Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)

1929-06-16 / 136. (2061.) szám

Aj l«!L lfy .Jm Ma; syárimwmls 2© ©?«?©8

évf. 136. (2061) szám - Vasárnap ■. 1929 junius 16

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 K£. Egryes szám ára 1*20 Ke

A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok

Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő:

DZURÁNY1 LÁSZLÓ F0R6ÁCH GÉZA

Szerkesztőség: Prága H., Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága II., Panská ul 12/IÍI. — Telefon: 34184. — Sürgönyeim: Hírlap, Praha

A MAGYARSÁG ÚTJA

Ma: DZURÁNYI LÁSZLÓ

Stresemasm szenzációs párisi utia

A lövő hétéin nagy konferencia lesz a diiai ú’Orsay-n — Poincaré tervei — A háború végieges likvidálása elett

Páris, junius 15. Briand és Stresemann madridi találkozójának szenzációs folytatása lesz a közeli napokban Párisban. A francia és a német külügyminiszterek egyelőre a spanyol fővárosban tartózkodnak s Briand ma meglátogatta Stresemannt, akivel ismét hosszasan tárgyalt. Ezzel a madridi megbeszélések befejeződtek. Briand hazautazik, tájékoztatja kormányát és időközben Stresemann is érintkezésbe lép a berlini illetékes körökkel. Jólinformált párisi körök szerint Stresemann a jövő hét közepe táján utazik vissza Németországba és Párisban rövid időre megszakítja útját, mint annakidején Chamberlain szokta tenni Genfbe való utazgatásai közben. A német külügyminiszter a Quai cVOrsayon az illetékes francia tényezőkkel konferenciázik, majd tovább

utazik Berlinbe. A párisi találkozónak döntő jelentősége lesz, mert Briand, aki hétfőn este érkezik haza és kedden reggel részt vesz a rendkívüli minisztertanácson, végérvényes választ adhat német kollégájának és tájékoztathatja öt a francia kormány határozott kívánságairól. Akkorra tudni fogja, mily módon szándékozik Poincaré a Yomig- tervezetet ratifikálni és hogy oldja meg a szövetségközi adósságok bonyolult ügyét. A Quai d‘0rsay konferenciáján a két külügyminiszter tisztába jut azokkal az alapföltételekkel, amelyekre a közeli hetek és hónapok tárgyalási programja fölépülhet. Mindazonáltal már most valószínű, hogy a nagy diplomáciai jóvátételi konferenciát junius végén akadálytalanul meg fog lehetni tartani Angliában, vagy másutt.

Még kavarog a por Szüllő Ghéaa pozsonyi beszéde nyomán, még egymást követik a félremagyarázások és az inszinuációk, de végezetül is jönni fog a föltisztulás az elmékben, amely talán megláttatja a szlovenszkói nemzetek által egyedül követhető politika egyszerű igazságát. Bár sokszor éppen a legegyszerűbb igazság és a legközvetl értőbb ut talál m legnehezebben követésre.

Saüllő Géza éles szemmel látja meg a szlo- /venszkói probléma lényegét, amikor a természettől megszabott szlovák-magyar viszony fejlődésének nehézségeit lélektani okokban s ezek között elsősorban a bizalmatlanságban jelöli meg. A kérdésből természeteden kikapcsoljuk itt az éhes, vagy még csak lóSig-ijöllakott opportunistákat, akik minden nemzeti és patrióta célt alárendelnek Mam- moönak és csurgó szájjal habzsolják az uj történelmi konjunktúra kiadós sorlegét. Ezek számára nincs is szlovenszkói probléma, csu- fpán a profit vágya, amelyért habozás nélkül áldozzák föd a nemzeti aspirációkat, sőt ha kedl: magát a nemzetet Ez a kategória tehát kivül esik a számításon, mert erkölcsi tekintetben knponderábüis.

