Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-19 / 114. (2039.) szám
1929 május 19, vasárnap. MINDENT ELÖLRŐL! Irtai DARKÓ ISTVÁN A hadnagy a fogolytábor parancsnokságának a pavifionjában végigjárta az összes szobáikat. Korán reggel volt még, de az alacsony, hidegen fehérlő szobákban már írógépek kattogtak. Tisztek és őrmesterek ültek az Igyon Gottdiener PEZSGŐT asztaloknál és dühösen szidták az „uj anyag“-ot A hadnagy mindenhová bekopogott. A tiszteletteljesség és a pajtáskodás minden színárnyalatán végigvezette a hangját, a rangoknak és címeknek megfelelően. — Kérlek, főhadnagy ur ... kérem, kapitány ur ... az istenfáját, te, Bandi... — a sokféle lehető bevezetés után tovább mindig egyformán folytatta —, nem tudtam aludni, egészen az ablakomig rakták ezeket a disznókat, egész éjjel túrták a földet, pofáztak, veszekedtek. Adjunk már nekik enni valamit, mert felfalják egymást! Legalább a tiszteknek, kérlek alássan, nekem nagyon kellemetlen, csupa tiszt van a szobám környékén, nem merek kinézni az ablakomon, mindjárt odajönnek és beszélni kezdenek hozzám... Minden oldalról alaposan megtárgyalták a helyzetet. Két nap óta ezrével ontották a vonatok a foglyokat. Mint a förtelmes zabálás- tól megcsömörlött ember, a négyéves lakomától felfordult, láthatatlan óriás gyomor is sárga, piszkos zukataggal öntötte el a földeket. Nagy hirtelen újabb, óriási területeket kerítettek szöges dróttal a táborhoz. A régi barakkokat kiürítették és tisztekkel tömték meg. De mindez kevés volt A tábor útjait, valamikor ápolt, ügyes virágos kertjeit, minden lehető zugot megtöltöttek az uj szállítmányokkal. A barakkokban már csak a betegeket hagyták, az ajtókat is rájuk zárták, szuronyos őröket állítottak eléjük. A didergő, meggyötört emberek a kifeszitett ablakokon még igy is bemásztak a ragályokkal teli, de mégis védelmet nyújtó fedél alá. A hetes eső a tábor agyagtalaját ragadós masszává áztatta. Már a tiszteknek sem tudtak egyebet mondani, mint hogy mindent el fognak követni. A városból nagy félkörben kikanyargó uj vágányon egyre jöttek a fogolyszállitó vonatok. Lezárt ajtaihoz sáros, gyűrött, félig- •halott emberek vánszorogtak elő és nyújtózva vágták el magukat a földön. Siránkozó hangon enni kértek, de két nap óta nem tudtak adni nekik. A fásult tömegeken átfutott a rémület, amikor futva cipeltek összeesett alakokat a kolerás barakkok felé. A hadnagy egy piszkos, féligrongy baka- köpenyeget terített magára, A sapkáját letette és a viharvert harctéri fejfedőjét vette fel. így nyugodtabban ment ki a bábeli zűrzavarba. Átvergődött a földön hernyőmódra heve- résző embereken. A tábor északi felén lankád dombokba szökkent a sikhely, valamikor szőlőt termesztettek ezen a helyen. A hadnagy egy kis présházban lakott, mint a tábor északi őrségének a parancsnoka. A ■pincében tiz legénye tanyázott, nem sokkal ■jobbkedvü, vidámabb fickók a foglyoknál. Egy őrmester szaladt a hadnagy után: — Az ezredes ur küldi ezt az ötven cédulát. Parancsban adja, hogy azonnal tessék a hadnagy urnák Ötven fogoly tiszttel és hat kísérővel elindulni a Máté-pusztára. Egy nagy csűrbe ott ideiglenesen be lehet őket dugni. A hadnagy urnák további parancsig ott kell maradni. A hadnagyot elöntötte a düh. Átlőtt, alig heggedt lábával gyalogoljon ronda erdei ■utón közel húsz kilométert. Éhes, szemrehányó, intelligens emberekkel, akik benne látják a rabtartójukat, óheztetőjüket. Káromkodva bicegett a présház felé. Egyik legénye lelkendezve fogadta: — Hadnagy ur, képzelje, bejöttek a pincébe és megitták a bort. Mondtuk