Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-23 / 293. (1920.) szám
22 Mese a tréfás varázslóról írta: Bethlen Margit Élt egyszer valamikor régen egy igen nagyon t réfás va rázsló. Oly igén szer ed te a vig- ságot'és nevetést, hogy ha vagy egyszer valaki betévedt varázskertjébe, ezer bolondságot, tréfát követett el vele szemben; elvarázsolta a követ, hogy kenyérnek lássák és mikor a vándor beűékarapatit, belétől-jön a tóga; biztos talajjá fagyasztotta a rengő ingo- vényf, hogy közepére érve, egyszerre vegye észre a nyugodtan haladó, hogy hová jutott; és mikor áldozatai rémülten kapkodva, kétségbeesetten könyörögtek hozzá segítségért, hátradőlt székében és kacagott, kacagott, hogy rengett, belé az egész kert: igaz is, hogy furcsák voltak az emberkék, hal álsápadt, az iszonyattól és kétségbeeséstől eltorzuld arcukkal. Egyszer megtörtént, hogy igen hosszú ideig nem vetődött senki a varázskertbe. A varázsló, aki nagyon elunta magát, bosszúságában j megfogadta, hogy az első emberrel, aki hozzá; kerül, valami egészen különös tréfát fog ki- í eszélni. És egy idő múlva csakugyan megint betévedt egy vándor. Boldogan szemlélte a kert kincseit, a virágzó bokrokat, gyümölcseikkel megrakott fákat és íérdreer >szkedve, összekulcsolt kézzel imádkózott a varázslóhoz: — Te, aki nagy vagy és hatalmas, merít hiszen minden, amid látok, a tiéd, és jóságos is, mert megengedted, ho^v én, gyarló ember, birodalmadba léphessek, hallgasd meg könyörgésemet. A varázsló jóságos mosollyal lépett elő: — Mit kívánsz, gyermekem? — hallatszott j szava. — Csak szólj és mindem kívánságod j teljesülni fog, de ... — és a varázsló szája j mosolyra húzódott — sok a jóból is megárt.j E‘T'-szarxe csak egyet kívánj. És az, fogadom ! neked, teljesülni fog. A vándor boldogan hunyta le. szemét: — Jóságos szellem, add, hogy tudjam élvezni teljes szivemből e kertnek gyümölcsét! A varázsló újra mosolygott: ée megérintette szemét: — Megadom neked, hogy meglássad azt, amiért érdemes élni, és hogyha kezed eléri, Jegyen is az a tiéd. A vándor elindult a kertnek utjain. Léptei könnyűek voltak a boldogságtól, szive mámoros az örömtől, amely rá várt. ügy érezte, hogy szeméről hályog hullt alá ás csak most látja, mily gyönyörűségesen szép a világ. Ezer ragyogó, tündöklő, tarka szín táncolt körülötte, és szivében boldogan, harsogva, ujjongva dalolt egy dalt & egyszerre megpillantott egy bokor alján egy égszínkék, csodásán fénylő virágot. Lehajolt és ámulattól remegő kézzel nyúlt utána, úgy érezte, hogy a perc, amikor leszakítja, úgy maród majd meg emlékezetében, mint egy tündöklőén ragyogó csillag, sötét nyári éjszakán. De mielőtt hozzáérhetett volna, a bokor ágai' összecsapódtak előtte, és elfedték a csoda virágot. A vándor csalódottan ment tovább. Dé<l felé járt már az idő, az ajka tiíkkadt volt. és cserepes a vágytól egy ital viz után. És amint fölpillantott, égő vörös gránátalma himbálózott feje födött. H-áilatck szívvé! nyújtotta feléje kezét. Már az ajakén érezte hüs simaságát, már egész testében az uj erőt, amely beléje árad ... egy pillanat miég és az övé ... de a i szellő meghimbálja az ágat és az alma repül föl, föl elérhetetlen magasba. És mind tovább megy a vándor és mind ritkábban, félénk ebben nyújtja ki kezét... és mindig újra hiába. És mind halkabb lesz a dal szivében és mind halványabbak a színeik, amelyeket maga körül lát. és végre estefelé fáradtan, elallélva a hiábavaló vágytól és