Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-19 / 114. (2039.) szám
10 1929 májra 19, vasárnap. szubjektív hölgyek Irta : SIMON GÉZA Az érdekelt szemlélő, amilyen a jelen esetben a sorok Írója is, akinek a háborút illetőleg kétségtelenül dekadens és maliciózue, de megcsökö- nyösödött és mégmá&ithatatlan álláspontja van, miután elolvasta Remarque: „Nyugaton a helyzet változatlan" cimü munkáját és 6záz százalékos megelégedettséggel tudomásul vette a könyv páratlan sikerét, — azzal a pésszimisztikus kíváncsisággal, ami minden ilyen rosszmájú ember második én-je. várta a fejleményeket, a botrányt, a biztós felháborodást, amit Remarque ezzel a szinte drasztikus Írásával a jólnevelt, ideálisan és romlatlanul gondolkodó közönség körében keltett. Mert, hogy a könyv sérti egyesek ízlését, öntudatlanul és minden tendencia nélkül, csupán lidércnyomás szerű súlyává! agyonlapit bizonycr elveket és eszményképeket, az tény- Erre a másik álláspont nevében válaszolni kellett. A támadások nem is késtek, de a könyvnek és a szerzőnek már nem sok kárt okóztak. A könyv négyszázezredik példánya felé közeledik, néhány hónap alatt nyolc nyelvre fordítják, a kritikák egyöntetű dicséretek és a támadások lassan elcgöndesednek. És akkor jönnek a hölgyek. A német nők: anyák, mátkák, hitvesek, nővérek és kedvesek. Irodalmi vita estélyt rendeznek Remarque könyvével kapcsolatban és most, hogy újságban olvasom az estélyen történteket, elképesztő eshetőségek jutnak eszembe a jövőt illetőleg, eshetőségek, amiket ezek a derék hölgyek minden tárgyilagosság mellőzésével vitatnak és mindannyiunk számára kilátásba is helyeznek és amivel kapcsolatban, tekintve hogy többedmagammal képviselt személyes ügyünkről van szó, bizonyos meggondolásaim, sőt ellenvetéseim vannak. A szóbanforgó hölgyek megbélyegzik a könyv íróját. Megállapítják, hogy a könyv írója nem lehet igaz német ember, mert gyáva, férfiatl&n, destruktív, rontja a fiatalságot, túloz, (mert. a hölgyek, ami az utolsó gépháború élményeit illeti, roppant jól vannak informálva), — és különben is hol marad az eszme, a zászló, a hős és a cél? Ebben a pontban megegyezik Re- marque és olvasóinak a véleménye az említett hölgyek szubjektív kirohanásával. Hol marad mindez? Remarque katonája is ezt kérdezi, mikor egy ellőtt félláb aproposából egy árokban nyög. — és közben talán eszébe jut az is. hogy hős. csak nem bir beletörődni, mert nagyon fáj. — és inkább volna kétlábú pincér, vagy olyan ügyvéd, akinek mind a két szeme megvan, mint rendjeles hős, akinek utólag majd gratulálnak, mert bizonyos okok folytán sikerült az egyik lábát ismeretlen vidéken hagynia, ami most hiányzik, mert egy ellőtt láb minden protéz és érvelés ellenére is, a leghatározottabban és mindig hiányzik. Az utolsó háború, ha semmit, de a hitetlenek egyik tételét fényesen igazolta: — nincs az a hősies fogalom, ami egy üszkösödé lábon segite Erre különben különösen hangsúlyozottan felhívom a vitatkozó hölgyek figyelmét is. De az egyes részletekre még maguktól is emlékezni fognak. Mikor Béla bejött az ajtón és a csillár felé a levegőbe bámult és hívta a hölgyeket. Béla nem látott, mert vak volt. És a hölgyek nem mertek összenézni, csak csendesen sírni kezdtek, mert szerették Bélá", nem csak azért, mert Béla ezt a szerelmet, vagy szeretétet megérdemelte, vagy nem érdemelte