nekik, hogy igyruglak, meg ugyruglak, de hozzájuk nyúlni nem szabad, azt tetszett mondani. Csak megtalálták a kishordót és megitták! Sutyi pofon akarta vágni a szőrös kapitányt, de oszt nem lehetett bírni velük! Megitták, hadnagy ur!... A hadnagy a dühén keresztül is jól el tudta képzelni, hogy nem igy van. Lehet, hogy maguk a bakák itták meg azt az öt liter borocskát, amit a múltkor egy vakablakba rejtett gyerek-bordóban találtak! — Hordd el magad, büdös — rlpakodott a legényre —, vegyetek puskát, meg rükkzak- kot. Megyünk a fenébe! Marsa már! Kinyomom belőletek azt a bort! Ha hazudsz, legalább ne legyen ráírva a pofádra! Magában jót mulatott a dolgon. Eddig is o-odélia, hogy megállották szegények két /■géőz éjjel az öt liter borral egy fedél alatt. Tétovázva nézte a földön heverő oroszokat. Messzire barnállott a térség tőlük, füstök és hangok szállottak az esőpárás levegőben. Sokan a földbe ásták magukat, gödörbe bújtak és órákig nézték mozdulatlanul az eget. Közömbös pillantásokat vetettek rá, amikor közéjük ment. Találomra osztotta ki közöttük az öbven cédulát. Azelőtt talán latolgatta volna, hogy melyiknek adja, megnézte volna az arcukat, a rangjukat, kérdezte volna a betegségüket. Most már nem törődött az ilyen körülményekkel. Nem is volt meggyőződve, hogy szívességet tesz-e, jobb helyzetet juttat-e nekik, ha a fásult embereket tovább cipeli magával. Mikor elfogyott az ötven cédula, németül kikiabálta, hogy akik cédulát kaptak, álljanak sorba, egy kicsit odébb kell menniök. A legényei sürgetve és fegyveresen rendezték a négyes sorokat. Kelletlenül, lassan cihe- lődtek. Franciául szóltak a hadnagyhoz, nem értett belőle egy szót sem, de németül megmondotta, hogy a majorba mennek fedél alá. Ahogy kiléptek a tábor kapuján, a hadnagyot hirtelen rosszullét fogta el. Már reggel is érzett valami kellemetlen nyomást a fejében, kavargó mozdulásokat a gyomrában, de akkor idegességnek vélte. Most elnyirkoso- dott, fehér kézzel- fogta át a kapu nyirfage- rendáját s elfeketült egy percre minden előtte. A legénye, aki előbb a boresetet jelentette, melléje ugrott. Ahogy magához tért, idegesen GYŐRY DEZSŐ LEGÚJABB TAVASZI TÜZEK I Nagy tüzek az egész határban, még a tavalytól megmaradt fűszálak is fölperzselődnek, tavasz lesz: hely kell a tavasznak, tűz tisztítja ki a helyét, mit félnek a kicslnyhitüek? futott a tűz, fekete, üszkös maradt a gyep, akár a romlás, sir, jajveszékel, ami ég, az élet mindig romokon nőtt, hát csak nekünk ne nőne uj fü, mit félnek a kicslnyhitüek? uj hitem a tavaszi napfény, mi könnyfelhőtök áttöri, gyenge, de napról-napra nő s erőt vesz üszkön, fátumon; hit: egy törvénye, hogy magát teremtő virágzásba bontsa a romok s kishitek fölött. MAGYAR ÍRÓ Mért kezdtél beszélni, ha senki se kérte, még a barátok is megcsufoltak érte, mire voU jó rázni az ostoba rácsot, mikor hinni kellett a koporsó-ácsot, g mért tüzeltél télben nagy tavaszt Ígérvén, mikor csak a hálái arat üt a végén, akár tél, tavasz, nyár, akár ősz borong cd,« nyelv ellen harangod mindhiába kongat, csak visszhangtalamág A felhőzik fölébed — százszor, ezerszer: nem: élet vagyok, élet. t *) Mutatvány a költő „Két tűz között*1 ciínfl készülő kötetéből. nevetett feléje: — Talán csak nem kolera? — mondotta és jókedvűen Látta, hogy a legény menten elengedi a karját. — Félsz, büdös? — kérdezte és feléje csapott a kardjával. A legény mentegetőzve, kurizálvá tiltakozott: — Dehogy, hadnagy ur! Hogy tetszik ilyet gondolni?! Csak mondani akarok valami érdekeset! Aszongyák ezek, hogy jáuy van