Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-10 / 82. (2007.) szám
♦KüCGM-MAGfetR-HlRLAR Szerda, áprflfsJO. A magyar társadalom kötelességei az ifjúsággal szemben s a magyar ifjúság kötelességei a jövővel szemben — Grosschmid Géza szenátor kassai előadása — A Kazinczy Társaság kassai teadél- utáflján, — amelyről lapunk más helyén számolunk be — Grosschmid Gém dr. szenátor az alábbi közéredü s rendkívül aktuális beszédet mondotta: A Kazinczy-Tár saság női szakosztályának vezetősége azzal tisztelt meg, hogy fölkért arra, hogy a csehszlovák főiskolákon tanuló magyar ifjúság menzái javára rendezett mai estélyét, pár szóval, ón vezessem bei' Örömmel vállaltam e megbízási azért, hogy ez alkalommal hála telten mutathassak rá a Kazinczy-Társaság hölgyeinek azon nagyér- tekü és buzgó tevékenységére, amellyel a magyar főiskólásök érdekében kifejtett munkát .sorozatos teadélutánja.val eddig is és az ezen estéllyel ezúttal is támogatja. Ez ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy minden ilyen alkalommal julfat a női szakosztály az ifjúsági kulturális célokra kisehb-nagyobb összeget, ezzel a csöndes, kitairtó, lelkes és következetes munkával még sóikkal többet is tesznek. .Ébren tartják és fokozzák a nagy- közönség érdeklődését, ezen, az itteni magyarság jövője szempontjából oly nagy horderejű kérdés iránt. Hogy erre milyen nagy szükség van, azt mi sem illusztrálja jobban, minthogy az ifjúság támogatására alakult társadalmi nagybizottság munkájában való aktív részvételtől sokan még ma is tartózkodnak azért, mert abból a tényből kiindulva, hogy e törekvések realizálásával a magyar politikai pártok egyes exponensei foglalkoznak, az egész mozgalomban politikai célkitűzések szolgálatát látják és opportunizmusból tartózkodóvá válnak.. Legyen szabad felhasználnom ezt a mai estét arra, hogy bizonyítsam, hogy az ilyen ag- gályoskodóknak semmiképpen nincsen igazuk. Nincs igazuk azért, mert ha még ugy is volna, ahogy azt vélik, a köztársaságban elismert és működő minden pártnak, igy a kisebbségi és ellenzéki pártoknak is, minden, a pártélet utján való jogos életnyilvánulása, igy különösen a kulturális mozgalmak megindítása is a legtermészetesebb és kétségbe sem vonható joga. Ha tehát nem egy külön társadalmi szerv, de pusztán pártjaink kul- turomstályai utján szolgálnák is azt a óéit, hogy a magyar kultúra éljen tovább gyermekeink lelkében is, akkor is mi nemcsak állami szempontból megengedett, törvényes, — nemcsak faji önérzetünket megbecsülő, — de általános emberi szempontból is az egyedül helyes utón járunk, mert ahogy Stresemann a népszövetség magas tanácsa előtt — pár napja — mondotta: „Aki azt kívánja, hogy tekintet nélkül az államihatárokra mindenütt tiszteljék és becsüljék a* emberi jogokat, a nyelv, a faj és a vallás jogait, az a béke érdekében cselekszik14. Mi is csak ezt akarjuk, a köztársaságon belül, elérni a magunk és gyermekeink javára. E tiszta és ideális törekvéseinkkel nem akarjuk tehát sem az ifjúságot, sem pedig azt, aki a munkában szeretettel résztvesz, a napivagy a pártpolitika szolgálatába állítani, ámde, mert az illetékes fórumok előtt kifejtett jogaink és megismételt kérelmeink dacára e törekvéseinkben a hatalom birtokosai részéről eddig és ezidőszerint is sohasem lettünk támogatva, társadalmi utón kellett és kell megszereznünk azokat az eszközöket, amelyekkel jelzett céljaink — mondhatnám azt is, hogy jogos követeléseink — legalább részben megvalósíthatók, — az adott viszonyok között viszont ilyen kezdeményezés csak politikai szervekből indulhatott útjára. így hárult egynéhányunkra a kezdeményezés feladata, azért jött létre a szlovenszkói magyar főiskolásokat támogató társadalmi nagybizottság és ezért- nehezedik az ezen munkához