meg. hanem azért is, mert a hölgyeknek igy rendelte a sors, hogy szeressék Bélát és ez igy is volt valahogy rendjén. gr 1914 őszről emlékezünk a vitaestélyen elhangzottakhoz hasonló kijelentésekre, amit akkor buzdítás alakjában adtak a hölgyok a búcsúzoknak, virágos vasúti perronok őszirózsás romantikájában, integető fehér zsebkendők utolsó üdvözletével, könnybe lábbadt szemekkel és megilletődve mondták, hogy: ,szegény ember..." — és aggódtak, ahogy illett. Ugyanekkor Romain Rolland felhívást intézett „Örökéletü Antigoné" címen minden asszonyhoz, amiben célzásokat engedett meg magának arra nézve, hogy talán a hölgyek se utolsó sorban hibásak abban, hogy a „szegény" ember háborúskodni ment. mert ba tette, úgy első sorban a hölgyekért tette; jobban mondva az uralkodó mentalitás itélőszéke elöl szalad a frontra verekedni, mert ha véletlenül gondolkodni próbálna és vonakodna kimenni, akkor komoly kellemetlenségekbe keveri magát a hölgyek előtt, akik az ilyesmiben az ismert spártai pajzs-motto alapján j nem tűrik a tréfát és inkább aggódnak érle. csal; légyen hős. mint a többi, illetve a többié. Rornain Rollandot csúnyán elitélték és a háború éveiben morális halott volt. A „szegény" ember pedig vállalt a a neki kiosztott szerepet, kiment, tetvezk*,dett. kérőink •> dott, bekötötte arcát, fejét, kolikát kapott, levágnia-sorban a végtagjait, meghalt, vagy a jobbik- esetben nagyokat nyögött titokban és várta a nagy zavar végét. Hol maradt a hős? — Parisban fekszik az Arc de Triomphe alatt, Ismeretlen Katt ná- i,ak b:vják és hősnek tisztelik, mert a rengeteg fájdalmában tehetetlen asszony vigasztalására legalább ezt a nimbusz-szerűséget meg kellett idi.i az áldozatnak, bár mindenki, aki egy kicsit körülnéz abban a véres rendelienségb -n. "íui ir:a már, tíz éve? távjaiban enyhébb, legendás színekben maradi meg a közvetve, vagy * özveíieuül érdekelt generációk emlékezetében, — ez a mindenki tudja, hogy egy kegyelete.? csalásról van •zó mert ez a hős nem létezed, mint ahogy ellenlábasa, a gyáva sem létezett, egyformán szerencsében jó, vagy rossz emberek voltak mind a Jtett- ten, akik egy árok fenekén ülve, p.gy szeszélyes r-Mjlagjáráfí kiszámíthatatlan esélyei alapján várták, hogy melyikükre, mikor kerül a sor. Egy ilyen gyűlés alkalmából eszébe jut nz embernek, hogy talán még se kellett volna a közönséget nagyon vigasztalni, mert azok, akiknek igazán fáj, — mert vannak ilyenek is. de azok nem vitatkoznak, — ennek a csendes réaznek gyenge vigasz a más,ok kegyelete é* a hőéi legenda, viszont a vigasztalhatok tulgyorsan vigasztalódnak, fiz év alatt sokat, felejtenek és kezdik elölről az egészet, fáradhálatlau lelkesedéssel és az ügy iránt érzett ismert buzgalommal. És a „szegény" férfi újra kimegy, egyszerűen azért, mert nem tehet másképp. Megteszi, mert mindent megtesz a hölgyekért, mert mást se tehet, csak amit értük tesz és akár Petracra, akár Stringberg ,’deológiőja alapján vizsgáljuk a dolgot, a vége mégis csak az, hogy a férfi egy életen keresztül tollaskodik testben és lélekben, csak hogy megnyerje a hölgyek tetszését. Ezzel már születése pillanatában öntudatlanul leszámolt és egy életen keresztül várja a legszínesebb tollasodásra kínálkozó alkalmat. Részben igy kerül az első sorba az árokba is, ahol ez aztán néha eszébe jut és ilyenkor a dur- vábbja