közöttük! Be van ez sózva mind, azt tárgyalják mindig! Fürt azt a magas, szőke, cvikkeres kadetet, meg a szőrös kapitányt lesik. Teccik látni, ott mennek a legelső sorban hárman! No, közöttük megy az a csepp önkéntes, hát az von a az! Aszón gyák a disznók, hogy az jány! — Kinek mondták? — kérdezte érdeklődve a hadnagy. Beérték a menetet. A három első embert, akiről a baka beszélt, a hadnagy is ismerte az ablakból. — Csak egyik súgott a másiknak róla, de én megértettem, — felelte a legény és izgulékony, apró parasztszemével oldalvást lesett a hadnagyra. Szótlanul kapaszkodtak felfelé az esőmosta utón, a fák közé. A hadnagy testében kis meleg hullámok váltakoztak apró, hideg szurkolásokkal. Botorkálva lépkedett, az átlőtt lába is nagyon fájt. Vizsgálódó, sejtéses és félbemaradó gondolatok rohanták meg. Félt hirtelen a rettenetes betegségtől, a lomhán cammogó embercsoporttól, az eléjük meredő sürü erdőtől is. Lassan a menet élére került. Észrevette, hogy a mögötte jövők rögtön elhallgatnak, ahogy előttük kezdett baktatni. Egyszerre, hirtelen hátrafordult és előrehajolva, mereven nézett a három ember arcába. — Van önnek menyasszonya? — kérdezte VERSEIBŐL:* fel. *) EGYENES VT Jobb kezem fölébe meleg nap világul, bál kezeimre hó hull északi vüágbul, jobb markomba pénzt csen a kényelmes angyal, bal markomba tőrt dug a sátán haraggal, jobbra is meg balra tárt boltosok ágya 4 csalogat, hiv, csábol kész nászéjszakára, mindenféle jókra szomjuhan meg éhen én mégis közöttük lépem el az éltem, se jobbra, se balra magamnak, előre, igy vagyok hit s zászló: én: — örökidőkre. , SZAKADÉK Komor magányos sziklán éltünk, áztattuk a földet s néztük az eget, körülöttünk élt, élt a világ pompás dombokon, napos hegyeken s elválasztotta roppant szakadék. 0 Istene a mai sorsnak igy akartattad hát legyőzni, vér és könnyűid lesz millió sors, mig roppant kínjai a népnek teletöltik a völgyeket? áradt dagály: vér g könny-verejték, tótükörként mosod a partunk s összekötsz az egész világgal, s én vagyok hitdeszkák ladikja, ki frissen, fiatalon és bízón megszenvedett könnytengerünknek hullámhidján sértetlenül át-ki járok a világba és megölelem a világot. váratlanul a magas, szőke, cvikkeres ka- dettet. Egy pillanatra mindnyájan megállották. A kadett rosszul kiejtett németséggel felelt valamit, de az óriástermetü, szakállas kapitány, akit a bakák szőrös kapitánynak neveztek, közbevágott: — ő, uram, nem ért az ilyen dolgokhoz! ő tudományos ember! Gyengécske, szegény! Egyetemet végez és mindig eszperantóul akart minket tanítani! Még a fronton is! Sok rögeszméje van. Vannak nálunk ilyen diákemberek. Egy kicsit gyenge a szive. Szereti a szegény embereket! A hadnagy figyelmesen nézte a három embert. Érezte, hogy láza- van, de annál élesebben látott mindent. A kapitány a többieknél szinte két fejjel is magasabb volt, széles vállai óriási erőről tanúskodtak. Gúnyosan, fölényesen beszélt: — Van neki menyasszonya is, de együtt ültek a padban. Eszperantóul beszélgettek! Azt mondogatták, hogy uj világot fognak teremteni. Az uj világ itt van, n esztek! A berlini barátaitok a keblükre öleltek! Beszélhettek eszperantóul!... Ugy-e, eszperantóul beszéltek egymással is?! — Hirtelen a balján haladó két emberhez fordult és úgy kérdezte ezt. Azok ijedten néztek rá. A hadnagy olyan világos következtetést látott maga előtt, hogy hinni sem akarta. Hirtelen támadt gyűlölettel, szúrósan nézett a kapitányra. .