Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-05 / 103. (2028.) szám

4

Pardon, eg percre,

nézzük csak meg azt a gyerekkocsit. Igazán icJ- afoendü kiállítás: csupa nikkel, lakkozott Ibör, finom rugózás, golyós csapágyak. Hja, vagy úgy? Gyermek is van benne? Szintén elsőrendű kiállítás, (a legdivatosabb baby-keíengyével, fodros kis selyempaplannaL Legmodernebb higiénikus játékszerrel. A „nörsz* — amint Ilyenkor bár -hibás, d« kötelezően divatos kiejtéssel /mondani illik: szintén a Die Dameból, kecses (unalommal fogja a kocsi nákkeltolójáL Ha jnz (ember különösebben figyel, észreveszi, hogy mindeme pompához egy anya is tartozik. <— Legalább is összefüggésbe lehet hozni az előcsa- pattal, mert (a jó tíz lépéséé térközt állandóan betartva, mégis csak egy irányban haladnak. Nem kell mondanom, hogy az anyai jellegű jegyén a divat legújabb e laghóditóbb kellékeivel Van hivatásához méltóvá téve, sőt az a benyomásom, hogy a divat az egész felvonulásnál /olyan jelentőé szerepet játszik, hogy a gyermekkocsi, a nörsz és ja igaz: a feaby is itala jdoraképen önagyságn divat-arzenálisának mintegy előretolt járőrei, akik figyelmeztetik a világot, hogy ha mindezek elvonultak, akkor következik ö, teljes valójában.

Még sem kísérelhetem ő Anya-nagyságát leírni, ennyi széphez, ennyi újhoz, ennyi drágához és divatoshoz gyönge az Írógépem. Talán ott folytathatnám, hogy mellette egy barátnő is kivonul, szintén észlelhetően |az előnyös hatáö kedvéért, már tndniiillik mivel <a barátnő kevésbbé drágán és divatosan van kiállítva. Az ilyen kontraszthatásokat eddigelé a képzőművészetek sajátították kJ maguknak, de legutóbb — azaz, tévedek, hiszen mióta a nők egymás rovására kívánnak érvényesülni az egészségtelenül sürü versenyben, mindég kihasználták az előnyös ellentétet. Szóval, nem legutóbbb, de most különösen hozzátartozik minden jól sikerült divatkreációhoz egy kevésbbé sikerüli. A jól sikerűit önagyságáé, a kevésbbé sikerült kedves barátnőjéé, a hatás csak Igy „komplett*.

Irtózom a szépséges magyar nyelv minden torzításától, de ami itt lejátszódik, azt csak igy mondhatom elég zamatosán: „A gyermekkel nem lesz törődve....“ Mert, hogy egy anya ja gyermekkel nem törődik, az egy egészséges kijelentő tőmondat. De hogy „nem lesz törődve,* ez egy kifacsart torz mondat és ilyen kifacsart torz és tervszerű nemtörődést akartam megnevezni. A gyerekkocsi teljes felszerelésével valahogy úgy gurul ott elöl, mint egy uralkodó különvonatán a málhakocsL Ki törődik vele? Ott kell lennie, mindennek rendben kell rajta lennie, de kinek jutna eszébe, hogy a fenséges utas figyelmét arra irányítani próbálja? Ilyen vakmerőség! És amint egy uralkodó a málhakocsi tartalmával útközben sem, de otthon sem törődik, ex a diszkivonalás is érezteti, hogy a legutolsó divat szerinti gyermekkel otthon sem „lesz törődve*. Legalább is ne<m személyesen. Csakis arravaló funkcionárusok utján. Elég, hogy önagysága legszemélyesebben méltóztatott a gyermeket megszülni, fényes 'se gédlettel, állandóan divatos fehérneműk között. Most már kizárólag önmagával foglalkozhatik. Istenem, annyi gondja van: szépsége, fiatalsága, arcbőre, ondolálás, megszólás, uj ruhák, alig lehet birni mindezt. Hogy várhatják ódivatú észszel gondolkozó emberek, hogy ilyen valaki a finoman kiápolt, puha, rózsaszín kezével, kixeü körmeivel odanyuljon, mikor a baby — hogy is fejezzem ki magam, az ilyen kis gyermek oly megbízhatatlan — mondjuk: nedves? Fidonc! — Szólni kell a nörsznek, majd ő. Menjen csak kedvesem, a babynak szüksége van magára.

