Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-18 / 264. (1891.) szám
'PRSCAI-MA'díAIi.' HTRIíMÍ 1928 ttor «mb«r 18, ....... r—m-nwi'iir m inni iiimii Hn PLúrn írja: KHRIHTHY FRISYE3 — Páői és Pasi — 1928. november közepe. Sokat veszekedtünk mi, vagy busz éven ál, .rezei a halk, finomuiósolyu, szelíd Tóth Árpáddal. Talán azért, merthogy én se nagyon halk, se nagyon finommosolvu nem voltam. Húszéves koromban azzal a szerény, de határozott programmal jelentem meg a Newyork-kávéházban, hogy a világegyetem, úgy, ahogy van, merőben elhibázott intézmény, — már kezdetben számítási hibák csúsztak bele, amiknek képtelensége egyre szembeszökőbb lesz és éppen itt az ideje, hogy egy vagy több ember, esetleg közülünk valamelyik, átvegye a dolgot és rendbehozza. Ez volt a Felelős Ember, az uj istenség, aki vállalja a következményeket. De a versei borzasztóan tetszettek. Csupa szomorúság és bánat és rezignáció és fatalizmus volt pedig. De micsoda rend! A legszebb, legnemesebb, legbájolóbb rímek. A legtökéletesebb, legeredetibb, leghibátlanább hasonlatok. Olyan hasonlatok, amik mellett sántított a valóság. Ezt magyaráztam neki, már akkor, szörnyű hevesen. — Hát nem látod? Hiszen éppen ez a nagy rend, ez a vastraverze a verseidnek, — ez mutatja, hogy a Végzetbe és Bánatba való belenyugvás, a vers tartalma, csak alkalom rá, hogy valami nagyon is megmaradó dolgot mivel j, maga a Vers dacos és ruganyos és vidám tiltakozás ama Halál és Elmúlás ellen, amiről szól. Valóságos épület egy ilyen vers, — olyan, mint a technikai találmányok. Nem értettük egymást. Én a halhatatlanságot •valóságnak képzeltem, amit nem Isten és természet, hanem az Ember megjelenése tesz lehetségessé ezen a világon. * Egyszer, egy formulában azért mégis megállapodtunk, erre a tárgyra vonatkozóan. Már hajnal volt, hajnalig sétáltunk a Ferenc-köruton, matematikáról és versekről beszélgettünk. (Igen müveit ember volt, jól tudott mindent.) Az ő kálvinista mennyországa és másvilága nem tűrte a misztikus homályt arról a kérdésről, hogy van-e tulvilági élet, olyan szabatosan tudott és akart csak beszélni, mint egy sakkfeladványról.-^Emlékszem még a formulára. Arról volt szó benne, hogy mivel a végtelenség ép olyan mesz- sze van tőlünk, mint mi a végtelenségtől, s mivel a végtelenség képtelenség és felfoghatatlan- ság, tehát mi is, annak egy része, képtelenek és felfoghatatlanok vagyunk. Tehát minden lehetséges, a tulvilági élet is, csak az nem, ami van. De ő ettől is fatalista maradt, nem tudtunk megegyezni. Még legutóbb se. szétí! Ezért nem tudtam veled soha semmire menni — mert neked nem az élet a fontos, hanem ezek a romantikus hagyományok! A stílus! Az ízlés! A stílszerüség, anyagszerüség, ami a versben, elismerem, helyén van — de mi köze ennek az élethez? Az egész fatalizmusod ebből a hagyománytiszteletből, stilusi módokból fakad ! Mivel meg van írva, mint a szonett forrná ja és a terziha formája— tehát gyerünk, meghalni! Szomorufüz-szemlélet. halálesztétika! Majd kiverem a fejedből, a teremtésit! * És még pár nappal a halála előtt, maka.es- kodtam vele. Ott ült a díványon, torkán jeges- borogatással. — Nér.dd, Pádi. Hallgass rám. Legyen eszed. Gyógyulj meg. Az orvosod nagyszerű ember, de nemcsak rajta múlik. ígérd meg, hogy meggyógyulsz. Izend meg a testednek, a torkodnak és tüdődnek, hogy jöjjenek rendbe, ök hajlandók lesznek. Nem emlékszel a versedre, a gyufáról? Egyetlen szál gyufa, ami lángbaboritja a világot, ha lehet... Hiszen vau még benned egy gyufá- nyi tűz ... Találj ki valamit... És most, először, mintha ő is fantáziálna. a józan, mértékadó, mosolygó