Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)
1929-07-18 / 160. (2085.) szám
Mai számunk 12 oldal Előfizetési ár: évente 300, félévre 150k negyedévre 76, havonta 26 K£; külföldre* évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kő. Egyes szám ára 1*20 Kő A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztőt politikcá TlCLpilcLpjü. Felelős szerkesztőt DZURÁNYJ LÁSZLÓ FORGÁCfí GÉZA Szerkesztőség: Prága IL, Panská ulice 12, IL emelet Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága II., Panská ul 12/111. —Telefon: 34184.—Sürgönyeim: Hírlap, Praha A román ellenzék exodusa Azok a szenzációs híreik, amelyek két héttel ezelőtt bejárták a világsajtót és egy romániai összeesküvésről számoltak be, alaptalanoknak bizonyultak. A faecista „összeesküvés" már kezdetben összeomlott, mert bukásra volt kárhoztatva. Romániáiban nincs talaja most a fascizmusuak és a kalandos vállalkozás nem végződhetett másképp, mint a teljes bukással. A romániai közvélemény ma már Maniuék oldalán áll, mert a Kberalizmus évek során tartó pusztító munkája után Maxiin kormányának nyolchónapos tevékenysége elegendő volt arra, hogy meggyőzze az országot az állapotoknak jobbra- ío ráállásáról Tehát nem ez a sikertelen fasiszta kísérlet, hanem a reakciónak teljes gőzzel megindított kampánya teremtette meg a jelenlegi feszült helyzetet a román belpolitikáiban. Abban a mértékben, amint az ország gazdasági helyzete ja valóban van, a nemzeti parasztpárt mindinkább szabad kezet nyer programjának megvalósítására, Maniu kormányának sokszor szemére vetik, hogy szint© elárasztja az országot az uj tör- vényalkoiásokkaL Valóban, kormányzásának nyolc hónapja alatt tisztán kvantitatív értelemben véve, Maniu bámulatrnméltó munkát végzett. Hogy azután ez a gyorstalpaló munka kvalitative is megállja-e a helyét és nincs-e igaza annak az elvnek, amely szerint a kevesebb talán több lett volna, ez más kérdés, amelyet az idő fog eldönteni. Tagadhatatlan azonban, hogy Maniu nemcsak országának bizalmát szerezte meg, hanem külföldön is szimpátiákat nyert, ő ma kétségtelen,ül Romániának központi, vezérlő egyénisége, aki tiszta kézzel likvidálta, a rászállt borzalmas örökséget. Munkáját most a közigazgatási reformmal akarja megkoronázni, nem csoda tehát, ha ellenségeinek dühe most teljes mértékben fordul ellene és mindenképpen diszkredi tálai akarják a honi közvélemény előtt és külföldön is. Románia belpolitikai élete most is a liberalizmus elleni küzdelem jegyében áll. A román liberalizmus nem a nyugati tradíciók szelleméből sarjadt politikai irányzat, a Bratianu-dinasztia nyomta ró bélyegét és ezért helyesebben br atian-izmusnak nevezhetnék. De talán ez az elnevezés sem fedi az irányzat mostani jellegét. Ion Bratiamu, az atya, és Jonel Bratianu, az idősebbik fin, kétségtelenül elsőrendű politikai vezető egyéniségek voltak, akik elten nagy elkeseredéssel küzdöttek ugyan, de kiválóságukat in ég politikai ellenfeleik is tisztelni kényszerültek. Vintila Bratianu, Jonelnek az öcs- cse, már csak epigon. Rendkívüli szorgalma, határozott ügyessége nem elegendő ahhoz, hogy őt és pártját az epigonizmus lényegén átsegítse és ma a liberális párt munkája egyáltalán nem fedi a nagy Bratianu nevét és fogalmát. Éppen ezekben a napokban, amikor a közigazgatási reform kérdése csaknem krízishez vezetett, ütközött ki teljes mértékben V intilla Bratianu középszerűsége. A román közigazgatási reform olyan kísérlet, amely a középen répái államok teljes figyelmére érdemes. Románia közigazgatásának, éppen úgy, mint Csehszlovákiáénak és Jugoszláviáénak is, legnagyobb problémája a centralizmus és a decentralizmus egyensúlyba hozása. Mig a másik két utódállamban ezt a kérdést nem sikerült kielégítően megoldani, addig Románia