Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-23 / 293. (1920.) szám

23

1928 december 23, vasárnap.

'PRXGAlA\AGÍ!ARHII«iAR

Budapest helye a oilágoárosok

között

B Prágai Magyar Hírlap számára Irta: SIPŐCZ JENŐ dr. Budapest székesfőoáros polgármestere

Budapest, Karácsony.

Európa nagyvárosai között Budapest székes- főváros nagyságra nézve nem áll a legelsőik közöttt> jelentősége azonban kétségkívül az elsők közé helyezi. A világháborút követő nagy átalakulások folyamán a területileg erősen redukált Magyarország teljesen függetlenné vált s igy ma mint politikai centrum is fontos, mint egy megkisebbitett, lefegyverzőit, de azért komolyan számottevő állam fővárosa.

Ezt a fontosságot még növeli Budapestnek különösen kedvező földrajzi helyzete. A középeurópai nagy vizi-ut, a Duna középső folyása mellett, a nyugateurópai kultúra és a Balkán határvonalán, fontos európai útvonalak találkozásánál fekszik s igy közlekedési, kereskedelmi és kulturális fontossága megmaradt a világháborút befejező békeszerződések után is.

volt arra, hogy az évszázados kényszerű mulasztásokat helyrehozzuk, de nyugodt lelki- ismerettel mondhatjuk, hogy ami erőnktől telt s az adott körülmények között lehetséges volt, mindent megtettünk. Különösen áll ez Budapest fővárosra' amelynek polgársága nagyszerű buzgalommal, áldozatkészséggel és tehetséggel igyekezett városát Európa első városai sorába emelni.

A tudomány, az ipar, a kereskedelem egyaránt csodákat tett a főváros felvirágoztatására. Úgyszólván a semmiből, sokszor küzdve idegen, ellenséges erőikkel, teremtettük meg nagyszerű tudományos intézményeinket: egyetemeinket, amelyekre ma már idegen országok, sőt világrészek tanulóifjusága is elzarándokol tudását tökéletesiteni; — főiskoláinkat, szinházainkat, könyvtárainkat, stb. Tudományos életünknek nem egy kiválósága lett büszkesége az egész emberiség művelődésének és haladásának, iróánk és művészeink közül sokaknak neve jelent nagy értéket a világ irodalmában és művészetében.

A világháború befejezése óta eltelt tűz év alatt munkálkodásunk nemcsak arra irányult' hogy az összeomlásból megmentsük értékeinket, helyreállítsuk azokat a nagy károkat, amelyeket szenvedtünk, hanem arra is,

Győry Dezső legújabb verseiből:

MAI EMBEREK

Mindenhová jutott elég: hatalmasok és bátrak, ragyognak, mint a déli fény s sötétek, mint az árnyak,

Budapest jelentősége a világháború befe- j jezése óta idegenforgalmi szempontból haté- | rozottau emelkedő tendenciát mutat. Egyre több és több idegen fordul meg Magyarországon s elsősorban Budapesten, akik a legeredményesebb propagandát fejtik ki hazatérésük után Budapest szépségei és nagyszerű gyógyhatású fürdői mellett. Magam is, aki bejártam Európának csaknem valamennyi országát és nagyvárosát s az Egyesült Államok jó részét: minden elfogultság nélkül merem állítani, hogy a természet egyetlen városnak sem juttatott annyi ajándékot, mint Magyar- ország fővárosának. Késégtel en, hogy ennek ellenére sem tartunk ma még olt> hogy a természetnek ezekét az ajándékait fürdőkul- turánk és idegenforgalmunk javára annyira ki tudnánk használni, mint helyünkben más

bársonyszék, autó, pódium és hivatali asztal, üllők, ekék jól ismerik, de ez már nem vigasztal,

lépten-nyomon rájuk botiasz s vagy siivegelsz feléjük, vagy panaszukat hallgatod, miknek sosincsen végük,

jó emberek, csak valami baj van mindegyikükben, eggyel több, vagy kevesb kerék forog gépezetükben,

kinél a szív, kinél a fej, kinél idegje tompa, s valami roppant titkokat cipelnek önnyomukba,

már nem szuperál teljesen a motor, vagy a kormány, s meg-megzörög a mélybe lent a kis hiba mogorván,

ők azok, akik mindenütt mindenbe belefognak, de jól semmit se értenek s aztán eloldalognak,

ők a vető, ki nem arat, a szántó, aki nem vet, s nem tud leküzdeni magán cgy furcsa ellenszenvet,

szerencsésebb és boldogabb országok népei esetleg lehasználhatták volna.