Pádi, — Hát ma jd a Pasi ... lihegte. — Miféle pasi? Annus, a felesége szólt közbe. — Ezt nem tudtad? Ez két hete van. A Pasi. Van egy Pasi, akiről Pádi beszél mostanában. A Pasi mindent elintéz, mii? Pádi fekszik, a Pasi járkál a városban, dolgozik, verseket ir — a Pasi egészséges és minden úgy történik, ahogy Pasi akarja, Pádi bólogat, lihegve nevet, ravaszul. — Na látod. Majd szólok Pasinak. * Aztán megtudtam, kicsoda Pasi. Az elsötétedő szobában, ahová benyitottam, feltámasztva a vánkosra, viaszarccal és kinyújtott kezekkel, ott feküdt valami furcsa dolog, ami első pillanatban nagyon hasonlított Pádihoz, de aztán nyilvánvaló volt, hogy nem Pádi az — ez a valami, amit itt a halottas emberek éppen öltöztetni kezdenek, aminek merev végA szerkesztőségben vagy egy hónapja láttam utoljára. Bejött, sápadtan és soványan, köhé- cselve — mosolyogva és szivarozva, tűnődve ült a helyén. Gorombán támadtam rá, hogy leplezzem meghökkenésem és nyugtalan emlékét előző napi kérdezősködésemnek az orvosától, aki csak legyintett. — Na mi van, Pádi? — Mi volna? — nevetett röviden. — Nem látod? — Jó, jó. ügy értem, hogy vagy? Papirlapot vett elő. (Nagyszerűen rajzolt, festőművésznek készült.) , — Nézz ide. így néz ki egy emberi tüdő. Látod? Ennyi volt nekem is, mint másnak, eny- nyi meg ennyi évvel ezelőtt. Most ennyi van belőle. Ennyi év alatt fogyott el a többi, — most számítsd ki. mennyi idő kell, hogy ez a maradik elfogyjon. Félrelöktem a papirszeletet, dühösen. — Hát tudod mit, Pádi. Mondok neked valamit. Te roppant nagy tudós és csodálatos orvos vagy. De én azt mondom neked, hogy ennyi tüdővel, mint amennyi állítólag most van neked, szerintem már most nem lehet élni. Vagyis két eset van. Vagy hamis az egész elmélet, vagy pedig te már nem is élsz Nevetett. Tehát? — Tehát marhaság az egész. Évezredeken át lőtték az emberek, hogy a dobhártyával hallunk. Aztán kiderült, hogy a dobhártya nőm is kell — a koponyacsont is elég. Az is kiderült, hogy a szervek gyönyörűen be tudnak rendezkedni egymás helyettesítésére — a bél átalakul gyomorrá, szükség esetén és úgy tovább. Én belemegyek ebbe a dologba, a te tönkrement tüdőddel — de ha ez igaz, akkor kijelentem neked, hogy te már már régen nem a tüdőddel lélokzel. És mire elfogy a tüdőd, addig kopoltyú d fejlődik valahol, vagy nem tudom, mi — a lényeg az, értsd meg, hogy nem fogsz meghalni, érted?! mert nem akarsz — és te el fogod hinni nekem, amit számtalanszor bizonyítottam, hogy nem a természet élteti a dolgokat, hanem a képzelet és akarat. Mosolygott.- Jó, jó. Majd mond el n sirbeszédemben. pflhhc gurultam. — Hát persze! Helyben vagyunk! A sirbc tagjai szellemtelenül és őszinte komikusán lógnak és libegnek, amint ráadják az utolsó ruhát — ez a merev arc, ami nem mosoiyodik el mindeme furcsaságon, ami körülötte történik, amit vele csinálnak — nem, nem, ez egy tárgy, ez egy viaszbaba, amit Pádi helyére csempésztek — de hát akkor hol lehet Pádi?. Körülnéztem és — megsúghatom, Pádi? — az elsötétülő szobában, szemben az ággyal, ahol a halottöltöztetők szorgoskodtak nagy komolyan egy homályos sarokban, a másik ágy mögött egyszerre csak megláttalak. Ott álltái a sarokban, Pádi, ujjaddal a szádon, sebesen hu- nyorgatva integettél, hogy ne szóljak, ne áruljalak el. Aztán az ágy feló bökdöstél mutatóujjal és jelekkel rajzoltad le és írtad a levegőbe, hogy ez az ott... ne szólj senkinek, ez, altit ott öltöztetnek ... ez a Pasi... akiről beszéltél... na, mit szólok hozzá? És integettél, egészségesen, halkan kuncogva, mint régen, a jó tréfán. Na, mit szólsz hozzá, integetted, — hát