Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-06 / 127. (2052.) szám
J929 június 8, csütörtök. ^I«<MrA^AGfcvRHlRLAI> 11 ítélte, álláspontjukat elfogadta. Szlovák részről Németh Lajos iparhatősági biztos és Daxner Igor nagyira fikoe foglaltak állást az ópités mellett s mikor a jé órai vita után az elnök a tárgyat szavazásra tette fel, mindössze öten szavaztak ellene. Ezután már minden nagyobb vita nélkül tárgyak ták le a még hátralevő pontokat. A* amerikai péijz elfordult az európai piacoktól. A washingtoni Federal Re sérv© Board legaljább jelentése érdekes kimutatást készített a® amerikai piacokon kibocsátásra került kölcsönökröt. Ez a kimutatás eklatánsán bizonyítja, (hogy az amerikaiak elfordultak az európai piactól, mert dacára annak, hogy 1929 első negyedében 2227 millió dollár névértékű belföldi kölcsön került kibocsátásra a tavalyi 1404 millióval szemben, az európai kölcsönök mindössze 38 millió dollárral szerepeltek, szemben a tavalyi 179 millióval. Ez & kimutatás azt bizonyítja, hogy az amerikaiak tókéjüket otthon is fel tudják használni, mert az állandó gazdasági fellendülés racionalizálására és egyéb uj alakítások oéljai- ra oly hatalmas összegeket igényel, hogy a külföld re nem igen jut pénz. Sajnos, az az amerikai töke, amely külföldön keres elhelyezkedést, nem Európa felé, hanem főleg Dólamerikáíba graviitál. A múlt év első negyedéiben a 'külföldi kihelyezett tőkének még 55 százaléka jött Európába, de az idén már csak 16 százalék. Ezek szerint az európai tőkeszegény országok nem bízhatnak az amerikai piac felvevő képességében, mert az amerikaiak vagy otthon, vagy Délamerikában kölcsönzik ki fölös tőkéiket. A RinMrésombati Házépítő Szövetkezet közgyűlése. Rn ma szombati tudósítónk jelenti: A Rimaszombati Házépítő Szövetkezet junim 16-án délelőtt 10 órakor tartja évi rendes közgyűlését a rimaszombati városháza tanácstermében. M-k MII-KI a hajbetegségek és kopaszodás tökéletes gyógyszere. Arak : nagy üveg Ke 60, közép Ke 40, kis Ke 20. RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK PRÁGA: 11.15 Gramofon. 12.30, 16.25, 19.05 Hangversenyek. 17.45 Német előadás. 22.22 Tánc zene. 23.00 Harangszó. — POZSONY: 11.30 Ma gyarnyelvü sajtóhírek. 16.30 Hangverseny. 18.00 Gramofonzene. 19.00-től prágai műsor. — KASSA 12.00 és 20.00 Harangsző a Dómból. 17.10 Graanofonzene. 19.20 B. Palotya Boris magyar költőkből szaval. 20.00 Vígjáték Brünnből. 22.25 Kávéházi zene Prágából. — BRÜNN: 12.30, 19.05 Hangverseny. 20.15 Az aranyhal, vígjáték. 22.25 Kávéházi zene Prágából. — BUDAPEST: 9.15 Hangverseny. Közreműködnek a Szervámézky testvérek. 1. Haydn: C-dur vonósnégyes. 2. St ráüss— Balassa: Denevér átirat Hegedűn előadja Szer- vánszky Sári 3. Zsolt: Valse caprics. Hegedűn előadja Szervánszky Péter. 4. Mozart: Vonósnégyes. 9.30 Hírek. 9.45 A hangverseny folytatása. 12.00 Déli harangozó az Egyetemi templomból, időjáráejelentés. 12.05 Hangverseny. Közreműködik: Takács Alice (hegedű), Pázrnán György (zongora). Zongorán kisór: Pongrácz László. 12.25 Hírek. 12.35 A hangverseny folytatása. 13.00 Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 14.30 Hírek. 16.00 Lovrich József dr. egyetemi tanár előadása: „Az anyavódelemről44. 16.45 Pontos időjelzés, idő- járásjelentés, hírek. 1740 Vitéz Garamszeghy Sándor előadása: „Karácsony-est Szibériában". 17.40 Szórakoztató zene. (Zenekari hangverseny.) Vezényel: Berg Ottó karnagy. 