Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)

1929-03-03 / 53. (1976.) szám

1929 márdug 3, vasárnap.

A Prágai Magyar Hírlap nagy párisi ankétia a kisebbségi kérdésről

Lapradelle francia professzor

a kisebbségek jogainak védelmére az Állandó Nemzetközi Közigazgatási Bíróság fölállítását tartja szükségesnek

Beszélgetés Franciaország legkiválóbb nemzetközi jogászával — Briand és Wiison hamis tételei - Biztositható-e a béke igazság nélkül? — Németország diplomáciai vezetőszerepe

T>BjVGAt A\\<AAR HlRT)AI>

egyádőne az aikta, eltévedt valamelyik folyosón, egyideig nem .lehetett semmit hallani róla Aztán váratlanul, rendszer és következetesség nélkül felbukkand idén.ként, kiderült, hogy köziben már nagyot fejlődött, az egyik ügyosztály piros ceruzával irt reája valamit, most már lemehetett az igazi iktatóba s megkapta a végleges számot. A számot, az elejtett számot fogaim között cipeltem el az iktatóból, még meleg volt. Most tanácsosak és referensek fürgén és felbuzdulva veleiték magúikat a számira, rögtön tempót kapott a dolog, látszott, hogy mindenki jót akar, csak ezen nmük a dolog, hogy nem volt midben a szóim. Közben Leesett a hó és elmúlt karácsony, s 'ón még mindig nem tudtam, hogy de facto bölíölitözLem-e? Akkor meghajlottam egy napon, hogy az akta most át fog meuni egy másik minisztériumba, egészen uj, kiadói szám alatt. Rögtön elrohantam egy befolyásos barátomhoz, együtt nyomozni kezdtünk s meg- tudibuk a szóimét, amely alatt az akta másnap reggel átmegy a másik minisztériumba. Kértem, adjanak a szolgának valamit, aki viszi, hogy útközben meg ne hűljön az aklám. Aztán büszkén elmen lem az esedékes minisztériumiba, a számmal a kezemben, s követeltem, hogy vegyék elő az aktát. De kiderült, hogy az akta miég mindig nem jött át, a lei- adóban fekszik Pesten. Senki sem tudta, hogy miiért? Valószínűleg, mert rá volt Írva, hogy „sürgős" és „soronkivüil" s még néhány ilyen fenyegetés. Viasza a kiadóba: valóban, ott feküdt az óikba, kissé megkopva és megviselve, többezer maigaszőrü akta között, akták és akták között, fel a mennyezetig és le a padlóig mindenütt éhes és szabadságiszom- jas akták nyögtek és sóhajtoztak. Altkor már sok embert ismertem. Január vége felé. egy ködös reggel csakugyan sikerült megtudnom, hogy az aktát átvitték erős fedezet alatt Budára. Itt megint volt egy ikbató és egy kiadó és referensek és tanácsosok, a leik mind jól akartak, de szám nekik is kellett, hálaisten, nek, most már volt, kettő is, egy eredeti és egy hiáziszám s minden szoba előtt emberek álltak fekete csoportban számokkal a kezükben, minden héten, minden nap, minden ajtó előtt, amerre mentem, állt egy csomó ember, számmal a kézéiben. Két hónapig telefonáltam, üzentem, levelet irtaim, gyalogoltam és taxiztam, ismerkedtem és barátkoztam. Közben már egészen hatalmas emberek akartak segítségemre lenni s kék és piros ceruzával mindenfélét irtok az aktára, amitől az csakugyan jobb lett, csak éppen, hogy a leghatal- msabb embernek is csak odáig terjed a hatalma, hogy kedvezően ed tud intézni vagy intézteim egy aktát, de annyi hatalom már nincsen, hogy oiz iktatóból időelőtt kinyomja. Megtanultam, hogy az iktató, az az akták alvilága. S mikor három hónap után, három hónapi futás, telefonálás, levélírás, sorbaállás után egy napon találkoztam megint azzal, akitől függött, az boldogan felállt, a kezemet szorongatta s azt mondta:

— No, ez gyorsan ment. Általában egy évig szokott tor tani. Igaz, hogy rendben is volt minden.

