Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-16 / 287. (1914.) szám
Angol életformák London, december 15. Alig van ország, ahol a társaságban néhány szólásformával olyan jól érvényesül az ember, mint Angliában. Így áll aztán elő a jólnevelt szívességnek az az enyhe légköre, amely .leköszörül minden darabosságot és az embereket egyanásobz fűzi anélkül, hogy összekötné őket. — El vagyok ragadtatva, hogy láthatom — igazán nagyon örvendtem — hát nem bájo« ez — valóban csodás — igazán oly boldog vagyok, hogy önnek is tetszik. / Vannak emberek, akik előtt a szeretetremól- tóság egyértelmű az alattomossággal és akik csak a gorombaságot tartják becsületességnek. Tudvalevőleg azonban az ember csak nagyon kevés embertársának engedhet betekintést a belsejébe és igy a közönyös mindennapi érintkezésben igen jó berendezésnek bizonyul a lekötelező forma. Az angol ember végtelenül udvarias. Mindig készenlétben tart valami barátságos, előzékeny frázist. Nince ebben semmi hamisság, igazán jóhiszeműen beszél és csak azt nem szabad gondolni, hogy mindjárt egész lelkét is belehelyezi a szavaiba. Az idegen, aki angolok körébe jut, a barátságos szavak váltása közben mindjárt jól érzi magát, majdnem intim hangulat fogja el és észre se veszi, hogy mindamellett mennyire idegen 5 a többiek számára. Mindezek az udvarias közhelyek ugyanis elsőrangú elhárító] az igazi közeledésnek. A frázis azonban Angliában kizárólag a szó- ; beli érintkezés számára van szánva és nyomban | eltűnik, mihelyst Írott vagy nyomtatott dolog- | ról van szó. (Ebben különbözik olyan országok- i tói, ahol ép ennek a visszája dívik.) írásban és nyomtatásban olyan világosságot és józan tárgyilagosságot lehet itt találni, amely a maga felülmúlhatatlan tökéletességében valóságos áldása a közéletnek. A cégtáblák, a falragaszok, a közbirdetések spártai egyszerűségűkkel tűnnek ki. A földalatti vasút ágas-bogas hálózatában, az utcákon, ax üzletekben minden tudnivaló a legrövidebben és legvilágosabban jut kifeS zésre. Nem kell, hogy valaki giinnaziália isko- kat végzett legyen, hogy teljesen megértsen valamely hivatalos intézkedést, vagy kiismerje magát a térképen. A nyilvános felszólítások rövidsége nagyban emeli ezeknek hatását. Egy nagy közkórházon például ez a felírás olvasható: „Ha nektek van bajotok, mi segítünk; h? jó 'dolgotok van, akkor ti segítsetek rajtunk.14 • Minden vasárnap a legkülönfélébb nézetek hangoztatását lehet a Hydcpark egy ilyen szónoklásokra használatos helyén hallani. — Itt ugyanis minden rendű és rangú ember & legprimitívebb emelvényről hallathatja a nézeteit. El kell gondolni, hogy ez mit- jelenthet némely ember számára — fél óra hosszat apostoikodik. Senki se bánthatja őt ezért. Ez alatt a fél óra alatt törvényen kivül állanak és a legteljesebb szabadságnak örvendenek. Qive Mm a chance, —- mondja a* angoL — Adjatok neki alkalmat, lássuk, hogy érvényesülhet-e, fair harcot csak olyan emberekkel szemben lehet folytatni, akiknek meghagyják a fegyverüket a birtokukban. Mi mindenről nem szónokolnak a Hydepark- ban! Egy helyen atheisták lázadnak fel mindenféle vallás ellen, mellette