Nem tudom, fllik-e az ilyen „prknán kiállított* csecsemőt porontynak nevezni, de szivemből sóhajtottam egyet reá: Szegény kis poronty! Soha én ilyen nikkeles, lakkos, golyóscsapágyas gyér mekkocsiban nem utaztam. Általában akkor még a gyermekkocsiknak nem volt nagy divatja 8 ha voltak is, nem gördültek ki az uccára nikkelesen villogni. Emlékszem még egy fekete, vesszőből fo nőtt öreg holmira, térdkoptató kölök-koromban, mikor a gyors mozgás vágya először kapja meg

MINDENKI

FIGYELJEN

mert a hirtelen időváltozások alkalmával mindnyájan ki vagyunk téve meghűlésnek, fertőzéseknek amelyek könnyen

végzetes következménnyel

járhatnak, ha gondatlanul elhanyagoljuk bajunkat.

Meghűlés ellen legjobb védekezés: A test edzése, a szervezet megacéSozása, az ideg- rendszer ellentállóbbá tétele.

Ezeknek a feladatoknak az elérésénél leghatékonyabb segítségünk a minden házban ismert és otthonos

DIANA SÓSBORSZESZ

melynek állandó használatával sok bajt háríthatunk el magunkról és sok később nehezen leküzdhető betegséget előzhetünk meg. Az egész országban mindenfitt kapható.

Hatástalan utánzatokat utasítson

1929 májú? 5, vasárnap.

a gyereket, mikor bicikliről kezd álmodni, — felfedeztem valahol a lonios kamrában. Kivontattam, beleültem aztán kinyúltam belőle a kezemmel s úgy forgattam a kerekeit, igy utaztam vele végig a kerten. Minden jel arra vallott, hogy ez volt a mi valahai gyerekkocsink. De ez a kocsi soha nem volt az ttccán, az is igaz, hogy soha másnak a keze rajta nem volt, mint az anyámé. S |ami rajtam volt ilyen kepickéiő, gagyogó kis kukac- koromban, az sem a Dóméból, — hanem ugyan annak a kéznek a százszor áldott, drága ujjal alól került kL

Hiába no, én la vén vaskalapos vagyok már Sőt. Nemcsak ennyit morgok, de ha rám volna bízva, /önagyságának, —- akit magamban „Ti/ lépésről anyá“-nak neveztem, — neki, mondom és a hozzá hasonlóknak egyáltalán nem engedném osztályrészül azt a szent örömet, azt a gló- riás fajdalmai, azt a (misztériumot, azt a rettene tes ajándékot, azt as önmaguk fölé emelő hivatást, hogy anyák lehessenek.

Tichy Kálmán.

SEB

ram

A CSODÁK KORA

Irtai MÁRA1 SÁNDOR

Korunkat egyéb, kevésbbé hízelgő jelzők mellett a technikai csodák korának is szokták nevezni. — Efcienne Bűimet egy szavát olvastam most valahol, aki azt mondta: „Ha a töltőtollat már száz év előtt feltalálták volna, e a közönséges pennát csak most találná fel valaki, nagyszerű haladásnak tartanák azt, hogy a tollat bele is lehet mártani a tintába.*

Gyermekkoromban én már , nem ismertem mást, csak villanyt, — de az érettségi idejére egy felsővidéki kisvárosban olyan házba kerültem kosztra-kvárfcélyra, ahol még a gázt is csak hírből ismerték, e egy esztendőn át petróleumlámpa mellett éltem. Most, hogy Bnrnot szavát olvastam, eszembejut ez a petrobum- lámpa, az az ámélkodás és tisztelet, amivel ezt a szenzációt fogadtam: én még azt a primitív világítási módot szoktam meg, hogy az ember megcsavar a falon egy gombot, mire egy villanykörte égni kezd, — a lehetőség, hogy az ember bűdbe folyadékot tölt egy üvegtartályba, e folyadékkal átitatott madzagot gyufával meg gyújt ja, s igy csinál világosságot magának, annyira uj volt, olyan érdekes és zseniális volt, hogy nem győztem betelni vele. Arról nem is beszélek, mennyivel lágyabb ób kellemesebb a petróleumlámpa fénye, mint a hideg villanyfény. Az emberiség persze maradi, nem halad, csökönyösen kitart a vili anyvffl ági tás mellett és nem akar tudni a remek petróleumlámpák- ród.

