Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)
1929-01-16 / 13. (1936.) szám
10 m i iisfc;aaa>\saa>^i i,Asaa 1 m jannár 16, (*) Aa irodalom ©s az ifjúság. Komáromi tudósítónk jelenti: A komáromi Jókai Egyesület vasárnap tartott szabadokiatási előadásán Biró Lucián bencé9 főgimnáziumi tanár hatalmas közönség előtt fejtette ki azokat az irodalompolitikai, helyesebben irodalompedagóiai elveket, amelyek alapján meg lehet állapítani az ifjúságnak az irodaiamhoz való viszonyát Biró Lucián előadását igen sokan nagy érdeklődéssel várták. Biró nem hiába kiváló pedagógus és nem hiába tölti szabadidejét is cserkészei között és így az ifjúságnak megüitt, bizalmas barátja lett, aki belelát azok leikébe é» olvasni tud belőle. Nem az iskola szabályait idézte, hanem élettapasztalatokat adott elő és leplez- getés nélkül tért ki azokra az eltévelyedésekre is, amelyek az ifjúság egy kisebb részét letéritették a nemzeti irodalomhoz fűződő nagy hagyományok egyenes útjáról. Az ifjúság olvasmányát gondosan kell megválogatnia, de ezt csak ritkán tudja elvégezni maga, ebben a munkában vegyen részt az iskola mellett a család is. Vannak jó könyvek, de vannak rossz könyvek is, amelyek rombolnak az ifjúság lelkében. Az ifjú fogékony lelkében a könyv, a regény hősével azonosítja magát és a hős története izgatja képzeletét, sokszor pedig ezek az izgalmak káros biológiai folyamatot indítanak meg benne. Hogy az ifjúság maga mennyire nem képes olvasmányait megválogatni, annak kiáltó példája egy ifjúsági lapban erről a tárgyról rendezett ankét, ahol az ifjú kezébe olyan könyveket ajánlottak, amelyek csak megdöbbenéssel tölthetik el az ifjúság igaz barátait Van egy kisebb ifjúsági csoport, mely a modern irodalom álláspontján a realista és a naturalista írók és dekadens költők müveiben keresik az igaz „művészetet" és nem vesznek tudomást nemzeti irodalmunk legjobbjairól, egy Herczeget, Harsányit megvető kézmozdulattal intéznek el. óva inti ettől a véglettől az ifjúságot, melvnek legelső sorban irodalmunk klasz- szikusait kell megismernie. A lebilincselően érdekes előadást viharosan megtapsolta az óriási közönség és Bírót többször is a lámpák elé hívta. Az előadást Szijj Ferenc dr.-nak, a Jókai Egyesület elnökének meleg szavai vezették be, bevezetésül és befejezésül pedig a főgimnázium zenekara adott elő Krizsán József karnagy fegyelmezett vezetése alatt egyveleget a Marica grófnő é3 a Jánoska cimü operettekből, amelyeket több számmal meg kellett toldania. Az előadás után Pfeiffer László Tóth Árpádnak és Kosztolányi Dezsőnek szép versét szavalta el rendkívül érte’ines felfogással és elmélyedéssel. (•) Konyvbarátok Lapja. Sikafeoijyi Antalnak, a jeles esztétikusnak szerkesztésében most jelent meg a Könyvbarátok Lapja 1928. évi első évfolyamának befejező füzete gazdag tartalommal, amint ezt ennél az előkelő folyóiratnál megszokhattuk. Az irodalmi részben nem kisebb Írók szólalnak meg, mint Herczeg Ferenc, aki Az ón könyvtáram címen érdekes vallomásokat tesz, miket és mikor olvas, valamint könyvtárának anyagáról is nyilatkozik; Babits Mihály, a kiváló költő roppant érdekes mondanivalóban a vers jövendőjéről közöl elmefuttatásokat. Ransehburg Viktor, a kiváló bibliográfus és könyvkereskedő: A könyv útja a szerzőtől a közönségig címen érdekes tapasztalatokat közöl a magyar könyvről és összehasonlításokat tesz a magyar és a külföldi könyvek árai között, amelyek a