valaki egy uj szekta keretében buzgolódik az igaz kereszténység érdekében. Beszélnek az állam ellen, a társadalom ellen, a kommunizmus mellett és ellen, a szabadszerelem stb. érdekében. Ugyanabban az időben egy nagy embercsoport közvetlenül a szónok közelében zavartalanul énekli a Halle- Jnját. A szónoknak a közönségben persze gyakran elkcseredett ellenzéke támad. Az illetők be- szédképességéfcőí és jó humorától függ, hogy el- ballgattatják-e egymást. A rendőrök türelemmel győzik: hiszen csak a szónok védelme a feladatuk. Vannak bizonyos népszerű szóno- j kok, akiket már megjelenésükkor taps fogad, j mert minden héten hallatják szavukat. * Nagy a forgalom a Londonnal szomszédos Eton városkában, amelynek egyetemén Anglia leg" ..... 1 Mo st jelent meg a legújabb EMÖS Erdős Ren é e: Pámly György ifjúsága Ara K« 39.— Portó 5—7 Ki Megrendelhető lapunk könyvosztályában 4-V H., ig^ VodlCkavá a A PEIIDÜHCE N«0vmr« «* mms-m 1928 december 16, vasárnap. exkluzívabb fiatalsága nyeri klasszikus kiké- peztetését. Délután ötkor istentisztelet van, amelyen minden növendéknek részt kell venni. A templom léposőzetén és előcsarnokában a cilinderek százai vannak elhelyezve, amelyeken külön ismertetőjelek vannak, hogy megkőny- nyiteék tulajdonosaiknak gyors megtalálásukat. Az istentisztelet után az ifjúság a hozzája érkezett látogatókkal elegáns ötórai teához ül. As Etonboyok háromnegyedrésze szakasztottan olyan, mint a valesi herceg, a. negyedik negyedrésze pedig majd eltanulja később ezt a viseletét. Az ifjúságot históriai környezetben nagy fegyelem és egyben nagy kényelem közepette nevelik fel. A sport és a szigorú házirend megakadályozzák, hogy az ifjak elpuhuljanak. Az ősrégi tantermekben még ott vannak a pellengérek, amelyeken azok az ifjak, akik rászolgálnak, testi fenyítéseken is esuek át. Eionban évről-évre pallérozzák ki, régi hagyományos formák közt, a társaság hangadó gentlemanjeit. Alapítva 1833. T«l«|a» SS. \)S> i dbzmft JJl Ak üveg, porcelláa nagykereskedő#*. « KOSIG E, Fi-ulca 19. Nagy választék. dntáayoa árak. .......... ........ GY ŐRY DEZSŐ: A KEI A koldulókat és kéregetőket fönnen lenézi valamennyi ember, ha nem hiszitek, kérdjétek meg őket: a száj az reszket, csak fejelni nem mer, és van valami ebben a kevélység fűtötte dacban, undorban, iszonyban, e két rémmel — a hideg és ax éhség — ki nem volt már unt, mcggyiilölt viszonyban, kinek nem fázott keze, iába, lelke, kiuek nem jajgatott kenyérért a gyomra, ■ rémes, ha mézet hord az álomlepke, de tűz helyett csak jég fagy ablakodra, ‘ RÉM ó én is, én is igy vagyok csak ezzel a nagy meséket vad regényt imádom, a a büszke hőst, ki győztes szerelemmel törtet keresztül minden akadályon, s a kávéházat, hol tükrös arany van, s egy-pár fillérért oszthattok parancsot, s a jó mozit, hol a képforgatagban két órán át a világ ura vagytok, 6 én is, én is — de künn, mint a tenger, mig éjjelente félhalottra válók, mindent betöltőn bog az örök ember: hogy: éhes vagyok! s mindörökre fázok! megvan bennem, hiszen tudok borotválkozni. Hát a gyilkos? Biztos az is. Holtan fekszik. Fölötte iil valami tökéletesebb, erősebb, nagyobb