— És ön? ön mit csinál, ha hazakerül? — Én mindent elölről kezdek! A birtokaim haditerületen voltak! Az önerejében biző ember határtalan gőgjével mondotta ezt. Szavain lefojtott erő, ösz- ' szegyülemlett és rosszakaratú energia érzett. A hadnagy már tisztán látta ezt az embert. Most a szőke, magas kadettet akarta szólásra bírni: — És ön? ön mit csinál, ha vége lesz ennek? Kissé bátortalan, akadozó feleletet kapott: — Nekem már nincs bizalmam! Az emberek olyan rosszak, amilyeneknek nem akartam hinni őket! Nem fogok már törődni velük! Talán... Talán megnősülök... A szőrös kapitány érdesen nevetett: — Talán! Mért mondod, hogy talán? Ez a határozatlanság a leggyilkosabb betegségetek! Mondd, hogy meg akarsz nősülni! Megint novetett. A hadnagy valami gorombaságot akart neki mondani, de a szeme a két ember között haladó, alacsony kis önkéntesen akadt meg. A sapkája majdnem az orrára volt huzva, köpenyének a gallérja magasan feltűrve, alig látszó, keskeny arcán különös, bántó szinü sápadtság ült. A hadnagy mindent megértett: Ez a két ember itt erről a harmadikról beszél. Meg akarta kérdezni az önkéntestől, hogy mit fog csinálni a háború végén, hogy van-e menyasszonya, mért szeret eszperantóul beszélni, vagy csak a hangját szerette volna hallani, segíteni szegénynek, mondani neki, hogy a magas, szőke fiút szeresse, de vigyázzon, hogy más is meg ne tudja! Aztán egyszerre meg akarta neki mondani, hogy most vége mindennek, ő mindent tud, eddig is csak azért beszélgetett a másik kettővel, hogy egy különös értesülés igazságát egyetlen kézránditással felderítse. Rá akart kiáltani, hogy maga lány, mit keres itt?! De nem tudott szólni. Elöntötte a láz, a gyomra hirtelen felfordult. Le kellett ülnie a földre. Még látta, hdgy az egész csapat fáradtan telepszik le. — Valószínűleg azt hitték, hogy pihenés lesz, — gondolta magában. Behunyta a szemét és várt. Zugó, harsogó folyó közepén érezte magát. Kikapcsolódott az időből s ezért hitte az elmúlt időt hosszú óráknak, amikor pár perc múlva valaki nagy erővel rázni kezdte. Felocsúdott és elbámulva tekintett szét. — Megszöknek! — A zavaros kiáltásból ezt megértette. Hirtelen kitisztult szemmel mindent látott: az oroszok egyetlen barna gomolyban verekednek az ő hat szál legényével. A revolveréhez kapott és közéjük lőtt. Erre egymásután lövések dördültek el. Kiáltozás, jajgatás, az erdő fái között szaladó alakokat látott, a fejét vérhullám borította el, sturm, ordította és vadul lőtte ki a revolverét. Föl akart ugrani, de nem bírt. Hideglelősen, dadogva látta, hogy a térség egy pillanat alatt kitisztul. Csak fetrengő alakok vannak a földön, a szőrös kapitány egy puskával a kezében őrjöngve szurkai, üt, vág, akit ér. Egyszerre a szőke, magas kadettet látja maga előtt. A kis önkéntessel összekarolva állanak, mint két megkövült, közömbös szobor. A szőrös kapitány leeresztett karral mered rájuk, eltorzult, állati arca az egyetlen, amit a hadnagy a szemébe fogadni képes. Aztán megint világosan látszik, hogy a kapitány megragadja a kadettet, odavágja és üti és szúrja. A hadnagyot elönti a düh. Még egyszer összeszedi magát, hogy talpra álljon, de nem sikerül neki. Elboruló szemmel látja még, hogy a kapitány ölbekapja a kis önkéntest és futva viszi az erdő felé. Ezt világosan látja, tudja, érti. Gyermekkora olvasmányainak alakjai villannak fel előtte, az ősember, az ősvadon. Már úgy érzi. hogy ott él a múltban, gyermekkorában, vagy még sokkal előbb. Aztán már nem tud semmiről. Elveszti az eszméletét. Első szlovák ékszer-, arany- és ezüstgyár Tulajdonosok I FROSTIG TESTVÉREK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak Javításokat azonnal eszkőzlünk 6