1. Verdi: Szicíliai veceemye — megnyitó. 2. Zandonai: Franceeca de Rimini — ábránd. 3. Verdi: Falstaff — áhránd. 4. Puccini: Tmrandot — ábránd. II. rész. 18.40 Francia nyelvoktatás. 19.20 Göttling Hans dr. németnyelvű előadása: „Dér Weltkrieg irn Román". 20.10 Gramoíonhangverseny. 21.00 Karinthy Frigyes felolvasása. Humoreszkek. 21.30 Pontos időjelzés, hírek. 21.45 Vonóstrió hangverseny. Közreműködik: Koncz János a Zeneművészeti Főiskola tanára (hegedű) Szarémy Gusztáv, m. kir. OpeTaház tagja (mélyhegedű), Kerpely Jenő (gordonka) Zoltán Irén a Városi Színház kolora- tur-énekesnője. Zongorán kisér: Polgár Tibor. 1. Beethoven-trió. (Koncz—Szerémy—Kerpely.) 2. a) Mozart: Figaró házassága c. operából Ghienibin- ária. b) Mozart: FigaTó házassága c. operából Cherubin második ária. c) Ádám: Variáció egy Mozart-tésna fölött. (A fuvola szólaméi játssza Kolschövezky József a Városi Szinház tagja, d) Verdi: Álarcosbál e. operából Oszkár-ária. (Zoltán Irén.) 3. Do'hnányi: Trió-szerenád. (Koncz —Szerémy—Kerpely.) 23.00 Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye a Britannia nagyszállóból. — BÉCS: 11.00, 16.00 és 22.30 Hangverseny. 20.00 La Traviata, Verdi operája. — ZÜRICH: 11.00 és 17.15 Gramofon. 20.50 Vidám svájci dalok. 21.35 Hangverseny. — MILÁNÓ: 20-30 Számfőmikius hangverseny. — NÁPOLY: D. Nardi szopránhangverseny. 21.07 Verdi: Álarcosbál. — RÓMA: 17.30 Hangverseny. 21.00 „La Oita Rosa" operett — TURIN: 17.00 Rádió- kvartett 20.53 Hangverseny. — TOULOUSE: 20.30 Hegediihangvereeny. 20.45 Operettrészletek. 21.00 Zenekari hangverseny. — LONDON: 22.25 Tánczene. — BERLIN: 20.00 Berlini ünnepi játékok. 22.30 Tánczene. — STUTTGART: 20.00 Fu- vószene, hangverseny. — MÜNCHEN: 19.30 Zenekari hangverseny. — HAMBURG: 18.00 Hangverseny. 22.30 Tánczene. — FRANKFURT: 20.15 Lucia di Lamermoor. Donizetti operája. 21.45 Wagner-est. — BERN: 16.00 Hangverseny. 20.30 Honneger-est, vezényel a szerző. STOCKHOLM: 21.40 Szájba rmonika-hang verseny. — KÓPÉN- HÁGA: 20.45 Vaudevillek. 21.45 Szimfonikus hangverseny. — ZÁGRÁB: 20.30 és 22.00 Könnyű zene. - KATTOWITZ és KRAKó: 16.00 Gramofon. 1.7.55 Mán dől in-hangverseny. 20.30 Szimfóni- kuB kan# verseny ViraóbóL A szlovenszkói likőrgyárosok követelésed- Pozsonyból jelentik: A szlovenszkói szesz- és likőr- gyárosok szövetségének pöetyéni ülésén az elnök hosszabb beszédben ismertette a szlovemszkói szeszgyárosok helyzetét és panaszait. Morvaországban az adót még mindig az üst tartalma alapján áta'lányozzák, míg Szlovenszkón a megadóztatás az egyes liter foka és mértéke alapján történik és ezáltal a Morvaországban megadóztatott sailvórium olcsóbb, mint a szlovenszkói megadó- zatlan. Annak a reménynek adtak kifejezést, hogy a szeszadó reformját minél gyorsabban fogják keresztülvinni és ez a reform lenne hivatott ezeken a bajokon segíteni. A szlovenszkói szeszipar nem követeli az átalányositást, hanem morva minta szerint Szlovenszkón is be akarja vezetni ezt a rendszert, illetőleg Morvaországban akarja alkalmaztatni a jelenleg fennálló szlovenszkói rendszert Az ülésen utaltak arra, hogy a szlovenszkói szeszgyártmányok világmárkák és ha ugyanolyan kalkulációs lehetőségeik volnának, mint a morva gyáraknak, akkor minden bizonnyal nagy keletnek örvendenének a külföldön. Takarékosság, amely milliókba kerüL A vámkedvezményes gépbehozatalra irányuló kérvények