szükséges anyagi eszközök előteremtése állandóan az itt élő magyarságra és eddig főleg a középosztályra, mindaddig, mig csak nem sikerül, benyújtott javaslataink alapján, községi, városi, járási, országos és állami hozzájárulásokkal és egy nagyobb arányú szövetkezet létesítésével e kulturális feladatok megvalősithatását intézményesen biztosítani. Ez a most működő nagybizottság ugyanis feladatát nemcsak abban látja, hogy a szegény diákoknak enni ad, hanem abban is, hogy egyelőre a leányoknak, anyagi eszközeink felszaporodása esetén pedig majd a fiuknak is otthonokat, internátusokat emel, — hogy pénz- és könyvaőományok segélyével részükre olvasószobákat iparkodik felállítani, — hogy tanulmányi kirándulásaikban őkel segélyezi, — hogy szabad egyetemi előadások által ismereteiket kiegészíti és az ifjúságot önképzésre is ösztönzi stb. Hogy ez utóbbiakra is mennyire szükség van,' mutálja az a jelenség, hogy n mi ifjúságunk körében és lelkében is oly forrongások, oly vajúdások észlelhetők, amelyek evük**mi *"«•** alatt és azt követő nehéz időkben részben elhanyagolt nevelésű fiatalság lelki élete iránt is melegebben érdeklődjünk. A háború teremtette állami változások és közgazda sági helyzet, valamint az ezekből fakadt fásultság és reménytelenség súlyosan nehezedik a most fölnevelődő s életbe kilépő — különösen pedig a kisebbségi sorsba jutott — nemzedékre is és az ezek részére sokszor kilátástalan jövendő keserűségében sokaknak közülük panaszra nyílik az ajka. Nemrégiben olvastam egy, a háború alatt felcserepedett fiatalság életét tárgyaló, módfelett érdekes, de végtelenül szomorú regényt*), amelynek vádló mottója: „La guerre — oe sont nos parents ...“ Ennek a kikeseredett megállapításnak talán lehet valami .történelmi alapja a francianémet viszonylatban, de ál talán osságban igazságtalan s nem helytálló különösen mi- nálunk. A mi ifjúságunkban nem lehet harag irántunk, mert ha voltak is hibáink, mi már megbünhőd- tünk érte, hisz a kisebbségi sorsba jutott népek máris elszenvedték a legyőzőiteknek nyilvánítottak mindazon veszteségét és keservét, amin az ifjúság nem fog már keresztülmenni és aminek további káros következményeitől éppen akciónk utján a jövőben őket megóvni szeretnek. Ez a munka teli van nemcsak önérzettel, de emberszeretettel is és ebben mindnyájan egyek lehetünk. Nem arra akarunk és nem is arra kell ösz- szefognunk, hogy világfelfogásuukat, a múltban gyökeredző társadalmi szokásainkat' stb. — eserébeu a velők való törődésért — az ifjúságra akarjuk oktrojálni. Egy úgyis hiábavaló volna. Be kell látnunk azon megállapítás sok igazságát, hogy „minden nemzedék mást akarok Az ifjúság egy része ugy látja ezt, hogy ez a haladás természeti törvénye. Ámde azon az alapon, amit a legérzőbb magyar bölcselő, báró Eötvös mondott, hogy t. i. a szülők jobban szeretik a gyermekeiket, mint megfordítva, mert az ember jobban szereti a reményeit, mint az emlékeit — élek a mai alkalommal abban az irányban is, hogy nemcsak a társadalom és az idősebb generáció felé fordulva mondom el azt, hogy adott viszonyaink között mi a teendője és kötelessége, minden opportunizmus, szükkeblüség és egyéb tekintetek fél re tétel ével a magyar jövővel: az ifjúsággal szemben, — de az ifjúságnak is elmondom e helyütt is u j r a, hogy mi, idősebb generáció hogyan látjuk a helyzetét és mit várunk tőle? A mindnyájunkat ért sorscsapás után mi megláttuk azt, hogy a mi itteni magyar fiatalságunk nagyon egyedül van. Ügy gondoltuk, hogy7 „elhagyottságukban talán jól fog esni egy-egy simogató kéz, amelyik, ha nem is nyújthatja a földi javak sokaságát feléjük, szeretettel támogatja őket nehéz útjukon. Segíteni akarjuk ezért az ifjúságot diákévei alatt, a megélhetés gondjaiban és segíteni akarjuk