káromkodik, a finomabbja pedig elmereng és Faustot kezdi olvasni, vagy a Bibliát. gr Mindenek előtt tudni szeretném, hogy az említett hölgyek pontosan mit is akarnak, hogy előre számolhasson az ember a lehetőségekkel, ügy, ahogy beszéltek, nehéz valami érdemleges programot összeállitani, mert az ismert frázisokon és azoknak lírai fogalmazásán kívül, nem sok kézzelfogható dolgot mondtak. Ha csak az attrakcióról, mint olyanról volna szó és az említett hölgyek megelégednének a külsőségekkel, (hiszen voltaképpen eddig se jutott nekik személyesen sokkal több az induló vonatoknál). — úgy ezen még lehetne segíteni. Két hetenkint egyszer minden nagyobb állomásról indítanának közköltségen egy felvirágzott, feliratozott vonatot, harmoqikázó katonasapkás, statisztákkal, — és a hölgyek integethetnének apró zsebkendőjükkel, virágot dobálnának és mondanák, hogy „szegény Lajos..." — azzal a különbséggel, hogy Lajos időközben az irodában még félnyolckor is gépbe diktál a kisasszonynak, mert tudja, hogy ma csak később kell haza- mennie, mert a hölgyeknek búcsúzó délutánjuk van és ilyenkor később szoktak vacsorázni. Ezt nem csak a Lajos érdekében gondolom igy helyesnek, hanem a hölgyeket is meg akarom kímélni az elmaradhatatlan következményektől, amik a legsúlyosabbak és amiket, sajnos, már fe- lejténi kezdenek. De ha a hölgyek tényleg komolyan gondolják, (pedig igy látszatra komolyan beszéltek) — és tovább értekeznek a dólogról, úgy, hogy elgondolásaik és terveik általánosan közismertek lesznek, beláthatatlan kellemetlenségeket jövendölhetek, már csak, egy újonnan adódó esetben részletesen kifejtendő, személyes álláspontom alapján is, ami különben semmi esetre sem egyedülálló, tekintve, hogy egyre gyarapodik azok száma, akik inkább vállalják a legsúlyosabb vádak..t, de egy születésük óta beidegzödött szokás alapján mereven ragaszkodnak minden végtagjukhoz. Megtörténhetik már most az is, hogy egy ilyen hölgy szerelmes lesz. Mind a ketten fiatalok és kedvesek, minden okuk megvan rá, hogy jól érezzék magukat és megtalálják egymást, mint ahogy ez már ilyen esetben eddig is bevett szokás volt. Mégis, mikor a nyári kávéház terasszán, kellő naplementében a kedves először néz lopva szervétája mögül szerelmesen odaadó pillantással szerelme tárgyára, az érdekelt és jólinformált fiatalember visítani fog, (mert visítani fog), mint a fülönfogott disznó, rossz előérzetében. ha vért szagol és spontán panaszra nyitja a száját érthetetlenül predesztinált, legszemélyesebb érdekeivel ellenkező sorosa előtt... * bet, A XlX-ik század vizitkártyái írta: 3(rúdy Qyula „Kérem a kezét.. 7 ..Kérem a kezét". Ennek a kéznek tulajdonosnője Fifi volt, de a kéz- birtokosnőt az akkori Magyarországon Szindbádon kívül senki se emlegette, még csak gondolataiban sem ezen a tévén. Vendéglátáskor elővett szalvétáin olyan címerek és monogramok voltak, házias 1 imzésben, hogy a járatlanabb vendég alig merte megtörölni bennük a húslevestől csurgó bajszát. (Pedig az egykori Fifi ekkoriban olyan húsleveseket főzött, mintha az lett volna a fogadalma, hogy minden lanyha férfigyom rőt megismertessen az egészségesség dallamaival; minden karcsúra szabott mellényt titkon kigomboltasson a kellemeteskedő ebédelés varázshatása alatt; megmozgassa azokat a jó, teli, tekintélyes, gallérokba már alig férő gégéket, amelyeknek