száma havonként 1200. A fel nem dolgozott kérvények száma jelenleg 4.800. Ha feltesszük, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adminisztratív apparátus a havonta beérkező kérvényeket fel tudja dolgozni, akkor még mindig négy hónapig tartana, amig csak a restanciákat tudnák feldolgozni. Azonban nem hogy ez történne, hanem egy kérvény elintézése hat hónapig tart Ha tehát egy gyáros a jövő évi tavaszi idény számára akar behozni gépekei, vagy kénytelen erről lemondani, vagy pedig már most kell 1931-re vonatkozólag kérvényt beadnia. Mindez pedig azért történik, mert a pénzügyminisztérium eme osztályában kevés a hivatalnok. Válság a szlovenszkói szoszégetők szövetkezetében- A szlovénedtől mezőgazdasági szeszégetők pozsonyi szövetkezetében ktitört egyenetlenségek folytán 150 szlovenszkói mezőgazdasági szeszégető a szövetségből kilépett. Az ellentétek főoka a 8zöv. szeszégetők ama álláspontja, amelyet a magánüzemek kontingensével szemben elfoglalnak. A Standard Oil és a Farben közös üzletei. Newyonki jelenít és szerint a Standard Oil az előző 40.4 millió dolláros tiszta nyereséggel szemben 108.5 millió dollár tiszta haszonnal zárta az 1928-as üzletéveit. Az üzleti jelentésben kitér az I. G. Farbennel történt transz* akciójára is és vázolja a német konszernnel létesített petroleumfinomitásra irányuló szabadalmi és munkaszerződés nagy jelentőségét + Lanyha a budapesti értéktőzsde. Nagy tartózkodás nyilvánult meg már nyitáskor, de az árfolyamváltozások szűk határok közölt mozogtak. Bauxit 10 százalékos veszteséget szenvedett. Fegyver, Kőszén és Beoosin szintén gyengültek. A járadékpiac üzlettelen volt. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek körül a Moktár 93. Pestszenclőrinci 22. Féltén 226 pengős árfolyamot értek el. + Üzlettelen a bécsi értéktőzsde. A spekuláció tartózkodó volt és már röviddel nyitás után stag- náció állott be. A korlátban egyes magyar montán- papirok iránt érdeklődtek. Magyar cukor és Általános Magyar Szén veszteségei szenvedtek, amelyet azonban később behoztak. A tőzsde zárlata nem volt egységes. A járadékoiac nem változott. Államvasuti prioritások prágai vásárlásokra szilárdak voltak. ’+■ Szilárd a berlini értéktőzsde. Szeparációs tárgyalások sikeres befejezése következtében a külföldi tőzsdék erősen érdeklődtek német értékek iránt A berlini tőzsdén a külföld nagyobb vásárlásokat eszközölt. Később realizációik álltak be, de nem szültek nagyobb visszahatást. A zárirányzat szilárd volt. Villanyért ékek 3, Montánér- tékek 2, specialitások 3—5 és az egyéb piacok értékei átlag 2 százalékkal javultak. Az utótőzsde bizakodó volt. A prágai tőzsde de vizajegyzésci: junius 5 junius 4 Értéktőzsde Szilárd a prágai értéktőzsde Prága, junius 5. Tőzsdenyitáskor a hangulat nem volt egységes. A részvénypiac kedvezően fejlődött és az üzlet nyugodt volt. Korlátban egyes szubsztanciális értékek nagyobb keresetnek örvendtek. — Az ipari részvények piacán javult: Cseh—Morva 90, Nordbahn, Prágai Vas, Berg és Hütten 40, Aussigi Vegyi és Krizsik 20, Pozsonyi Kábel és Poldi 10, Car- borundum 8, Horvát Cukor, Kolini Trágya és Skoda 6, néhány érték 2—5 koronával. Solo 10, Olleschaui 3, Brünni Gépek és Inwald 2, Alpine 1.5 koronával gyöngült. — A bankpiacon Eszkompt 1 koronával gyöngült, a többi érték változatlan. — A beruházási piacon hadi szállítás 25, a 3.5%-os negyedik államkölcsön és a 