abban, hogy idegen nyelveken és környezetben végzett tanulmányai dacára is lelkében élhessen, megmaradhasson a magyar kultúra ismerete, becsülése és szereteted „Azt akarjuk előmozdítani, hogy — amint azt az adakozásra való felhívásban is különösen kiemeltem — a mi leszegényedett társadalmunkból származó magyar fiuk is tanulhassanak, hogy felébredjen önbizalmuk, hogy szabad és független életpályákon önerejükre támaszkodhassanak és nemcsak tanulóóveikben, de később, az életben is, kitartással és tudással igazolhassák azt, hogy a magyar faj a kultúra zászlóvivői közt nemcsak ott szeretne, de ott is tud lenni**. Nem hiszem, hogy ebben a törekvésben az „ifjak és öregek“ közt eltérés lenne. Nem lehet eltérés, mert mi „öregek*4 sem egy nekünk rommá vált világra vissza-vissza- nézve siránkozunk, — a ma sötétségéből mi is nemzedékekkel előre nézünkI Múltúnk sok felemelő, Európa civilizációját is szolgáló emléket azonbau megbecsüljük és az angol Chestcrton azon megállapítására támaszkodva, hogy: „A népeknek, akik emlékeznek, jogaik vannak44 — szomjuhozzuk, keressük jogainkat és hirdetjük az igazságot, azt az igazságot, amelyet a békére vágyó emberiség jobbik fele — a népszövetségi tanács legutóbbi ülésének lassan érő, de mégis kétségtelen tanulsága szerint — ma már meggyőződéssel óhajt és amelyet — ha nekünk megérnünk már nem adatnék — egy a háborús gyűlölködésektől mentebb és igy érzéseiben, remélhetőleg, finomultabb, tudásában elfogulatlanabb generáció, a mi fiaink lesznek hivatva megvalósítani. Ez volt és ez ma is a mi közéleti küzdelmeink mindenkori végcélja és ez az a feladat, amelynek önzetlen munkálását várjuk az itteni magyarság jövendő intelligenciájától is, túl és felül a kenyérgondokon, legalább aiiy- nyi idealizmust, amennyit az előbb mondottak szerint a nagy német államférfi minden nép joga gyanánt hirdet és követel, hogy kitartással, bátorsággal, türelemmel és tudással vértezve küzd*ék ki itt is: a mi nyelvünk, a mi fajunk, a mi emberi jogaink tiszteletét és becsületét! Tudom azt, — tiz hosszú esztendő tapasztalásából tudom már, — hogy ez az ut nehéz, sokszor kilátástalan. Újra bizalmat, újra erőt ad azonban, ha annyi megértés, annyi önzetlen segítő kéz jön felénk, mint a mai napon is. Ilyenkor eszembe jut újra, hogy: Vili. Lajos francia király feleségének, a szépséges castiliai Blankának volt — a legenda szerint — egy hervadt szegfűje, amire ha rálehelt, az visszanyerte színét, illatát — az ilyen finom és gyöngéd támogatás, mint amilyennek ma a Kazinczy Társaság női szakosztálya — követésre méltó példaként — fiatalságunk jövendő sorsának megerősítésére siet, — az a bűvös lehelet, amely — amint azt egyszer reményként már megsejtettem*) — „uj nemzedékek fülébe súgja és szivében újra és újra életre kelti a magyar szó varázsát, — a magyar lélek nemességét és magyarsága iránti llQUEUR RAKO/y ^cGöM^RSKA-TOVARK/Ag^N A- RU M-A- U K6 RY; L/C ■ S P0L. GÖMÖRIRUM-eS-UKORGZÍR.Rr ■PÓZNÁVÁEgy kérdésre három felelet! Miért a legjobbau a Rákosy likőrepecialitások, melyek a leghíresebb, de méreg drága külföldi márkával szemben L fölveszik a versenyt? 1. Mert kizárólag friss, nemes gyümölcsből készülnek! 2. Mert töltés előtt évekig érnek és finomodnak! 