Maiad a másuk — hála Istennek — ennél •okszorosan nagyobb kategória: a tisztességes, jólelkiismeretü szlovákoké, akikkel igen jód megértjük egymást szlovenszkói otthonainkban, a behúzott ajtajú vasúti fülkékben, vagy a fehér asztal mellett és mindig azzal az érzéssel válunk el tőlük, hogy az ezer esztendős együttélésre elkövetkezett uj tíz esztendő alatt som lett az ogy lélekből két Lélek és még csak annyi elidegenedést, idegen vonást som tapasztalunk egymásban, mint amikor tíz esztendős elszakadás után két testvér találkozik. Természetes is, mert hiszen mi fizikailag som voltunk egymástól távol s talán ha örömeink nem is voltak mindig egyek, de a bajunk, panaszunk, bánatunk változatlanul közös volt és ha a múlténál több szomorúsággal akt föl a magyar nóta, a szlovák dalnak sem volt kevesebb a keserűsége. Az ezer esztendeije ölelkező motívumok azóta sem tudtak egymást megtagadva elszakadni, a magyar nótában változatlanul benn edalol a szlovák lélek is, aminthogy a szlovák dalban is sokszor föl kisért kuruc motívumokkal a turáni szomorúság- Ezt az örökséget, ezt a szomorúságot ma sem vették ki a szlovákok tarisznyájukból, hogy föl cserélj ék a sörös korcsmák poézisével és befogadják a máslel- kü, fölül etes bánatu és fölül ebes örömü Has- ler-melódiákat. Ha a kerék fordult is egyet, azért nem lettünk mások, mint akik voltunk. És a sorsunkban sincsenek alapvető különbsá- gek.

Érezzük és bizalmasan meg is valljuk ezt egymásnak, vigasztaljuk, bátorítjuk egymást, a testvérek természetes egymásrautaltságával, de ott, ahol a jövő sorsa cselekedetekkel eldőlhet: a fórumon, találkozni nem tudunk. Itt már — különös dolog — odafagyott lárvát látunk a testvéri arcokon, amit az uj fogai- mazásu hazafiság parancsolt oda a sovinizmus nagy és olcsó egymásralicitálásában. És fürkésző oldalpillantások röpködnek egymás felé: a jelszavakban tobzódó kiskorú politika fölvigyázói kontrollja. Bizalmatlanok egymással szemben is: hát hogyne lennének bizalmatlanok velünk szemben. A házaimat- lanság a gyöugeség éc a rossz lelkiismeret gyermeke, aminthogy a túlságos bizalom másfelől a kiszolgáltatottságnak a szülőanyja. A szlovákokban mindakettő megvan, de egyik mm a maga helyén. Tőlünk, magyaroktól

féltik a ^lobodienkát", amit a história váratlan fordulása adott nekik, a Morván túlról pedig többet várnak, mint amennyit a tiz esztendő tapasztalatai után joggal várhatnának.

Helyesen mutat rá Szüllő Géza, hogy „a szlovák intelligenciában mindig fölmerül az a gyanakvás, hogy mi itt levő magyarok meg akarjuk csalni az itt élő szlovákokat és az autonómia követelése mellett nem akarunk egyebet, mint a magunk hegemóniáját ismét megteremteni és elfelejtik azt, hogy senkit elnyomni, senkit megcsalni nem lehet, ha az elég erős és ha a szlovákok ráeszmélnek igazán őszintén önmagukra, akkor érezhetik azt, hogy a maguk intelligenciájával, a maguk fiatalságával meg nem csalihatők, félre nem vezethetők, mert hisz ugyanazzal a kvalitással bárnak, mint mi, csakhogy vice versa, mi sem vagyunk sem megcsalhatók, sem kijátszhatók, sem meg- alázhatók."