S csakugyan, sikkor miég egy kis, egészen rövid, háromnapos harc következett a kiadóval, ment búcsúszóra is kapott az akta egy számot. S egy déliben megkaptam az értesítést arról, hogy de facto beköltöztem. Lementem a DunapaiTtra, sétáltam a csípős ködbep, zsebemben a papírral, amivel a legjobb akarat mellett nem tudtam semmit elkezdeni. Nem voltaim boldogabb, csak kellemesen fáradt. S egy költő jött velem szemben, aki megállt és azt kérdezte:

— Hogy van, honnan jön, mi újság? — amit már költők kérdezni szoktak. Akkor megálltaim és egy nagyot nyeltem. Arra gondoltaim, hogy előveszem az opust és megmutatom neki és azt mondom: nézze meg ezt a papirt. Ezen a papíron három hónap óta emberek százai dolgoztak. Én magam időben, fáradságban, energiában többet fordítottam reá, minit amennyi idő alatt s amennyi energiával meg lehet Írni egy kétkötetes regényt, vagy meg lehet tervezni egy ötemeletes házat. Költség ennyi meg ennyi. Legalább harminc hivatalszobában jártam vete. mindegyikben ült öt-fciz ember abból a célból, hogy ezt az aktát eredménnyel elintézze. Az egész apparátus jót akart. Senki nem volt ellenem, mindenki mellettem volt, soroukivül ment az egész. Most. képzelje el, hogy én nem vagyok ilyen energikus, nem Ismerek ebben a városban annyi embert, szóval... Mit gondol?...

Ehelyett ezt mondtam:

— Köszönöm, jól. Egy kis dolgom volt itt i minisztériumban.

Mert az ember soha ne ejtse el a poént.

Aláírtak az angol—orosz naftaegyezményt.

A moszkvai sajtó szerint Londonban aláírták az egyezményt az Anglo—AmerLkan-Oil C'ompany és a szovjetnaflaorganizáció között a naftának angliai elhelyezésére vonatkozólag. Ezt a szerződést három évre kötötték s a Rívssian Oil Product- (Rop)-naik, mint egyenjogú kereskedelmi szervezetnek az elismerését tartalmazza. Az egyezmény szerint azok a cégek, amelyek a Deterding irányítása alatt álló Anglo—Amcrican-OLl Compa- nyba tartoznak, szovjetpetroleumot, maszutot és gazolint kapnak. A szovjelsajtó rámutat arra, hogy az egyezmény azon elkeseredett küzdelemnek a befejezését jelenti, amelyet Deterding évek óta folytatott az oroszok ellem

A márciusi genfi népszövetségi kisebbségi vita köszöbön áll. Lapunk párisi munkatársa idői és fáradságot nem kiméivé, sorra meginterjúvolta Franciaország legismertebb jogászait és politikusait, hogy véleményüket kikérje a kisebbségi kérdésről. A nagyszerű ankét folyamán eddig Dupuis, Scelle és Marcell Plaisant, a politika teóriáinak három elismert legjobb koponyája került szóhoz, most pedig Lapradelle, a nemzetközi jog nemzetközi viszonylatban is legjobb ismerője nyilatkozik. Nyilatkozatából, mint az e’őbibekből is, elsősorban az tűnik ki, hogy Francia- ország vezető egyéniségei újabban nagy megértéssel viseltetnek a kisebbségi kérdéssel szemben általában, de különösképpen a magyar kérdéssel szemben is. A nagyjelentőségű ankétet folytatjuk.

De Lapradelle, a párisi jógii fakuMás tanára, a párisi Instiliut de Droi t International a 1 elnöke, a francia jogtudomány büszkesége. Egyike azoknak, akik a békeszerződések jogi mag a lapozásában részt vetitek. így kétszeresen érdekesnek tartottuk a most megnyaló népszövetségi ülésszak alkalmából véleményét a kisebbségi kérdésről kikéirni.

A kiváló jogtudós dolgozószobájában fogad. Világos, szinte mosolygó dolgozószoba Néhány értékes régi fauteuiil. Egy asztalon írógép, mint valami ragyogóra fényest telt fegyver. Kutya-nyelvek, korrekciós példányok, amelyekből a nyomdafesték különös szaga szakad ki, mintha a szer teamlő gondolatok eananáclója volna. Csupa rend, világosság ez a szoba, amelynek mélyéből elénk siet egy magas, nyúlánk és elegáns ur: de

Lapradelle professzor. Amint beszélni kezd, szavaiból a jogtudós határozottsága, fordulatossága mellett valami szinte nőies színezés csendül ki, ami egyszerre közvetlenné teszi a beszélgetést.

A Stnesetmann—Zaleski-incidene a nép- szövetségi tanács legutolsó ülésén, éts a lengyelországi események, amelyek az ottani német kisebbségekre mély benyomást gyakoroltak, nyilvánvalóan visszahatással lesznek a népszövetség legközelebbi tanácskozásaira a kisebbségi kérdésről. Ezt a súlyos problémát a diplomácia különböző oldalról közelítheti meg.

Briand francia külügyminiszter a legutóbbi tanácsülés alkalmával Sínesemann beszédére válaszéivá, azt az elvi kijelentést vitte be az erről folyó diplomáciai tárgyalásokba, hogy ..a béke még az igazságnál is előbbre való“.

— Mii erről az ön véleménye? — kérdezzük a kiváló jogtudóst.

