Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-19 / 188. (1815.) szám

8

1988 auguartu* 19, raánutp.

^^^•MACifoJiRHlRLAR

AMERIKAIAK UTÓN

írta: Hungaricus Viator

Trondhjem, augusztus eleje.

Csodálatos emberek ezek az amerikaiak, — mesélte szállodánk menazsere. — Megérkeznek, hatalmas (szekrény-koffereiket lakosztályuk ajtaja elé rakatják, a hálószobába csak kézitáskájukat viszik, kezet mosnak, kinyitják az erkélyajtót, öt percig megbámuljak a szép kilátást, aztán lejönnek az olvasóba, átfutják egy-két amerikai újságnak a eimfelirásait, bemennek a dohányzóba, belesüppednek a kandalló köré helyezett karos- székekbe, pipára gyújtanak, olvasnak, egy- egy félórára elszunditanak, esznek-isznak, a nők levelezőlapokat írnak, a szállodából s leértjéből két-három napig alig mozdulnak ki s aztán tovább utaznak. Nem mennek ezek, uram, semmiféle mellékkirándulásra. Hiába figyelmezteti őket az ember, hogy a lerfosse- nei vízesés Felső-Norvégia egyik legszebb természeti tüneménye, csupán hat kilométernyire fekszik Trondhjemtől s pompás autóut vezet hozzá. A férfi megrántja a vállát s odasug a feleségének. A Niagarát emlegeti. Már tudom, olyasfélét mond, hogy ő szebbet is látott. Elég a tudat, hogy a kényelmes és drága Stella Poláris luxushajóval utaztak a Norcapig, ezt is megunták, visszafelé Trom- söben kiszálltak, mindenáron iramszarvast akartak lőni, mert úgy illik, hogy a Nordcap- tól már szarvasaganccsal térjen haza az utas, mivel pedig Trondhjemet is sokat emlegetik a lapok és a reklámfüzetek, itt is illet lenniük. Innen már pompás hálókocsiban utazhatnak Oslóig, nem kell a sok agyonunt fjor- dot nézniük.

Minapában pláne szemrehányást tett egy amerikai, hogy mi a csudának reklámirozzuk annyira ezt az „Éjféli Napot",

Napokig hajókáztatják az embert, többé- kevésbé egyforma vidékeken, — felforgatják az életrendjét, mert ahelyett, hogy engednék éjjel aludni s nappal sütkérezni az itten úgyis gyengelegény napon, éjjel kell fennmaradni, s bámulni a napra, amelynek lumpolni van kedve, sohasem fekszik le s ezért a sok bolonddá tartott utas is vele virraszt. Pedig a bolond is látja, hogy semmiben sem különbözik attól a vöröses napkorongtól, amely Oslóban este kilenc felé nyugszik amelyben, ha már pont ilyen mindennapos természeti tüneménnyel akarok szórakozni, a Holmenkol- len tetejéről, a Frogrensaeter forraszáról, (pompás konyhája van!) — már csak kényelmesebben gyönyörködhetünk. 8 nem kell rfezt a napokig tartó egyhangú hajókázást végigcsinálni. Oslóból, a Grand Hotelből autóval másfél óra alatt helyben vagyunk. Nem mindegy, hogy este félkilenckor, vagy pedig éjjel tizenkettőkor nézem ugyanazt a napot?

S a legnagyszerűbb a dologban, hogy valami igaza is van az amerikainak, kiváltképp, ha üzleti mérleggel méri a dolgot.

De azért, — legalább ilyen alkalmakkor, — mégis mi, régifajta európaiak vagyunk a gazdagabbak, mert ha mi útra kelünk, s ezek a „többé-kevésbé egyforma" norvég fjordok között kóborolunk, otthon hagyjuk az üzleti mérleget, az átvirrasztott éjszakát nem sajnáljuk, s Trondhjemben nemcsak a lerfossenei vízesést nézzük meg, — vadregényes környéke miatt jobban tetszett a Niagaránál, — hanem a Munkolmenre is átcsónakázunk, sőt a tenger szine fölött ezer láb magasan fekvő Lisbetsaeteri szanatóriumig is felmászunk s unnan nem a szálloda erkélyéről bámuljuk a mindig uj és uj képet, amit ezek a tekervé- nyes fjordok s össze-vissza rajzolt hegyormok különösképp késő este és kora reggel nyújtanak. De hogy az amerikainak is igaza legyen,,

irőszobába sietett s mint később dicsekedve mesélte, a rádió utján hazaküldött szenzációt holnap egész Amerika tárgyalni fogja. A naivitás azonban ragadós betegség s az egészséges lelkeket is megfertőzheti.

