Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-16 / 287. (1914.) szám
10 1928 december 16, vasárnap. Az „egyenrangú** szovjetdiplomatáh és az embertelen szovjetbörtön Hiteles adatok a solovhi börtön borzalmairól — Mi az, amit megmutatnak a hüllőidnek és amit elrejtenek? —Az emberkinzás szörnyű intézményei Riga. december közepe. ÍA szovjet immár tizenegyedik évi fennállásának jubileumát ünnepli és az egész civilizált világgal el akarja hitetni, hogy területén ideális állapotok uralkodnak, állapotok, melyek minden egyes szovjetalattvalónak szabadságot, biztonságot, kényelmes megélhetést biztosítanak, holott ma az USSR területén talán nagyobb deszpotizmus, elnyomatás uralkodik, mint a régi cári Oroszországban. A szervezett propaganda, a különféle „szovjetbarátok" és az „uj Oroszország-gal“ összeköttetést fenntartani igyekvő egyesületek, a különféle kommunista pártok a mindenütt fennálló politikai ellentétek ügyes felhasználásával oda jutottak, hogy a müveit nyugaton a szovjet elleni antipátia lassan szünetéiben van. Az ember igen gyakran hallja azt a kijelentést, hogy „Oroszországban már eltértek a kommnnizmnstól és nemsokára az állapotok ott is konszolidálódni fognak". Különös, hogy ezek<?t a kijelentéseket már évek óta terjesztik és a szovjet még mindig fennáll, sőt külföldön kezd olyan szerepet játszani, mintha olyan atmoszférát tudna teremtni, amelyben el lehet felejteni a minden emberi érzést és kultúrát lábbal taposó vérengzéseket Ha a külföldi szovjetkövetségek pezsgős és káviáros ragyogó estélyeit tekintjük és az ezeken résztvevők tömegét, akkor természetszerűleg felvetődik a gondolat, hogy azok. akik átlépik a vörös követségek küszöbét, legalább is egyenrangúnak tekintik a követ- elvtársat és kormányát a többi civilizált nemzetek képviselőivel és kormányaival. Az elmúlt hónapban rendezett szovjetestély Berlinben erről eleget mond. Mi van az álarc mögött? A po’gári szokásokat felvevő szovjetkövetek roskadozó asztalai, asszonyaik ékszerektől csillogó nyaka, a li bériás aranysujtásos inasok tömege, csak kifelé akarja mutalni a szovjet egyenrangúságát. Ez mind politika, propaganda, üres, hazug reklám. A szerencsétlen orosz tömegek éheznek, robotolnak, még annyi joguk sincsen, hc-ny szabad akaratukat nyilvánítsák. Moszkva uccái hemzsegnek az elhagyott és teljesen leziillött gyermekek ezreitől, a szerencsétlen „besprizoniktól", a parasztok a vörös ököl nyomása alatt nyögnek és minden felett ott trónól a legrémesebb hatalom, a Cseka vagy Gépéu. Ha idegen téved a vörös Oroszországba — amennyiben ez a szovjet urainak tetszik, — úgy tüntető udvariassággal és liberalizmussal megmutatnak mindent, — amit ők éppen meg akarnak mutalni. Főleg szocialista külföldi elvtársaknak szeretik mutatni a kommunizmus „vívmányait". Itt a szemlélőnek készséggel megmutatják a „rettenetes Tsekabörtönöket" Moszkvában vagy Szent- pétervárott és ravaszan mosolyognak, amikor a látogató a legnagyobb megbotránkozással beszél a ^rosszakaratú külföldi burzsoa-propagandáról", mely a legsötétebb színekben festi ezeket a min- taintézeteket. Hogyne, hiszen a naiv látogató olyan intézetet is lát, melyben a foglyok tiszta, rendes cellákban vannak, szellős, világos munkatermekben do’goznak és még