— Ami engem illet — feleli — lehetetlen ezt a megállapítást elfogadni. A béke igazságosság nélkül képtelenség, öncsalás, mert ilyen körülmények között nem lehet tartós.

Ha egyszer elfogadjuk ezt a tételt, akkor sutba dobjuk a szabadság, arz igazságosság és a jog nagy elveit, amelyek érdekében annyit küzdött egész Európa és különösen Franciaország a 19. században; amely most is egész művelődésünknek alapja és legíisztelctroméitóbb érteke.

Ha ezt elfogadjuk, le kell mond'anunk minden idealizmusról, de vájjon nem az idealizmus-e az emberiség éleiének a sója, mely nélkül ez az élet élvezhetetlen és értéktelen ?

A békeszerződések vezéreivel

— Alapjában ez a briand-d téléi nem egyéb, miinl Wiison ama megállapításának az alkalmazása, amely szerint a világ békéje fontosabb, mint egy határkérdés.".

Ez a wiisoni elv kikerülhetetlen helyesbítése volt a népek önrendelkezési joga nagy elvének.

Ha ugyanis az önrendelkezési jog elvét sző- ról-szóra kellett volna alkalmazni, az igazságtalanságokat von't volna maga után. Voltak például esetok, ahol két néprajzi csoport állott egymással szemben, melyek köziül ^uiidkettőnek ugyanoly jogcíme volt a

függetlenségrei, melyeket tehát lehetetlen voM egyformán ki elégíteni. Az egyik csoport csak úgy érezhette magát valóban felszaba- dulinak, ha a másikat magába kebelezi. Ilyen esetekben azokat a népekot rcszesi- tettek előnybon, akik egy-cgy adott területen számban erősebbek voltak és akik csak ilyen feltételek melleit találhatták meg nemzeti önállóságuk kifejezését.

így például: bár elméletben a csehek és a németek jogai egyformák voltok, mégris a cseheket részeeitotlék előnyben, mert a német faj mór megtalálta a maga nemzeti kifejezését a német birodalomban, mig a cseheknek 400 év óta nem sikerült független államot alkotmiok.

— De a kisebbségeknek ez a feláldozása bizonyos feltételekhez és rendelkezésekhez volt kötve. Ezeket a nemzeti kisebbségeket áldozatul hozták más népek függetlenségének, de csak ama feltétellel, hogy a nemzeti kisebbségek művelődési sajátosságai kát szabad on k ifejezhetik.

A kisebbségi szerződéseket azért alkották meg, hogy ereknek a népeknek szabadon lehessen vallásukat, nyelvüket, egyénisé- gi és művelődési sajátosságaikat kifejleszteni.

Ha a wiison,1 önrendelkezési elvet kénytelenek voltak bizonyos nemzeti államok érdekében megszorítani, ennek a megszorításnak a kiegészítésére és mintegy az igazolására megalkották a kisebbségi szerződéseket

— Sajnos, a kisebbségi jogokat nem mindenütt tartják tiszteletiben. Az elkeseredett nemzeti szenvedélyek Európa szer te, de különösen Középeuirópában, a kisebbségi jogoknak rendkívül sajnálatra;méltó megsértéseit vonták maiguk után. Viszont elfordult az is, hogy bizonyos kisebbségek, amelyek érzik, hogy a fajukhoz tartozó hatalmas államok részéről igen erélyes támogatásiban részesülnek, hogy úgy mondjam, visszaéltek jogaikkal és ezzel lehetetlenné lelték azt, hogy az állam, amelvboz jogilag és politikailag is tartoznak, kívánságuk szerint értelmezze a kisebbségi szerződések szövegét.

— Ez a földalatti nyugtalanság a népszövetségi tanács legutóbbi ülésén Zatoski és Streeemamn viszályában a nyilvánosság előtt robbant ki.

Németországi az igazság apostola lett

— Németország a kisebbségi kérdésiben, mint általában más diplomáciai kérdésekben is, a háború óba igen ügyes taktikát folytatott, vagyis a jog és a tisztesség álláspontjára helyezkedett.

Kisajátította magának azokat a nagy elveket, amelyeket a szövetségesek a háború vége felé magukénak vallottak, úgy a háborús célokat, mint a politikai viszonyok uj nemzetközi rendezését illetőleg i,s. Ha Németországnak ezt a taktikáját ki akarjuk védeni, akkor leghelyesebb, ha elfogadjuk a németek által felajánlott küzdő- terepet és a kisebbségi védelemnek kényes kérdését a legteljesebb lojalitás és igazságosság szellemében kívánjuk megvitatni. Ha ezt a vitát ki akarnék kerülni, ez katasztrofális lenne magára a népszövetségre nézve.

Ankét a kisebbségek helyzetének megismerésére

= Ha a népszövetségnek feltélien kötelessége a Németország által felvetett vttát a maga teljes egészében elfogadni és végül megoldani a nemzeti kisebbségek rendkívül súlyos problémáját, melyek azok a módok, amelyek a probléma megoldására a legal- ka'lmiasabbcknak látszanak?' — kérdezzük.