küzdelemtől, megáll! és úgy suttogja: — Te Ígérted. Add meg hát végre, azt, amire vágyom. ggrBnnriiWMi ■■iimwiiwiwwimii«w«w»ptobw»mwmwwwbí És repeső, remegő boldogsáitaajl hallja a választ: — Ám legyen. Ami után kezed vággyal nyúl, az legyen a tied. i És újra megy a vándor, és megint látja a csodavirágot és az égő, tűzpiros tündáralmát. És nyúl Utána, és az nem mozdul és megfogná és vinné magával messze, messze.... de a karja erőtlenül hanyatlik alá... a virág nem fényűik, az alma nem izzik ... a vágy m e gh all: szí v ében. És a vándor álil, mozdulatlanul, és arcán itassam, szakadatlanul, peregnek alá a könv- nyék. A varázsló pedig hátradől'székében és kacag, kacag, kacag! A MÚLT Irta : LÖR1NCZY GYÖRGY Lassan kocogva a majorba tőr S az ólnál megái! az igás szekér. Üreg ló vonszol boronát, ekét; Tavasz van, szántás-vetés, mi egyéb Künn, a mezőn dologba jártak S elfáradt a föld, elfáradt a* állat! Csak ők ketteu az öse.rők, hiába! Egyik a tarló s a másik, aki szántja. Elöl, a kastély kapuja alatt Épp akkor megdobban a faburkolat. Lomhán, mint tank, a gyilkos hadi torz, Ki hőst és gyávát egyképp eltiport. Csúszik a máskor széllel rohanó Elegáns, fényes, diszkrét autó. Benzin és parfőm köriiltte, utána . . . Zavaros köd: az édes bűnök árnya. ő is megáll. Párnázott ajtaja Tüstént kinyílik. Cselédek hada: Fizetett gyöngédek, hü ápolók Lepik el a megálló autót S emelik ki belőle a tivornyák Roskadozó, szánalmas bajnokát, A ház urát. Mégcsak most jön haza: Arcán sápad a pezsgös éjszaka. Déli verőlény íikkadt melegébe Áll az öreg ló, nézdegélve Unottan, miaí bölcs. Már mindent látott, Nem izgatják többé csodálkozások; Fitymálja az időt, amint rohan, — A raankós koldust, kinek szárnya van; — Mert a ló is csak bölcs lesz akkorára, Hogy nem táncol, de reszket öreg lába. Nézik egymást: a gőgös autó S a fáradt, rokkant vén igás, a ló. Az autó pöfög: Ez hát a vége? Ezért dolgoztál annyi éve? Bizony sajnálom öreg fogadat, Látszik, hogy gyéren koptatja a zab! Bezzeg, én soha el nem fáradok; Benzint falok. Parfőmöt. Illatot! Nagyot rúg az öreg ló pókos lába A majorudvar kövébe, sarába: Patkója csattan, csótárja csörög, Csak elnéz a bencegö gép fölött. S mintha orditná tűnődéseit. Keserű haraggal föl-fölnyerit: A becsület nem abrakért ragyog! S nem őrzik az erényt az illátok! Elszáll az éj! S a fölmosolygó hajnal Csak a munkát köszönti dallal! Ilyen tehát a boldog ujvilág? Ilyen romok a modern daliák? Odakünn virít az erdő 9 a rét, Nekik nem kell, csak a mámor s a gép! Ezért bizony, egyéb előnye bármi, Nem volt érdemes autót csinálni! r Mindezt most színes képzelgésben Lázongó szivvel ahogy végignéztem, Csupa véletlen eszembe jutott, Magam is olyan vén igás vagyok! Szántottam az élet tarlóin végig, Vetettem buzgón mások vetéseit, S öregségemre inaszakadtan Az aratásból szépen kimaradtam! Nincs többé múlt! Nincs érdem! De dicsőség! j Holt szobrainkat föl hát ne is költsék! Hatástalan feledés moha alatt Hálás utódokról álmodjanak! Szivemen mint bús felhő omlik át Nézve autót s a vén paripát; Ez büszke múlt. amaz gőgös jelen . .. — De az öreg ló kedvesebb nekem! A roskadt pára még nem is régen Szoborként állt az ágyuzengésben. Toporzékolt, fújt, türelmetlen várva A* induló, a harci kürt szavára. De hát, persze, ma vájjon ki is nézne A szántóvető pókos vén gebére! Hisz a szerencse, rég tudott dolog, Mindig ügyes henyékre mosolyog. Szóra-szót fűzve, végit se érem. Szemem megakad a röpülőgépen. Fönn, ahol nincsen se idő, se távol. Elmenekülve törpe föld zajátóL, Hidegen berreg, ringatja a szél, Mig ő a hangyazsombékról mesél; Beszéde bármily egyhangú s kusza, Diadalmas jövendő himnusza! Talán lepillant ... Tán látja, hogy oü \ ló s az autó találkozott; Ö már inínda,kettőt kineveti, Mindkettő elmúlt ócskaság neki. S magam is némi kárörömmé! látom, Már te is vén vagy. autó barátom! Lám, a sors a büntetést gyorsan méri, A pöffeszkedöt mily hamar eléri! 