rádiót Í9 hallgathatnak szabadidejükben. A foglyok ugyanis kivétel nélkül közönséges büntettek, mint például rablás, fosztogatás, gyilkosság vagy lopás miatt ülnek ezekben a potem- kinintézetekben, melyeket tisztára csak propa- gativ célból tartanak fenn. Az idegen nem vesz magának fáradtságot, hogy például meglátogassa Kémét, Murmannt, Kolmogrit, Portaminsket, vagy a poklok-poklát, a hírhedt SoLovkit. A lehér pokol Talán örök titok fedi ezeket a borzalmas helyeket, ha véletlenül két külföldit nem vet oda a sors. Bár a szovjetkatőságok érdeke, hogy senki elevenen el ne hagyja a siralom e sötét zugait, két külföldinek mégis sikerült kijutnia ebből a szörnyű pokolból- Röviddel ezelőtt két könyv jelent meg, mely beszámolt a szovjet deportációs poklairól. Egy francia, M. Raymond Duguet és egy finn, M. B. Cederholm számolnak be vaskos kötetekben Solovkiról. Aki ezeket a könyveket elolvasna, képet alkothat magának arról, mit jelent aa ma Szovjetoroszországban depor- iációs fogolynak lenni, különösen ha politikai száműzött aa illető. Soloki vagy Solovetski sziget a Fehér tengerben fekszik a 65. szélességi fok alatt. Valamikor, nem is olyan régen, aránylag viruló élet volt ezen az elhagyott szigeten. Jámbor barátok éltek itt a hó és jég magányában, templomokat, iskolákat, zárdákat építettek, világitótornyos kikötőt, sőt több primitív gyárat, többek között egy téglagyárat és egy bőrcserzőt tartottak üzemben. Régi krónikák szerint már mintegy 500 esztendő óta szerzetesek lakták a szigetet. Solovkin évszázadokon keresztül keresztény értelemben vett nemes közösség uralkodott, melyet most felváltott a kommunizmus. 1021-ig mintha megfeledkeztek volna a szigetről. Senki sem bolygatta a barátokat, akik nyugodtan űzték a halászatot, a prémvadászatot és fogadták a zarándokoló parasztokat. Az idillt azonban az említett esztendőben megszakította a Cseka egy biztosa, aki megfelelő fegyveres alakulattal megjelent Solovkin és arra szólította fel a barátokat hogy hagyják el a szigetet. Még azt '■m engedték meg odúk, hogy, moapúJlP* «ego nyes eókmőkjaikat magukkal vigyék. A szovjet ezzel két célt akart elérni. Egyben kezét rá akarta tenni a nagy vagyont érő prémkészletekre, templomi kincsekre és másféle értékekre, másrészt olyan deportációs kolóniát akart teremteni, mely lehetetlenné teszi az odajulotiaknak a menekülést, illetve biztosítja azok pusztulását. A vörös kiküldöttek alapos munkát is végeztek. Hat hónap alatt játszva pusztítottak el azt, amit a barátok 500 esztendő alatt építettek. Hogy a parasztoknak elvegyék a kedvét a további odazarándoklástól, a templomokat és szentélyeket feltüzelték. A kincsek pedig Moszkvába vándoroltak, amennyiben nem Hintek el a különféle kezekben. A borzalom útja Szentpétervár és Solovki között hosszú az ut. Három napig kell vonaton utazni, míg a Fehértenger partján fekvő Kém állomást eléri a vonat. M. Cederholm finn kereskedő igen szemléltetően írja le ezt az utazást, melyet kilencvenkét szerencsétlennel együtt kellett megtennie. A rácsokkal ellátott vagonokban tulajdonképpen csak hatvan embernek lett volna hely, azonban 92-őt présellek bele. Szürke, csatakos reggel indult a transzport a szentpétervári csekabörtönből. Minden fogolynak egy kilo fekete kenyeret