— Legelőször is egy áltlános és őszintén vezetett ankétet kellene elhatározni, amely kiterjedne az Európában levő ösz- 8®e>s nemzeti kisebbségekre. Ez az egyetlen mód arra., hogy a kérdést minden vonatkozásában és teljes összefüggésében meg lehessen ismerni, mert csak igy lehet elkerülni azokat a súlyos hibákat, amik feltétlenül bekövetkeznének elsietett határozatok esetén.

— Ezenkívül úgy vélem, hogy szükséges volna a népszövetségi tanácsol mentesíteni a kisebbségi kérdésektől. A kisebbségi problémák nem politikai kérdések és nem szabadna ilyenekké válniok. Amint ezeket a problémákat a polibiikai térre tolják át. a problémát ahelyett, hogy megoldanák, összekuszÁljáik és elmérgesitiik. Különösen ellenszenves például az, hogy a jelenlegi eljárási mód mellett valamely nemzeti kisebbség, ha szóhoz akar jutni, kénytelen egy vagy több tanácstag tár mogatására törekedni.

Ez az eljárási mód számtalan jogtalanságnak, bántó igazságtalanságoknak és veszedelmesen felháborító nemzetközi egyenetlenségnek a forrása.

Legelőször is meg kell akadályozni, hogy az egyes kisebbségi államok bírák és érdekelt feleli Legyenek egy személyben. Ez ellentétben van az igazságosság legelemibb elveivel és igen súlyos következményekkel jár.

Hogy lehelne a kisebbségeket hathatósan védeni?

— Kívánatos lenne egy Nemzetközi Köz- igazgatási Bíróság felállítása. Ez egy valóságos „nemzetközi államtanács lenne*4, amely a kisebbségi kérdésekben illetékes volna és amelynek tagjai mint megannyi modern „országbírók" nem lóra ülnének, hanem vasúti hálókocsikban járnák be a kisebbségi területeket, hogy az ottani viszonyokról a helyszínen győződjenek meg, valahányszor a kisebbségek panasszal fordulnának ehhez a ..nemzetközi közigazga- tási bírósághoz". Ezenkívül a kisebbségeket is oly módon kellene megszervezni, hogy azoknak panaszait elismert cs jogos képviselőik terjeszthessék elő A teljesen jogosulatlannak itclt panaszok benyújtását bírsággal lehetne sújtani. Végül a bíróság határozatai ellen szigorúan meghatározott feltételek mellett a kisebbségek fellebbezhetnének a hágai Nemzetközi Bírósághoz, amely mintegy legfőbb nemzetközi sommi- tőszék, a panaszokról végső fokon döntene.

— Véleményem szerint a legfontosabb az lenne, ha ezeknek a kisebbségi kérdéseknek megadnék valódi jellegét, amely nem politikai, hanem közigazgatási. Ezzel távoliról sem lehetne a kisebbségi kérdés fontosságát lecsökkenteni, de igy ki lelhetne szedni a kérdés töviseit és könnyebben lehetne őket megoldani.

Ha ugyanis ezeket a kérdéseket magas köz- igazgatási természetű hivatalnokokra bízzuk és nem politikusokra, akik a problémákat a teljes tárgyilagosság és békülékeny- ség szellemében oldanák meg, a nemzeti érzékenységek megbántását jobban ki lehetne kerülni.

— Mindenesetre ezeket a problémákat az igazságosság és a lojalitás mérséklő szellemében kell megoldani.

Sajnos, lehetetlenség, hogy Európában ne legyenek nemzeti kisebbségek, de nagyon is lehetséges és szükséges, bőgj ezek a kisebbségek ne legyenek elnyomva, hogy bekében és szabadságban éljenek az őket magukban foglaló államokban.

— A kisebbségi jog, amelyet a népszövetség 1919-től kezdve elismert és magáévá tett, mindezldeig álomba volt merülve. Bármilyen nehézségek és kellemetlenségekkel járna is, álmából fel kell kelteni és a kisebbségi kérdést egy újabb és tevékeny periódus elé vinni. Különben azt kellene a népszövetségről feltételezni, hogy az már megoldásnak tartja azt, ha egy ilyen fontos probléma tárgyalását visszautasítja."' * 2

Minden kisgazda házában ott kell lenni legalább

2 mezőgazdasági szakkönyvnek. Egynek a növénytermesztésről. egynek az állattenyésztésről. — Kitűnő kisgazdának va’ó ilyen növénytermesztési szakkönyv Fodor Jenő: a .Kisgazda növény- termesz1 ése" című könyve, mely 16 koronáért kapható a magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szakosztályánál. (Nővé Zámky, Damjanich u. 5).