hatalom, ami megölte. A védő mellett kapok helyet. Rengeteg jegyzet fekszik előtte az asztalon. Lelkesem, nagy odaadással figyel, érvel, magyaráz, mindent észrevesz. Elhiszem neki, amit. a tárgyalás elején mondott: hogy nincs programja, előzetes harci tervezete — nem is harcolni akar — az elnökkel és a vád képviselőiével vállvetve szeretné kideríteni az igazságot. Mégis, — talán jobb lenne, ha egy pillanatra letenné a ceruzáit. És keresztbe-font karral, félig csukott szemmel, oldal tforditott fejjel figyelné védencét — olyankor, mikor más beszél, a tanuk, mikor egy szót se szól, egy pillanatra megfeledkezik magáról, az ablak felé tekint tűnődve. Aztán irtelen összeszedi magát, felugrik, élesen tiltakozik az egyik tanú félreértett szavai ellen, hogy ő megfutamodott, ő, a gavallér, ; párbajok hőse. ii1 iiii mii Mm un i unni Min iiiiiii mii iiiiiiiiirwnii nini iibihi m< iiMiiininwiiiniii h——h—ihiihwiwm— iumni Kis képek a nagy pesti tárgyalásról írfai KARINTHY — Én elitélném ... — Éh nem tudnám nyugodt lelkasaneret- tel... — Ugyan, kérlek, egy olyan ember, aki ezt meg ezt mondja... — De hiszen csak rá kell néaroi ... — Abban igazad Miét, de én mégis «at mondom neked... Csupa impresszió. Sokszázezer ember olvassa, figyeli minden szavát, a távolból részt- vesz a tárgyaláson, véd és vádol, Ítéletet mond. Kettő vagy három, ott a tárgyalóteremben, hivataliból, hangosan és szakszerűen, felelősséggel. A többi — titokban, este, egye dűl az ágyban, miután edolvasta a lapokat, vagy kávéházi beszélgetés közben, felelősség nélkül. De mindegyik, kűlön-küRVa, ed>ban a 'rendületlen hitben, hogy 5, csakis ő, éppen ő hivatott rá. Hadd legyek egyszer én is egy közülök. Hadd hitessem el magammal, hogy „nekem kellene egyszer szemébe nézni, közelről látni, majd 'és megmondanám14. Talán éppen a und mesterségünkben nem hangzik nevetségesen az ilyen önbizalom. Az emberismeret, karaikterő I őgia, a lélek diagnosztikája, terápiája (valamikor talán sebészete is) mint exakt tudomány még nem született meg — de ha vadaiba megszületik, vald- szinü, hogy abból a forrásból, amit ma csak művészetnek hajlandók még elismerni — úttörői ima még nem tudósok, csak regényírók és drámaírók. Éppen erre gondolva, nem tartom se kórosnak, se léhának ezt a nagy érdeklődést. A drámairodalomban nemrég volt világsikere egy darabnak, mely három felvonásban egy közönséges törvényszéki tárgyalási irt le részletesen. Jól érzi, tompa,'de csalhatatlan ösztönével a közönség, hogy sokkal nagyobb, izgalmasabb mindnyájunk sorsát, életét közelebbről érintő dologról van itt szó, mint amennyit holmi „érdekes eset44 vagy mesterkélt detek- tivkaland izgalma jelentene. Valamikor, amaz extaM tudomány korában, úgy fognak vi aszalok inteni ezekre a törvényszéki tárgyalásokra, mint ahogy ma a RockefelJer-iutézel vegyésze, az alkimista műhelyek gőrebeáre gondol, vagy az első, titokzatos boncolásokra, melyeknek tkwvepélyes aktusánál először tudta meg a sokezer éve megszületett ember, hogy tulajdonképpen mából készük, miiből van összeáll Irtva. A vizsgálat kutatás-jel lege ezúttal ideális. Egy vádlott, alá