1928 december 23, vasárnap. A gépmadár fönn büszkén szárnyal, Bezugja az azúrt hideg dalával; A Semmi tengerét merészen szelve Száll a föl séges Végtelenbe fi. az óriás! Még bizonytalan, Még ingatag, de a Hit véle van, Csöndben, viharban rá Isten ragyog Biztatva, védve: ne félj, itt vagyok! Én meg nem állok! Veled rohanok! Uj csillagok várnak, holdak, napok! A Végtelenség fénykapukat tár ki, Káprázatos titkokba látni! Gőgös autó s fáradt vén igás: Perc az örök játékban, semmi más! Uj percek hoznak-visznek uj csodát...-— És mi röpülünk, mi játszunk tovább! Szépségápolás! ,.IZA“ speciális árjegy-ék kivonata Bratislava, Stefániková 19., II. em. Azok a hölgyek, akik a távolság miatt nem 'ülugathatják az intézetünket, közöljék levélben '.'elünk arcuk hibáját s mi azonnal küldünk e baj Mién preciz hatású szereinket kimerítő használati utasítással a pénz előre való beküldése vagy postai utáuvét melléit „IZA“ Szeplő és májfolt elleni garnitúra, mely 3 kiváló szerből áll . K 37.— Mitesser, pattanás, zsíros, puro- zos féDyes ar '>őr elleni ga utu'-a K 37.— .IZa“ Fonnyadt, száraz, sárg . ráncos arc elleni garnitúra ..... K 80.— (Ezen szerek 5 darabból állanak és a legjobb anyagból vannak készítve.) „IZA“ Bőrujitó garnitúra a legkiválóbb szerekből készítve. Újdonság, miután 4 nap alatt megújul a bőr, anélkül, hogy "átolná a hivatásában, 6 drb. legfinomabb preparátum . ..............................................K 120.-*,IZ A“ Szőrtelenitő garnitúra, 2 perc alatt megsemmisíti a hajzatot, anélkül, hogy pirosítaná vagy izgatná a bőrt, a^agy más nyomot hagyma vissza..........................................K 37.— „!/■* “ Mellhizlaló és fejlesztő, 3 szerből áll, pontos használati utasítással. Biztos eredmény. Rendeléseknél közölni kell, hogy leány vagy férjes asszony részére lesz a szer. Táplálko- 'sí és légzési rendszert mellékelünk ........ K 77.— Teljes kúra..............................K 120.— (Ahol vízvezeték van, apparátu- mot mellékelünk.) ;,IZA‘- Szemölcs, griz és dudorodásokat eltávolító , K 37.—' „1ZA“ Mindennapi toiletfe-garnitura. 4 kiváló szerből áll . . . . . . K 47.—. Dupla, minden ?írósággal felszerelve, bálokat és estélyeket látogató hölgyeknek nélkülözhetetlen. Használati utasítással . . K 120.— ,.1ZA“ Hr póló, hajhullás elleni jó garnitúra .................................................K 37.— IZA“ Hajfesték. Kapható minden árnyalatban minta szerint. Használati utasítással............................K 77.