magyar könyv előnyére ütnek ki és egy úttal a hatalmasan lendülő magyar könyvkiadás! igazolják. Elek Artúr, a kitűnő müvészettörténetiró Courbet magyar tárgyú rajzaival fog-alkozik a híres francia festő halálának félszázados évfordulója alkalmából é6 egyúttal két fametszetének reprodukcióját közli. Roppant érdekes cikkben foglalkozik Podhradoszky György Csehszlovákia sajtójával, a prágai cseh sajtóval, mely még idáig nem tudott beleilleszkedni a világsajtó méreteibe, a gyermekcipőit szaggató szlovák sajtóról és a magyar lapoknak hatásáról. Megemlékezik a csehszlovákiai magyar napisajtó fontosságáról és egyúttal kulturális intenzitásáról is. A Szemle rovatban Ambrus Zoltán Anatole Francénak kritikusáról, Jean- Jacques Broussonról ir szellemesen lesújtó bírálatot, Kárpáti Aurél Harsányi Kálmán költészetét méltatja munkáinak gyűjteményes kiadása alkalmából, Schöpflin Aladár, Markovics Rodion hires könyvéről, a Szibériai garnizonról ir bírálatot, Kéky Lajos bírálja Surányi Miklóe: Noé bárkája, P. Gu’ácsy Irán: Hamueső c. regényét, Horváth János: A magyar irodalmi népiesség, Lőrinczy György újabb müveit és Rexa Dezső: A magyar nemzeti színház megnyitásának története cimü munkáit; Fűlep Lajos ismerteti Mach: Az érzetek elemzése és Takács Menyhért: Mi a bölcs élet? cimü könyveit; Marczali Henrik Batthyány Tivadarnak Beszámolóm cimü müvét, Sikabonyi Antal Varjú Elemérnek Legendae Sancti Stephani és Franz Schubert (a Fővárosi Könyvtár kiadványa) cimü könyveit ismerteti, Gyergyai Albert Ambrus Zoltánnak. A Berzsenyi család és Emilé Ilenriot: Aricie Rrun cimü könyveit, Rusitska Márk Szederkényi Anna összegyűjtött munkáit és tizenkét ifjúsági könyvet, Alapy Gyula Jankovics Marcellnek Magyar porszemek cimü munkáit birálják; Díváid Kornél Hoffmann Editnek a Széchenyi országos könyvtár illumináli kéziratairól, Fejérváry Géza br. Lambrecht Kálmán Az ősember elődei, Bierbauer Virgil pedig Az Országos Szépművészeti Muzeum IV. évkönyvéről ir igen érdekes ismertetést. A Levelek rovatban Andrá Fevret párisi levelét, Flachbarth Ernő kitűnő Írását A szlovenszkói magyar kultúráról, Alapy Gyula tudósítását a Komáromi nyomdatőrténeti kiállításról és Kovács László erdélyi levelét olvassuk az ott nagyra lendülő irodalmi életről. A kisebb közlemények között maga a szerkesztő, továbbá Enywári J., Radisics Elemér (A kölni sajt óki állítás), Goriupp Alice, Gulyás Pál, Dézsi Lajos, Isoz Kálmán, Nyireő István érdekes kisebb dolgozatai kötik le az olvasó figy elmét. Még azt kell ceak megjegyeznünk. hogy négy gyönyörű hasonmást közöl a Nemzeti Muzeum kódexei közül és egy régi kolozsvári kötésnek képét. A gyönyörű folyóirat ára 100 kor. és megrendelhető a komáromi kultúrpalotában Alapy Gyula dr. muzeum- és könyvtárigazgató címén. AZ IVÁN-TARSULAT BT ÉTI H0S02A4 RIMASZOMBATBAN: Szerda: Önaeysága két férje. Bohózat. Csütörtök: Zenebona. Jazz-operett (Harmadszor.) Péntek: Bölcsődal, vígjáték. Szombat: Mersz-e Mary?, revüoperett A POZSONYI MOZIK MŰSORA Január 15-től 17-ig: Redoute: Modern Casanova. Átlón: Crevettc áruház. Tátra: Hadapródok. Elité: Pénz nélkül a világ körül. Metropol: Az évszázad legnagyobb gazembere. . <JS> PORTVálaszom a Prágai Magyar Hírlap sp őrlőnkéijánekkérdéseire mm VE@¥i HEG! W BlU ZHaaramonrnn Nagy világtörténetét Ki 351*- oltiár helyett feláron csak ÜC 176“— Lapunk köm/votztátijában. Portó 6—8 Ki, Kassa, január hó. Jól állapítottam meg előző