az uj törvényjavaslattal a kedvező megoldás útjára lépett. Maniu közigazgatási reformja teljes Brfanci ékesuóláia újból győzelemre segítette Poincaré kormányát A nagy varázsló még ellenfeleit Is elbájolta — Poincaré beiebetegedett lsét ét fél napot expozéiába A Párás, julius 17. Két és fél napjába került Poincarénak, mig a kamarát felvilágosíthatta a reparációs és adóssági probléma minden részletéről, de esak lél napig tartott, amíg a kamara tisztába jöhetett, hegy miilyen irányban kell döntenie, vájjon a ratifikáció kérdésében igennel vagy nemmel kell felelnie. Talán jobb lett volna, ha Poincaré parlamenti embereit előbb engedi szóhoz jutni. A tegnapi első szavazás után, amely a kormánynak 65 főnyi többséget hozott, a kamarai vita kimenetele már nem volt kétséges: az adós- aági megegyezés ratifikálása biztosítva van és Poincaré koimányának helyzete megszilárdult. A szavazás alkalmával a kommunisták, a szocialisták és a radikálisok kéthit^üi.áda a kormány ellen szavazott, mig a radikálisok másik harmada tartózkodott a szavazástól. Marin száztagú csoportjából csupán tizennyolcán szavaztak a kormány ellen. A Poincaré-kormány ezen eredményéhez nem kis mértékben járult hozzá Briand két ügyes és hatásos beszéde. Az a találó argumentáció, amely- lyel Briand Poincarénak hosszutávu beszéde után a ratifikáció érdekében síkra szállott, nem tévesztett hatást a kamara előtt. Briand külpolitikai kijelentéseit is — a külügyminiszter rendkívül tartózkodó beszédmódja ellenére — helyesléssel fogadta a kamara. A Poincaré-kormány tegnapi délutánjáról a következő részletes jelentésünk számol be: Poincaré a Young-tervről Poincaré két és fél napos expozéjának befejező részében beható kritikát mondott a Young-tervről. Álláspontját a következőkben precizi rázta: — Mi minden különösebb öröm nélkül fogadjuk el a Young-tervot, inkább megfontolt rezignációval. Nincs okunk arra, hogy győzelmet kiáltsunk világgá. Igen távolra kerültünk azoknak a pénzügyi réméi: yeknek a m egválóim Jósától, amely ekszakitást jelent a liberalizmus közigazgatásával, amely erősen centralásztikuis jellegű volt. Az erdélyi Maniu ismeri szőkébb hazájának problémáját, de tudja azt is, hogy a decentralizáció nemcsak Erdélynek, hanem az egész Romániának ja/vát szolgálja, mert ez az ország a legkülönbözőbb struktúrájú területekből állott össze, amelyet centralista módon nem lehet kormányozni. Ezek a területek individuális bánásmódot követelnek és hogy ezt az individuális kormányzást idáig megvonták tőlük, éppen ez vezetett a romára állapotok dezorganizációjához. Természetesen még nem lehet végleges ítéletet mondani Maraira reformjáról Hogy mennyiben valósítja meg a decent ralizáció elvét és menynyiben lesz előnyös a kisebbségekre, azt csak a gyakorlat fogja megmutatni. Maraiu- nak kétségtelen sikere azonban, hogy az erre eredetileg a versaillesi szerződés jogosított bennünket. Poiracaré megállapítja, hogy a Young-terv Összevissza 138 milliárd frankot hoz be Fraraci a országnak, beszámítva a Németországtól már megkapott 4 milliárd aranymár- káit, az 1924-ben megállapított 132 milliárd aranymárka helyett. Ezután Poincaré újból hangsúlyozta, hogy Franciaországnak nemcsak a Young-tervet kell elfogadnia, hanem az adóssági egyezményt is ratifikálnia. A kormány állandóan fentartással élt az adóssági egyezmény ratiBizalmi Poincaré beszédének befejeztével a kamara áttért a számos elraapolásn Adlivóny tárgyalására. Elsőnek Dubois képviselő im- ditványát vették elő. A reparációs bizottság egykori elnöke indítványában a legtovább ment, amennyiben egyenesen azt követelte, hogy a szövetségközti adósságokat teljesen töröljék. Reibel és Goy képviselők Poincaré régebbi nyilatkozatait idézték, amelyekben Poiracaré szintén a ratifikálás