De ezért a magyar népet, Budapest lakosságát és kormányzatát nem lehet felelőssé tenni. Magyarország történelme ezer év óta a szenvedések és csapások szakadatlan láncolata. Nemzeti dinasztiáink kihalása óta helyzetünk Középeurópáhau nagyon súlyos volt. Az ország évszázadokon keresztül három részre volt felosztva, amelyek'sorsában és történelmében a szenvedéseknek csak fokozatai volak, de egyik országrész sem élvezett soha .tartósabb nyugatimat. A nyugalmat, békét és zavartalanságot csak az 1867-től a világháború 'kitöréséig eltelt pár évtized alatt élvezhettük s erre az időre esik a magyarságnak és fővárosának az a hihetetlen arányú számbeli, gazdasági és kulturális kifejlődése, amely Európa országaiban páratlanul áll.

Természetes, hogy ez a rövid idő kevés i

ők azok, akik sohase érzik magukat szabadnak: a szegény mai emberek, kik mind defektet kaptak.

A HARCOS SZERETET NEVÉBEN

Mi vagyok én? — Már szerteszét zsibong a visszhang, mit a nagyvilágba vertem: a nagyvilágban: szivekben s hitekben.

Csak egy arcom van s nincsen ezer arcom, hát akkor mégis mért tartanak engem mindenütt másnak s nem, aki vagyok?

Van, aki gyönyörködni akar bennem,

mint a virágban, felhőkben, szavakban,

van, aki hinni akar bennem,

mint az igehirdetökben és bátrakban.

van, aki fél tőlem,

mint az igazságtól és a büntetéstől,

van, aki jó példának nézdel,

mint faliképet sesztaiskolában,

van, aki öregnek gondol, mint az örök emberi bánat, s van, aki fiatalnak, mint a fiirevert csikó,

én mind vagyok, és egyik se vagyok,

s példa-sorsomat, költöségem és mély kínjaim amik százszorszépek és szentek, odadnám egy kardért,

amit kirántva s magasra emelve vinnék vérbő seregek élén s rásuhintanék a nyomorra

a harcos szeretet nevében: halálra vele: üsd-vágd, nem apád!

lanafcbau reverendáját felfogva, lóhalálában inai a csendőrség felé jelenteni, hogy jöjjenek azonnal, mert vau itt egy tizennégy esztendős, rövidnadrágos urficska, aki zavarosan beszél, nagyon fáradt, nem tudni, honnan jött -és sürgős üzleti ügyek szólítják Budapestre, — csak azt tudtam, hogy valami nagy veszedelem fenyeget, habozás nélkül kiütöttem az ajtót, átrohantam az üres udvaron, a sovány gyümölcsösön s a kerti ajtót felszakítva, egy keskeny ösvényen nekiindultam a szilvafás domboldalnak, ami ugyan nem vezetett Pest felé, de legalább arra volt jó, hogy a csendőrök hiába keressék a pesti országúton első nap a nyomomat.

Alkonyodott, amikor megtaláltam a szénégetőket.

*

Akkor már órák óta egy erdőben mentem, s mikor most. ezeket a sorokat írom, tisztán érzem annak az erdőnek levegőjét, a fák, a főid, a levegő szagát, -az alkonyat és a lombok szagát — az a pár óra közölte vetem „az erdőt*' — s járhatok akárhol és vadászhatok rengetegekben, ón akkor tudtam meg, hogy a földön egyáltalán van erdő, valami, ami nem tájrészlet egy vasutablakból és nem fürdőhely körítése és nem festmény az uríszobába-n és nem féloldal egy regényben, -- hanem valóságos valami, az a bükkös, ahol három órát meneteltem egyre sűrűsödő és feketedő, vastag lombok alatt. Akkor már egészen vad lehettem, -mert útközben akadt még egy falu s ott is néztek utánam, s ezért vágtam be az erdőbe, ott, ahol nem volt ut s mentem egyre mélyebben, egyforma fák között, órákon át, a sűrű felé, félájul tan a fáradtságtól, valami ősrégi, halványan feléledt ösztön mágnesével az idegeimben a szénégetők felé. A szemem előtt forgott a világ. Néha megálltaim és egy fatörzsnek dűltem, leülni nem mertem, mert tudtam, hogy akkor rögtön elalszom és tehe- iétiemül belealszom az éjszakába. Mit gondoltam. mit reméltem, ma se tudom. Mit remél