Korszakalkotó találmányok megítélésében

nem lehet az ember eléggé óvatos, — nagyapám látta az első vasutat Baden és Wien között, s haiairott levelében, mint óvatos ember, beszámolt a találmányról s gyanakodva és házaim a tol a-nul azt irta, hogy „nem jósol nagy jövőt neki.* Mit szóljak a rakéta-repülőgéphez? A beszélőfiimihez? A relativitás elméletéhez? Okulok nagyapám kudarcán, 6 nagy jövőt jósolok nekik.

*

Igen, hogyne, ez a csodák kora, merő csoda között élek és csoda még, hogy élek, —- ha száz óv előtti szemmel nézem mindennapos életemet, úgynevezett szürke hétköznapjaimat, úgy egész nap fantasztikus, soha nem álmo dott dolgokkal ütőm agyon az időt, melyek láttára Napóleon kábultan kapkodna és hörögve kérne magyarázatot. Fölébredek s az elektromos áram segítségével csengő utján jelt adok egy távoli szobában tartózkodó élőlénynek, hogy élek még, telefonálni kezdek, táviratot hoznak, robbanómotorokkal - felszerelt közlekedési eszközök végigrepátenek a városon, délután bemegyek egy moziba, aztán a rádiót hallgatom, — ez mind csoda, ötven pengőért röpködök Magyarország fölöt egy-két órát, estére visszavagyok, még hallom a londoni Sa- voy zenekarát. Tele vagyok csodákkal, b ez a sok csoda nem idősebb, mint én magam, — velük nőttem fel, a szemem előtt születtek, nap- nap mellett a földből bújtak elő a csodák. Az embernek elvásik a szája ennyi csodától, — nagyon rászoktam, nagyon elkényeztettek, hogy őszinte legyek, nagyon unom magam. Ha az ember reggeltől estig szünet nélkül egy káprázatos csodavilágban ól, egy világban, amilyet száz év előtt az emberiség legmerészebb álmodói is csak házihasználatra mertek álmodni, a gyerekeiket altatták vele, vagy ifjúsági regényt Írtak belőle, — ha az ember reggeltől estig egy ilyen attrakciód kertben él, akkor estére álmos lesz, ásítani kezd é» azt mondja, aj, haj, gyerünk aludni. Mindezek a csodák a szemem előtt születtek, előttem szerelték és nepiesitettók, — az ember nemcsak megszokja a csodákat, hanem egy kis gyanakvással is nézi, mert nem lehet valami túlságosan nagy csoda az, amihez én személyesen értek. Képzeljék el, hogy Nagy Frigyes udvará ha egy napon, beállít egy porlepte varázsló, egy kocsiban, amit nem húznak lovak, s villanyt é« telefont szerel fel Sanssouci-ban, de mit kezdjek én e sok ceoda között, aki nem is Ismertem mást, csak csodát? — s kiskoromban igazán megvertek, lm el alvás előtt nőm oltottam el a Villányt.

Ödöngök a csodák közt, oda se bökök, — jó, ti* év múlva drót nélkül fognak világi tani ér csövek nélkül fűteni és napenergiával mossák

májd a fehérneműmet, — fontos az, hogy az uj eljárás olcsóbb legyen és kevesebb bosszúság legyen vele, — tűrhetetlen, hogy a repü-. lés még mindig elég drága. Annyi dolgom van s annyi bosszúság, a sok csoda között már el is felejtettem, hogy mit akartam, — telefonálok, táviratokat adok fel, diktálok az írógépbe, 8 közben idegesen és szórakozottan megdörzsölöm néha a homlokomat, — valamit akartam itt a Földön, még ebben az életben, de mit is? Valami programom volt, valami elképzelésem, amivel a világra jöttem, — persze, közben ez a nagy lárma, ez a sok büdös motor, ez a villámgyors belybenjárás, meg folyton a telefon, meg utazások, meg kissé ideges is lettem, mindent nagyon gyorsan, lehetőleg rögtön óhajtottam elintézni, éjszaka dringend hívtam telefonon Parist, hogy csak öt percet kelljen várni reá, ne egy negyedórát, — ez a sok vacak drót meg légköri hullám és beszélőfilm és motorok és sugarak és folyton ez a telefon, — hagyjatok már gondolkozni egy pillanatra, micsoda zagyva és ostoba lárma ez? Hadd jusson végre eszembe az a valami, amire folyton gondolok, valami szép ée csodás és megfoghatatlan dolog volt, omát nagyon akartam. Valami csoda volt, életfölötti, meleg és jó dolog,