ellen foglalt állást. A vita ezen részében Poincaré ingerülten kiáltott közbe: — Úgy hiszik talán, hegy ezzel valami njat mondanak? Mi mindnyájan tiz esztendő óta hajtogatjuk megrendithetetlen nyakassággal azt, amit itt ma önök újból előhoznak, de semmi eredményt nem értünk el hitelezőinknél. Ha önök úgy hiszik, hogy a kérdés megoldására elegendő a kormány megbuktatása, csak tessék, készen vagyok arra, hogy azonnal lemondjak, ha ez biztosítja az eredményt. Ezután Poincaré föltetette a bizalmi kérdést. A szavazást név&zerint tartották meg s annak eredménye Dubois indítványának 304 szavazattal 239 elleni arányban való visszautasítása volt. délyi kisebbségeket, a magyarokat is, a javaslat mellé tudta állítani és bár ezek a kisebbségek meggondolásaikat a kamarai vita folyamán kifejezésre fogják juttatni, Braitia- nu Vintillénak, Lapunak és Averescunak fronde-jával szemben a román kamarában kialakult az erdélyi közös front, amely nagy politikai eredményeket fog elérni. Igaz, hegy ez csak oly miódon volt lehetséges, hogy Maniu Erdély akaratát a román nemzeti parasztpárt programjául fogadtatta el, ám a mi politikai életünkben i,s szerepelt az a Hodzsa, aki politikai súlyával az agrárpártban szószólója lehetett volna Szlovénekké érdekeinek. Vintilla Bratianu középszerűségének egész dühével fordult most Mánia ellen. Az a terve, hogy a régenstanácsot a reform ellen hangolja, nem sikerült, mert Maniu ügyesen fikáláséra vonatkozólag. Poincaré itt lendületes szavakkal fordult a kamarához: — Ratifikáljuk tehát az adóssági megegyezést, amelyet az összes többi nemzetek ratifikáltak! Tegyük ezt meg Franciaországnak, Európának és az egész világnak érdekében. Ha ilyen módon tiszta helyzetet teremtettünk, úgy a kamara megadhatja a felhatalmazást a mostani kormánynak, vagy ha szükségesnek tartja, egy más kormánynak, hogy az elkövetkezendő nemzetközi konferencián Franciaországnak és a békének közös ügyét megvédelmezze. szavazat Az első szavazás tehát a karmányinak csapán 65 szavazatnyi többséget hozott. Franklin Bouillon és Briand szócsatáia A második einapolési indítványt Franklin Bouillon képviselő nyújtotta be, áld a ratifikálásnak a Young-terv végleges elfogadásáig való elhalasztását követelte. Indokolásában fölhozta, hogy Franciaországot semmiesetre sem veszélyezteti a ratifikálás megtagadása, vagy elhalasztása. Volt-e már olyan állam a világtörténelem folyamán, amelynek száz mil- liárdnál nagyobb adósságot kellett magára vállalnia? Poincaré ezekre a szavakra közbekiáltioitt: — Németország egyike ezeknek az államoknak! Franklin Bouillon beszéde után Briand emelkedett szólásra. Emlékeztette a kamarát, hogy Franklin Bouillon félrevezette a francia kormányt s újabb washingtoni demarsra kényszerűé títe, amely bízvást elmaradhatott volna, mert a demarsnak semmi eredménye nem volt csupán Franciaországnak okozott morális kárt. Ezt a tényt nem lehet szentámenta- 1 izmussal elintézni. A háború befejezésekor tizenöt némáét volt Amerikának adósa és tizenemgedett lényegtelenebb kérdésekben azoknak a követeléseknek, amelyeket Ruzdugan, a régensfanács jogász tagja támasztott a reformmal szemben. így került azután sor az exodusra, amelyet Vintilla Bratianu kényszeri tett rá az ellenzékre. Követi ezzel a nemzeti parasztpárt példáját, amely annak idején a liberális többségű kamarából vonult ki, de elfelejti azt a mondást, hogy ha ketten teszik ugyanazt, az nem ugyanaz. A parasztpárt annak idején jogosan hivatkozhatott a liberális kamara törvényellenes keletkezésére, az erőszakos választásokra, me- ’ lyek az exodusnak erkölcsi jogalapot adtak, a mostani exodust azonban csupán a mértéktelen pártgyülőlef sugalmazta és ezért sem a l>etfÖldön, sem pedig a külföldön uem kelt semmiféle rezonanciáit.