cikkemben a Prágai Magyar Hírlap sportszerkesztőségének tagjairól, hogy lelkes és tudatos sportemberek, mert a teoretikus hozzászólások és célkitűzések mellett főként a gyakorlati megoldások propagálói, hiszen — hogy úgy mondjam — „póstafordultávaT* végrehajtották a felvetett eszmék realizálását és pre- cizirozták 10 pontban a sikert Ígérő kérdéseket megválaszolás céljából. Igyekszem a kívánt rövidség elve alapján legjobb tudásom szerint megválaszolni azokat 1. Hogyan emelhető a magyar futballsport nívója? — Legelsősorban minden klub teremtsen radikális kézzel és eszközökkel rendet és tisztaságot futballistáinak pszichéjében A szlovenszkói magyar futball nem bírja el ezidőszerint a profesz- 6zionizmust, még kevésbé szabad meghonosítani az álnmatőrizmus szellemét és intim pénzeIgetés- sel való dezorganizációját Primadonna-kultusz kiirtandó, bevezetendő a Part pour Tart futball- játék. Energikus részvétel a bajnokságokban. Játékosnevelés az iskola padjaitól kezdve az u. n. old-boyokig egy-egy tekintélynek örvendő amatőr tréner beosztásával A barátságos mérkőzések szaporítása, a jobb amatőr (esetleg profi) vendég- csapatok hozatása. 2. Milyen a helyzet a CsAF—MLSz ben? — Miután az SzLS* vissza nem állítható, most már ne siránkozzunk elmúlásán; elégedjünk meg az MLSz-ei, amely bevallhatjuk a fölösleges dicséret hibája nélkül — mégis csak becsülettel teljesiti nehéz feladatait. Ne merítsük ki tehát erőinket a szövetséggel való fölösleges és sokszor indokolatlan küzdelemben, minél kevesebb gondot és dolgot okozzunk egymásnak e a fölösleges energiát inkább a klubélet fejlesztésére fordítsuk. 3. Miképpen fejleszhetők a sport többi ágai? — Minden klub a'akitson annyi szakosztályi kerotet, ahánynak aktív, szeretettel működő tagja, versenyzője van. Minél több házi és klubközi verseny rendezendő, amelyekre a közelebb eső klubok okvetlenül küldjék ki legjobbjaikat s a versenyeket ne mindig az a néhány közismert szereplő intézze el maga között. Fokozni kell az indulások sikerét tiszteletdijak, plakettek felajáu- lAsával. Útiköltség, szerény ellátás megtérítendő, főleg a magyar vendégbarátság meghonosítása által a klubok terhei csökkentendők. A Testnevelő Szövetség segélyei, minden sportágban kitűzendő vándor- és tiszteletdijai itt alkalmazandók. Nem utolsó helyen áll itt a sajtó népszerűsítő magatartása és segítsége. 4. Szükségesnek tartják-e a magyar atlétikai, vívó, tennisz stb. szövetségek megalakítását? Magyarország vezet a asztali- tennisz világbajnokságokban Budapest, január lő. (Budapesti szerkesztőségünk telefonielentése.) Ma folytatták az asztali tennisz csapatversenyeit a világbajnokságért való küzdelemben. Aa egyes országok a következő eredményeket érték el: Magyarország—Jugoszlávia 5:0, Magyarország—Németország 5:0, Lettország— Románia 6:1, Ausztria—Németország 5:0, Anglia—Litvánia 5:0, Ausztria—Jugoszlávia 5-0, Csehszlovákia—Wales 5:2, Lettország—Litvánia 5.0, Csehszlovákia—Románia 5:4, Ausztria—Anglia 5:4, Anglia—Csehszlovákia 5:3, Ausztria— Litvánia 5:0, Ausztria—Lettország 5:4, Magyarország—Wale* 5:0, Németország—Litvánia 5:0, Magyarország—Románia 5:0, Anglia—Jugoszlávia 5:0. A* eddigi eredmények alapián Magyarország vezet, amely mind az öt mérkőzést megnyerte és minden ellenfelét 5:0 arányban győzte le. Második helyen Ausztria áH szintén öt győaelemmel. A Magyar Testnevelő Szövetség érem és bélyeg pályázata A Cseh szí. Magyar