Prágai Magyar Hirlap, 1928. szeptember (7. évfolyam, 199-223 / 1826-1850. szám)
1928-09-12 / 208. (1835.) szám
ben, hogy itt csak szavak hangzanak el, d)e tettek nem történnek. A mi szavaink azonban éppenséggel cselekedetek, állapította aneg és ezeknek a cselekedeteknek annyi ér-, lékük lesz, amennyit a népek hasznosítanak belőlük. — Azt kérdezik tőlünk, hogy miért nem szerelünk le, amikor Londonban tényleg bizonyos szerződéseket kötöttünk és amikor nemrégiben Parisban átöleltük egymást. Én bizony nagyon szívesen leszerelnék. De oly felelősségének tudatában lévő államférfit szeretnék látni, aki egy ilyen teáitrális megnyilatkozásnak a szavát ki akarná mondani. Ezután a Kellogg-paktumról beszélt és bár szívvel-lélekkel a paktum hívének vallja magát, azonban tol meleg szavakban dicsőíti a védelmi háborút, amelyet valóságos szent háborúnak proklamál, viszont egy szóval sem emlékezett meg arról. nem lehet-e a támadó (háborút a védelmi háború köpenyébe burkolni. Anémet mumus Még inkább nyújt támadási felületet beszédének az a része, amelyet teljes egészében a német delegációhoz intézett a német lefegyverzés kérdésében. Németország teljesen le van fegyverezve, mondotta a kancellár, tehát a többiek is nyugodtan leszerelhetnek. Azonban két év előtt nem igy állott a helyzet és ha az általános lefegyverzés oly lassú előhaladást tett, ez éppen azért történt, mert Németország lefegyverzése két évvel ezelőtt még tökéletlen volt. A kormány jóakarata ellenére még nem hajtottak végre mindent, mert vannak pártok, amelyek elő ítéleteiket szívesebben követik, mint a kormány szándékait. Németország tehát ma állítólag le van fegyverezve, bár egyáltalán nincs nép, különösen olyan nép, mint a német, amelyet valaha is teljesen le lehetne fegyverezni. Németországnak van 100.000 katonája, tisztje és altisztje, tehát egy olyan káderje, amelyből még ti* éren át egy óriási hadisereget lehet felállítani. De még egyet felhoznak. Németország hadianyagát a minimumra redukálták stb. De mit tud produkálni már néhány év alatt egy olyan ipari ország, aiminő a német birodalom? Csodálatos teremtőerejével csaknem semmire redukált kereskedelmi hajóraját néhány ér alatt gyárainak nagyszerű teljesítő képességével újjáépítette. Sajnos, mindezeket az alkotásokat a háború eszközeivé is át lehet alakítani. ’A lényeges, ami valóban jelent valamit a béke szempontjából, az az akarat, hogy a béke alkotásait ne használják a háború célVégül mégis csak oeismerie Briand, hogy a béke legnagyobb veszélye a fegyverkezési verseny. Ez a veszély azonban nem áll fenn és ezért a hála a népszövetséget illeti. Egy pár udvarias szóban emlékezik meg a távollevő Stresemannról és azután végre megemlékezik arról, hogy a kisebbségekről is akart beszélni. Ezzel rátért beszédének kétségtelenül a legkevésbé örvendetes részére. Jellemző, hogy szavai a legnagyobb tetszést a román delegációnál váltották ki, amely egy olyan országot képvisel, ahol a kisebbségeknek tényleg legrosszabbul megy a soruk. Azok a számok is. amelyeket felhoz, csupán bluffok, mert egyrészt túloz, másrészt csökkent. Kijelenti, hogy a háború előtt 100 millió ember hordta a kisebbségi sors terhét, akiknek szarai csupán a sírból hangzottak fel, mert nem volt népszövetség, mely felkarolta volna ügyüket. Ma csak 20 millió (?) ember él kisebbségi életet és a népszövetség arra való, hogy megvédelmezze őket. A kisebbség védelméből azonban nem szabad sötét törekvések pajzsát csinálni, nem Szabad a háborús törekvések takarójává tenni azt. Semmiféle szempontot nem szabad a béke szempontjának fölébe helyezni. Ha olyan kisebbségi hang hallatszanék el, — mond- dotta éles szavakkal — amelyekből a békére veszedelem származhatik, akkor oda fogom kiáltani a kisebbségnek: Hallgass és gondolj a békére! Ez a patétikus mondat is óriási tapsvihart váltott ki a román padsorokban, mert a románok úgy magyarázták Briand szavait, hogy azok az optánsügyre vonatkoznak. Beszédének végén mégegyszer megállapította, hogy a fegyverkezési verseny veszélye most szünetei és megismételte, hogy a békét csak úgy lehet fentartani, ha