Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-20 / 17. (1940.) szám

1929

20,

vasárnap.

í3R«H«aSEMK<fflKn

*PI«<IAI-MAGfea5.-RmTi®

árva. Nemcsak „e“ betűink vám háromféle a ^fekete kenyérben" — (amit Szeged közép ö-ved jelez) —, hanem ja^agánhangzóimk egész sora miéig irodáll/millag, zeneileg s ezért dirailag kdakmázaitlsam. Ezért te belli porolnunk ezeréves üvegzongoránkat. Meg kell szóialitoitni magánhangzóink harangjátékának mindem árnyalatát. S akkor ennek kettős naigy következménye lesz.

Az egyik az, hogy tudunk kitűnő zen észe- telkinek oíly zen élő operaszö vegeket adni, mint az olaszok s akkor a magyar opeira is át tud tömi a határainkon, holott ennek kivitele is teljesem, megakadt. Másodszor elérjük azt, hogy megiMrikózhiaifriink nyelvünk sóik tökélet- lenségével, áigy különösen az ugyanazon magánhangzó folytonos iám étilés éveli, ami különösem hanglamiilag, tehát a líra magasabb s fimamuöltaibb fejlődése szempontjából — (hogy mindjárt jellemző szóval éljek) — rettenetes lehetetlenség.

Mindez, aimát áílfliitok, furcsának, talán merésznek s esetlennek tetszik, de én más eredményre jutni nem Undok. És ha igaz az, amit annyiszor halok, hogy talán van egy csöpp bennem örökségképpen Jókai szentel vériéből, mit megtagadnom nekem nem szabad, akkor ez az egy csöpp szól ma belőlem s nem én beszélek.

Uj nyelv kel, merít az összeomlás után uj, nemzeti eret kell teremteni.

Irattársaimnak azt mondom tehát: ne vágjatok nelkümk faragott képet és ne csináljatok nekünk idegen isteneket, mert Isten bennetek van. Nekünk nincs több teendőnk, csak egy, amit a világirodalomi tőlünk váír, az, ami múltat és jövőt összeköt: hogy folytatni kel nehéz időben, nagy nehéz időben és nagy bűneimben át folytatni kel az ezeréves magyarság nagy dalát!

________EREHETB________

ÉU

iif-HaRTÍEY

4375

a legideálisabb háromcsöves rádiókészülék, gramofonátvitelre is berendezve.

Ara három csövei, összekötözsinórokkal és szabadalmi díjjal együtt

ECe 800Kapható mindezs jobb rádióuzletfeen

a nmm ♦ VIVALLALATGÍ BialisEava, ÍSrflssling u. 16 8£©II«;@9 F© y. 83

„A kisebbségek ügye marsai../*

Párisi beszélgetés Joseph-Barthélemyvet, a foancia kamara Eötvös Károlyávaí — A hanem nép és a kisebbségi probléma — Mi az a kisebbség ? — Franciaország érdeklődni kezd a kisebbségek iráni

•— A népszövetség szerepe —

— A P. M. H. párisi munkatársától —

Paris, január közepe.

Josepfo-Barthélernyt legrövidebben azzal a megalapítással jellemezhetjük, hogy ő a pa-1 nisi jogi fakultás legnépszerűbb professzora. Amint igen népszerű volt Genfiben és a francia parlamentben is mindaddig, amíg taivaay a francia választók úgy nem találtak dönteni, hogy a professzornak a katedrán és nem az ülésteremben van a helye. Az általános titkos választói jognak ezt a szeszélyét miég ellenfelei, a baloldali képviselők is sa jnálják, mert Barthéleonyben a francia parlament legötletesebb és legszellemesebb szónokát vesztette el, akinek felszólalása mindig teli házat csinált és akinék bon-mot-i heteikig járták a folyosót és a pártiköröket. Még most is fülünkben cseng az a hahota, aimi a t. francia Házon vé- gigviharzott, amidkor Darthéleimy a locamói szerződiések ködös szövegezését kritizálva ezeket mondotta:

— ügy látszik, hogy a diplomáciai ügydarabokat először angolul fogalmazzák meg, azután valami ügyetlen csehszlovák diák átfordítja svájci, vagy belga nyelvre.

De ez a francia Eötvös Károly nemcsak ötletes szónok, hanem azonkívül a legkiválóbb francia jogtudósok egyike is.

Elég Üt arra a ragyogó jogászi érvelésre hivatkoznunk., amellyel B-artheléfny professzor a párisi Vegyes Döntőbíróság nevezetes ülésszakán az optáns kérdésben a magyai’ álláspont támogatására sietett. Mindenképpen érdekesnek gondoltuk tehát, hogy a francia politikai élet eme .kiválóságának véleményét kikérjük a kisebbségi kérdésről, amely Stresemann ismeretes Inga- női kijelentése óta mindinkább aktuálissá válik.

