Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)
1929-07-24 / 165. (2090.) szám
1929 julius 24, szerda. Hég egy hozzászólás a lei Dolánskyhoz íA május 24-én és 25-én megjelent örvendetes hírlapi hírek nyomán, melyek értelmében „minden nyugdíjas bírónak jár a bírói pótlék", egész kis irodalom keletkezett a Prágai Magyar Hírlapban, amely mindenkor sok jóakarattal kezeli a nyugdíjasok ügyét. Sajnos, hogy a jun. 21. és jut. 5. s 4-iki cikkek egybehangzóan úgy magyarázzák a közigazgatási bíróság kétrendbeli döntését, miszerint az állam- alakulat előtti, úgynevezett réti nyugdíjas bírák, — akik pedig leginkább rászorulnak, — a tisza- virágéletü lex Dolansky-féle bírói pótlékból nem kapnak semmit. Még sajnosabb az a körülmény, hogy ezek a felvilágosító közlések elkésve, akkor jelentek meg, amikor az érdekeltek, tartva a jelentkezési határidő lejártától s némi biztatások folytán, a legtöbben már beadták folyamodványaikat. Ezek közó tartozik e sorok Írója is, aki éppen az első ciikk megjelenése előtti napon, jun. 20-án folyamodott egy magasabbrangu kollégájának biztatására. Én tehát már pályázom a birói nyugdíjpótlékra és ha élek addig, (hiszen csak 81 és féléves vagyok!) valószínűleg felviszem ügyemet a legfelső közigazgatási bíróságig. Erre az elhatározásra az bátorít fel, hogy én a P. M. H. hasábjain már 1926. dec. 17-én vallottam azt. a nézetet, amelyet a közigazgatási bíróság most megállapított, hogy L i, a 290/1924. sz. törvénynek (lex Doláneky) a bírói nyugdíjpótlékra vonatkozó része a 103/1926. sz. törvénnyel egyidejűleg, 1926. január 1-én, azonban a törvény 11. §-a szerint visszamenőleg 1925. január 1-től kezdődő joghatállyal lépett életbe. Hátha én már akkor eltaláltam azt az igazságot, amelyet a közigazgatási bíróság csak 1929. február 12-én hirdetett a lex Dolánsky életbelépéséről, akkor talán eltaláltam azt a másik igazságot is, melyet ugyanabban a cikkben bizonyítani igyekeztem oly értelemben, hogy a birói nyugdíjpótlék a régi nyugdíjas bíráknak is jár. A 287/1924. sz. törvény ugyanis nem kreál uj nyugdíjasokat, (azokra a 394/1922. sz. törvény irányadó) hanem a régi nyugdijak rendezésére vonatkozik s célja az volt, hogy a 394/22. sz. törvényben megállapított 75 százalékos tisztviselői fizetéejavitásban a régi nyugdíjasok is részesüljenek. Részesültek is, de nemcsak azok, akik 1924. dec. végén nyugdijaztattak, hanem azok is, akik még 1919. év előtt léptek ki az aktív szolgálatból. Ennek egyik élő példánya vagyok én is, aki s» 287/1927. sz. törvény 1. §-a értelmében megkaptam mindazt, amit az 1295. évi január 1-én érvényben levő aktív fizetések alapján kapnom lehetett. A birói pótlékban természetesen nem részesültem; mert az még akkor vitás volt. Most azonban, midőn a legfelső közigazgatási bíróság kimondotta, hogy a 290/1924. sz. törvény 5. §-a 1925. január 1-én tényleg jogerős volt s kimondotta, hogy a birói pótlék utáni nyugdíj azoknak a bíráknak is jár, akik a 287/1924. ez. törvény szerint helyeztettek nyugalomba: akkor nincs kizárva folyamodványom sikere. Ezekután azt hiszem, hogy a régi nyugdíjas bírák birói pótléka nem egészen reménytelen, sző fér hozzá s legalább is olyan, hogy egy legújabb legfelső közigazgatási birói döntésre érdemes s nincs kizárva, hogy az a döntés szintén kedvezően fog hangzani, bár a P. M. H.