4% -os pőtjáradék 20, a 4.5 és a 4.2%-os pótjáradék 15, lisztkölcsön és konvertálható 2.5 fillérrel javult. Népszövetségi 5 fillérrel gyöngült. Prágm, junius 5. Valuták. Holland 135114, jugoszláv 59.10, német 802.90. belga 467, magyar 586.63, román 20.20. svájci 647 K, dán 806, angol 1.63.30, spanyol 488>», olasz 177.20. amerikai 33.51, norvég 896, francia 132, bolgár 23.90, svéd 898. lengyel 376%', osztrák 473)^, + A prágai devizapiacon Boriin 0.075, Budapest 0.05. Zürich 0.035. London 0.02. Newyork 0.00375, Pária 002, Varsó 0.075, Bécs 0.125 koronával javuk* ÁRUTŐZSDE + Lanyha a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzés Aussig loko októberre 118.75—119.50. 4* A mai budapesti terménytőzsde határidős piacán, amint ezt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat szilárd, a forgalom élénk. Nyitási árfolyamok: magyar búza októberre 23.80, 23.78, 23.76, 1930. év márciusra 25.80, 25.79, tengeri jnliusra 19.20 pengő. + A nagyszombati termény piac. Nagyszombati tudósítónk jelenti: A tegnapi piac forgalma csekély volt, az árak a megcsappant kínálat ellenére tovább estek. Általában a nagy tőzsdei árzu hanások itt is erősen éreztetik hatásukat és úgyszólván teljesen megbénítják az üzlet kialakulását. A mai jegyzések a következők: búza 140— 142, rozs 120—122. takarmányárpa 105—110, mer- kantilárpa 115—120, jóminőségü árpa 125, elsőrendű sörárpa 130^135, zab 450, szlovák tengeri 150—152, korpa 10Ö inkl. zsáik ab állomás. A máknak, diónak és hüvelyeseknek ára változatlan maradt. + A mai budapesti gabonatőzsdén, amint ezt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat szi lárd volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 22.50—22.70, felsőtiszai 22.05— 22.25, egyéb 21.35—21.55, rozs 16.70—17, tengeri, tiszántúli 24.75—25.25, egyéb 23.70—24, korpa 14.75—15 pengő.-f A berlini terménytőzsdén a következő árakat jegyezték: búza 213—214, rozs 186—188, árpa 178—-182, zab 180—190, búzaliszt 24—24.50, rozsliszt 25.50—27.50, búza- és rozskorpa 11.75—12, Vikitoria-borsö 41—48, apró ehető borsó 28—34, takarniányborsó 21—23, peluska 21—26, lóbab 22 —24, bükköny 27—30, repcepogácsa 18.50, lenpogácsa 21.2—21.6, szárazszelet 11.6, burgonyareszelék 15.4—15.8 márka. +A havrei gyapjupiacon a junius—decemberi árut 15.50-eI jegyezték. + A tengerentúli gabonapiacokon a következő árakat jegyezték: Csikágó: júliusi búza 108.62, szeptemberi 113, decemberi 118, tengeri mixed II. prompt 86.37, júliusi 89.75, szeptemberi 91.25, decemberi 87.25, juMusi zab 44.62, szeptemberi 44, decemberi 46.25, juüusi rozs 83.75, szeptemberi 87.12, decemberi 92. — Newyork: búza hard winter II. 119.75, red winter II. 129.25, mixed durum II. 107.75, northern manitoba I. 124.75, rozs II. 93.75, kanadai malálaárpa 73, tengeri mixed western II. 99.75. — Winnipeg: júliusi búza 115.50, októberi 113.75, decemberi 113.62, júliusi zab 49.75, júliusi árpa 69.25. — Kansas City: búza red winter II. prompt 107. — Minneapolis: búza I. northern spring prompt 106.25. — Buenos Aires: júniusi búza 8.45, szeptemberi 8.70, júliusi tengeri 7.55, szeptemberi 7.70, júliusi zab 6.80. — Rosario: júliusi búza 8.40, tengeri 7.35. Amsterdam . . . 1354.37% 1358.37'/.. 1354.30 13E8.30 Rerlin................ 804.20 806.70 804.121 - S06.62*/, íiirich ................ 549.12 651.12 649.09 Ö61.09 >s lo (Christiania) 898.30 901.30 fi98.30 aol.30* \openbagen . . 