A külpolitikai érzék hiánya

— Hogyan van az — kérdeztük — hogy a francia közvélemény oly meglepő közömbösséget tanúsít a kisebbségi problémákkal szemben, holott a múlt században éppen a francia közvélemény szegődött a nemzeti eszme bajnokává?

— Az igazság az, — felelte Barthélemy — hogy a közvéleményben nemcsak a kisebbségi kérdés, lmnam általában a külpolitikai problémák iránt nyilatkozik meg ez az érdektelenség. A francia választókat legfeljebb csak a német kérdés érdekli, ez is csak nagy vonataiban. Első sorban a helyi és a mindennapi élet apró, gyakran anyagi problémád jutnak a választási küzdelmekben az előtérbe és ritka az a képviselőjelölt, aki választói kőrútján külpolitikai kérdésekkel merné választóit unkám. Ami I csakugyan nem a legbiztosabb mód arra, hogy a parlamentbe is jusson — jegyezte meg finom mosollyal Barthélemy profesz- szor. — Nem mintha a francin választópolgárban hiányoznék a politikai idealizmus. De úgy látszik, ez a demokráciában általános jelenség. Svájcban például népszavazással döntenek arról, vájjon szabad-e játékkaszinókat nyitni, de a külpolitikai szerződéseket nem bocsátják népszavazás alá. Még az angol demokráciára is jellemző Batfournak az a mondásat, hogy a nép, amely bizalmát helyezte kormányába, legjobban teszi, ha külpolitikai kérdésekben teljesen rábízza magát. g

A SelkeUeM érdeklődés

— Stresemannak biismarcki ökölcsapása a luganoi asztalra némi pikantériához és igy érdeklődéshez juttatta a kisebbségi kérdést. De valljuk be, hogy ez a probléma rendkívül komplikált és tisztázatlan. Hiszen magának a nemzeti kisebbségnek a fogalmi köre sincs tudományosan körülhatárolva. Mi a kisebbség? Kik a kisebbség tagjai?

— Az utóbbi kérdésre a leghelyesebb definíció — véleményem szerint — a következő lehet: „Valamely kisebbség tagja az, aki magát annak tekinti.“ ,

így például a lengyel-német kisebbségi problémákban, amely a francia közvéleményt még leginkább foglalkoztatja, gyakran találkoztam olyan esettel, ami a fenti meghatározás helyességét igazolta. A danzigi német kisebbség vezetőjét például Zaveckyuek hívják, a felső- sziléziai páugermánok vezetőjét Ulitz-nak.

A név, a származás, sőt a nyelv se döntő eleme a kisebbséghez való tartozásnak, hanem az ahhoz tartozás tudatos bevallása.

Itt félbeszakitottuk a francia professzor érdekes fejetegetését, hogy felhívjuk figyelmét/ a szerbek névelemezésére.

— Ismerem ezt az ügyet — felelte a proA kiváló

BRENNABOR

automobilok képviselete;

BECKERE.

BANSKA BYSTKICA

Mielőtt autót vásárolna, forduljon előbb e címhez.

fesszor. — Tudomásom van arról, hogy a jugoszláv hatóságok, ha a tanköteles gyermeknek neve nem tősgyökeres magyar hangzású, kizárják őt a kisebbség csoportjából és eltiltják a magyar iskolák látogatásától.

Bár nem kívánok az elméleti térről letérni, kijelenthetem, hogy ezt az eljárást önkényesnek és jogosulatlannak kell tar tanerőt. Az, hogy valakinek a neve szláv hangzó:u. egyáltalán nem foszthatja meg azt a magyar kisebbséghez való tartozás jogától. Sőt tovább megyek. Kiskorú gyermeknél még a nyelv se lehet döntő a kisebbséghez való tartozás megítélésénél, hanem egyedül a szülők hovatartozási nyilatkozata.

El tudom képzelni azt az esetet, hogy egy magyarul nem, vagy alig beszélő gyermek a magyar kisebbségi iskolát köteles látogatni csak. azért, mert szülei magukat a magyar Kisebbség tagjainak vallják és tekintik. Igaz- hogy el tudom képzelni ennek az ellenkezőjét is. Hivatkozhatóm itt arra, hogy a lengyel-német kisebbségi viszonylatból kifolyólag egy adott esetben a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság a fenti értelemben döntött, vagyis az iskolaköteleseknél a szülök nyilatkozatát jelentette ki mérvadónak.