és három szárított, bűzös halat adlak. Háromnapi élelemként. A vasúti kocsi több szakaszból állott, oldalán fo’yosó futott végig. Itt állottak őrt a fegyveres csekisták. A szűk szakaszok három egymás feletti részre voltak osztva. Ezért olyan alacsonyak voltak, hogy a tiz ember sem ülni, sem mozogni nem tudott. Mindenki kénytelen volt feküdni, de úgy, hogy feje lehetőleg a folyosó rácsánál vo'.t. Minden félórában uj őr jött, aki minden foglyot megszámolt. Ez az örökös számolás és ellenőrzés csupán azért volt, hogy megakadályozza a deportáltak esetleges alvását. A zsúfoltság annyira ment, hogy Cederholm, aki egy tüdőbeteg öreg parasz'tal volt együtt, ennek folytonos fertőző köhögése előtt képte’en volt kitérni, sőt amikor a szerencsétlen vért hányt, ő is teljesen véres lett. Alaltuk egy tatár haldoklóit. Huszonnégy órán keresztül nem vitték ki a hullát, úgy hogy a vele együtt levők kénytelenek voltak a halot'al együtt tölteni az éjszakát. A mellékfülkében egy amerikai mérnök volt. Ezen a szerencsét’eneu annyira erőt vett a kétségbeesés, hogy hisztérikus sirőgőrcsöket kapott. A kíséret parancsnoka erre kivette revolverét és ,ijesztésül“ feléje lőtt. A golyó szétroncsolta a mérnök vállát. Fél napon keresztül nem kötötték be a sebet, noha volt kötszer a katonáknál A szánalomramélló félig elvérzett és miután végre bekötötték a sebet, teljesen legyöngült állapotban még neki kellett felmosni a vért a fülkében. Az utazás harmadik napján végre meleg teát (egy barna, gyanús folyadékot) kaptak a szerencsétlenek. Ekkor azonban egy különös incidens történt. A szállilmányban részt vett két csekahivatal- nok is, akiket büntetésből helyeztek Solovkiba. Az egyik éppen a minden higiéniával gúnyt űző förtelmes mellékhelyiség felé tartott, amikor egy szakaszban egy forró teával telt ibrik reáesett és nyakán leforrázta. A parancsnok, aki nyomban olt termett, nem tudta megállapítani a bűnöst. „Majd Kernben elintézzük a dolgot", nyugtatta meg a nyakát tapogató elvtársat. Alig hogy lecsillapult az izgalom, újabb incidens zavarta meg az utat. A leforrázott elvtárs felé, amikor egy szakasz előtt elment, egy öblös hang valami sértést morgott. Újabb izgalom: „Majd Kernben átnyújtjuk a számlát!" — fenyegetőzött a megsértett csekista. Három hulla a hóban <.. A számlaáínyujtás nem is váratott magára. A szállítmány parancsnoka két percig tanácskozott Mikelson elvtárssal, a kérni koncentrációs tábor parancsnokával. A szóbajövő szakaszokon lévőket félreállitották és felszólították, hogy nevezzék meg a bűnösöket, vagy mindannyiukat agyonlövik. Három gyanúsítottat nyomban ki is választottak. Amikor a szállítmány a kérni kikötőbe ment, hogy áthajózzék a szomszédos Solovki szigetre, az ut mentén feküdtek a szerencsétlenek még ki sem hült hullái. Solovkiban csak három szabad ember éL A tábor parancsnoka, annak segédje és a főintéző. A többiek kivétel nélkül szovjethivatalnokok, büntetésből vannak ott. Hogy lehetőleg kiszabaduljanak és egyben kiérdemeljék a szovjet bocsánatát, a legkegyetlenebb bánásmódot tanúsítják a foglyokkal szemben. Ezek az emberek a fogolytábor arisztokratái. Rendesen csak néhány évet töltenek ott és azalatt is jobb bánásmódban részesülnek, külön étkeznek és különféle kedvezményeket élveznek. A második kategória a közönséges gonosztevőkből áll. Ezek sem számítanak tulajdonképpeni foglyoknak, mert úgy bánásmód tekintetében, mint élelmezés terén jobb a sorsuk. A páriák páriái a politikai foglyok, a „K. R.