898.— 901.— 898.05 301.05 tockholm . . . 901.12 904.12 901.30 904.30 dailand .... 176.35 177.15 176.35 177.15 'aris..................... 131.85 132.25 131.83 132.23 on don................. 163.47 164.07 163.45 164.05 w York Cable . 33.72=/. 33.82=', .5 72=/, 33.82% 'rilssel ..... 468.40 469.60 468.40 469.60 iadrid................. 469.- 471.— 469.— 471.— al-T-ad.................... 59.20 59.45 59.19% 59.44% .' fia.................... 24.36 24.46 24.36 24.46 on stantinopel . 16.05 16.15 16.07 % iö.17%* 1 Vien.................... 473.85 475.35 473.77',, 475.22% Va rscbau. . . . 377.67% 379 67% 377.60 379.60 Judapeat .... 587.85 589.85 587.50 589.50 Buenos Aires . . 1412.— 1418.— 1412.— 1418. — ’ Helsingíors . . . 84.65 85.05 84.67% 85.07% Riga ...... 647.50 650.50 647.50 " o50.50> Rio de Janeiro . . 400.— 402.— 400.— 402__1 Montevid eo ... 33.65 33.85 33.65 33.85* Alexandria . . . 167.60 168.40 167.60 168.40* Athén................. 43.60 43.90 43.60 43.90 Buka rest .... 19.92% 20.12% 19.93 20.13 Kowno................. 335.— 337.— 335.- 337.—1 Lissabon .... 151.10 151.90 151.10 151.90* Reva!................. 901.50 905.50 901.50 905.50* Mo ntreal .... 33.44 33.56 33.44 33.56' A budapesti értéktőzsde Árfolyamai: Vl/5. Vl/4. Ang.-Magyar ....... 92.— 92.50 Hazai bank . . . ( . 55.— 56-50 Magyar Hitel ...»•• 77.50 78.— Jelzálog 45.— 45.— Leszámítoló . 92.20 92.60 Magyar-Olasz 70.— 70.90 Osztrák Hitel 42.80 43.30 Kereskedelmi bank . . • > 110.20 111.— Magy ált. tkpt. . „ ■ , * 92.— 93.— Első hazai tkpt. . . » , . 200.— 200.— Borsod-Miskolci ...... 26.— 29.— Concordia ....(»,( 6.— 6.— Budapesti malom . , , , > 32.50 32.50 Gizella malom . . . » . . 12.50 12.50 Hungária malom . , . . » 22.40 22.70 Beoosini .— —.— Felsőm, szén ..•»■»» —.— —.— Drasche ........ —.— Magnezit • 194.80 200.— Magy. ált. kőszén . • . . • 712.— 724.— Salgó . • •«*..«« 51.20 52.— Orikányi ........ 125.50 125.— Kóburg............................» 19.60 20.— Osáky .......................... 13.— 5.80 Mag yar fegyvergyár .... 271.— 251.— Ganz Danubius ...... 108.— 106.50 Ganz villamos ...... 68.50 70.— Hofherr......................... 12.- 12.— Láng.......................... . » » • 83.50 86.— Li pták —.— Győri vagongyár ..... 30.50 30.80 Rima . 91.60 94.50 Schück .— —.— Orsi. fa ..■•§..• — —.— Nasehltzl ........ 162.— — Levan tb ......... 8.40 9.50 KOznti —.— — Délivasnt —.— — állam vasat • . . t * t • 27.60 31.80 Tröszt ......... 28.— 28.60 Magyar énkor ...... 129.— 135.— Izsó ............................... • t » 100.75 103.50 Hu ngária műtrágya .... 42.60 44.50 Klotild —.— —. — Gumin! ....... ■ » 58.60 62.50 PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP Késiratokat nem őrsünk meg ée nem adunk visssn. Szlovenszkói szerkesztő: Telléry Gyula. —< Pozsonyi szerkesztőség és kiadóhivatal: tirössling- utca 86. I. Telefon: 27-87. — Kassai szerkessíóség: Ruman-u 3. Telefon: 495. — Ruszinszkói szer* kesztőség: Ungvár, Pavlovics-ucca 2. sz. Szerkesztő: Rács Pál. — Irodalmi főmunkatárs: Sziktay Ferenc d»\, Kassa, Éder-u 9. — Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal: Zólyomi Dezső, IglóM gyógyfürdő Novovesské Kupéié (Szlovenszkó) Vizgyógyintézet, klimatikus gyógyhely — Gyönyörű ös- fenyeserdöben, napos tisztáson — Olcsó árak — Javalva van: Idegesség, szív*és vérkeringési megbetegedéseknél, érelmeszesedés, kezdődő