Midnatsoleni utániról Oslóba visszatérve, a norvég fővárosban is széJtében-hosszában beszéltek már erről a kitalált képtelen meséről, sőt egyes skandináv, még komoly dán lapok is megemlékeztek róla.

A Lövenstein-eset megforditottja. A bankárról azt ©szelték ki a szenzációk kitalálói, hogy megszökött, él, bujkál valahol s az egész kiugrási eset csak börze-manőver. Amig azután megtalálták a hullát.

Lehet, hogy a jéggé fagyott szegény Malra- green is ilyenképpen fogja megcáfolni a róla szélnek eresztett kannibálhireket.

Az amerikaiakról jut eszembe Oslóban és Kopenhágában mint nagy attrakciót, valóságos Josepkine konkurzust reklamirozzák hetek óta Jack Smith-t, a világhirességre felfújt amerikai baritonistát.

Az oslói Colosseum direktora, akinél pedig Jack Smith juldus második felében fellépett, kérdezősködésemre mosolyogva ennyit jegyzett csak meg:

— Bluff!

Jack Smith is egyike Páris divatszeszélyeinek. Valakinek vagy valakiknek, akiknek a sajtóra befolyásuk van, megtetszik, fel- apják és felkapatják s eo ipse elkapatják, divatba hozzák, s Paris és az egész világ bomlik utána. Pláne, ha Amerikából jött az illető élő áru. Hazulról mint egyszerű varietté-szám indult útra, a párisi 'ünneplések után már küldöttségek és fényképező masinák várják a newyorki kikötőben.

Lehet, hogy Jack Smith egy előkelő párisi szalon intim jnilliőjében nagy hatást váltott ki félig morogva előadott, kitünően iskolázott, de kis terjedelmű bariton hangjával, a többezer főnyi hallgatóközönségre berendezett oslói Colosseumban azonban határozottan megbukott az amerikai csodaénekes.

A drága helyek ugyan mindig mind elkeltek, mert a sok amerikai turista minden árat megadott, hogy híres honfitársát európai színpadról hallhassa, a földszint nagy kö-i zepe azonban s ez a főtöltelék a színházban, üresen maradt.

Otthon talán nem találták volna érdemesnek meghallgatni, Oslóban kis vagyont fizettek, hogy páholyhoz jussanak.

„Mundus vult decipi..."

Természetesen amerikai karrikaturált ezek, amilyeneket más nemzet fiai között i* tucatszámra találhatunk, de mivel Amerikának a legújabb számítási adatok szerint mán 117 és félmillió lakosa van, a percentualiter mindenünnen kikerülő karrikaturákat legnagyobb számban szállítja főleg az U. S.-ben tiz év óta divatossá vált európai turista- piacra.

Legtöbb pénzük, legszínesebb ruhájuk, legbátrabb a szavuk, legtöbben vannak, — ők tűnnek fel legjobban, pedig az ő kis külső hibáik csak vastagabb ecsetvonás azon a színházi vásznon, amelyet úgy hívnak, hogy élet.

Lehet, hogy ezek a színek ma még rikítók, de hiszen Szinnyei Merse Pál „Pacsirtáját" s „Majálisát" sem akarták annak idején befogadni, ma pedig a képzőművészet remekei, lehet, hogy száz év múlva Newyorkba és Párisba fognak menni divatot, művészetet és ízlést tanulni az emberek.

A XlX-ik század vizitkártyái

Irta: 3(rúdy Qyula

— Mennyi fizetése volt Ferenc Józsefnek —

Erzsébet királynénak sok baja volt azzal a kétezerforintnyi tüpénzével, amelyet a hónap első napján egy udvari hivatalnok megfelelő borítékban elhelyezett a királyné asztalán. Dehogy is tudta volna ebből az ösz- szegből a számláit fizetni. Még Csillag Annát sem, akinek hajnövesztő kenőcsét állandóan használta, akármerre bolyongott a világban. (Erzsébet királyné büszke volt gyönyörű hajzatára, melyet koszorualakban font a fejére. Csak néha, nagyon kedves napjaiban eresztette le a hajfonatait. Például azon a napon, amikor kibontott hajjal tornászott abban a bajorországi erdőségben, egy vén vadkörtefán, amerre a fiatal Ferenc Józsefnek el kellett haladnia, midőn nénje, F. J. menyasszonyé látogatására jön vala utazókocsiján az osztrák császár. Ez a kibontott női hajzat megállította Ferenc Józsefet útjában. A többit már tudjuk a históriából.)