t az a kölyökállat, mikor egy napon elindul az I anyja mellől a barlangból., hogy a továbbiakban egyedül maradjon, micsoda erő, ami a Teremtményt kilöki a maga útjaira az otthonból, mint egy kis meteort és nincs többé visz- szautja s önálló törvények szerint kering? Mi vihetett akkor engem, egyre dühösebb tempóban, ahogy nekem tetszett, abban a pár ezer- holdas, lankán felejtett erdőben, mit hittem, hova jutok, mi lesz velem? Emlékszem, szörnyű volt a csönd, — soha, azután se, végtelen tengervizek közepén, Afrika sivatagjában, soha sem hallottam többé azt az irtózatos, önálló, megmásíthatatlan csöndet, ami háromórás menetelés után az erdőben zúgni kezdett körülöttem. Arca volt és Aingja volt és teste vol/ ennek a csöndnek , s egyre közelebb jött, mint egy elem, mint a kiáradt viz s nem lehetett mén e kölni előle.

A föld füstölt a fák között, hosszú, egyenes, fekete füstaszlop szállt föl két fa kivágása között egy föld-daganatból, itt égették a szenet. Szótlanul és sokáig álltaim. Majd:vem azt -mondtam most, hogy „képzeljék el“, — szóval én városi gyerek voltaim, polgár-családból, kisasszony és nevelő és ©óta és fürdőhely, s szépenfeijktt hisztéria, — s az egész 'együtt, a sértés, a fájdalom, a többórás vándorlás, az erdő © egyszerre kijött az egész civilizált távlat hátteréből, amiben felneveltek, két ember a föld alól, egy férfi és egy uő. ők ás megálltak éis néztek engem. Ez az idill az őserdőiben percekig tarthatott, — s nagyon kell vigyáznom, hogy most egy -sort ne Írjak ide, -egy szót se, ami többet mond, mint ami volt, vagy nincs ebben a kis élményben, . s ami érzékeltethető 'belőle — szóval -én arz első pillanatban megörvendtem, hogy „ez még van“, hogy emberek egy erdő közepén elő jönnék, a föld alól § egyáltalán, hogy ott élnek. Lompos, idősebb férfi volt. egészen különös, szennye© rongyokban, szakállas, elvadult, © a férjét egy fekete ronggyal kötötte-be — © mellette az asszony ugyanígy, csak ennek lógott a haja.

Most biztosan történt valami, e-lső szavak, de- ezt már nem tudom igazán. Amibe emlékszem, — két napot voltam náluk — hogy nem sokat foglalkoztak velem. Valószinüleg nem ériek reá megfejteni engem, szenet kellett égetniük, ez volt nekik a szezon. Csak azt tudóim, hogy nem kérdeztek sokat. Tapintat volt, vagy közöny, beletörődés, hogy majd kiderülök, fásultság, hogy nem tartozik reájuk. vagy talán mégis valami tudattalan, nagyon finom tapintat, hogy ez az én dolgom? Valószínűleg jobban megleptem őket, mint ők engem. Valószínű, hogy őik hamarább megfejtettek engem, mint én őket, A két napot egy vackon félig ébrein, lázasan aludtam át, csak néha ébredtem föl, egyszer a férfi guggolt mellettem 'és avas szalonnával kínált, egy más alkalommal az asszony kínált vízzel. Biztos, hogy nem kérdeztek semmit, mert nem mondtam semmit, — s ez a kis diszkréció még ma is megrendít, mint a legszebb ajándék, amit emíberektől valaha kaptam. Különben nem tudom a részleteit ennek a két napnak, csak az a félóra maradt meg pontosan, mikor első éjszaka felébredtem.