— Becse s látogatás*' és cégünk ismerősei körében való ajánlását kérve, maradtunk kiváló tisztelettel „IZA" KOZ ETIKAI INTÉZET A SZÉNÉGETŐK irta: MÁRA! SÁNDOR Tizennégyészténdős koromban nagybátyáin : birtokán nyaraltunk egy alföldi faluban, közel Pesthez, talán másfél gyor-svona tórány i ra. Ezen a nyáron határoztam el, hogy megszököm hazulról s minden tekintélyen uj életet kezdek. A terv reggel tízkor jutott eszembe, s azonnal végre is hajtottam. Lázas és exaltált. túlzásokra beállított gyerek. rögtön átmásztam az ablakon, — ugyanezzel a fáradsággal ki mehettem volna az ajtón is, amit senkii sem őrzött, az ablak egészen alacsony volt és a tornácra nyílott, — de habozás nélkül az ablakot választottam azzal a kötelességérzettel, hogy az ember tizen- n égveszten dős korában betartja egy szökés szabályait. Erről n szökésről maradt ez az emlék. ami halványan világit ma is az összes ké-j söbbi emlékek mögött, ahogy a gyújtogató emlékezetében a tűzvészén átvilágít az a marék parázs, amivel a tűzvészt felgyújtotta: ez az emlék a szénégetőkről. Tehát nagybátyám birtokán nyaraltunk, mint egy német elbeszélésben, olyan jó alföldi hatszáz hold volt ez, betáblázva s a kastély inkább oszloptornácos kúria volt, s nagy és eihanyego’t park közepén állott. A szobák is züllöttek, de hulladozó hanyagságukban is vi dó kiesen elegáns, hosszú és hűvös szobák voltak ezek, s élénken emlékszem egy billió rdszobára. ami ma is úgy tetszik nekem, mint a tékozló fényűzés és uíólérhetel.lén or- „j., fi,v imrne. Mi odahaza polgári előbb >él- ijV; u, ’ - nagybátyám betáblámt földjei közé* nfb.ie engem megrendiieU ez a gazdagság, ■jn,í külön termel tud Juttatni egy hill tárd asztalnak - büliárdoaá* aaentehülyének. \zon a reggelen anyám rendkívül erősen megvert egy bottal — már nagy és nyurga kamaszok voltunk, ami anyánkat nem gátolta abban, hogy a testi fenyítést tetszése és belátása szerint alkalmazza rajtunk, amikor úgy érezte, hogy ez érdekünkben történik. Már nem emlékszem, 'hogy miért, csak arra emlékszem, hogy reggel hejölt a szobámba, bottal a kézében, s izgatott szóváltás után kétszer erősen végighuzott vállamon és mellemen a holla! s aztán elment. Rögtön, mikor egyediül maradtam, elhatároztam, hogy megszököm. A legegyszerűbb szökési módot választottam, iskolapéldáját a szökésnek, talán elkeseredésemben, lángoló dühömben és sértettségemben is valami halvány sajnálkozással, hogy kötélhágcsót nem alkalmazhatok, — de I az ablak nyitva állott, egy méter mindössze a földtől, s ji legnagyobb erőfeszítés mellett fíém lehetett a kötéihágcsót alkalmazni, — ezért csak átléptem az ablakén, ahogy voltam, hajadonfőit, rövid nadrágban, könnyű zekében és szandálokban, nekiindultam a világnak. A kaland többi, részlete homályos és elmosódott.. Nem humort mesélek itt és nem adok élő Valamit, ami annyira zavaróé, hogy már nem is az enyém, — a kaland két napot tartott s majádéin rosszul végződött, mert anyáin haragjában és szere te télben, gyűlöletében és megbánásában szertelen, nehéz lohogásu teremtmény, félőrült lett belé, mikor nem kerültem elő, a kútba akarta vetni magát s még sokáig idegh jszerii tünetekkel sínylette meg, s én rögtön a kaland után intézetbe kerültem s Véglegesen elhagytam az otthont. | Mindez nem lényeges eleme ennek az emlék* i nék. Mint mikor egy régi filmből csak néhány j tucat, néni összefüggő, képecske marad, úgy • emlékszem a szökés részleteire, — nagy ferróságban gyalogoltam ki a faluból, senki nem i látott, a parasztok arattak a földeken, nem volt. benne semmi feltűnő, hogy az urfi sétál az országúton. Talán fiz kilométerre lehetett a legközelebbi falu, — addigra elfáradtam a szörnyű, forró alföldi portól s emlékszem, •végtelen részvét fogéit el önmagámmal szemben, — elhatároztam, hogy Pestre megyek és J idegen név alatt állást vállalok. Hogy milyen természetű legyen ez az állás, azt nem tudtam pontosan, — valami bizonytalan volt ez a