minden ügyetlenséget és minden meggondolatlanságot kínos gonddal elkerülnek. Dermedt csönd a német padsorokban Pária, szeptember 11. A párisi esti sajtó még nem kommentálja Briand beszédét. A lapok csupán a beszéd szövegét közük és beszámolnak arról a rendkívüli hatásról, amelyet. a beszéd a népszövetségből kiváltott. Az összes lapok kiemelik azt a tényt, hogy a német delegáció osztentative tartózkodott minden tetszésnyilvánítástól. Amikor Briand a szónoki emelvényre lépett, a német delegáció élénk tapssal üdvözölte, amikor azonban beszédét befejezte, a német padokban egy kéz sem mozdult meg. Az Intransigeant még azt is megállapítja, ho^T Müller kancellár a genfi szokásokkal ellentétben Briandnak sem szónoki sikeréhez nem gratulált, sem kezet nem fogott vele, amikor a tribünt elhagyta. Genf, szeptember 11. A délután folyamán Müller kancellár tárgyalást folytatott Scialoja olasz delegátussal és Hymans belga külügyminiszterrel az ötök tárgyalásának előkészítése céljából. A locarnói hatalmaiknak tárgyalása, amely a legkedvezőbb esetben előkészítő munka lesz a későbbi tárgyilagos munkára, a legközelebbi napokban, talán xnár kedden, kezdetét veszi. Az esti órákban Schubert német külügyi államtitkár rövid látogatást tett Briandnál, amely szintén az előzetes tárgyalások előkészítésére vonatkozott és a két államférfi megbeszélhette Briand népszövetségi beszédjének sajnálatos kihatásait is. Briand kimagyarázkodik A francia külügyminiszter maga is elször- nyiilködőtt beszédének váratlan kihatásai felett. Amikor értesült arról a kellemetlen benyomásról, amelyet a beszéd német körökben kiváltott és amikor megtudta, hogy nemcsak a német nacionalista sajtó, hanem a sajtónak az a része is, amely mindig a Franciaországgal való megértés mellett szállott síkra, élesen elitéli beszédét, magához hivatta a nemzetközi sajtó képviselőit. Paul Boncournak, Loucheur- nek és a francia delegáció többi tagjainak jelenlétében folyt le ez a körinterju, amelyen mintegy százötven újságíró vett részt. Briand természetesen semmit sem vont vissza beszédéből, de a legkellemetlenebb részeknek olyan magyarázatot adott, amelyek némileg enyhítették a kellemetlen utóizt. így elhatározottan tiltakozott az ellen a beállítás ellen, mintha ő a mai német kormányról háborús szándékokat feltételezne. A német népnek az utolsó választások alkalmával a békepolitikához való fordulását nagy Örömmel fogadta, a német kormány pedig minden cselekedetében a béke iránti szere- tetéről tesz tanúbizonyságot és a nemzetközi megértés meg a béke érdekét szolgálná, ha ennek a kormánynak hosszú életet lehetne biztosítani. Briand többízben kijelentette, hogy beszéde csupán reakciója veit a népszövetség tevékenységével szemben megnyilvánult pesszimista bírálatoknak. Briand ezen szavai természetesen a birodalmi kancellár beszédére vonatkoznak. Egyebekben egyáltalán nem állított fel uj tételt, csak ki akarta fejteni, hogy a fegyver- ikezés korlátozása és leszállítása terén miért nem haladtak idáig gyorsabban előre. Különösen bántotta őt a politika kétarcúságáról való szemrehányás, amelyet, a birodalmi kancellár nem a francia és egyáltalán nem valamilyen meghatározott kormányra vonatkoztatott, csupán csak a kormányokat értette általában, amikor még mindig'nem határozták el magukat a valódi leszerelési intézkedések megtételére. Busán dt annyira megdöbbentette beszédének hatása, hogy egész melancholikus lett és szinte leplezetlenül kilátásba helyezte visszalépésének lehetőségét, ha beszéde a francia—német közeledés müvét és a német kormánnyal való további tárgyalásokat komolyan veszélyeztetné. A népszövetségi köröknek tényleg az a benyomásuk, hogy Briand, aki már nem fiatal ember és teljesen szabad előadást tartott, valamiféle befolyás hatása alatt ragadtatta magát olyan fenyegetésekre, amelyeket most ő maga sajnál a legjobban. A birodalmi kancellár, vagy valamelyik másik német delegátus valószínűleg a leszerelési vita alkalmával válaszolni fog Briand beszédére. Kedden este a német kancellár foHBTmWn.’C-TW MENNEHAHA („KACAGÓ VÍZ") regény, irta: mii mmmmü (14) — Ne