légcső- és tiidöcsucshurut, légzőszerv! bajoknál, vérszegénység és elgycngíiltségnél, malária, Basedow-kór — Fekvöcsarr.ok-Hizlaló kúra — Buliing inhalatorium - Szanatoriális kezelés - Fürdöor- vos Dr. (JROO BÉLA főorvos, v. egyet, tanársegéd — Vengéglös DEMJÉN JENŐ — Nyitva junius 1-töl —Posta, távirda, telefon a fürdőben — Vasúti állomás: Spisska Nová Vés (Igló) Bővebb feivilágositás és prospektus: FttrdSgoradnokság, NovoveSské Kupéié — Iglófürecl. Hirdetmény. A rétéi református egyházközség az első ízben hirdetett pályázati ajánlatokat 1929. évi junius 2-áu tartott közgyűlésén el nem fogadta, azon okból, mert az ajánlatok elfogadása a zsinati törvények szerint a közgyűlés el© jóváhagyás végett a presbitérium által előterjesztve nerö lett. Ebből kifolyólag az egyházközség 2 (kettő) tantermes iskolája és 2 (kettő) tanitólakás és mellék épületére ennek építésére árlejtés utján újabb pályázatot hirdet. A pályázók lepecsételt Írásbeli ajánlataikat a református egyházközség elmére 1929. évi junius hó 12-ig adják, be, mert később érkezettek figyelembe nem fognak vétetni. A tervrajz a lelkészi hivatalban bármikor megtekinthető. A pályázók ajánlatai az egyházközség közgyűlésén lesznek felbontva. A szabad választást a pályázók felelt, magának fenntartja az egyházközség. Metgjegyeztetik, hogy az építkezéshez szükséges anyagok Szeuczrőli szállítását a helyszínre az egyházközség vállalja. Nemkülönben az építkezéshez szüksége^ téglát, mo- szet, kavicsot és homokot az egyházközség adja. A rétéi református eyyházköcség. I S iilitl 1 Blüi Éf 1 Gli|S£ PlitP Ili Kapható minden drogé- PÍfl! rrában, gyógyszertárban és parfümériában, vala- j&jaalsl mint a föképviseletnél. A prágai értéktőzsde árfolyamai: VI/5 VI/4. 1989. évi kincstári utalvány . —.— —.— 1924 évi kincstári utalvány . —.— —.— NyereménykOlcsOn .... 100.— 100.07 6%-os bernbázásl kölcsön . 100.— — 6%-os lisztkölcsön . . . , , 100.— —.— 6%-os Államkölcsön .... 100.— — Morva őrs*, köles. 1011. 4%% 84.25 84.50 Morva őrs*, kölrs. 1917 5% . 91.— 91.50 Prága város 1913 köles. 6% . 91.25 92.— Prága város 1919 köles. 4% . 71.25 74.50 Brflnn város 1921 köles. 6% . 100.— 100.— Poísony város 1910. kölos. A% 71.50 73.50 Prájya városi takrpt. 4% . , —.— — Csl. vörös kereszt sorsjegy , 20.50 20.75 Agrárbank ............................ 4 501.— 501.— Cseh (Jnion Bank , , , , 400.50 403.50 Leszámítold 406.— 410.— Cseh Iparbank 485.— 485.— Prágai Hitelbank . , , , , 557.— 558.50 Szlovák Bank 183.75 184.50 Zivnosteneka . 503.50 518.___ Angol. -Cslov. Bank . * , »-------—_______ Os ztrák hitel 252.'— 253Í— Wiener Bankv. ...... 1Ö6.— 106.50 Jugoslovenska-bank , . , , 47.— 48.— Nordbahn................................. , 5295.— 5360[ — Cse h cukor 651 — 673.— Horvát cukor ...... 242.50 250.— Kolini műtrágya , . , . » 649.— 670 — Kolini kávé 110.— 114.— Kolini petróleum . , , » . —.— —.— Kolini szesz......................... . 1560.— 1545!— Els ő pilsenl sörgyár ...» 3145.— — Breitfeld-DanSk ..... —._ —\__ Lau rin és Klement .... —!_ —’_ Ri nghoffer................................ . 1200."— 12S0!— Csen északi szén . . . , —.— 2850.— Cseh nyugati szén ..... 662 — 676 — A'riöe.................................. 195.- 20L50 PoM i . ................................. 926. - 960.Pr ágai vasipar ...... 2240.— 2300.— Skoda . 1729.- 1770.Pozsonyl kábel 1130.- 1160.— Uwald «•••■■■■* 408.- 417./