A népszövetség és a kisebbségek

Megköszönöm ezt az állásfoglalást. De ha a kisebbségi jogvédelem ilyen hiányos és ily súlyos visszaélésekre ad alkalmat, nem jogosult és nem szükséges-e a kisebbségi probléma megreformálása, még ha a kezdeményezés Németországtól indul is ki? — ostromoljuk tovább a kitűnő professzort.

— Magam is vallom, hogy ezen a téren vaA BÉKÁK

Irtat KINCS ISTVÁN

Nagy ur a&aszkodott bele a Bélyi-famáliá- ba, jobban mondva Bátyi Boldizsár egvetilen (leányába. Olyan ur, aki nemcsak esküvő alkalmával húz fekete frakkot, hanem állandóan abban a gúnyában ül a miniszter előszobájában és folyvást főispánokkal birkózik, hogy kit eresszen előbb a még nagyobb ur, a miniszter magas színe elé. És az az előszoba még csak grádics a magasabb méltósághoz. Mert minden esztendőben egy fokkal följebb jut s a végén még ő talál beleülni abba a bársonyszékbe, amelyiknek karfájához az ország közigazgatásának sok száz gyeplőszára hozzá vagyon kötözve.

Ezt a gyönyörűséges perspektívát Bélyi Boldizsár leánya rajzolta meg édesapjának, aki minderre csak a fejét csóválta. S mikor a szerelmes teremtés azzal fejezte be:

— No, ugy-e, hogy szép dolog tesz, ha Bélához hozzámegyek?

Akkor az öreg fátyolos szemmel, kedvetlenül hagyta rá:

— Szép, szép ... De ládd-e, édes gyerekem, az az ember téged elvisz Pestre s akkor én magamra maradok itthon, ebben az üres kúriában. Te, kérdezd meg tőle, nem volna-e kedve itítmaradni? Itt miég nagyobb ur lenne, minit Pesten. Szépein együtt gazdálkodnánk s a föld itt sokkal biztonságosabb, miint a pesti paloták fényes padlója. Ha ‘földrengés lesz, a palota összedől, de a föld, ez az áldott anya- föld. azt is elbírja: nem szalad ki. a lábunk alól. Beszélj vele, fiam. vagy talán én mondjam meg neki?

— Ne, édesapám! — könyörgott a leány ijedDen —, ne szóljon neki, mert megszomo- ritamá.

— Ha úgy gondolod, fiam ...

— Biztos vagyok benne.

— Hm, — morfondiirozoitit az öreg.

— Van egy másik mód is, drága édesapám, hogy no Hegyen kénytelen magára maradni.

— Micsoda?

— Eljön velünk föl Pestire.

— És a birtok?

— Azt... azt — bökte lei kicsit bizonytalan hangon a leány — eladjuk.

— Mit? hogy én ezt az ősi rögöt? — ugrott föl Bélyi Boldizsár.

— No, nem, no, — ceiti ti tolta a hangos öreget Etelka.

— Hát aztán?

— Mégis eljöhet hozzánk, édesapám, egykét hónapra legalább.

— És iitthiaigyjam a házat, a lovakat, a kis kertelt? Nézz le Aliiigáu át a Balatonra. Látod, hogy csillog mindenhol, mint a kristály az esflli napsütésben, hogy hajladozik a nád, mintha fejét csóválná a gondolatira, hogy ón él tudnék szakadni innen. Nem, fiam, abból semmi, sem lesz.

— Hát csak úgy közbe, pár hétre talán, papa — szorította a lány —, a többi eztán majd

magától jön.

— Magától-e? — rázta fejét tamáslkodva az öreg.

— Biztos vagyok benne, paipa.

Bélyi Boldizsár felelet helyett kesernyés hangadatban nyúlt a pápája után.

És ebben megmaradtak.

Meglett az esküvő. Elköltötték a fényes lakodalmi ebédet és Sátory Béla botidog örömmel vitte szép élötepárjáL Az ismerősök, rokonok hangos iletkesedétssed kísérteik az uj házasokat az autóhoz, mely tova/röpitette őket. Csak egy volt, akinek szeméből csfilltegó könny gördült ki a távozók után: az árván maradt Bélyi Boldizsár.

Soká nem találta helyét Megjárta a mezőt, a Balalton partját. Vitte vállán a puskát, de ha szárcsa röpült föl. előtte, elfeledte Tásüitind. A ileilke másféllé kóbor got t

A fiat altok 'lejöttek közbe s akkor sugaras öröm költözött az öreg szemébe. Merdiaibajlódott a kedve, ruganyossá vált a járása- Csak mikor arról volt srzó:

— Papa, hát nem jön föl hozzánk? Egy-két

hétre legalább ?

Akikor elszontyolodott Bélyi Boldizsár, mint a Balaton fényes tükrözése, máikor borús M- iegbe burkolózik a napsugár.