nem jól csináltuk? Na, híres, ugye mégse vagyok fatalista, szomoruíüz-romantikns? Mit szólsz ehez a megoldáshoz? Pasival, aki ennyire hasonlít hozzám, már két hete megbeszéltük ezt — ma éccaka, aztán végrehajtottuk a dolgot, ő lefeküdt ide, halottnak, hogy igaza legyen a Természet Rendjének és Orvostudománynak — én pedig... amint látod, köszönöm, végre jól vágjak. De remekül játssza, mi, a komoly halottat? Nézd, hagyja magát befektetni a koporsóba és nem nevetné el magát, az Istennek se! Végig fogja hallgatni a sirbeszédeket-is, meglátod, egy pissz nélkül és az egész szertartást .,. Ha. nem árulsz el... és hiszel nekem ... hm ... holnap lesz a temetés ... hová mész a temetés után? Tudod mit — menj be a kávéházba ... jó. persze, neked cikket kell Írni rólam, tudom ... hát jó. menj be, ha van időm, egy percre okvetlenül benézek ... majd megbeszéljük, mit írjunk erről az érdekes kísérletről... * És igy történt, hogy itt ül szemben velem, a másik széken, szivarral a szájában és int, hogy csak fejezzem be gyorsan, aztán majd beszélgetünk, vagy sakkozunk — és én csodálkozom, hogy senki se látja, — vagy csak szokásból tesznek úgy, mintha nem látnák, az illendőség kedvéért, mely elöirja, hogy akit eltemettek, annak jövését-menését, az emberek közt úgy kell tekintenie, mintha csak a képzelet játéka volna? A XlX-ikszázad vizitkártyái Irta: SKrúdy Qyula — Berzeviczy, a királyné tisztje — i. Berzeviczy, császári és királyi alezredes egykor katonai beosztása szerint Erzsébet királyné mellett teljesített szolgálatot: uti-marsallja volt a királynénak, Eurőpaszerte elkísérte Ferenc József feleségét, amikor az a bubánat elől menekedett messzi tájak felé, — de Görgei ur Toporcon, (ahonnan minden valamirevaló Görgei származott), G. ur kézlegyintéssel felelt a Poprád túlsó partján, a lomnici kuriábau tanyázó alezredesnek. — Csak afféle udvari kurír volt az öreg. Lóra ültették, ha az udvarhölgyek levélben szerencsét kívántak a testőrtisztek születésnapjára, — mond Görgei ur, aki a Poprád balpartján agglegény-- kedett ugyancsak egy régi házban és abban lelte mulatságát, hogy hangos megjegyzéseivel az alezredest bosszantsa. (A Poprád keskeny itt; ha az ember akarja, minden szó áthallatszik a túlsó partra.) Az alerzedes azzal tromfolt, hogy a legényét kiállította a folyó partjára és ott olvastatta fel a legénnyel a „napi postáját." — Csak íjangosan, János, mert tudod, hogy kissé nagyot hallok! — biztatta a legényt Berzeviczy ur, amíg a kutyamoső mindenféle szerelmes leveleket bontogatott fel, amelyek isten tudná honnan, merről érkeznek vala az alezredes adresszére. Néha délig is eltartott a levelek felolvasása, amelyeket az alezredes nagy figyelemmel hallgatott az udvarház gangjáról. De nem kevésbé fülelt a Poprád túlsó partján a bakakápláros hangon olvasott levelek tartalmára toporci Görgei ur is és néha olyant csodálkozott egy-egy reménytelen szerelmü grófnő vagy más, levelezéssel foglalkozó udvarhölgy soraid, amelyet a nyugalomba vonult alezredes után küldöttek — mondom, akkorát csodálkozott, hogy napokig hallgatott megjegyzéseivel. A leveleket válogatás nélkül olvasta János, a kutyamosó. S igy néha megesett, hogy a folyóparti olvasó programon kiviiJ felbontotta a bécsi katonaszabó levelét, ahol némi tartozások maradtak az alezredes aktív korából; ügybuzgolmában felolvasta János ugyancsak a bécsi Csillag Auna levelét, aki legjobban feltalált hajnövesztő szerét kínálta kipróbálás végett az alezredesnek; és a levelek közé tévedtek néha mindenféle törvényiéire, kölykök kérvényei, akik apjukat keresték az alezredesen. Görgei ur a