A magyar hegemónia gondolatában fel- " kisértő rémlátás, amelynek irrealitása mellett a másik kóm^nens, & rosszhiszeműség már számba sem jöhet, a közéletben sokszor féltékenységgé módosul — a magyar tudás és műveltség sok ponton ma sem tagadható szup- remáciájával szemben Dőre dolog ez a féltékenység is, mert az okos politika azt diktálná, hogy ezt a magyar tudást és műveltséget az összesség javára igyekezzék gyümölcsöz tetni abban a védekező és építő munkában, amely Szlovenszkó ezer munkahelyén vár elvégzésre.

A kategórián belül, a bizalmatlanokkal és féltékenyeikkel szemben fölfejlődött' már egy újabb réteg, a magasabb horizontú intel- lektüel ékből, de sokszor az egyszerű népi elemből is, amelynek tiszta a látása és amely tíz esztendő tapasztalásai után megtanulta, hogy az az okos politika, amelyik levonja a konzekvenciákat és meg is találta , ezeket a konzekvenciákat. Ebben a rétegben már tudatossá vált a becsületes összefogás, a meg- nemalkuvó őslakos politika szükségessége, de ez a fölösmerés és céltudatosság nem párosul még benne a kellő bátorsággal.

E három ágú pszihózis ösmeretében lehet csak megérteni a különben jószándéku Hl inka-párti vezető orgánum Szüllő Géza beszédéhez fűzött reflexióit.

A Slovák újból nehézményezi azt, hogy a magyarság nemzetközi fórumok elé viszi a maga igazát s ebből egyenesen az államkü- ség kárára von le konzekvenciát. Egy ízben már volt alkalmunk kifejteni, hogy ez a per- horreszkált „külpolitikai tevékenység" teljesen a jog és a törvény ugyancsak jogszerűen kibővült lehetőségei medrében történik s hogy volt idő, amikor maga a szlovák néppárt, mint többségi nemzet reprezentánsa, akarta foganatba venni ezt a fegyvert.

Teljesen igazat adunk abban Hl inka lapjának, hogy ennél a gyors eredményekkel nem kecsegtető küzdelemnél sokkal egyszerűbb lenne ezeket a jogokat a belső fronton kiharcolni. De nem érhet bennünket szemrehányás, mert hiszen mi ezt a harcot megharcoltuk és csak akkor mentünk a külföld elé, amikor látnunk kellett, hogy xez a harc teljességgel meddő és a magyarság csak akkor érhetne el itt belül eredményt, ha nemzeti egyénisége és a nemzeti élet attribútumai rovására tenne koncessziókat.

A magyarság pillanatra sem hagyta el az alkotmányos utat, ma is változatlanul ragaszkodik az alkotmányi évéiben biztosított jogaihoz, de amikor a Slovák ennek a garanciának abszolút Voltát hangoztatja felénk, engedje meg, hogy saját megállapítását fordítsuk vissza: „a jogokat könnyen garantálják, lásd alkotmányleveliinkben Podkarpatska Rus autonómiáját, de nem oly könnyen osztogatják." Elérésükre a Slovák a harcot és munkát ajánlja és lebeszélni igyekszik bennünket az ellenzéki álláspontról. Hivatkozik az ezernyi tönkrement exisztenciára, a szloven- szkói magyar kulturális szervek és intézmények hiányaira és a nagy szegénységre.

Kérdjük, eshetnék-e mindezekben változás, ha föladnék ellenzékiségünket? Hlinka lapja koucedálmi fogja, hogy a becsületes ellenzéki politika csakis abban az esetben veszíti el létjogosultságát, ha elérte célját s az ellenzékiség föladásáért megkapja programjának megvalósítását. A magyarság egyik pártja, átérezve történelmi felelősségét, jószándékkal és áldozatkészséggel meg is próbálta ezt az utat és lojálisán kimerítette mindazokat a lehetőségeket, melyeket a magyar lelkiismeret megenged. De a magyar jószándékkal szemben a hatalom részéről nem volt meg a hasonlóan egyenes jószándók és bebizonyosodott ország és világ előtt, hogy a magyarság számára nincs más ut, mint a kitartás az ellenzéki politika mellett.