fecsegj, te akasztójáról leesett kutya! — kiáltott a vendéglős dühödte®, majd behizelgően tette hozzá: — Aztán mit fizessek neked a kotyvalókért? — Száz dollárt és félszáz dollárt. ■ — Százötven dollárt? Megőrültél, vörös- hőrü? Azt hiszed, én vagyok Rockefeller? Százötven dollárt hat barrel választóvízért? Ki hallott ilyet? De mondok neked valamit, barátom, te gyalázatos indián: adok neked száz dollárt és tíz zsák gabonát, hogy a legközelebbi alkalomkor ne rongyokból és mo- susz-patkányokból légy kénytelen kifőzni a kotyvalékot. S most egy szót se halljak! Ide a lőrével! Esős Arc. úgy látszott, tiltakozni akart, de csak úgy félig-meddig, one.rt a vendéglős átadott neki egy csomó bankjegyet, amit a zsebéből kihúzott kötegből olvasott ki. — így és most helyezd el a lovakat az istállóban holnap reggelig, azután rakodj le a. szánról. Van néhány üres barrelem, ezeket majd el vihet ed magaddal. így rendelkezett a vendéglős. Esős Arc pedig egy szót se szólva tovább, nekilátott, hogy a kívánságát teljesítse. így vagyunk tehát! Esős Arc valahol, ismeretlen helyen whiskyt desztillál. Tehát titkos szeszfőző. És meglehetősen biztonságban érezheti magát ebbeli minőségében, mert. ki képzelné, hogy egy indián titokban whiskyt gyárt? — Maga csinálja? Ki tanítóba meg reá? önkéntelenül is a falábúra kellett gondolnom,. A szál- lodapincér azt mondta, hogy yankee-farmer, aki valahol délen lakik, az öreg indián-as7/- rtony állttáfta szerint azonban Esős Airc társa. Vájjon szeszfőzőtársak is voltak? Hogy az indián mennyi ravaszsággal titkolta ösz- szefcöttetését a szállód atulajdonoissal, mutatta az a körülmény is. hogy lovait napközben bér istállóban helyezte el. Amikor azonban teljesen besötétedett, kivitte az istállóból, valószinüleg azzal az indokolással, hogy’hazafelé indul. Később azután, bizonyára ál- utakon — habár ebben a sötétségben és kegyetlen hidegben alig volt valószínű, hogy valaki utána leselkedik — a szállodába hajtatott, hogy itt lebonyolítsa éjjeli, üzletét. Nem kételkedtem abban, hogy holnap még napi öl kelte előtt elindul innen. A vendéglős segített neki a lerakodásnál, azután a ló mögött bevilágított az istállóba. Néhány perc múlva visszajöttek és a szánt a kamra ajtajának közelébe tolták, bizonyára azért, hogy eltüntessék a whiskys- edények nyomát a hóban. A lerakodás nem tartott sokáig. Midőn befejezték, a szánt visszatolták, bezárták az ajtót, amelyre még lakatot is raktak nagyobb biztonság okáért. Miután a vendéglős eloltotta lámpáját, betértek a szállodába, amelynek ablakai, egynek kivételével, teljesen sötétek voltak. Nem követtem őket azonnal, hanem egy ideig vártam, amig biztos lehettem afelől, hogy az előcsarnokot és a lépcsőfeljárót üresen találom. A várakozás nem volt valami kellemes az irtózatos hideg éjszakában, annál kevésbé, mert sietségemben nem húztam föl műeg botosomat. De legalább most ide- oda topoghattam a hóban és nem kellett félnem, hogy ezzel elárulom magamat. Egészen véletlenül a világos ablak felé tekintettem, amely, mint egyetlen fénypontja a sötétségnek, maga felé vonzotta pillantásomat — Mi történhetik ebben a szobában? Azok után, amiket itt láttam, érdemesnek tetszett a fáradság ennék megáliapitáaára. Tüzetesebb szemlélődés után észrevettem, hogy a vastagon befagyott külső ablaknak egyik üvegkockája ki volt törve. Talán ezen keresztül bepillanthatok a szobába. Persze, valószínűnek látszott, hogy, éppen a lyuk miatt, a belső ablaktáblák is be vannak fagyva. Mindenesetre meg kell nézni. — De hogyan jutok föl az ablakig? Szinte gépiesen pillantottam körül, habár ez a sürü sötétségben teljesen céltalannak látszott. És mégsem volt céltalan. Az ablakból kitörő világosság fényes csíkot hasított a szinte megfogható sötétségbe. Ez a fényvonai elég volt arra, hogy a ház fala mellett észrevegyem azt a hordót, amelyet a nyári hónapokban bizonyára esővíz felfogására használtak. Ez volt az, amire nekem szükségem volt Éppen az alblaik alatt állott. Ha nincsen nagyon a földhöz fagyva, meg fogom fordítani és rááll ok. Csendesen odasurrantam és megpróbáltam megmozdítani. Éppen úgy