Testnevelő Szövetség elnöksége közhírré teszi, hogy a Testnevelő Szövetség által kiirt sportbélyeg pályázatra több pályamű érkezett be, amelyek felftlbirálatát a bírálóbizottság 1028 december 17-én tartott bírálóbizottsági ülésében megejtette, s egyhangúlag díjazásra alkalmasnak „Staféta" jeligéjű pályaművet fogadta *1 é» l. dijat a pályaműi szerzőjének Biiaó )( Olaszország akarja megrendezni a futballvilág bajnokságot. Miután a FIFA a jövő évre tervezett futballvilágbajnokság megrendezése érdekében még intézkedéseket nem tett, Olaszország szövetsége azzal az ajánlattal él, hogy 1930-ban hajlandó megrendezni ezt a konkurrendáL A világbajnoksági versenyekre Ausztria, Magyar- ország, Németország, Olaszország és Spanyolország lennének hivatalosak. * 1 )( Professzionalizmus Franciaországban. Páriából jelentik: A francia futballszövetség Rímeinek, a FIFA elnökének vezetése mellett foglalkozott az elszásziak azon inditványávaL, hogy a szövetség alkossa meg a profi-futball szabályait. Hosszabb vita után nagy többséggel elfogadták az indítványt és kimondották, hogy a francia szövetségnek nincs kifogása a szövetség keretén belül egy profi alosztály megalakítása ellen. A gyermekek legszebb ajándéka Leporelló képeskönyvek — A CsAF MLSz mintájára igent Régi, neves, tapasztalt sportemberek bekapcsolása szükséges ehhez. Emberek teszik a lényeget g nem mindig a formák. 5. Milyen akció indítandó a magas adók és rendőri illetékek leszállítása ügyében? — Hiába határozza el egy sportankét a legszebb terveket, ezt a kérdést csak parlamentárisán és minisztériálisan lehet sikerre vinni. A magyarság pártjainak néhány lelkes törvényhozója vegye kezébe a dolgot, szerezzen az akcióhoz minden pártból törvényhozókat, dolgozzanak ki kezdeményező törvényjavaslatokat s ha biztosítva volna egy parlamenti többség, átütő erővel dobná előre a megoldás felé ezt a legsúlyosabb terhet jelentő kérdést. 6. Mi az álláspontunk a Csehszl. Magyar Testnevelő Szövetséggel szemben? — Jó és szükségéé. De a 4. pontra adott válaszom a dolog punctum saliens-ét ia tartalmazz*. A MTSz elnöke és elnöksége bírja a magyar sport- társadalom bizalmát, nagyrabecsülését és ragaszkodását A szövetség feladata az összekötő kapocs, az akciók iniciativájának, a segélyezésnek és felfelé való reprezentációnak a szerepe! 7. A nagyobb városok magyar sportegyleteinek fuzionálását helyeslik-e? — Feltétlenül. Egységben és tömörülésben rejlik az erő, hinterlandunk pedig kicsi és tulon-tul megterhelt sok klub eltartására. 8. Milyen társadalmi akció indítandó a közönség érdeklődésének emelése érdekében? — Fennebbi válaszok sok megoldást jelentenek erre nézve is; ez gondja legyen a Testnevelő Szövetségnek is, végül a sportankét évente e célból rendszeres! thető! 9. Miképpen oldható meg a sportpályák kérdése? — Három kompetensből: állami szubvenció, városi hozzájárulás (telek, épület, faanyag etc.) és a KAC példája által! A magyar társadalom hozza össze a tőkét részvénytársaság vagy szövetkezet formájában a felépítmények, pályainveszti- ció költségeire. Itt érvényesül: Segíts magadon, az Isten is megsegít! 