Valami vackot vetettek nekem, a szabadban, a tűz mellett, s betakartak, — éjszaka felébredtem arra, hogy fázom. Hirtelen felültem, néztem a csillagos eget, a sötét fákat. Olyan csönd volt, mint a szűz teremtés csöndje lehet., — s nekem, tirennégyeszteudős szivemben és fejeimben, egyszerre dolgozni és világítani kezdett Iszonyú zörejjel és fénnyel az erdő közepén egy felismerés, —. valami olyan édes és fájdalmas -és 'titokzatos, aminek az ize- egy életen át nem -múlik el az ember szájában ©oha. Valami arról, hogy van egy valóságos és igazi -élet, — egy nagy csönd, -amiben erdők és csillagok vaunak, © embe; WEIQEL tánciskola |

| Nyitra |

Iparos székház |

Információ a Huszár cégnél, Vilson-utca ^

hogy uj értékeket hozzunk létre, megmutass suk életképességünket s ezzel bebizonyítsuk Európa népei előtt, hogy az élet joga bennünket is megillet.

Ma még sok helyen áll fenn a bizalmatlan-, ság, még sok akadálya van a népek kölcsönös megértésének. De kétségtelen, hogy az emberiség egyetemes érdekei, a szomszédos népek egymásrautaltsága lassanként elhárít-, ják az uitból a békés együttműködés aka-i dályait. Budapest népének is érdeke, hogy ezek az akadályok az útból eltávolíttassanak s ismét meginduljon a vérkeringés az oly sok évszázadon át egy államhoz tartozott terület bek között.

S mert ennek az időnek bekövetkezésére teljes bizonyossággal számítunk, nem adjuk fel a reményt, hogy fővárosunk a jövőben,; mint az egyetemes magyar kultúra centruma* * az eddiginél is szebb és nagyobb jövőnek néz elébe.

A politikai határok megváltozása megváltozz lathat sok mindent, megváltoztathatja a gazdasági, kereskedelmi’ közlekedési helyzetet, de soha sem eredményezheti az egy és ugyanazon kulturális és nyelvközösséghez tartozó népek k-ulturközös ségének megszün ését.

Mi is hisszük és remiéijük, hogy a megér-, t-és és a békés kiengesztelődés szelleme, amely Európának sok vihart átélt népeit n-apról-napra közelebb hozza egymáshoz, mihamarabb áthatja a volt monarchia területén alakult államokat is és megtalálhatja -a módját annak, hogy a magyar népnek más állami fenhatóság alá került csoportjai kulturális együvétarlozásuk érzését akadályok nélkül ápolhatják és fejleszthetik.

A legjobb kávéfőző

a legszebb ajándék

G. DUSCHINSKY BRATISLAVA Köztársaság-tér 11

■rek az erdő közepén, s hogy van egy nagy összetartozás. S hogy mindaz, ahová

még néhány óra előtt olyan visszavonhatatlanul és szőröstül-bőrösitül tartoztam, lakás és város, nevelés és iskola, szüleim és testvéreim, modor, Toldi estéje, grammatika, vasutak, pénz s hogy mi lesz belőlem, mindez valami másodlagos dolog, — igazi csak egyi van, ami az értelme az egésznek, hogy én élek és itt fekszem a csillagok alatt. Hogy midam ellett, hogy alatt, vagy fölött, amit nekem mutogattak s amire megtanítottak, van egy második, egyetlen, igazi ama az életemnek, nem sötétebb és nem világosabb s mégis más, aminek nincs neve és szilárd formája, s aminek résztvevője és osztályosa vagyok, Hogy elég néhány óra járásra eltávolodni attól a helyzettől, amit megmásithatatlannak ismertem föl s hideglelősen kellett észrevem- -nem, hogy hihetetlenül könnyű elkanyarodni egy másik, lazább és valószínűbb élet felé. A szénégetők mellett feküdtem a hideg éjszakában a földön, óra és óra járásra minden országút és vasútvonal mögött, — s valami csukló, hidegle-léses öröm ment végig rajtam,, mint aki megtudott valami igen nagy dolgot, egy titkot, amivel most már ©lél egy ideig.

Két napolt tartott ez a keverés az erdő közepén, ez a lázas félig-alvás, félig-ébrenlét, ez a boldog szédülés. Aztán megtalált nagybátyám a csendőrökkel és kocsin hazavittek, betették egy szigorú nevelőintézetbe, ahol üggyel-teijja 1 csakugyan faragtak belőlem valamit, ami hasonlít egy civilizált emberre. Azt soha nem kötöttem az orrukra, hogy én tizenmégy esztendős koromban a szénégetők társaságában egy- éjszakán homályosan és tapogatózva sejtettem valamit, amit ők összes könyveikkel, szakosztályaikkal és 'műszereikkel nem fognak észlelni soha.