“-ek. A politikai foglyokat gyűjtőnéven ellonforradalmároknak nevezik. A legsötétebb fantázia sem tud elgondolni borzalmasabbat, mint azt, amit ezek a szerencsétlenek szenvednek. A csekisták egymást licitálják túl a legpokolibb szekatúrák kigondolásában. A foglyok között nők is vannak, ezek elkülönített épületekben varrnak elszállásolva. A szigeten általános a kényszermunka. Napi 10 42 órát kell dolgozni » i e^mlmiljpek, emellett mm ünnepet, sem A prédára leső szúnyogok sűrű felhőkben rontanak az áldozatra, aki a szörnyű folytonos kínok alatt elájul. Néha három napon keresztül is kikötik a szerencsétleneket. A második megrendsza- bályozás a „Sekirka". Valamikor templom volt, de a bolsevisták átalakították börtönné. Arról nevezetes, hogy az idekerülő foglyok a puszta földön kénytelenek aludni és a már amúgy is szegényes ráció felét kapják csupán. Télen ezt az épületet sohasem fütik, úgyhogy a foglyok rettentően szenvednek a hidegtől. A harmadik kinzási mód a legszörnyübb. Van a szigeten egy magas templomtorony, melybe számos apró cellát építettek. Magassága folytán rendkívül ki van téve a hidegnek. A foglyokat csupán egy ingben bezárják a cellákba a íarkasorditó hidegbe. Ha az áldozat nem akar megfagyni, úgy állandóan, akár a ketrecbe zárt vadállatnak, ide-oda kell futkosnia. A félóránként kirendelt őrök durva tréfálózásai közben négy, néha hat óra hosszat kiteszik a delikvenst a vázolt tortúrának. Egy másik módja a különbüntetésnek a földvermekbe zárás. Vannak a szigeten igen mély aknák, melyekben sem aludni, sem feküdni nem lehet, olyan szükek. Ide vetik a foglyokat, akik a büntetés időtartamára csupán a ráció felét kapják. A kőverembe vetés néha négy hétig is eltart. Aki gyakran kifogás alá esik, az a nyulak szigetére kerül. Itt úgy a kvártélyok, mint az élelmezés a lehető legrosszabb. Innen alig jut élve vissza ember. Néhány hónap alatt elpusztulnak a főidbe vájt vermekben a hidegtől és nélkülözéstől. Általában két esztendőnél tovább senki sem tartja ki az életet Solovkin. Jellemző, hogy 1925 és 1928 között csupán négy deportáltnak sikerült elmenekülnie, holott egy most kiszabadult lengyel orvos adatai szerint több mint 16.000 száműzött él jelenleg Solovkin. Beteget Solovkin nem ismernek. Kórház természetesen nincsen, ha az ottani szovjet-emberek közül valaki megbetegszik, Kernbe kerül. A deportáltak nem ismerik a kórházi ápolás fogalmát. A példátlan élemezési viszonyok folytán dühöng a számüzöttek között a skorbut. A börtönökben mez'elen íalócákon kénytelenek feküdni olyan zsúfoltan, hogy reggelre alig lehet lélegzetet venni a kitarthatatlan bűzben. Az összes helyiségekben hemzsegnek a férgek. A cári Oroszország hírhedt ólombányái elbalvá- nyodnak a fehér szovjetpoklok mellett. A szovjet területén ma éppen olyan állapotok uralkodnak, mint tiz esztendővel ezelőtt. napot nem ismernek. Erdőt, irtani, követ törni, a kikötőben dolgozni, vaggonőkat kirakni, utakat építeni, ebből áll a számüzöttek napi munka- programja. Ilyen teljesítmények mellett