-ban megjelent eddigi szakszerű cikkek a régi nyugdíjas bírákra nézve éppen nem kedvezők. A jun. 21-iki közlemény, mely a minket érdeklő kérdéssel leginkább foglalkozik, a 32.566/28. számú döntvényt úgy magvarázza, hogy a lex Do- lánsky-féle pótléknak a nyugdíjba való beszámítását a kedvező eredmény reményével csak azok a nyugdíjas bírák kérhetik, akik a 287/1924. számú törvény szerint nyugdijaztattak. Én a kezeimnél levő 287/1924. sz. német szövegű törvény 1. §-ából nem tudom kihozni ezt a megállapítást. Ezen törvény alapján, — amint már fen- nebb érintettem, — tudtommal senki sem nyugdi- jaztatobt, hanem igenis a régi állami nyugdíjasok és mindazok, akik 1925. január elseje előtt nyugdijaztattak, tekintettek olyanoknak, mintha azon törvény életbeléptekor mentek volna a nyugalomba. Vagyis a régiek egyenlőéi tettek az újakkal a 103/1926. sz. uj fizetésrendezési törvény előtt érvényben volt fizetések alapján. Ez az egyenlősítés azonban a nyugdíjas bírákra nézve csak akkor lesz teljes, ha a birói nyugdíjpótlékot is megkapják. A régi nyugdijáé birák nyugdíjpótléka tehát nem is a közigazgatási bíróság döntvényén, hanem a 287/1924. sz. törvény 1. §-án alapul e miután a legfelső közigazgatási bíróság megállapította azt, hogy a 290/1924. ez. törvény 5. §-a a 287/1924. sz. törvény életbeléptekor szintén életben volt: ezen (287/1924.) törvény 1. §-a alapján, — minthogy abban a bírákra nézve a birói pótlék is már aktív fizetésként szerepelt, — ennek folyósítása immár minden akadály hiányában csak az igazságügyi minisztérium jó akaratától függ; mely késik ugyan, de el nem maradhat---Re ménykedjünk tehát... Mert hiszen hacsak egy olyan nyugdíjas biró kapja is meg a birói nyugdíjpótlékot, aki a lex Dolánskyt tényleges szolgálatában nem élvezte, (eddig kettőről van szó), akkor meg kell azt kapniok a többieknek s köztük a régi nyugdíjas bíráknak is. És talán eb- be_n rejlik az igazságügyi minisztérium vonakodása a jogigény megállapítása körül; mert így nem tizenegy Igénylőről (ennyiről beszél a fáma) hanem valamivel többről lehet szó; de még mindég ez a rendezés kerülne legkevesebbe az eddigiek között. A régi nyugdijáé bírák kérvényeinek elutasítására igazán alig ichet komoly indokot felhozni, miután a birói szolgálati pragmatika hiánya immár elesett. Egyes kollégák, akik szerencsések voltak •a áll—wrUknm !fl m*§álrt, « jmolCsendben, feltűnés nélkül érkezeit vissza a Sárga Madár potyautasa Csak egytagú bizottság, az apja várt a hajónál — „Nincs semmi mondanivalóm, csak az anyámat szeretném látni*4 — mondta a világhírű potyautas, aki már megbánta tettét Newyork, julius. Schreiber Artúr, a „Sárga Madár" potyautasa, akinek nevétől egy héten át az egész világ hangos volt, visszaérkezett Amerikába. Csendben, feltűnés nélkül érkezett meg. Amiről álmodott: a fogadtatás, üdvözlő beszédek, Grover Whalen cilinderben és ujjongó néptömeg virágokkal, mind-mind elmaradt. A hajónál csak egy egytagú bizottság, az apja várta. Az utasok, a várakozók, a pier siető sokasága alig vett tudomást róla, csak az újságírók érdeklődtek. És kedvetlenül, a szigorú kritikák súlya alatt Schreiber még az újságírókat is kerülte. Szomorú, valóban sajnálatraméltó látvány volt ez a jóarcu fiú, aki nagy jövőről, a világ hódolatáról álmodva indult útnak és ilyen csendesen, ilyen megverten érkezett