toporci parton ilyenkor örömleljesen csapott üvegből való térdkalácsára, (amelyhez egyébként nem mert nyúlni). Mert a törvénytelen kölykök leveleit ő szerkesztette, miután akkoriban egyéb tennivalója nem volt. * Ki tudná, meddig mulatozott volna a két rnagá1 nyos urasig ilyenformán a Poprád pariján, ha ennek a bolond folyónak egyszer nem jut eszébe megáradni. Ez a folyó amúgy is hűteien volt Magyarországhoz, mert az egyetlen magyar folyó volt, amely kifelé folyt az országból, valahová lengyel földre, ahol még a tutajos tótok se ismertek rá. A Poprád úgy megáradt, hogy elöntötte partjait. Még a lomnici harangokat is csak nagyon messziről lehetett hallani Toporcon, — a toporci kovácsmester pedig hiába kalapált kettőzött erővel délutánonként, amikor a túlsó parton az alezredes ebédutáni álmához készülődött: — nem, egyetlen szó sem hallatszott át a régi udvar- hölgyek epekedő leveleivel, amellyel az alezredest ostromolták, (talán éppen azért, mert Berzeviczy egy lovagrendnek is tagja volt, amely rendnek tagjai elsősorban nőtlenségi fogadalmat tesznek.) Görgei ur megunta a kovácsát, aki most már őt nem hagyta aludni; megunta az áradó folyó hátán úszó rongyos háztelőcskéket szemlélni, amely háztetőkön legfeljebb egy reménytelen macska utazott a határszél felé; megunta a magányt, amelybe most már nem szólt bele János legény káplári hangja, amint a bécsi snájder levelét olvassa, (a snájder egy galambszürke Pejácsevics-nadrágra emlékezteti az alezredest;) — kapta magát Görgei ur és átkocsizott az ingadozó fahidon, mielőtt a megbolondult Poprád azt elsodorta volna. — Itt akarok lenni a „napi posta" felbontásánál,'— mondta, amikor bekopogtatott barátjához. Berzoviczy úrhoz, akit egy „szotiz" miatt (ha ugyani ilyesmit elkövethetett egy alezredes, aki életének nagy részét a bécsi udvarnál, a királyné szolgálatában töltötte), évek óta nem látogatott meg. — Félreértés volt. — mondták, kezet fogtak és vérbeli felvidéki urak módjára összecsókolóztak. — János, hozd elő a postámat. — intézkedett az alezredes és , karosszékkel, bélai borovicskával, az évek óta fentartott pipával, sőt lábzsákkal kinálta barátját, mert az idő tavasxos, még hűvös volt a gangon való hosszadalmas üldögéléshez; a harsogó kutyamosót pedig elmulliatatlan kaszárnyaszaga miatt nem lehétett a finom Ízléssel berendezett lakószobába ereszteni. S János olvasta a napipostát. S Görgei ur egyszerre felfigyelt. A balszeme megmerevedett. Az „üvegtérdkalácsá- ban" sohase érzett hasogatás vágyotl. Tán még a torka is megvéresedett az indulattól, amin! ezt a fehér kőporos ladikó később bizonyította. — Mutasd azt. a levelet, — kiáltott fel egy levél olvasásakor, amelyet a túlsó partról sohasem láthatott.. Elkapta n kutyamosó kezéből a levelet és a szalagcsokorhoz, nlsószoknyazsinórhoz hasonlatos női írásra meredt; — Ha! ezeket a betűket ismerem. Felugroll ültéből, befogatott nyomban és az áradó .koprádon hajtőit ál a túlsó parira, miután Brockway teherautók, autóbuszok a legtökéletesebbek — Kérjen ajánlatokat = Motor-Import = BRATISLAVA, Royko-u. 2/a. a hitvány hid addigra valóban szerencsésen összedőlt. * Ki tudná manapság azt megmondani, hogy mely egyedülvaló dáma írását ismerte fel a magános, társ tálán borz életét pan aszta lanul elő Görgei ur a váratlan levélben? Toporcra érve (a hideg fürdőtől is), vért köhögött három éjszakán. A véres foltokra tekintgetve: búcsúzott életétől, mert nézete szerint a belső vérzést már csak a halál állitja meg. Az ilyen vérzések ellen pedig különben se tehet a körorvos. „Csak menjél élet, úgy se sok örömem volt benned", — mondogatta