külső feszületükről kényelmes ollóval nyiro- gatták a borbélyok a szakállt, a hetyke borotvát pokolba kívánta a gége-tulajdonos komóciójában .. Az egykori Fifi címeres, ropogós, esztendőszámra pihenő asztalkendőit még a legragyásabb nyakakra, a bibircsókos, duzzadt, szőrös nyakakra se merték felkötni olyan istenigazában, amint a nagyságos asztalkendőket szokás, görcsre, szamájfül alakjában, hogy majd a mellényt takaró részen szép emléke maradhasson az elfogyasztott ételeknek. Nem, soha senki nem merészelte az egykori Fifi asztalkendőjébe fujtni az orrát ebéd végeztével, még akkor sem. ha tavasz volt és a mártások megfelelő nyomokat hagytak a kendő hófehér részén. Az egykori Fifi olyan tekintélyt tartott asztalánál, hogy a legvakmerőbb vendégek se próbálkoztak meg azzal a művelettel, hogy az asztal alatt titkon letolják eugos cipőiket, miközben elmerengve nézegettek késeikkel, villáikkal, kanalaikkal a salátás-tálakra. „Igen, a zeller-saláta", — kiáltották fel nagy lelkesedéssel, miután némi erőfeszítés árán ballábuk nagyujjával sikerült a jobb- lábukról a cipőt letolni a hosszadalmasnak ígérkező ebéd alatt. gr ... Ennek a meghitt, szorításában bátorító és örökhiiségü kéznek a tulajdbnosnője ugyanaz a ré> gi Fifi volt, aki, miután a korcsolya-pályákon Andrássy Manó gróf szénkályhái mellett, a Re- dout üvogkcly-hekben égő gázlángjai alatt ki táncolta magát: háziasszony lelt és Pest közelében egy kastélyban olyan vendégszobákat rendezett be vendégeiknek, hogy egyetlen vendége sem panaszkodhatott a nyugodalom ellen. Valamely gazda$z- szony fortély folytán, soha, a legkényesebb vendég sem spekulálhatta ki, hogy ki volt elődje például a kertre nyiló vendégszobában, amelynek igaz történetéről majd bővebben szólunk, ha az egykori Fifi kezén kívül őt magát is megismerhetjük. A kertre nyiló vendégszobának olyan jó illata volt, hogy a vendég mikor ide az ebéd végeztével belepett: először is szimatolni kezdett, mielőtt bármely vendégszobába való leendőjéhez hozzáfogott volna. Valami füstölőt égethettek itt, — mert a vendég fantáziája szinte látta a cukorsüvegecske aJaku, barna, parázsló szoba füstölőt tekorgő füstjében a zöld cserépkályha könyökén. Az ilyen, régimódi szobafüstölő illata melleit valóban hajlamos a vendég, hogy hosszabb ideig maradjon a háznál. eladok cs parcellázok birtokot több helyen Érdeklődök forduljanak Vaskó Nitra De a füstölőknek nyoma se volt már a barátságos kályha-könyökön, de még a sült almahéjnak sem. amely nélkül jóindulatú kályhák alig képzelhetők. Szindbád, mint az élet örök kiváncsija, tehát jövendőbeli ágyát vette szemügyre, hogy tapasztalatait öregbítse. Igen. fehérre lakkozott faágy volt ez, amilyeh- ben a német guvernáptok aludni és szárnyas, kékszemü angyalfejet ragasztanak az ágy- deszka ama felére, ahová fejpárnájukat helyezik. Igen, a szárnyas angyalka rózsaszínű képe most 1 is a helyén volt. Szindbád meghatottan nézett, mert szinte könnyáradásként eszébe jutottak mindazok az elzászi származású nevelőnők, akik felnőtt korában jóságosán pótolgatták azokat a hiányokat, amelyeket gyermekkorában elmulasztott. És aztán felhajtotta a vendégszoba ágyán a különösen simulékony gyapjutakarót, hogy szemügyre vegye a nagyhasu párnákat is, amelyek olyansze- r-üek voltak, mintha az első hóesés pelyheivel töltötték volna meg őket. Előbb