3. Mert Csehszlovákiában az egyedüli likőr- gyár, mely likőrkülönlegességeit ultraviolett sugarakkal kezeli! nem múló szereiméi*4. Hálásan köszönöm. Hölgyeim, ezt a jóságukat! *) 1925. évi programbeszéd. A pénzügyminisztérium utasítást adott az egyenes adók és pótadók behajtásának elhalasztására Ugyancsak utasította az adóhivatalokat a fagykárt szenvedett adófizetők elleni végrehajtások beszüntetésére *) Ernát Glaeser: „Jaihrgang 190CT* Gustav Kie- peuhauar .Vartag, Potsdami tOBfi. Prága, április 9. Számé intervenció és kérvényezés folytán a pénzügyminisztérium utasítást adott az illetékes szerveknek az ■egyenes adók és községi pótadók behajtásának elhalasztásáról, amely utasítás lényegében a következőket mondja: Mivel az egyenes adók és pótadók kivetései az 1927. adóévre 1928 elején még nem voltaik kibocsátva, az adófizetők kötelesek voltak ezeket az adókat a pótlékokkal egyetemben az 1926-os kivetések alapján beszolgáltatni. Ha azonban az adóhivatalok az egyenes adókat a pótadókkal együtt 1928-ra szigorúan a törvényes előírások alapján beszedik és behajtják, 1928 végén, esetleg később az adófizetők adószámláinak olyan befizetéseiket kell feltüntetniük, amelyek után az állam alapvetően köteles kárpótlási kamatot fizetni. Ezek a túlfizetések azért állanak elő, mert ezen adók és pótadók kivetései az alacsonyabb tarifák következtében nagyrészt alacsonyabbak lesznek, mint az 1926-os kivetések. A kárpótlási kamatokat ebben az esetben az önkormányzati testületeknek ugyancsak be kell számítani. Mivel ilyen túlfizetések képződése sem az állam, sem az önkormányzati testületek szempontjából nem kívánatos. a pénzügyminisztérium eleget tesz az adófizetők kívánságának s megengedi, hogy7 az adóhivatalok az egész 1928. érre az állami adókat az 1927-re érvényes kivetések alapján szedjék be és hajtsák be és az ön- kormányzati testületek pótlékait az 1928- ra elfogadott tarifák alapján, esetleg a megengedett legmagasabb tarifák alapján az 1927-iki 77-es számú törvény első paragrafusa szerint. 1929-ben az egyenes adóikról szóló törvény első szakaszának *210. paragrafusa szerint kell eljárni, de azzal az eltéréssel, hogy a pólaidókat az 1929-re elhatározott (jóváhagyott) tarifák alapján kell beszedni, esetleg az 1927-iki 77-es számú törvény 1. paragrafusa alapján megengedett legmagasabb tarifák szerint. Ezek a könnyítések generálisan engedélyezett halasztás jellegével bírnak. Eszerint nem érvényesek olyan esetekben. amelyekben az adó- és pótadóki vetés 1926-ra kisebb, mint az 1927-re szóló kivetés. Nem bírnak befolyással a késedelmi kamatok kötelezettségére sem, amelyeket pontosan az érvényes előírások alapján számítanak fel. Ezzel egyidejűleg a pénzügyminisztérium utasításokkal látta el az adóhivatalokat oly értelemben is, hogy azon adófizetőkkel szemben, akiket fagykár ért, jóindulatúan járjanak el és szüntessék be ellenük az adóvégrehajtásokat. Ugyancsak adókönnyítéseket tesznek a téli időjárás által sújtott kereskedőknek is. (MP) A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusa tagjainak ügyeimébe 1 A Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusának elnöksége ezúton fölszólítja a szindikátus tagjait, hogy az április 21-én Podébrady-fürdöben megtartandó évi közgyűlésükön való megjelenésüket legkésőbb április 15-ig jelentsék be Írásban Kopper Miksa ügyvezető-titkárnál, Prága, Panská u. 12. II. —-Tájékozta tá- sul közöljük, hogy a szindikátus közgyűlésén résztvevő újságírókat és legközelebbi hozzátartozóikat Podébrady-fiirdö igazgatósága látja vendégül. Akiknek kedvezményes vasúti jegyre igényük vau. a bejelentéshez 5 korona bélyeget is mellékeljenek. (Hivatalos. Kérjük laptársainkat a hir szives átvételére.) Jugoszláv-román tárgyalások Belgrádban Belgrád, április 9. Teguap délután kezdődtek meg a tárgyalások a békeszerződésből származó jugoszláv-román jogi és gazdasági kérdések rendezésére. A megnyitó beszédet Kumanudi helyettes külügyminiszter mondotta, aki hangsúlyozta a régi jóviszony fenntartásának szükségességét. Fiiodor meghatalmazott miniszter, a román delegáció vezetője megköszönte az üdvözlést és reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások eredményesen fognak végződni. A megoldandó feladatok tanulmányozására tíztagú albizottságot küldöttek kb 4