tagad. Odabent, lelke mélyén, valahol az idegek szövevényes labirintusában, ott bujkál az Igazság, amiről csak ő tud. S embertársainak nem áll még ezidőszerirnt olyan szerkezet vagy apparátus, vagy eljárás a rendel kezesére, amivel az 5 akarata vagy beleegyezése nélkül is meg lehetne találni. Csak közvetve tudhatjuk meg, esetleg a szavaiból. Ha túl járunk az eszén. Ha sikerül ellentmondóéba kergetni. Ha visszájára fordítjuk, ad abszurdum, a vallomást, amit önvédelmére konstruált. A halott agyvelőben semmiféle uton-mó- don nem lehel ma még megtalálni a gondolatok nyomát, melyeknek valaha forrása volt. Csak okxven lelket LouooibaA, aki om a lélek anatómiáját csinálja. Ehhez vagy szadistának kell leírni, vagy lángoló hittel hinni keli benne, hogy az emberi fajta érdekében áldozzuk fel az embert Mindenképpen önbizalom kell hozzá. Vagy az a nagy, furcsa szórakozottság, az a gyerekes bámészkodik, amivel lói tollforgató alkimisták nevettetjük meg vagy bosz- szantjuk fel néha a józan polgárt, ha véletlenül szeintől-szembe kerülünk néha. Erdélyi Bélát például, akiről emdósaeriut nem lehet tudná, közönséges ember-e, avagy kivételes hordozója ama Láthatatlan kalapnak, j mely alá bizonyos Lomforoso a zsenit, ax őrül-) tét és a gonosztevői utalta. Találkozásunk, ha fel teszem, hogy ma- j gaan is e három kategória valamelyikéhez tar- j tozom, inkább az első feltevésre enged következtetni. Szünetben érkezem a tárgyalásra, a zsúfolt előszobában leülök, oldalt, a tapadva, mig j a jegyemet hozzák. Mikor felnézek, Erdélyi j Bélát pillantom meg, közvetlenül mellettem, i Ott áll, a fegyőrök közt, elegánsan, rózsás arc- ; oal, cvikkerrel az orrán. Nézem. Néziem az orrát, a fülét, a kezeit. Nézem a haját. Bámész, önfeledt izgalomban próba- j lom meg a lehetetlent: talán az orra, a füle, a haja, a mozdulata, a szemrebbenése, ahogy valami zajra reagál, elárulja számomra, útmutatást ad, hogy megtaláljam, az orrától- szemétől pár cenliméternydre ott bujkáló kis Igazságot, amit ötnegyed éve keresgél, makacs buzgalommal, a vizsgáló törvény óriási apparátusa. Arra eszmélek, hogy Erdélyi hirtelen, feltűnően hátait fordít. A mozdulatában sértődöttség, bosszúság. Ne bámuljak a képébe, ő nem csodabogár és nem ujkapu. Amíg nincs ítélet, ő úriember, sőt lovag és jobb lesz, ha nem nagyon fixirozom. A maga szempontjából még igaza is van, el is resteJtem magam. Ugyan hátatforditani se illik azért. Mégis, elmosolyodom, harag nélkül. És szánté szeretném megmagyarázni neki, hogy lé ved. Abból a szempontból, ahogy én néztem őt, szórakozottságomban, a hátat- fordítás nem sokat használ, — engem ugyanis éppen ebből a szempontból a háta éppen úgy érdekel, mint az eleje, mint ahogy a mű- vizsgálót egyformán érdekli a kezoügyébe kerülő objektum, mikor megfordítja, forgatja a kezében. Nem ért engem ez az Erdélyi. Hát persze. Hogy is értene. Egy sort, egy mondatot, egy akármilyen szót mégis csak olvasott vagy hallott, közvetve mindabból, amit valaha irtaim vagy beszéltem. Már pedig abbóL, hogy érdekből embert ölt, vagy' akár csak váltót hamisított, nyilvánvaló, hogy nem értette meg azt « szót, vagy