gyanakodva nézett a párnák hattyú-színeibe, a lábzsák biborpirosságá- ba, de még a paplan gombjain is megpróbálta ujjait, vájjon melyiket csavargatta egy álmatlan kéz egy előző éjszakán? A gombok mind helyükön voltak és a gyüretlen lepedő se mondhatott egyebet, mint azt, hogy legutoljára napfényben szárították a zöld füvön, nem pedig valamely avas padláson, valamely ruhaszárító kötélen, amelyre vásik a foga minden boldogtalan szívű szakács- nénak. És a félig felvetett ágyból megint csak olyan hízelkedő jószag áramlott, hogy a gyanakvó Szindbád se gondolhatott arra, hogy más is aludt valaha az ágyban: ravaszdi haszonbérlő, aki titokba, éjszaka abba a résbe köpdös, amely rés a faltól az ágydeszkát elválasztja. — vagy pedig mar- í hakupec, aki éjszakára a szalmazsákba rejti pénzerszényét, és reggelre kelve az egész ágyat szétszórj^, amig erszélyét megtalálandja. És az éjjeli szekrényben sem volt nyoma emlékbe itthagyott régi harisnyáknak, kapcáknak, leszakadt cipőstrufliknak, ismeretlen orvosságos üvegelmék, kenőcsös skatulyácskáknak, törött fésűknek; tiifokában felejtett cérnáknak, pókoknak, legyeknek, egyéb bogaraknak, amelyeket szeretnek éjszakára az álmos vendégek az éjjeli szekrények fiókjába zárni. Csipkézett szélű, fehér papirossal bélelt éjjeli szekrény volt, amelyben Szindbád vik- szos cipője bizonyára kellemesen érzi magát, a kaptafa és a papucs bizonyára nem mennek el in- ften vizitbe más vendégszobákba, mert helyükön érzik magúkat. „Még csak egy imakönyvecske kellene a szélestalpu gyerlyatartó mellé, hogy komótosan várhassam a legrosszabb éjszakát", — gondolta magában Szindbád, amikor végre az ágy alatt a osizmahuzöt is megtalálta, amely olyan vendégek részére volt előkészítve, amely vendégeknek vértódulás vagy egyéb nyavalyák miatt a lábukig nem szabad lehajolni. És egy ruhásszekrény is volt a szobában, még pedig nem abból a fajtából, amilyent a pestkörnyéki házakban találgatnak, amelyeknek az egyik fele el van zárva a háziak holmijával, miközben a vendég titkos dolgokra, így, leveles szüzdohányra, elé gyanús fehérneműkre is gondolhat; ennek a szekrénynek mindkét szárnya nyitva volt, tisztára Súroltam fodros papirossal boriivá, mintha a vendég érkezése előtt szedték volna ki polcaiból a mepyasszonyi kelengyét, hogy másik szobába helyezzék el, mert vannak még komoly férfiak is a világon, akik az ilyen menyasszonyi kelengye láttára, hosszú női hálóingben szeretnék tölteni az éjszakát. De a zsebkendőkből biztosan lopnak egyét-kntlőt. A moédópszla! nem volt hivalkodó, de szegény sem. 1 i’ÍJT9>i Meglehetős lerejdelmü, kékvirágos mosdótál foglalt helyet a közepén, amelynek súlyáról feltehető volt, hogy nem veszik le helyéről, minden ringy-rongy lábmosásért. Egy kisebb és fürgébb tál volt erre a célra a mosdóasztal alá készítve, mellette fehér locsoló és kanna, amelyekben valódi esőviz volt, a legédesebb a mosakodás benne, mert barackvirágossá teszi a lajt^kpipaszinü arcokat is. Helyen volt az orgona virág-illatú szájmosó- pohár is, égetett nefelejcsekkel megjelölve, hogy mindenki tudja rendeltetési célját. No és ha már itt tartott Szindbád: a legnagyobb meghatottsággal bontotta ki a monogrammos törülköző-kendőket is. Az egyik vastag, bolyhos, barátságos, amely a maga hivató!tságát: a dörijső- lést a nyakon vagy egyéb fájós testrészeken való