Nehezen ment, veszekedett nehezen, amiig az öreget mégás rá tudták venni, hogy odabagyja csöndes falusi magányát és fölimenjen Pestre. Erősen bebeszéilték neki, Miszerint jobb Pesten a miniszteri titkár Rákóczi-úti lakásának ablakán kikönyökölve, a lenn hullámzó tömeget pipaszóval fumigáini, hogysem odahaza örökké pár cseléddel zsörtölődve, a világ számára remete léiéire valóságos nullává összezsugorodnia.

— No, ha éppen annyira utánavagytoik — engedett végezetül a negyvennyolcból Bélyi Boldizsár —, azt megtehetem, ho-gy a pestieknek pipálok egyet.

És csomagolni kezdett. Egyik ládába bele- pármázta a hetvenkét pipáját, a másodikba meg a sujtiásos attiiláját pár vadonatúj csizmával egyetemben.

Mikor leánya megkockáztatta a kérdést:

— A pipákat talán nem keltene mind elhozni, papa?

Arra ő mosolyogva felette:

— Csacsi kiis fiaim, te! csak nem rukkolhatok be hozzátok valóságos koldusmódra?

No és Pesten végtelen szivességgel fogadták. Etelka férjestül ölelte, csókolta, hogy a végén már Bélyi Bődi maga is megsokallta a dolgot.

— Csak meg ne egyetek, no! — kezdett erősen szabadkozni.

— De mikor papa annyi örömet hozott minekünk!

— No, no. Csak a rúnáimat, meg a szivemet — állílapi tatba meg az aligai remete — és amiatt ugyan nem érdemes annyi teketóriát csinálni vetem.

Hanem hát a fiatalok nyakig uszítok a boldogságban. Csak azértás teketóriáztak vele. Etették, itatták, mintha otthon színét se,.látta volna hónapszám ételnek-iítadnalk. Szegény öreg alig várta, hogy végtére kényelembe helyezkedve, rágyújthasson egy pipára.

A vejét is kináilita.

— Nézd, Béla, ezt a fehéT tajbékestibukot neked számiam. Tégy próbát vele, nem bánod meg.

— Köszönöm, papa — tolta a 'titkár ur a monstrum darabot udvariasan vissza —, megártania a próba. Inkább szivarra gyújtok.

— Nem tudod, öcsém, mia a jó, — csóváiba fejét Bélyi BofldiaaáiC. —. De semmi baj. Kértek, adj egy falat taplót hamarosan, ment biz* uccse, arról megfeledkeztem. Tudod, túlságos kutyafuttában kellett megcsinálnom a csomagolásit.

— Taplót? — vakarta meg füle tövét a fiatal házigazda.

— Azt hát. Csaik nem gondolod, hogy mással gyújtok rá?

— De az nincs a házban, — röstelkedetl a miniszteri titkár. — Kérjen, drága ipám uram, bármit, hát előteremtem, de taplót...

— Érteim, fiaim, énbem — mondta az öreg békülékeuy hangon —, azért sebaj. Küldj ia- lán hamarosan a zsidóihoz.

S mikor a házigazda még mindegyre furcsán nézett, kicsit türelmetlenül tört ki a pi- pás ember:

— Vagy talán zsidótok sincsen itt Pesten, mi?

— Dehogy nincs, — volt a kissé akadozó válasz. — Talán több is, mint kellene.

— No hát akkor? Az csak árul taplót, remélem?

.— Nem mernék rá megesküdni, papa. Borsot, istennyilát, meg miegymást tartanak, tudja, de taplót?

— Ejnye, ejnye! — csóválta fejét az öreg —, hogy ti olyan szegény népeik vagytok Üt Pestem, álmomba sem jutott volna eszembe. Fényes a tarisznyátok, csak beiül markoltok keveset. No, de, ndsza legalább egy fidibuszt!

Sátory Béla szolgálatkészem szakitól' egv újságból. Az ipa rágyújtott s egy darabig szakiamul szopta a borostyánt:

Sátory törte meg először a csöndet.

— Tudja, drága ipamuram, én nőin engedem annyira leszóln i Pestet, mért ha Taplónk nincs is, azért akad még azonfölü! Valamely érdemes dolog a tarisznyánkban.

— Hadd haliam, no, micsoda?

— Nehéz volna azt mind föltalálni e v szuszra. Sonra veszünk majd egyet-mást. Jő lesz, ipamuram?

— Nem bánom, a te szavadra megvetém a hálót. Ha ugv tetszik, talán mindjárt holnap megkezdhetjük.

És megkezdték. A miniszteri titkár autóba akarta ültetni Bélyi Boldizsárt, de az váltig szaba-dkoaott tőle.

5