vissza. Ahogy az újságírók körülveszik, menekülni akar, de hát ez sokkal nagyobb személyiségeknek sem sikerül. — Igazán nincs semmi mondanivalóm, — feleli a kérdésekre — csak az anyámat szeretném már látni, önök meg fogják érteni a helyzetemet. Amit én tettem, azt soha senki még nem tette meg — ebben egy kis büszkeség cseng — és nem tudom, mihez tartsam magam. Tudom, hogy nem vagyok bős- és nem is akarok hős lenni és az sem igaz, bogy én Lindbergb dicsőségére vágytam. Most már úgyis vége az egésznek és — szeretnék haza menni. Mikor a rádió világgá repítette a hirt. Schreiberről, sokan azt állították, ho"v Schrei- bert a „publioity“ a reklám kedvéért maguk a pilóták rejtették el a repülőgépen. A new- yorki újságírói kar ma is megesküszik arra, hogy a Zeppelin potyautasát a Hearst-lapok emberei rejtették el a léghajón, hogy ezzel a Hearstéknak kizárólagos joggal eladott hírek érdekességét és értékét növeljék. Hát Schreibert is megkérdik: — Ön tényleg potyautas volt, vagy tudták a pilóták, hogy velük megy? Schreiber zavarba jön, nagyot nyel és tiltakozik: — Ó nem kérem. Senki sem tudta. Kezébe adnak egy csomó újságcikket. — Az egyikben az áll — mondja a kegyetlen cikkgyüjtő, — hogy ön nem ünneplést, de huszonöt botot érdemelne. A másik „Amerika szégyenének" nevezi magát. Mit szól ezekhez? Schreiber kínosan mosolyog. Lenéz a földre, a cipője orrával kaparja a makulátlan tisztára súrolt fedélzetet, aztán habozva mondja: — Lehet, hogy igazuk van... De én igazán nem akartam semmi rosszat... — Újra megtenné, amit tett? — Nem tudom... Azt hiszem, nem. — Megbánta? Nagyon halkan mondja Schreiber: — Nem tudom ... azt hiszem ... Kérem, nekem igazán nincs semmi mondanivalóm. De már jön a papa, alacsony, pápaszemes, nagyon ideges emberke, aki azonnal védelmébe veszi fiát és panaszkodik, hogy csak hosszas utánjárás után engedték híres fia elé jönni. A papa nagyon büszke a fiára. Arthur csak harmadosztályú jegyet tudott venni Cherbourgban, de az apja szikratávíró utján küldött pénzt., hogy elsőosztálvu kabinba kerülhessen. — Hogy van a mama? — kérdezi Arthur és szégyenkezve hozzáteszi — sajnálom, hogy annyi bánatot okoztam nektek. — That‘s all right, són — mosolyog a papa és öleli, csókolja a fiát. Karonfogva sietnek le a hajóról- A pier népe nem vesz tudomást róluk és ahogy beleolvadnak a tömegbe, Schreiber Artúr már újra egy szürke ismeretlen, már vissza is tért a hétköznapok eseménytelen egymásutánjához, ahonnan pedig a „Sárga Madár“-on akart vágyai ismeretlen országa, a messzi élet felé kiszállani. K. S. Siaívini „Anna“ „a lithinmtartalmu ásványvíz Kutkezelöség • SPISSKE VLACHY A legnagyobb harcos meghalt és tovább harcot! » Sajnálom Kosztolányit, hogy Adytól nem kapja meg azt, amit százezren megkaptunk: az elragadtatás boldogító érzését« — Móricz Zsigmond nyilatkozik »Az Írástudatlanok árulásáa-ról s az uj Ady-háboruságról Leányfalu, julius 23. Tíz esztendeje porlik a kerepesi temetőben s most, tiz évvel a halála után, költészete körül ismét lángralobbant a tűz, — azt mondja ma Móricz Zsigmond: — Mégis ő volt a legnagyobb harcos! Meghalt és tovább harcol... Felveti a kérdést: — Miért van a harc? Mit akarnak tőle? Egyáltalán, — mit akarnak? Kérdez, de ezekre a kérdésekre nem válaszol. Talán majd jön valaki, aki nemcsak irodalmi szempontokra tekint, nem