éjszakázást hízelkedve leplezte. A másik törül- ^ köző már többet tudott a társadalmi érintkezésből?' Közömbös volt, mintha már sok ember belelöröite volna a kezét. És légsulymérő is volt a vendégszobában, mégpedig a kertre nyíló ablak rámájára alkalmazva, fénylőn, rezesen, kristályosán, miniha nem régen került volna ide a pesti botiból és igazságosan 'mutatta a vidéki időjárást. Künn nedves tél, azoknak a ravasz leieknek a fajtájából, amikor az úgynevezett hideg-kedvelő egyének sem tudnak felmelegedni a szabadban való tipegéstől, topogástől. jóízű káromkodástól, visszhangos krákogástól, párás kőhintésfől, orrfuvástól. vagy borkóstolástól. Azon ál-telek egyikét jelezte a fehér ablakszárnyra srófolt barométer, amikor a higanyoszlop maga is bizonytalankodni látszik a zérus körül, mintha nem fudná elhatározni, hogy miféle rendelke?esí adjon az embereknek, akiknek egy része reggelenként és estéukint, sőt a jólelkiismeretüek delen- kint is megvizsgálják a higanyoszlopot, hogy ehhez szabják teendőiket, mondanivalóikat, kedveiket, káromkodásaikat vagy dicséreteiket. Nem. a kerti vendégszobában légsulymérő egyetlenszer sem akart arra az álláspontra helyezkedni, hogy a szavakkal amúgy is takarékoskodó vendég csak egyetlen szóval is megdicsérje az időjárás keménységét, komolyságát, férfiasságát, amely dicsérettel szinte a maga szavahihetőségét is bizonyította. (Mert télidőben mindenkinek megvannak a maga jelei az időjárás fordulásairól, a vadkaosák repülése, a hizott pulykapecsenye mellcsontjának a színe, a kerti fák között bolyongó esti ködök, vagy a reggelre is itt felejtett néma köd-ismerősök viselkedése, de még a bornak az ize is biztosabb fokmérő minden meteorológiai jóslásnál). A vendégszobabeli légsulymérő csalafintáskodva barátkozott a piros zérus alatti vonalakkal, számjegyekkel, mintha egy vagyonos kisasszony válogatna a kérői között... „Nincs semmi szaga az éjszakának, amikor az ember hálóingfelé vetett bundában, kézilámpással járna az udvaron, hogy némi friss levegőt is szívjon a nyomasztó álmok ellen", — mondta Szindbád, amikor körültekintett a házban és ügyefogyottan sajnálni kezdte a várost, ahol azelőtt kalucsniban közlekedett. „Hő!" — kiáltott fél, de nem nagy lelkesedéssel, amikor bőrbekötőtt emlékkönyvet fedezett fel a kerliszoba egyik fiókjában, ahová többen beirlák élményeik és nevük emlékezetét. Éppen olvadt odakünn és lábcsiszolgatás hallatszott az egész házban, mintha Isten tudná bánj vendég közeledne. Slatvini „Anna*4 JA Sithinmtartalmn ásványvíz Kutkezelöség: SPISSKÉ VLACHY I Mit kell tennünk a szívbajokat és I az anyagcserezavarokat gyógyító 9 Podébrady I való utazáskor? 1. Háziorvosától kérjen levelet 1 a betegvizsgáló és gyógyintézet ^ orvosai részére arról, hogy miképen |i| kezelte. Hazatérésekor az intézet Wm vezetősége megadja a pontos diag- pH nózist és közli, hogy miként kezel- ||| ték az intézeti orvosok. 2. Elutazása előtt a pályaud* ||1 varon egy erre szolgáló űrlapon |sg igazoltassa, hogy fürdőbe utazik. ||| Ezzel jogot szerez a visszautazás ||| idején való vasúti kedvezményre. ||| 3. Podébradyba való megérke- ||i zésekor azonnal forduljon apálya- &|| udvaron elhelyezett lakásközvetitö ||| és információs irodához. 4. Ha bővebb információra van |g|j szüksége, akkor forduljon a für- jja döigazgatósághoz. A főszezon megkezdődött.