Hát kevés volt a kétezerforintnyi tüpénz. De szólni nem lehetett senkinek, — legkevésbé Ferenc Józsefnek, aki pénz dolgában nem ismerte a tréfát, hogy még saját magának se adatott fizetést az udvari pénztárból. Arra valók voltak a különböző katonai kincstárak, amelyek Ferenc József fizetését folyósították. A legfelsőbb Hadúrnak éppen olyan rangja volt a hadseregben, mint nagybátyjának, Albrecht főhercegnek: tábornagyi zsol- dot húzott. A mindenkori hadügyminiszternek kellett gondoskodni arról, hogy Ferenc József éppen úgy megkapja a gázsiját, mint a többi tiszt urak. Néhány év előtt még szerepelt a bécsi serházak kisebb asztaltársaságánál egy öreg proviánt-főhadnagy, aki azzal dicsekedhetett, hogy Ferenc József katonai fizetéseit ő hordta át a hadügyminisztérium pénztárából a császári palota pénztárába.

— Körülbelül háromezer forintot tett ki ez a gázsi, az összes illetményekkel együtt, lótartásokat és kocsiköltségeket is beleszámítva, mert az altábornagyi rangtól kezdve már kocsi illette meg a tiszturakaí. Nem hiszem, hogy Ferenc József valaha is elköltötte volna a tiszti gázsiját, — mond a proviánt- főhadnagy, aki hasonló mesemondásokkal apránkint asztaltársaságot gyűjtött maga köré abban a kisebb serházban, amely a bécsi József-tér közelében, a Burg egyik kapuiátegnap este ők jártak jobban, mert odafönn ugyan pompás hóesésben volt részünk, mire lefelé kerültünk, a hó lucskos esővé változott s mi alaposan megázva kerültünk vissza a nyár közepén is pattogó kandallótüz mellé.

Lehetetlen volt észre nem vennünk amerikai barátunk gyöngén palástolt mosolyát s nem találni ki kárörvendő gondolatát:

— Kinek van igaza? Hát nem én vagyok az okosabbik s nem ti vagytok a bolondok?

A helynévvel kifaragott vagy festett emléktárgyakat, úgy látszik, az amerikaiak kedvéért találták ki. A nagyobb szállodák halijában mindenütt ott ki nál tatja magát a sok fából faragott, kristályba metszett, ezüstből vert szebbüél-szebb, de drágábbnál is drágább ,,souvenir“-disztárgy. Az ár mellékes, a jő, hogy rajta legyen, hogy Bergen, Molde, '1 rondhjem, Tromsö, Hammerfest vagy Nord- eap, _ örök bizonyságul, hogy onnan hozta haza Uncle Sam fia.

Naivitásuk néha már a meghatottságig kedves.

Hogy Dániában elhitlék, hogy a marien- slysti vendéglős által emelt sirhalom Hamlet sírja, az még hagyján, hiszen az angol turistákat is he lehet vele csapni, de hogy azt is elhitethette velük valaki, hogy szegény Malm- greent megették a társai, ez már, hogy is mondjam, több a naivitásnál, pedig ott tárgyalta minapában az oslói Grand Hotel előcsarnokában egy nagy amerikai társaság. Egyikük alkalmi levelezője lehetett valami eoimtry-lapnak, mert a beszélgetés után az

val szemben helyezkedett el. És nevezetessége volt még az is, hogy már reggel kilenc órakor puffogtatni kezdték benne a frissen csapolt söröshordót. (Nyilván azért, hogy Ferenc József is meghallja az öreg Dréher Antal sveháti sörének csapolását és intézkedjen villásreggelije iránt.)

így aztán nem is nagyon csodálható, hogy Erzsébet királyné tüpénze havi kétezer forintban volt megszabva, — ugyanakkor Rudolf, az embernyi királyfi ezerforintos fizetéssel szerepelt az udvari pénztáros jegyzékén, de néha már az elseji kasszanap előtt kiszedegette gázsiját. Ezer forint: egy miniszternek volt ennyi fizetése. Nyugodt meggondolással a királyfinak se adhatott nagyobb gázsit az udvari pénztárból Ferenc József...