10. Nem volna lehetséges Szlovenszkó valamely nagyobb városában egy országos magyar sportnapot rendezni, amelyen az összes sportágak versenyszámai szerepelnének? — Szerencsés gondolat, nehéz kivitel. A sportankét ezt az eszmét bízza egy 3 tagú bizottságra (minél kevesebb ember, annál jobb, mert egy nagy bizottság nem fogja elvégezni a feladatot) és miután alapos tervekkel léphet elő, kerüljön a kivitelre, a szlovenszkói kis-olimpiászra a sor! Várna y Ernő. András festőművésznek kiadni javasolta. — A „Biceps", valamint a „Borghese" pályamüveket nem találta alkalmasnak díjazásra s a pályamüveket a pályázó művészeknek kiadni rendelte. A Csehszl. Magyar Testnevelő Szövetség közhírré teszi, hogy a szövetségi érem és plakett I pályázatára beérkezett pályaművek elbírálására j a pályázati hirdetmény értelmében a bírálóbizottság a bírálatot megejtette, s a következő határozatot hozta: „A Dicsőség** és a „Victória" jeligéjű pályamű, amely küiön-külön időben érkezett be, nem fejezte ki megfelelően azokat a gondolatokat, amelyeket a Testnevelő Szövetség ezen pályázattal elérni kívánt é« amennyiben kivitelükben sem érik el a művészi nívót, — azért a bizottság ezen müveket nem tartja alkalmasnak, — a dijakat nem adja ki és javasolja, hogy egy újabb pályázat Írass ék ki. Pályázók a pályázati hirdetmény értelmében 30 nap alatt pályamüveiket a Szövetségnél átvehetik, amely időn túl a pálya- müvekért felelősséget nem vállalunk. )( A Csehszlovák Lawn Tennisz Szövetség uj ügyvezető titkára a szövetségből kibuktatott Mikyska dr. helyeit Scbürer dr. lett. )( Amerikába gravitálnak Novák ée Bayer, a Viktória és Jozka, a Slavia játékosai. Állítólag mindhárman a cRikágói Olimpiához szerződlek. )( A Budapesten megrendező jéghocltey-rilág- bajnokságokra Magyarországon kívül eddig a következő nemzetek jelentkeztek: Csehszlovákia, Ausztria, Németország, Belgium, Lengyelország, Svájc, Finnország, Olasz- és Franciaország. A versenyek január 28-án kezdődnek a Városligetben. Pajkos Peti 36.— Világszép képeskönyv 34.— Virágos réten 36.— Tündérvilág 36.— Eszem-iszom 38.— Világjáró Palkó 36.— Nagy cirkusz 32.— Szerecsenország 36.—Nagy Állatkert (vászonkotés) 30.— A mi háziállataink 30.— Nagy ABC 41.— — kisebb kiadás 30.— Utazás a holdba 30.— Mókás állatok 28.— Világutazók 28.— Ezermester 27.— Játékvilág - 27.—» Anya fiacskái 27.— Gyermekek öröme 27.— : Képes-versek 26.— Babaország 27.— ( [ Állatok között 25.— Jó mulatást 24— ; A kis család 24— ; Boldog napok 24— ! Vidám élet 24.— Mint a szélvész 24.— I Hetedhétország 23— I Borzas Peti 19— Borzas Peti huncut 19.— Terülj meg asztalkám 19.— Csizmás kandúr 19.—• | Két gézengúz 17.— ! Aki pajkos 17.— 1 Tik-Tak ^ 17.— Erdőn-mezőn 17.—* Furcsa világ 15.— j Kedves állatok 27.—* 1 Esztendő gyermekei 15.— ; Mesemondó képek 15.— Állatország 15.— Barlangi talpas 15.— Háziállatok 14— Vadállatok 14— Állatvilág 14— | Vidám cirkusz 14— Számoljunk 14.— ABC 14-— I Képes verses ABC 14*— : Mesék népe 15-— : Mit tudok? 13.— Ki jön velünk? 13.—1 Hasznos képek 13-—‘ Gyermekvilág 13.— Kis pajtások 13.— Jó gyermekek H*— Apró emberek H*— Apró állatok 8.— A mi állataink 8.—* Kócos Peti 8.— Muki 8.— Első ABC 8.— i Kis ABC 8.— 1 Mókás képek 7.80 : Tréfás képek 7.80 Tessék besétálni 7.80 Törpe világ 7.80 Utazzunk 7.80 Mulató állatok 7.80 Játszva számolunk 7.80 Képes számoló 7.80 Mi van benne 7.80 Kis tudós • 7.80 Állatkönyv 7.80 Allatképek 7.80 Apróságok örömei 7.80 i Kis emberek 7.80 i Mesevilág 7.80 | Babavilág 7.80 Figyelem! Késedelmei szállítás elkerülése céljából pótrendelés csatolását kérjük a netán hiányzók azonnali kiegészítésére. Kapható és megrendelhető a Prágai Magyar Hírlap könvvosctálvában Praha U, PaazJtá 12, HL fortó i, 7 E