Adyt fogja nézni, hanem a harcot és nem Adyról, hanem a harcról fog beszélni. Az majd válaszolhat ezekre a kérdésekre. Harc van: Kosztolányi cikket irt Adyról: „Az Írástudatlanok árulása" cimmel megírta különvéleményét. Babits Mihály, a költő, nyilatkozott erről a különvéleményről. Véleménye pár mondatban összefoglalva: „A kritika mindig hasznos, mindig friss levegőt hoz." „Abban, amit Kosztolányi az Ady-kultusz túlzásairól mond: igaza van." „Nincs igaza a költő megítélésében, mert Adyt nem rossz és nem jó költeményeiről kell megítélni. Költészete összefüggő egész, amelynek fontos részei a gyengébb költemények is. S azt Kosztolányi is elismeri, hogy Ady harminc-negyven maradandó verset irt. gáláiban" találják a különbséget a régiek ée újak között. De hiszen a régiek is ugyanannak a közönségnek mérték az igazságot, mint ők!, csak fennhatóságuk volt más; tehát a szolgálat időpontja kárunkra nem döntheti el a kérdést___ Ezek után soraimat azzal zárom, hogy igazság szerint mégis „Minden nyugdíjas bírónak jár a. bírói nyugdíjpótlék", aki 1926. január elseje, — vagyis a 103/1926. hz. érvény életbelépte előtt nyugdíjazv V ■ r V V r ' r \ **1% Ezt pedig a világ kevés költőjéről lehet elmondani." Ezt mondotta Babits. Amit Ady adott Móricz Zsigmond nyilatkozik a kérdésről: — Figyelmeztettek rá, — mondja, — hogy Kosztolányi Dezső leleplezte az „Írástudatlanok árulását". Elolvastam cikkét, őszintének találtam és — napion sajnáltam érte. A cikk olvasása közben állandóan az volt az érzésem, hogy végtelenül sajnálom Kosztolányit, mert valami belső gátlás megakadályozza abban, horrv Adytói azt kapja, amit mi kapunk, amit annyi ezer, tizezer és százezer ember kapott: az elragadtatás boldogító érzését... Az inteju Móricz dolgozószobájában folyik, íróasztal, könyvszekrények, a könyvespolcon hosszú sor Ady-kötet. Egy tekintet erre a sorra és egy kérdés: — Hogy én mit kaptam Adytói? — Mikor legelőször találkoztam vele, már telitve voltam meleg és'felemelő szeretettel, amely már szinte a szerelemhez hasonlít. Egyfolytában olvastam el a Vér és aranyt, aznap, amikor megjelent. Soha el nem felejthetem azt a magasztos érzéstömeget, amely ebből a könyvből és ennek segítségével belőlem kilobbant. Mikor személyesen találkoztam Ady- val, emberi egyénisége még fokozta és teljessé tette a varázslatot. — Ady Endre, mint ember, bűbájos volt. Odaadás, beleolvadás volt benne azzal szemben, akihez közeledett, önmagának valami olyan föltétien átadása, ami csak nőknél van. Semmi zárkózottság, semmi tartózkodás, semmi fentartás nem volt modorában. Ellenben szikrázó intelligencia, hallatlanul bátor, csu- iolkodó fölényesség és egyben — valóban az elhivatottságnak soha nem múló fölénye. Sokszor voltam vele együtt ős soha nem csökkent az az erős szuggesztiv varázs, amely lényéből áradt. (Adyban gőg, visszautasítás, tartózkodás ta sM ___ Mó ricz folytatja: — Ehhez hozzátartozott az is, hogy csak oly emberek lehettek vele, akiket ő sziveit és akik őt szerették. Ösztönszerüen menekült el azok elől, akikről megérezte, hogy ellenszegülnek az ő szuggesztivitásának. Ahogy a hipnotizőr nem tud mit kezdeni azokkal, akik rossz médiumok számára ... (Kifejezte, mindig éreztette elsőségét.) — De ő viszont ezt az elsőséget, amelyet önként és habozás nélkül adott át neki mindenki, kedvesen, úri