De hitünk szerint nincs más ut egész Szlo- venszkó számára sem. Nem kívánunk ismétlésekbe bocsátkozni és újból dokumentálni például a Hlinka-párt kormánytámogató politikájának mérlegét.

A Hlinka-párt vezetőlapja téljesen elhibázott és téves nézőpontból tekinti a magyar kérdést, amikor tőlünk lojalitást és munkát kíván, holott mindkettővel bőven szolgálunk, — de ugyanakkor nem látja meg a zsákutcát, amelybe egész nemzeti és autonómista programjával önmaga került.

Egyik nap a katolikus blokkba invitál bennünket, amelytől a jobb jövőt várja, míg másik nap ráeszmél, hogy a cseh testvérpárttal együtthaladnia erkölcsi lehetetlenség; egy újabb napon az agrárblokk lehetőségeit latolgatja, mig azután pillanatnyilag újból a lidá- fcokkal szövetkezik az agrárok ellen.

Eü a jobbra-balra való kapkodás jellemzi Hlinkáék politikáját, amely a sok blokk között nem tudja megtalálni az egyedül lehetséges utat: a szlovenszkói blokk platformját

Holott ez lenne a természet egyenes parancsa. Mert a pauperizálódás nem csupán a szlovenszkói magyarság sorsa, hanem sorsa valamennyi itt élő nemzetnek. A gazdasági javak nem csupán magyar részen kerültek veszendőbe, mert a dezindusztriálás éppen úgy megkevesbitette a szlovák, mint a magyar kenyeret. A centralizmus kérlelhetetlen vashengere nem tesz különbséget: egyaránt szenved alatta a szlovák, a magyar, a német és a ruszin. A katolikus éppen úgy, mint a protestáns és a zsidó. A földmives éppen úgy, mint az iparos és a kereskedő, a gyáros éppen úgy, mint a munkás.

Nem világnézeti, nem osztályösszefogásra van tehát itt szükség, mert a religió és az osztály érdekein felül ott magasodik a legszentebb érdek: a közös kenyér parancsa.

Ha Szlovenszkó élni és boldogulni akar, akkor kéz a kézben kell a küzdőtérre vonulni szlováknak, magyarnak, németnek, ruszinnak, katolikusnak, protestánsnak, zsidónak, föld- mivesnek, iparosnak, kereskedőnek, gyárosnak, fizikai és szellemi munkásnak egyaránt a közös életlehetőségek megteremtéséért. Mert csak ez lehet az egyetemes, a főcél. Akkor, ha majd sikerül Szlovenszkó számára föltörni a boldogulás útját, biztosítani valamennyiünk kenyerét és ha Prágával túl leszünk az élniakarás számadástételén, akkor elkövetkezik az ideje annak a luxusnak is, hogy egy sikba álljanak a világnézetek és a társadalmi osztályok. Akkor majd jelentkez- hetik a Slovák arra a ma még joggal illogikusnak tetsző feladatra is, hogy közöttünk és Prága között közvetítsen. Ma még nem tartunk ott, sőt még ott sem, hogy a csehek és szlovákok viszonyát elrendezettnek tekinthet- nők. Az elkövetkezendő választás fogja megmutatni, hogy Hlinka és pártja megkapja-e a fölmentvényt a szlovák nemzettől piágai koalíciós kalandjáért.

Mert a döntés a bizalmatlanokkal, a féltékenyekkel és a bátortalanokkal szemben magára a népre vár. És hisszük, hogy ez a döntés félreérthetetlenül meg fogja jelölni a szlovenszkói őslakosság útját. Ahogyau Král, a negyvennyolcas idők szlovák poétája mondja:

Chorvát, Maálrtr, naM bralri,

Nech kaidy má, Öo mu patri;

Nadvláda len prdvo hanl, —

Véetci &me ro-vnakí pánit