— De szerencsébe katonai rangja is volt Rudolfnak. Alezredese volt egy galíciai dra- gonyosezrednek. Itt pótoltak valamicskét a trónörökös fizetéséhez, — mond a proviánt- tiszt, aki ugyancsak kézhez juttató a főhercegek katonai gázsiját is.

Ámde Erzsébet királyné valamiképpen csak segített magán, hogy pótolja liipénzét. Rendszerint kakaslomnici Berzeviczy ezredes, az ütimarsallja volt a segítségére.

— Elutazunk valahová, ezredes, szedje fel a pénztárból az útiköltséget! — indítványozta Erzsébet királyné.

Berzeviczy ezredesnek kedvére való volt

az ilyen megbízatás. Pénz állt a házhoz, — habár az ezredes, mint öregségére bevallotta, mindig halálos rettegések között küldé be utiszámláit az udvari pénztárnak. Ezeket a számlákat ugyanis Ferenc Józsefnek volt szokás megmutatni, mielőtt elintézték volna. És Ferenc József nem egyszer intézkedik vala távirati utón, hogy elég volt már a költséges utazásból. Korfuból, vagy a Földközi- tengerről, de Afrikából is hányszor parancsolja haza Ferenc József az extra-vonatokon, külön hajókon utazgató Erzsébet királynét! Kakaslomnici Berzeviczy, amint a Poprád mentén, a szomszédos Görgeyéknól nyugállományában bevallotta: ilyen sürgönyök után leginkább a tengerbe szeretett volna ugrani, vagy pedig beállani barátnak a szentbernáthegyi kolostorba, ahová ugyancsak előzetes program nélkül látogatott el Erzsébet királyné kíséretében. Mert a királyné sohasem akarta megtartani azt az utiprogramot, amelyet az óvatos Berzeviczy ezredes nemcsak az udvari pénztár fizetőmesterével, de Ferenc Józseffel is „láttamoztatott". Akármilyen nagy volt Ferenc József hatalma: azt nem tudta elérni, hogy óráról-órára tudhassa, hol jár a felesége. Amint ezt az útprogramnak kötelessége lett volna megmondani.

... Ámde mégis felpezsdültek a kedvek és kedélyek a királyné környezetében, amikor a felséges asszony mind unottabban nézegette a Hans Makart festményeit a lainzi katélybau; — mind kevesebbet hallgatta a zenélő óra valcerét; — álmatlanul kelt fel strucctollakkal, pávaszemekkel, imitált virágcsokrokkal ékesített ágyából s mind bánatosabban nézegető, hogyan válik életunalommá a kastélyt körülvevő vadászházak felett az őszi eső. A fehérköpenyeges testőrtiszt még nyárias buzgalommal őrködik a J. F. és E. hetükkel aranyozott vaskapuknál, de az erkélyről Erzsébet királyné gondolata már messzire szálldos. A hidegedő tóról is elrepülnek a vadmadarak, amelyek különben sem szerettek itt lakni. A kastély udvarán álló szökőkút medencéjében reggelenkint hervadt falevelek hintáznak. A vadaskert nyálai olyan kövéren sétálgatnak a drótkerítések megett, mint a bécsi Grábenen a tanácsosok. A királyné ekkor hivatta az utimar- sallját, kakaslomnici Berzeviczy ezredest.

— Utazni, — mond Erzsébet királyné. — Elég volt itt. A felséggel már megbeszéltem a dolgot, szabadságot kaptam.

(A toporci Görgey-kurián, ahol Berzeviczy ezredes öregségére ezeket a visszaemlékezéseit elmondogatta, mindig visszafojtód- tak a léiekzetvételek, amikor Berzeviczy ur Erzsébet királyné hirtelen elutazásairól beszólt.)

— Igen, a felséges asszony megint csak ötletszerűen cselekedett, mint mindig, ha rosszat álmodott. Sztáray Irma grófnő véleménye szerint már csak azért se utazhatna el nyomban a királyné, mert az őszi toalettjei sincsenek rendben. Most varrják a ruháit...

— Uj bőröndök is elkelnének — jelentették —, mert a régiek már nagyon megkoptak.

Erre a jelentésre csak legyintettem, mert ismertem úrnőm Ízlését, aki az utibőröndjeit akkor kezdte megszeretni, mikor már évekig szolgálatában állottak.