— peTsze, folyton lármáztak körülöttem ezzel a sok banális, fantáziatian, priimitiv szerkezettel, igy nem lehet fejlődni és kitalálni a csodálatost, ha zavartok.

•

Egy pillanatra néha sejtem, — állítsd el kérlek azt a rádiót, mert belelövöfc, — tedd le a kagylót, nem vagyok itthon, igen, vidéken, — várj, egy pillanatra néha sejtem, ne gyújtsd

még föl a villanyt, •— ebben a félhomályban néha homályosan vissziadereng, hogy e banális és fantáziátlan korban én valami csodát reméltem, s azt akartam megmutatni a többieknek. Meg akartam nekik mondani, hogy igy nem lehet élni, ilyen begyepesedettfejüen és maradian, — tessék fejlődni, fejlődés és haladás nélkül nincsen élet. Csak folyton kétfelé beszéltünk, igy nem érthetjük meg egymást,

— s pillanatokra én is zavartan és kábultan hajlandó voltam elhinni nekik, hogy ez a fej lődés, amit itt csinálunk: hogy gyorsabban köz lek ed tinik, s a város egyik végéről a másikra telefonon tudjuk, elmondani azt a banalitást vagy aljasságot, aminek elmondásához negyven év előtt még át kellett volna gyalogolni Pestről Budára. Zavaromban én is elhittem, hogy mindez óriási és csodálatos, — de a múltkor láttam a moziban a pápát, amint beszáll a nekiajándékozott uj autóba, s akkor egy pillanatra megint megértettem, hogy a pápában nem az a fontos’, hogy ő autózni i® tud, hanem az, hogy az emberi lélek egyik legnagyobb gondolatának ő a földi helytartója.

Az ember mindig, mindéin korban, a maga saját, külön kis sötét középkorában él, — valami durva és zord időben, telve elavult és kegyetlen intézményekkel, primitív használati tárgyakkal, amelyek goromba idétíenségiikkel nehézfeéasé teazik az életet. Az első bretagne-i herceg, aki Európában villát használt étkezéshez a tiz ujja helyett, feltétlenül Marconija és Edisonja volt a maga korának, ami azért sötét és maradi és kegyetlen középkor maradt, — ahogy sötét és maradi és kegyetlen az én korom, akármennyire kidüilesxtem a mellem. Még mindig kínozzuk egymást merev törvényekkel és gonosz előítéletekkel és fantasztikus babonáinkkal, — a haladástól nem érünk rá fejlődni, igy aztán persze nem jutunk el messzire. Igazság és jog, anyagiak osztálya és munka ellenértéké, férfi és nő viszonya, gyermek és bzüIŐ helyzete egymáshoz, méltányosság és méltóság, tisztaság és erő, — mindez zűrzavaros utópia maradt, nem sokkal tisztázott&bb és rendezettebb, mint Jámbor Lajos korában. Valahol messze e sötét kort követő időkben dereng az a csodálatos idő, a csodák kora, amá kor nem tudom, mivel fogunk fűteni ée vüÁgi- tani, — nem tudom és nem is érdekel, — de amikor az emberek, ember és ember, férfi és nő, gyermek és szülő, egy árnyalattal nyugod- tabb pillantással fognak egymás szemébe nézni. Ez persze csak jámbor Alom, amilyet a kö- zóptkor jobbá gmarawrtja állmodba tott egy jobb

időről, amikor szabadon költözködhet és a sajátja tulajdona is lehet...

Maradi kor ez, nebézfejü, tunya és tehetetlen, mát basznál nekem az, hogy mindezt írógépen íróim le, s nem ludtollal egy pergamenbe?