képzet. s nagy kötelek voltak -benne, zsák búzák, amiket föl kell cipelni egy hajóra s persze iroda, mindenekelőtt iroda, amilyep odahaza volt, apám irodája, sok asztallal, -- irodalányok és hűvös szobák és fess ügyvédjelöltek s közöttük én, szerényen, de rögtön felkeltve főnökeim figyelmét, akik szemhunyontva ösz- szesugnak mögöttem, hogy jó fogást csináltak velem — s én járok az iratokkal hónom alatt a szobákban, nyájas vagyok a személyzethez, nyájas, de komoly, — s rövid pár hét alatt, az egész iroda szeretőiét megnyertem, délelőtt titokban a kereskedelmibe járok s éjjel egy olajlámpa fénye mellett készülök soronkivül vizsgáimra, — mig főiiüköm egy napon behív, s kissé meghatottan nyolcvan koróda fizetést, ajánl föl nékem, -- „eltekintünk koráitól** — mondja krákogva a megindult Ságtól, — szóval •arra emlékszem, hogy akkor már én is köny- uyekkel a szememben és teljesen megimdub tan s átfőzve naptól és pácolva portól, értem be a szomszédos faluiba. Azt. tudtam, hogy az ut Pestre innen vezet, már nem emlékszem, volt-e valami pénzem s vasúton akartam-e Pestre jutni vagy gyalog? Csak a káplánra emlékszem még, aki a plébánia előtt ült, egy akác alatt, egy pádon s rögtön elibém jött és karon-fogott és bevitt a plébániára. Erre jól emlékszem, a bűvös, birsalma, pipa-, doh- és tömjén szagú falusi szobára s a káplán borotva lattan, viiurnerlis arcára s hogy szegénynek derekán a hétköznapi cingulusa mát nem is fekete volt, hanem zöldesen fényié!!, a szegénységtől. Rögtön egy köcsög tejet hozott, sajnálta, hogy a plébános nincsen odahaza s leültetett, valami nagy élmény lehetett ez neki, mert sokat kérdezett és én kitérőeket feleltem. Elárultam neki, lehetőleg tartózkodóan, hogy utón vagyok, Pestre megyek, ahol dolgom van. Ez nagyon érdekelte. Mégis, milyen dolog? — kérdezte nyugtalan kíváncsisággal. Általánosságban és vázlatosan feleltem, hogy egy nagyobb dolog szólít a fővárosba, üzleti természetű, mindenesetre sürgős és érdeklődtem, hogy melyik a legközelebbi ut? A káplán megmondta, hogy Mindszenten át. s aztán Aszód és Gödöllő, — de lehet Hatvannak is, mire bólintottam s azt feleltem, hogy inkább a hatvani utat választom, mert ügyem nem tűr halasztást s arra rövidebb. Ezt a káplán is megerősítette, hogy arra rövidebb. Még arra emlékszem, hogy szótlanul ültünk s néztük egymást s egy lyukas bőrdivány volt a szobában s egyszerre végtelen vágyat éreztem, részegen a naptól, a fáradtságtól, a köcsög hideg tejtől és a kalandtól, végigfeküdni ezen .a díványon és elaludni. De akkor a káplán ujn kezdte, hogy milyen természetű is az a bizonyos állás s én utaltam az irodára, de a buza- zsákokat. és a hajót elhallgattam, bizonyos feszélyezett® éggel, nem akartam ebbe egy egyházi embert, aki az ilyesmitől bizonyára távol áll, beleavatni. Jódarabig hallgattunk, aztán i káplán bocsánatot kért, hogy várjam meg öt egy pillanatra, valamit, el kell mondania a plébánosnak, de rögtön visszajöu s elkdser a határba s megmutatja Pest felé az utat, bágyad t udvariassággal mosolyogtam és megköszöu- lem a szívességiét s azt mondtam, hogy nagyon lekötelez, mégis, igy utas ember az idegenben s a káplán kihátrált az ajtón s kérlelt, hogy maradjak csendesen, rögtön visszajön. Néhány percig csakugyan fáradtan és közönyös várakozással ültem s aztán egyszerre valami nagy izgatottság fogott el, szivdobogtató nyugtalanság, hogy veszélyben vagyok — fogalmam penDvalt, hogy a káplán ebben a pata
