztönös meglátásban. Finom ideg- n-r rendszer dolga az egész.

Két perc sem telt el: fiatal ssoőke leány** sietett keresztül a halion.

— Nem jött levelem — kérdezte futtában! a portástól.

— Netm, kisasszony.

A kisasszony siteve haladt fel a lépcsőkön s amint utána pillantottam, észrevettem* hogy világitó szőke baja van. Csak ennyit láttam belőle és a lábaszárát láttam még. Al megfeszült selyemharisnya alatt húsának rózsaszínű márványát, amint elsuhant a lépcsőn.

Hol lakik ez a nő? — kérdeztem megint a portástól.

— Második emelet 35 — felelte a portás és kicsit már feddőleg nézett rám.

Odavoltam a meglepetéstől. íme, most már megvan a kacagó nő is és valóban szőke, sugárzó, boldog fiatal szőkeség, úgy, ahogy elképzeltem .

Este, vacsora után azonnal felmentem a szobámba és olyan nesztelenül lapultam meg, mint egy ragadozó, amely prédára les.

Féltizenegy órakor balról elkezdődött a sóhajtás, azután a fuldokló sirás.

Tizenegy előtt hazajött a kis szőke meg a® anyja és elkezdődött a kacagás.

így ment három estén keresztül.

És másnap délelőtt az olvasószoba függönyei mögött csengj kacagást hallottam, amely egy fiatal feánysziiv tiszta mélyéből csilingelt elő. Azonnal megismertem a kis szőke fruska nevetését.

Félrehúztam a függönyt és beléptem az olvasószobába.

Elállóit a lélekzetem.

A púpos nő kacagott! A vicclapot olvasta, azon kacagott. Egy idősebb nő volt vele, valószínűleg a* anyja.

Mikor észrevett, a tenyerébe kapta a száját és úgy kacagott kuncogva tovább.

Azonnal visszavonultam és valami furcsa kiábrándulást érzetem. Elgondolkozva ballagtam fel a lépcsőn és ekkor egyszerre szembe jött velem az a fiatal, szőke hölgy, aki* képzeletem éjszakánk iát kacagni látott.

Miikor elmenítünk egymás mellett, egy pillanatra rám emelte a. tekintetét. Szép, tiszta, mély arca volt, fényekkel és árnyékokkal tele.

Hirtelen elkapta az arcát, mert megérezte, hogy tekintetem meg akarja keresni swemó- ben an éjszakai sírások örvényét. ;

Első szlovák ékszer-, arany- és ezüstgyár

Tulajdonosom FSBOSYSCS TiESTVÉÜEK

Gyár:

Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57.

Eladási hely:

Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02.

Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon U-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek

Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak Javításokat azonnal eszkőzlünk