— De a legfőbb bajt mégis ott sejtettem, hogy az útiköltséggel sehogy sem voltunk tisztában. A királyné Ugyan váltig hangoztatta, hogy csr L utazzunk el pénz nélkül is. 0 bizonyosan tudja, hogy az udvari fizető- mesterek eszük nélkül küldik utánunk a pénzesleveleket, ha már túl vagyunk az osztrák határon. Bár az imádásig rajongtam úrnőmért: ezt a kalandot még se mertem megkockáztatni. Inkább a feladat nehezebb részét választottam: amúgy huszárosán megattaki- roztam az udvari pénztárt. És nehéz szívvel indultam el Bécsbe a legelső udvari kocsival, amely éppen Lainzból Bécsbe volt menendő. Útközben minden találékonyságomat összeszedtem, hogy mily módon veszem rá a fizetőmestereket, hogy nagyobb úti előleget folyósítsanak a királynőnek, — mert elutazásunk előtt az itthoni számláinkat is rendbe akartam hozni. Különösen bizonyos Csillag Annának tartoztunk már hónapok óta. A hölgy Karntner-strassei üzlete ajtajában ál- longva, az utóbbi időben alig fogadta köszönésemet; s ez furcsa félreértésekre adhatott volna alkalmat.

(És az öreg katonatiszt, amikor a toporci kastélyban elbeszélésének ehhez a részéhez ért: mindig méltatlankodva nézett körül,

mintha arról volna sz ó, hogy ő esetleg valamely be nem váltott Ígérettel is tartozott volna Csillag Annának, aki arról volt nevezetes, hogy másfélméteres volt a haja. Nem, a hallgatóság körében senki se gyanúsította a nyugállományban lévő ezredest. Az ezredes egyébként tagja volt egy lovagrendnek, amely rend nőtlenségre kötelez.)

— A fizetőmester szokatlan nyájassággal fogadott. És nyomban közölte velem, hogy értesítést kapott, amely szerint Ferenc József tábornagyi fizetését, amelyet a hadügyi kincstártól élvezett, a következő elsejétől fogva átengedte Erzsébet királyné részére. Úgy, amint hozzák a gázsiját: helyezzük el azt nyomban a királyné pénztárában. — így szólt a fizetőmester és én bámulatomban önkéntelenül felkiáltottam:

— És ha szabad megkérdeznem, miből fog élni Ferenc József, ha mi hosszabb időre elutaznánk?

Báró Hoen, aki abban az időben az udvari pénztár vezetője volt, diplomatikusan mosolygott:

— Miből fog élni őfelsége? Bizzuk ennek a gondiát a pesti Műn ni eb Aurélra, aki már esztendők óta hadügyi előadója a delegációnak. A képviselő ur amúgy is soron kívül lett őrnagynak előléütetveÁMajd ő kitalál valami módot, hogy őfelsége ne maradjon egészen gázsi nélkül. Mirólunk is gondoskodnak híveink, nemcsak a királynéról az ő hívei.

Nerazeiközi gyorslró- kGngresszos Budapesten

Szeptember 1-től B-ig nemzetközi gyors- irókongresszus lesz Magyarországon, amely nagyszabásúnak Ígérkezik. A világ minden részéből több százam jelentették be részvételüket a kongresszusra és már eddig is közel száz előadás szerepel a kongresszus napirendjén a gyorsírás elméletének és gyakorlatának, valamint a nemzetközi gyorsirási szervezkedés problémáinak egész területéről. A gyorsirókongresszuis ezenkívül gyorsirókíál- 1 Hússal, 400 szótagos irásverseunyel, szegedi és balatoni kirándulással és egyéb szórakozásokkal is van egybekötve, hogy a kongresszusra érkező külföldiek Magyarországon való tartózkodásuk alatt minél kellemesebben érezzék magukat. A kongresszus fővédnöke Horthy Miklós kormányzó, akit Klebelsberg Kuno gróf közoktatásügyi miniszter fog képviselni a kongresszuson. A kongresszus tagjai részére a magyar államvasutak 50 százalékos menetdijkedvezinényt ad és a külföldi gyorsirók vizűm nélkül léphetik át a magyar határt. A nemzetközi gyorsirókongresszusra való jelentkezés a kongresszus irodájához (Budapest, V., Gróf Tisza István-utaa 2.) intézendő. ' V

xx Vidám és megható történetek, bajos leírások tárháza az „Ifjúsági könyvtár". Az első kötet már megjelent. ,Ara 12 korona