azt hinné az ember, hogy a foglyoknak, kiadós élelmezés, egészséges szállás és megfelelő pihenés jár. Erről persze szó sincsen. A napi élelmezés olyan silány, hogy a legprimitívebb igényeknek sem felel meg. Kenyér, halleves és üres tea a napi étlap. A kenyér rendesen dohos, vagy penészes és a felügyelő személyzet pokoli örömet talál abban, ha valamivel élvezhetetlenné tudja tenni ezt is. Aki nem tud dolgozni, arra a legsúlyosabb büntetések várnak. A kivégzések napirenden vannak. így is a legkevesebben bírják ki két esztendőn túl az embertelen gyötrelmeket Az öngyilkosságok annyira napirenden vannak, hogy egy időben nem lehetett a foglyokat a kikötőben dolgoztatni, mert tömegesen követtek el öngyilkosságot. Egy másik módja az öngyilkosságnak a passziv ellent- állás, vagy az egyéni lázadozás. Ennek agyoulö- vetés a büntetése, bár amióta rájöttek arra, hogy a deportáltak ezen az utón akarnak megszabadulni rettentő kínjaiktól, ezzel is sokkal takarékosabban bánnak. A Sehirha és a templomtorony A szovjet karmai közül nem olyan könnyű szabadulni. A halálbüntetés nem büntetés, hanem megváltás ... Ezért olyan „megrendszabályozáso- kát“ gondoltak ki, melyek méltók a Csekálioz. A megrendszabályozások háromfélék lehetnek. Nyáron a szigeteken rengeteg a szúnyog. A háromhónapos nyár alatt olyan tömegekben lepik el a szigetet, hogy süni felhőkben rajzanak minden- fe’é. Erre alapul a renitens vagy meghalni akaró deportáltak egyik legszörnyübb büntetése. Ruhátlanul kikötik őket tiz órára a Kremlin udvarára, úgy hogy egy végtagjukat sem tudják megmozgatni. A rák nem gyógyíthatatlan A legkiválóbb német specialisták a rákos megbetegedések kezeléséről Berlin, december. A rákkutatás és rákgyőgyitás terén vezető szerepet játszó „Deutsche Zenlral Komitee zűr Eríorschung und Bekampíung dér Krebs- krankheiten" legutóbbi ülésén oly adatok és tények kerültek a nyilvánosság elé, melyek a gyógyíthatatlannak tartott tömegbetegség elleni küzdelemnek uj és meglepő oldalát mutatják meg. A probléma legkiválóbb szakértői, Professor Dr. Hans Meyer, Professor Dr. Wiener, Geheimrat Dr. Blumenthal, számoltak be tapasztalataikról és leplezetlenül hangoztatták, hogy a rákos megbetegedésekben elpusztulók legnagyobb részo a szervezetlenség, az e téren uralkodó anarchia áldozata. Németországban évente tizenegyezer embert lehetne az életnek megmenteni, ha megszűnnének az eredményes gyógyítást hátráltató akadályok. A nagy közönség, sőt még az orvosok egy része is, abból a téves hitből indul ki, hogy hiába minden igyekezet, hiába minden mentő kísérlet, a rák ellen meddő a harc, hiszen még ma sem tudja a tudomány, hogy mi tulajdonképpen a súlyos kórnak előidézője, a rák baktériumai még mindig ismeretlenek. Ez igaz. De a rákkutatás nem állt meg n teoretikus keresés utján, hanem megtalálta a gyakorlati segítség lehetőségét, a rádiumot és a röntgent Ha ezt a két csodálatos erejű tényezőt kellőképpen és célszerűen felhasználnák, mint már említettük, évente tizenegyezer ember életét lehetne csak Németországban megmenteni. A gyakorlat bizonyítja, hogy a rákgyőgyitás három lehetőségének egyik teljes kihasználása csadálatos eredményeket produkál. Nemrégen még menthetetlennek hitt betegeken segíthet és segít a műtét, a