módon, szerényen, testvériesen használta, — folytatja Móricz. — Folyton úgy beszélt, hogy az ember érezte azt, hogy vétek szólni, mikor ő beszél... A magyar sors és prófétája \ — Minden találkozás után meggazdagodtam, megtisztultam, megerősödtem a saját világszemléletemben. Mert mi volt, amivel ő segítségemre jött? — Mindketten elsősorban és mindenekfe- lett ennek a kétségbeesett világpoziciőban élő kis magyarságnak kétségbeesett s érte rettegő fiai voltunk. Ady szakadatlanul kasszandrai jóslatokkal volt tele. A fizikumában érezte a magyar végeken folyó közigazgatás szerencsétlen politikai következményeit. A vére lüktetésében mint kórokozó anyag dolgozott állandóan a magyar dzsentri jókedvű, pajtás- kodó, improduktív élete. Az agyveleje szakadatlanul a magyar sorsnak világegyensulybeli rettenetességével küzködött... — Én egészen más utakon, módokon körülbelül ugyanazon eredményekre jutottam, s Adynak minden szava, amit. csendes borozás közben a Zöld Diófában, vagy egy szanatórium parkjában, vagy nálam, a fehér asztalnál ki-kidobott magából, mint valami mennydörgés figyelmeztetett a bennem ugyan akkor ugyanúgy dúló háborgásra. — Ady költő volt, áld az egyéni életnek pszichikai ingereire is reagált, a magányos ember lelki életét is kidalolta, de a legsúlyosabb ereje mégis csak onnan jött, hogy egy tragikus fajtának prófétai szenvedője volt. Uj magyar hitvallás — A külföld és a jövő ezt a legfőbb erejét nem fogja érezni, de kora, amely halála után is még nagyon hosszú időre nyúlik, mig az általa átszenvedett állami, társadalmi, politikai bajok fennállanak, annál inkább reagál reá. Ebben az évben, s a múlt években többször voltam elcsatolt területen. Azt nem lehet idehaza éreztetni, hogy az idegen nyelv uralma alatt nyomorgó magyar ifjaknak milyen végtelen segítsége és erőforrása Ady költészete. — Valósággal uj magyar hitvallás születik belőle: különb, okosabb, reálisabb magyarságot teremt, mint amilyen magyarok ezeknek az ifjaknak szülei, ősei voltak ... — Roppant sajnálom, hogy Kosztolányi Dezső mindebből semmit sem érez, sőt nem érzi még azt sem, amit a formaszerető költőtárs kell, hogy megérezzen, hiszen „felháborodva kérdi" mit szólnak „erre a süket, citerára, erre a nyafogó csimpólyára" — és idézi a két sort: „Jaj be szép, hogy minden Való szép, Jaj be szép a Szép". Egy utolsó moudattal befejezi a nyilatkozatot Móricz Zsigmond, a mondat Ady két sorába kapcsolódik: — Kosztolányi megnyilatkozása őszinte és emberi, de — nem szép ... D. Kocsis László. 5009 recept — étel- és italleirások —, a befőzés művészete, a diátikus konyha, a terítés és asztaldiszités legújabb útmutatásai Csáky Sándor A XX. század szakácsmüvészete című, augusztus hónapban megjelenő hatalmas munkájának csak egészen kis részét képezik. A 800 oldalas, 150 eredeti képpel díszített lexikonalaku, gyönyörűen kiállított könyv ezenkívül mindazokat a szakácsirólvészeti tudnivalókat tartalmazza, amelyeket sem a gondos háziasszony, sem pedig a hivatásos szakember nem nélkülözhet. Hasonló könyv magyar nyelven még nem jelent meg, éppen azért siessen ön is az előjegyzéssel, mert a könyv megjelenése után jóval drágább lesz. CSAK AKKOR MONDHATJA EL MAGÁRÓL, HOGY ÉRT A FŐZÉSHEZ, HA CSÁKY SÁNDOR KÖNYVÉT ELOLVASSA! Megrendelhető a szerzőnél: Novy Smokovec (Ujtátrafüred), Palace-szanatórlum. 4