mondatot. De vájjon én értem-e őt? Egész biztos, hogy még irrindfg jobban, mint ő engem. Nagyon természetes, ő megvan bennem, mint ahogy megvan bornnem, fejlődéstani formában az ősember és a hal és a madár és a fülánkos darázs. A fenevad is meg van ben- mAW, UUxen dó « oakáilajs és • borbély 4» Schadl. Rendkívül értelmes, nyugodt fej. Önkén- telemül lerajzolja a ceruzám. Indulat nélkül figyel, gondolkodik. Mindig odafordul ahhoz, aki beszél, az arcán jóhiszemű, komoly kíváncsiság. Jelen van, nemcsak mint hivatalos személy, mint ember is. Humanista típus, ebből az egyre ritkább, egyre drágább fajtából való. Azt "hallom, szép könyvtara van, derült, közvetlen ember, egyszerű örömök, izes beszélgetések, csemídes szórakozások barátja. Braun, az egyik tanú. Fiatalember, Anna első vőlegénye volt. Értelmesen beszél — igy, oldalt nézve, mintha valami keveset hasonlítana Erdélyire. Lehet, hogy csak képzelem, abból következtetve, hogy ő is tetszeti a szegény, hóbortos, rajongó kis színésznőnek. Ez volt az esete, ez a picit hajlott, hosszúkás orr, színtelen szemek, nyugodt, semmitmondó vonások, jó nyakkendő, kifogástalan ruha. Szinte kémikusán nagy, lobogó, fátyolosam sötét szemeivel, táguíó pupillával, hányszor meredt kutatva, követelve, vádolva, könyörögve és kérdezve ezekbe a szinte len, üres szemekbe, a csillogó, lapos szemüvegek mögé. Nem értette őket Erdélyi. A nők azt mondják, csinos fin. Lehet, ehhez ők jobbam értenek. Megpróbálom elképzelni az arcát, mikor verekszik, dühében beleharap ellenfele Miébe, a vívóteremben. Megpróbálom elképzelni, lehel-e ez.zei az arccal veronált beadni, fojtogatni, — van-e hely, száj szögletében, arra a kis görcsös eltorzulásra, amit az orrgyilkos arcára képzel a festő és színész, mikor a szakadék szélén meglöki áldozató t? így, profilból, most valami savanyu, kényszeredett kifejezés ül rajta, inkább csapdába került rókára, mint farkasra emlékeztet A teremszolga Anna testrészeit, a spirituszba konzervált szivet, nyak,bőrt, gégefőt veszi le az asztalról Tűnődve utánanéz. Utánanézek én is. Számára vájjon mit jelentenek? A közönség el szörnyűik öd ve morajlik. „Minő cinizmus!" „Milyen nyugodtan nézi!“ Nem ériem a közönséget. Miért? Mi van megható, megrázó vagy lesújtó ezekben a holt spiritusztól te lékek ben ? Egy kis színésznő, Annus barátnője, éppen ezt magyarázza az elnöknek: „Kérőm, az Annus se akarta, azt mondta nekem, köpj a szemembe, ha mégegyszer szóba Állok vele — aztán este Doegi.nl együtt voltak44. Mintha fejbeütnének — összeszonil a torkom. El kell fordulnom, hogy meg törüljem a szemeim, olyan hirtelen szökött, fel a könny, ahogy egy pillanat ezredrésze alatt, e monda- ion át, radmeredtem, ránwneredlél, ó rettenetes, rettenetes, értelmetlen élet! Mennyivel borzalmasabb ez a kis adat, ez a kis odavetett mondat, a hitvány hullaré- szeknél, mái a torom szolga cipel kifelé. Hogy a tetemrehivás nem sikerült, mi közöm hozzá ~ de erre se vall asz? Hallottad?! Nem akarta — és mégis együtt volt veled ... szeretett, hallod, mikor verted és ütötted én gyilkoltad —> erre se vallasz? Akkor — 'Akkor tóláo - mégse tó voUAL