Mert én közben, én, az ember, nem értem rá fejlődni, — egy perc pihenőm és eszméletem nem volt, állandóan elfoglaltak ezek a drótok és huzalok és robbanóanyagok, — a Sarkokkal voltam elfoglalva és az áramkörökkel és a levegőt kellett még félkézzel, kapásból gyorsan meghódítanom, — s a tenger mélyén volt dolgom és a laboratóriumban várt rám az a néhány uj szérum és tökéletesítenem kellett a h:‘i- boru foszforgázait, — egész idő alatt nem voltam itthon, nem értem rá magammal törődni. Most már minden nagyszerű, zug, sistereg és világit, — csak éppen én, az ember, verem még ma is falba a fejem, ha reménytelenül szerelmes vagyok, éppen úgy mint száz év előtt — a különbség annyi, hogy ma a fal beton ée vae és cement, de *a fejem a régi. Elhanyagoltan, züllötten, csapzottan és manadiasan állok a magamépitette csodálatos dekoráció között, — éppen olyan tájékozatlanul a magam emberi sorsa és hivatása felől, mint ezeT év előtt. Ma már tudom, hogy a gyermek s az apa között ax Oedápus-koanplexum szabja meg a viszonyt, — csak éppen nem tudok uj embert nevelni, nincsenek meg hozzá a műszereim. És éppen olyan ügyetlen vagyok a boldogsághoz, mint Sofcratee idejében egy görög paraszt, — valószínűleg valamivel még ügyetlenebb.

Hagyd azt a telefont, mondom, nem vagyok itthon, — még nem jöttem haza, fiam, még rengeteg dolgom van a világban. — lehet, hogy ezt akartam egyszer feltalálni, a csodák igazi korában, a drótnélküli embert, aki közvetlenül érintkezik önmagával, tisztábban lát, pontosabban megy a cél felé, ami talán a boldogság, talán az igazság, talán kettőnek valami fájdalmasan megnyugtató keveréke. Például, ha jönne valaki, aki a müveit ember helyett feltalálná a gondolkozó embert, — a kollektív ember helyett a jó embert, — a szerelemhez címzett keserű nyavalya helyett azt a szerelmet, ami nyugalom és bizalom és esukott- szemű mosoly. Most lassan ideje lesz már a civilizált ember helyett feltalálni az embert.

Középkori alapítványok^ Svédországban. A legutóbbi statisztikai kimutatások szerint Svédországban a pedagógiai és szociális célokat szolgáló alapítványok összege meghaladja a hatszáz millió svéd korona összeget. 1880- ban Svédországban 3700 különböző népjóléti és társadalmi alapítványt tartottak nyilván, 1910-ben ezek összege már meghaladta a tízezret. Az alapítványok közül átlag busz százalékot kezel az állam, harmincat a városi tanácsok és igen sok alapítvány eredete a középkorra vezethető vissza. Ilyen többek között a délsvédországi Lund város hatalmas székes- egyháza, valamint az upsalai Gun illa harang, amely a katolikus idő óta minden reggel hat órakor és minden este kilenc órakor megkon- dul egy nemeslelkü főrangú hölgy emlékezetére, aki évszázadokkal ezelőtt azzal a kívánsággal ajándékozta a harangot a székesegyháznak, hogy azt lelkiüdvéért naponta kétszer inegkonditsák. Bohuslau tartományban van egyébként a nagyszabású Hvifefeldalapitvány, amelynek területe egy kisebb német fejedelemséghez hasonló. Az óriási alapítvány mindennemű jövedelme Upsala és Lund egyetemi városok tudományos működésének rendelkezésére áll. A Hvitefeld-alapitványt háromszáz évvel ezelőtt teremtették meg és az alapitó- okit’;i! egyes pontjai igen érdekesen intézkedne!-: az óriási birtokok megőrzésére vonatkozóan. Bölcs intézkedés például az, hogy a mindeukori jövedelem egy részét természetbeni szolgáltatással, búzával, zabbal, liszttel kell megváltani, nehogy az adományozott városok bármilyen gazdasági válság következtében megrövidüljenek.

Laurint 1 Kíewini

4 üléeee kombinált Limouein 4 hengeres 20 IIP. I. General javítva indulásra készen. ‘28 ezer kor. előnyös áron eladó- Egy D. K. W. íH HP. motorkerékpár is eladó. Érdeklődők írjanak „Autóvétel" jeligére a kiadóba.