röntgen és a rádium együttes hatása. Nem tudjuk innen ellenőrizni, hogy a nagynevű tudósok által felsorolt tények mennyire vonatkoznak a magyar viszonyokra is. De nagyon valószínű, hogy relatíve nálunk se más a helyzet, mint a német birodalom területén. Meyer tanár elsősorban arra mutatott rá, hogy az orvosnövendőkek nem részesülnek kellő alaposságú röntgenológiai kiképzésben. A kórházak sincsenek'kellően felszerelve és elég sok esetben bebizonyosodott, hogy nagy német kórházak vezetősége nem tudta, hova küldje betegét szakszerű kezelés végett. Pedig hogy mit jelent a röntgenkezelés kellő időben és mértékben való felhasználása, azt a stockholmi példa bizonyítja. Svédországban felállítottak egy központi rádiumterápiás intézetet és a központosított munka eredmé- ny.eképfi már a legutóbb megtartott nemzetközi patológiai kongresszuson száznyolcvan rákbetegségből kigyógyitott beteget mutathattak meg kollegáiknak a stockholmi orvosok. Mindezeket kizárólag a röntgen segítségével adták vissza az életnek. Még fontosabb tényező azonban a rádium. Nagyon sok esetben hiábavalónak, eredménytelennek bizonyult a rádiumkezelés. A legújabb kutatások kiderítették, hogy ennek majdnem mindig a felhasznált rádium kis mennyisége volt az oka. A rádiumkezelés sikere rákos megbetegedéseknél általában a rendelkezésre álló rádium mennyiségétől függ. Igen sok rákos daganatot csak erős rádiumbesugárzás, vagyis csak aránylag nagytömegű elem felhasználása fejleszthet vissza, vagy tüntethet el. Ilyen mennyiség nem áll az egyes intézeteknek, az egyes kórházaknak rendelkezésére Teljesen helytelen a rádiumkincs szétaprózása. Minden országban meg kell teremteni a központi rádiuminíézetet, ahová az országban található rádium legnagyobb részét össze kellene és össze lehetne gyűjteni. Ehhez a központi intézethez utasíthatnák az összes szakorvosok és összes kórházak betegeiket, olyan esetekben, amelyeknél csak a legerősebb besugárzások hozhatnak kedvező eredményt. Dr. Werner, a heidelbergi Krebsinstitut vezetője csodálatos hatást, nagyszerű eredményt vár ettől a centralizációtól. A nagy tömeg rádium teljes gyógyulást hozhat, viszont az általában most használt egészen apró mennyiségű rádium besugárzásai, ezer és ezer esetben bizonyulnak hatástalannak. Ma már nem lehet mondani, hogy a rák gyógyíthatatlan és épp ezért meg kell szűnni annak az állapotnak, hogy a szervezetlenség következtében ne legyen kihasználható a kezelés legbiztosabb eszköze. A rádiumkincs centralizálása és ennek révén a rák elleni küzdelem sikeres megszervezése minden államnak kötelessége. — Sztrájkolnak a zental gimnazisták, mert tul- szlgorn a matematika tanára. Zentárói jelentik: A gimnázium szerb tagozatának hetedik osztályú tanulói sztrájkba léptek és közölték a gimnázium igazgatójával, hogy mindaddig nem hajlandók az előadásokat látogatni, áruig Markovié? tanár tanítja a matematikát. A sztrájk oka az, hogy Mar kovács az osztály huszonhárom tanulója közül huszonegyet megbuktatott. A diákok küldöttsége közölte a gimnázium igazgatójával, hogy a diákok kilépnek az intézetből, ha nem kapnak más tanárt. A botrány a városban általános feltűnést •keltett és a közoktatásügyi miniszter az ügy lu- yizegáláflára miniszteri biztost küldött Zentára.