szivfájóan, reménytelenül. Még egyszer felkerekedett benne a Görgei-dac. Eh, magával viszi Berzeviczy alezredest is, ha már meg kell halni. Ugyanebből a célból párbajra hívta az alezredest. A környékbeli urak, akik a különös párbajnál szekundáltak volna, Görgei kérésére azt indítványozták, hogy a párbajozó felek mindaddig lövöldözzenek egymásra a Poprád két partjáról, amig valamelyik is el tudja huzni a gólyósfegyver ravaszát. — Nagyon helyes, — mondta egykedvűen az alezredes. — De én udvari tiszt vagyok. Ferenc .József beleegyezése nélkül nem párbajozhafom. Várjunk, míg a felség megadja a* * engedelmet Az alezredes jelentést küldött Bécsbe közvetlen feljebbvalójához, az akkori főudvarmesterhez. A főudvarmester intézkedésére aztán a legközelebbi hadtesIparancsnokság székhelyéről, Cambergből, két tábornok indult nyomban útra. hogy a volt királyné alezredesének becsületbeli ügyét megvizsgálják. A tábornokok jöttére még a medvevadász szepességi urak is gondoltak egyet prepozíciójukon. Úgy látszik, változtatni kell a tempón, mert már Ferenc József is tudomást szerzett a dologról. Akármilyen messzire van Ferenc József a Poprád völgyétől: intézkedésére ime huszonnégy órán belül megérkeztek a generálisok, akiknek molnárkék kabátját, pirosbélésü köpenyegét, laan- paszos nadrágját, de még aranyozottnak látszó sarkantyújuknak pengését mindenki tisztelte az egykori monarchiában. „Női ügy", — mondták a tábornokok, amikor a medvevadász szekundán- sokat meghallgatták.. „Az ilyen ügyeket nem szoktuk részletezni!" A tábornokoknak csupán a párbaj feltételeihez volt közük, amely párbajt a legközelebbi városban kell megvívni, amely- városban katonalaktanya áll rendelkezésre. Berzeviczy alezredes előkereste régi katonai egyenruháját, fehér, tüzérvörös galléros köpenyegét, amilyent Ferenc József idejében az udvari lisztek viseltek. Az eperjesi gyalogsági laktanya látszott a legalkalmasabbnak a párbaj „lefolytatásához", ahol előbb legyes, vontcsövű pisztollyal, majd valóban nehéz lovassági kardokkal mérkőztek az ellenfelek. Valahol, valamerre nagyon imádkozhattak Berzeviczy alezredesért, hogy Görgei kardja csupán a szemöldökét sértette meg, de a látását elborító vérzés miatt be kellett fejezni a viadalt. * Vájjon ki imádkozott Berzeviczy alezredesért? Persze, esztendőknek kellett elmúlni, amig világosság derült az ügyre, amely évekig foglalkoztatta a felvidéki fantáziákat. (Mindenki főidőit valamit a történethez, mert nz emberek értenek errefelé a mesemondásokhoz. Mikor én hallottam a Poprád partján a regél: már sohasem látott csillagkeresztes udvari dámák, sőt a legfelsőbb körökhöz tartozó hölgyek neveit is suttogták.) Berzeviczy lobogó szürke szakállal, hajadonfővel, frakkban és érdemjeleit, felfűzve áll a folyóparton, az ismeretlen hercegnőket várja. Görgei vadászfegyverrel őrködik a túlsó parton.... Ki tudná meddig növekedett volna a poprádparti mese, ha abban az időben el nem Minik véletlenül a lomnici postáskisasszony, egy müved, de pártában maradott hölgy, ak eltűnése előtt többeknek bevallotta, hogy azokat a bizonyos női leveleket ö írogatta Berzeviczy alezredesnek, miután a falusi postán egyébként se akadt egyéb tennivalója. A posfáskisasszony elment másfelé leveleket Írni unatkozó, bogaras férfiaknak. Csak a rajongók csóválják hitetlenkedve a fejüket: — Valaminek kellett lenni a dologban. His* Ferenc .József tábornokai avatkoztak ar. ügybe. Egy falusi pofdáskisawmony kedvéért ezt aligha teszik meg. ... Pedig éppen olyan Időket éltünk. .Uogv a tábornokok nem tettek különbséget a postá#- hölgyek és a hercegnők között, •-«* 8