próbálkozhattam volna azzal is, hogy a Sinai hegyet feltör diitsam. Úgy bele volt fagyva a jégbe, mintha vasbetonba építették volna. — De egyáltalában minek is fordítsam föl? — gondoltam. — Annyira be volt fagyva s ezáltal olyan erősen tartott, hogy bizonyára kibírja a terhemet, hogyha az abroncsára állok. Mindjárt meg is próbáltam. Meglehetősen fáradságos volt mászó-gyakor- latót végezni vastag bundámban s még nehezebb volt szilárd pontot találni lábam számára a csúszós abroncson. De mégis sikerült: fönt álltam és megpróbáltam benézni a kitört ablaktábla nyilasán. Szerencsém volt. Ugyan a belső ablak- táblák is le voltak fagyva, amint sejtettem, azonban a bebő ablakot kitárna*?flották és az alsó része alatt nyitás támadt, amelyen keresztül benézhettem a szobába. Nagyobb helyiség •*cü or. utal az enyém s vagy tiz-tizenkét személy tartózkodott benne, akikhez még a vendéglős társult indián barátjával, éppen most lépve be az ajtón. A jelenlevők a szoba közepén lévő asztal körül ültek vagy álltak. A függőlámpa a piszkos asztaliapra rajzolt kréta-vonalakra és arra a játszma kártyára világított, amelyből a zsidó marhakereskedök egyike leemelt egy csomót és, két részre osztva, letette. A krétavonalak négyszögeket ábrázoltak, amelyekbe nevek voltak irva. A négyszögletes mezők némelyikében bankjegyek feküdtek, amelyekből, a játék állása szerint, a másik marhakereskedő, aki a bankár szerepét játszotta, hoil behúzott egy csomót, hol pedig a kirakott bankjegyekre újabbakat rakott. Egy másik asztalon sörös- és whiskys- üvegek állottak, amelyekből a jelenlévők sűrűn töltögettek poharukba. Úgy látszik, a bőséges alkoholfogyasztástól meleg lett a szobában s ezért támasztották ki — az én szerencsémre — az egyik belső afblafctáblát. Barátom, a falábú is a társasághoz tartozott. Éppen szemben ült a bankárral, mikor azonban a vendéglős és az indián belépett, felállt és hangosan káromkodott: — Hogy az ördög vigye el, elúszott az utolsó ötdollárosom ás! —- Nu, csak nem akarja, hogy mindig .szerencséje Jegyen — szólt most a zsidó bankár vállat vonva. A falábú az indiánhoz fordult. — Gyere csak. Esős Arc, adj egy kis pénzt, ez a bitang zsidó mindenemet elvette. Mennyit tudtál kipréselni a vén gazembertől? — kérdezte azután valamiivei halkabban. Hogy az indián mit válaszolt neki. nem tudtam megérteni. A falábúnak, úgy látszik, joga volt bizonyos pénzhez, mert az indián minden habozás nélkül jókora részt, átadott neki abból a*pénzből, amit az imént a vendéglőstől kapott. ^.r:Jl Já.Jk'tkÍV 60 »*C^lÖJlW)öf Jl2, •íiJÍÜtt. Kisebbségi expozé a rominiSc örömére junknak más embereknek kell átadnunk helyünket. Az angol-francia kompromisszum Ezután azokról a fáradozásokról beszél, amelyeket Anglia és Franciaország végzett az előkészítő leszerelő konferencia munkálataiban. Megemlékezett az angol-francia egyezményről, amely nem is egyezmény, hanem egyszerűen megértés, bár rögtön titkos záradékokat és jegyzőkönyvi megegyezéseket költöttek körülötte. Ezzel nem akartunk mást — fordul újból a német delegáció felé — mint amit Önök akarnak, a hadikészülődések korlátozását és a népszövetségi paktum 8. fejezetének végrehajtását, amely a fegyverkezések korlátozását olyan mértékben kívánja, amimé államunk meg vélelmezésének követelményeivel és nemzeti kötelezettségeinkkel összeegyeztethető. jaira. A békének ezt az akaratát, az emberiségnek ezt a gyöngéd virágát azonban nagyon könnyen be lehet szennyezni és szét lehet tiporni. Briand anarchiával fenyegetőzik Ezután újból a német delegációhoz fordul és igyekszik meggyőzni a béke légkörének fontosságáról, amelyet a népszövetség teremtett meg. Meggyőzési kísérletét egyenesen fenyegetéssé fokozta azon szavaiban, amelyekben megjósolja az anarchiát, amely be fog következni, ha a nemzetközi rendet nem sikerül fentartani. — Van egy állam, Oroszország, amely fegyverkezik és eljön ide, hogy tőlünk a teljes lefegyverzést követelje — mondotta. — Legyünk elővigyázatosak. Azon a napon — kiáltja fenyegetően a terembe —, amelyen a nemzetközi rend megteremtésére vonatkozó kísérletünk csődöt mond, mindnyá
